Czike László

                                       Pünkösd bizonysága

Wilhelm Heisenberg atomfizikus, a mikrorészecskék, a határozatlansági relációk világának legavatottabb ismerője valami ilyesmit mondott egyszer:
„A tudás italának minden cseppje istentagadás, de a pohár alján bizony ott van az Isten.” Ebben az egyetlen mondatban sűrítve benne foglaltatik az emberi nem egész tragédiája. A Paradicsomból az első emberpár, Ádám és Éva éppen azért űzetett ki teremtője által, mert evett a tiltott gyümölcsből, az almából, ami a tudás fáján termett. „Orcátok verítékével keressétek ezentúl a kenyereteket!” - mondta az Úr, útjukra bocsátva a bűnösöket.
Az ember szaporodni kezdett, hogy a szellem hatalmát kiterjessze a teljes Földgolyóra, hogy uralma alá kényszerítse a természetet.
A technikai fejlődés elképesztő távlatokat nyitott a faekétől az űrrakétáig.
A pénz és a hatalom birtoklása fantasztikus kényelmet biztosít a gazdagok számára, - szinte nem lehet olyan anyagi kívánságuk, ami nem teljesíthető.
A tudomány viharos gyorsasággal tárja fel az anyagi világ valamennyi titkát, és valóban: minden újabb tudás, ismeret látszólag bizonyíték Isten ellen.
Ámde van néhány terület, néhány megfejthetetlennek látszó titok, amivel a tudomány és a technika nem tud mit kezdeni. Úgy tűnik, hogy az emberiség csak vendég a saját bolygóján, - amit ‘készen’ kap, azzal mind ragyogóan elboldogul, de rögtön tanácstalanná válik, ha a teremtéssel próbálkozik. 
Az ember legnagyobb problémája a halál legyőzhetetlensége, vagyis hogy nem képes a semmiből, az élettelenből élőt teremteni. Amit a tudomány e legfőbb titok megfejtéséért elkövet, az már nem egyszerűen istentagadás, hanem istenkáromlás, - a génsebészettől egészen a klónozásig. A végső cél a halhatatlanság elérése, miáltal Isten végleg ‘kiiktathatóvá’ válik.
Pedig éppen az eredeti bűn büntetéseként kaptuk a halált, az anyagi-fizikai lényünk megsemmisülésének elkerülhetetlenségét, ami persze nem érinti személyiségünk lényegét, Istentől kapott lelkünket, ami halhatatlan.
A tudomány és a technika az emberi lélekkel nem foglalkozik, mert kívül esik eszközeinek alkalmazhatóságán. A lélek gondozását a tudósok az egyház-ra, a papokra bízzák, olyan tudás birtokosaira, amit hitnek nevezhetünk.
A hit tárgya a túlvilág, az üdvözülés és a feltámadás.
Olyan dolgok, amelyek tudományos ésszel felfoghatatlanok.
De vajon éppen nem megfordítva van-e minden?!
Feltehető, hogy a szellemvilág - Isten! - az egyetlen valós létező, miközben az anyagi világ merő látszólagosság: amint megfognád, gyorsan elillan.
A mikrokozmosz és a makrokozmosz egyaránt gyanúsan illékony.
Heisenberg azért volt kénytelen felállítani a határozatlanság relációját, mert kísérleti úton megértette, hogy a fény egyszerre hullám és részecske, - a mozgó fotonnak nincsen nyugalmi tömege. Az atommag körül keringő elekt-ronnak vagy a helyét, vagy a sebességét ismerhetjük, - nyugalmi állapot-ban szintén megfoghatatlan. Vagyis anyag és mozgás elválaszthatatlanok.
Az elemi részecskék viselkedése nem determinisztikus, csak statisztikai valószínűséggel írható le, - ez a határozatlansági reláció lényege.
Tekintve, hogy az anyag csak térben és időben létezik, - kézenfekvő a fel-tevés, hogy egy másfajta dimenziórendszerben (erőtérben, mezőben) az anyag egészen másmilyen, vagy egyszerűen eltűnik, kámforrá válik.
Az anyag átmeneti struktúra, halandó erőtér, ideiglenes mező, illékony energia, amely gőzölgő cseppként oldódik fel az örökkévaló Istenben.
Albert Einstein fizikus tulajdonképpen ugyanezt a határozatlanságot írta le a makrokozmoszban, az általános és speciális relativitás elméletével.
Az anyag és az energia ekvivalenciája (E = mc²) következtében különös dolgok történnek a gyorsuló, a fénysebességet közelítő űrhajó környezeté-ben: az idő múlása lelassul, az anyag tömege pedig meghosszabbodik.
Anyag, mozgás, sebesség, tér és idő relatívak: egymás függvényei.
Hubble asztrofizikus a galaxisok vöröseltolódásából felfedezte, hogy a világűrben a csillagrendszerek növekvő sebességgel távolodnak egymástól, s minél távolabbra vannak, szökési sebességük annál nagyobb. A látható világ tehát tágul - ez a táguló Világegyetem elmélete -, amiből szükségsze-rűen következik, hogy valamikor egyetlen mikropontban sűrűsödött össze.
A zéró időpontban még nem volt sem mozgás, sem anyag, sem semmi.
Az ősrobbanás volt a teremtés, - a többi ‘már csak’ szimpla evolúció.
Teilhard de Chardin szerint a radiális energia (a teremtő erő) az anyagi környezetben egyre cifrább ruhát ölt, egyre bonyolultabb struktúrává alakul.
A fejlődés - fény, atom, molekula, sejt, szervezet, szellem - egy történet, az egyre magasabb szintre szerveződő anyag története, amely arról szól, hogy a ‘semmiből’ teremtett anyag miként képes egyre magasabb lépcsőfokként szolgálni a radiális energiának, a szellemnek (nooszféra), ahhoz, hogy az egyre magasabbra hágva, visszatérhessen teremtőjéhez, az Istenhez.
A teremtett földi ember, nagyszerű szellemi teljesítményei ellenére, - úgy tűnik: bizonyos, meghatározott korlátokon nem léphet át.
A legnyilvánvalóbb ilyen - és nem csupán fizikai! - korlát a fénysebesség, amely a még az anyaghoz kötődő, létező legnagyobb mozgási energia.
A fény sebességénél gyorsabban mozgó anyag nem létezik.
Más szóval: ami a fénynél gyorsabb, az már nem lehet anyagi létező.
A mikrovilág részecskéi megközelítve a fénysebességet - eltűnnek.
A ‘szökevény’ csillagrendszerek ‘elérve’ a fénysebességet - láthatatlanná válnak. A részecskék és a galaxisok feloldódnak a végtelen fényben.
Az élet keletkezése, a halál utáni világ, a szellemi szféra, a lélek üdvözülése és a test feltámadása isteni titkok, hittitkok, - a tudásunk feletti tények.
A festett világ csak díszlet, amolyan valódinak látszó virtuális kellék.
Az eltűnő anyag mögül előtűnik drámánk írója és rendezője, az Isten.

Jézus Krisztus tanítványai, az apostolok gyarló emberként tévelyegtek, kételkedtek (leginkább Tamás!), míg bizonyságot nem nyertek.
Még Péter, a szikla - Jézus halála és feltámadása után a keresztény római katolikus anyaszentegyház első pápája - is háromszor tagadta meg az Urat, mikor a kakas kukorékolt. Tamás pedig csak akkor hitt, amikor tapinthatta Krisztus sebeit, illetve azok behegedt helyét az Úr feltámadt testén.
Megpróbáltatásaik és későbbi szenvedéseik (András például kereszthalált halt, innen az andráskereszt elnevezés) ellenére az apostolok dolga könnyű volt. Hitüket effektív tudásra váltotta a Mester, hogy hívebben szolgáljanak.
Mert a hit - bármily erős is legyen - mindig gyengébb a konkrét tudásnál.
A tudás - kegyelem. Kegyelem az érdemeseknek, hogy ne gyötrődjenek a hit gyakori kételyei között. Az apostolok még életükben kegyelmet kaptak.
De vajon tényleg olyan nehéz, sokkal nehezebb-e ma, minékünk?!
Vajon tényleg arra vagyunk-e kárhoztatva, hogy a fizikai halálunk utánra remélt feltámadásunkig és üdvözülésünkig kétségek között vergődjünk?
Pedig ezen a ponton a valóság és az igazság egybeesik.
Bárki számára kézzelfogható, s csak karnyújtásnyira van a megfejtés.
Akár poszterré nagyíthatod, és plasztikusan a szobád falára szegezheted.
A gyönyörű, szenvedő férfiarcról beszélek, a feltámadás fénylenyomatáról, pillanatfelvételéről, Jézus Krisztus arcáról a torinói leplen.
Hit nélkül is tudhatod, tudnod kell, hogy az az Ő arca! A Megváltóé!
Csak ránézel, és meglátod, megtudod, mert ilyen arc nincs több.
Tekintetében szenvedés, bánat, megbocsátás és a feltámadás tudása.
Meghalt, üdvözült, fénnyé lett, feltámadt; és eljön, ahányszor csak akar.
Bizonyságot tett az apostoloknak, hogy végrehajtsák a testamentumát.
Bizonyságot tett nekünk, amikor reánk hagyta az arcát.
Erősítsen bennünket pünkösdi tudásunkban a megszentelő kegyelem!

Vác, 2001. május 3.

                                                          Czike László