czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Apokalipszis
Apokalipszis : A Szeplőtelen Szűz magánkinyilatkoztatása

A Szeplőtelen Szűz magánkinyilatkoztatása

  2005.02.20. 12:00


Czike László

        A Szeplőtelen Szűzanya magánkinyilatkoztatása
                                         Az utolsó idők prófétája

 „Kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.” - érvelt a kánaáni asszony, mikor kérte Jézust, űzze ki beteg leányából az ördögöt. (Mt 15, 21- 28.) Krisztus megváltotta a világ népeit, de a várt ‘Lelki Izrael’ nem jött létre; - Kr. u. 70-ben Jeruzsálemet lerombolták a rómaiak, majd pedig a zsidó nép szétszóratott a széles nagyvilágban. A zsidó nép, mint egész máig nem lett kereszténnyé. Sőt, Krisztus teste, testamentuma a Római Katolikus Egyház sem vált ‘Lelki Izraellé’: nagyonis evilági hatalom lett. A nagy vonzás elmaradt; helyette jöttek sorban az antikrisztusok (Napóleon, Sztálin, Hitler): majd a pogányság ‘betetőzéseként’ a zsidó holocaust.
 
Ma a világban láthatóan, kizárólag csak a politikai összegyűjtés  (USA, NATO, Terrorizmusellenes Koalíció, Európai Únió - Világállam!) sikerült, ‘működik’ - a lelki: nem! Az ígért ‘Lelki Izrael’ sem a földrajzi értelemben vett területen, sem a nagyvilágban, sem a kereszténységben (vagy révén) nem jött létre, - még csak nyomokban sem létezik. A megváltás látványosabb része így hátra van.
 
Mindezekről így beszél, a „A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz” szóló Kék Könyvben, a Máriás Papi Mozgalom magán-kinyilatkoztatásában a Szent Szűz:
„Miként Jeruzsálemben megölték a prófétákat, miként visszautasították, meg-gyalázták és elítélték magának az Istennek a Fiát, a századok óta megígért és hirdetett Messiást, - úgy akadályozzák meg igen gyakran ma az Egyházban, Isten új Izraelében hallgatással s elutasítással Édesanyátoknak, ez utolsó idők prófétájának mentésre irányuló törekvéseit. Olyan sokféleképpen szóltam, de a szavaimat nem hallgatták meg. Kétségbe vonták rendkívüli beavatkozásaimat is. Te új Jeruzsálem, Jézus egyháza, Isten igazi Izraele! Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, miként a tyúk összegyűjti csibéit... Bárcsak megismerted volna békességed napjait! De most nagy szenvedések következnek rád. Megráz a vihar és az orkán szele, nem marad kő kövön abból a nagy műből, amelyet az emberi kevélység alkotott.” 

„Elérkezett az idő, amikor az Egyháznak és az egész világnak dicsőítenie kell Szeplőtelen Szívemet. Szeplőtelen Szívem válik biztos győzelmem jelévé a nagy harcban, amely a mérhetetlen nagy vörös sárkány  (a kommunizmus jelképe - Cz. L.) követői, és a Napbaöltözött Asszony követői között dúl. A félelmetes harcban kiemelkedik a tengerből a sárkány segítségére sietve egy párduchoz hasonló vadállat. Ha a vörös sárkány a marxista ateizmus, akkor a fekete vad-állat maga a szabadkőművesség. A sárkány megmutatkozik hatalma teljében, a fekete vadállat viszont homályban ténykedik; elrejtőzik, mindenhová titokban hatol be. Medvelába és oroszlánszája van, mert mindenhol csak ravaszsággal és a tömegtájékoztatás eszközeivel, vagyis hamis propagandával dolgozik. A hét fej a szabadkőművesség különböző páholyait jelenti, amelyek mindenütt alattomos és veszélyes módon működnek. A fekete vadállatnak tíz szarva van. Szarvain a tíz korona az uralom és a királyság jele. Tíz szarvával uralkodik és kormányoz a szabadkőművesség az egész világon. A fekete vadállat, vagyis a szabadkőművesség célja az alattomos, de szívós harc, hogy a lelkeket eltérítse  az útról, melyet az Atya és a Fiú jelölt ki, és a Szentlélek ajándékai világítanak meg. Amíg a vörös sárkány azon munkálkodik, hogy az emberiség ne törődjék Istenével, hogy tagadja meg Őt - és ezért terjeszti az ateizmus (istentelenség) tévedését -, addig a szabadkőművesség célja nem az, hogy tagadják meg az Istent, hanem, hogy káromolják Őt! A vadállat azért nyitja ki a száját, hogy káromolja az Istent, káromolja nevét, az eget és minden lakóját. Legnagyobb káromlása az, hogy megtagadja az egyedül Istennek járó tiszteletet, hogy azt a teremtményeknek, és magának a Sátánnak adja meg. A jelenkorban ezért terjednek a szabadkőművesség romlott tevékenysége nyomán mindenhol a fekete misék, vagyis a Sátán kultusza. A szabadkőművesség ezen felül minden eszközzel arra törekszik, hogy megakadályozza a lelkek üdvözülését, és így meghiúsítsa Jézus Krisztus művét, a megváltást. Hogyha az Úr egykor tíz parancsolatban közölte a törvényét, a szabadkőművesség most tíz szarvának a hatalmával olyan törvényt terjeszt, amely szemben áll Isten törvényével. A hét erénnyel, az isteni és a sarkalatos erényekkel szemben, amelyek mind az isteni kegyelembe merült élet gyümölcsei a szabadkőművesség a hét fő bűnt terjeszti, melyek a megrögzötten halálos bűnben töltött élet (hamis) gyümölcsei. Aki a hét fő bűn áldozata lett, azt fokozatosan ráveszi, hogy hagyjon fel a tisztelettel, ami egyedül Istennek jár, és azt hamis istenségeknek adja meg. Ezek nem mások, mint főbűnök megtestesítői. Ez szörnyű káromlás!
Ezért is áll a vadállat minden fején egy-egy istenkáromló név. Minden egyes páholynak az a feladata, hogy egy másfajta istenséget imádtasson. A szabad-kőműves páholyok feladata, hogy nagy csalárdsággal mindenhol rászedjék az embereket, vessék meg Isten szent törvényét, helyezkedjenek szembe a tíz-parancsolattal, hogy elvonják attól a tisztelettől őket, ami egyedül Istennek jár, hogy helyette hamis bálványokat tiszteljenek - ugyanúgy. Eme bálványokat egyre több ember magasztalja és imádja: az értelmet, a testet, a pénzt, a szét-húzást, a hatalmat, az erőszakot és az élvezetet. Így kerülnek a lelkek sötét rab-szolgaságába a gonoszságnak, a bűnnek, - haláluk után Isten ítéletekor pedig az örök tűz tavába, a pokolba.”

„Mint Édesanyátok, mindenekelőtt figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti s annak elpusztítására törekszik. Ennek végrehajtására emelkedik ki a száraz-földből egy vadállat, amely bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerből jövő fekete vadállat segítségére siet. (A bárány a Szentírásban mindig áldozat jelképe. A Kálvárián Jézus önmagát áldozza fel az emberek üdvösségéért. Ő maga lesz a húsvétunk, Isten igaz Báránya, aki elveszi a világ bűneit.) A vad-állat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat jelképéhez szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv. (A főpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idején. Az Egyház püspökei kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.) A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkőművességet jelképezi, - a bárányhoz hasonló kétszarvú vad-állat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkőművességet, amely főként a főpapság között terjedt el.

Mikor Fatimában azt jövendöltem nektek, hogy a Sátán behatol az Egyházba, akkor azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkőművesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkőművesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rá is beszélve őket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkőművesség célja Krisztus és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva. Ezért törekszik az egyházi szabadkőművesség el-homályosítani Jézus isteni Szavát (Jézus: maga a megtestesült Ige) ‘természetes’ ésszel érthető magyarázatokkal; megkísérli, hogy érthetőbbé, elfogadhatóbbá tegye, megfossza minden természetfeletti tartalmától. Így terjednek tévedések a katolikus Egyház minden területén. Emiatt ma sokan eltávolodnak az igaz hittől, beteljesítve a jövendölést, melyet Fatimában adtam nektek: eljön az idő, amikor sokan elveszítik az igaz hitet. Az egyházi szabadkőművesség csalárd és ördögi módon azon mesterkedik, hogy mindenkit a hit elhagyására vigyen. 

Az egyházi szabadkőművesség célja igazolni a bűnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, hanem mint értéket és jót. Ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy kövessék el a bűnt, mint természetes igényük kielégítésének egy módját. Gyökerében pusztítják ki azt, amiből még bűnbánat fakadhatna és azt mondják, nem kell többé meggyónni azt. Ennek az átkozott rákbetegségnek veszedelmes gyümölcse már az egész Egyházban elterjedt, s azt eredményezte, hogy az egyéni gyónás mindenhol csökkent. Ráveszik a lelkeket, hogy éljenek bűnben, - visszautasítva az Életet, amelyet Jézus hozott el nekünk. Miután a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat tönkretette a történelmi Krisztust, arra törekszik, hogy a misztikus (titokzatos) Krisztust, az Egyházat is lerombolja. Az Egyház igazság, mert egyedül őreá bízta Jézus, hogy őrizze épségben az egész hitletéteményt. Ez tulajdonképpen a hierarchikus (a rangsor szerint felépülő) Egyház feladata, - a pápáé és a vele egységet alkotó püspököké. Az egyházi szabadkőművesség ezt a hamis egyházi egységgel akarja megrendíteni, ami valamennyi keresztény egyház elfogadásához vezet, - állítva, hogy mindegyik birtokolja az igazság egy részét. Ápolja egy általános egyház alapításának a tervét, mely valamennyi keresztény felekezet, köztük a katolikus Egyház egybe-olvadásából alakulna.”      
„Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a sárkány ellen, amely az egész emberiséget Isten ellen lázítja! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a fekete vadállat, a szabad-kőművesség ellen, amely a lelkeket vesztükbe akarja vinni! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe szivárgott szabadkőművesség ellen, amely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni!

Új bálványt akar állítani, vagyis hamis Krisztust, hamis Egyházat. Az egyházi szabadkőművesség parancsokat és hatalmat kap a különböző szabadkőműves páholyoktól; azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen ezekkel a titkos szektákkal való együttműködésre. Ezért is kecsegteti a nagyra törőket a gyors karrier kilátásával; elhalmozza javakkal a pénzéheseket; segíti tagjait, hogy elsőként foglalják el a legfontosabb állásokat, miközben alattomosan, de igen határozottan kirekeszti mindazokat, akik nem hajlandók tervét támogatni. A bárányhoz hasonló vadállat az első vadállat színe előtt annak minden hatalmát gyakorolja, a Földet és lakóit az első vadállat imádására kényszeríti. Istent föl-cseréli egy hatalmas, erős, uralkodó Bálvánnyal, amely halálba juttatja mind-azokat, kik nem imádják a vadállat szobrát. Hatalmas és uralkodó bálvánnyal, mely elrendeli, hogy mindenkinek, kicsinek-nagynak, szabadnak és szolgának jelöljék meg a jobb karját vagy homlokát, és senki se adhasson vagy vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét, vagyis a nevét vagy a számát. De mi a neve? A Jelenések Könyvének 13. fejezetében ez van leírva: „Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát, - mert embernek a neve. A száma: 666. (Hatszázhatvanhat.) Megvilágosított emberi értelemmel a 666-os számból sikerül megfejteni egy ember nevét. Ez az ember, akit a szám jelez, - az Anti-krisztus. A 333-as szám Isten szent titkát jelöli. Aki Isten fölé akar kerülni, az a 666-os számot viseli, ezért jelzi a szám Lucifernek, vagyis a Sátánnak nevét; annak a nevét, aki Jézus Krisztussal száll szembe - tehát az Antikrisztusét.
 
 A 666-os szám egyszer megadva a 666. évet jelenti. Ebben a történelmi idő-szakban az Antikrisztus az Iszlám jelenségen keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét.
 A 666-os szám kétszer megadva az 1332. évet jelenti. Ebben az időszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak (vagy ‘a gnózisnak’ - Cz. L.) kizárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, és később az értelemnek is, ami lassanként odavezet, hogy az igazság egyetlen ismertetőjele csak az emberi értelem lesz. A protestánsok szabadon olvashatják, értelmezhetik a Szentírást a saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet. Az Antikrisztus munkája ebben a korszakban az Egyház megosztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt.  
 A 666 háromszor véve az 1998-as évet fejezi ki. Ebben a történelmi korban a szabadkőművesség az egyházi szabadkőművesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére. Hamis Krisztust és hamis Egyházat. Ezért az első vadállat tiszteletére készült, a Föld minden lakója által imádandó szobor az Anti-krisztus szobra - amely címével és nevével jelöli meg mindazokat, akik venni vagy eladni akarnak.” (Ez a szobor a hatalom és a gazdagság jelképe, - az amerikai dollár a piramissal, benne a Nagy Testvér ‘mindent látó’ szemével, a párhuzamos vonalakkal és egyéb szabadkőműves szimbólumokkal. A pénz - az Antikrisztus ‘szobra’; mely előbb-utóbb a bőr alá ültetett mikrochip is lehet: a megjelölt emberek homlokán, vagy jobb karján. - Cz. L.)
 
De kik a szabadkőművesek? Kik az egyházi szabadkőművesek, akik a főpapok közt és a Vatikánban lapulnak, hogy keresztre feszítsék a pápát, s megvezessék a katolikus keresztény hívők millióit, az egész világot, és az Antikrisztus győzelmét készítsék elő a megváltó Krisztus királyságával szemben?!

A szabadkőművesek - hasonmások, amint az újszövetségi kinyilatkoztatás írja:
„Óvakodjatok az Antikrisztustól! Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az Antikrisztus. Már eddig is sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilván-valóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, s mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot. Ti ismeritek, s azt is tudjátok, hogy semmi hazugság sem származik az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az Antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok. Ha meg-marad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fűzött, az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek. Ami titeket illet, maradjon meg bennetek a tőle kapott kenet. Más tanítóra nincs szükségetek: bármire is tanítson az ő kenete, az igaz s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította. Igen, gyermekeim, maradjatok őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalommal töltsön el, és eljövetelekor meg ne szégyenüljünk.” (1 Jn. 2, 18-28.) 

„Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentől való lélek erről ismerhető föl: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van. Minden olyan lélek viszont, amely nem vallja Jézust, nem Istentől való. Ez az Antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van. Ti Istentől vagytok, gyermekeim, és győzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentől való, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétől.” (1 Jn.4, 1-6.)
 
                                                        *****

„A nagy megpróbáltatás órájában a Mennyország egyesülni fog a Földdel. Ez addig a pillanatig tart, amíg meg nem nyílik a fényes kapu, hogy a világra bocsássa a dicsőségben visszatérő Krisztust, aki megalapítja országát, melyben tökéletesen teljesítik az isteni Akaratot, amint a mennyben, úgy a földön is. A nagy megpróbáltatás elérkezett országotok számára. Aggódó s fájdalmas Édes-anyaként hányszor is akartam hívni a gyermekeimet, hogy járjanak az Úrhoz visszavezető úton, a megtérés útján. Nem hallgattatok rám. Csak folytattátok az utatokat, visszautasítván az Istent és szeretetének törvényét. Egyre jobban elszaporodtak a tisztátalanság bűnei; - az erkölcstelenség úgy kiáradt, mint a tenger és mindent beborított. Jogosnak tartják a homoszexualitás természet-ellenes, tisztátalan bűnét, általánossá vált az élet keletkezését megakadályozó eszközök alkalmazása, sőt, hazátok minden részében elterjedt a magzatölés, az ártatlan gyermekek meggyilkolása, mely bosszúért kiált az Isten színe előtt. El-érkezett immár az isteni igazságosság és nagy irgalmasság ideje. Megismeritek a gyengeség és a szegénység óráját, a szenvedés és a vereség óráját, - a nagy büntetés megtisztító óráját. A nagy megpróbáltatás íme elérkezett Egyházatok számára is. Szüntelenül terjednek azok a bűnök, amelyek a hit elvesztéséhez vezettek. Figyelmetlen volt sok pásztor, nem őrködtek, és hány báránybőrbe öltözött ragadozó farkasnak engedték meg, hogy a nyáj közé behatoljon, hogy rendetlenséget és romlást hozzon. Milyen nagy a ti felelősségetek, Isten szent Egyházának pásztorai! Nemsokára bekövetkezik a büntetés, melyet Fatimában jövendöltem meg. Ez képezi a titoknak azt a részét, amelyet még nem hoztak nyilvánosságra. Elérkezett a világra az isteni igazságosság nagy pillanata.

 Arra vagytok kiválasztva, hogy bátran küzdjetek annak ereje ellen, ki szembe-helyezkedik Krisztussal. Segítségtekkel nyerhetem el legnagyobb győzelmemet. Így vesztek részt anyai tervemben, mely abból áll, hogy előkészítsem a szíveket és lelkeket az Úr fogadására, aki eljön. A teljes Szentháromság választott ki arra, hogy Anyja legyek az Igének, aki szűzi méhemben testesült meg, és így ajándékoztam nektek Fiamat, Jézust. Az első eljövetele közétek szegénységben, alázatban és szenvedésben történt, mert Jézus magára akarta ölteni emberi természetünk nyomorúságát és gyengeségét. Anyai munkálkodásom akkor csendben, imádságban, rejtekben és alázatban ment végbe. A Szentháromság kiválasztott, hogy a második ádvent Anyja legyek, és így anyai feladatom az, hogy felkészítsem az Egyházat és az egész emberiséget Jézus fogadására, aki dicsőségben tér vissza hozzátok. E második eljövetele istenségének fényében történik; Jézus az ég felhőin tér vissza hozzátok, királysága ragyogásában, és hatalma alá veti a Föld népeit és nemzeteit, és ellenségét (a Sátánt - Cz. L.) mindent átfogó uralmának trónja alá kényszeríti. E végső időkben anyai munkálkodásom nyíltan és egyre erőteljesebben történik, fényem felragyog a Föld minden táján. Szeretetem az út, amelyet a szívekben és a lelkekben meg-alapozok. Ez készíti elő Krisztus dicsőséges országát. A Szeplőtelen Szívem diadala egybeesik Jézus dicsőséges második eljövetelével, aki majd mindent megújít. Hallgassatok hát most mindannyian a hangomra, és siessetek szűzi szépségem szeplőtelen fényéhez, a Jézus isteni ragyogásával való találkozásra. Tárjátok ki szíveteket a reménységre. Közel van Krisztus második eljövetele. A jelen időkben tűnnek fel azok a jelek, amelyeket Ő maga ad nektek, hogy fel-készítsen fogadására.”

Vác, 2004. október 9.

                                                                 Czike László

 

                                                                                       

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre