czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Háttérhatalom
Háttérhatalom : Wir schaffen das

Wir schaffen das

  2016.09.02. 15:59


Czike László

                        Wir schaffen das

   1. Talpra magyar!

   Soros György, s az általa milliárdokkal támogatott Hila­ry Clinton, aki a férjének bölcsen megbocsátott és el is felejtett már minden egykori sza­xi­zást a Fehér Ház orális termében, s aki a magánlevelezését összekever­te az USA kül­ügyminiszteri „birodalmi” levelezésével, és akit mind­ezek, továbbá nyilvánvaló gyengeelméjűsége dacára is meg­­ fognak vá­lasztani az USA elnökének – nos mindezen fi­gurák a fejükbe vették, hogy a reni­tens magyar népet „le­fejezik”, annak el­le­nére, hogy a nemlétező „Roth­schild-csoport” egyértelműen támo­gat­ja Or­bán Viktort, de lega­láb­b­is a Paks II. zöldre festett beruházási döntését.

Nem tudja a jobbschild, mit csinál a bal? Dehogynem…

         2. Migránstanya

Egész Európa azzá lett, és egyre inkább azzá lesz; amint már régen azzá lett az egész Atlanti világ, beleértve az Amerikai Egybesült Államokat is. Mint majmok a majomkenyérfán, úgy rajzanak minden­felé, pedig Elnök mégsem lehet mindegyikükből. Ha elmész az Európai Únió akármelyik nagyváro­sá­ba, nem tudsz már különbséget tenni migráns és menekült között, mert jól láthatóan a maroknyi ma­radék bennszülött fehérek menekülnek a több­séget képező színes bőrű jövevények elől.

S végül áldozatul esnek nekik.

   3. Nem leszünk

Újra rabok nem akarunk lenni – sem menekülők, sem menekültek -, mert most éppen szabadnak hisszük magunkat, mert az elmúlt 26 évben min­ket is felszereltek laptévével, laptoppal és okos tele­fonnal, amiktől mi is ugyanolyan egyen-hülyék let­tünk, mint a többi konzum-idióta, bármerre nézel. Szóval sem okosak, sem rabok nem akarunk lenni újra, csak szabadon hülyék, mint mindenki ezen a Földön, aki csak a perc bűvöletében és élvezetének él. Mi nem lettünk, de nem is leszünk. Maradunk!

   4. Sehonnai bitang Merkel

Láttam a banyát ott állani – I saw her standing the­re -, a dezinformációs sajtótájékoztatón, csak né­z rám – she just looks at me – a nagy, tekintet és te­kintély nélküli gülü szemeivel; esküszöm, hideg vér­­rel hazudott most is, de miközben a szája járt, az álarca átváltozott hüllővé, pont mint a David Ic­ke előadásán bemutatott politikusok arca.

Son of a bitch – valamennyi.

Illuminati – Annunaki – Kígyókirályok – Roth­schild – Zi­o­nists. Switzerlandi alagútátadó bak­kecske-üzekedők. Kosfejleves-főző druida barbá­rok. Sir Winston Churchill „méltó” utódai. By the way – David Icke szavaival – a Rothschild Zionism terminus technicus, minden tévhittel és tendenci­ó­zus félremagyará­zással ellentétben, nem „rassz”, ha­­­nem egy világuralomra szakosodott titkos társa­ság, más néven az Illuminati, vagyis a Sátán Zsina­gó­gája (vö. Jelenések Könyve 2.9)

Midsummer démon imádói (Bohemian Grove).

   5. Gyűjtőtábor

Ez az! Én bizony úgy látom, hogy ez a fészkes pán­európai EU, ez egy rohadt nagy koncentrációs tá­bor, ahová kvóta szerint lehet bejutni, kijutni meg sehogyan sem, csak előre megtervezve, mint az an­golok. Törökország egy görög trójai faló, amelyik hol az Iszlám Állam (ISIS) fedőnevű fiktív alakulat vezető háttérhatalmának tűnik, hol meg Mercedes-gyártó, milliós szakmunkás áradatnak, hol viszont hamis szír útlevelek gyárának, ahol mindenki ja­nu­ár elsején született. De hogy ez az önpuccsista Erdogan titokban összehált a Merkellel, az holt si­cher. Tankokkal hozzák a szíreket az EU-ba…

A pancser-puccs szeptember 11. török változata.

   6. Romlott Nyugat

A „Nyugat”, ami egyenlő az egykori Nyugat-Római Császár­ság­gal, és amelynek erkölcsi nívója semmit nem javult, inkább tovább romlott. Az USÁ-val kie­gé­szít­ve az Atlanti Paktumot alkotja, amely a Sátán felségterülete. Különösen az USA – a Föld első és legerősebb szabadkőműves állama -, a Brit Kirá­lyi Bi­ro­dalom (City of London) és az Európai Ú­nió, amely szabadkereskedelmi egyezményből a vi­lág immár második szabadkőműves államszövetsé­gévé nőt­­te/növi ki magát, a meghasonlott Német­or­szággal és a velejé­ig romlott, évszázadok óta hitet­len Franciaország­gal az élén.

   7. Iszlám gyarmat

Az Európai Únió egész története során potenciális iszlám gyarmat volt. Az oszmán hódítás a közép­kor­­ban még nem érhette el végcélját, mert a ma­gyar hűség és hősiesség mindig megmentette a Pá­pa álszent birodalmát attól, hogy iszlám kalifátus legyen belőle. Ami akkor nem ment Szulejmán ere­jével, az most megy török - + ISIS – csellel, Merkel hazaárulása révén.

   8. Migráns-kvóta

A cél nyilvánvaló: egész Európa feltöltése muszli­mok­kal. De van egy kivétel: Magyarország. Itt most rátérnék arra, miért is támogatja újabban a nem­létező „Rothschild-csoport” a Paks II. szerző­dést, il­letve a nagyonis meghatározóan létező vé­le­mény- és világpolitika-formáló Roth­schild-dinasztia (Roth­schild-Zionism) Orbán Viktort, és az ő migráns-po­li­tikáját, miközben Soros György nagy serényen sa­ját kre­a­tú­rája el­len tevékenykedik. Hát pont azért, mert a Rothschild-dinasztiának van egy bal és egy jobb keze is, és mind a két kezéből eszik valaki. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Fidesz nyíltan dekla­rált „testvérpártja” az izraeli LIKUD, továbbá még azt is, hogy Magyarország nem telepíthető be nyak­ló nélkül muszlimokkal, hiszen Magyarország vala­hol Izrael zsidó lakosságának „tartalék-országa”, ar­­ra az igen valószínű esetre, ha az ENSZ és a Roth­schildok által 1948-ban kreált műállam alatt for­róvá válna az „otthoni” talaj. (Jó ez így, mert egy­részt Ma­gyar­ország - mint befogadó ország – min­dig a legnagyobb zsidó-diaszpórának adott otthont, másrészt „jó okból” most majd a Rothschildok által ve­zényelt Izrael fogja megvédeni Magyarországot az Illuminátusok által vezényelt iszlám (arab) invázió­val szemben.) Ahogy Olaszország pl. simán feltölt­hető muszlimokkal, úgy Magyarország nem. Az isz­lám ugyanis a cionizmus legveszekedettebb ellen­sé­ge, amint ez Albert Pike III. világháborús tervéből is egyenesen következik.

Mellesleg megjegyzendő, hogy minden „szent­nek” ma­ga felé hajlik a keze. Ennek szemmel látható kö­vetkezménye, hogy nagyjából az Alcsút-Nyíregyhá­za nyomvonal mentén hazánkban egy „régi-új zsi­vány rassz” gyors elő­retörése figyelhető meg; a va­gyonosodásban, a közha­ta­lomban és a közmédiá­ban egy­aránt. A „belső rassza­ink” érdekei is vég­képp szöges ellentétben áll­nak mindenféle iszlám be­ván­dorlással, ami nyilván felborít(hat)ná az eddig kia­la­kult/kialakuló etnikai, vallási status quó-t.

   9. Áldó imádság

Béke porainkra. Ennek az egésznek – ami az előt­tünk kifejlődő Armageddon – „jó vége” nem lehet, és nem is lesz. Mi, magyarok semmiképpen nem állhatunk a Sátán mellé; sem a bal, sem a jobb ol­dalán. Történelmi példákkal bizonyítható, hogy az eddigi „szélsőséges” politikai kicsapongásaink mind Magyarország felszabdalásához, megcsonkításához, növekvő és gyorsuló kizsákmányolásához, politikai (evilági) kom­petenciánk és jelentőségünk folyama­tos leértékeléséhez, vagyonvesztéshez és az egyéb­ként kiváló képességű ma­gyar nép szétesésé­hez, fo­gyásához és végső elszegényedéséhez vezettek. Szakrális (mennyei) jelentőségünk nem csök­kent, sőt, egyre fokozódik, mert a Szentkorona Tan, mint „szellemi/lelki nemzeti-jogi kuriózum” vissza­állítá­sa egyre ége­tőbb szük­ségszerűség, amelynek globá­lis alkalmazása nél­kül az idő kereke sem zök­kent­hető vissza, nél­küle nem állhat helyre az Ég és a Föld természetes (online) kapcsolatrendszere. Luci­fer és tár­sai evilági tobzódásának, megfékezésének egyetlen ellenszere a Szentkorona Tan lehetne.

Ezért áldó imádság védjen minden igaz magyart, azt a népet, amelyik megalkotta Isten jogállamát.

   10. Orbán kontra Vona

Vona Gábor azt nyilatkozta, hogy „elvette a Jobbik lelkét”. Hát ez – ha így van, márpedig ő csak tudja, mit beszél! – nagy butaság volt! Ugyanis ha kivo­nod a Jobbikból az átgondolt, józan radikalizmust, nem marad más, csak a bőgatya és a fütyülős ba­rack. A rászavazók száma nemhogy nőni nem fog, de meredeken csökken. Az a baj, hogy – úgy tűnik – Vona Gábor mindenáron – bármi áron! – Orbán Viktor valós ellenfele akar lenni a 2018-as ország­gyűlési választásokon, és váltig azt hiszi, hogy a „néppártosodás” záloga a cukiság-kampány. Téved! A cukiság-kampány mindenekfelett kontra-produk­tív. Vona Gábor ugyanis minden, csak nem cuki. Addig „hiteles”, ameddig radikális – minden ügy­ben. Nagyon kilóg a lóláb! Vona Gábor nem hisz – ő mondta – a párt-demokráciában, de pártként akar „demokratikus” választásokat nyerni. Ez fából vas­ka­­ri­ka. Mostantól senki nem hiszi el, amit mond… Milyen stratégia következhet ebből? Önkéntes vere­ség? Ennek semmi értelme. Mondhatnánk – egye­sek mondják is -: Vonának elment a maradék esze. Pedig nem így van. Épp az, hogy megjött. Arra szá­mít ugyanis, hogy 2018-ban a Jobbik semmikép­pen nem győzhet; akkora lesz viszont a kormány­váltó néphangulat, hogy a Fidesz csak koalícióban lesz ké­pes kormányt alakítani. Ezért addigra sza­lon­képes koalíciós partnerré kell néppártosodnia…

Vona Gábor igazából 2022-re készül. Mert addig­ra…

   11. Orbán kontra Merkel

Nagy kérdés, hogy kinek lesz „koalíciós partnere” Vona Gábor 2018-ban? Mert egyáltalán nem biz­tos, hogy Orbán Viktornak. Az ő gondolatai ugyan­is már nem itthon járnak. Túl fiatal ahhoz, hogy még 15-20 évig sikerrel játssza itthon, Magyaror­szá­gon ezt a „polgári Magyarország” blődlit. Ennek a blöffnek egy-két év múlva befellegzett… Orbánt ennél jóval nagyobb feladatra jelölték és nevelték ki 30 évvel ezelőtt, és ma már egészen tisztán körvo­na­lazódik, hogy mire. De előbb nézzük Angela Mer­kel asszonyt, a keletnémet csoda-kancellárnőt. Ez a nő Európa szeptember 11-ének megvalósítója. Jól ismerjük már a trükköt, hogy „valami újnak” – ami mindig a háttérhatalom fokozódó koncentrációját és centralizációját készíti elő! – a bevezetése csakis a népakarat legitimációjával lehetséges, hiszen de­mokráciában élünk, vagy mi a szösz. Pont ezt céloz­za a halálos veszedelem, az iszlám fergeteges és tö­meges betelepítése Európába. Mikor már bent lesz­nek 8-10 millióan – nem vagyunk már ettől olyan messze! -, akkor kiderül, hogy a csodakancellár-nő tévedett. Wir schaffen das nicht! De akkorra már Európa menthetetlen lesz, ezért a veszedelem keze­lése valami egészen újat követel. És akkor – csodák csodája! – eljön a Megmentő, aki már sok évvel ko­ráb­ban megmondta a tutit. Egyedül ő mondta meg, mindenki más azt hitte, hogy majd olcsó béresek, gyorstalpalóval szakmunkássá kiképzett migránsok százezrei fognak Mercedeseket és BMW-ket, Audi­kat sorozatgyártani úniószerte – aki pedig kevésbé tanulóképes, az majd mosogat és szemetet szállít, míg a derék németek, franciák és hollandok majd a lábukat lóbálják… Egyedül a Megmentő tudta, mi­ként kell ezt a Sorosék által is buzgón előidézett és tá­mogatott migráns-válságot lekezelni. Türelemmel ki­várta, amíg eljön a pillanat, az ő nagy pillanata. Mert akik kiválasztották, épp’ erre készítették fel. Hogy ő legyen a felkent mesterséges Megmentő, a végső idők „szükségszerű kreatúrája”.  Highway to Hell. Semmi nem az, aminek látszik. (A látszólag leg­jámborabb bárányból lesz a legvérszomjasabb Fe­­­ne­vad, midőn a jóslat betellik.) És akkor az EU-ból létrejön az Európai Egyesült Államok – mint a ha­ta­lom szükséges legmagasabb koncentrációja -, és első elnökének azonnal megválasztják a Meg­men­tőt. A politika és a történelem dialektikus…

   12. A Kígyókirályok ébredése

Bizony, dialektikus… És ismétlődik. Amikor kellett egy Napóleon, lett egy Napóleon. Amikor kellett egy Hitler, csináltak egyet. (Ha nem „csinálják meg”, ta­lán még ma is szobafestő lenne, aki időnkint ok­kult hatalmakkal álmodik, s ügyes keze éjjelen­ként rú­nákat róna a sötétség kárpitjára…) Amikor kel­lett egy Bush (vö. Mabus), csináltak neki egy Osza­ma bin Ladent is, hogy együtt ledönthessék a WTC-tornyokat. Miközben az USA Orwell rémállamává fejlődhetett a kitalált lökéshullámok hatására. Ma már készen áll a nagy mű: rendőrök és négerek lö­vik szüntelen egy­mást fényes nappal, mindenütt, a nyílt utcán. Az in­diánokat egykor mind egy szálig ki­­irtó, majd fekete afrikaiakat tömegesen rabszol­ga­ság­ban tartó eu­­rópai telepesek állig felfegyverzett késői utódai már Afganisztánt, Irakot, Líbiát, Szíriát bombázzák/bombázták eszeveszetten, de csak az­ért, hogy onnan a muszlim lakosság – fekete-fehér – egyenesen Európába meneküljön. S mint gigan­ti­kus emberi sáskahad, letarolja azt a kultúrát is, ahonnan egykor a büszke indiánirtók származtak. Végszóra jön Hilary Clinton, a Cecil Rhodes alapít­vány­ban kiképzett 33-as fokozatú boszorkány, hogy learassa a Földön mindazon mérgezett gyümölcsö­ket, amelyek összes magvait napjainkig, személye­sen ura és parancsolója, maga Lucifer vetette el.

   13. Soros György

És most, Európa végveszélyében, a bibliai végidők el­ér­kez­tekor az Annunaki-Rothschild-Illuminátus-Kí­gyó­­király felébred, és a saját farkába harap. So­kan szidják ma Soros Györgyöt, a Királynővel együtt az angol fontot is sikeresen meg­hekkelő amerikai­/ma­gyar milliárdos spekulánst, hogy „Nyílt Társada­lom” nevű, valójában zártosztály-szerű klánjával min­denütt a saját embereit igyekszik pozícióba he­lyezni; - saját embereit, akiket stratégiai célokkal elő­re-gyártott társadalom-manipuláló alapítványai­ban előrelátóan direkt ezek végrehajtására képzett ki.  

Most elérkeztünk írásom legkényesebb részéhez. A első Fidesz-kormány (1998-2002) sosem került vol­na hatalomra (1) a Kisgazdapárt szövetsége nélkül (2) A Soros Alapítvány igen jelentős anyagi támoga­tása nélkül. Emellett a Fidesz – ma is uralkodó – vezető kádereinek és holdudvarának 80 %-a Soros-ösztöndíjakkal tanult; minden politikai vezetői ké­pes­sége megszerzését Soros Györgynek köszönheti. Konkréten az 1998-as választási kampányhoz a Fi­desz többszáz-milliós nagyságrendű támogatást ka­pott. Mivel akkoriban gazdasági szakértőjük vol­tam, 2 éves szakértői munkámért nekem is jutott ebből nettó 12 ezer néhányszáz forintnyi megbízási díj… Miközben a Fidesz térdig járt a pénzben…

Hogy nem tudja az Illuminátus ördög bal keze, mit csinál a jobb? Ugyan már! Merő szemfényvesztés, parasztvakítás az egész. Nagyon jól tudja! De ebben a sátáni szereposztásban mindenkinek megvan a ma­ga szerepe, aztán azt jól-rosszul eljátssza. A Roth­schildok és a Sorosok szolgáltatják a pénzt és a zenét – fütyülnek -; Orbán meg Hilary táncolnak. Hol előre, hol meg vissza. Hol meg egymással szem­ben, hiszen a látszólagos ellentétek hitelesebbé te­szik a melodrámát. Pénz beszél – kutya ugat…

Wir schaffen das…

Még mit nem!

   14. A fák az égig nőnek

Végezetül egy idézet következik a „Ténytár” blogról, immár a fősodraton kívül, mintegy bónusz adalék­ként annak bizonyítására, hogy egyrészt ma semmi nem az, aminek látszik, másrészt bármi és az el­len­­ke­zője is sorozatban elhitethető a széles töme­gek­kel, ők ugyanis naívak és hiszékenyek, egész éle­tükben csak a megélhetésüket és a Rothschild-kamatokat kergetik, így sem gondolkozni, sem em­lékezni nem marad elég szabad idejük.

„Nem titok, hogy Orbán Viktor, Németh Zsolt és Szájer József is Soros György támogatásával ta­nulhatott nemzetközi hírű amerikai egyeteme­ken. A miniszterelnök 1988 áprilisától a Soros Ala­pítvány támogatásával működő Közép-Európa Ku­ta­tó­cso­port munkatársa volt, majd 1989 szeptem­be­ré­től az Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pem­b­roke College-ben az angol liberális filozófia törté­ne­­tét tanulmányozta (megjegyzésem: jó, hogy nem az anarchizmust, mint egész életében kizárólago­san pl. Bozóki András. – Cz. L.) Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen Szájer József, a Fidesz EP-képviselője és Németh Zsolt külügyi államtitkár is. Egykor az alapítvány támogatásában részesült még Kövér László házelnök és Stumpf István alkot­mány­bíró is. Azt már kevesen tudják, hogy Grú­ber Károly nagykövetünk, a brüsszeli állandó képvise­let kül-és biztonságpolitikai hivatalának vezetője ok­leveles politológus végzettségét a Közép-Európai Egyetemen és a Budapest és New York State Uni­ver­sity-n szerezte. Hasonló a helyzet még Kumin Fe­renc­cel is (2012-től a második Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes ál­lamtitkára), ő 2001 és 2004 között koptatta a CEU padját. Kovács Zoltán államtitkár 1992-ben az el­sők között került be a frissen alapított Közép-Euró­pai Egyetemre, ahol 2002-ben még PHD-fokozatot is szer­zett. Kovács ráadásul kiemelkedő szakmai ta­nulmányutakat is köszönhet Soros Györgynek, hi­­szen 1994 és 1995 között egyéves ösztöndíjjal Ox­fordban tanulhatott a The Queen’s College-ban. De Orbán Gábor, az NGM adó-és pénzügyekért felelős államtitkára is Soros Györgynek köszönheti, hogy Dallasban, a St. Mark’s School of Texas-on ta­nulhatott."

A Bibliában olvashatjuk Saul szinte hihetetlen tör­ténetét, aki sok éven át a keresztényeket, Jézus követőit üldözte, sokukat meg is gyilkoltatta. Aztán egyszer csak „csodát látott”, és legott megfordult a damaszkuszi úton.

Idézet a wiki­pédiából:

„A bibliai elbeszélések szerint úgy kétezer évvel ez­előtt egy Saul nevű ifjú, „gyűlölettől lihegve” Jeru­zsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba ves­se a kivégzett Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen tör­tént, mint ahogy elképzelte. Az úton megjelent neki Jézus, s megkérdezte tőle: „Saul, Saul – miért üldö­zöl engem?” Saul összeomlott, tehetetlenné vált, meg is vakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével már tanítvánnyá akart lenni. Azonban hosszú időbe tellett, míg a keresztények elhitték a meg­térését. Hiteles változásának egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. „Igen, Saul voltam, de Pál lettem” – vallotta meg. Csak így válhatott apostollá, majd vértanúvá.”

Az egyszeri ember azt hinné – mert ezt is beadták neki -, hogy Saul esete egészen kivételes. Most be­bizonyítottuk, hogy Saul/Pál esete a magyarországi „rend­szerváltás” során tömegesen megtörtént, hi­szen akik ifjúkorukban még „cápalátogatásról” vi­ho­rásztak, középkorúvá érvén – elfelejtve/­meg­ta­gad­va Soros-tanulmányaikat – alázatos keresztény­demokraták­ká változtak át. Ennyi konvertitát még a prédikáló Jézus sem látott, de még Seszták Ágnes sem a Magyar Nemzettől! (Még a Demokrata főszer­kesztő-helyetteseként, kedvenc mondása így szólt: „Laci, vajon most miről írtál? Hogyan lesz a …..-ból kereszténydemokrata? Ha-ha-ha!”) Nos, ezt a mon­dást engedelmével most kissé átalakítom! „Kedves Ágnes! Hogyan lesz a Soros-janicsárokból ifjú rend­szer­váltó hős, majd valamennyiükből Magyarország keresztény­demokratá­nak álcázott vezető elitje? Ha-ha-ha!” Lám, hamis mítoszokból csak átláthatatlan köd gerjed, magyar feltámadás, felzárkózás – soha.

De az átlagember elhiszi – mert ezt is elhitették ve­le -, hogy a fák sosem nőnek az égig. (Mi azonnal el­hittük, pedig ők máig nem is vallottak be semmit.) Salák-Bobor­jánnal szólva:

Pedig de…!

Vác, 2016. augusztus 31.

 

                                          Czike László

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre