czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
M.o. globalizációja
M.o. globalizációja : Minden szinten megélhetési bűnözés

Minden szinten megélhetési bűnözés

  2005.04.17. 19:07


Minden szinten megélhetési bűnözés Megmondtam volna jó előre, mi várható, - persze, ha megkérdeztek volna. De nem tették. Senki sem tette. Újra rengésszerűen zuhan a BUX-index a Richter-skálán, most ezúttal az oroszok tőzsdéje miatt, - éppen úgy, ahogy Nostradamus is megjövendölte volt. Egyesek BUX-ája emiatt - pontosabban a Fidesz választási győzelme, és radikális postabank-politikája miatt - kicsit kevésbé lesz tömött. Szomorú. Globalizálódás és globális felmelegedés. Ahogy a Sláger-rádióban a hirtelen nyártól teljesen bezsongott Eszter és Piros kürtölik világgá: "Meleg van, az országban 33°C az átlagos hőmérséklet, Buda-pesten (ahol mindig, minden NAGYOBB! - a szerző) most 36°C-ot mérnek, de a kánikula még várat magára...!" Meg egyelőre még a visszarendeződés is. Mi lesz még itt?! A magához tért Népszabadság ím’ teljes frontot nyitott. Most majd mindannyian - mint egy folytatásos képregényből - megtudhatjuk a teljes igazságot... Orbán Viktor, Kövér László és Simicska Lajos 1000-1000 (vagy a testvéreik is -3600?) kemény magyar forint betétjük erejéig kültagjai voltak egy (vagy hét?) le-tűnt és eltűnt betéti és egyéb társaságnak, amelyhez noch dazu köze lehetett Stumpf Istvánnak és Gansperger Gyulának is! Az egész (kormány-)társaság MOST WANTED, 1000 forint fejenkénti vérdíj erejéig! Most - WANTED - azután majd sorjában kiderül minden gazság. Hiszen az SZDSZ-ről már régen tudjuk, hogy nem szabad és nem is demokrata, - sokkal inkább mindenki mást mindenhonnan kirekesztő. Az MSZP-ről is be-bizonyosodott, hogy nem szocialista, hanem elsősorban szintén kirekesztő. A májusi választások után úgy érzik, hogy az ellenfél most őket rekesztette ki - szerintük indokolatlanul - a kormányzás folytatólagos örömeiből. Most - WANTED! - a Népszabadság bemutatja nekünk, hogy a Fidesz először is nem fiatal, másodszor pedig... Most - WANTED! - a Hujber-vállalkozások és az Olajgate családfája, a Tocsik-pénzelágazások (Budai-Boldvai, taxisofőr, Utilitás Rt., György Péter, stb.) és a Postabank többszörös konszolidációja után végre bebiflázhatjuk a gyanús Fidesz-társaságok törzstőke adatait is, - "100 forintnak 50 a fele" tűrési pontossággal... Mindössze 1 ezer/1 milliárd a két "befektetési térkép" léptékeinek a különbsége! Most azután Popper Péter folytatásokban közli majd "a mini-duce" Orbán Viktor és a többiek részletes poszt-szocialista pszicho-analízisét, Farkasházy Tivadar pedig folytatásos jegyzetet olvas fel a Napkeltében: "A jettegett Ojbán Viktoj gyejekkoja" címmel. Megírják majd hétről-hétre, hogy ezek a fiúk már tizenéves korukban is előszeretettel simicskázták el pl. egyszerű szüleik és játszótársaik keservesen megtakarított pénzecskéjét és/vagy portfolióját. Hogy azután alig fel-nőtt korukban már az ÁPV Rt.-ben és az APEH-ben folytathassák tovább ugyan-ezt. Közismert politológusok csámcsogva elemzik majd visszamenőleg a Fidesz megalakulásának rejtélyes és baljós személyi konstellációját, a pápai triumvirátus (Orbán, Áder, Kövér) első bűneit... De persze más ügyek is napvilágra-, illetve toll-és foghegyre kerülnek majd! Hiszen mindenki potenciális szélsőjobboldali veszély, aki valaha nyilatkozott a Demokratának (mondjuk: 1996. május 2-ikán) -, minek alapján ugyanez a hetilap (1996. augusztus 8-ikán) megjövendölte a nyilatkozó közeli miniszterelnökségét. A barátaik, munkatársaik, ismerőseik, íróik és olvasóik - egytől-egyig elvetemült cinkosok. De még azt is felplankolják majd, hogy felelős fővárosi BKV-vezető hogyan nyilatkozhat olyan lapnak (1998. augusztus 13.), mint a Magyar Fórum?! Minden magyar minimum köztörvényes, aki nem posztkommunista, szoci, vagy liberális. A józan eszünk azt diktálja, hogy ezt az egész, 1990. óta plurálisan elszabadult gyűlölet-baromságot most kéne végleg abbahagyni, amíg még ép/élő emberek találhatók a magyarság BESZŰKÜLT AGYÚ ÉLETTERÉBEN, a szűk Kárpát-medence 93 ezer négyzetkilométerén. Látni kell, hogy a rendszerváltás óta oly-mértékben és szinte kizárólagos vitalitással CSAK A POLITIKAI PARLAGFŰ szaporodott el országunkban, amitől már mindenki súlyosan allergiás... Rendszerváltás. Nemzetből - hivatalosan és intézményesen, nemzetközi jogilag is - immár átalakultunk díszes társasággá. Ólvéz-betéti társaságokká. Amelyek nem termelnek, csak fogyasztanak, összevissza átalakulnak és összeolvadnak, mindent eltüntetnek maguk körül, ami mozdítható, majd eltűnnek maguk is, mint a kámfor. Eladósodtunk, kamatrabszolgaságba hajtottak bennünket a tankok után a bankok. Amelyeket már legalább tizenhétszer konszolidáltunk, miután a tőlünk össze-lopott tőkéjüket is újra meg újra "kikölcsönözték", az utolsó fillérig, elverni a haveroknak. A társadalmi tulajdont elkótyavetyélte az Állami Vagyonügynökség, és temérdek parazita tanácsadója, - az állami költségvetést (minden elágazásával együtt) elprivatizálták a bankok (lásd pl.: államkötvények kamata), a bankokat ki-fosztották a lefektető befektetők, az állami működő tőkét felélte a mohó kontra-szelektált szoci-nómenklatúra menedzsment. Liberális mókuskerék. Ezek után, miután már mindent eltüntettek - egyenesen minket fogtak a kipusztult marhák helyébe az üres szekér elé, hogy mennénk felszántani nekik az ugart. Ám kiderült, hogy kezdetleges technikánkkal oly alacsony termelékenységre vagyunk csak képesek, ami a szinten tartó egyszerű létfenntartásunkat sem teszi lehetővé. Kuncze és társai ekkor államilag/intézményesen feltalálták a spanyolviaszt: az ún. "megélhetési bűnözés"-t, ami a lényegét tekintve eltűri a szegény emberek pitiáner szabadrablását, adócsalását a fillérek, a garasok és a pennyk szintjén, mi által - hisz ugyanez volt a Kádár-rezsim működtetésének filozófiai epicentruma! - egy rövid ideig még zavartalanul tovább élhetünk. A vállalkozások megszégyenítésére feltalálták a kényszer-vállalkozó fogalmát, - aminek a legbenső lényege a nagy ívű gondolat, miszerint minden magyar szíve-joga apránként/fokozatosan, önállóan, kvázi-szabadúszóként éhen dögleni. Fantasztikus/grandiózus, globális/monumentális, tragikomikus/kényszerű magyar- össznemzeti paradigmaváltás ez! Minden magyar mindkét fülén - miként gyerek-fülön a meggy-párok! - rádiótelefonok lógnak, mikor szabálysértő vállalkozóként rozsdás Ladákon repesztenek naponta vágyaik netovábbja, a megélhetést, vagy annak csak a reményét biztosító nagyváros felé. Lyukas zsebeikben és kopott táskáikban svindli szerződések és hamis számlák lapulnak, - amelyek szomorú lényege többnyire mindössze annyi, hogy valószínűleg hibátlan és maradéktalan teljesítés esetén sem tartozik senki senkinek semmivel. Amennyiben suttyomban mégis gazdát cserél némi készpénz, amögött viszont többnyire nincs semmilyen teljesítmény, - de bizonylat bizonyosan nincsen róla. Csal és hazudik mindenki. Dunát lehet rekeszteni a különféle, néhány ezer forintokból alakult nemlétező (fantom-)társaságokkal: a bétékkel, a káeftékkel, az ertékkel, - a vállalkozókkal, az ügyvezetőkkel és tisztségviselőkkel. Pénze csak az államnak és a konszolidált bankjainak van... A fiktív vállalkozások pedig arra valók, hogy a zsozsót az államtól, a bankoktól és egymástól simán lenyúlják, minden ellenszolgáltatás nélkül. Mindenkinek jut belőle jutalék, hogy nehogy elszólja magát. Ezért vannak tele többek között az állami költségvetésből táplálkozó "cégek" fiktív foglalkoztatottakkal is. Van aki jutalékot kap, van aki megbízási díjat, van aki "munkabért". Vagy tiszteletdíjat... Hitelek, hitelfedezetek, jogok, jelzálogok, ingatlanok, székházak, bevételek, port-foliók, piacok, - cégek, pénzek, vagyontárgyak és személyek tűnnek fel és el, sűrű egymásutánban. Végezetül a rablókból pandúrok lesznek, - a pandúrokból pedig rablók. Tulajdonképpen ez minden rendszer-, illetve kormányváltás lényege, és nemcsak minálunk!, hanem minden földrészen, szerte a nagyvilágon... A szegény magyar ember nagy szerencséje, hogy jóval hamarabb éhenhal, mielőtt megvalósulni láthatná nagy gondolkodók merész álmait: előbb csak Európa, majd az egész Glóbusz népességének egyetlen Világállammá egységesülését, - Huxley, Wells, Orwell, Lenin, Lennon (:"And the World will be as one."), - vagy ha úgy tetszik, Francis Fukuyama szép új világát.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.