czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Háttérhatalom
Háttérhatalom : Rendszerváltó szabadkőművesek (könyvismertető)

Rendszerváltó szabadkőművesek (könyvismertető)

  2013.03.10. 23:05


Rendszerváltó szabadkőművesek

 Ez a könyv többrétegű történet.

Amikor a Magyar Televízióban elnöki főtanácsadó voltam, be akartak szervezni egy szabadkőműves páholyba.

A laikus emberek azt hiszik, hogy egy páholyban koponyákkal kugliznak, és mind­untalan csupasz tőrrel hadonásznak.

Ez nem így van. A kőművesek fehérgalléros „úriemberek”, sima beszéddel, bo­hó­kás bajuszkával.

Időnkint pöttyös nyakkendőt öltenek, és boldogan viháncolnak, ha ezt vala­melyik testvéren is felfedezik.

Felületes szemlélőnek infantilis szerzetek, önfeledten játszadozó kamaszoknak tűnnek.

De nem azok!

Ám ettől  a hamis látszattól még félelmetesebbek lesznek.

Nincs félelmetesebb, mint a tigris, ha rászabadul a töltött káposztára.

A szabadkőművesek ugyanis velünk, a sorsunkkal játszadoznak.

 Amikor megkerestek, halálos rémület lett úrrá rajtam.

Aztán – 2-3 év alatt – ahogy a direkt próbálkozások lanyhultak, az eltelt idő eny­hülést hozott, a köszvény csitult; a pszichoszomatikus folyamatok lelassultak, az agy kitisztult, a lélek vakrémülete kíváncsisággal kezdett vegyülni.

Mit akarnak ezek tőlem? Kik ezek? Mi lesz, ha belépek? Mibe lépek bele? Mi lesz, ha nem lesz visszaút?

Ha sokat vacillálok, hezitálgatok, akkor ezt packázásnak fogják tekinteni – annak is tekintették -, ami sűrű bajok forrása lesz.

Lett is! Az életemet ugyan nem veszítettem el, de az egészségemet, a lelki ma­gabiztosságomat igen. Meg az állásaimat.

De megmaradtam embernek, aki a maga ura. Megmaradtam embernek, akinek egy főnöke van: Jézus.

Nem léptem be sehova.

 Amint munkanélküli lettem – tudtam, miről volt szó! -, a lelkem megacéloso­dott. Nyomorogva, de valahogy megéltünk. Mindennap kértem Jézus Krisztust, vagy szólítson magához, vagy erősítsen meg. Ennek ellenére gyakran elájultam.

Aztán a rosszullétek elmúltak, a bátorságom visszatért. Elkezdtem olvasni, hogy minél többet megtudjak, és írni, hogy kiírjam magamból a frissen szerzett szo­katlan ismereteket. Apránkint kinyílt e belső szemem, s lelkemet betöltötte az erő, a mindvégig bennem szunnyadó Jézus Krisztus. Nem mondta, hogy minden rendben lesz. De erőt adott, hogy újra önmagam lehessek. Lassan mindent meg­tanultam, ami a témában megtanulható, pedig az okkult ismeretek koráb­ban nem hogy nem vonzottak, de rémületet keltettek bennem. Világéletemben angyalok közé vágytam, és akkor egyszerre ott találtam magam egy rakás an­gyali képű, tisztességes polgárnak álcázott, hatalmi tébolytól szenvedő démon­nal.

 Először nem mertem írni erről semmit, mert minél többet megértettem, annál jobban féltem tőlük. Aztán – 5-6 év elteltével – már nem féltem. „Ne féljetek!” – mondta Jézus, és a szívemet halált megvető bátorság töltötte el. Először az okkult hatalommal foglalkozó írásaimban „kvázi tréfára” vettem a dolgot, mert visszamenőleg megpróbáltam a komikus oldaláról megközelíteni a velem tör­tén­te­ket. Ezek az írásaim a jelen könyv függelékében szerepelnek. Megtörtént események, epizódok, fiktív szereplőkkel, meseszerű környezetben. Jezowski kalandjai a vakolókkal…

Aztán amint az ismereteim lassan felölelték a teljes történelmet az idő mélysé­gében, térben pedig az egész glóbuszra kiterjedtek – rájöttem, hogy ez bizony egy mindent átfogó szakrális és globális háború a Sátán (fattyai) ellen, amely az egész Glóbuszon, sőt, a teljes Világegyetemben zajlik, időben pedig vissza­nyúlik egészen a Genezisig. Bátorságomat, életerőmet, humoromat, írni tudá­so­mat Jézus Krisztus adta vissza, nélküle nem élnék.

 Miután térben és időben mindent megértettem – keresztény hitem sziklaszi­lárd­dá és megingathatatlanná vált. Megírtam mindent, úgy, ahogy történt. Sőt, a globális és egyetemes összefüggéseket is megírtam.

Uram, legyen meg a Te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt, a Föl­dön is.

 

Vác, 2013. február 22.

 

 

                                                                                   Czike László

 

 

 

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre