czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Háttérhatalom
Háttérhatalom : Vérgőzös adózás

Vérgőzös adózás

  2008.03.02. 08:18


Czike László

 

 

                         Vérgőzös adózás

 

Néhány nappal ezelőtt közölte a magyar televízió a hírt, miszerint Len­gyelországban az adókötelezettség vagy hátralék ezentúl vér­rel is leróható. Érdekes, hogy közvetlen ismeretségi körömben mindjárt két személy is akadt, aki semmi kivetnivalót nem látott a  „korszerűsített” adójogszabályban, az effajta törvényalkotásban.

 

Nyugdíjas szomszédom – együtt utaztunk a sárga busszal Váctól Bu­da­­pestig -, nagyon jó ötletnek nevezte, és előadta, hogy ő rend­szeres véradó (de nem véradózó!) volt, mind­addig, amíg „a Surján” meg nem „felezte” a véradók juttatásait. Kérdésemre felhábo­ro­dottan mesélte, hogy a véradóknak „Surján óta” már kettő helyett csak egy szendvicset adnak, és sör vagy kóla sem „jár”, miként azelőtt. Ebből látható, hogy nálunk még a vér is devalválódik.

Mármint a véradók értéktelenednek, a kormányzat számára.

 

Közismert, ugye, hogy lengyel testvéreink – amióta a ’70-es évek­ben a Szolidaritás "kivívta” az államadósság részleges elengedé­sét és teljes átütemezését, majd, mit tesz Isten, velünk egyidejűleg leváltot­ták a kommunista rendszert – ma már messze előttünk jár­nak a gazdasági fejlődésben; lám, most a törvényhozásban is.

 

Szerintem megszívlelendő, sőt, kézenfekvő a vérrel adózás lehető­sé­gének Magyarországon történő mielőbbi bevezetése is, hiszen ezek szerint pénz és vér egymásra átválthatók, konvertibilisek.

 

Mi az, ami a kettőben „azonos”, közös?

Az, hogy mindkettő az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele – a vér az egyén biológiai létezéséé, a pénz pedig a társadalmi-gazdasági lété, amennyiben az élethez nélkülözhetetlen anyagi eszközök cse­ré­jét, a társadalom „anyagcseréjét” közvetíti, már több ezer év óta.

Pénz és vér tehát ekvivalens, kicserélhető attribútumok.

 

Volt idő, amikor a legfőbb közvetítő szerepét az önmagában is ér­tékes arany töltötte be, ám amióta már a bankjegyek többé nem válthatók aranyra – az összes arany eltűnni látszik a vörös cé­gér feneketlen páncélszekrényeiben -, az emberiség minden értéké­nek cseréjét önmagukban értéktelen papír bankjegyek bonyolítják le, melyek nem mások, mint papíron rögzített címletű követelések ar­ra nézvést, hogy a bankjegyek „tulajdonosai” jogosultak a papí­ron feltüntetett értéknek megfelelő áru és/vagy szolgáltatás eltulaj­donítására azoktól, és azokkal szemben, akik bankjegyekkel – te­hát papíron rögzített, „legitim” követeléssel nem, vagy csupán mér­sékeltebb mértékben rendelkeznek.

 

Az arany (mert eltűnt) és az értéktelen papír helyett új egyenérté­kest kellene találnunk, mely önmagában értékes is, és megfelelő mennyiségben a rendelkezésünkre is áll, tehát képes a kereske­delmi áruforgalom zökkenőmentes lebonyolítására, közvetítésére.

Tekintve, hogy a vérkészletek kezelése, megfelelő minőség­ben és mennyiségben történő biztosítása nagyobb körültekintést és gon­do­zást igényel, mint korábban az aranyé, napnál világosabb, hogy ezt a feladatot csak központilag, állami monopóliumként lehetne problémamentesen megoldani. A nemzetállam központi jegyki­bo­csátó bank­ja fokozatosan országos vérellátó és kibocsátó „bank­ká” alakulhatna. Az első lépés persze új adótörvények alkotása.

 

Példásan rugalmas törvényalkotás esetén a jövő héten például el is magyarázhatná már a háromnevű ifjúernős szenior, hogyan is fizessük be az áfát verítékünk vérével, ha már minden kötél sza­kad. Az önadózás is rendkívül egyszerűvé válna – pénz helyett a kis kémcsövekbe lefejt vérünket küldenénk az APEH-nek, a pos­tán „fragile" felirattal ellátott kis függőleges csomagokban. Azt ja­vasolom, hogy a O-ás vér minden cseppje kettőnek számítson, mi­vel nem semmi, ha valakinek 0-ás vére van (példának okáért Jé­zus Krisztus urunk is 0-ás vércsoportú volt, legalábbis a torinó­i lepel vérnyomainak tanúsága szerint. Ha a lepel történetesen ha­mis, úgy Leonardo da Vinci vagy Jacques de Molay, temp­lomos nagymester vére szárad rajta.) Mindemellett a költségvetési hiány leszorítása – a felzárkóztatási program teljesítése - is lényegesen megkönnyebbedne, hiszen soha nem remélt egyszerűsítésekre is sor kerülhetne. Példának okáért az egészségügyi tárcát össze lehetne vonni a Pénzügymisztériummal, a Magyar Nemzeti Bankot pedig az Országos Vérellátó Központtal. Mengelice – aki, mint tudjuk, a mangalica és a tengelice kereszteződése – megszerezhetné a valóságos mellé a pénzügyi hatalmat is, a fő tirpák pedig mehetne vissza a színesfémeihez, ami a számára kel­le­mes etni­kai teher. A Mengelice kedveskedő hangulatú becenév, amely arra utal, hogy súlyosan amorf személyisége ellenére az ud­var­ló ápri­lisi stiglic (stieglitz) csicsergésével fogja nekünk elő­adni mindazokat a technikai törvénymódosításokat, amelyek lehe­tő­vé teszik, hogy a 2000 forint vizitdíjat 17-jegyű personal­kód­ra nyíló és záródó kémcsőbe kifejt vérünkkel róhassuk le. Mengelice ettől kezdve – értelemszerűen kibővült hatáskörében – a nem adózókat is beterelhetné a közteherviselés szociálisan igazságos medrébe, mert a törvény feljogosítaná arra, hogy a tébé-és adópotyauta­sok­nak egy­a­ránt vérét vegye, ha netán megpróbálnák kijátszani az a­dóhatóságot. Egy–egy kisebb-nagyobb érvágás nem lenne túlsá­go­san nagy, kvázi kiheverhetetlen érvágás egyetlen notórius adópo­tyá­zó számára sem. Bizonyos jól körülhatárolható embercsopor­tok (pl. a nők, a vérzékenyek, a balesetesek, a műtétesek, stb.) a havi természetes vérvesztesé­güket leír­hatnák az adójukból, éppen úgy, ahogyan például a zöldséges is leírja kállóként az elhervadt salátát. A vámpírok viszont kötelesek lennének kiváltani a vállal­kozói igazolványt, és extra-adót kellene fizetniük, amit havi 1 hek­toliter 0-ás vérben lehetne meghatározni, mint ahogy például egy vérátömlesztés is extra-adóköteles lenne. A sajátvér-visszatöl­tés­sel doppingoló sportolók önbevallás alapján külön adóznának. Ap­ropó: természetesen minden vérképző gyógyszer és élelmiszer árát fel kellene bruttósítani, amelynek számszerű mértéke éppen a termelt (képzett) többletvér-értékével lenne egyenlő. A kistérsé­gek­ben vérki­adó és vérváltó automatákat lehetne kihelyezni, ame­lyek lehetőséget nyújthatnának idegen vérek magyarrá konvertá­lá­sára is, és viszonylag szolid kamatláb mellett, átmenetileg verej­tékkel higított vérrel lát­nák el a megszorult vérszegényeket.  

 

De a legnagyobb lehetőségeket a külkereskedelemben látom.

Vegyük észre, hogy azok a közgazdasági alapfogalmak, melyek ed­dig évtizedeken át nyomorították a magyar külgazdaságot, egy­szerre semmissé válnának. Nyilvánvaló, hogy azonnal megszűnne külkereskedelmi cserearányaink állandó és folyamatos romlása, hiszen például egy átlagos magyar paraszt és egy Rothschild báró vére semmiben nem különbözik egymástól – a kék vér egyébként  ócska blöff, sötétben minden vér piros -, noha nem szorul bizo­nyításra, hogy egy magyar földönkívüli parasztnak nincs 13 vér­vonala, sőt, néha egy se. Tekintve a szerencsés szervi adott­­ságot, hogy vére még egy vagyontalan, állástalan, rendszeres jöve­de­lem és tébékártya nélküli hajléktalannak is van; eset­leges fizetésimérleg-passzívum, vagy a tervezettnél nagyobb mér­té­kű hi­telkamat­-törlesztési kötelezettség felmerülése esetén nem kellene mást tenni, mint egy mobil rabomobillal összegyűjteni az aluljá­rók lakosságát, és gyengéd nyomásgyakorlással (értsd: zsa­rolás) rávenni őket egy alkalmi véradásra, melynek eredménye kor­szerű hűtőtasakokban késlekedés nélkül továbbítható lenne a Vi­lág­bankba vagy közvetlenül a Wall Streetre. Vagy Afganisztánba és Irakba, ahol az angolszász és nemzetközi hősök vívnak preven­­tív és büntető harcot a szintén nemzetközi terroristák tűzfészkei el­len, illetve a világszabadságért, benne a mi demokráciánkért.

 

Az új adó–és pénzügyi törvények révén elvégre felejthetővé vál­na közmondásos és történelmi „nyersanyagszegénységünk” is, hiszen a magyar vér a történelem során mindig parttala­nul áradt – má­sok minden bűnéért oktalanul kiontott magyar vér­rel „fizet­tünk” -, viszont az áldozat eleddig még soha nem értékesült, mert eme legfontosabb és szokatlan bőségben rendelkezésre álló valutánk­nak nem volt csereértéke. Mostantól valutabőségben szenvedünk – semmivel nem állunk rosszabbul, mint mások, sőt, évszázados véradói tapasztalatunk, immunitásunk, rezisztenciánk most fog maradéktalanul értékesülni. Az euró bevezetése is feleslegessé vá­lik, hiszen egycsapásra újból a magyar vér válik a legkeresettebb nemzetközi fizetőeszközzé.

 

Ettől kezdve csak az számít majd, kinek mennyi vér van a pucájá­ban. Az új adótörvénnyel az úniós pályázati pénzek elosztása is egyszerűsödik; mi több, megszűnik majd Bajnai Gordon monopol­helyzete, hiszen egy ország vérkészlete nem fér el a laptopjában.

Szerintem ezek a lengyelek tudják, mit csinálnak.

Vagy egy úniós biztos megsúgta nekik a jövőt.

 

Életünket és vérünket a köztársaságért!

 

 

Vác, 2008. március 1.

 

 

                                                        Czike László

 

 

 

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha