czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Háttérhatalom
Háttérhatalom : A patkány a saját farkába harap

A patkány a saját farkába harap

  2006.11.29. 19:44


Czike László

 

 

     A patkány a saját farkába harap

 

                                    avagy másként

 

            A törzsfejlődés svédcsavarja

 

Miután a dinozauruszok valami rejtélyes csillagközi katasztrófa, ál­lí­tólag egy viszonylag „közeli” szupernóva-robbanás következtében ki­haltak; a kétéltűek hódították meg a szárazföldet, amelyek – legaláb­bis a törzsfejlődés időrendjét és irányát tekintve – a madarak és az el­ső em­lősök (s vele a méhlepényesek) közvetlen elődeinek tekinthe­tők. Ősi elődünk – hiszen ez a lény volt a ma élő valamennyi emlős, tehát az ember ge­ne­tikai elődje is! – úgy 200 millió évvel ezelőtt, az ún. felső triász korban alakult ki, egy erősen „patkányszerű” rág­csá­ló volt; nyúlnagyságú, tehát némileg termetesebb a mai vándor, föl­di, illetve leg­egyszerűbben szólva házi vagy csatorna patkányoknál.

 

Ahhoz, hogy a lényegi mondanivalómat megalapozzam, szükséges és fontos az alábbi tanmese-idézet, még pedig Wass Alberttől:

 

                           „PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA

 

                       Tanulságos mese fiatal magyaroknak

 

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott.

Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken.

Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn ís, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a he­gye­kig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pin­cébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélsze­rűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállók­ban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk.

Így élt az ember.

 

Még tudnunk kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák áll­dogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körűl a házat, s nyáron madár­dal és sok-sok virág. A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember éven­te egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kú­szott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szé­les­re tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

lgy élt a ház és benne az ember, sokáig.

 

Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, vala­hon­nan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáz­tak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva ha­gyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jól­lak­tak és hamarasan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak, s tavasz­ra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett vol­na.

 

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belő­le annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát ő is, ha akar. És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúr­tak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember megcsóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meg­­lát­ta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és beme­szelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúr­ták ki megint.

 

Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

- Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen.

 

És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig ro­hamo­san szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falá­ban is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamrában, a padláson, sőt; éj­sza­kánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden meg­rághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rág­­ni, az ember megharagudott, és odasújtott a baltájával. Az egyik pat­kányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffen­tek össze er­re a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember el­lenség, a­ki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogai­kat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

 

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsí­ros­bödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat!

 

És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen.

Az ember minderről nem tudott semmit. A haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal to­vább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincé­ben az összes veteményt, a kamrában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt, már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad. Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kö­tőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kőzött.

 

- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, amikor rájöttek, hogy nem fér­kőzhet­nek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt és kizsákmányol!  Nem tűrjük tovább! - És fellázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki ma­guk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, a­míg jól viselte magát! De most elég!

 

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, ki­ker­gették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihir­det­ték a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak, még a virá­goknak is, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem pat­kányország, jog és törvény szerint. Azzal uralkodni is kezdtek - pat­kány­­módra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrág­tak, ami nem volt ehető, de a szemük elé került. Kiürült rendre a pin­ce, a kamra és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, a fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, meg­rág­tak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a te­tő­ről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátong­tak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a meg­rongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

 

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és et­ték egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és ott­hagyták a tönkretett birodalmat.

 

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a te­tőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a föl­det felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virág­illat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamra és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mint­ha semmi sem történt volna. Azonban elrejtőzve, maradt mégis né­hány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az em­ber észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgon­dol­ko­dott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cse­­le­kedjetek!”

(Megjelent az Ellenzék c. folyóiratban, a ’30-as években.)

 

Mi ebből a tanulság? Kérdezhetné bárki. Szép kis állatmese, bár ezt nem a Lafontaine írta. Ne hagyjuk hát, hogy a házunkban, a házunk kör­­nyé­­kén, az udvaron elszaporodja­nak a patkányok, mert akkor mi is ha­sonlóképpen járhatunk, mint a történet szenvedő alanya; a vé­gén elveszíthetjük minden javainkat, földönfutóvá leszünk – s jó, ha a végén csak elkergetnek bennünket, és nem rágják át a torkunkat, amíg éjjel gyanútlanul az igazak álmát alusszuk.

Ennyi.

 

Aztán történt egyszer, hogy egy magyar fiatalember mezőgazdasági tel­ket örökölt, s mivel a foga túlzottan amúgy sem fűlött a banktiszt­vi­selői élet­hez – hasznos, értékalkotó tevékenységre vágyott -, elha­tá­roz­ta, hogy gazdálkodni fog. Legott össze is gyűjtötte összes meg­ta­­ka­rított pénzecskéjét, ingóságait pénzzé tette, és korábbi életét fel­számolva, egymaga kiköltözött a dúsan termő vidékre. Szerszámokat vásárolt, rendbe hozta a düledező viskót, tenyészállatokat, vetőmag­vakat, kerti kisgépeket vett, beszerzett a mezőgazdálkodáshoz szük­séges minden eszközt, anyagot.   

 

A „kánaáni” időszakot rövidre fognám, amúgy sem tartott sokáig.

Eleinte rendben ment minden – a fák, bokrok, egyéb haszon-és dísz­növények dúsan virágoztak, a kert tavasztól őszig egyetlen illatfelhő­be burkolózott. A cseresznye és meggyfák roskadoztak a sok ízletes gyümölcstől; a szorgalmas ifjú gazda alig győzte a piacra hordani a dúslevű termést. Fiatal kajszi-és nektarinfái minden évben meg­két­szerezték hozamukat – a sok üveg jóféle lekvár mellett jutott az asz­tali gyümölcsöskosárba is bőven. A föld amolyan hamísítatlan „bio­kertészetként" termett mindenfajta primőr zöldséget – paprikát, pa­radicsomot, hagymákat, levesbe valót – és számtalan gyönyörű virá­got; az első néhány évben a permetezés szükségessége fel sem me­rült, mert kártevők szinte egyáltalán nem jelentkeztek. Az állatok is szépen szaporodtak: a kisnyulakból, csirkékből, tojásból szintén bő­ven jutott a közeli kisváros piacára is, a napi friss húsétel bizto­sí­tá­sa mel­lett. Sőt, a gazdi skótjuhász szukája 9 szebbnél-szebb kölyköt ellett egy meleg áprilisi napon…

 

Aztán egyszercsak - mintha varázsütésre – összeomlott minden.

Ám hiába a gyümölcsfák megszokott pompázó virágtengere; - április vé­gén hirtelen 30 fokos afrikai hőség tört az alig elvirágzott kertre és rendkívüli szárazság. A kipattanó levélbimbóknak megszűnt a nedv-utánpótlása, a frissen harsanó, élettel teli gallyak azonnal lekókad­­tak. Az ágak barnán leszáradtak, a fák törzseit szürke csomós üszök lepte be. Ezen a tavaszon nem nyíltak a nárciszok, jácintok, minden tulipán bennszorult a rengeteg esőtől lucskosra ázott földben. A ró­zsabokrok sem hajtottak bimbós ágakat, zsenge száraik barnán le­száradtak. A gyümölcsfa-törzseken iszamós, undorító barna gumók, al­kalmi rákos daganatok nőttek, és nyomásra kipukkadva, spórákat szórtak szerteszét. A gazda a zöldségekkel sem járt különbül. A pa-lánták ugyan most is gyorsan szárba szökkentek, de néhány nap el­múltán érthetetlen okból hanyatt dőltek, és többé semmilyen módon nem lehetett lábra állítani őket. Amelyik paradicsombokor zöld ter­mést hozott, azzal sem büszkélkedhetett… Bepirulás helyett keddről szerdára megfeketedett a paradicsom-fejek napfelőli oldala, megenni nem lehetett. Az éghajlat, az időjárás teljesen megváltozott. Azelőtt – ha nem is óramű pontossággal, de – egymástól jól elkülönülő évsza­kok váltották egymást. A kiszámíthatóság egycsapásra megszűnt. A hőmérséklet elkezdett összevissza ugrálni – nem volt ritka, hogy egy-két napon belül 15-20 fokot liftezett a hőmérő higanyszála. Forróság és özönvíz váltakozott. A palánták vagy kiégtek a tikkasztó ibolyán­túli su­gár­­zásban, vagy elrohadtak a 20 centis belvíz és sár alatt. A na­­pon szinte azonnal megégett a gazda háta, vagy megfőtt a tarkója – az árnyék­ban pedig nem lehetett megmaradni a rengeteg szúnyog, bö­göly és a döglegyek miatt. Soha nem látott mennyiségű, és eleddig ismeretlen fajgazdagságú, repülő és mászó rovarinvázió fenyegetett. Hangyákból csak 15-20 fajta, különböző nagyságú jött elő a sem­miből… A hetekig tartó monszun jellegű időjárás hatására a növé­nye­ken fürtökben lógtak a különböző színű, formájú és nagyságú hernyók és kukacok – a fák törzsét és a talajt belepte valami hófehér penész. A kert megtelt madárfészkekkel, a föld kikeletlen tojásokkal, majd több tucat, repülni még nem tudó kis rigóval, melyeket éjszaka levadásztak a szintén szaporodó macskák. A bőven kiszórt fűmagot szinte azonnal felcsipegették a verebek százai; ami meg kikelt, az be­fulladt az ingoványosra ázott földben. Mintha a természet egyszerre fellázadt volna az ember ellen. Nem volt magyarázat…

 

Hiába a piacgazdaság – a piacon is felborult a korábbi egyensúly.

Hirtelen minden mérhetetlenül megdrágult, és újra felszaporodott a hiánycikkek listája, ami egyaránt érintette az eszközök, az anyagok és a termények legkülönbözőbb csoportjait. Például: amíg korábban voltak évek, hogy alig lehetett eladni a cseresznye és meggytermést, mert mindenkinek olyan sok termett – most szinte egyik évről a má­sikra el­tűnt mindkettő, mivel a növénynek-állatnak-embernek egya­ránt elviselhetetlenül nedvesre változott éghajlat/időjárás folytán fel­lépő monília-járvány majd’ minden fát elpusztított.  

 

Időnként akkora esőzés zúdult a kertre, hogy az enyhén lejtős oldal kerítése mellett valóságos alkalmi patak hömpölygött a kapun át az út felé. A páratartalom alig esett 100 % alá, ami persze ked­ve­zett min­den, a levegőn át terjedő fertőzés kialakulásának is. De a le­ve­gő­vel valami más baj is volt. A gazda időnként furcsa szagot érzett, és a nyálkahártyái is begyulladtak valami rejtélyes „gáz” hatására, ami meghatározatlan, szabálytalan időközökben, de leggyakrabban este 7 óra után lepte el a kert légterét, majd félóra elteltével – előzmények nélkül, ahogy jött, ugyanolyan észrevétlenül – nyomtalanul eltűnt. Amíg tartott a havária, a kutyák elbújtak a vackukban és keserve­sen vonítottak, mint egy vezérét veszített farkas-falka. A mérgezés egyre erősödött és egyre gyakrabban jelentkezett; elvonulta után sok elpusztult lepke és bogár teteme borította a földfelszínt. Különösen a páva­szemek, atalanták és a szarvasbogarak sínylették meg – bénul­tan hevertek, szárnyaik és lábaik görcsökben rángatóztak kimúlásu­kig. A kerti tóban az aranyhalakat is valami ismeretlen kór támadta meg: a testükön „vattaszerű” bevonat keletkezett, ami behatolt mé­lyen a testszövetekbe, s a szerencsétlen – még táplálkozó állatokról – élve rothadt le az izomszövet, a nyers hús, amíg el nem fogytak. De a fiatal gazda egészsége is kezdett megromlani – krónikus légcsőhu­rut és orrmelléküreg-gyulladás kínozta, melyeket semmilyen kezelés nem tudott elmulasztani, de még enyhíteni sem.

 

Beszélték, hogy a légvonalban alig néhányszáz méterre működő hő­erő­mű az olaj-és pakurafűtésről profitnövelés céljából részben áttért veszélyes hulladékok (pl. az ipari zagytavakból származó savgyanta, gu­miabroncsok, műanyagok, stb.) é­getésé­re, ami a szűrők tisztítása­kor dioxin és egyéb, súlyosan mérgező anyagok kibocsátásával járt, de a helyi önkormányzat mindenkit megvett vagy megfélemlített, aki ezt terjeszteni próbálta, merészelte. A közeli kisváros kórházában és rendelő intézeteiben ugrásszerűen a többszörösére nőtt a felső légúti panaszok, megbetegedések gyakorisága, ám e statisztikák közlését a városvezetés egy idő után betiltotta.

 

Ami mármost a megmagyarázhatatlan, hirtelen éghajlat-változást il­le­ti – a koráb­ban dú­­san termő vidék egyszerre alkalmatlanná vált a mezőgazdasági termelésre -; hivatalos magyarázat vagy tájékoztatás híján, a legkülönbözőbb találgatások keltek szárnyra. Beszélték pél­dá­ul, hogy vala­mi üvegházhatás következtében globális felmelegedés zajlik, ami állítólag felborította volna a Glóbusz atmoszférájának sta­bil egyensúlyát; levegőjének, csapa­dé­kának és vizeinek körforgá­sát, az alapvető szélirányokat, stb., és emiatt fordult volna szélsőségesre az időjárás, de mivel ezeket a híreket semmilyen tájékoztatás nem e­rősítette meg, az csak puszta szóbeszéd, híresztelés maradt.

 

A megelőző években a környéken vidám gazdaélet folyt.

A szomszédos gyümölcs-és zöldségtermelők a kerítésnél beszélgetve, egymást es­tén­ként meg-meglátogatva, kicserélték híreiket, tapaszta­la­taikat, meg­kóstol­ták egymás pálinkáját, könnyítettek mások gond­­ja­in – egyszóval valóságos közösségi életet éltek, miközben mindenki megőrizte teljes önállóságát. A vidéken csend, nyugalom és béke ho­nolt, cívódás vagy pláne veszekedés, erőszakos cselekmény sohasem fordult elő. Mígnem egyszerre jött a szörnyű hír: az egyik távolabbi szomszéd verekedés közben kiszúrta a másik mindkét szemét. Majd – merthogy kiengedték – a rákövetkező évben késsel leszúrta a fele­sé­gét. Egy évre rá - gyors egymásutánban – még hárman meg­hal­tak; egyikük tisztáz(hat)atlan körülmények között. Lassanként elnép­tele­ne­dett a környék, mintha átok telepedett volna az egykor oly’ ottho­nos kis völgyre. Körös-körül lakatlan, egyre romló állagú tanyák ma­rad­tak csak; 3-4 év elteltével pedig minden szomszéd elköltözött.

 

A gazda azt is észrevette, hogy valami furcsa, fokozódó tevékenység folyik közvetlenül a földfelszín alatt, de mivel gyakran látott sok, kü­lönféle állatot – kígyót, mókust, nyestet, pockot, vakondot, sün­disz­nót, macs­kát – mász­kál­ni a környéken: nem tulajdonított az ügynek jelentőséget. Egyik nap például már félig oszlásnak indult sünt fede­zett fel az aranyhalas tó festett betonkáváján – hogyan került estéről reggelre oda? -, és ugyebár az is föld alatti üregekben lakó, éjszakai ál­lat… De a kutyák csak nem nyugodtak el – minden éjjel fokozódott a sűrűsödő, kétségbe esett vonítás, amit vad kergetőzés zaja kísért, hatalmas zuhálásokkal, mintha a sötétség nyughatatlan vámpírjai ro­hangásznának, egymásnak adva randevút az ereszcsatornán, meg a kennelek tete­jén. Közben némely egyedek mintha diókkal golfoztak volna a palatetőn, majd a dobálás zaját fűrészelő-nyeszetelő hangok követték, kísérték. Észbontó volt! A gazda éjjel már a legapróbb ne­szekre is fel-felriadt, és az álmai lassan fél-ébrenléti lidércnyomássá torzultak. Próbálkozott egérfogók kihelyezésével, ragasztóanyaggal is – de csak „saját magát” fogta meg, néhány kis széncinege mellett… Ám egy napon felülkerekedett a szerencséje. Észrevette, hogy egyik kutyája valamivel a szájában elrohan, majd nagyot nyel, és a fogai között eltűnik egy farkinca. – Egér lesz ez! – gondolta, és felújította az egérfogókkal korábban félbehagyott „kísérleteit”… Hajnaltájban fül­sértő lármára ébredt. Kapkodva felöltözött s kirohant az udvarra. A palatetőre, az esőcsatorna mellé „kihelyezett” nagyméretű egérfogó csörömpölve leesett a meggyfa elé a földre, és a földön ugrált tovább. Lecsapódott „guillotine”-ja megfellebbezhetetlenül tartotta nyakánál a testes, kövérre hízott, felnőtt vándorpatkányt. A gazda beleizzadt a hirtelen felismerésbe. – És én még mókusnak hittem a padlásról jövő furcsa zajokat, s a kicsik nyüszögését! – gondolta.

Minden mozaik a helyére került.

 

Éjszaka, mikor már stabilan beállt a sötétség – fogta felspécizett lég­puskáját, és kiült egy hokedlire a nyitott verandán, patkánylesre… A nehéz nap után egy nehéz nap éjszakája következett; nem is csoda, ha a gazda szépen elbóbiskolt. És hirtelen élettel telt meg az éj. Arra riadt, hogy mindenfelé, amerre pillantása befogja a félhomályt, szor­gos kis négylábúak rohangásznak látszólag céltalan sietségben – fá­ra fel, fáról le, cirkuszi bohócként, hasmánt kúszva kültéri villany­ve­zetéken, villámhárítón, sodronykötélen, ruhaszárító spárgán –, ám a legnagyobb sürgés-forgás a ház mellett álló óriás ezüstfenyő hordó­nyi törzsén tűnt fel; tucatjával mászkáltak át a fenyőről a háztetőre, meg vissza. – Ez itt a vég, ezek itt csak esznek és rágnak, nem állhat nekik ellen senki és semmi. Patkányok ellen légpuskával? Ez maga, az apokalipszis, meneküljünk! – gondolta a gazda, és lemondóan, mint­egy önmagának legyintve, visszament a házába.

 

Erősen elgondolkodott. Mire jók ezek az állatok, mit akarnak? Mitől szaporodhattak el ennyire? Talán csak nem saját civilizációt építe­nek, egy dekadens, rágcsáló ci­vilizációt? Gondolatai egyre vadabbul csa­pongtak – nem tudott már uralkodni a kínálkozó szabad asszo­ci­á­ci­ók tenge­rén.

Globális felmelegedés és globalizáció?

De vajon kik globalizálnak?

A héják, a modern tömegpusztító fegyverek szabadkereskedői, a ha­mis próféták, a gyar­ma­tosítók, a multina­ci­onális ban­kok, a szupra­na­cionális spekulatív tőke, az őrült politi­ku­sok - akiknek mindegy, mi is történik a Földdel, az éghajlattal, az em­­berek milliárdjaival -, a nem­zetközivé aljasult elektronikus média, a közvélemény-kutatók és a politológusok, a hatalom apologetái. A nemzetközi tőke, mely va­ló­jában semmilyen használható értéket nem állít elő, de mégis ra­gasz­kodik átlagprofitja realizálásához. – Úristen, ezek mind csak rágnak és zabálnak, futkároznak, lázasan szöszmötölnek és ragadoznak, de semmilyen értéket nem alkotnak, csak elveszik, elsajátítják, fel­fal­ják, amit a kreatív emberek állítanak elő. Ezek valójában olyanok, mint a patkányok! - s amikor ezt gondolatban kimondta, egy su­nyi tekintetű, túl közelálló, szúrós szemű, sörtebajszos arc rémlett fel e­lőtte, a Szuperpatkány rémképe! A Szuperpatkányé, aki az evolú­ci­ó csúcsa lesz. Akinek nincsenek már erkölcsi gátlásai, skrupulusai, és mintegy „gyári hibásan” született: lelkiismeret nélkül. A globalizá­ció: a patkányok, a gon­do­lattalan, öncélú rágcsálók globali­zá­ciója, mert a globalizá­ció az internacionalista kommunizmus továbbfolytatása a de­mokrácia leple alatt…

 

A gazdának eszébe jutott, hogy mit is olvasott Wass Albertnél.

„S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, ki­ker­gették a házból, messzire elüldözték, s azután büszkén kihir­det­ték a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak, még a virá­goknak is, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem pat­kányország, jog és törvény szerint. Azzal uralkodni is kezdtek - pat­kány­­módra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent meg­rág­tak, ami nem volt ehető, de a szemük elé került.”

 

Ült a cserépkályha ülőkéjén, a hátát és a veséjét melengette.

Gondolkodott, erősen törte a fejét, hogy a bajban mitévő legyen.

Mivel momentán semmi okosat nem tudott kiagyalni, pótcselekvés­ként bekapcsolta a televíziót. Valami hírműsorban egy politikusi be­széd ismétlését adták. Belehallgatott: „… el lehet menni Magyar­or­szágról, itt lehet hagyni bennünket, kérem szépen, tessék!”.

 

A gazdának ez az adott lelkiállapotában már több volt a soknál.

Dühös mozdulattal kikapcsolta a tévét, majd felugrott ültéből, mint a­kit a tömegoszlató rendőrök viperája mart meg.

- Hát én ezúttal nem megyek el! - kiáltotta belül. – Ezúttal nem én megyek el! Ezúttal ti mentek el, azt garantálom! – azzal kifordult a kamrába, hogy legott valami célszerű szerszám után nézzen. Amint visszatért, leült a lócára, és két kezével keményen dolgozni kezdett.

Kezében egy vadonatúj kaszakővel elkezdte élesre fenni.

 

Vác, 2006. november 29.

 

                                                           Czike László

 

 

 

 

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!