Czike László

           Sándor György publicisztikájáról 

Sándor György előadóművész (önmagát humoralistaként aposztrofálja) publicisztikájában az önkifejezés három, részben különböző műfaját valósítja meg, illetve gyakorolja, - ennek elmúlt három évi ‘termését’ elemzem. Mindhárom műfaj sajátos, egyéni, személyiséghez kötött specifikus entitás, amolyan önálló írói ‘találmány’. A három - persze összefonódó - ‘műfaj’ a következő:
 Sándor György legutóbbi három önálló előadói estje
 A 20. század idill-kollázsa (Sándor György szóképes albuma)
 Sándor György elmúlt három évi újságcikkei (publicisztikája).      

1.  Az önálló előadói estek 
Az önálló előadói estek (terjedelmük, időtartamuk 1,5-2 óra szöveg) műfaja teljesen kiforrott, mindegyik est különálló, kerek egész, amelyek mondanivalójában minden összefügg mindennel, egyes motívumok vissza-visszatérnek, a legapróbb részletektől a legátfogóbb összefüggésekig minden előre megtervezett, drámai pontosságú, tudatos építkezés, - szuggesztív csoda.
A művész háromféle építőelemet használ: más íróktól vett idézeteket, valóságból, újságokból vett hivatkozásokat, regény-, próza és/vagy versrészleteket; amolyan látszólag öncélú, sokszor önálló értelemmel fel sem ruházható, irracionális szöveg-töredékeket, afféle dadaista bazalt-zúzalékot, amivel, mint jól hangzó, nevetésre csiklandozó generál-katyvasszal önti le, hogy elrejtse a titkos, mélyértelmű, filozófikus mondanivalót, illetve töltse ki kvázi-katartikus/hipnotikus ‘űrrel’ a csattanó poénok közötti időtartamot.
Az eszmei mondanivalót hol kimondja, hol mással mondatja ki, máskor csak a szöveg belső lejtésében, kiérezhető összefüggéseiben, mint láthatatlan összetartó erőt működteti, - tudjuk ki ő, de rajtakapni sohasem lehet!
A mondanivaló, a szerkezet, a miliő, a dramaturgia, a poénok is mind saját ‘találmányai’, - egybefüggő, jótékony hipnotikus álom: Cipolla varázslata, - ám az ébredést nem követi semmilyen kellemetlen meglepetés; egyszerűen csak sajnáljuk, hogy a keserédes/pukkasztó meseálom hirtelen véget ért...
A Gellért Szálló halljában még Gyárfás Tamás is a varázslat rabja lett. 

2. A szóképes album 
A 20. század idill-kollázsáról megjelenésekor már írtam kritikát, amely eltérő szöveggel látott napvilágot a Demokrata hetilapban (1999. XII. 23.), majd az Új Ember katolikus hetilapban (2000. II. 6.), - így ezeket nem ismétlem. Ez a könyv rendkívül érdekes, - s mind terjedelmében, mind időhorizontjában - nagyléptékű alkotás, hiszen felöleli a történelem teljes 20. századát. Teszi mindezt amolyan szubjektív irodalmi szöveg-gyűjtemény látszatát keltve, mintha csupán az lett volna az író/szerkesztő leghőbb vágya, egyszeri célja, hogy kedvenc olvasmányainak szöveg-részleteit látszólag összefüggéstelen csokorba fűzze össze, mint saját sűrített kívánság-műsorát. A dupla cím (kollázs és album) még tovább fokozza a látszatot, még inkább elrejti az alkotó valóságos szándékát; mert hát épeszű ember mégsem gondolhatja komolyan, hogy valaki a Világ és Magyarország, általa legszebbnek, legokosabbnak ítélt irodalmi alkotásaiból szemezgetve rakja össze a borzalmas 20. század igaz történetét, pontosabban azt a történetet, amelyet a szerző igaznak vél. Nem szólva arról, hogy a ‘merénylet’, ami az olvasó ellen készül, sokkal kiterjedtebb, hiszen a könyv több évszázados, sőt, még korosabb szövegrészleteket, idézeteket is tartalmaz, mintegy észrevétlenül beleötvözve azokat a ‘modern’ szófolyamba... Ez utóbbi azért történik, mert a 20. századi írások - minden maradandó értékük ellenére - sokszor ‘nem eléggé klasszikusak’, ami az alkotó rendkívül finom intuíciója.
De másról is szó van itt! Az idill-kollázs nem csupán a 20. század történetét szeretné irodalmi koszorúként átfogni, hanem bújtatott/hátsó szándékkal az egész emberi történelmet. Sándor György láttatni szeretné, hogy az egész történelem - Ószövetség és Újszövetség - egységes egész, és hiába olyan rettenetes az utolsó századunk története, mégis egyfajta kollektív megtisztulás, amolyan ‘monumentális tisztítótűz’, amely végeredményében visszavisz mindnyájunkat a paradicsomi gyökerekhez, hogy újra megtaláljuk egymást, és teremtőnket, az egy, igaz Istent. Utunk tisztító, irodalmi időutazás.  Sándor György, a szerző-előadóművész saját albumában egyfajta különös narrátori szerepkört alakít. Foggal és körömmel ragaszkodik alapállásához, miszerint a 20. század történéseinek minden szörnyűsége ellenére a felidéző és felidézett irodalmi művek idillt teremtenek az olvasóban is, - viszont folyamatosan élőn tartja a kételyt is, amikor narrátorként (néhol nem is személyesen!) bele-belerondít ‘a maga teremtette’ önkényes idillbe, mintha csak túlzásba vitte volna kedélyállapotunk jó szándékú manipulációját. Ámde Sándor Györgynek, a lelkünk húrjain hideg-, s melegrázást citerázó varázslónak még ennyi sem elég az ellenpontozásból; rendre elutasítja az alkalmi rendbontót, és ‘önkényesen’ újra visszatér mentsvárába, az idill-kollázsba. A hideg-meleg zuhany maga az eleven kétely: magányosan és együtt is kétségbeesetten keressük önmagunkat, s a helyes utat; ugyanakkor egyáltalán nem vehető biztosra, hogy végül meg is találjuk. De az idill: valódi! A könyvet, az albumot alkalmasint sokféleképpen hasznosíthatjuk: kinek-kinek ízlése, hangulata, világnézete, lelkisége vagy beállítódása szerint. Aki a világból, a történelemből csak atomizált mozaikok látására képes, az is megleli örömét a részletek olvasásában, hiszen a remekművek töredékei önmagukban is - mint cseppben a tenger - remekművek maradnak. A pesszimista lelki felüdülésre, - az örök optimista önigazolásra lel benne. Egyedül a notórius dühöngők ne számítsanak semmilyen kielégülésre, mert a szerző még a kevéske mérget is csokoládé-bevonattal kenve adagolja. Az az igazság, hogy Sándor György legmélyebb szándéka szerint - határtalan megbocsátó-képességéről téve tanúbizonyságot! - a komplett történelmet egyetlen hatalmas idill-kollázsként mutatná be, és nemes célját el is éri a profi varázsló, amennyiben többször is végigolvassuk a művet, engedve, hogy élet-elixírje újra meg újra átjárhassa reményt vesztett sejtjeinket.

3. Öt évi publicisztikája 
Sajnos, önálló estet nem lehet minden nap rendezni; legfőképpen nem új és új műsorral, vadonatúj mondanivalóval. Hónapok, évek munkája kell ahhoz, hogy egy-egy est műsora végleg kikristályosodjék.  
Idill-kollázst, szóképes albumot sem lehet minden évben újat alkotni, de bármilyen aktuális, naprakész tartalmú könyvet sem. A könyv-forma egyébként sem a folyamatos önkifejezés legmegfelelőbb módja, eszköze.
Sándor György eszmei mondanivalója maradandó, egyetemes emberi értékeket közvetít, amelyek - legyen bár akármilyen egyszerű is az igazság! - többnyire csak nehezen fejezhetők ki a modern publicisztika szerkesztők által előírt szűk terjedelmi korlátai között, magyarán: csak cipőkanállal, vagy esetenként baltával (Hamupipőke-effektus) erőszakolhatók újságcikkekbe. Éppen ebből ered az író meg nem szűnő ‘identitás’-keresése; tulajdonképpen az adekvát formát keresi, amelybe gondolatai beleszoríthatók. Sándor György - mint publicista - gyűjtögető típus. Nyitott szemmel és füllel jár-kel a világban, minden lényeges információt naprakészen feldolgoz, beépít világ-koncepciójába, amely nyitott, cseppet-és sohasem prekoncepció. Mivel sohasem tudhatja előre, hogy a szerkesztők terjedelmi okokból mikor és hol fogják félbeszakítani legmagvasabb gondolatmeneteit, - kénytelen egyre miniatürizáltabban fogalmazni. Összetett szavakról, bővített mondatokról, összefüggés-magyarázatokról már régen szó sem lehet: csak slágvortokból, lehellet-finom, apró jelzésekből, utalásokból, mozaikokból - modulárisan, legó-szerűen - építkezhet. Hallatlan alkalmazkodó képességével, önkorlátozást is gyakorolva felépített technikájával az olvasóiban is igyekszik kialakítani azt a mozaiklátást, ami a szitakötő szemével fogja át teljes szélességében és mélységében a látóteret, azt az összképet, amely egyben, egészben nem fér el az agy látóközpontjában. Mert nem a szem, a teleobjektív a látás szűk keresztmetszete, hanem a vetítővászon az agyban. Sándor György ezért mozaiklátást fejlesztett ki, hogy agya vetítővásznát panorámává bővíthesse. Sok-sok parányi képernyőn, párhuzamosan futnak a világ történései (lásd: a műholdon - ASTRA-Mosaic), amely történések között látszólag egyetlen kapocs azok egyidejűsége. A több-száz tévécsatorna csak a látszatot erősíti.
Tőzsde, autóverseny, utcai lövöldözés, profi box, választási csalás, beiktatás, beavatás, ok-nélküli elsüllyedés, bukott diktátor, parázna demokrata, interaktív internet, olimpia, 4-es metró, olajfolt és gázprom, holland telepesek, letűnő kisgazdák, liberális szerb nacionalista, elsíbolt milliárdok, prágai ősz, - vajon hol, mikor fog majd újra felépülni Salamon király temploma?! Festett világ! Mozaikok, amelyek egyetlen gyűjtő-fogalma a kereskedelmi televíziók szenzációhajhászása. Felvillanó mozaikok, s a szédelgő szitakötő. Sándor György publicisztikái látszólag összefüggéstelen, egyenként irracionális mozaik-látomásokról szólnak, amelyek valahol mégis összefüggenek. Mozaik-látása egy újfajta, rejtőzködő látásmód, modern látás-technológia. Az Új Világrend új szabványa, mely szerint már látni is csak lopva szabad...
Sándor György úgy lát, és úgy láttat, hogy még sincs ellene bizonyíték.
Olyan mutáció, amelynek a segítségével túlélhető volt a 20. század.
Mert a 21. század már egy másik történet! Aki látta Sándor Györgyöt az ATV-ben 2001. őszén alvó ügynökként, miután előbb a new-yorki iker-tornyok, majd a tragédia ellentételezéseként egész Afganisztán omlott-rogyott térdre, - tudja, miről beszélek! Páratlan produceri és „operatőri” képességeit is felvillantotta, amikor visszafelé rendezte meg, s filmezte le a szeptember 11-iki iszonyatos látványt: mintegy „pogány feltámadásként” bemutatta, amint a ledőlt tornyok a gomolygó füst és sitt-káoszból újra felépülnek, majd mikor már talpra álltak, kirepül belőlük a két Boing...!
Elképesztő fantáziája klasszikus paródiává szelídítette Usama bin Laden sikertelen kézre-kerítésének groteszk hadi-történetét, - hogy meg tudjuk emészteni az irracionális cselekményt, amolyan anti-shakespeare-i dráma lett belőle; Rómeó és Júlia románca a kopár afgán sziklabarlangban...
Az új évezred új évszázada egy újabb, megdöbbentő átváltozásra késztette Sándor Györgyöt. Az egykori humoristából, majd humoralistából és a szárnyait bontogató renitens publicistából (akinek a baloldala szintén jobboldalas, máskor meg mintha nem is lennének oldalai!) beavatottá, varázslóvá, bölcs vátesszé érett, hogy megértesse velünk az új világot.
Aki nagy tétekben remél; aprópénzre sosem váltja a tehetségét.
Gratulálunk köztársasági elnöki kitüntetéséhez!

Vác, 2002. november 20.