Czike László

                                         Nettó hazaárulás

Ennek az összetett írásnak kalandos a története.
1997-ben levélben elküldtem egy írásomat - közgazdasági elemzésemet - Sándor Andrásnak, aki az adatok felhasználásával egy csodálatosan szellemes cikket írt belőle, megmutatva nekem, hogyan kell a száraz gazdasági témát újságírói stílus ‘ráépítésével’ figyelemfelkeltővé, érzelmileg is hatásossá ‘átvarázsolni’...

„Ahogyan a globális generálkartell (Hilferding - Cz. L.), plusz a magyarországi bűnöző-koalíció betörő-szövetkezése kirabolta a magyar népet, arra nincs példa Magyarország 1100 éves történetében.
Ez a „politikai elit” - magyarán szólva: bűnszövetkezet.

A magyar nemzeti vagyon (értsd: nemzeti működő-tőke - Cz. L.) értéke 1990-ben 3600 milliárd forint volt. A privatizáció (értsd: ellenséges kézre játszás) során a vagyont átlagos értékének cca. 20 %-áért vesztegették el. (A Világbank szakértői 1990. körül a magyar nemzeti működő-tőke piaci-üzleti értékét 60-80 milliárd USA-dollárra becsülték, ami akkor mintegy 5-6000 milliárd forintnak felelt meg. Most - tekintve, hogy a privatizáció lényegében véget ért - mérleget lehet vonni. Persze csak a mindenkori kormányok helyett, mert azok sohasem számoltak el az eladott nemzeti vagyonnal, mely ‘mellesleg’ eredetileg a magyar nép kollektív társadalmi tulajdona volt... Nos, a kampányszerű állami privatizáció - 1990. és 2000. között - összesen mintegy 6-8 milliárd USD bevételt hozott, vagyis éppen- csak, hogy 10 %-os áron kelt el a nemzeti működő-tőkénk 80-90 %-a, zömében multinacionális tulajdonosok részére. - Cz. L.)

A következményeket nem kell magyarázni.
Nem más, mint az ÁPV Rt. közli - természetesen nem a nyilvánosságnak szánt dajkamese-gyűjteményben -, hogy a nemzeti vagyonunknak fele elveszett. Értsd: ellopták, elrabolták, széthordták. (A Horn-ciklusban maga a miniszterelnök azt is ‘bejelentette’, hogy a privatizációs iratok jelentős része is eltűnt, az ÁPV Rt-ből. Csak úgy, példaszerű illusztrációként: az 1991-ben az ÁVÜ által a Co-Nexus Rt-nek ‘ajándékozott’ 4 milliárd forintot érő, 18 db állami vállalatból kreált ‘vegyes’ portfolióról 1996-ban, a csőd utáni ‘végelszámoláskor’ derült ki, hogy az értékét  önkényesen, ‘előzékenyen’ már ki is vezették az ÁPV Rt. nyilvántartásaiból! Mert előre látták a jövőt. Nem is követelte vissza senki, senkin - soha többé... - Cz. L.) Ez meghaladja a nácik és a bolsevisták együttes rablásainak értékét. Az ÁVÜ és az ÁPV Rt. „szakértő” szélhámosai ebből a kótyavetyéből 1990. és 1996. között 1000 milliárd forintot bevételeztek, - s 723 milliárdot befizettek a költségvetésbe, 277 milliárdot pedig „költség” címén elloptak, egymás között szétosztottak, tehát zsebre vágtak. Eközben, a folyamatos forintleértékelés eredményeképpen, az ezer milliárd forint 1990-es értéke (külső adósság = 20,5 milliárd USD!) 4-5 milliárd dollárra zuhant. Ugyanezen idő alatt a bruttó államadósság (tehát a valóságos államadósság, statisztika-kozmetika nélkül) 30 milliárd dollárra nőtt...

Vagyis a PRIVATIZÁCIÓNAK BECÉZETT NETTÓ HAZAÁRULÁSBÓL mindössze 4-5 milliárdot sikerült törlesztés gyanánt kifizetni, holott azt hazudták, hogy a privatizáció garantálja az adósságtól való megszabadulást.

Miféle nép is vagytok ti, mai, reményre szomjazó magyarok, akik mindezt száj-tátva, megalázkodva néztétek?!
Szemetek láttára raboltak ki benneteket, és ti nem mozdultatok!
S most azt kérdezitek, van-e remény?

Halljátok csak, mit tesznek veletek! Ha létrehoztok egy eladható árut, s annak ára 3 dollár, szélhámos külkereskedők  elvesztegetik 1 dollárért.
Bezzeg, ha nekünk kell vennünk külföldi árut! A háromdollárosat most 6 dollárért vesszük meg, ami 1100 forint, - és arra itthon még ráteszik az általános forgalmi adót. Jó, ha 1500-ért hazavihetjük - havi 20 ezer forintos alamizsnánkból -, amit nekünk odavetnek. Azt, amit a bárdolatlan, műveletlen jenki, a maga havi 3 ezer dollárjából 3 dollárért vesz meg.

Ó, a jó merániak!
Iparcikkeik nem jobbak a magyar iparcikkeknél, sőt, bóvlik; sőt, az élelmiszereik rosszabbak, csak éppen hússzoros áron sózzák ránk. A külkereskedelmi mérleg 1996-ban 2 milliárd 600 millió dollár (olyan 360 milliárd forint) hiánnyal zárt. Ez egyike Horn Gyula tévékamerák előtt hirdetett sikereinek.
No de miért is ne tennék? Mi hagyjuk, hadd tegyék...
Elhisszük, hogy mi tudatlanok, ügyetlenek, semmit érők vagyunk.

Az egyik stabil folyamat az infláció.
Húsz százalékos - akkor is, ha Horn Gyula két százalékot letagad belőle. (Sajnos, azt kell mondanom, hogy objektív mércével mérve - az a Kormány még kevéske tisztességet meg is őrzött régmúlt jobb időkből, azóta uralkodó utódaihoz képest. Valamikor 2000-ben vettem észre, hogy az inflációról közölt hivatalos, kormány-statisztikai adatok egyre inkább elrugaszkodnak a valóságtól, magyarán: köszönő viszonyban sincsenek a hétköznapi tapasztalatokkal. Tekintve, hogy az Európai Únióba való belépés feltételei között szerepelt az infláció visszaszorítása 10 % alá, majd max. 5-6 % körüli mértékre, valamint arra, hogy az állam nem tud, de nem is akar ‘az inflációs ‘különsarc’-ról lemondani, - ‘a siker’ érdekében akként döntöttek, hogy inkább a statisztikai mérési módszereket, a fogyasztói kosarat és a konkrét adatokat, majd mindezeken keresztül a mindenben cinkos média háttér-támogatásával a politikai közvéleményt, az emberek gondolkodását, elvárásait manipulálják. Ezáltal egy virtuális valóságot ‘fogadtatnak el’, melyben ugyanúgy vágtat az inflációs pénzromlás, mint addig, csak már senkit nem érdekel, hiszen a Kormány kinyilatkoztatta: inflációs probléma márpedig - nincs. Ugyanezt tették az államadósság és annak kamatszolgálata tárgyában: ameddig lehetett, addig el-takarták a valóságot a széles tömegek elől, majd amikor már lehetetlenné vált tovább hazudni: szisztémát váltottak. Alapjaiban ‘új’ mérési rendszert és mód-szert, új vonatkoztatási pontokat, kategóriákat vezettek be, megváltoztatták az alapfogalmak tartalmát, továbbá az adósságkezelés szervezetét és szerkezetét, hogy az adatok soha többé ne legyenek összehasonlíthatók a korábbiakkal. Az ún. „nettó adósság” kifejezetten áruló komprádor-burzsoá szleng, - nemlétező kategória és ‘számítási mód’, mely a nemzetközi gyakorlatban ismeretlen. Egy specifikusan magyar ‘pénzügyi kitaláció’, a birka nép megvezetésére. S innen ered Sándor András zseniális absztrakciója: a NETTÓ HAZAÁRULÁS - cím is... Sajnos úgy is lehetett ‘Európába bemenni’, hogy csak a hazugságok tartalma változott, minden más maradt a régiben. - Cz. L.) Mert ezt adták neki parancsba a Világbank nevű főparancsnokságon. Ez a stabil 20 százalék biztosítja a stabil ki-zsebelésünket. Emlékezzünk csak: 1988-ban 50 forint volt egy dollár. Ma kúszik a 180 fölé, holnap 200 lesz. (Lett is, még 260 is! És csak akkor kezdett a ‘hamis’, fedezetlen dollár mesterségesen magasan tartott árfolyama mérséklődni - ma 200 forint -, amikortól Magyarországon már a növekvő Úniós pénznyomás is elkezdte a saját külön-érdekeit érvényesíteni... - Cz. L.)      

A másik stabil folyamat az uzsorakamat fizetése.
Ez nyolc éve stabil egyhangúsággal évi másfél milliárd dollár. (Ma már ennek kb. a 3-4-szerese az évi adósságszolgálat összege. - Cz. L.)  Az ilyet a török időkben harácsnak nevezték, a mai (nem török) időkben adósságszolgálatnak. Ez ugyebár testvérek között is 270 milliárd forint.

Az adósság törlesztéséről (miután a kamatos kamatokkal már régen törlesztettük) 1996-ig nem volt szó. Ám 1996-ban - micsoda meglepetés! - adósságtörlesztés is volt, s ez a Shylock-húsadóval együtt majd 10,3 milliárd dollárt tett ki. (Bizonyos MNB-műhelytanulmányban olvasható, miként keletkezett az a 20,5 milliárd USD külső államadósság, melyet Németh Miklós utolsó rendszerváltás előtti miniszter-elnök meglepetéssel fedett fel 1989-ben, és melyet (adósság)szolgálatkészen vett át tőle a ‘rendszerváltó’ Antall-kormány. 1973. és 1989. között a magyar állam összesen 1, azaz egy milliárd dollár valódi hitelt vett fel; igaz, igen előnytelen fel-tételekkel. Medgyessy Péter - fedett ügynök - vezényletével Magyarország 1982-ben felvételt nyert a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), hogy könnyebben jusson Világbanki hitelekhez. Ám 1982-től már csak azért vettünk fel újabb (?) hiteleket, hogy az 1 milliárd ‘valódi hitel’ esedékes kamatait ki tudjuk fizetni! Az 1 milliárd hitelre kifizettünk összesen 11 milliárd USD kamatot, vagyis a hitelt 12-szeresen törlesztettük vissza. Az már egyenesen a képtelenségek (fikciók) világába vezet el: hogyan lett az 1 milliárdnyi hitel 12-szeres visszafizetéséből mégis 20,5 Mrd USD tartozás 1989/1990-re, a rendszerváltás országos sorsfordulójára? Így fest az 1973. és 1989. közötti időszak adósságszolgálati varázsképlete, más szóval az antalli örökség: 1 (hitel) -11 (kamatfizetés) = 20 milliárd USD adósság. - Cz. L.)

Úristen, honnan volt ennyi pénzünk!?
A magyar energiaipar és az energiaszolgáltatás elkótyavetyéléséből, a honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére elkövetett csúcs-hazaárulásból, amiért is most a hálás magyar nép megnöveli Horn Gyula népszerűségi indexét. Miután az ország népét kiszolgáltatták minden lehetséges eljövendő ellenségének, az ezért kapott pénzt azonnal átutalták a magyar nép aktuális ellenségeinek...

Ha valaki azt hiszi, hogy ezzel legalább az államadósság csökkent (amiért Horn Gyula és a Mindenreképes Szélhámosok Pártja megérdemel egy kis népszerűség-jutalmat), csak Shylock-szórakoztató naivságát bizonyítja. (Ma szinte kísérteties pontossággal: ugyanez zajlik. Ami állami vagyon még ‘maradt’, most mind eladja a zseniális Gyurcsány-kormány, s eközben a média versenyt hozsannázik: „Igaz, ugyan, hogy a nemzetgazdaság minden főbb mutatója meredeken zuhan, továbbá Medgyessy idejében ‘kicsit’ eladósodtunk’, most viszont legalább csökkentjük az államadósságot - ezért privatizálunk.” Közben ennek pont az ellenkezője történik. Mindössze egy dolog valós: az MSZP megint válságot csinált, hogy kezelhesse, mert alap-téveszméje a szüntelen válságkezelés. - Cz. L.)

Szentigaz, hogy az 1995. évi 31,5 milliárd dollárnyi államadósság az energia-ipar elkártyázása következtében 27,5 milliárd dollárra csökkent.
Csakhogy a folyamatos forint-árfolyamromlás miatt az államadósság mégis nőtt! (Most a ‘dollárban leírt’ folyamat ellenkezője játszódik le. Ma már az EU-tagság folytán euróban ‘kezeljük’ az államadósságot, és a forintunk - a pénzügyi zseni-kórus csak szajkózza: „Túl erős a forint!” - mostantól az euróhoz képest devalválódik, mert számunkra immár ‘kétféle világpénz’ létezik, és mostmár elsősorban az euró urainak fizetjük a pénzromlás extra-profitját, ami egyfajta uzsora-kamat. - Cz. L.)  

Az 1990. évi 20,5 milliárd dollárnyi adósság akkor 1344 milliárd forintnak felelt meg. 1995-ben a 31,5 milliárd dollár már 4000 milliárd forintot tett ki. 1996-ban a 27,5 milliárd dollár 4218 milliárd forint. Így haladunk látszólag előre - hátrafelé.

A forintleértékelés (a munkánk leértékelése) tovább tart, tehát az államadósság nőtt, nől és nőni fog, miként Lenin élt, él és élni fogott. (Nem tudom megállni, hogy ‘ne közöljem’, miként fest ma nemzetgazdaságunk - csakazértis! - dollárban kifejezett adósság-helyzete - dollárból forintra átszámítva, s összegezve. Hazánk belső adóssága - ami az újabb szoclib katasztrófa-kormányzás két és fél éve alatt 3500 milliárd forinttal nőtt! - jelenleg 13000 milliárd forint. Emellett létezik még a bruttó külső adósság - ez volt 1990-ben 20,5 milliárd USD -, a külföldi kamat-szolgálatunk alapja, mely jelenleg, szinte a teljes nemzeti működő-tőke kampány-szerű elprivatizálása után is, nemzetgazdasági szinten összevonva kb. 50 milliárd dollárra rúg, ami 10000 milliárd forint. A kettő - belső + külső adósság együtt - tehát 23000 milliárd forint, és ez több, mint ötszöröse a 9 évvel ezelőttinek, míg a nemzeti vagyon, mint profittermelő forrás a számunkra lényegében eltűnt. - Cz. L.) Mi, nem-bankárok és nem-elitek, forintban kapjuk cseppnyi bérünket és nyug-díjacskánkat, családi-pótlék filléreinket. S ezek stabilan továbbzsugorodnak, mint  februárvégi napmelegben a háztetők hava. Tőlünk ma még többet rabolnak, mint raboltak volt tegnap, - s holnap többet fognak rabolni, mint ma.

Eközben statisztikai „itt a piros, hol a piros”-t játszanak, hogy ne oda nézzünk, ahova kell. Szélhámoskodnak a bruttóval meg a nettóval. A nettó azt jelenti, hogy a valóságosból (a bruttóból) levonják a mi kintlévőségeinket. Aki akarja, vegye ezt komolyan, de világos mint a nap, hogy a mi követeléseinket az adós, a szovjet
jogutód orosz állam sohanapján fogja kiegyenlíteni. Borisz Jelcin, két üveg vodka között, ránk vigyorog: „Gyertek, azt hajtsátok be, jobtvojumaty!”. Vagyis a kint-lévőségekkel statisztikát lehet manipulálni, szédíteni velük libaszínvonalú elméket választási kampányok évadján. (Különös, de gyakorlatilag épp így történt! Kisebb hányada a szovjet-orosz ‘utód-adósságnak’ - még 4-5 évnyi kínlódás, és soha ki nem derülő egyezkedési suskusok után - pénzben befolyt ugyan, de a nagyobbik hányadot csak lenyelte veszteségként a magyar állam - Cz. L.)

Ne legyünk reményt-pusztítóan rosszhiszeműek!
Orbán Viktor azt mondja: ha évi 1 milliárd dollárnyi külföldi tőke áramlanék be az országba, már úgy tudnók az adósságot törleszteni, hogy nem is éreznők meg. De Horn Gyula már tudja, mitől döglik a légy, ő tudatosan üt a hasára, mondván, hogy máris havi 100 millió dollár tőke siet be ide.)     
S hogy mitől döglik a légy?
Hát attól, hogy a befektetett működő tőkéből nem lehet adósságot törleszteni. Ki törlesztheti az adósságát másnak a pénzéből? Ez közönséges sikkasztás volna. Adósság csak a privatizációs bevételekből törleszthető, márpedig a privatizációs bevételeknek végéhez érkezett ez a kormánynak nevezett tolvajbanda. Már csak a Világbanknál jelzálogként lekötött magyar föld a fedezet...
Azért készülnek azt (is) kirántani a lábunk alól. (Épp most rántják ki. - Cz. L.)

A Horn Gyula hazugság-tirádáival etetett magyar polgár még azt sem tudja, hogy miközben kb. 30 milliárd dollár (hol több, hol kevesebb) adósság után fizet ez a Básta szekerébe fogott ország évről évre kamatot, - aközben 10 milliárd dollár valutatartaléka van!
Ez olyan, mintha valaki, aki több milliót tartogat a bankban, hónapról hónapra új kölcsönöket koldulna ismerőseitől, s rendszeresen a ruháit és a bútorait adogatná el, hogy a kölcsönöket törleszteni tudja. Nos, a magyarázat az, hogy ez a valuta-tartalék nem a kényre-kedvre rugdosott magyaroké! Ez egyszerűen garancia-alap: amennyiben ‘kedvezőtlen’ politikai fordulat történik (értsd: a nép egy szép napon megunja az uzsorás- és betörő-dáridót, ha egyszer végre talpra ugrunk és végre kipofozzuk korrumpált szolgáikat innen), kimentsék ‘a befektetett’ pénzüket, ami a mi elrabolt pénzünk, és ezt a valutatartalékot (is) elvigyék magukkal.

Ez a valóság, reményre sóvárgó magyar nép, és ezen a valóságon nem változtat a Mindenreképes Szélhámosok Pártjának (MSZP) nagy-hirtelen jött választási bő-kezűsége, Horn Gyula buzgó béremelési szándéka költségvetési garanciával; a ködbe és labirintusba lökött, vakká tett állampolgár pillanatnyi megvesztegetése. Ez persze a fizetési mérleg újabb romlását hozza majd, de az nem gondja Horn Gyulának. Ha nem őt választják, a következő kormány bukik bele, hisz’ arra egy kifosztott, kibelezett kocsit hagy, melynek sem üzemanyaga, se motorja, se hajtó-műve, s mind a négy abroncsa lyukas. Ha a magyar nép megint lesz olyan bolond, hogy őt választja, akkor viszont a győzelem megéri a költségeket, hiszen ha újra nyeregben lesz (ki se száll onnan), a magyar népből fogja a költségeket megint ki-vasalni..., de akkor meg is érdemli ez a nép. (Nagyjából minden így történt! Az új kormány, az Orbán Viktor és a Fidesz vezette koalíciós kormány üres kincstárat örökölt. Lényegében nem tudott többet tenni, minthogy négy év alatt megállította a külső államadósság növekedését, - azonban ellentételként megnőtt a belföldi államadósság. Nem választották újra - jött Medgyessy Péter újabb ‘osztogatása’, ami a költségvetés és az állam minden eddiginél meredekebb eladósodását idézte
elő, romba döntve az előző kormány erőfeszítéseinek minden relatív eredményét. Mindezen ‘tévedéseibe’ ez a kormány a ciklus félidejében bele is bukott; ámde a szocialisták egy ravasz önpuccsal elintézték, hogy kapjanak még két évet a totális eladósítás befejezésére. Mai felvételünk azt a pillanatképet mutatja, mikor a már régen eladott családi arany és ezüst helyett a Gyurcsány-kormány most - jobb híján - már a nemzeti/családi alpakkát és alumíniumot árulja ki rabszolgatartó haverjainak; s miután az anyaföldet még az előző kormány eladta: immár tényleg nincstelen-hajléktalan koldusok lettünk. Ezt a nyomorúságot meg is érdemeltük, hiszen a hamis rendszerváltás óta már a harmadik szoclib kormány uralkodhat ‘demokratikusan’ felettünk... - Cz. L.).

Ártó szellemi mérgeken nevelt magyar testvérem, csak akkor lesz remény, ha visszakapod őseid bátorságát, önérzetét, hitét, s ha feltámad benned a szeretet, felismervén millió és millió testvéredet. Ha majd ez a szeretet milliószámra köt össze magyart magyarral, egy érzelemmel telítve a szíveket és egy gondolattal telítve az elméket: akkor valóban lesz remény, s esély arra, hogy az a remény valóságra is válik.”

Tavaly december 5-ikén eredménytelen népszavazással tagadtuk meg a magyar állampolgárságot 3 milliónyi, a schengeni határokon is kívül rekedt testvérünktől.  Így aztán utolsónak - meghalt még a remény is.

Vác, 2005. január 31.
                                                                        Czike László