Czike László

               A „faji” felsőbbrendűségről és ellen

A Magyar Hírlap 2008. február 14-i számában olvasom Tamáska Péter „Hindu rasszizmus” című cikkét, és deja vu érzéseim támad­nak. Itt, Magyarországon semmi nem halad, fejlődik vagy javul, noha a helyzet kétségtelenül fokozódik.

„Éppen most – 2003. XI. 19. - folyik a magyar Országgyűlésben az ún. gyűlöletbeszéd-törvény részletes vitája” - írtam 4 évvel ezelőtt a „Hasonmás” című publicisztikámban. - „Hallom a ‘háttér-tele­ví­zióból’, amint Bárándy Péter igazságügy-miniszter a törvény pre­ambulumának vitájában bölcsen kinyi­latkoz­tatja: ‘Nem gyűlölet­beszéd – vagyis nem büntethető - az, amely valamely jól körül­ha­tárolható embercsoport alsóbb vagy felsőbb rendűségét állítja’.”

Ha jól értelmezem a nemrég e tárgyban mégis csak meghozott új törvényt – az új törvény az alsóbb rendűség állítását valószínűleg büntetné/bünteti, hiszen kimeríti az adott kisebbség sértegetését illető, illetve annak kollektív érzületét kiváltó jogi tényállást. A törvények átgondolt megalkotása tehát fejlődik, ám a felsőbb­ren­dűség „hirdetését” a törvény ma sem bünteti. Ki is lenne annyira bolond, hogy feljelentést tesz valaki ellen, aki valamely jól körül­határolható (vallási, etnikai, stb.) embercsoport felsőbbrendűségét hirdeti? A „pozitív vélelem” hirdetése nem bűncselekmény…

Az már más kérdés, hogy a fenti (jogi) okfejtés nyilvánvalóan el­lent­mond a for­má­lis logika szabályainak, hiszen implicite ugyan­arról van szó: aki valamely csoport bármilyen tekintetben vett fel­sőbb rendűségét hirde­ti, az eme megfontolt állítását nyilván más embercso­portokkal szemben tételezi, így más, ugyancsak jól körül­határolható embercsoportokat relatíve al­sóbbren­dűnek tart, tehát „komplementer” állításokról van szó.  

Ez az alsóbb-felsőbb rendűségi „komplexus – úgy tűnik – a gyarló embe­ri természet immanens, gyűlölettörvényekkel is kiirthatatlan, fajspecifikus sajátossága, ami legalábbis egyidős az emberiséggel. Mintha már Káin és Ábel is azon versenyeztek volna – íme, a ver­senyszellem korai gyökerei! -, hogy melyikük áldozata kedvesebb az Úristen előtt. Káin úgy döntött, hogy feláldozza testvéröccsét a „szabadverseny” pogány liberális oltárán. Pusztuljon el a férgese…

Ezt gondolta egyik testvér a másikról, és meggyilkolta.

Ezért aztán én igencsak csínján bánnék ezekkel az alsóbb-fel­sőbb rendűségi dimenziókkal, ügyekkel – és ezt nem feltétlenül csak a nevezett cikkíró kollégámnak címzem megfontolásul -, mert a tör­ténelem igencsak erre emlékeztet, tanít mindannyiunkat, és hát tanult kollégám a képaláírás szerint éppen történész.

Ugyanis ez a rettenetes atavisztikus komplexus minden viszály és – nemcsak a „törzsi” - háborúság legfőbb oka. Ennek a szociáldar­wi­nista komplexus­nak a mélylélektani fogságában Ázsiában ép­pen ma is népeket, nemzeteket irtanak ki, például a demokrácia, mint társadalmi-politikai berendezkedés fennsőbbrendűségét hir­detve, éppen úgy, amint az amerikai indiánokat is ugyebár a „ke­resztény civilizáció” fennsőbbrendűségének álszent és hamis tu­datában irtották ki; délen Hernando Cortez conquistador seregei, északon pedig a telepesek, majd az őket védő amerikai katonaság.

Adolf Hitler – alapvetően okkult „eszmei” alapokon – a nagynémet felsőbbrendűséget hirdette (vö. herrenvolk), vagyis igyekezett esz­­me­ileg is megalapozni abbeli erőfeszítéseit, hogy a gyakorlatban is megvalósíthassa a német világuralmat, III. Birodalom fedőnéven.

És végül is mi lett belőle?

Akkor rettenetes világégés, vereség, megaláztatás; zsidó és cigány holokauszt, majd egy kicsivel később, de máig - „alárendeltség”…

Vlagyimir Iljics Lenin – a marxi osztályharc-elmélet okkult eszmé­jé­vel, és némi tisztázatlan eredetű készpénzzel felvértezve – a kom­munizmus felsőbbrendűségét hirdette, de mihaszna elveit végül is csak a kacskakezű urali postarabló, valami Jo­szip Visszárionovics Dzugasvili, grúz „technokrata” fejlesztette a gyakorlatban is szov­jet világ­rendszerré, ami a 72 éves fennállásával az orwelli államrend mintája lett, pa­ranoid skizofréniára kárhoztatva a fél emberiséget. Szóval ama átellenes „rendűségből” is csak vér, veríték és könnyek – újbirodalmi nyelven blood, sweat and tears – lettek, bibliai nyel­ven szólva pedig "„sírás, zokogás és fogak csikorgatása”.     

Őszintén szólva: nem hiszem, hogy valamiféle hindu vagy roma fa­ji felsőbbrendűség árja (értsd: parttalan áradása) fenyegetne ben­nünket, akár csak a legcsekélyebb mértékben is. Ami az agresszív kisebbségről szóló utalást illeti, nekem inkább az jut az eszembe, hogy a nyuszi magyar éppen önnön tutyimutyiságát, élhetetlensé­gét, magatehetetlenségét „védelmezi”, amikor agresszív kisebbsé­gekre keni saját tanácstalanságát, annak összes következményét.

Ha örökké Ábelek maradunk – tiszta sor -, agyonvernek a Káinok.

Polgárok!

Vagy tűrünk, tovább, örökké – vagy kenyérrel, de „visszadobunk”.

Harmadik út nincs. A „magyarral” mindig az a baj, hogy szűzen akar szaporodni, ráadásul a más(ok) dióverőjével.

Ámde nem azt mondta-e Jézus Krisztus: „ha engem kö­vetsz, veled is úgy bánnak majd (el), mint énvelem”? Vagy nem azt mondta-e: „ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is”?

El kell végre döntenünk: keresztények vagyunk-e, vagy pogányok.

Vagy a perc gazdagsága, mámora; vagy a menny örök világossága.

A Mammon kétes örömű, de kétségtelen végkimenetelű szolgálata,  

vagy az Úr békéje és végtelen szeretete.

A hinduk pedig csináljanak, amit akarnak.

Vác, 2008. február 15. 

                                                            Czike László