Czike László

                             Jobbik, vagy Rosszabbik?!    

A Szövetség 2003. november 14-iki Fórum rovatában Tasnádi András, a Jobbik Magyarországért Mozgalom (én azt hittem, hogy már párt!) egyik alelnöke a két héttel korábbi, október 31-iki írásomra válaszol, „Kereszttűzben” címmel. Csak ámulok és bámulok a felháborodott sorai olvastán, mert úgy tűnik, hogy a teljesen ‘jóhiszemű’ alelnöknek fogalma sincs róla: hová, kikhez, miféle politikai tömbhöz csatlakozott - továbbá (alaptalanul) azt hiszi, hogy a ‘Jobbikról’ szóló hivatkozott írásomban valamiféle ‘rögtönzött, elfogult és fanatikus küldetést’ teljesítettem, és kvázi hetet-havat összehordtam, kizárólag a ‘Jobbik’ előre lejáratása céljából!
Előrebocsátom, hogy meggondolatlanságból soha nem írtam le semmit. Vagyishát mindig mindenről tényszerűen meggyőződöm, véleményt formálok, majd leírom.
‘Utána’ bocsátom, hogy írásaimmal soha semmilyen (hátsó) megbízást életemben még nem teljesítettem; illetve véleményem kialakításában soha nem vezérelt sem spontán, sem krónikus indulat, sem semmilyen megrögzött hátsó szándék! Velem a ‘Jobbiknak’ - ha ilyen nyilvános leveleket küld utánam! - még sok ‘problémája’ lehet, mert publicisztikámban kizárólag a megírható igazság leírására törekszem...
Apránként, vagy egyszer esetleg teljes egészében sort keríthetünk akár minden kapcsolódó tény és megtörtént mozzanat feltárására is; amihez egyébként magam a legkevésbé sem ragaszkodom - no nem azért, mintha bármi takargatni valóm is lenne, hanem éppen azért, mert nem kívánok a ‘Jobbik’ számára roppant kínos körülményeket minden áron nyilvánosságra hozni; annál sokkal bölcsebb vagyok.
Ezért aztán nem kéne ezt erőltetni; mondom egyelőre bizakodó, joviális derűvel! 
De menjünk sorjában!

Tasnádi András szerint: „Czike László tollából egy durva és minden tartalmi megalapozottságot nélkülöző ‘Jobbik’-bírálatot olvashattunk. (...) Legelőször is a megdöbbenésemnek kell hangot adnom. A Szövetség egy olyan írásművet ismertet olvasótáborával, mely valódi vitának, párbeszédnek nem lehet alapja. Czike László a ‘Jobbik’ elnökségével kapcsolatban ‘szakrális titokról’, ‘okkult műhelyről’ és a ‘triangulum okkult szabályairól’ elmélkedik, amit nem tudok és nem is akarok értelmezni. (...) ‘Vitaindítónak’ szánni egy olyan írást, amely egyrészt rágalmakra, másrészt nagyfokú felkészületlenségre épül, az több mint bűn, az hiba.” Kicsivel alább még szerepel (Gerőhöz, és a Népszabadsághoz is hasonlít bennünket), hogy „nincs más célja, mint megakadályozni egy markáns konzervatív erő kialakulását”. Ami az inkriminált idegen szavakat illeti; azokat, s jelentésüket a Szótár segítségével könnyedén megfejthetjük. Szakrális = isteni, szent! Ez szerintem - túláradó dicséret. Okkult = rejtett, titokzatos. Miért, nincs bölcs háttér-tanácsadókból álló ‘műhely’ a háttérben? Ajánlom elolvasni ehhez a kitételhez a szintén a Szövetségben megjelent tudósítást Varga Gabriella tollából, az október 19-iki ‘Visegrádi Disputa’ eléggé radikális megnyilvánulásairól. Az ott összegyűlt alkalmi ‘nemzetgyűlés’ gyakorlatilag kimondta Orbán Viktor trón-fosztását - azt már elgondolni sem merem, hogy a jelenlévő bölcsek tanácsára...!
Triangulum = háromszög! No nem szerelmi (1+2), hanem - elnöki, politikai. Ki ne hallott volna például a klasszikus római triumvirátusokról, amikor egyforma erős (had)vezérek szövetségre léptek egy harmadikkal (többnyire pénzemberrel), hogy aztán ‘megszedve magukat’ szakítsanak vele, s egymással is duellálva végül eldöntsék: ki legyen közülük a teljhatalmú, egyszemélyi vezető? No, ez a veszély a ‘Jobbik’ esetében egyelőre nem fenyeget, hiszen a triumvirátus tagjai minimál- bérből élnek! Gondolom egyértelmű, hogy a háromszög felemlegetése legkevésbé sem tekinthető durvaságnak; - sőt, egyenesen a felkészültség fokmérője. Furcsa, hogy valaki (Tasnádi alelnök úr) nem tudja és nem is akarja értelmezni a három-szöget, - mégis durva rágalomnak tekinti! Kifejezetten arra kérem a válaszcikkíró alelnököt, hogy szíveskedjék értelmezni: vajon mi a rágalom a szakrális, okkult és triangulum kifejezések használatában! Nomármost: a háromszög egy kötött mértani alakzat (politikai értelemben: szimbólum); amelynek lényegi vonása, hogy rendkívül stabil (lásd: háromlábú szék), és többnyire nem jön létre vak-véletlen folytán (vagyis: spontán, természetes úton), hanem tudatos szándék alapján mesterségesen hozzák létre, meghatározott érdekek érvényesítésére.
Egyrészt a jelzett (leírt) triumvirátus tényszerűen létezik: Kovács, Vona, Nagy. E meghatározottságot maga Kovács Dávid, a JOBBIK Magyarországért Mozgalom alapító elnöke nyilatkoztatta ki; és tényszerűen akkor is fennáll, ha ezt vadonatúj alelnökök a szervezettől ‘jog-idegen’, kvázi-illegitim megoldásnak, ‘hatalmuk’ korlátozásának tekintik, mindjárt a politikai genezis legelején. Az ‘okkult’ jelző éppen hogy az immár párttá alakult hivatalos szervezet alelnökeinek érdekeit is kifejezhetné - ha úgy akarnák! -, hiszen hiába legitim szervezet, hiába elnökség: a szakrális hatalom az okkult triumvirátusé! Kérem utánanézni, hátha így van!
Komolyan mondom, én nagyon szívesen tovább fejtegetem ‘a triangulum-témát’, de attól tartok - ha kicsit utánanéz! -, ezt épp Tasnádi úr nem fogja akarni!

A válaszcikkben az író kifejti „a Jobbik keresztény Magyarországot, független, élhető és büszke Magyarországot akar. A Jobbiknak még nincs kész választási programja, de ennek nem is most van itt az ideje. Vannak viszont irányvonalak melyek mentén a műhelymunka már lázasan folyik, hogy 2006 elejére asztalra tehessünk egy átfogó, végrehajtható és nemzeti programot.” Egyrészt - lám, csak lám! - van műhely is. Másrészt Tasnádi úr elhallgatja, hogy nagyjából kész pártprogram is van, amelyet (magam készítettem) áttekintés céljából két hónapja adtam át Kovács Dávid elnök úrnak, aki azóta is tanulmányozza a mintegy 100 (27+74) oldalas, minden témakörre kiterjedő dokumentumot, viszont elfelejtette visszaadni. Ha rám bízzák - már 2004 elejére lehetett volna (lesz is, de nélkülem) részletes pártprogramjuk. (Szóval: nem irányvonalak, meg műhelymunka - hanem kész pártprogram.) A ‘Jobbik’ egyébként világnézeti értelemben kemény fába vágja - a fejszéjét! Mint emlékezetes; - néhai Antall József miniszterelnökünk is ‘keresztény Magyarországot’ akart, de nem lett az. Európa kereszténydemokratái - köztük Orbán Viktor, előző miniszterelnökünk is - keresztény Európát akarnak, de nem lesz az, mert a balliberális szocialisták ezt megakadályozzák. A ‘Jobbik’ két legyet akar ütni egy csapásra: úgy akarja kereszténnyé tenni az országot, hogy kilép a ‘nem keresztény’ Európai Únióból! Nehéz egy műhelymunka lesz! Most előre bocsátom, hogy egyfelől le fogom írni, amit tudok, - másfelől azzal az állampolgári (véleményformáló publicistai) jogommal is élni fogok, miszerint a (politikai) közszereplők világnézete nem magánügy, hanem közügy; különösen akkor, amikor egy új politikai közszereplő (értsd: a ‘Jobbik’ párt elnöksége vagy az emlegetett triumvirátus!) a zászlajára tűzte: újra (hivatalosan is!) kereszténnyé teszi Magyarországot! Ugyanis nem elég kereszténynek látszani ehhez a nemes feladathoz, de annak is kell lenni! Nem elég, ha valaki jámbor óhajként kijelenti: elfogadja, magáévá teszi az európai és a magyar keresztény tradíciót; - alapvető személyes világnézeti feltételként deklarálhatjuk, hogy akik ilyen magasztos feladatra vállalkoznak, azok ne csupán a hagyományban, hanem konkréten Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában higgyenek! Minden más esetben alantas szemfényvesztéssel állunk szemben, amelyet Zelnik József igencsak frappánsan fogalmazott meg „TESTAMEN, Leonardo evangéliuma” című, nemrég megjelent könyvében. „Nem szeretnék úgy járni, mint a polgárok a politikával. Úgy vélve, hogy legyőzték az előző hatalmi szerkezetet, nem veszik észre, hogy a metafizika ördöge már rohan is velük ugyanabba az irányba. Például a polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Mert e prófétai sorok már nem a múltnak, hanem a jövőnek szólnak!
Ha egy futballcsapat zömmel nem ‘saját nevelésű’ játékosokból, hanem ‘idegen-légiósokból’ áll - igencsak groteszk ‘a csapatszellemük’ mögött bármiféle eredeti, kollektív önazonosságot keresni és feltételezni. Így meglehetős szkepticizmussal viseltetem aziránt, hogy a ‘Jobbik’ potenciális „markáns konzervatív erő” lenne. Sokkal inkább ‘hozott emberanyagból’, eszmékből építkeznek! A triumvirátusból Nagy Ervin - volt MIÉP-es. Vona Gábor a Fideszből, a ‘Szövetség a Nemzetért’ polgári körből jött, ahonnan azóta - eltérő pártfunkciója okán - kilépett. (Az elnök személyéről, identitásáról majd utoljára szólok.) Balczó András - volt MIÉP-es. Bognár László (aki volt Göd polgármestere, illetve parlamenti képviselőként egy kiszólásával ‘ellenezte’, amikor Várszegi Gábor megvásárolta az FTC-t) is volt MIÉP-es, Rozgonyi Ernő úgyszintén. Molnár Tamás (nem azonos az említésre méltó filozófussal!); - az Inconnu-csoport, illetve a megszűnt ‘Sajtóklub’ kizárt tagja. Ismerőse szerint a rendszerváltás tájékán még a ‘Szabad Kezdeményezések Hálózata’ (a mai SZDSZ) háza táján sertepertélt; ami persze nem jelent semmit... Érdekesebb viszont az a kijelentése, miszerint már nem várhat tovább; - életkora folytán ‘az utolsó esélye’, hogy sikeres politikai pályára lépjen. S ez a frusztráció  szerintem az összes eddig felsoroltakra is érvényes: más pártokból átszármazva - mint idegenlégiós politikai ejtőernyősök - egy alakuló új pártban mindjárt első sorokba zárkózhattak fel, miután eddig maximum ‘másodhegedűsök’, második vonalbeli lótifutik, vagy még azok sem voltak. Mint látjuk: minimum négyen is vannak, akik közvetlenül a súlyos egyéniségű ravasz tót atyafi elnyomása alól ‘szabadultak fel’, hogy tehetségüket most már Csurka atyai gondoskodása nélkül, önállóan kamatoztathassák. Vagyis: a ‘Jobbik’ szellemi hozadékában nagyjából uralkodónak mondható annak a pártnak (MIÉP) a szellemisége, amelytől pedig az összes szavazatot deklaráltan megpróbálják elvenni. Quod erat demonstrandum!
Most nem elemzem, hogy a fentebb kifejtettek ‘miféle szellemi fertőzésveszélyt’ jelenthetnek az új mozgalomra nézve; - annyi azonban biztosra vehető, hogy az efféle ‘super-group’ legkevésbé sem egy markáns, újkonzervatív keresztény párt eszmei letéteményese. Ha még az MSZP is képviseltetné magát csendestársként (ki tudja?) - legalább felsejlene a nemzeti egységfront, a nagykoalíció esélye. Ha én lennék a bölcs háttér-tanácsadók helyében (ami elég valószínűtlen); - biztosan ezt tanácsolnám a ‘Jobbiknak’. Széthúzás helyett integrációt - mindenkivel. Mert amennyiben a ‘Jobbik’ önös víziói netán megvalósulnak: (1) A Parlamentbe nem jutnak be (a MIÉP se), a Fidesz Polgári Szövetség pedig ismét veszít. (2) A Parlamentbe jutva minden ülésnapon elmondják majd, hogy hazánk lépjen ki az Európai Únióból; - ami egyrészt folyamatos és általános megrökönyödést kelthet, másrészt semmiben sem fog különbözni attól, amit a MIÉP csinált az 1998-2002. közötti parlamenti ciklusban... Azonban a becsvágyó emberek ezt nem látják át!

A fenti névsor - akár a háttér-tanácsadókkal együtt (tisztelet a kivételnek) sem - kifejezetten egy hitbuzgó imakör tagjaiból vagy az Újszövetségből verbuválódott.
De hátra van még az elnök személye; - megterhelve a keresztény Magyarország kívánatos, ám így reménytelen illúziójával. Őszintén szólva - miként az ember, úgy ez az írás is; egy-egy önálló dráma. Drámai fordulat következett be ugyanis a gondolataimban: most mégsem mondok el mindent; maradjon még muníció az esetleges viszontválaszra is! Mellesleg: mindig maradjon titkod, mit nem adsz ki. Nekem, publicistának lehet titkom, hogy mit miért (tapintatból) nem írok meg; - annak viszont, aki nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy - Orbán Viktor helyett - felépítse a keresztény Magyarországot, ez ügyben semmilyen világnézeti titka nem lehet. Tegnap a Hír Televízió interjút sugárzott Kovács Dávid elnökkel, ki saját lakásában, könyvespolca előtt állva beszélt a mozgalomról, saját magáról. A riporter kedvenc olvasmányairól kérdezte, és Dávid büszkén említette Molnár Tamás katolikus filozófust (akinek a teljes sorozata ‘megvan!’), - Hamvas Béla társaságában. Márpedig az ember keresztény és gnosztikus egyszerre nem lehet! Ennél nagyobb baj (eszmei zűrzavar) azonban - a nyilvánvaló orientalista hajlam. Jómagam többször is álltam az említett könyvespolc előtt, amely roskadozik az okkult, gnosztikus és keleti bölcselő könyvektől, míg a keresztény művek aránya maximum 5-10 %. Dávid a keleti vallások ‘lelkes híve’, - csak hát a kívánatosnál jóval távolabb, praktikusan a Távol-Keleten keresi ‘az igazságot’, azonban mi keresztények, pontosan tudjuk, hogy az igazság a Közel-Keleten, közelebbről a júdeai Betlehemben született, hozzávetőleg 2003 évvel ezelőtt! Jézus Krisztus az Evangéliumban kinyilatkoztatta, hogy Ő „az út, az igazság és az élet”. Ugye emlékszünk még Csurka parafrázisára, amikor mozgalmát „Magyar Út” Körök, a pártját pedig „Magyar Igazság és Élet” névvel ‘látta el’! Krisztust utánozta... Nem kívánom lebecsülni a keleti bölcselet (távol-keleti) jelentőségét, viszontag elképzelni sem merem, hogy a ‘csurkista átirat’ után miként is festene kis hazánk, a keresztény Magyarország a zen-buddhizmus, a tantra-jóga, a reinkarnáció, a csakrák, a zoroasztrizmus és egyéb tévtanok bűvöletében, áthallásában felépítve! Pedig Dávid halálosan komolyan állítja, hogy ez a túlzott távol-keleti elmélyülés őnála az egyistenhit erősítését szolgálja. Ezt nem vitatom; - lehetséges az istenhit ‘mandinerről’ is (sok furcsaságot megéltem már), kvázi: ‘kutyaharapást szőrivel’. Azonban az egyistenhit - kevés. A kereszténynek Jézus Krisztusban, az egy Isten földre szállt Fiában, a bűneink feloldozásáért keresztre feszített Megváltóban kell hinnie. Aki ezt nyíltan felvállalja, képes lehet keresztény Magyarországot építeni.

Végül: még egy idézet Tasnádi András alelnök ellen-cikkéből. „Vajon azok a publicisták (...), akik most ‘szalámizásról’ beszélnek, meg fogják-e kérdezni maguktól: (...) Vajon nem lett volna kötelességem melléjük állni, azt mondani a jobboldali választóknak: ne hagyjuk a Jobbikot kiesni a Parlamentből? (...)” Mások helyett nem válaszolhatok e kérdésre, de az én lelkem könnyű. „Járt utat járatlanra ne cserélj fel!”, - tartja a közmondás. Jó orrom van ahhoz - súlyosan megdolgoztam, megfizettem érte -, hogy a bocsánatos füllentéseket meg tudjam különböztetni a monumentális hazugságoktól. Huszonéves gyerekek túl fiatalok ehhez. Mire felnőnek, már nyakig ülnek a becsvágyuk kreálta csapdában. Ehhez hasonló szomorú történetből pedig - azonos ügy kapcsán - egy is bőven elég...
A magyar nép már nem éli túl, hogy egy újabb nemzedék kísérletezzen rajta.
Nincs szükség hát ‘Jobbik’ Fideszre, s egy ‘újabb’ kísérleti Orbán Viktorra, mert már megvan nekünk az igazi, aki hál’ Isten egyszer már átesett a tűzkeresztségen. A ‘műhelyekben’ pedig inkább alkímiával foglalkozzanak, csak fel ne robbanjon.

Vác, 2003. november 21.

                                                                     Czike László