Czike László
                    Orbán Viktor: A következő tíz év
   a Népszabadságban 2005. január 24-én megjelent cikkének értékelő elemzése

"A következő tíz évről szólni bátor dolog. Néha a következő évet sem lehet előre látni, hát még a következő tíz évet. Mivel a múlt folyamatosan változik, miként a jelen is, az egyetlen biztos pont a jövő." Orbán Viktor, az ‘Euromoney 10.’ Kelet-Középeurópai Fórumán elhangzott előadásának szerkesztett változata a hétfői Nép-szabadságban jelent meg.” (És nem a Magyar Nemzetben - vajon miért? - Cz. L.)

„Emlékezhetünk a 2003-2004. táján felbukkant jelenségre, amikor az amerikai diplomácia úgy nyilatkozott, hogy az "új (kibővített) Európa", vagyis az újonnan csatlakozott országok kedvezőbben ítélik meg az Egyesült Államok törekvéseit, mint a "régi Európa". Most tegyük félre a tényt, hogy az "új európai országok" némelyike több mint ezeréves európai államisággal rendelkezik, s koncentráljunk csak arra, hogy Közép-Európa jövőjét nem vázolhatjuk fel anélkül, hogy tisztán látnánk Európa és az Egyesült Államok kapcsolatának a jövőjét.”

Azt gondolom, hogy ez egy igencsak vakmerő nyitó mondat. Aki a boszniai, szerb, afganisztáni és iraki háborúk után - sőt, inkább inkább még ‘közben’! -, de minden-képpen a küszöbön álló iráni és egyéb arab háborúk előtt arra vállalkozik, hogy az e tárgyban erősen megosztott érdekű EU, valamint a NATO, illetve az angol-amerikai törekvések kapcsolatát, viszonyát, fejleményeit 10 évre előre extrapolálja, hozzá-véve az ENSZ janus-arcú viselkedését, az szinte már béljóslást készül elkövetni...
 
„A világot a következő évtizedekben is a globális (inkább: globalizációs) veszélyek és gondok kínozzák majd, elegendő a klímaváltozásra, a terrorizmusra, a tömeg-pusztító fegyverekre (melyekkel elsősorban az USA rendelkezik - Cz. L.) gondolni. Ezen kihívások kezelése (ugyanaz ‘kezeli’, aki ‘kihívta’? - Cz. L.) jelentős részben az atlanti szövetség kohéziójától és befolyásától függ. Ezért az EU és az Egyesült Államok kapcsolata, pontosabban fogalmazva az atlanti szövetség erősítése uni-verzális érdek. (A mi elöljáró érdekünk szerintem, hogy ne legyenek se kihívások, se kezelések, se bejövések - hanem legyen végre béke már az olajfák alatt. - Cz. L.) A második világháború, majd a rákövetkező (csak ‘úgy’: ‘rákövetkezett’? - Cz. L.) kommunizmus világossá tette, hogy egyedül Európa nem képes legyőzni Amerika segítsége nélkül azokat az ősi démonokat és ösztönöket (ezek szerint hát Amerika tiszta ösztönű, démonmentes övezet, habár erről meg kellene kérdezni a lemészárolt indiánok és agyonkínzott rabszolgák százezreinek az éterben bitangoló holt lelkeit, meg a női soldierek - US Navy és Army - által pórázon vezetgetett, majd bajtársaik által análisan megerőszakolt iraki foglyokat is! - Cz. L.), amelyek az értelem fog-ságából időnként kiszabadulnak, és vérontásokhoz vezetnek. (Ez oly ezoterikusan hangzik, akárcsak egy New Age ‘prédikáció’, exorcizmussal leöntve, fatális eleve elrendeltséggel kinyilatkoztatva. Mintha az európai és egyéb emberek démonoktól hemzsegő romlott lelkivilágát csak az amerikai értelem lenne képes féken és fogva tartani. A rézangyalát! A démonok időnként, periodikusan kirontanak, mint a Zrínyi, és nosza, már ontják is a vért, mígnem a hős amerikaiak megzabolázzák, és vissza-gyömöszölik őket a palackba. - Cz. L.) A hidegháború végével, a kommunizmus bukásával, a Szovjetunió szétesésével véget ért a XX. század. (Nem a század ért ezzel véget, mert az egy senki, hanem ezek a fatális és démoni dolgok - hogy, hogy nem, épp a XX. század végén történtek. - Cz. L.) Mi, európaiak azt gondolhatjuk, hogy többé már nincsen szükségünk Amerika segítségére, mert legyőztük rossz ösztöneinket, és az egyre egységesebb, gazdagabb és növekvő jólétben élő Európa már nem léphet újból hadi ösvényre (Már megint ez az indián dolog! Ugyanis ez a ‘hadiösvényre lépés’ kifejezetten irokéz és mohikán, vagy apacs és sziú - no jó, a Viktor kedvéért ‘dakota’ - hagyomány volt... Vagy valami fatális protestáns véletlen folytán az európaiakban a jenkik által kiirtott indiánok szelleme reinkarnálódott volna? Kötve hiszem. Mint ahogy azt sem, hogy a rossz európai ösztönöket a jenki tisztaság fogja legyőzni. Már inkább a wellness, a Rockefeller-féle mediterrán diéta, vagy a reiki. Aztán az sem igaz, hogy Európa növekvő jólétben élne. Ha csak abból nem, amitől mi nettó befizetők lettünk és litvánunk. De az is egy téves nézet, hogy a démonok fogva tartásának sikere az anyagi jólét mértékétől és trendjétől függene. A kapzsiság és a kevélység démona például kifejezetten a tőke szabad rablásával és a tőlük jutalékos politikusokkal kvadrál, illetve barátkozik. - Cz.L.) Ha az európaiak egymást már nem fenyegetik, akkor a külső fenyegetés miatt lehetne szükségük Amerikára. De ha nincs külső fenyegetés sem, akkor miért lenne szükségünk az Egyesült Államokra?” (Hát azért, hogy fenyegessen minket, meg másokat, sőt néha még saját magát is, nem? Pedig ez elég egyszerű! - Cz. L.)
 
„Vannak, akik visszaálmodják a XIX. századot, amikor Európa még az Egyesült Államok előtt járt, és azt gondolják, hogy a kontinens most is vállalkozhatna a globális vezető szerep megszerzésére. (Miért kell valakinek mindenképpen globális ‘vezető’ szerepben tetszelegnie önmaga, a tükör és a világ előtt? Csak nem a hadi-ösvény és a sok hadi-fösvény miatt, meg hogy legyenek hadiözvegyek és hadiárvák? De egyébként mért ne lehetne újra Európáé a vezető szerep, hacsak nem a démonok miatt van megtiltva a világ legszabadabb állama, az USA által? Ha már itt tartunk, - úgy tudom, hogy a démonok fizikai és metafizikai értelemben egyaránt Európából keveredtek át Amerikába. Érdekes, hogy az egyenes-ági leszármazottaik most mint szellemirtó angyalok térnek vissza egykori szülőföldjeikre. Mily’ dialektikus is ez a történelem! - Cz. L.) Európa sorsa, történelmi küldetése azonban az alkotás, a megújulás, az új felfedezése. (Végre sínen vagyunk, a telepesek - a rangerek - épp így fedezték fel egykor Amerikát. De Amerikában vajon miért nem kell alkotni és megújulni? Nekik miért elég kamatos kamattal, hamis/fedezetlen dollárért elvenni mindent, ami a másé? - Cz. L.) Ehhez szabadságra és biztonságra van szükség, és nem arra, hogy Európa legyen az új, globális szuperhatalom. (Tiszta sor: mert a globális szuperhatalom - jé, ez lenne az USA?! - még önmagától sincs szabadságban és biztonságban. - Cz. L.) Európa akkor tudhatja több mint 2000 éves küldetését (itt valami fatális tévedés lappang; Európa azonos lenne Jézus Krisztussal? - Cz. L.) teljesíteni, ha megtartja Amerika barátságát, ezzel megerősíti biztonságát és védi szabadságát. Úgy tűnik, Amerikának is szüksége van Európára (de miért is nem a barátságára? - Cz. L.), mert miként Európa, úgy bizony Amerika is engedhet rossz hajlamainak. (Na tessék, micsoda kontra-indikáció! Vak vezet világtalant! Akire rá akartuk volna bízni magunkat, a rossz hajlamaink ‘kezelését’, - arról kiderült, hogy úgyszintén démonokkal terhelt. - Cz. L.) Aki erősebb másoknál, az egy idő után védtelen lehet saját túlzásaival szemben. Tehát elsősorban együttműködésre van szükségünk. Bölcsességre, barátságra és belátásra. Ezért az atlanti szövetséget erősítenünk kell, s a szövetség középpontjába továbbra is a NATO-t kell állítani.”
(Váratlan konzekvencia! Ezek szerint egymás démonai között és ellen a NATO az összekötő kapocs. A nem kívánt mellékhatások tekintetében kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. - Cz. L.)
 

„A következő tíz évben Európa várhatóan ráébred gazdaságának és világpolitikai befolyásának valóságos súlyára. (És mi a valóságos súlya? Az euro doppingmentes ezüstérme a világ-tolvaja dollár mögött? A hadsereg és külpolitika nélküli föderáció másodhegedűs szerepe a civilizációk háborújában? Életünket és vérünket a paranoid skizofrén amerikai császárért? Keresztény alkotmány nélkül, bal-liberális eszmékkel és ateista politikai felépítménnyel a keresztény gyökerek - ellen? Anglikán és francia szabadkőművességgel a római pápával szemben? A súlytalanság állapotában? - Cz. L.) Sokan és sokszor éreztük úgy az utóbbi évtizedekben, hogy Európa túlzottan is elmerült Amerika csodálatában. Eljött hát az idő, hogy felébredjünk (mindig mondtam: ébresztő! - Cz. L.) ebből a bűvöletből, és tudatosítsuk magunkban, hogy Európa egyenrangú partnere lehet Amerikának. Az ide vezető első lépés az, hogy ezt elhiggyük és akarjuk. Ráadásul Amerikában a további gazdasági növekedés előtt komoly korlátok állnak.” (Versenyezni kell; - szerencsétlen magyarok, miért nem értitek? Az életben nem lehet többé lazsálni! Ez nem a kommunizmus langyos vize, ez itt a szabad-versenyes monopolkapitalizmus, ahol ti rohangásztok, mint pók a falon, a szupranacionális fináncoligarchák meg megtervezik a konkurencia-harcot az amerikai óriással szemben: ez lesz a modernkori történelmünk leggrandiózusabb mamut-projektje! Amerika korlátai - a mi előnyeink. Túlerőben a teljesítmény! - Cz. L.)   
 
„Az Európai Úniót létrehozó nemzetek azért (?!) kötöttek szövetséget egymással a háború és a kommunizmus ellen, hogy erős és biztonságos Európát teremtsenek. Azt remélték, hogy így az egyes nemzetek (melyikek?) is erősebbé válhatnak. (?!) A mögöttünk hagyott 15 év ezt a várakozást igazolta (vagyis hogy egyes nemzetek erősebbek lettek, mások meg gyengébbek, ami amúgy az egyenlőtlen fejlődés ismert törvénye; általában véve azonban, egyenként az összes nemzetállam meggyengült - Cz. L.), mert Európa egyik legsikeresebb korszaka volt. Sikerült tető alá hozni a maastrichti szerződést, az egységes piacot, sikerült az 1995-ös bővítés, az euró be-vezetése (nálunk: mikor? - Cz. L.), - és sikerült végrehajtani 2004-ben az Únió leg-nagyobb bővítését. A legnagyobb siker azonban az, hogy Németország az újra-egyesítését követően is érdekelt maradt az európai nemzetek úniójában (ezt tán  inkább a német állampolgároktól kellene megkérdezni, hátha ők nem így gondolják. - Cz. L.). Figyeljünk a történelem leckéjére! A Bismarck teremtette Németország egyszerre volt túl kicsi és túl nagy. Túl kicsi volt ahhoz, hogy Európa ura legyen, s túl nagy ahhoz, hogy ne próbáljon meg azzá válni. Ahhoz is túl nagy volt, hogy ne nehezedjék rá kisebb szomszédaira, legalábbis ne hasson rájuk fenyegetően. A lecke ma is érvényes. Németország nélkül nincs Európa, - de az egységes Európa nélkül újra előállhatnak a túl nagy-túl kicsi helyzetből fakadó bizonytalanságok.
Ezért történelmi jelentőségű a tény, hogy az újraegyesített Németország a többi tagállamhoz hasonlóan az Európai Únión keresztül érvényesíti az érdekeit. (Ha egyszer már a tagja, tudná-e még másképpen is érvényesíteni? Egyébként ebből az eszmefuttatásból a számomra leginkább az derül ki, hogy Németországon áll, vagy bukik az egész Európai Únió, mert amíg az angolok fanyalognak és külön utakon járnak, a franciák meg könnyed életet élnek, addig a németek dolgoznak, és nettó befizetnek. Analógiaként még arra is rájöttem, hogy az Amerikai Egyesült Államok abszolúte túl nagy, Magyarország pedig relatíve is túl kicsi. - Cz. L.) Ezért meg-kockáztathatjuk: az Európai Únió sikerszériája folytatódni fog.” (Holt biztos! - Cz. L.)

„Az Európai Únió jóval több energiát fordít politikai folyamatok elindítására és azok kezelésére, mint a gazdasági kérdésekre. Olyannyira, hogy néha a politikai folyamatok felül is kerekednek a gazdasági fejlődés kérdésein, vagy akár ki is szorítják azokat. Gondolok itt példaképpen az Európa határairól szóló vitákra, vagy a Törökország csatlakozásáról folyó hosszas vitákra. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a lisszaboni célokat lehetetlen elérni. Ma már mindenki számára világos, hogy a nagy cél, hogy Európát (2001-től számítva) 10 éven belül a világ legversenyképesebb térségévé fejlesszük, elérhetetlen. Ez súlyos hiba, melyből le kell vonni a tanulságokat.” (A legnagyobb hiba, amit egy nemzeti politikus véthet, hogyha a saját vágyálmait vetíti a valóság helyébe. Az Európai Únió legfőképpen is azért foglalkozik - a gazdaságiak helyett - politikai kérdésekkel, mert ma már sokkal inkább politikai tömb, mintsem gazdasági. Mi elsősorban az EU politikai súlyának megnövelése érdekében kellettünk, meg végvárnak a kelet-nyugati népvándorlással szemben, s nem azért, hogy minket ‘felzárkóztatva’ egy új Éden részei legyünk. Ez a politikai realitás, a többi naiv álmodozás. No meg az is, hogy a személyes politikai sanszokat ugyan Brüsszelben osztják, a támogatásokat, a pályázati pénzeket viszont itt, az MSZP házipénztárában... - Cz. L.)
„Közép-Európa hagyományosan híres arról, hogy több történelmet állít elő, mint amennyit képes megemészteni. Ez, sajnos (miért sajnos? a „történelem-előállítás” netán bűn, és ha igen, kinek a bűne? Közép-Európáé? esetleg nem a háborúzó nagy-hatalmaké, vagy a mögöttük álló, őket pénzelő háttérhatalomé, amely például előre  ‘felépíti’ a kiválasztott államférfiakat is? miért kell a történelmet „megemészteni”? Ez valami kötelezően előírt, kvázi-vegetatív folyamat? - Cz. L.), a kontinens felénk eső részére egészen az 1990-es évek közepéig igaz volt (elég a ‘90-es évek eleji délszláv háborúkra gondolnunk). Ez a korszak a ‘90-es évek végével lezárult. A ‘90-es évek közepétől látjuk, hogy Közép-Európa stabil, kiszámítható gazdasági térségévé vált Európának. (Ismét csak egy rendkívül merész állítás! Ha valamelyik térségből, országból stabilan és folyamatosan több érték, pénz, stb. áramlik ki, mint amennyi oda bármilyen formában bejön - magyarán ahonnan fokozatosan mindent kilopnak, ami mozdítható, sőt, a haza termőföldjét is a szabad tőkemozgás tárgyává degradálják; attól az a térség, az az ország gazdaságilag „kiszámíthatóvá, stabillá” válik? Csak aztán ezt a fene-nagy stabilitást nehogy egyszer csak újra felforgassa a korgó gyomrok, az ötmillió koldus forradalma, ha netán rájönnek, hogy mégiscsak ”tetszenének csinálni” egyet. Mármint a történelemnek; meg hogy később megint legyen mit „megemészteni” a voluntarista nagyokosoknak. - Cz. L.) Sőt a kontinens gazdasági dinamizmusa a közép-európai országok csatlakozására fog épülni az elkövetkezendő 10 évben. Erős és folyamatos gazdasági növekedés várható - egy igazi nyer-nyer játszma Európa számára. (De itt már aztán csak felkiáltott a király: „Nem mondsz igazat, Te nyalka legény!” Nem lesz itt semmilyen erős és folyamatos növekedés, még a nagyoknak sem - ugyan miből, a mi ellopható portfoliónk régen elfogyott?! -, így hát még „a nyer-veszít játszma” sima lefutása is kétséges... - Cz. L.) A csatlakozás felgyorsítja a közép-európai államok gazdaságának fejlődését és felzárkózását. Az Únió cserében részesedik az új tagok által behozott jelentős gazdasági dinamizmusból. („Lendületben az ország”, lendületben a régió, a térség - ergó: lendületben Európa! Hamisítatlan hamis utópia. - Cz. L.) Valójában Közép-Európa gazdasági dinamizmusa teheti elérhetővé az Únió számára a lisszaboni célok új időkeretre alapozott megvalósítását.” (Vagyis: egérhúsból nő az oroszlán. - Cz. L.)
 
„Az elmúlt 15 év hasznos tapasztalatokkal szolgált a piacgazdaságra való áttérés szempontjából. A piacgazdasági átmenet és a fogyasztás között aszimmetrikus az összefüggés. Az átmenet legintenzívebb éveiben a fogyasztás csökken, (mit jelent ez? vajon mely évek voltak ezek, csak nem az állami vagyon kampányszerű szét-lopásának az évei, úgy 1989. és 1996. között? csak nem csináltak kvázi akadémiai, tudományos diszciplinát már a munkahelyek tömeges megszüntetésének, az ország hirtelen kifosztásának baljós, az emberekre nézve katasztrofális következményeiből is? kis fogyasztáscsökkentés, mint az ‘átmenet’ tudományos velejárója! - gratulálok az ösztönös közgazdász-zseninek, az új rendszer apologétájának, ezért érdemes volt rendszert váltani! - Cz. L.) míg a kiegyensúlyozottabb szakaszaiban egyre erősebb a fogyasztás-bővülés. (Ez meg egyenesen nem igaz. Igaz, hogy 1996. óta lassabban csökken az életszínvonalunk, mint addig, - de kiegyensúlyozott szakaszról, és pláne erősödő fogyasztás-bővülésről beszélni már több, mint egyszerű tévedés. - Cz. L.) Amikor a kontinens (az EU és az európai kontinens; két különböző fogalom! - Cz. L.) következő 10 évéről beszélünk, ne feledjük a tényt, hogy Közép-Európában az emberek még mindig szegények. Az átlagjövedelem Közép-Európában mindössze egynegyede a nyugat-európainak.” (Na végre, helyben vagyunk! Miközben az egy főre jutó GDP Magyarországon, vagyis a teljesítményünk már eléri az európai átlag 65 %-át. Mitől, mikor fognak ezek az igazságtalan aránytalanságok kiegyenlítődni? Hiszen még mindig, sőt, egyre inkább az alacsony béreinkkel csalogatjuk a külföldi tőkét, hogy nálunk fektessen be, ne másutt! - Cz. L.)
 
„Nyilvánvaló, hogy Közép-Európában az emberek szegényebbek annál, mint ami országaik gazdasági fejlettségi szintjéből következne. Ez azt jelenti, hogy Közép-Európában az elkövetkező tíz év politikai témáinak középpontjában nem állhat más, mint a bérek, jövedelmek és a nyugdíjak emelésének kérdése. Ugyanakkor a közszféra infrastruktúrájában, kommunális ellátásban, az oktatásban, egészség-ügyben a befektetések súlyos hiánya tapasztalható. Az is világos, hogy a központi költségvetés önmagában nem képes finanszírozni a befektetések hiányából adódó lemaradásokat. E befektetéseket jobbára európai és hazai üzleti tőke bevonásával finanszírozzák. A következő 10 évben a most csatlakozott közép-európai országok növekedési üteme jelentősen felülmúlja majd a régi tagokét. Az új tagállamokban az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó fogyasztás akár 2-4-szer gyorsabban növekedhet a régi tagállamokhoz képest.
 
A következő 10 év változást hoz majd a gazdasági növekedés szerkezetében is. A növekedés azon korszaka, amely a privatizáción és az éppoly olcsó, mint amilyen jól képzett munkaerő tőkevonzó erején alapul, már véget ért. Az úgynevezett adó-verseny kiéleződése az új és régi tagállamok között elkerülhetetlen lesz. Lengyel-ország, Csehország, Szlovákia és Románia után a többi közép-európai országnak is jelentős adócsökkentést kell bevezetnie, hiszen az új tagállamok legfontosabb versenyképesség-növelő eszköze az adócsökkentés lehet. Ez nem új jelenség. A német kormány éppen úgy, mint a tartományi kormányzatok, már régóta a tőlük telhető legtöbbet megteszik azért, hogy a német vállalatok Németország területén őrizzék meg a munkahelyeiket és ipari kapacitásaikat.

Közép-Európa vonzereje növekedni fog, és ellenállhatatlan lesz. Nemcsak a főbb globális befektetők számára, hanem egyre növekvő mértékben a közepes ipari vállalkozások számára is. Ez befolyásolhatja majd a német ipari kapacitás jó 20-25%-át. Sőt, nemcsak Németországot. A folyamat nem elsősorban és kizárólag a német ipar hagyományos hátországának visszaállítását jelenti Közép-Európában, mintegy megteremtve Mittel-Europa reneszánszát. A folyamat beszippantja majd Franciaország, Hollandia és Olaszország iparát is.” (Úgy legyen!  - Cz. L.)
„Az európai gazdaság titkos motorja: a bizalom. Az egyik legfontosabb feltétele a közös európai jövőnknek az európai polgárok Únió iránti bizalma, ez úgy tűnik, fogyóban van. Az európai polgárok hite - hogy nemzetük erejét növeli az Únió - csekély, mert pontosan tudják, hogy az Úniónak kell szolgálnia a polgárokat, és nem megfordítva. Ha az Únió nem teljesíti ezt a küldetését, hatalmas, és az életre alkalmatlan szörnnyé növi ki magát, amely majd végül a különböző politikai nyomások hatására szétmállik. Amire szükségünk van: erős, stabil, dinamikus és biztonságos Európa. Azért, hogy az EU kiérdemelje az emberek bizalmát, néhány komoly és lényeges lépés megtétele szükséges.” (Igaz! De melyek ezek? - Cz. L.)
 
„Először: meg kell őriznünk bizalmunkat a közös pénzünkben. A közös európai gazdaság jövője szempontjából a legfontosabb a közös pénz. Az euróba vetett hit Európa legerősebb gazdasági fegyvere. (Legalábbis ‘a kétes értékű’ és fedezetlen világpénz-dollárba vetett vakbizalommal szemben. - Cz. L.) Ezért nemcsak az új tagok, hanem az egész Únió érdeke, hogy az új tagok is teljesítsék a maastrichti kritériumokat, és belépjenek az eurózónába. Minél hamarabb, annál jobb.
 
Másodszor: ha igaz, hogy az Európai Únió gazdasági dinamikája a Baltikumtól az Adriáig terjedő térség dinamizmusából kell fakadjon, akkor igaz az is, hogy az Únió érdeke az egész kontinens valódi újraegyesítésének felgyorsítása. Valóban, közös érdekünk, hogy felgyorsítsuk az egyesítő folyamatot a munkaerő területén ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban. Másképp fogalmazva: hogy lerövidítsük az átmeneti időszakot.

Harmadszor: lehetetlen teljesíteni a lisszaboni célkitűzéseket, sőt, még a verseny-képességünk jelenlegi szintjének fenntartása is problémát okoz a közös költség-vetéshez történő 1,24% GDP-arányos hozzájárulás mellett. Az Únió mai, egyik legnagyobb kihívása, hogy nincsenek nagy, közös európai gazdasági projektek. Az ilyen projektek megvalósítása nagymértékben függ a nemzeti hozzájárulások magasabb szintjétől.

Negyedszer: Európa igazi Achilles-sarka saját demográfiai helyzete. A globális gazdasági versenyben ez az Únió legnagyobb hátránya. Ezért kell a figyelmet az Únión belül főleg a családok megerősítésére fordítani. Ázsiát ma inkább a túl-népesedés fenyegeti, - Észak-Amerika pedig sikeresen oldotta meg a nagyszámú bevándorló társadalmi integrációját. Nekünk a családok megerősítését kellene az európai politika középpontjába állítani.

Ötödször, és utolsósorban: az európai gazdaság esélyeit nemcsak a demográfiai trendek rontják, hanem az is, hogy még a munkaképes korosztály sem igen talál munkát. Az európai gazdaságnak a munkahelyteremtés (tehát beruházások, közös projektek - Cz. L.) irányába kell elmozdulnia, hogy megemelje a foglalkoztatás szintjét az egész kontinensen. Az Úniónak fel kellene tudnia venni a versenyt a foglalkoztatás, a munka hatékonysága, a termelékenység terén. Ezért lépéseket kellene tenni a munkaalapú gazdaság irányába.” (Természetesen ‘a spekulációs’, tőzsdecentrikus - az árfolyam-nyereségre, a kamatos kamatra, a pénz derivátumaira, a jövő gyors felélésére apelláló önkifosztó-önfelszámoló, öngyilkos amerikai típusú gazdasági és társadalmi berendezkedés helyett. - Cz. L.)
 
„A kontinens újraegyesítése (azért ez még ‘odébb’ van; nem is biztos, hogy valaha bekövetkezik: gondoljunk például csak arra, hogy az EU új alkotmánya ‘kitagadta’ ugyan a földrész keresztény gyökereit, de azért a mohamedánok intézményes, nyílt ‘állami befogadása’ jelenleg még ‘kissé problémás’ - Cz. L.)  teljesen új helyzetet teremt(ene) Európában. Az elkövetkező tíz év kilátásait kedvezőbb irányba tereli. Az Únió most új energiát, új dinamizmust, - és több tízmillió, az Únió fejlettebb részéhez felzárkózni kívánó embert kapott. A csatlakozás vélt kockázatai (eddig) nem váltak valóra. Ellenkezőleg: ma azt látjuk, hogy a bővítés új lehetőségeket nyitott az Únió számára a globális versenyben.” (Kivel versenyez az Únió, milyen értelemben, téren? És miből látszanak ezek az új lehetőségek? Kiért, miért, kivel és mivel szemben? Nem arról van szó, hogy valamilyen célorientált akarat előzte meg minden esetben, így a bővítés esetében is a cselekvést? Kiknek az akarata volt ez és igazából milyen célok elérésére irányult? Honnan, mitől olyan biztos Orbán Viktor abban, hogy tételesen és kimerítően ismeri ezeket a célokat? Miből gondolja, hogy  ezek a célok minden tekintetben elsősorban gazdaságiak; de akár gazdaságiak, akár politikaiak: mitől oly rendíthetetlenül biztos benne, hogy megvalósításuk az eddig nem túl szerencsés magyar nép/nemzet javára válik? Kell is, hogy tudjon valamit, amit mi egyszerű halandók nem, mert a rózsaszínű jövőképét illetően olymértékben egyetért a szocialistákkal, hogy mindjárt be is tették írását a Népszabadságba, amely noha manapság leplezetten, de még ma is csak az MSZ(M)P hivatalos napilapja. E nézetemet lehet vitatni, de megcáfolni nehéz lenne. Az ember viselkedését, írásait a valódi identitás határozza meg, nem pedig a ‘függetlenség’ magára húzott hacukája. Meg kell nézni a szerkesztőség személyi összetételét, az írógárdát, a szponzorokat, a megjelenő írások eszmei mondanivalóját, hovatartozását, a reklámbevételeknek és  személyi jövedelmeknek az ún. ‘jobboldali’ sajtótermékekéhez viszonyított arányát, és akkor azonnal kiderül az igazság. Az írástudó ember írása mindig éppen abban a sajtóorgánumban jelenik meg, ahol a szöveg tartalmával legalább nagyjából, még inkább szó szerint egyetértenek. Orbán és a lap egyetértenek, én nem. - Cz. L.)
 
„Közép-Európa a vén kontinens vitaminja. A vitaminok erősebbé tesznek minket. Ráadásul a C-vitamint Magyarországon fedezték fel. Minden valószínűsége meg-van annak, hogy a közép-európai országok az Úniót erősítik, s hozzájárulnak az európai intézményekbe vetett hit (ezekben? és Krisztusban?) megerősödéséhez is.”
Mindez csak földi ‘valószínűség’. Nekünk bizonyosság kell - másfajta... ÉGI.

Vác, 2005. február 2.                                                Czike László