czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Hallgatni arany
Hallgatni arany : Hallgatni = Arany Rózsakereszt IX.

Hallgatni = Arany Rózsakereszt IX.

  2005.02.28. 18:00


7.3. A világösszeesküvés központja: a Sioni Rendház
 
(...) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóságnak egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: „Kétségbe-vonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett és egységes keretintézmény létezéséről, amely összehangoltan dolgozik a háttérben, gyakran más szervezeteket használva álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ összefüggő rejtett tevékenységén, „ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerző ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök össze-fognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénz-hatalom és a szervezett bűnözés között húzódó határvonalak lassan összemosódnak és egyetlen zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa kereszténydemokrata pártjai, az európai egységet célul tűző különféle mozgalmak, királypárti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkőműves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend és a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen valamilyen közös cél érdekében.” Eddig még azonban senkinek - legkevésbé a három fáradhatatlan kutatónak, Baigent-nek, Leigh-nek és Lincoln-nak - nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház és az azt körülvevő titkos csoportok mibenlétéről a rengeteg hamis dokumentum, ellent-mondásos állítás és a homályba vesző múlt miatt. „A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, melynek képe prizma-szerűen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a tekintet - írták 1986-ban. - Egyik szemszögből befolyásos, hatalmas és vagyonos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a politikai és a pénzügyi élet kiemelkedő alakjai. Más oldalról nézve viszont zseniálisan kitervelt szemfényvesztésnek tűnt az egész, amelyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettő egyformán igaz.” (...) Egyes kutatók úgy vélik, a Sioni Rendház képviseli a mai hatalmi piramis csúcsát, és fogékony szabadkőműveseket hív a tagjai közé a rózsa-keresztességen keresztül. Az új Európai Únió pedig - akár ez volt az eredeti elképzelés, akár nem - annak az egységes Európáról szóló el-képzelésnek a hű mása, amelyet az Új Világrend vezetői és a Sioni Rendház megálmodott.”

7.4. A Szent Grál szabadkőműves titka

Aki a mai modern világban nyitott szemmel és füllel jár, éles ésszel az igazságot keresi; ugyanakkor tiszta szívvel hiszi Krisztust, mert tudja, Krisztus élete, tanítása, küldetése, áldozata, szenvedés-története, majd halála utáni feltámadása a legnagyobb csoda az Univerzumban: az ő megváltó szeretete az egyetlen reménység, amiért ezt a skizofrén, és szélmalomharcokkal, kudarcokkal terhes rövidke földi életet végig-élni egyáltalán érdemes; - annak a számára egyrészt nem túl nehéz keresztülnézni a Sátán valamennyi kísértésén, mérhetetlen aljasságán; másrészt a hívő ember csak kapkodja a fejét, már nem is érti: meddig fokozható még a Gonosz álszent, képmutató színészkedése a Földön?!
Úgy tűnik - a végtelenségig.
Az ember próbatétele egyre magasabb fokozatokra hág; van, aki egy-egy lépéssel mind feljebb kerül a képzeletbeli égi lajtorján a Mennybe vezető úton; - s vannak mások, akik az inas fokozattól a harminc-harmadik garádicsig feljutva, mint Jeruzsálem Királya szállnak alá a poklokra, hogy többé emberként már ne is támadjanak fel soha...
A tankönyvekből áttekintve sem békés, látszólagos és nekünk elmesélt emberi történelem hátteréből egy, a fantasztikum birodalmába beillő paranoid-skizofrén üldözési mánia rémes cselekménye sejlik föl; - a háttérhatalom legkülönbözőbb titkos szervezetei futnak őrült versenyt a Szent Grálért, Jézus Krisztus véréért, vérvonaláért, ma élő utódaiért, vagy élettelen ‘holttestéért’, esetleg olyan titkos iratokért, amik vagy a mai hatalmasok isteni leszármazását, vagy a Megváltó pusztán evilági fogantatását s küldetését ‘bizonyítanák’. Holott Jézus világosan meg-mondta: a Mennyország ezen a Földön, az életünkben nem teremthető meg. Meg kell halnunk, s bűnbocsánatot kell nyernünk ahhoz, hogy feltámadva és üdvözülve a Paradicsomba juthassunk...

Miért mondom, hogy ez a vesszőfutás a Grálért paranoid-skizofrén?
Mert igazából nem az egész emberiség futja ezt a versenyt - az óriási többség csak áll és álmélkodva nézi ‘a nagy felhajtást’ -, hanem csak a megtévesztett, elcsábult lelkek, akiket hatalmába kerített a Gonosz. Ez tehát nem az emberiség vesszőfutása, hanem igazából a Sátáné, aki végtelen sötét és gonosz magányában még a legjobbakat is igyekszik magával rántani a mélybe. Aki az ördöggel aláírta a vérszerződést, az persze versenyt fut az idővel; - mielőtt meghal, szeretné megteremteni magának a földi paradicsomot, s elérni az egyéni ‘halhatatlanságot’. S azért skizofrén e ‘verseny’, mert a Sátán ezt a feketemisét valójában az Isten ellen, Krisztus ellen celebrálja; - az ellen a Megváltó ellen, aki mindannyiunk szívének a legmélyén ott lakik. Meg azért is, mert - ha eddigi olvasmányunkban jól megfigyeltük! - a Gonosznak láthatólag ‘mindegy’, hogy sikerét fia, az Antikrisztus földi trónra felültetésével, vagy Krisztusnak az isteni trónról való ‘letaszajtásával’ éri-e el. A két, látszólag ellentétes irányú ‘sátáni építkezés’ persze egyidejűleg zajlik; gőzerővel, a gyorsuló időben, hiszen - mint Jézus mondotta - a Sátán ‘már elítéltetett’, s a földi pünkösdi királyságának napjai meg vannak számlálva. A hajsza Krisztus áldozata megsemmisítéséért folyik...

Vajon mi lehet a Grál? Gyanítom, hogy a Sátán legmeglepőbb hamis színészi alakítása rejlik az istenkísértő és istenkáromló Grál-történet mögött; - valami végső duplafenekű blöff, amely a sátánfattyú trónra ültetését célozza. Valami olyan ős-pogány rémtett, amelynek bevetése csak egyfajta szellemi neutronbombához hasonlítható, ami becsapja a leghívőbb embereket is, hogy Krisztus ‘magára maradjon’, s ne tudja befejezni az emberiség megváltásának szent művét. Zelnik József igen magasfokú beavatottságát (33.?) jelzi, hogy tisztában van vele, mi is ez a végső ‘mefisztói’ trükk. Mit is írt könyve legutóbbi idézetének a legvégén? 2002-ben klónozni fognak egy nőt. Egy anya megszüli a hasonmását. És ez a hasonmás majd megszüli Demiurgoszt, az Antikrisztust. (A ‘Demiurgosz’ jelentése ‘Idegen szavak’ szótárából: „világteremtő szellem, a világnak isteni vagy természetfeletti létre-hozója, - annyi mint: ‘kézműves’.” Az eddig leírtakból kiderül, hogy az idézett definíciónak leginkább a középkori katarok hite felel meg, akik szerint a földi világot a Sátán teremtette. Néha úgy tűnik: igazuk volt! Ám az igazság mégsem ez; s ezt jól tudjuk az Újszövetségből. A megváltás - hasonlóan a szeplőtelen fogantatáshoz - megtermékenyítő isteni közbeavatkozás volt, az egész emberiség érdekében. Krisztus, a földi küldetése beteljesítése után visszatért az Atyához, aki a világot mindenestül teremtette, - s kvázi ‘magára hagyta’ az embereket, hogy az általa elültetett mag megfoganjon, kicsírázzék, szárba szökkenjen, s a virágzás után bőséges termést, gyümölcsöt hozzon. Visszatéréséig interregnumot hagyott maga után, mialatt kifejlődött a Sátán uralma.  ‘Kézműves’ meghatározás szerint: a Sátán az első szabadkézműves.) 
Ha valaki azt hinné, hogy ez az egész, úgy, ahogy van, nem egyéb a már definiált history-fiction-nél és a Grál utáni történelmi vesszőfutást lazán besorolja például az ‘Ómen’-filmek közé; - az hatalmasat téved.

De mégis, mi lehet a Grál? Következtessünk indirekt módon, hátulról előre, - a legvalószínűtlenebbtől a valószínűig. Titkos iratok, amelyek Krisztus élettörténetét merőben más (az ismerttel abszolút ellentétes) megvilágításba helyeznék, nem lehetnek, - mert az 1940-es években megtalált kumráni tekercsek máig megfejtett tartalma is szinte teljes egészében a Szentírás ismert szövegét támasztja alá. Krisztus holtteste nem lehet, mert Jézus feltámadott, és mint Isten-ember, az üdvözült testében tért meg az Atyához; ‘holtteste’ így e földben nem nyugszik. Ha mégis a holttestét ‘keresik’, annak nagyon nyomós oka lehet, ami hamarosan ki is derül. Őszintén szólva azt sem tartom valószínűnek, hogy a Grál valami elvont értelmet fedjen, - mint például ‘származás’, ‘vérvonal’ vagy ‘az egész emberiség’; pláne, ‘ami megtalálhatatlan’! A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a Grál ‘fizikai létező’, vagyis az, aminek a legenda leggyakrabban, legkonkrétebben, valószerűen említi - tehát a Jézus Krisztus kifolyt vérét felfogó kehely, edény; de tulajdonképpen ez is egyfajta szimbolizmusra hajlamos és földhöz ragadt ‘szabadkőműves megközelítés’, mert a Grál: Krisztus vére!

7.5. A klónozott ‘Madonna’

Induljunk ki abból, hogy az eddig elmondott, keresztbe-kasul egymást keresztező, összegabalyodó szálakból font történelmi cselekmény mit is vár el a Grál megtalálásától? A válasz ily’ megdöbbentő: valamely, előre legyártott világuralmi terv (‘építési tervrajz’) megvalósításának tökéletes, utólagos legitimációját. Olyan legitimációját, amellyel még a legbigottabb keresztények sem ellenkezhetnek tovább. Olyan ördögi terv legitimációjáról van szó, amely a transzcendens, isteni vérvonal felhasználásával egy nagyon is földi, egyközpontú világállam létre-hozását alapozza meg. Ugyanis, ha egy világállamra Isten is áldását adja, hiszen ‘saját vérét’ ülteti annak trónjára - nincs többé apelláta...! Ezért kézenfekvő, hogy a Grált, Jézus Krisztus szent vérét rettenetes sátáni célra akarják felhasználni, - amennyiben sikerül(t) megtalálni... 

Mit is mond Zelnik? Klónoznak egy nőt (tavaly), aki majd megszüli a saját hasonmását, s az majd - a Sátán fattyát, az Antikrisztust. Idézet következik az ‘Emberek fénymásolása vagy terápiás klónozás?’ című tizenhárom internetes hozzászólásból:                                            
„Amikor az ember technikailag és tudományosan már elérte azt a magasságot, hogy képes beavatkozni a természet rendjébe; akkor és ott megálljt kell parancsolni! Egyetlen-egy embernek sincs és nem is lehet felhatalmazása, hogy a földi életfolyamatokat manipulálja! (A Sátán viszont azt ‘hiszi’, hogy neki erre ‘van’ felhatalmazása! Sőt, bele kell avatkoznia a genetikus folyamatokba, ha el akarja érni, hogy ‘földi’ anya a méhében hordja ki a Sátán fattyát, az Antikrisztust. Ez a földi anya csakis egy klónozott nő lehet; mert a természetes, Istennek tetsző módon fogant anya isteni lélekkel rendelkezik, s személyisége ezért nem lehet képes és nem lehet alkalmas ‘a sátánfiú’ kihordására. A Sátán tehát a magasan fejlett emberi tudományt és technikát is saját szolgálatába állítja, hogy keresztülhúzza a megváltás isteni tervét. Ez is azon kitüntetett pillanatok közé tartozik, mikor valamennyien meg-érthetjük, miért is volt tilos ‘az első emberpárnak’ gyümölcsöt ennie a Tudás Fájáról! Szószerint eljött hát az igazság pillanata. - Cz. L.) Sem a világról alkotott képembe, sem a ‘hitvallásomba’ nem fér bele a klónozás semmilyen formája. Nem tudom elhinni, hogy egy hithű vallásos ember - bármely világvalláshoz is tartozik - képes lehet el-fogadni a klónozást, s hogy az nem sérti emberi méltóságát, Isten-hitét!” - Mint az újsághírekből lassan már évek óta ismeretes: valahol a Földközi-tengeren cirkál egy hajó, amely valóságos ‘területenkívüli úszó laboratórium’ - netán a Sátán yachtja! -, melynek fedélzetén egy dúsgazdag, őrült olasz professzor, senkitől sem zavartatva végezheti a genetikai kísérleteit, melyekkel gyakorlatilag Hitler és doktor Mengele nyomdokain halad. Valakik nagyon szponzorálják, - az olasz és/vagy a nemzetközi hatóságok pedig hagyják háborítatlanul tevékenykedni:
„Antinori klónozott emberi embrió fényképét akarja bemutatni. (A név ugyebár - nomen est omen - meghatároz, illetve baljós előjel. Ez a baljós név magában hordozza az ‘Anti’-előtagot, ami - idézem ‘Idegen szavak’ szótárából -: ‘valamivel való ellentétességet, szembenállást’ jelent. ‘Nória’ pedig: ‘serleg vagy puttony’ jelentéssel bír, ami utalhat a Szent Grálra, a kehelyre, amelyben a templomos-szabadkőműves legendárium szerint Krisztus vérét fogták fel. Az Antinori-név így fel-vett, ‘gonoszul szakrális’ ómen lehet, amelynek a kifejtett jelentése: az ember, aki majd létrehozza, ‘megteremti’ a vallástörténeti hibrid-gnómot, a léleknélküli emberlánya-szülte Frankensteint; - vagyis azt a személyt, aki ugyan fizikailag (testi-genetikusan) a Szent Grál ‘szent tartalmából’ lesz klónozva, de isteni lélekkel nem rendelkezik, lelke üres helyére a Sátán lép, s megszületik az Antikrisztus. - Cz. L.)

Az emberklónozást pártoló, ezzel sok vitát kiváltó olasz nőgyógyász-szülészorvos, Severino Antinori klónozott emberi embrió fényképe nyilvánosságra hozatalát jelentette be hétfőn. A hétnapos klónozott embrióról készült fotó egy vagy két hónapon belül látható lesz egy on-line szakfolyóiratban. (...) Az 57 éves olasz orvos újólag síkra-szállt az ember klónozásáért, és kijelentette: a bírálók állításaival ellentétben az ember klónozása nem ostoba, nem is szörnyű eljárás, hanem nagyszerű lehetőség.” (Ez a kérdés: mire?! Ugyanis ‘terápiás klónozás’ lehetséges ugyan; ám gyógyászati alkalmazási költségei oly magasak, hogy tömeges méretekben sosem fogják bevezetni. A fő cél igazából egyrészt megint csak a profit, másrészt az, hogy a dúsgazdag emberek, akikből a pénzügyi és a politikai hatalmi világelit ‘összeáll’; technikai úton, pénzükkel szeretnék ‘megváltani a halhatatlanságot’ - amit úgy képzelnek el, hogy az agyuk kivételével, amelyben személy-azonosságukat vélik megőrizni; az elhasználódó, ‘kiöregedő’ és hibás testrészeiket újra meg újra klónozott újakkal cserélik ki. Mintha csak az ember egy gép, egy autó, egy automata lenne - folyamatosan csere-szabatos alkatrészekkel. A világelit kvázi halhatatlanságának, uralma ‘végtelenségének’ (leválthatatlanságuknak) a biztosítása jól beleillik a legnagyobb kísértés megvalósításának koncepciójába, miszerint majd a klónozással teremtett Antikrisztust kiszolgáló hatalmi világelit is ‘gyakorlatilag halhatatlan’ kvázi-klónokból fog állni. A műemberek és a mű-Krisztus előállításának terve a Sátán legördögibb színjátéka, aminek a bekövetkeztét s ‘eljátszását’ megakadályozni mindannyiunk elemi, szent kötelessége. - Cz. L.) „Egy amerikai vállalat tegnap be-jelentette: emberi embrió sikeres klónozását hajtotta végre. (...) Ez tudományos áttörést jelent, amiről az Advanced Cell Technology nevű Massachusetts állambeli biotechnológiai vállalat tudományos fejlesztési alelnöke, Robert Lanza számolt be. (...) Az ACT céljaitól függetlenül sokan - erkölcsi, valláserkölcsi kiindulópontból, jogi szempontokat is hangoztatva - rendkívül aggályosnak tartják az emberi embrió klónozását, mert az mintegy ‘ugródeszka’ lehet a ki-fejlett emberi lények ‘másolásához’, ‘többszörözéséhez’. (Az embert ‘ember által kifejlesztett technológiával’ előállítani egyrészt visszaélés a megszerzett tudománnyal, másrészt Isten akarata és rendelése ellen való cselekedet, iszonyatos bűn. Ilyen tettet csak pogány, gonosz lélek befolyása alatt álló ember követhet el, - hiszen aki hisz abban, hogy a halhatatlan lelkünket személyesen Istentől kaptuk, az tudja, hogy egy mesterséges lénybe Isten soha nem fogja a saját lelkét ‘beoltani’, így a klónozott torzszülött lélek nélkül ‘születik’ meg, vagyis csak külsőre hasonlít emberi lényhez, valójában a világrajövetele első pillanatától a Sátán udvartartásához tartozik. Cz. L.) „A közeljövőben létrejöhetnek az első mesterséges úton létrehozott emberi embriók - jelentette ki Panajotisz Zavosz, ciprusi származású amerikai professzor, egy az emberi klónozásra szövetkezett nemzetközi orvoscsoport tagja. A tudós - aki az egyesült államokbeli Kentucky állambeli Lexington Andrológiai Intézetének vezetője - hozzátette: ő és munkatársai még az idei év végén, vagy a jövő esztendő elején megpróbálkoznak az első sejtmag-átvitellel. A kísérletben tíz gyermektelen házaspár vesz majd részt önkéntesen. Zavosz professzort nem készteti hátrálásra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa előtt két törvénytervezet is van, amely az emberi lények klónozásának tilalmát szorgalmazza. Mint mondta, a klónozási kísérletek nem az Egyesült Államokban, hanem más országokban, titkos laboratóriumokban folynak. Azt is elmondta: az emberi klónozáson dolgozó orvosoknak már sikerült állati petesejtbe embertől származó sejtmagot beültetni. (Tág tere nyílik tehát mindenfajta szörnyszülöttek ‘előállításának’, - lesznek hát mindenfajta ‘öszvér-lények’; minden bizonnyal ‘kentaurok’ is. Aki a teljes ‘kínálatra’ netán kíváncsi, olvassa el Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének utolsó fejezeteit, ‘Az Anunnaki-tól’ kezdődően, mely ‘érdekes módon’ az őskorban és az ókorban élt, művileg előállított fél-emberi lények meglepően színes forgatagáról tudósít. Mik lehettünk, s mivé leszünk - mélyen elgondolkodtató. - Cz. L.) Az emberi lények klónozásának lényege: a tudósok mesterséges úton hozzák létre az embriót; a kísérletben részt vevő házaspár egyik tagjából kivesznek egy sejtmagot, amelyet azután beültetnek olyan emberi petesejtbe, amelynek már korábban eltávolították a magját. (...) A normálisnak nyilvánított embriót ezután beültetik a gyermekre vágyó nő méhébe. Az így megszülető gyermek szinte tökéletes genetikai másolata lesz egyik vagy másik szülőjének. (...) Zavosz feltétlenül bízik az emberi szaporodásbiológiai orvoslás területén 23 év alatt szerzett tudásban, tapasztalataiban. Véleménye szerint a legújabb technológiáknak és a megtermékenyítés előtti és utáni igen körültekintő vizsgálatoknak köszönhetően képesek lesznek ‘normális’ embriókat létrehozni. ‘A rendelkezésünkre álló módszerekkel az emberi klónozásban sokkal jobban ki tudjuk szűrni a fogyatékosságokat, mint amennyire állati klónozással foglalkozó munkatársainknak sikerült’ - hangoztatta a ciprusi professzor.” „Czeizel Endre azzal kezdte mondandóját, hogy két teljesen különböző dologról van szó. A klón hasonmást jelent. A természet is csinál ‘klónokat’, ilyenek az egypetéjű ikrek. A mostani klónozásban arról van szó, hogy kiveszik a női petesejt magját, s be-ültetik a férfi valamelyik testi sejtjéből származó sejtmagot a pete-sejtbe. Antinori kísérletében olyan meddő házaspárok vesznek részt, ahol a férfi nemzőképtelen, és a testi sejtjét használják fel. Miután a testi sejt magját beültették a petesejtbe, elektromos ingerrel indítják el a sejtosztódást, majd a 16 magzatkezdeményt beültetik az asszony méhébe, aki kihordja s megszüli tulajdonképp férjének a hasonmását. (...) Antinorit egyébként zseniális szakembernek tartja. (...) Idegesítik azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy most majd új Hitlereket, Sztálinokat fognak előállítani, ami szerinte totális baromság. Hitler és Sztálin nem (csak) a génjei miatt lett olyan, amilyen. Czeizel meg-említett egy példát is. Amerikai egypetéjű férfi ikerpár egyik tagját Németországban nevelték fel a ‘30-as években, akiből kiváló náci lett - másikuk Izraelben nőtt fel és dolgozott egy kibucban, s egy kicsit (!) cionista volt. A géneknek nincs közük ahhoz, hogy a születés után valakinek a személyisége hogyan alakul (dehogyis nincs! - Cz. L.), s milyen lesz a politikai, erkölcsi állásfoglalása. Ez mind a társadalmi, családi, kultúrális tényezőktől függ. (Czeizel, mint hitetlen, elfelejti, hogy az egypetéjű ikrek mindketten egy-egy független, önálló lelket kaptak Istentől, - míg a klónozott ember nem kap lelket. Az ember személyiségét egyébként leginkább a lélek határozza meg. - Cz. L.) Befejezésül Czeizel Endre elmondta, a közvélemény csak Antinoriról hallott, ő azonban ismer egy amerikai esetet. Egy milliomos amerikai házaspár 8 hónapos korában meghalt gyermekét kívánta klónoztatni, s erre rengeteg pénzt adtak egy orvoscsoportnak, amely valahol Dél-Amerikában ezen dolgozik jó ideje.” „Severino Antinori, aki korunk Galileijeként tartja számon magát; nem kívánta megmondani, hogy melyik ország lesz kísérletezésének színhelye, bár azt világossá tette, hogy nem Európában kezd hozzá az ember klónozásához. Szemére vetette a politikusoknak, a sajtónak és az orvosi szakmának, hogy képtelenek elismerni munkáját. ‘Nevezzenek akár Hitlernek, vagy Frankensteinnek, az ő dolguk. Én inkább Galileihez hasonlítanám magam: az intolerancia áldozata vagyok - mondta. (...) A hét elején bejelentette, hogy a világon elsőként klónozott emberi egyedeket hoz létre a ‘Dolly’ báránynál bevált módszerrel. (Nem tudok meg-szabadulni a gondolattól: valami végzetesen sorsszerű predesztináció fejeződik ki abban, hogy éppen Dolly, egy bárány volt az első felsőbb rendű emlős, amelyen a klónozást kipróbálták. Az áldozati bárány, az ószövetségi zsidó szertartások feláldozott báránykája, amellyel Jahve kegyeit próbálták elnyerni. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi! Mily’ szörnyűségek várnak még Reád, amíg végre eljöhet a Te országod! - Cz. L.) Az olasz professzor húszfős orvoscsoportja élén kétszáz nő méhébe klónozott embriókat ültet be. Ha kísérlete sikerrel jár, meg-születhet az első klónozott ember.”„A dr. Urbancsek János egyetemi docenssel folytatott beszélgetésben Pallagi Ferenc arra volt kíváncsi, létező fenyegetés-e, hogy ellenőrizetlen eljárással történő klónozás következtében szembe fogunk magunkkal jönni az utcán?! Az orvos elmondta, ez létező fenyegetés, nem kizárt, hogy technikailag egyszer megvalósítható lesz.” „Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki Antinori bejelentése. A Vatikán egyszerűen képtelenségnek nevezte az emberklónozást. Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék hittani kongregációjának prefektusa bírálta Antinori kísérletét, mondván: ‘Hitlert akarja utánozni.’ A bíboros úgy vélekedett, hogy ‘gyerekek fénymásolása - náci téboly’. Jack Scarisbrick professzor, abortusz-ellenes Life-csoport elnöke szerint az emberi élet méltóságán aluli az, hogy emberi lényeket gyártsanak laboratóriumban. (...) Antinori a vallásos ellenérveket nem fogadja el, cáfolja hogy Isten szerepébe akar lépni, a klónozás szerinte nem vallási kérdés.” A legszörnyűbb ómen azonban a fenti idézetek utánra kívánkozik. Az intézetet, ahol a Dolly-bárányt megalkották, így hívják: Edinburghi Rosslyn Intézet! Mint emlékezhetünk rá, a Rosslyn-kápolna volt az, ahol a Skóciába menekült templomos lovagok - a Sinclairek legendája szerint - a Szent Grált elrejtették! Ha a Grál valójában a kereszthalált szenvedett Jézus Krisztus vérének ‘fedőneve’, akkor a következő a helyzet: a bárányt klónozó kutatóintézet s az Isten Báránya vérének rejtekhelye azonos névre - Rosslyn - hallgat! Ez fátum, csak gonosz vicc, vagy véletlen egyezés? Túlságosan sok baljós előjel egyazon történetben...

Ha a Szent Grál valóban templomosok - a Sioni Rendház - birtokában van, akkor lassanként a ‘legendárium’ minden apró mozaik-kockája a helyére kerül. Tudjuk, hogy bármely biológiai szervezet, élőlény nagy valószínűséggel reprodukálható egyetlen olyan sejtjéből, amelynek a sejtmagja, s a benne foglalt öröklődési anyag sértetlen. A klónozáshoz felhasználható sejt - akár vérsejt is lehet. Tudjuk, hogy a Sátán végső, legnagyobb szerepére készül - az Antikrisztus Krisztus képében kíván megjelenni, hogy elcsábítsa a maradék keresztényeket is. A klónozott lélektelen nő a Krisztus véréből, a Grálból klónozott Antikrisztust fogja világra hozni; - aki külsőre ugyan Jézussal ‘azonos’, de isteni lelke megüresedett helyére maga a Sátán költözik be...

Talán már meg is történt? Amíg felnő s elfoglalhatja trónját - addig a Meroving-vérvonalból származó ‘helytartó’ állhat a világállam élén.
Íme a templomosok és a szabadkőművesek féltve őrzött ősi titka.                              

John Hogue írja ‘Az utolsó pápa’ című könyvében, Szent Hildegárd: ‘Az utolsó napok és az Antikrisztus bukása’ - leghíresebb látomását felidézve: „A skandináv-germán végítélet a szürke farkas korában következik be. A látomás egy eljövendő, katolikus származású, XX. századi zsarnok szürke, katonai egyenruháját s kabátját idézi, kinek keresztneve a germán ‘adolphus’, azaz ‘farkas’ szóból származik. Az öt zsarnok egy Krisztus-hasonmás (azaz: klón!) előfutárai; úgy is
mondhatnánk: az Antikrisztusé. A Szent Hildegárd látomásában Krisztus egy szűz (Szűz Mária), az Antikrisztus pedig egy szajha (a klónozott Madonna?!) fia; buja, szexőrült bitorló, aki a második el-jövetel Krisztusaként pózol, és azt terjeszti magáról, hogy egy szűz szemérmes gyermeke, s képes feltámasztani a holtakat. A csalót két ítéletnapi próféta, Éliás és Énok veszi alaposan szemügyre, akiket Isten azért akar a Földre küldeni, hogy megakadályozzák az Anti-Krisztus uralomra jutását. Ez a két próféta még egy utolsó esélyt ad az emberiségnek, hogy megláthassa az Antikrisztus igaz valóját, mi-előtt a gonosz fia - magát Isten fiának hazudva - mártírrá teszi őket. Szent Hildegárd figyelmezteti kora papjait, hogy az Antikrisztus az egyházon belülről kerül majd ki. Jóslatainak eme pontját festménye támasztja alá érzékletesen, amelyen az egyházat egy Eklézsiának el-keresztelt, glóriás, koronás asszonyként ábrázolja, akinek a széttárt karjait egy aranyozott köntös díszíti. De lám, az Anyaszentegyház szentje bugyogó nélkül áll előttünk... Ezután Szent Hildegárd egy középkori egészségügyi szakértő alaposságával leírja s mára híressé vált rajzai segítségével illusztrálja Eklézsia belső romlottságát. Ami például a lábai között látszik tenyészni, minden idők legszörnyűbb tripperének tűnhet. Az Anyaszentegyház fanszőrzete és szemérem-ajkai egy szőrös arcot, a szorosra zárt ajkak közül elővillanó, éles fogú, torz szörnyeteget formáznak, a szörnyeteg Antikrisztust.”    

7.6. A Sátán fia: az Antikrisztus

A 148-152. oldal: „Walter barátom közvetítésével:
Meglásd, elkövetkeznek emberré változásom napjai,
Hogy bűbájjal legyőzzem Énokot és Illést.
Ha elragadom az igazság ösvényét a Földről,
Ráhel szolgál majd engem, én pedig megvakítom Liát.” -
„Látom, szép antikrisztusi terv. Az Antikrisztus is te vagy, vagy csak egy kedves teremtményed?” - „Ő az én szerelmetes fiam, akiben nékem kedvem telik. Ha Istennek lehetnek (több is van? - Cz. L.), akkor a Sátánnak is lehetnek fiai.” - Hogy végképp magába ne szeressen, gyorsan közbe vágtam: „Értem a versből, hogy bűbájjal legyőződ Énokot és Illést (az Ószövetséget - Cz. L.) és azt is, hogy Ráhel, a kereszténység is neked szolgál majd, de hogyan vakítod meg Liát, a zsidóságot?” - „Mi sem egyszerűbb, üldözéssel (értsd: antiszemitizmus és holo- caust. - Cz. L.) és üldözési mániával. (értsd: Sion Bölcseinek Jegyzőkönyve; sőt, riogatás a szabadkőműves világállammal. - Cz. L.) A szeretetre legéhesebb népet szeretetre képtelenné teszem. Te is hírt kaptál róla, perjelem, hogy testvéreitek néhány évvel ezelőtt átadták egy zavaros származású és múltú alaknak, egy bizonyos Christophoro Colombonak a templomosok titkos térképeit az addig csak általatok ismert La Merica csillagról elnevezett új földrészről.” - „Mi az, hogy zavaros származású? Minden ember zavaros származású. Nem tudtam, hogy az ördög is antiszemita.” - „(...) Az antiszemitizmusról meg nem nyitok vitát veled, az még nekem is political incorrect. Különben is nektek nem a földi származásotok igazán zavaros, hanem az égi. Nem tudjátok megfejteni, hogy a Kozmosz vagy a Chaosmos (őskáosz világrendje - Cz. L.) gyermekei vagytok-e. Láttad azt a késeddel feltárt embert? Ő nem földi lény. Észrevetted-e, hogy élve az emberek mind földieknek tűnnek. Halottként sokan olyan arcot vesznek föl, mintha csak tévedésből kerültek volna erre az elátkozott bolygóra, megváltani ezt a sarat, ezt a lelki-bélsaras emberiséget. Mindenáron, akarata ellenére is.”
A 154. oldal: „Igen, tudtam róla, hogy történelmünkben először a titkos irataink közül a La Mericára vonatkozó anyagot átadtuk egy félig civilnek, aki cserébe a mi keresztes lobogónkat (reklámfelület?! - Cz. L.) húzta fel vitorlaként a hajóira. A beavatatlanok fontoskodó buzgóságukkal már sok nagy nemes titkos ügyet le-lepleztek. Mentse a helyzetet, hogy kényszerből adtuk át, mert már tudomásunk volt egy minden eddiginél nagyobb zsidóüldözésről (értsd: a holocaustról - Cz. L.) és arról, hogy 1492-ben minden zsidónak el kell hagynia Spanyolországot. Perjelségünk úgy döntött, hogy az új földrészen (Amerikában - Cz. L.) létre lehet hozni az Új Jeruzsálemet (Amerikában ma van is ilyen város: New Jerusalem - Cz. L.), és ez az eltályogosodott zsidókérdés is megoldódna Európában.” -

„Nem kellene nektek, földieknek állandóan beavatkoznotok a Teremtés eleve elhatározott rendjébe. Az Új Jeruzsálem, a végső templom majd csak az idők végezetén jelenik meg. Nem kellene macerálnotok az időt. Az Úr és én is ilyen-kor nagyon bosszús vagyok miattatok. Elég nehezen sikerül megoldani ezt a la mericás ügyeteket is. Tudjátok, hogy több millió embert, ősi népeket fogtok itt kiirtani  (Mefisztó itt az indián népek kiirtására céloz. - Cz. L.), nekem tetsző cselekedettel. Különben ennek a La Mericának az uralkodója (értsd: George W. Bush! - Cz. L.) az én nagy időm, a huszadik század után a végidők császára szerepét akarja majd eljátszani, és megtámadja Mezopotámiát. Csupán azért, mert fundamentalista keresztényként (no-no! Bush, mint keresztény?! - Cz. L.) könnyedén beveszi tanácsosai azon állítását, hogy sikerült megfejteni a Biblia kódját, és abban azt, hogy 2006-ban atom-holocaust pusztítja el Izraelt (vö.: Michael Brosnin: ‘A Biblia kódja’ című művével. - Cz. L.).”

A 156. oldal: „Olyan vagy, mint egy czakó-gólya kalifa a gazdaságkorból. ((28) Czakó Gábor: ‘Gazdaságkor’ című könyvében tudta ilyen szépen ostorozni a ki-üresedett kort.) Nem te akarsz mindent digitalizálni? Nem te bontatod le velem a húst, mint egy hentessel a mészárszékben? Nem neked épül ez a szép új világ? Nem te akarod Krisztus testét szétrombolni, hogy ne találjon vissza belé a Szent-lélek, amikor visszajön a pokolból, ami tudvalevőleg Jeruzsálem alatt van?! De tényleg, hogy kerül a pokol Jeruzsálem alá? És nem ezért kellett Jézusnak erre a vidékre születni?” (vö. az imánk szövegével: „Szálla alá a poklokra, s harmad-napon halottaiból feltámada, s felméne a Mennyekbe...” - Cz. L.)

A 158. oldal: „Rózsaálom. Igen, én kertész vagyok. Tudok a rózsákkal bánni. A titkos értelműekkel is, mert én az Arany Rózsától származom. Tudom, hogy a rosa caninát hogyan lehet beszemezni. Hogyan kell a gyönge növényi húson a borotvaéles szemzőkéssel kereszt alakban sebet ejteni, majd felpattintani a rózsa-tő húsát, hogy feltáruljon a fás rész, a csont. Tudom, hogyan kell behatolni a kis sebbe a fallosz-ék alakra, lapra vágott rózsaszemmel, majd raffiával szorosan, tengerész harántcsomóval körbekötni, hogy jól fakadjon a szem, és amikor itt az ideje, kibomoljon a vad tőből a nemes virág.”

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre