czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Orbán-történetek
Orbán-történetek : Orbán Viktor aggodalmai

Orbán Viktor aggodalmai

  2005.02.15. 17:03


Czike László

                                   Orbán Viktor aggodalmai

„A magyar nyelv és az egészséges kultúra lesz csak képes megtartani és újra-egyesíteni a nemzetet az országhatárok nélküli világban - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz kultúrális tagozatának szombati (2004. I. 17.) rendezvényén. A volt kormányfő arról is beszélt, hogy ma már oly’ magánbirodalmak léteznek, amelyek mindenhová elérnek és beleszólnak az életünkbe.” Orbán Viktornak ez a beszéde a január 19-iki Magyar Nemzetben jelent meg „Orbán a bankár-kurzus veszélyeire figyelmeztet” címmel.

A következőkben kiemelem és részletesebben kommentálom a beszédnek azokat a részleteit, amelyek rendkívül újszerűek, és külön értékelő elemzés hiányában el is sikkadnának. Orbán Viktor olyan veszélyekre figyelmezteti a társadalmat, sőt, az értelmiség legfogékonyabb képviselőit, amely veszélyekről eddig nem szólt a ‘fáma’ - említésük egyfajta ‘tabu’ volt! -, amelyről politikai vezetőink hallgattak. 

„Nemcsak a pénzünk, hanem szavaink is hétről hétre egyre kevesebbet érnek. Sőt, manapság az sem ritka, ha kiderül, hogy nincs mögöttük semmi, vagy éppen hogy a valóság elkendőzésére, az emberek megtévesztésére, meg-zavarására használják őket.” Amióta újból a posztkommunista kormány regnál Magyarországon; kísérteties pontossággal ismét csak összeomlott minden pozitív várakozásunk, a gazdasági felemelkedésünkbe vetett reményünk. Jellemző, hogy a ‘szocialista’ kormány megint ‘szándékosan válságot idézett elő’, hogy azután legyen mit ‘kezelnie’. A reform-kommunisták lételeme ugyanis a válság-kezelés, amit a gazdaság lefojtásával, fiskális pazarlással és monetáris restrikcióval, pénz-kivonással ‘valósítanak’ meg. Az árakat, az adókat csillagos égig emelik, a hitel-felvételt tovább nehezítik, az inflációt felpörgetik, a vállalkozásokat tönkreteszik. A mintegy szántszándékkal megbetegített gazdaság teljesítménye leromlik; - ami elsősorban a külkereskedelmi mérleg, a fizetési mérleg valamint a forint-árfolyam hirtelen és drasztikus romlásában, az állam és a nemzetgazdaság fokozódó, gyors eladósodásában nyilvánul meg. Igen, a pénzünk is egyre kevesebbet ér, ami azt jelenti, hogy a cserearányaink romlanak, a magyar munka értéke devalválódik a világpiacon; - tehát nemhogy felzárkóznánk Európa legfejlettebb gazdaságaihoz, hanem gyorsuló mértékben lemaradunk azoktól. De a szavak is elveszítették egy-kori jelentésüket; - a kimondott és az írott szó is rohamosan értéktelenedik. Mert a szocialista frazeológia és retorika egyformán hazug - kizárólag az intézményes tehetségtelenség és tehetetlenség védelmét, apológiáját szolgálja. Az álszakértők tolvajnyelve megint csak ‘nadrágszíj-meghúzásra’ szólítja fel - a költségvetésen keresztül - az ország lakosságát; gyakorlatilag megtagadva elemi kötelességét, miszerint az államnak minden eszközzel polgárai jólétén kell munkálkodnia. Még mindig a ‘jóléti rendszerváltás’ továbbfolytatásáról papolnak, holott ennek kódolt jelentése nyilvánvalóan a maradék vívmányok tökéletes felszámolása. Elégséges csak arra gondolnunk, hogy amennyiben a kórházak privatizációjával a lakosság egészségügyi ellátását is ‘profit-alapokra’ helyezik, azzal a megélhetés legutolsó szociális védőbástyáját is ledöntik. Bizony, Magyarországon a szónak már nincs jelentése, értéke, jelentősége! De ez a jelenség még inkább igaz abban az össze-függésben, hogy az igazat ma sem szabad leírni, ma sem szabad propagálni; - az írott és az elektronikus sajtó szemenszedett hazugságokat terjeszt, ahelyett, hogy bemutatná az ország kétségbeejtő valóságát. A valóság pedig az, hogy a helyzet egyre romlik. A megélhetési költségek észrevétlenül, a deklarált inflációnál jóval gyorsabban nőnek, az egyéni jövedelmek többsége nem éri el a létminimumot; az ország lakosságának legalább a fele egyik napról a másikra él, egyharmada pedig állandó nélkülözésben nyomorog, gyakorlatilag éhezik. Magyarország minimum a 3 millió koldus országa lett - újra. A munkanélküliség is vészes mértékben nő; az állam nem a munkahely-teremtést és a vállalkozás-élénkítést, továbbá a szociális-egészségügyi gondoskodást tekinti fő feladatának, hanem azt, hogy látszatra jól megfeleljen az Európai Únióba belépés és a Terrorizmusellenes Koalíció diktálta feltételeknek, ami a stréber magyar komprádor burzsoázia (az uralkodó pénzügyi-politikai elit) prominens érdeke.  

„Attól tartunk, és attól őszintén tartunk, hogy a legyengített kultúra nem lesz elég erős, hogy a vállára vegye és átmentse a nemzetet utódainknak. És ha a kultúra nem tudja már átmenteni a nemzetet, akkor a nemzetek helyét teljes mértékben a magánbirodalmak, a magánállamok veszik át. Azok a magán-birodalmak és magánállamok, kedves Barátaim, amelyek a nemzetállamok mögött és között a bankvilágot uralják, és mint a polip csápjai mindenhová elérnek. Némelyikük termel, olajat forgalmaz vagy bankja, televíziója van, újságja, politikai pártjai vannak, de vannak olyanok is, amelyek már ennyire sem megfoghatóak. És mégis úgy szólnak bele az életünkbe, úgy irányítanak, hogy eközben semmilyen felelősséget sem vállalnak. Sem nép, sem táj, sem semmilyen élőlény iránt. És semmilyen közösséghez, csak a pénz, a haszon világához tartoznak.”

Orbán Viktor szavaiból világosan következik, hogy: (1) Az Európai Únióba való belépésünk után nemzeti identitásunk megőrzésének, kifejezésének már egyetlen eszköze marad(t) csak - a kultúra. (2) A kultúránk azonban - legyengített kultúra! (3) Ez a kultúra azonban (mivel nem elég erős) nem lesz képes, hogy megőrizze a nemzet integritását - hogy átmentse nemzetünket egy határok nélküli világba. (4) Ekkor a magyar nemzet (mint összetartó erő) helyét magánbirodalmak, magán-államok veszik át - vagyis a nemzet megszűnik, ‘idejétmúlt kategóriává’ silányul. (5) Így Magyarország politikai, pénzügyi s kultúrális értelemben szabad prédává, ‘senki földjévé’; - erős nemzetállamok közötti ‘szabad zónává’ és vadászterületté válik. (6) Márpedig a vadászok (vö.: az olasz vadászok énekes-madár terítékével) csak ‘levadásznak’ - mindent, ami mozog, felelősség-vállalás nélkül. (7) Egykori hazánk a nemzetközi tőke, a profithajhász vállalkozások kísérleti terepévé alakul.

Alapvető tévedésnek, sőt, félrevezetésnek tartom a Magyar Nemzetben megjelent címet - Orbán a bankárkurzus veszélyeire figyelmeztet -; annak ellenére is, hogy a fenti részben Orbán tényleg megemlíti a bankokat. „Azok a magánbirodalmak és magánállamok (...), amelyek a nemzetállamok mögött és között a bankvilágot uralják, és mint a polip csápjai, mindenhová elérnek. (...) De vannak olyanok is, amelyek már ennyire sem megfoghatóak.” A lap szerkesztője vagy jóhiszeműen félreértette Orbán mondanivalóját, vagy - ‘el akarta terelni a figyelmet’ a valódi mondanivalóról! Ugyebár mostanában ‘jobboldali politikai szállóigévé’ vált, hogy a Medgyessy-kormánnyal egyfajta ‘bankárkurzus’ valósult volna meg hazánkban. Ez egyrészt igaz megállapítás, másrészt nem teljesen; - de leginkább: félrevezető. Kétségtelen, hogy az országot egyrészt maradéktalanul ‘a belföldi és a külföldi bankárok akarata, döntései, fiskális és monetáris profit-várakozásai’ irányítják; - másrészt a vezető politikusaink - Medgyessy Péter, László Csaba, Draskovics Tibor, stb. -  személy szerint is ugyanannak a bankár-klikknek a tagjai, akik már 1982 óta terelgetik Magyarországot a reformkommunizmusból a megállíthatatlan eladósodás nemzeti végromlásába. Tény az is, hogy ez a társaság kormányzatként  a bankárok mohó, fösvény és kapzsi természete szerint viselkedik; Marx Károly után szabadon pénzt szülő pénznek tekintik vagyonát, működőtőkéjét, amelynek profitját egyrészt a nómenklatúra, másrészt a multinacionális tőke aratja le. Sőt, még az is igaz - közhely! -, hogy a Medgyessy-kormány duplán vette vissza a néptől mindazt, amit kormányra lépésekor felelőtlenül szétosztott; vagyis ebben a tekintetben is a bankárok szűklátókörűségét idézi, akik kamatos kamattal terhelik pénzkihelyezéseiket, mert képesek levágni az összes aranytojást tojó tyúkot, mely képtelen azonnal s maradéktalanul eleget tenni a szupranacionális harács fűnyíró elvű kamat-törvényeinek, illetve profit-követelményeinek. Ez tehát mind igaz; de Orbán Viktor egyáltalán nem ezt az igaz közhelyet helyezte mondanivalójának a fókuszába! Hanem azt a figyelem-felhívást, ami a kiemelt (aláhúzott) kifejezések lényegi tartalma. Rendezzük sorba ezeket! Orbán Viktor olyan szervezetekről - magánbirodalmakról és magánállamokból - beszél, amelyek a nemzetállamok mögött és között (és felett!) uralják a bankárvilágot, és mint a polip csápjai, mindenhová elérnek s vannak köztük olyanok, melyek konkrét tevékenységgel már nem is megfoghatóak! Orbán nem nemzetközi ‘bankárkurzusról’ szól, hanem háttéruralmi magánbirodalmakról, összefonódásokról (Co-Nexus?!), amelyek a nemzetek felett - mint eszközt - uralják, és ismeretlen céljaikra fel is használják a bankárvilágot.  Nézzük meg, miként is ír ezekről a szervezetekről mintegy tíz évvel ezelőtt Vass Csaba, az ismert szociológus!
„Tűrhetetlen ellenségek mindazok (mármint a globalizáció számára), kik a diktált helyett a maguk alkotta világban; diktált kényszerazonosságok helyett a maguk alkotta azonossággal akarnak élni. (...) A globalizációs világhatalom urai fel-ismerték: a hatalmuk megtartása azon múlik, hogy az életünk szövetét alkotó valóságon és a szociális azonosságtudatunkon felül képesek lesznek-e a magán-azonosságunkat is meghatározni. Ehhez azonban le kell rombolniuk minden természetes közösséget - családot, baráti társaságokat, szomszédsági kötelékeket (és a nemzetet, sőt, a nemzeti azonosságtudatot!) -, amelyek az azonosságalkotás szabadságának biztosítékai, majdpedig ezeket az általuk diktált csoportokkal kell helyettesíteniük. (...) Itt már olyan hatalom létrejöttét kísérhetjük nyomon, amely nem az egynemű javak újraelosztását ragadja magához, hanem mélyebb szintre hatol, és ott erőszakkal alakítja át a maga (önző) érdekei szerint a folyamatokat. A globalokrácia felismerte: hatalmát csak akkor tarthatja meg, ha kiragadja a magánemberek hatalmából azt, hogy önmaguk értelmezhessék a mindennapjaik eseményeit. (...) Az értelmezési erőszak tisztára szimbolikus erőszak. A világ-televíziók, a világfilmek, a megareklámok - az értelmezési erőszak nem legitim hatalmi intézményei - mind-mind arra szolgálnak, hogy megkérdőjelezhetetlenül, sőt, szabadságunk mindenekfeletti bizonyítékaként azt a diktált valóságot építsék fel és építsék újjá, amely a szupranacionális globalokrácia belső harcai minden-kori állásának, vagy éppen a pillanatnyi szeszélyeinek felel meg. Manapság a globalizáció elborzasztó sajátosságaként szembe kell néznünk egy, még a test elpusztításánál is borzalmasabb fejleménnyel. A test elpusztítása (pl. a háború!) megsemmisítette, nullpontra taszította az egyes emberek létét. A globalizáció viszont - puha világháborús érintkezési módja, multikultúrája révén - még ezen a látszólag felülmúlhatatlanul nagy ‘teljesítményen’ is túltesz, és megváltoztatja azt, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak, és bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. (...) Ravaszul kifejlesztették még a pusztító rombolásnál is ‘kifinomultabb’ módszereket: a testet megőrizték, sőt, fel is táplálták, ám az egyes személy emberi azonosságát elpusztították. „De szörnyű sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ...,  sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ..., a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, és még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly le-borotvált fejére. Ez volt a siri. Ki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belőle ... A mankurt (többé már) nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” A globalizáció ‘tökéletesítette’ a sirit: a puha erőszak és az erőszakszervezetek révén fájdalom-mentesen, veszteségek nélkül, nagy tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Mi több, olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, hanem - fordított görög utópiaként - tetszés szerinti számban, előre programozottan újra meg újra az emberi azonosság beszélő szerszámaivá lehet tenni. A globalizációt jellemző dekonstrukciós (kontraszelekciós, ‘hasonmás-gyártó’) kultúrának éppen ez, - az emberi azonosság nélküli, negatív létű masszának az irányított újraépítése a magva. (...) A globalizáció szupranacionális szerveződései (ezért) alá-és fölé-rendeltséget alakítottak ki a globalizációs szupranáció, illetve  a modern polgári nemzet között: a szupranemzet íme anyanemzete fölé kerekedett.”
De ezek után olvassuk tovább Orbán Viktort:
 
„Kedves Barátaim! A két világ, egyfelől a sorsára hagyott emberek, másfelől az összetartó közösségek harcában, a kettő közötti küzdelem csak ritkán zajlik a terepen és fegyverekkel. A vetélkedés a jövőért lelkekben, a szívekért folyik; ezért nekünk is lélekben kell elsősorban megerősödnünk. Ortega azt írja: „Az embernek minden pillanatban ki kell választania a maga létformáját, vagyis kényszerből szabad. A választás szabadsága pedig az, hogy az ember úgy érzi, bensőségesen felszólítják arra, hogy épp a legjobbat válassza.” Vagyis kedves Barátaim, ha mi magyarok nem választunk magunknak létformát, akkor majd más (a szupranáció!) választ nekünk. Ezért nekünk mindannyiunknak, akik a magyar kultúráért felelősséget érzünk, és tudunk is érte tenni valamit, ugyan-az a feladatunk. Mutassuk meg, hogy a magyarokban is van akarat, erő és szándék a választásra! Mutassuk meg, hogy van a magyar kultúrában annyi erő, annyi ki nem apasztott, el nem herdált tartalék, amely képes visszaadni a szó értékét. Mutassuk (most) meg, hogy megtisztítható az a tó, amelynek vizét a rátelepített ipar folyamatosan szennyezi, és amelyben néha mi magunk is úgy kóválygunk, mint a hasvízkóros halak! Mutassuk meg, hogy egy egészséges kultúra képes lesz egy országhatárok nélküli világban is megtartani és újra-egyesíteni a magyarságot! És végül, kedves Barátaim, mutassuk meg, hogy csak az összefogásnak, az egymásért (s a nemzetért!) érzett felelősségtudatnak, a közös munkának van jövője. Csak annak a létformának van élhető jövője, amelynek kereteit maga a nemzet szabja meg. (...) Lándzsát törünk az európai színtéren is a szabad nemzetekből álló kereszténydemokrata jövő mellett.” 

Orbán Viktor tehát szétfeszítette a korábban ‘mesterségesen’, kívülről ráerőltetett korlátait, és végleg kilépett a liberális mókuskerékből. Isten adja, még idejében!


Vác, 2004. február 3.

                                                                Czike László

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon