Helyszíni közvetítés a Parlamentből az 1997. évi állami költségvetés tervezetének általános vitájáról Eldördült a félelmetes Bauer Tamás startpisztolya Október 30-ikán hangzottak el az általános vitában a kijelölt pártszónokok leg-fontosabb beszédei. Bauer Tamás (SZDSZ) a - kizárólag szakmai - vitát hirtelen élesen politikaira fordította: az ellenzék, elsősorban a Fidesz ellen intézett újabb, leplezetlen politikai támadást. De menjünk csak sorjában. Torgyán József (FKgP) a szokásos formáját hozta. Tárgyi tévedésekkel is tűzdelt, akadozó közgazdasági eszmefuttatások, látszólag összefüggéstelen, mindenirányú vagdalkozások tarkították a mondanivalóját. Torgyán balszerencséje, hogy nincs igazi gazdasági szakértője. Hatalmas egyéni szellemi teljesítményét jelentősen le-rontják elkövetett hibái. Varga Mihály (Fidesz) átfogó elemzésében bemutatta a költségvetési törvény-javaslat mögött megbúvó koalíciós gazdaságpolitika távlati tarthatatlanságát, és javasolta a Kormánynak, hogy tanulmányozza a Fidesz által Magyarország kívánatos fejlődéséért felvázolt jövőképet, s az erről szóló írásos összeállítást. Kádár Béla (MDF) megszokott szellemességével, káprázatos tárgyi tudásával rendkívül találóan jellemezte a magyar nemzetgazdaság és a költség-vetés mai helyzetét, sajátos viszonyukat. Három kitétele telitalálat. Egy: "Ez az állami költségvetés a jövedelem-újraelosztás költségvetése, amelyben az állam egy sajátos pénzügyi keverőpult szerepét tölti be." Kettő: "A költségvetésben évről-évre növekvő arányt képviselnek a kamatköltségek, amelyek 1997-ben már elérik a büdzsé egy-kilenced részét. Vagyis a gazdaságunk: kamat-gazdaság." Három: "Magyarország népköztársaságból lassan bank-köztársasággá alakult át." (Kádár Béla szavai utóbb valóságos próféciáknak bizonyultak. - Cz. L.) Bauer Tamás felszólalásából érezhetően kilógott a lóláb, - támadásba lendült. Mondandójában önnön fokozódó politikai félelmeit és dühét vetítette ki, - miután rádöbbent, hogy Kádár Béla tudásával és szellemességével nem mérkőzhet meg. A szokása szerint egy kalap alá vette az ellenzéki pártokat, azok szónokait, sőt, tökéletes azonosságot vélt felfedezni gazdaságfilozófiájukban. Azt állította, hogy az ellenzék - főleg a Fidesz! - koordinált gazdaságpolitikai ellenszenve burkoltan a kapitalizmus ellen irányul. Kádár Béla három brilliáns kitételére Bauer Tamás csak három gyanúsítással válaszolt. Mondataik mélyebb tartalmát a költségvetési vita, a költségvetési elő-terjesztés - mint szakmai (szöveg-)környezet - tükrében vizsgálom. A magyar állam = sajátos pénzügyi keverőpult (ad. Kádár Béla/1.) Magyarországon 1990-ben állítólag lezajlott a rendszerváltás. Marx óta tudjuk, hogy minden társadalmi rendszer alapja a gazdaság. Ha tényleg rendszerváltás történt - az államszocializmust felváltotta a (de milyen?!) kapitalizmus -, akkor mindenekelőtt a gazdaságpolitikának illetve benne a költségvetési szisztémának kellett volna alapvetően átalakulnia. Ezen a téren viszont nem változott semmi. A mi délibábos tévedésünk volt csak, hogy azt hihettük: a kommunista diktatúrából egyszerűen-vidáman átlépünk a kapitalizmus szabadságába, miáltal gyökeresen megváltozik minden, - hasznos és megbecsült tagjaivá leszünk a világ polgári nemzeteinek, gazdasági közösségének. Pedig folytatólag és jogfolytonosan azok maradtunk, amik voltunk: elmaradott, eladósodott fejletlen ország. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap számára a választóvíz nem a kommunizmus kontra kapitalizmus dilemmája, hanem az eladósodásunk mértéke, - a rendszerünk nekik közömbös. Szégyen és gyalázat, - mert sajnos Burundival azonos elbánásban részesítenek minket. Úgy is mondhatnánk: a Világbank számára a pénznek és a rendszernek egyformán nincsen szaga... A reformkommunista gazdaságpolitika, a költségvetési szisztéma mindössze csak annyit változott, hogy az egyensúly kényszerű helyreállítását az állami vagyonunk értékesítésével próbálták megoldani, - így új tényezőként belépett a privatizációs valuta-bevétel, ami a pénzügyeinket irányító nemzetközi zseniket a monetáris restrikció (a forintpénz-kivonás) további fokozására sarkallta. Ettől viszont az egyébként is retrográd gazdaságpolitika még fojtogatóbbá vált. A forint állandó- folyamatos csúszó leértékelése, valamint az állam által tudatosan is gerjesztett és felhasznált infláció következtében (devalváció) lassan, de biztosan mindenünk elvész és elértéktelenedik. n Az állam külső és belső adóssága egyre nő, a kamatok, az adósságszolgálat el-képesztő mértékben megdrágít mindent. A tőkehiány egyre fokozódik. n A költségvetés is folyamatosan devalválódik, még a ‘változatlan’ költségvetési tételek reálértéke is állandóan csökken. Az állam is szegényedik. n Az állam már egyáltalán nem segíti a gazdaságot - sőt, kifejezetten hátráltatja. Már a klasszikus és kötelező funkcióit is képtelen hatékonyan ellátni, ugyan-akkor jövedelem-újraelosztó tevékenységéhez görcsösen ragaszkodik. Adóink forintjait feneketlen kútba hajigáljuk. n Gazdasági növekedés nincsen (ez a stagfláció), - minden vagyon és jövedelem napról-napra kevesebbet ér. A GDP valódi nagysága, valamint az infláció valós mértéke statisztikailag kimutathatatlan. Megszűntek a beruházások, így az élet minőségének a szinten tartása is akadozik. Értékteremtő munka és felhalmozás helyett általánossá vált a vagyon felélése. n Hitelek hiányában a még jól működő kis-és középvállalkozások egyetlen élet-lehetősége a valós jövedelem eltitkolása; már az állami tulajdonú vállalkozások kizárólagos működési elve is a korrupció és az adócsalás. n Az életkörülmények rosszabbodnak, a bérek és nyugdíjak reálértéke lassan 20 éve minden évben romlik. A társadalombiztosítás összeomlott, a szociális háló nyomokban sem létezik. n A vagyonvesztés, a vagyonfelélés, valamint a jövedelem-elvonások és a pénz-szűkítés hatására a gazdaságunk a kollapszus állapotában van. Ami a pénz-folyam irányát illeti: a Kormány és a hivatalos statisztikák furcsa módon azt regisztrálják, hogy a külföldi befektetők pénze valóságos folyamként ömlik be az országba. Ezzel szemben: az a pénz nem a miénk, tetejébe annak összegét az MNB - ráadásul devalvált forintban! - rögtön ki is vonja a gazdaságból, tehát a külföldi befektetésektől valójában mi egy fillérrel sem gazdagodunk. Ugyanakkor a rendkívül magas belső infláció, s a cserearányok romlása miatt relatív értékvesztésünk, árfolyam-veszteségünk olyan mértékű, mintha a pénz kifelé ömlene az országból. A pénzfolyam persze - kamatok, hitel-törlesztés, tőke-jövedelem formájában, valamint illegális csatornákon keresztül - fizikai valóságában is kifelé irányul. Ami pénz még netán megmaradna, az elfolyik befelé, az állami költségvetés "újraelosztó" tevékenysége által... A hivatalos vállalkozási-és magánjövedelmek döntő hányadát az állam - adók (és többszörös adóztatások!) formájában - elvonja, hogy azután a centralizált óriási összegeket ismeretlen, értéktelen vagy legalábbis nyomon követhetetlen, részben alibi-funkciók gyakorlására költse. A felesleges intézmények és/vagy tevékenységek finanszírozása révén minden-kinek jut a költségvetésből, aki tagja az elitnek, illetve közel áll vagy fekszik a nómenklatúrához. A vállalkozók, a termelők és a nép nem kapnak vissza szinte semmit befizetéseikből. Ennek a természetellenes folyamatnak csak kétfajta vég-kimenetele lehetséges: a nemzetgazdaság vagy mindenestül összeroskad, vagy apránként az egész gazdaság feketévé válik. A keverőpult rosszul működik, - fordított irányban keveri az aranyat... Nemzetgazdaságunk = kamatgazdaság (ad. Kádár Béla/2.) Egyértelműen kimutatható: a farok csóválja a kutyát, vagyis a költségvetés a gazdaságot. Ma éppen úgy az állami költségvetésünk a nemzetgazdaság rossz értelemben vett központja - minden gazdasági folyamat kezdete és vége -, amint 10-15 évvel ezelőtt. Folytatódik a reformkommunista-költségvetéscentrikus kézi-vezérlés, amit "megspékeltek" egyébként inkompatibilis, vad-liberális elemekkel. Az SZDSZ a nevét adta mindehhez. Látszólag mindent a költségvetés-egyensúlyi érdekek határoznak meg. Valójában azonban megkérdőjelezhetetlen, megkövült nómenklatúra lobby-érdekek fűződnek minden egyes költségvetési tételhez... A kommunista-reformkommunista vezetés eleinte csak arra törekedett, hogy a költségvetési bevételeket egyrészt társadalmi érdekű funkciók finanszírozására fordítsa, másrészt speciális csatornákon - pénzügyi hidakon - keresztül vissza-forgassa a gazdaságba. Később fellazult, visszájára fordult az egész... A liberális gazdaságfelfogás szerint az állam ne avatkozzék bele a gazdasági folyamatokba. Így - ad abszurdum - a gazdaság irányításához gazdaságpolitikára sem lenne semmi szükség. A gazdaság - a szabad verseny által - kvázi önmagát szabályozná. A mai költségvetési gyakorlat azonban se nem liberális, se nem szocialista. Nagymértékben öncélú, önérdekű, kamat-orientált; mintha a legfőbb gondja csak az lenne, hogy kamatokat szedjen, és kamatokat fizessen. A klasszikus állami funkciók akadozva, vagy sehogyan sem működnek, az állam a polgárairól nem gondoskodik, a költségvetési bevételeket nem forgatják vissza a gazdaságba, az állam a vállalkozások hitelezése helyett minden lehetséges eszközével csak a pénz kivonására koncentrál, - mintegy állandósítva ezzel a dekonjunktúrát. Semmi nem bizonyítja az ún. stabilizációs irányzat sikerét. Egyelőre annyit tudhatunk, hogy sikerült úgy 2 Mrd USD-ra mérsékelni a folyó fizetési mérleg hiányát, amiért azonban rettenetes árat fizettünk-fizetünk. Nem tudható, hogy megérte-e. Az sem látható előre: mennyi lesz a hiány a következő években?! Hasonlóak a kétségek az infláció tervezett leszorításával kapcsolatban. Hogyan képesek érdemben korlátozni valamit, aminek a mértékét, keletkezésének okait, lényegi összetevőit nem is ismerik pontosan? Honnan veszik vajon, hogy az idei infláció mértéke csupán 23-24 % lesz, szemben a tavalyi 30 %-os mértékkel? Várhatóan az idei mérték is 30 %, sőt, az 1997. évi ismét ugyanennyi lesz, főként a közel 50 %-os energiaár-emelés tovagyűrűzése miatt. Az összes többi árra a Kormány befolyással nem rendelkezik, - az árak nőnek, amennyire akarnak. Az infláció alapvető oka a csúszó forint-leértékelés, a cserearány-romlás, a növekvő adósságszolgálat, - egyszóval: az állandósuló kamat-rabszolgaság. Agyrém az az elképzelés is, amelyik úgy akarja biztosítani a magyar termékek versenyképességét a nemzetközi (az európai úniós) piacon, hogy mesterségesen nyomott szinten tartja termelői áraink bér-tartalmát. Ez egyrészt közgazdasági nonszensz, másrészt alapvető érdekeinkkel ellentétes. Ha a magyar vállalkozó, a magyar munkás a nyugat-európaival azonos termékminőséget produkál, - akkor bért is ugyanannyit kell kapnia. Éppen ennek érvényesítése lenne a magyar állam egyik legfontosabb közgazdasági feladata. A magyar állami költségvetés kamatterhei 1997-ben - nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Bank 2000 milliárd forintos, ún. „0”-ás adósságának az államra történt áthárítása (kamatozóvá tétele) következtében - tovább nőnek, és elérik a kiadások 11 %-át. Az adósságszolgálati kiadások összességében is ugrásszerűen megemelkednek, meghaladják a 800 Mrd forintot, - ami 5 Mrd USD-nak felel meg. Ez viszont legkevésbé sem egyensúlyi helyzetünk javulására utal, - pedig az elmúlt két évben az összes kínlódásunknak, egzisztenciális mélyrepülésünknek éppen az egyensúly helyreállítása volt az egyetlen, magasztos célja. Lehet, hogy a kívánt célt nem értük el, az erőfeszítéseink hiábavalóak voltak, - ennek ellenére a mélyrepülés, a kamat-rabszolgaság tovább folytatódik?! A népköztársaságból = a bankköztársaságba (ad. Kádár Béla/3.) A Kormány továbbra is kitart a restrikció szigorú folytatása mellett, azon a jog-címen, miszerint a beáramló rengeteg külföldi valuta által okozott likviditás-növekedést promt forint-kivonással szükséges ellensúlyozni. Egyrészt 1997-ben várhatóan sajnos nem ömlik majd be olyan rengeteg valuta, - másrészt, ami eddig beáramlott, az sem okozhatta a fogyasztásra fordított forint-források ugrásszerű bővülését. Legalábbis, - nem a mienkét. A valuta ugyanis az államhoz, illetve a bankokhoz folyik be, - a forintot viszont tőlünk vonják el. Ez az egész merő fikció, - viszont tökéletes alibi a mi valóságos megkopasztásunkra! Valószínűtlen, hogy 1997-ben, illetve a továbbiakban bármikor is még jelentős privatizációs bevételekkel lehetne számolni. Ennek a bulinak örökre vége. Az a maradék 700-800 Mrd forintnyi névleges értékű csőd-portfolió, illetve kisebbségi részesedés, ami még eladó, - a legjobb esetben is csak negyed-harmad áron lesz értékesíthető. Egyes bankok esetében pedig úgyis az állam fog még fizetni, hogy a bankot egyáltalán megvegye valaki (pl.: Magyar Hitelbank Rt.). Volt már ilyen! Az összes-adósságon belül relatíve növekedni fog a vállalkozói szféra hiteleinek az aránya; - az államadósságon belül pedig a belső forint-adósságnak a deviza-tartozáshoz viszonyított mértéke. Várhatóan csökkenni fog a lakosság deviza-megtakarítása is. Nemzeti Bankunk "végre megszabadulhatott" a több évtizedes adósságaitól; azokat mind az amúgy is mértéktelenül eladósodott állami költség-vetésünk nyakába varrja (most éppen: 2000 milliárd forintot!), hogy az majd - a többivel együtt - ezt is rajtunk vasalja be. Külön örömünkre szolgál, hogy ezután munkáltatóink, munkahelyeink, megbízóink is eladósodhatnak a külföldnek, - és nekünk eztán se’ jut majd semennyi valuta. Abban is egyetértünk Kádár Bélával: minden szempontból tökéletesen mindegy, hogy az államadósságot részben vagy egészében a Magyar Nemzeti Bank, vagy a Magyar Állam kezeli. Attól az még ugyanannyi. Egy szempontból viszont mégsem mindegy: ha netán valakik úgy döntöttek volna, hogy a közeljövőben majd privatizálni óhajtják a magyar jegy-kibocsátó bankot. Az ötlet ugyanis legfeljebb első hallásra bizarr, vagy groteszk, - az USA jegybankja is magánkonzorciumok tulajdonában van. Ám a miénk, mindenféle államadósság-kacattal terhelve, nyilván senkinek sem kellene, - ezért előbb meg kell tisztítani (al-elnökeitől is)... A költségvetési reformfolyamatok egyik fő célja olyan bankrendszer kialakítása, mely egyúttal megfelel az Európai Únió-s tagságunk követelményeinek is, illetve amely sikerrel versenyezhet majd az integrált európai bankhálózatban. Egyelőre beérnénk azzal is, ha a magyar bankok megfelelnének, vagy netán igyekeznének megfelelni a belföldi igényeknek. A bankok legfontosabb funkciója ui. a termelő vállalkozások hitelekkel történő finanszírozása lenne, amit már hosszú évek óta sajnálatosan szüneteltetnek. A költségvetés kiadásainak ma már 11 %-a kamat-költség, - a bankok előszeretettel csak a túlköltekező államot finanszírozzák. Ketten jól elvannak egymással - miközben a vállalkozások vegetálnak, a nemzet-gazdaság zsugorodik, a lakosság létminimumon tengődik. (Államkötvényekkel és más módokon, - mindenki a túlköltekező államot finanszírozza.) A beígért tőkeemeléses bankprivatizáció csak naiv - vagy álnaiv - álmodozásnak minősíthető. Már volt ilyen, - ámde az is nemsokára "visszacsinálódott" (Leumi-Hitelbank). Ma Magyarországon minden pénz a bankokhoz folyik be, ahonnan döntő többségében a költségvetésbe, a multinacionális cégekhez, a nómen-klatúra-lobbykhoz, - vagy egyenesen (vissza) külföldre folyik el. Nem véletlen, hogy bankárjaink túlgazdagodtak, - hivatalos és magán-palotáikat márványból építik, illetve még három méteres betonfallal is bekerítik. Minden a bankokon-bankárokon át, általuk és érettük történik, - hiszen ők a nemzetközi kamatrab-szolgatartók helyi megbízottai, a kamatok behajtói. Az ellenzék valójában kapitalizmus-ellenes demagóg (ad. Bauer Tamás/1.) Bauer Tamás szerint az "egységes" ellenzék célpontjai: a multinacionális cégek, a bankok és a magyar nagytőke, - egyszóval a kapitalizmus. Az ellenzék azon aggodalma, hogy a működő tőke, a termelő nemzeti vagyon 50 %-a a lakosság alig 10 %-át kitevő elit (a nagytőkések) kezében összpontosul, - Bauer szerint olcsó demagógia, "hiszen ez a keresztény és demokratikus kapitalista Nyugat-Európa minden fejlett országában így van". Kutyaharapást szőrivel, - ezt bizony jól megkaptuk! Tehát az elitizmus keresztény és demokratikus sajátosság! Tiszta sor: Bauer az elmúlt években megvalósult vagyon-és jövedelemelosztást, továbbá az állami költségvetésben megtestesülő gazdaságpolitika "vívmányait" kvázi örökre konzerválandó - liberális - "értékeknek" tekinti, s mint ilyenekhez görcsösen ragaszkodik. Védi, ami ma az övé. A FIDESZ nem liberális párt (ad. Bauer Tamás/2.) Az is kiderül, hogy Bauer a kialakult status quo-t kitől-mitől is félti olyannyira. Már mondott olyant is, hogy szerinte a Fidesz lassan az FKgP "leányvállalatává" válik. A gondolat afféle rögeszméje lehet, mert ezt most még tovább tódította. Ma egyenesen azt nyilatkoztatta ki, hogy: "A Fidesz már nem liberális párt." Arra gondolhatott, hogy a Fidesz is a populisztikus demagógiák rabjává vált, - így feltartóztathatatlanul sodródik a politikai spektrum jobbszéle irányába. Bauer célzatosan provokálja a Fidesz-t, és elsősorban Orbán Viktort. Azt reméli, hogy a Fidesz legliberálisabb személyiségei számára a legnagyobb sértés az, ha valaki kétségbe vonja a liberális eszmeiségüket, vagyis gondolatban Torgyán József szekeréhez köti őket. Bauer szerint nem liberális az, aki nemzeti, és nem elitista... Szerintünk viszont Bauer Tamás, és az SZDSZ az, aki és ami nem liberális! Éppen úgy, - ahogy az MSZP nem szocialista. A rendszerváltást közvetlenül megelőzően az eredeti bolsevik tömegpárt (MSZMP) kettévált: a kemény magra, az elitre, a szürkeállományú agytrösztre, a belvárosi fiúkra (SZDSZ), - illetve a haszonlesőkre, a jellegtelen tömegre, a vidéki fiúkra (MSZP). A szociál-liberális koalíció egyik tagja sem liberális, vagy szocialista, - viszont mindkettő (városi és vidéki egyaránt) poszt-bolsevik identitású. Kisgazdapárt - Fidesz M.P.P. koalíció (ad. Bauer Tamás/3.) Bauer szerint: "a Fidesz gazdaságpolitikai törekvései a Kisgazdapárt-Fidesz koalíciót készítik elő." Bauer félelme - pusztán aritmetikailag - ha nem is meg-alapozott, de legalábbis érthető. A legújabb közvélemény-kutatások alapján a Fidesz már a potenciális választók mintegy 20 %-ára számíthat, ami pusztán elméleti síkon összeadva a Kisgazdapárt abszolút stabilnak látszó 15 %-ával, - együtt 35 %-ot tesz ki. Ez bőven elegendő a kormány-koalíció leváltására. Bauer az új leosztás elvi lehetőségétől is retteg, - ezért aztán támad. Érthető, hogy az apránként teljesen magányossá váló SZDSZ támadásának célpontja a legnagyobb ellenfél - a tékozló fiú, "a mi kutyánk kölyke" -, a Fidesz és Orbán Viktor. Az SZDSZ a már többször (majdnem minden esetben!) bevált taktikát próbálja alkalmazni: belülről akarja felbomlasztani a Fidesz-t, úgy, hogy valakit felbérel a pártütésre, Orbán Viktor ellen. Módszere: személyi rivalizálás szítása. (Az MDF után most ugyanez fenyegeti a KDNP-t is!) Bauer Tamás lényegében blöfföl. Arra számít, hogyha Orbán Viktor (és a Fidesz) eredeti liberális eszmeiségét nyilvánosan kétségbe vonja, valamint Orbán Viktort a Torgyán Józseffel való titkos cimborálással vádolja meg, - felébreszt a Fidesz-ben olyan erőket, akik "megállítják" és leváltják Orbán Viktort. Az SZDSZ szemében ugyanis Orbán Viktor a liberális ügy árulója, aki megfeledkezett arról, hogy honnan jött. Csak találgathatunk: ki is lesz a pártütő? Bauer Tamás startpisztolya eldördült. Jelt adott Orbán Viktor menesztésére. Bauer ugyan nem túl félelmetes, de a veszély mégis óriási. Most derül majd ki, hogy a Fidesz és Orbán Viktor felnőtté vált-e az elmúlt évek során...