czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Vallástörténet
Vallástörténet : Jézus, mint esszénus beavatott

Jézus, mint esszénus beavatott

  2005.02.10. 10:52


 

Czike László

 

                     Jézus, mint esszénus beavatott

 

Jim MarrsA titkos uralom” című könyvében olvashatjuk:

„Ennek a megújulásnak tudománya a szabadkőművesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az ősi szabadkőművesség 33 fokozatra.’ A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsőbbrendűség-érzet, s ön-elégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erősen befolyásolta még az európai gondolkodást is egész’ a középkorig, sőt, utána is. Alapvető gondolkodásmódja valószínűleg hatással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek tagjai igencsak meglepődnének, ha erről tudnának... A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...)

 

A közösség tagjai nappal dolgoztak, éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát tanították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivői voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsőként megjövendölte egy ‘Új Világ-rend’ eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte...

 

Az ‘esszénus’ szót a görög ‘esszaiosz’ (titkos, misztikus) és ‘esszénoi’ (orvos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a ‘Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége’ egyiptomi misztikus iskola későbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. ‘Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be később Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és előkelő helyének köszönhette a gyakran használt ‘Mester’ megszólítást.’ - tette hozzá Gardner.

 

Más szerzők is megerősítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegyzi, hogy a szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint ‘testvére’, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába...

 

Jézusnak a Biblia szerint - nem volt testvére. Az ilyen és ehhez hasonló állítások, ‘törekvések’ csak arra valók, hogy Jézust ‘jó szándékúan’ emberközelbe hozva, egyszerű, hétköznapi emberré alacsonyítsák le, mint aki csupán egy átlagos zsidó család átlagos tagja. Érdemes felfigyelni rá: ez a módszer tipikus háttér-hatalmi selyemgombolyítás, közérthetőbben: intellektuális pókhálószövés. A mesterkedés lényegi ‘alapja’, hogy aki nagyon sokat tud, nagyon jó és feddhetetlen - amilyen Jézus volt -, annak gnosztikus beavatottnak kell lennie. Másként nem lehetséges, pontosabban nem maradhat életben. Jézus példája így jól illusztrálja ezt a (csakis korabeli!!?) helyzetet: azonosulsz velünk, a nézeteinkkel, vagy - meghalsz...

Hát ezért ‘lett’ Jézusból visszamenőleg esszénus, egy ókori okkult titkos társaság tagja - a gnosztikus háttér-hatalmi világfelfogás és történelemszemlélet szerint...  

 

„Még inkább megzavarná őket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a bibliafordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretből származott. Szerinte a ‘názáreti’ (illetve ‘nazarénus’) szó és változatai a héber ‘nozrim’ szóból származnak, amely ‘a szövetség megtartói’ jelentésűnazrie ha-brit’ kifejezésből eredő többes számú főnév, ami a Holt-tenger melletti Kumránban élő esszénus közösség egyik neve volt. ‘Elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás őrzői voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói’ - írta Hall. 

 

Ha valóban így van, akkor Jézust kétségtelenül Melkizedek templomában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelőtt Pithagorasz is tanult.’ Úgy tűnik, ezt a Biblia is megerősíti (Zsidók 6,20): ‘(...) ahova elsőként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.’ Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik legtitokzatosabb szereplője - Mihály arkangyal és Cádók zsidó főpap nevéből való esszénus összetétel: Mihály-Cádók. A szerzők közül egy úgy gondolja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. ‘Az esszénusokat a műveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - A tény, hogy olyan sok kézműves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják őket a modern szabadkőművesség elődeinek.’ A szabadkőművesekhez és a Pithagorasz követőihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. A szabadkőművesekéhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól.

 

Újkori kutatók az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy látják: a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltűnést okozott 1997-ben ‘A Biblia kódja’ címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matematikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövőbeli eseményt. (Például: a Kennedy-gyilkosságokat is. - Cz. L.) (...) C. L. Turnage írja: ‘Akár a legegyszerűbb szó szerinti értelmezést, akár a jelkép-rendszert, vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagyban eltér bármelyik másik könyvtől. Az évszázadok során mindig attól függően értelmezték az emberek, hogy a műszaki fejlettség éppen milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.’ Turnage szerint a bibliai kód több istenségre is utal, jelképesen. ‘E kódolt üzenetekből azt lehetett leszűrni, hogy a Bibliában szereplő istenek vagy Elohim olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.’ - írta. Íme az Ószövetség és az Újszövetség áthidalhatatlan ellentéte. - Cz. L.)

 

Ami mármost a Biblia feltételezett, számítógépes szöveg-analízissel ‘feltárt’ ősi kódrendszerét, illetve a mindezek alapján leszűrhető használható tanulságokat és konkrét ismereteket illeti - legfontosabbnak azt a tudományos felismerést tartom, ami azzal egyenértékű, hogy a Bibliában valóban megtalálható, és kiolvasható belőle Istennek a ma emberéhez is szóló kinyilatkoztatása, ami alapvetően meg is határozza az emberiség jövőjét, sorsát. A témát, a tágabb témakört sok mozi-film is feldolgozta. A tucatnyi (Ómen-filmek, Indiana Jones, Apokalipszis, Arany-kor, stb.) kommersz és értéktelen, monstre hollywoodi, ‘bárgyú’ akciófilm között elvétve ugyan, de akadnak elképesztően hiteles, reális, mondhatjuk: keresztény szemszögből istenes, jóindulatú, igazságkereső alkotások is. Feltétlenül közéjük sorolhatjuk például az egyik (kereskedelmi!) televízióban néhány napja levetített „Az Ómega-kód” című izgalmas, fordulatos filmet. Ez a ‘megdöbbentő’ - cseppet sem science vagy history fiction! - történet arról szól, hogy a bibliai jövendölések, a próféciák ‘összefésülésével’ sikerül(t) megfejteni a végidők ‘forgatókönyvét’, s mintegy ‘rekonstruálni’ az Antikrisztus felemelkedését, ami - ugyebár - az utolsó, legpusztítóbb világháború, a bibliai Armageddon, majd az Apokalipszis előképe...

 

A feltárt titokzatos összefüggések alapján a megjövendölt események menetrend szerint be is következnek. Az Európai Únió ‘teljhatalmú elnöke’ megvalósítandó Nagy Sándor egykori álmát: világállamot akar létrehozni. A kezére játszanak a kedvező világpolitikai események is. Egy nap a személyisége sajátos átalakuláson megy keresztül: egyébként halálos fejlövéséből, ‘csodával határos módon’ fel-gyógyulva rádöbben, hogy ő az Antikrisztus. A világállam katonai diktátoraként elfoglalja Jeruzsálemet, majd az újjáépített jeruzsálemi Salamon Templomában - miután kivégezteti az ellene fellépő két prófétát: Énokot és Illést -, a zsidó papok általános megbotránkozására: Istennek kiáltja ki magát. Persze végül megbukik, a jók győzedelmeskednek - ami a bibliai Ómega-kód még időbeni megfejtésének köszönhető! -, ám Krisztus második eljövetele elmarad. Az Antikrisztust, a Sátán fattyát az emberiség ‘jó erői’, a zseniális tudósok leleplezése győzi le - Krisztus és Szűz Mária nélkül, akik meg sem említtetnek. Megint az ember válik ‘istenné’. Tipikus szabadkőműves befejezés...

 

A jelképekről, a jelkép-rendszerekről jut eszembe, hogy mostanában a fokozódó szellemi háború szimbólumok sűrű használatával, a jelképek, mint marketing-logók felhasználásával is zajlik. Az eszmék kereskedelme éppúgy megkívánja a hatékony reklám alkalmazását, mint a materiális fogyasztási cikkek forgalmazása. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy egyesek ‘újra felfedezték’ a vörös csillagot, a horogkeresztet, mint baljós ‘eszmék’ szimbólumait, - bár ez is figyelemreméltó. Újabban a jelképek alkalmazása legerőteljesebben az ún. ‘pszichotikus reklámok’ területén érvényesül, illetve nyomul előre. Azért nevezem ‘pszichotikusnak’ ezt a reklám-fajtát, mert részben eleve ‘konzum-idiótának’ tekinti a klipp nézőjét vagy gátlástalanul és leplezetlenül törekszik rá, hogy azzá tegye. A jelképek kiválóan megfelelnek ‘a tudatalatti’ kívánatos irányban történő tartós befolyásolására, mert ösztönös agyi folyamatokat indukálnak: így a hatásmechanizmus bekapcsolódása, működése és a lelki beavatkozás hatása, eredménye egyaránt rejtve marad.

 

Mire is gondolok? Például a következőre. Nézze valaki a műholdas könnyűzenei csatornákat (MTV, VH1), a magyar vagy a külföldi, nyugat-európai kereskedelmi adókat néhány órán keresztül. Kizárt, hogy ne találkozzék óránként többször is a Dávid-csillag (hexagram = A) alkalmi felvillanásaival; - de az is gyakori, hogy a csillag stabil alkotóeleme a szórakoztató műsor díszletének. Miért? Qui prodest?! 

 

Ugye tudjuk, hogy a párhuzamosok az euklideszi geometriában sohasem, - ám a Bolyai-Lobacsevszkij féle geometriában, a relativisztikus, einsteini, ún. ‘görbült téridőben’ bizonyosan találkoznak. De nemcsak erről nevezetesek! Az egymással párhuzamos egyenesek = szabadkőműves jelképek: egyrészt Hiram Abifnak, az első kőműves mesternek (a mártírnak) a jeruzsálemi Salamon templomában épített párhuzamos oszlopait, Jákint és Boázt szimbolizálják, másrészt szellemi értelemben a világ(uralom) kettős természetét, a hivatalos (látszat-) és a háttér-(valóságos) hatalmat jelképezik, de utalnak a világ kettős (anyagi és szellemi) természetére, illetve a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség örök harcára is. A párhuzamosok megtalálhatók a dolláron ($) függőleges, az eurón pedig vízszintes elhelyezésben, amint keresztezik a pénznem betűjelét. Nem is véletlenül, hiszen a pénzt az emberek minden nap többször látják; ‘pszichotikus formában’ mélyen a lelkükbe vésődik, ami a legfőbb cél. A legkiválóbb ‘természetes reklámhordozó’: a pénz, hiszen önmagát reklámozza! (A dolláron mindemellett megtalálható még több okkult szimbólum: a triangulum, a mindent látó szem a háromszögben, stb. is.) De párhuzamos oszlop-állólábak tartják a mi legnagyobb politikai szónokunk ‘kottaállványát’ is. Vajon milyen célból, milyen megfontolásból?

 

A pénzvilág legmagasabb, legimpozánsabb, legmonumentálisabb párhuzamosai, a manhattani WTC-ikertornyok 2001. szeptember 11-ikén a máig legrejtélyesebb terrortámadás áldozatai lettek, ledőltek, és nem is épülnek eredeti formájukban újjá. Elpusztultak, mint a Salamon temploma Kr.u. 70-ben, Titusz római hadvezér seregeinek a támadásakor. „Mindaz, aki hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberre, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” - mondta Jézus (Mt. 7, 26-27.) Csatlakoztak tanítványai, és mutatták neki a templom épületeit. De Jézus megjegyezte: „Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mt. 24, 2).        

 

Néhány napja megnéztem egy másik filmet valamelyik kereskedelmi csatornán. Ezúttal egy háborús ‘science fiction’-t. A címe: „The final countdown”, vagyis: „A végső leszámolás”. Elég volt a néhány kezdő képsor, és ‘elegem lett’ belőle... Először a hatalmas repülőgép-anyahajó oldalán, majd percekkel később az egyik ‘kabinajtón’ jelent meg a skull and bones jelkép: a koponya lábszárcsontokkal...

 

                                                 ************

 

Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb ősi titkos társaság. Szomszédaik kétségtelenül tudtak létezésükről, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy később kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a ‘misztikus kereszténység’ őrzőire utal, ami a kereszténység legkorábbi, az Ősi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri tekercseket. Mind-össze két évvel azután történt ez, hogy a felső-egyiptomi Nag Hammadi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus ‘könyvtárat’ fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot találtak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr. u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapatok elől, de előbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli barlangokban. Ezt az irodalmi értékű kincset két beduin pásztor találta meg, s néhány tekercset el-adtak egy régiségkereskedőnek. (...) ‘... a többi tekerccsel azonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Múzeum nemsokára közbelépett és megszerezte őket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az ősi zsidó szövegekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.’ (...)

 

A holt-tengeri tekercsek esszénus szerzői óriási hatást gyakoroltak az első jeruzsálemi keresztényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára el is tértek (Szent) Páltól és Palesztinán kívüli követőitől. Bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószövetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)

 

Felmerülhet a kérdés: az apokrif evangéliumok, és a holt-tengeri tekercsek egyéb szövegei miért nem olvashatók kommersz kiadványokban, miért nem érhetők el a széles nyilvánosság számára; - éppúgy nem, mint például a mezopotámiai (sumér) kőtáblák, már szintén évtizedek óta feldolgozott ősi szövegei sem?

Az elhallgatásnak mi lehet az oka? Kik és miért titkolják el előttünk a múltunkat?

Qui prodest?!

 

Vác, 2004. november 29.

 

                                                                    Czike László

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.