czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Politológia
Politológia : Preventív levél a magyarokhoz

Preventív levél a magyarokhoz

  2005.10.06. 14:14


Czike László

 

         Preventív levél a magyarokhoz

 

Globális Világállam,

New York City

Kelet-Európai Szekció,

Magyar Régió fővárosa,

Budapest

 

Közzéteendő lehetőleg minél számosabb média-csatornán, hogy a nép minél nagyobb arányban hozzáférhessen az elolvasásához!

 

 

           Kedves Barátaim, nagyra becsült magyar nép!

 

Magyarország, s benne az összes magyarok sorsa, ma különösen fontos nekünk. A magyar nép a történelmi időkben mindig is a fő világpolitikai tendenciák fókuszában - az ellentétes (ellenséges) erővonalak metszéspontjában – helyezkedett el, illetve küzdött a fennmaradásáért, miközben nálánál nagyobb és erősebb népek is eltűntek a világszínpad időnként lecsapódó süllyesztőjében…

Valóságos csoda, hogy ez a tehetséges kis nép még létezik!

 

Ám ugyanakkor nem tudom elhallgatni – mi több, nem is szabad elhallgatnom! -, hogy a magyar lélek puszta létezése ebben a mai világban bizony talányos, de egyértelmű anakronizmus. A nyugati civilizációnk egységesülésének mai szintjén már egészen nyilván-valóan nem volna szabad, pusztán léteznie sem, az olyasféle lelkiségnek, amelyik – infantilis módon – ennyire, szinte csak és kizárólag önnön, szakrálisnak vélt ősi múltjából igyekezne „megélni”, ahelyett, hogy stratégiájába építené a valóságos világ (The Real World) kimondott-kimondatlan követelményrendszerét.

 

Kártékony álmodozás csak, ha egy nép csupán hősi múltja – nem is nagyon verifikálható, „kvázi” - erkölcsi hozadékából, önmagát a megváltó Isten különleges kegyelmére bízva próbál érvényesülni s fennmaradni. Ráadásul teszi ezt egy olyan korban, amikor a világ főfolyamataiban élenjáró népek jószerivel az egyéni érvényesülés szintjén is megszűntek már értelmezni az etikát, a hitvallást és a küldetéstudatot; hát még, ami a társadalmi létezést, és annak a köztudatban való tényszerű megjelenítését illeti! A mai életmód – a gazdaság, a pénzügyek, vállalkozás, kereskedelem, fogyasztás, média, politika, tudomány, kultúra, művészet, tömegtájékoztatás, sőt, a vallás területén is – alapvetően száműzte a mindennapjaiból a morális, a transzcendens és érzelmi elkötelezettség szinte minden megfontolását. Ma már kivétel nélkül, mindenütt, csak-is a közvetlen, vagy a közvetett profitérdekeltség kizárólagos szem-pontja érvényesül. Ha mármost egy teljes nép a lelkiségében – és a napi tevékenységében, az egzisztenciájában is - a fő hangsúlyokat mégis alapvetően ezekre, a történelmi értelemben „avitt-fosszilis” pillérekre építi, az olyan, mintha az egész életét feltenné a ruletten egyetlen számra, vagyis mindenét az úgysem bekövetkező csodára bízná, ráadásul újra, meg újra, egy egész életen át…

 

Sokan, sokszor mondták, javasolták már nekem: felejtsem el ezt a népet, önmagát halasztja ki – foglalkozzam leginkább a Világállam szervezésének ezer valós gondjával, ahelyett, hogy egy „felesleges” nemzetet igyekeznék megmenteni tragikus végzetétől, kortévesztő önmagától. Praktikusan e nézetek természetesen megalapozottak, hiszen ha egy nép nem látja be, hogy ma már nem a „történelmi nagyság”, vagy még kevésbé „a küldetés” a túlélés sikeres útja – talán soha nem is volt az! -, hanem éppen „a kicsiség”, s ha kell, hát akkor a nagy, uralkodó népek „szolgálatának a felvállalása”; úgy tényleg nincs keresnivalója a Világállamban.

 

Azért kell most konkréten, és nem is csupán ezzel a levelemmel, hanem tettleg is beavatkoznom „a történelem menetébe”, mert ha Ti, magyarok erre a határozott és személyes felszólításomra sem „veszitek a lapot”, s most sem reagáltok egy fennmaradásra érett, „harmadik évezredi” nép módjára, akkor hát magatokra vessetek, ha testi-lelki értelemben is keserves tapasztalások, s cseppet sem „egy szebb jövő” vár reátok.

 

Arról van szó, hogy Ti még mindig a Hunor-Magor „Csodaszarvas” őslegenda, soha nem létezett történelmi bűvöletében éltek, Emese álmában; - még mindig a Ti Csaba királyfitokat várjátok vissza. A bölcseitek se’ tudnak szabadulni egyfajta rejtett küldetéstudattól, amit szégyellnek és titkolnak ugyan a világ(állam) bölcsei előtt és elől, de mégis annak a szellemében fontoskodnak, sertepertélnek, politizálnak, tárgyalnak, gondolkoznak, írnak és viselkednek – így vezetik félre az egész népet, sőt bele, a sűrű sötét politikai őserdő kellős közepébe, hol céltalanul tévelyegtek immár évszázadok óta. Innen, ilyen lelki mélységekből fakad fel az egész küldetéstudat- mániátok: kezdve egészen a „hun gyökerek”-től, a hamis „Regnum Marianum” (Nagyboldogasszony) hiten és a „Szentkorona-tan”-on, a „Szent” Istvánotok bebalzsamozott jobbján (vö.: „tetemcafat”), a „Szibinjáni Jank”-ivadék Mátyás királyotok német-római császári alűrjein át odáig, hogy részlegesen a tényleg szakrális világállami Habsburg-dinasztia egyes képviselőit is sikerült átmenetileg meg-bolondítanotok, - mert ámbátor nem (csak) „rajtatok” keresztül, de mégis, egyes Anjou-kkal együtt a Jézus Krisztusotok Meroving-leszármazottainak hitték-hiszik magukat. Ment ez az őrület gondolatban egészen odáig, hogy egy országunkban munkálkodó-kutakodó tudósotok nem átallotta egy eretnek könyvben ország-világ előtt kihirdetni Jézus Krisztus állítólagos magyar vérvonalú, „szkíta” (párthus) leszármazását. Pedig történelem-„tudós” létére jól ismerhette volna a megfellebbezhetetlen igazságot, hogy Jézus Krisztus (jog)utódja egyedül ÉN vagyok ezen a világon – ezért is lettem a történelmi népek bölcs vezetőinek jegyzőkönyvi konszenzusából a Világállam Elnöke.

 

Visszatérve most a benneteket illető alap-problémára – hagyjatok fel az örökös Trianon-nyavalygásotokkal, mert Trianonra csak  azért volt szükség, hogy soha többet ne legyen kedvetek stratégiai terveket szövögetni. A zanzásított Magyarországnak soha többet nem lesz – nem lehet – ereje ahhoz, hogy ősei küldetéstudatát fel-elevenítve kivívja „a magyar függetlenséget”, vagy hogy egyesítve a nagyvilág magyarságát kvázi „megfúrja” az angolszász-keresztény világállam koncepcióját. Meg kell értenetek: a történelem ideje el-járt felettetek – nincs szükség többé az ostoba álmodozásaitokra. Tanulhattatok volna a trianon utáni időkből is, mikor kísérletként először rátok szabadítottuk Trockij szellemiségét, hogy érezzétek, s szokjátok meg mielőbb a nacionalista kommunizmusból kifejlődő internacionalista világkommunizmus gondolatát és valóságát, ami a jövő, a Globális Világbirodalom (World Empire) megszületésének szép előjátéka volt. Ne szövögessetek hát utópista terveket Erdély visszaszerzéséről, vagy autonómiájáról, amely a boldog egyesülés „trójai faló”-koncepciója lenne, ezt jól tudjuk. Mondjatok le őseitek utolsó feltételezett gén-tartalékáról; perspektivikusan nektek is, s a „szkíta” székelyeiteknek is az lesz a fennmaradás utolsó esélye, hogyha szépen belesimultok az Európai Únió direkt erre alapított olvasztó-tégelyébe, és hozzászoktok a gondolatához, hogy jobban jár, aki befogja a száját, mint az, aki folyton csak hőzöng, nemzeti lobogót lenget, meg kereszteket állít, vagy egyenesen templomokat épít ott, ahol „a hívő” embereknek semmi keresni valójuk nincsen. Legyetek csak fogyasztók, s a szó szoros értelmében „fogyasszátok le” saját magatokat testileg és lelkileg egyaránt – ebben segíthet nektek a mediterrán „fogyi”, a Rockefeller-diéta is. Mi egyáltalán nem azért ismertettünk meg benneteket már idejekorán a globális eszmékkel – értsd: „Tanácsköztársaság” -, hogy újra meg újra elő-törjön belőletek valami megzabolázhatatlan ős-nyugtalanság, ami unos-untalan megakadályoz benneteket abban, hogy megértsétek az idők szavát. Vagy nem volt elég ’48 és ’56 tanulsága? Amikor a legnagyobb véráldozatokat szenvedtétek el, csak azért, mert bölcs vezetőitek megintcsak beleestek a bornírt „hazafiasság” sehová se’ vezető szellemi onániájának öngyilkos csapdájába? Hát nem azért ugrasztottuk egymásnak az egész magyar népet 1956-ban sem, és nem azért véreztettük ki a legjobbjait kínpadon s akasztófán, hogy ez az egész hülyeség megint újrakezdődjön!

 

Mert sajnos Ti nem nyugosztok, és nem bírjátok abbahagyni, sőt az országos őrület most megint fokozódik, alig fél évvel az újabb demokratikus választások előtt. Mert miket hallunk már megint? Csaba királyfi „ősi legendája” kísért, hiszen a számunkra egészen nyilvánvaló az, hogy Orbán Viktor Csaba királyfi legújabb-kori reinkarnációja. A teljes mese ki van találva ennek elhitetéséhez. Még hogy Orbán Viktor Habsburg Ferenc Ferdinánd titkos, vér-szerinti leszármazottja és jogainak kései (trón)örököse lenne! Még hogy az alcsúti kastély (ma lásd az arborétumban?) lett volna a szakrális küldetés „felelevenedésének”, légyott-pásztorórájának szakrális színhelye! Badarságok, ostoba magyar virtus, hiedelem!

 

Vegyétek tudomásul, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár”, még egyszer nem lesz! Feleslegesen hergelitek, turbózzátok fel egymás és a külvilág idegzetét újból csak önmagatok ellen! Nincs apelláta!

 

2006-tól Gyurcsány Ferenc lesz Magyarország új miniszterelnöke. A bús johannita lovag pedig legyen az Európai Únió alelnöke…

Eldöntöttük.

 

                                                       D. R. s. k.

                                                a világállam elnöke

 

Vác, 2005. október 6.

 

                                                     Czike László

 

 

                                                                                              

 

 

 

 

                                                                              

 

 

 

   

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.