czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Szakértések
Szakértések : Pakoljunk, vagy mégse? (Ki a felelős?)

Pakoljunk, vagy mégse? (Ki a felelős?)

  2005.03.03. 19:50


MTV = Meddig
              Tűrjük a
              Vámpírokat?


                           "PAKOLJUNK, VAGY MÉGSE?"
vihar előtti szélcsend a tönkretett és kifosztott Magyar Televízióban

Az 1998. június 27-ikén megjelent napilapok idézik az Állami Számvevőszék vonatkozó megállapításait, az alábbiak szerint:
"Az MTV Rt. 1996. október 1. - 1997. december 31. közötti időszakban tapasztalt működési zavaraiért, működésének és gazdálkodásának nem kielégítő eredményeiért az Rt. időközben leváltott elnökét, és az általa választott menedzsmentet terheli elsődlegesen a felelősség, de osztoznia
kell a felelősségben a tulajdonosi jogokat gyakorló MTV Közalapítvány kuratóriumának és elnökségének."
Az idézett sommás ítélet - mint általában minden prejudikáció! - amilyen határozott, olyannyira téves. A lényege ugyanis éppenhogy az ellentmondást nem tűrő, megfellebbezhetetlen előítélkezés, - minden tételes bizonyítás nélkül. Márpedig minden kategórikus előítélkezés burkolt célja az igazság elleplezése, a valódi bűnösök és tévedéseik (bűneik) apologetikus védelme.
----------------------------------------------------------------------------------------------
A bevezetőben idézett ítélet tételesen cáfolható, az alábbiak szerint: 
 Az ÁSZ által említett időszakban - amely éppenhogy az alapítói (ország-gyűlési-bizottsági) koncepció helyességét igazolni hívatott "próbaüzem" időszaka volt! - az MTV Rt. működését semmilyen zavar nem terhelte.
 A működésnek nem voltak ugyan kiemelkedő "eredményei", - ám kudarcai sem. Az MTV Rt. műsorainak színvonala nem romlott, - ugyanakkor a műsorszerkezet-, valamint a szervezet átalakítása, racionalizálása, a belső folyamatok szabályozása, illetve a mindezek javítására irányuló erőfeszítések egy sor valódi eredményt hoztak. (Ezeket azóta "sikerült" felszámolni.)
 "Csípőből" cáfolható az 1997. évi gazdálkodás eredményeinek állítólagos nem kielégítő volta, hiszen az MTV Rt. - szemben az "előzetes" üzleti terv 6,5 milliárd-, illetőleg az Elnökség által jóváhagyott üzleti terv 2,5 milliárd forintos tervezett veszteségével - mindössze 1,0 milliárd forint gazdálkodási veszteséget könyvelt el az elmúlt évben. Ez pedig Peták István érdeme!
 Folytassuk csak az előbbi gondolatot, ugyanis ez a sarkalatos (Achilles-) pontja minden tárgyi érték-/illetve elő-ítéletnek! Fennáll ugyanis a következő súlyos dilemma, amely mellesleg utólag az alapító(k) valódi szándékait is kérdésessé teszi! Az MTV Rt. alapításának jogi és pénzügyi konstrukcióját, kondícióit ugyanaz az Országgyűlés dolgoz(tat)ta ki, illetve hagyta jóvá, amely - mint legfőbb törvényhozó hatalom - megalkotta a Média Törvényt is. Mint majd részletesen is bizonyítjuk, - az antagonisztikus ellentmondás a közszolgálatiság és az üzletiség között feszül. Az Országgyűlés (illetve az általa e célból létrehozott Közalapítvány) ugyanis az MTV Rt.-t nem köz-hasznú társaságnak, hanem üzleti részvénytársaságnak alapította. Ám az alapítás szegényes jogi és pénzügyi feltételei eleve működésképtelenné tették az újszülött társaságot. A közszolgálatra üzletileg is képtelennek ítéltetett, - mára már régen csődöt kellett volna jelentenie. Ám Peták István ezt mégsem tette, sőt, a MédiaTörvény reklám-korlátozó passzusait áthágva, 3-4 Mrd forint többlet-bevételre tett szert, miáltal kiváló (és nem várt!) gazdálkodási eredményt produkálva 1 Mrd forint alá szorította a számviteli veszteséget.  Mindent összevetve az az összkép bontakozik ki előttünk, hogy az Állami Számvevőszék - az Országgyűlés és az állami költségvetés legfőbb ellenőrző szerve - nem örül a csőd elkerülésének, és valamilyen sugallatra olyan problémákat vél felfedezni, amelyek nincsenek.
 Így azután Peták Istvánt, az MTV Rt. rejtélyes mechanizmusok működtetése révén leváltott elnökét (illetve a menedzsment tagjaként a reklámbevételekért felelős alelnököket, továbbá a vállalkozási-, valamint a gazdasági főigazgatót) maximum azért terheli felelősség, mert az általuk vezetett intézmény fenn-maradása érdekében megszegték a reklám-korlátozó előírásokat, amelyekkel a voluntarista Média Törvény implicite előre hátrányos helyzetbe hozta a közszolgálati televíziót az újonnan alakult kereskedelmi televíziókkal szemben. Jellemző a helyzet fonákságára, hogy végül az ORTT által kilátásba helyezett 2,5 Mrd forintos bírság kirovása, a büntetés realizálása is elmaradt.  Az MTV Rt. az önellentmondásos alapítói szándék - mármost prosperáló üzleti vállalkozás legyen-e az MTV Rt., vagy sem? -, valamint a hatásaiban átgondolatlan Média Törvény ellenére kiállta a próbát: talpon maradt. Piackonform viselkedésével a konkurrencián kívül senkinek semmilyen kárt nem okozott. Az MTV Rt.-t ugyan az alapítás jogsértő dilettantizmusa ítélte lassú halódásra, - ám üzleti szempontból (I. 6. óta) a régi-új menedzsment tette végképp tönkre "betliző" üzleti tervével, ugyanis az éves reklám-bevételi összeg önkéntes "kvázi-megfelezésével" szinte tálcán nyújtotta át biztos piacát a konkurrens kereskedelmi televízióknak. Mindez azonban már Horváth Lóránt és Ladvánszky György párbajként előadott magánszáma, melynek keretében csakazértis teljesítik a közszolgálati televízió csődbe-vitelére irányuló "küldetést", amire Peták István és két hű tanácsadója nem volt kapható. (Így már érthető: miért csak ők hárman kerültek lapátra.)
 A fentiek alapján különösen problémásak a prejudikáció szövegének személyes vonatkozásai. Az MTV Rt. felelős menedzsmentjének döntő többségét ugyanis egyáltalán nem Peták István leváltott elnök választotta, - hiszen például az alelnökök tekintetében sok választása nem is lehetett. Horváth Lóránt gyártási alelnök személye egyértelműen adott volt, - László Józsefet az MSZP, Sárközy Erikát pedig az SZDSZ ültette Peták nyakára. Utóbbitól Peták menetközben, bruttó 22 millió forint végkielégítés fejében - hosszú harc után - meg is szabadult. Kétségtelen, hogy a két gazdálkodásért felelős - Ragáts Imre gazdasági és Korda Judit vállalkozási - főigazgatót Peták István "választotta", ám utóbb kiderült, hogy előbbi az ÁPV Rt., utóbbi pedig a Fidesz M.P.P. által delegált párt-komisszár. Peták leváltása (I. 6.) óta minden az előre "levajazott" politikai forgatókönyv szerint zajlik, korlátlan jogkörrel Horváth Lóránt gyártási alelnök uralkodik, dacolva az önmagát feloszlatott Elnökség hatalmát is magának vindikáló FB-elnök Ladvánszky Györggyel, - miközben a volt Peták-menedzsment minden tagja ma is eredeti státuszát élvezi, hiszen senkit nem váltottak le! A mérleget - Peták elnöki tevékenységének gazdálkodási mérlegét! - is Horváth Lóránt, Ladvánszky György és Ragáts Imre munkája és neve fémjelzi. Mármost akkor ki, és miért is felelős? Nagyjából nyilvánvaló: a jó gazdálkodásért a leváltott Peták, - a ..... mérlegért a megmaradt menedzsment.
 Az egyébként meg sem nevesített, továbbá nem is létező (ugyan miért?) felelősségben már nem nagyon osztozhat a Kuratórium és annak Elnöksége, mivelhogy az előbbinek vadonatújak a választott tagjai, utóbbi pedig még nem alakult újjá, miután a kormányváltástól való hirtelen rémületében nem- rég feloszlatta önmagát.    

A fenti történetet újra végigélve nem állhatom meg, hogy most jómagam ne prejudikáljak. Az ÁSZ előítélete sokkal inkább utóítélet (végítélet) kíván lenni, mintegy hiánypótlásaként annak az ítéletnek, amelynek meghozatalát eredetileg a köztársaság legfőbb ügyészétől várták, aki erre - mint emlékszünk - nem volt kapható. Petákot sem büntetőjogilag, sem polgárjogilag nem sikerült besározni.
A végítéletet így most dodonai megfogalmazásban az ÁSZ hirdeti ki, és valódi üzenete a következő: "A médiaháborúnak vége, menjetek haza!"

Attól, hogy Szűrős Mátyás 1989-ben kikiáltotta - no nem a Köztársaság téren! - a köztársaságot, még nem valósult meg mintegy gombnyomásra a liberális polgári demokrácia, illetve a kapitalizmus sem. A dilettáns tőketulajdonosnak megmaradt posztkommunista állam rendszerváltozás jogcímén egyrészt százával számolta fel, illetve privatizálta bagóért a még jól működtethető állami vállalatokat is, másrészt pedig a gyengébbeket tömegesen alakította át üzleti szempontból továbbra is működésképtelen - nagyrészt ún. egyszemélyes - társaságokká. Közel tízéves átalakítási/privatizációs jogi és pénzügyi praxis megszerzése után, óriási tapasztalatok birtokában a magyar állam - az Ország-gyűlés, a Média Törvényt megalkotó bizottság(ok), a Pénzügyminisztérium, valamint az ÁPV Rt. megannyi neves vezetője, szakértője és tanácsadója - úgy döntött, hogy a korábban echte költségvetési szervként működő (a költségvetés pénzét szinte korlátlanul herdáló) Magyar Televíziót, "a pokol legmélyebb bugyrát" (illetve lyukas bugyellárisát!) egyetlen tollvonással önfinanszírozó üzleti részvénytársasággá alakítja át. Szilárd Tibor, az MTV átalakulása után Peták által nyomban leváltott gazdasági főigazgató ugyan regélt valamit arról, hogy a részvénytársasági formát részben a Televízió vezetése maga választotta volna magának, - ám ez a változat teljességgel hihetetlen és valószínűtlen.
Épeszű ember, felelős vezető ugyanis sosem teszi saját torkára önként a kést.

A fentnevezett felelős szervek az MTV részvénytársasággá történő alakításakor - hozzá nem értésből, vagy tudatosan, sanda szándékkal - egy sor nyilvánvaló törvénytelenséget követtek el, hiszen a vonatkozó (Média-, Költségvetési-, Számviteli-, Társasági-, Verseny-, stb.) törvények tételes összeegyeztetése, és egyeztetett alkalmazása helyett spontán torzszülött MTV Rt.-t alapítottak, amely induló jogi és pénzügyi kondícióit tekintve egyetlen törvény szellemének sem felel meg. Az újdonsült részvénytársaságot az alapítók
 előzetesen nem reorganizálták, adósságait nem konszolidálták,
 önfinanszírozó-képességét előzetesen nem bizonyították, induláskor nem biztosították, nem látták el reális üzleti tervvel és 30 százalék készpénzzel,
 hátrányos helyzetbe hozták a konkurrenciával szemben (Média Törvény),
 nem közhasznú társaságként alapították, hanem részvénytársasági formába kényszerítették közszolgálati funkcióját, ami közgazdasági/üzleti nonszensz,
 előzetesen "nem szabadították meg" horribilis mértékű felesleges létszámától, immobil vagyontárgyaitól (pl.: használhatatlan székház), veszteséget termelő monumentális Gyártóbázisától (Bojtár utcai stúdiók), de nem rendezték jó-előre az Archívum (nemzeti kultúrális kincs!) sorsát sem,
 abszolút magára hagyták a média(politikai!)-lobbykkal, valamint a műsor-sugárzási díjtérítés (Antenna Hungária) területén folytatandó reménytelen vitáiban és alkuiban, miközben azonnal jelentősen csökkentették költségvetési támogatását.

Mindezek a tények önmagukban külön-külön ugyan nem minden esetben jelentik valamelyik vonatkozó törvény betűjének tételes megsértését - bár ilyen is akad jócskán! -, ám az összességében előidézett komplex szituáció felér egy valóságos jogi/pénzügyi merénylettel a legfontosabb elektronikus médiummal szemben, mindenképpen vastagon sérti a megfelelő törvények szellemét. Az MTV Rt. koncepciótlan alapítása elsődlegesen a Társasági Törvény szellemét sérti, amely törvény ugyanis kimondja, hogy - értelemszerűen - csak működő-képes társaság alapítható. Az MTV Rt. alapítási körülményei, induló kondíciói olyan kvázi-öncélú társaság-alapítási kényszert/mániát tükröznek, ami jól mutatja, hogy a szükséges komolyságot, a valódi üzleti működési szándékot nélkülöző, felelőtlen jogi/pénzügyi játszadozás a magánszférából kiindulva 8-10 év leforgása alatt végzetesen megfertőzte a teljes állami irányítást, annak összes szakapparátusát is. Nem csoda, ha működésképtelen látszat-szereplőkkel az egész nemzetgazdaság, és benne a média-piac is csak vegetál, döglődik.
A Magyar Televízió Részvénytársaságról és "környezetéről" az alapítás pillanatától kezdve minden területen valósággal lerí az eredendő, teljes és tökéletes működésképtelenség, amit az elmúlt másfél év története is ékesen bizonyít:   
 A működését 1996. október 1-jén megkezdő MTV Rt. - mint már jeleztem - gyakorlatilag nulla likviditással rendelkezett, ám jogutódként milliárdos adósságok terhelték. Háromnegyedéven át nem volt az Elnökség által is jóváhagyott üzleti terve sem, vagyis valójában pénzügyi vakrepülést folytatott. Az MTV Rt. 1997. évre készített előzetes üzleti terve 6,5 Mrd forint gazdálkodási veszteséget irányzott elő. A Közalapítvány Kuratóriumának Elnöksége végül hosszas alkudozás után, júliusban 2,5 Mrd forint összegű veszteséget (!) fogadott el, illetőleg írt elő. Veszteségre alapították?!
 Az elmúlt időszakban az írott sajtó rengetegszer foglalkozott az MTV Rt. minden gondjával-bajával, - legtöbbször jellemzően piszlicsáré ügyekkel. Több lap is hírül adta - mint elképesztően torz költségarányt! -, hogy a szervezeti ún. rezsiköltségek aránya a produkciós költségekhez viszonyítva az MTV Rt.-ben a mai napig 2:1, ami úgymond rendkívül gazdaságtalan. Az 1997. évi számviteli mérleg tanúsága szerint ez az arány megközelítőleg szinte fordított,  13,6:18,0 = 1:1,3, - ami persze önmagában sem jót, sem rosszat nem jelent, sőt, az sem biztos, hogy az idézett mérlegadat helytálló.  Tény viszont, hogy az MTV Rt. 1997-ben 18 milliárd forintot fordított műsorkészítésre, ami még az előző évekhez képest is rekord-magas összeg! Az újságok utólag felrótták Petáknak, hogy amikor nyertes pályázatával az MTV Rt. első elnöke lett, - azonnal, változatlan jogi és pénzügyi kondíciókkal megújított minden produkciós szerződést a megfelelő produceri irodákkal. Ez a "vád" csak részben igaz. Egyrészt nem újított meg minden szerződést, másrészt a megújítottakat az MTV Rt. szempontjából lényegesen kedvezőbb feltételekkel kötötte újra (igazolásul v.ö. az 1997. évi szerződéseket az 1996. éviekkel!), harmadrészt pedig a legfontosabb szerződéseket meg kellett újítania, mert egyszerűen nem tehetett mást. Ellenkező esetben alapvetően más műsorszerkezetet és konkrét műsorokat kellett volna rendelnie, amire nem volt ideje, hiszen az MTV Rt. hagyományosan, sok éve minden előző év november-decemberében köti meg a következő évad összes produkciós szerződését, így ezt a bázisszemléletű/költségvetési gazdálkodási-szerződés-kötési gyakorlatot nem rúghatta fel azonnal. Ám 1997. végén is még Peták István volt az elnök! Elnöksége utolsó hónapjaiban mindent megtett azért, hogy a begyepesedett költségvetési szisztémát megszüntesse. Generális változtatásokat sajnos már nem eszközölhetett, mert miközben ő a vezető pártok vezető funkcionáriusaival épített ki kommunikációs kapcsolatot, addig a média-lobbyk vezérei bekötötték magukat az alelnökökhöz, valamint a Kuratórium elnökségi tagjaihoz, és/vagy a Felügyelő Bizottsághoz. Peták minden műsor-változtatási szándékát csírájában elfojtották, überelték.      Horváth Lóránt és Ladvánszky György utóbb Petákot azzal is megvádolta a sajtóban, hogy közvetlenül a leváltása előtti utolsó idejében olyan szerződéses kötelezettségeket vállalt, amelyek következtében az MTV Rt. a produkciós költségvetési erejét meghaladó mértékben elígérkezett a partnerek felé. Ebből nem igaz egy szó sem: Peták elnöki hivatali idejének utolsó két hónapjában (november-december) gyakorlatilag - sokszor szándékosan mondvacsinált kifogásokkal - már csupán össze-vissza "tologatta" a különböző szerződés-tervezeteket, alá semmit nem írt, nehogy utólag felróhassák neki. Ráadásul az utolsó hetekben a Felügyelő Bizottság, illetve a Kuratórium Elnöksége ténylegesen is korlátozta (szűkítette) Peták szerződéskötési jogkörét.
 Miközben Peták 1997. végén (ez volt első és utolsó szerződéskötési szezonja) már nagyon vigyázott arra, hogy mit ír alá, - ezzel egyidejűleg igyekezett szabályozott mederbe terelni a cégjegyzés addig teljesen anarchisztikus folyamatát, azért, hogy az új szerződések már előírásszerűen köttessenek. Főtanácsadójával tételesen felülvizsgáltatta az MTV Rt. valamennyi 1996. és 1997. évi produkciós és vállalkozási(reklám és szponzor)-szerződését, az általános tanulságok leszűrése, illetőleg az átfogó és egységes, új szabályozás megalkotása céljából. Az új szabályozást - augusztusi elkészülte után - az MTV Rt. valamennyi kompetens vezetője véleményezte. Az Elnök belső ellenzéke, ellenségei mindent elkövettek azért, hogy a szerintük túl szigorú rendelkezés bevezetését megakadályozzák. Mondvacsinált érvekkel, burkolt fenyegetésekkel igyekeztek rávenni Petákot elképzelései önkéntes feladására. Nyilvánvalóvá vált, hogy az - elsősorban a burjánzó korrupció felszámolását célzó - egységes szabályozás olyan érdekeket sért, amelyek képviselői számára semmi sem túl drága. Akikkel szemben bármilyen minőségű és erejű fellépés azonnal politikai természetű ellenlépéseket is szül. Furcsamód éppen ebben az időszakban több újság is hecckampányt indított (pl.: Farkas Apó) Peták István ellen: egészen explicit formában "népnemzeti azonosságúnak bélyegezték" őt, valamint egyik főigazgatóját.
 Az Állami Számvevőszék hivatkozott jelentése hiányolja a legfontosabb belső szabályozások megalkotását, bevezetését is. Pedig a három talán legfontosabb szabályozás: a "Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat", a "Szervezeti és Működési Szabályzat", továbbá a "Szerződéskötések Rendje" idejében, megfelelő színvonalon, és abszolút újszerű tartalommal, több változatban is elkészült. A főtanácsadó az általa elvégzett átfogó és tételes szerződés-felülvizsgálat alapján összeállította a Szerződéskötések Rendje egyeztetett, végleges szövegét, amelyet az elnök 12/1997. számú utasításaként hatályba is léptetett, még 1997. november végén. Ez a szabályozás kiküszöbölte a legsúlyosabb típus-problémákat, miáltal megszüntette azt a túlszervezett zűrzavart is, ami korábban az MTV és az MTV Rt. szerződéskötéseit jellemezte. Megtiltotta ingyenes stúdiótechnikai-, ingyenes archívum-használati-, illetve ingyenes egyéb szolgáltatások, valamint a különböző ellenszolgáltatás nélküli hitelek és/vagy kedvezmények nyújtását a műsor-készítő külső produceri irodák számára, felszámolta az ún. "keresztbe-dolgozások"(dupla honoráriumért) szervezett rendszerét, továbbá kivétel nélkül minden szerződéskötés vonatkozásában előírta a tételes belső utó-kalkulációs kötelezettséget is. Mindezek a határozott intézkedések alapvető változásokat hoztak (volna!), hiszen következetes érvényesítésük lehetővé tette a produkciós költségvetési összeg cca. 40 százalékának azonnali effektív megtakarítását. (Ezt az összeget ugyanis a külső műsorkészítők a korábbi években - fiktív költségvetési tételek számlázása, illetve különféle ingyenes szolgáltatások igénybevétele formájában - egyszerűen kilopták a Magyar Televízióból.) Az új produkciós szerződések előkészítése már az új, hatályos szabályozás előírásai szerint, tehát annak szellemében kezdődött el. Ám Peták István tévéelnök leváltása után (I. 6.) Horváth Lóránt ügyvezető gyártási alelnök szinte azonnal hatálytalanította a "Szerződéskötések Rendjé"-t. Rögtön helyreállt a korábbi anarchia.
 Február 4-ikén Ladvánszky György FB-elnök a Népszabadságnak adott ravasz nyilatkozatába "belemixelte" azt a híradást, miszerint az elnöki főtanácsadó több mint 50 darab szakértői jelentése szőrén-szálán eltűnt.        A főtanácsadó február 14-ikén részletes interjút adott a Napi Magyar-országnak, amelynek tartalma miatt Horváth Lóránt február 20-iki hatállyal - átszervezés címén - felmondta munkaviszonyát. (Ennek részletes története, okmány-másolatokkal megjelent az újság február 21-iki és 28-iki számában.) Ám azért a jelzett jelentések mégsem tűntek el nyomtalanul. Közel 1 éve tett generális megállapításainak egy-egy részlete olvasható például a Mai Nap július 15-iki számának 5. oldalán, "MTV-s gubancok" címmel. Más lapokban gyakorta nyilatkozik a tárgyi kérdésekről Sárközy Tamás jogprofesszor is, és szakvéleménye - különös módon - összecseng az egykori főtanácsadóéval. Létezik persze a jelentések komplett gyűjteménye is - bár ez itt nem a reklám helye! -, mégpedig hat, egymástól független lelőhelyen. Az első egy napilap főszerkesztőjénél, a második a jelentések címzettjénél, a harmadik letétben egy ügyvédnél, a negyedik a Kuratórium volt elnökénél, az ötödik az ORTT egyik tagjánál, a hatodik pedig természetesen a szerzőnél. Ennyit erről.
 Az MTV Rt.-t tehát az alapítók eleve működésképtelenre teremtették, azért, hogy pénzügyileg, és így politikailag se lehessen független."Üzleti alapon" pedig azért választották a részvénytársasági formát, hogy lehetetlenné tegyék a közszolgálatot is. Ugyanis az egyik kizárja a másikat. Peták István - eredeti foglalkozására nézve bölcsész-pszichológus - azonban minden várakozást felrúgva gazdálkodni kezdett a reá bízott vagyonnal, erőforrásokkal, és a média-piacon is igencsak aktív szereplőként lépett fel. Pontosan tudta, hogy a Magyar Televízió "költségvetési tehetetlenségi nyomatéka" csak hosszú évek, pontosabban egy teljes elnöki ciklus időtartama alatt győzhető le. Egyrészt ezért sem kezdett neki azonnal a költségek drasztikus lefaragásának, másrészt azért nem, mert nagyon jól felmérte a média-lobbyk politikai hatalmának valós nagyságát. Ezért választotta a számára "kényelmesebb megoldást", - a reklámtevékenység fokozásával igyekezett a bevételeket feltornászni az egyre növekvő kiadások szintjére. Ezzel nagyjából sikerült a jelentősebb mértékű működési zavarokat kiküszöbölnie, - más kérdés, hogy a valóságos reklám-özön, illetve az ezzel szorosan összefüggő talkshow-dömping mind-mind a közszolgálatiság rovására ment. Az üzletiség megette a közszolgálatiságot. Ám - és ez a dialektika! - ha Peták mindezt nem így teszi: ma már nem lenne miről vitatkoznunk, mert felszámolták volna a csődbement MTV Rt.-t.  
 Az MTV Rt. az államtól, illetve jogelődjétől kizárólag anyagi, pénzügyi, jogi és morális csődtömeget kapott, illetve örökölt, - tényleges vagyona szinte 100 százalékban immobíliákból (használhatatlan SZÉKHÁZ, veszteséget termelő GYÁRTÓBÁZIS, alulértékelt és kicsemegézett ARCHÍVUM, felesleges LÉTSZÁM, elavult TECHNIKA, zsugorodó MÉDIA-PIAC, korrupciós KLIENTÚRA, dilettáns-képzetlen MENEDZSMENT, jórészt behajthatatlan KÖVETELÉSEK, sokmilliárdos TARTOZÁSOK, és szinte semmi - 0,6 Mrd forint - KÉSZPÉNZ) tevődött össze. A 16 Mrd forint értékű jegyzett tőke vagyoni  "fedezete" teljes egészében a felsorolt eszközökből, kapacitásokból áll. Márpedig a holt vagyonból sohasem lesz működőtőke, - az immobíliák "működtetésétől" csak a veszteségek növekedése várható. Az új székház építésének koncepciója kínban fogant, a menekülés előre taktika jegyében. Igazán nagy kár lenne erre fordítani a zárolt bankszámlán jelenleg céltalanul fityegő koncessziós bevétel-részesedés 2 Mrd forintjának akár csak kis részét is. A kihasznál(hat)atlan kapacitást képező bojtárutcai Gyártóbázist Horváth Lóránt korábban egyszemélyes részvénytársasággá akarta alakítani, amely minden - bevétellel fedezetlen -költségét az MTV Rt.-nek számlázta volna. Peták ezt megakadályozta. Emiatt nem teljesülhetett az a tervezett 1000 fős látszat-létszámcsökkentés sem, amit a dolgozók Gyártóbázis Rt.-be való áthelyezésével kívántak megvalósítani. A nemzeti kultúrális örökség rend-kívül fontos, szerves részét képező televíziós Archívum filmkészletének státusza, értéke, megőrzése, működtetése lényegében abszolút tisztázatlan, máig megoldatlan probléma, - a feladat jelentősége messze meghaladja egy üzleti részvénytársaság tárgyi lehetőségeit. Rossz nyelvek szerint e kultúrális kincsünk zömét már régen kicsemegézték, amire a korábbi évek gondatlan produkciós szerződéskötési gyakorlata adott korlátlan lehetőséget. Felhívom Hámori József, újonnan kinevezett kompetens miniszter úr szíves figyelmét arra, hogy e tárgyban sürgősen tételes felmérést (átvilágítást) és értékelést szükséges elvégezni a hosszútávon is megnyugtató megoldás érdekében.       A felesleges létszám leépítése eddig csak részben, és igencsak kétesértékű eredménnyel valósult meg. A valós létszámfelesleg kizárólag egy egzakt szakmastruktúra-terv felvázolása révén lenne megállapítható, ami viszont az alkalmazandó technika és technológia (székház, stúdiók) konkrét függvénye. Annyi mindenesetre biztos, hogy még további 1500-2000 fős leépítés várható, - ám az elbocsátandók végleges köre csak mélyreható elemzések, hatástanulmányok elvégzése után határozható meg. Semmi esetre sem jelenthet azonban perspektívikus megoldást újabb működésképtelen holdudvar-társaságok alapítása. Az MTV Rt. elavult műszaki technikáját természetesen hamarosan - teljeskörűen és maradéktalanul - korszerű eszközökkel szükséges kiváltani, ám ameddig a székház ügye rendezetlen és az alkalmazandó technológiák konkrét mibenléte sem ismert, addig teljességgel meghatározhatatlan, hogy mikor és milyen berendezéseket kell majd vásárolni és üzembehelyezni. A szükséges beruházási összeg így szintén ismeretlen. Tekintettel arra, hogy az MTV Rt. - a sors, illetve a honatyák kegyelméből - üzleti részvénytársaság: a saját reorganizációjához, műszaki-technológiai megújúlásához (benne: új székházához!), működése komplex konszolidációjához szükséges pénzösszegeket a számára szűkülő média-piacon kellene kitermelnie. Ám a Média Törvény áldásos korlátozásai következtében, valamint a konkurrencia folyamatos erősődése miatt az MTV Rt. reklám-bevételi lehetőségei - s így bevételei! - rohamosan csökkennek. Megdöbbentő hazardírozás, illetve ostoba cinizmus arra számítani, hogy az MTV Rt. majd önerőből kigazdálkodja az utólagos reorganizációjához és műszaki-technológiai rekonstrukciójához szükséges sokmilliárdos összegeket.  Állami szanálás nélkül az MTV Rt. legkésőbb 1998. végére holtbiztosan a felszámolás sorsára jut, hiszen gyakorlatilag már egy éve hitel-, és fizetés-képtelen. Időnként teljesíti ugyan esedékes kifizetései egy részét, ám ez senkit ne tévesszen meg. Teljesen illúzórikus tehát az utolsó pillanatig várni és könnyelműen kísérletezgetni, mert még az év végéig is óriási értékek mennek veszendőbe. A menedzsment érdeke a vagyon felélése.       A jelenlegi menedzsment ugyanis zömmel "nagy-nagy túlélőkből" tevődik össze, akik a részvénytársasági (üzleti) szemléletet, gazdálkodást, a modern szabályozási követelményeket nem tudják, és nem is akarják elsajátítani. Mélyen beléjük ivódott a költségvetési/kincstári szemlélet és optimizmus, a nagy pártállami igazság, miszerint: "Sosem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy." A menedzsment tagjai többségének egyáltalán nincs szakirányú felsőfokú végzettsége sem, tehát részvénytársasági vezetőkként dilettánsok. Pedig az MTV Rt. üzleti/gazdálkodási irányítása átalakulása első pillanatától fogva nem más, mint csődmenedzselés. Ezt ugyan kezdettől fogva mind a mai napig minden egyes felelős vezető tudta és látja, ám mivel az effektív csődmenedzseléshez egyikük sem ért: minden döntést rábíztak, és minden felelősséget ráterheltek a "generál-balekra", Peták István tévé-elnökre. Erről szól az MTV Rt. rendkívül zavaros körülmények között végrehajtott átalakítása, az egész alapítás, valamint az első elnök tündöklése és bukása. Az MTV Rt. költségvetési büdzséje, csökkenő üzleti forgalma még 1997-ben (az Rt. első teljes gazdálkodási évében) is több mint 30 Mrd forintot tett ki. Elképzelhető, hogy micsoda pénzügyi bűvészmutatvány lehetett 30 milliárdos forgalmat viszonylag zökkenőmentesen, a tényszerű fizetésképtelenséget és a csődöt sikeresen elkerülve mindössze 0,6 Mrd forint induló készpénzzel lebonyolítani, úgy, hogy eközben hatékonyan "kezelni kellett" az átalakulás televíziós örökségét is: 5,3 Mrd forint (jórészt behajthatatlan) követelést és 2,4 Mrd forint adósságot, miközben az MTV Rt. ráadásul - mint "többéves  milliárdos adós" - végig passzív perben állt legfőbb szállítójával, az Antenna Hungária Rt.-vel! Fantasztikus ez a pénz-forgási sebesség!            Az MTV Rt. produkciós-kooperációs kapcsolatrendszerét, klientúráját ma is a költségvetési múltból magával hozott intézményes korrupció szervezett rendje jellemzi, aminek a lényegi okai a következők: (1) Az MTV Rt. a bojtárutcai Gyártóbázison monumentális nagyságú, kihasznál(hat)atlan műsorgyártó kapacitásokkal rendelkezik, amelyek igénybevétele módfelett költséges. A Gyártóbázis így teljes egészében horribilis veszteséget termel, hiszen szolgáltatásait "reálértékükön" senki nem veszi igénybe. (2) Az MTV Rt. rendszerváltozás óta rendkívül sanyarú anyagi körülményei közepette már nem lehetséges tisztességes módszerekkel olyan jól keresni, amilyen mértékű jövedelmezőséget a producerek önmaguk és stábjuk számára megkövetelnek. (3) Az MTV Rt.-n belül csak néhány tucat "bennfentes sztár" számára nyílnak szuper-kereseti lehetőségek, mindenki más csak "keresztbe-dolgozással", vagy egyéb trükkös módszerekkel juthat többlet-honoráriumhoz. (4) Egyetlen megoldás, ha a producer az MTV anyagi és egyéb segítségével külső kft.-t hoz létre, amely ezentúl kívülről dolgozik az MTV Rt.-nek: szabad áron!    Az egyébként önállóan működésképtelen látszat-vállalkozásokból alakult hold-udvar létrejötte a produkciós korrupció intézményes melegágya. Innentől kezdve mindenki dolgozik bárkinek - kimutathatatlanul bármekkora összegekért. Innentől kezdve a műsorstruktúra összeállítása, kitöltése, a produkciók kiötlése, megtervezése, forgatókönyve, költségvetése, sőt, a műsorkészítés menedzselése is mind-mind kicsúszik/kicsúszott az MTV Rt. menedzsmentje és szerkesztőinek irányításából, - tevékenységük lényegében puszta utólagos regisztrációvá, adminisztrációvá silányul(t). Innentől kezdve minden hatalom a külső produceri irodáké, akik tulajdonképpen így a maguk számára mentették át, privatizálták az MTV Rt. komplett üzleti tervét! Innentől kezdve tehát a farok csóválja a kutyát, aki már csak csahol. Innentől kezdve a politika és a maffia számára az MTV Rt. pénzügyi átjáró-ház, produkciós pénzmosoda, - amelynek felhajtói és végrehajtói a külső produceri irodák. (V.ö. pl.: MSZP-, Xénia-láz-, Űrgammák-, energiaital-, WES Rt.-, tejsavó-, szponzorálás-, média-birodalom-, MSZP.) Itt most más szemszögből ugyan, ám ismét felmerül az Elnök személyének kérdése.    Kell-e erős elnök, aki megkurtítja, kordába szorítja a média-sztárok, a média-császárok hatalmát?! Aki saját testével tartóztatja fel a pénzfolyam egyenletes kiáramlását, vagy elébe áll a várható sortűznek? Ilyen elnök a hold-udvarnak nem kell, ilyen bátor ember nincs is, és nem is lesz. Petáktól egyesek szemérmetlenül elvárták volna, hogy nemzeti hős, esetleg mártír legyen. Hát persze, hogy nem lett az. Gondoljuk csak el: mi minden történt itt, akár csak egyetlen év alatt is!? Néhány példa, - az illusztráció kedvéért. Friderikusz számilliókat keres(het)ett, miközben az Elnökség amiatt kergette Petákot, hogy ugyan hogyan merészelhette aláírni a 300 millió forintot meghaladó összegű szerződést. Pedig heten aláírták - Peták pedig sohasem.  Az elnökváltás után Fridi megsértődött Ragátsra - nyílván azért, mert nem volt hajlandó beállni azon külső producerek közé, akik szolgaian, önként vetették alá magukat Horváth Lóránt és Ladvánszky György fűnyírójának. Friderikusz kórházaknak jótékonykodik, továbbá továbbállt az RTL-hez.   Volt olyan is - Kepes András -, aki önként és dalolva belenyugodott, hogy az 1997. évben még 6,7 millió forintos költségvetését potom 5 millió forintra redukálják, sőt, majdnem beperelte a Mai Napot, amiért az 5 milliós összeget közölni bátorkodtak. Peták megbuktatása - mert nem lett mártír - után Horváth Lóránt hatalmasat csavarintott az addigi taktikán: durchmars helyett betlit kezdett játszani. Hagyta, hogy a konkurrens televíziók elvigyék a reklám-bevételek zömét - és hagyta, hogy a legnézettebb műsorok vezetői is átpártoljanak a konkurrenciához. Hagyta, hogy egyáltalán ne legyen több hazai futball-közvetítés. (Jobb is így, mert a sportközvetítések amúgyis gazdaságtalanok voltak: a bevételek a költségek alig 5 százalékát fedezték.) Most majd megint lesz, - a Peták-érabelihez képest többszörös áron. Sok hűhó volt semmiért - Bodnárral egy Ladvánszky sem bír el. A láthatatlanul lenyúlt reklám-bevételeknek pedig amúgy kollektíven bottal üthetik a nyomát. Horváth tehát megértette, hogy Peták legnagyobb bűne műsorpolitikai és pénzügyi/üzleti értelemben egyaránt az volt, hogy életben akarta tartani a Magyar Televíziót. Felvállalta hát helyette a csődöt. Jobban is csinálja.

A Magyar Televízió Rt.-t eleve működésképtelennek alapították - mégis, még ma is működik. A közt nem szolgálja - üzleti vállalkozásnak pedig nevetséges. Sokkal inkább posztkommunista politikai-hatalmi központ, amelynek fél-homályos folyosóin különböző pártkommiszárok somolyognak elégedetten
össze: "Ma sem jött még kormánybiztos, és egyelőre a csődöt is megúsztuk!"
A félcsőd folyamatos állapotán még mindig Kovács András és Ladvánszky György őrködik, akik magukat Horváth Lóránt gyámjainak tekintik még ma is, - pedig ami korábban jól összenőtt, az éppen most esik szét. A háttérben pedig az Országos Révész Tamás Testület leltároz: "Pakoljunk, vagy mégse?"
A vihar előtti szélcsend egy még pusztítóbb média-háború képét vetíti előre.

Vác, 1998, július 20.

Megjelent: a Magyar Demokratában, 1998. július 30-ikán.                                                   
                                                      I.
                                   M É G  N E M  K É S Ő

      az MTV Rt. 1997. évi gazdálkodásának könyvviteli mérlegéről

A Magyar Televízió Rt. 1997. évi gazdálkodásáról készült könyvviteli mérleg híven tükrözi az alkotók (Horváth, Ladvánszky és Ragáts) súlyos dilemmáját.
A sors fintora folytán - vagy netán egy még nagyobb formátumú rendező akaratából? - ugyanis furcsa helyzet adódott: 1997-ben egész évben Peták, a balek gazdálkodott, az éves mérleget viszont Horváth, a Júdás készítteti.

A készítők nyilván tisztában voltak a kettős prés szorításával.

(1) Amennyiben pozitív mérleget készítenek, olyat, amely az Elnökség által jóváhagyott üzleti tervben szereplőnél kisebb veszteséggel zárja az évet, - akkor Peták István leváltott elnök "malmára hajtják a vizet", és nehéz helyzetbe hozzák az Állami Számvevőszéket, amely súlyos gazdálkodási hiányosságokat vélt felfedezni. Közismert ugyanis, hogy egy üzleti részvénytársaság adott évi gazdálkodását kizárólag egyetlen komplex mérőszám minősíti: a gazdálkodás eredményének összege.

(2) Amennyiben negatív mérleget készítenek, olyat, amely az Elnökség által jóváhagyott üzleti tervben szereplőnél nagyobb veszteséggel zárja az évet,  akkor Peták Istvánt még mélyebbre taszítják ugyan, sőt, az Állami Számvevő-szék súlyos meglátásait is alátámasztják, - ám mindezeknél sokkal komolyabb probléma keletkezik. Nevezetesen olyasmi miatt, amivel a stratégiai-hatalom-megőrző terv alkotói (a sakk nagymesterei) eredetileg nem számolhattak. Tudniillik, hogy közben volt egy országgyűlési képviselőválasztás, amit az MSZP elveszített, a Fidesz pedig megnyert. A győztes Fidesznek ugyanis - ha van esze - egyetlen igazi esélye kínálkozik az MSZP-ORTT-bunker Magyar Televízió, mint egyik utolsó végvár bevételére, mégpedig, hogy annak élére is kormánybiztost nevez ki, akárcsak Selmeczi Gabriellát a T.B. élére. Ámde kormánybiztos kinevezésére a Fidesz-kormánynak csak akkor keletkezik oka és joga, amennyiben csődközeli állapot áll fenn, ami azonnali beavatkozást tesz szükségessé. Az MTV Rt. egy pozitív kicsengésű mérleggel tehát mintegy elhessentheti a kormányfő agyából az MTV-kormánybiztos kinevezésének régóta éledező gondolatát. Jól működő céghez nem kell kormánybiztos.

(3) Valós mérleg készítésének igénye liberális demokráciában fel sem merül. Nem az igazság és nem a valóság fontos, - hanem a látszat és a hatalom.

Az MTV Rt. 1997. évi mérlegének összeállítói nagyon meg akartak menekülni attól a puszta lehetőségtől is, hogy utolsó mentsvárukban netán egy Fidesz-kormánybiztos (esetleg Tellér Gyula, volt elnökségi tag) kezdjen el dirigálni. A veszély elkerülése érdekében pozitív mérleget készítettek, és nem törődtek azzal sem, hogy ezáltal visszamenőleg is Petákot erősítik az Állami Számvevő-szék jelentésében foglaltakkal szemben. Csak egyvalamivel nem számoltak. Amennyiben ugyanis Peták István jól gazdálkodott: miért kellett leváltani?!
Node a győztes mindig előre menekül, - fittyet hányva a múltra, szeretné elfelejteni/elfelejtetni, miként is jutott a hatalom birtokába.

Végülis a jövőtől való félelmükben rózsaszínre festették a múltat.

A könyvviteli mérleg és változásának árulkodó, kritikus pontjai a következők:

(1) Adott kölcsönök: 108,7 millió forint. Kinek és mire? Ilyen gazdag lenne az
     MTV Rt.?!

(2) Befejezetlen termelés: 1.033 millió forint. Az MTV Rt. termeléssel csak
      marginális mértékben foglalkozhat, mivelhogy elsősorban elektronikus
      közszolgálati médium. A múlt évi adat ennek megfelelően mindössze 0,3
      millió forint. Egy év alatt mammut-nagyságú termelőüzemmé nöttünk?

(3) Vevőállomány: 3.378,7 millió forint, - még mindig. Ennek jelentős
      hányada még az átalakulás öröksége: kétes követelés. De mégis: vajon kik
      lehetnek az MTV Rt. nemfizető vevői, ilyen hatalmas nagyságrendben?

(4) Egyéb értékpapírok: 2.013 millió forint értékben bankkötvény, - az
      ORTT-től "ajándékba kapott" koncessziós díjbevétel-részesedés. Parlagon
      heverő betét egy bankszámlán, - az összeg rendeltetése, jövője ismeretlen.
      Vajon adósságtörlesztésre, vagy székházépítésre fogják majd elkölteni?

(5) Tőketartalék: 1.564,4 millió forint. Vajon milyen céllal képezhették?

(6) Eredménytartalék: 1.827 millió forint. Technikai tétel, amelynek
      magyarázatát a szöveg 13. oldalán találjuk. Eszerint az előző évek (!?)
      eredményét érintő önrevíziós helyesbítésről van szó. Ez az eredmény-
      tartalékképzés teljes egészében a jogelőd költségvetési szerv mérleg-
      helyesbítéseinek összegéből adódik, amely korrekció alapvetően ÁFA-
      visszaigénylésben öltött testet. Mindenesetre a hasonló összegű likviditás-
      javulás, de az eredménytartalék növekedése sem az MTV Rt. érdeme.


(7) Céltartalék a várható veszteségekre: 734,5 millió forint. Miért kellett
      további 130 millió forintnyi képzést eszközölni, amikor egyébként a
      halmozott veszteségek nőttön nőnek? Mire szolgál ez a céltartalék?

(8) Hosszú lejáratra kapott kölcsönök: 240 millió forint. Mikor, mire?

(9) Szállítói tartozások: 2.893,1 millió forint. Mintegy nyolcszáz-milliós a
     növekmény, - ragyogóan mutatva az MTV Rt. romló fizetőképességét.

(10) Saját termelésű készletek állományváltozása: 1.104,3 millió forint.
      Megintcsak az ún. "befejezetlen termelés" raktárra vétele, amelynek
      magyarázatát a szöveg 9. oldalán találjuk: "A készletek növekedését a
      befejezetlen műsorok 1.032.577 eFt értékű készletrevétele okozza."
      Puff neki, - eddig ilyen nem volt (amit el is ismernek a 7. oldal tetején).
      Mitől lett mégis, hirtelen? Nyilván azért, mert azonos összegben javítja
      a gazdálkodás mérlegszerinti eredményét. De mi lehet az összeg mögött?
      Külső produceri irodáknak történt kifizetések? Ilyen nem lehet, mert a
      produkciós szerződések kivétel nélkül azzal a szöveggel köttetnek, hogy
      fizetni csak az adott műsor sugárzásának tényleges megtörténte után lehet.
      Netán befejezetlen belső műsorgyártás közvetlen költségeiről lenne szó?
      Merthogy ez végre-valahára az egyébként kapacitáskihasználatlan,
      veszteséges Gyártóbázis megvalósult teljesítménye, "árbevétele" lehetne.
      Ám ekkora volumenű befejezetlen belső műsorgyártás nincs. Sosem volt.

(11) Belföldi értékesítés nettó árbevétele: 18.399,6 millió forint. Tekintettel
       arra, hogy az üzleti terv csak 14,2 Mrd forintot irányzott elő, - a Média
       Törvényt megszegő túlreklámozás többletbevétele: 4,2 milliárd forint.

(12) Bérköltség: 5.913,2 millió forint.
       Személyi jellegű egyéb kifizetések: 489,5 millió forint.
       A kettő együtt 6.402,7 millió forint személyijövedelem-kiáramlás, aminek
       az lett a következménye, hogy: a személyi ráfordítások összege 2 milliárd
       forinttal meghaladta az 1997. évre jóváhagyott üzleti tervben előirányzott
       összeget! Ennyit a létszámleépítés gyakorlati eredményeiről.

(13) Egyéb ráfordítások: 3.364,4 millió forint. Elképesztő mértékű a költség-
       túllépés összegszerű mértéke az üzleti tervben rögzített 1.700 millió
       forinthoz képest. Vajon mi okozhatott 1,7 Mrd forint költség-többletet?

 


(14) Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége: 18.008,5 millió forint.
       Tekintettel arra, hogy az értékesítés nettó árbevétele összesen 19,2 Mrd
       forint (amiből 18,4 Mrd forint a reklám-és szponzorációs árbevétel!), - arra
       a savanyú következtetésre jutunk, hogy: a reklámtevékenység MTV Rt.-
       szinten összevont eredménye mindössze 1,2 Mrd forint! Ezzel még önmagát
       is csak nagynehezen tartja el, nemhogy a közszolgálatiságot... A köz-
       szolgálati műsorok gyártását és sugárzását ezek szerint egy az egyben az
      "Egyéb bevételek" (10.976,5 millió forint) finanszírozzák, vagyis kizárólag
       az állami költségvetés. (Ez viszont lehetetlen, hiszen az 1997. évi tényleges
       produkciós költség 18 Mrd forintot tett ki.) Ha nem így van, - úgy nem
       valós az "Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége" 18 Mrd forintos
       összegének tartalma. Az MTV Rt. ugyanis közvetlenül kizárólag reklám-
       időt értékesít - műsorokat nem, azokat csak sugározza. Éppen ezért
       értelmezhetetlen a "befejezetlen termelés" készletrevétele is.

(15) Az MTV Rt. valamennyi bevételét számbavéve: eredményül összesen
       30.552,3 millió forintot kapunk. Az összes költség és ráfordítás együttes
       összege: 31.511,3 millió forint, - így a gazdálkodás éves eredménye 959
       millió forint veszteség. A valós veszteség a legjobb esetben 2,0 Mrd forint.

A könyvviteli mérleg egy olyan társaság éves gazdálkodásának - rózsaszín - összképét mutatja, amely kiadásait bevételeiből fedezi, szinte probléma-mentesen önfinanszírozó, halmozottan egyre növekvő összegű tartalékokat képez, miáltal vagyonának összértéke is egyre nő. Pedig csak felpumpálják.     A valóság azonban az, hogy a halmozott veszteség az, ami egyre növekszik, - miáltal a vagyonvesztés fokozódik, gyorsul a vagyon felélése, az egyébként is immobil vagyonelemek rohamosan értéktelenednek, a vagyon belső értéke folyamatosan hígul.
Az MTV Rt. lassan fizetésképtelenné válik, majd a felszámolás sorsára jut.

Tenni kéne már valamit!

Vác, 1998. július 20.                                    

Megjelent: a Magyar Demokratában, 1998. július 30-ikán.

Utóirat:  Utólag is elnézést kérek az írás újságírói hangvételéért, - ezt a mérlegelemzést eredetileg és alapvetően publicisztikai céllal készítettem.                                                                    

Vác, 1999. július 10.
                                                       
                                                                      Czike László   

 

 

 


 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre