czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Mennyei Izrael
Mennyei Izrael : Mennyei Izrael IV.

Mennyei Izrael IV.

  2005.02.25. 19:01


10. Cselekmény – párhuzamos szálakon
Az embernek - nekem - már ‘hosszabb ideje’ az az érzése, hogy a történelemben párhuzamos szálakon fut a cselekmény. Ha értik - mire gondolok. Példa erre az Ó és az Új Szövetség. Az ortodox zsidók 2000 éve is folytatólagosan a Messiásukat várják, holott Jézus Krisztus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás már egyszer itt járt a Földön, mint a megtestesült Ige, és - legalábbis a zsidó nép túlnyomó többsége számára - ‘mintegy észrevétlenül’ megváltotta bűneitől ezt a velejéig romlott világot. De a zsidó nép a Salamon Temploma újjáépítését tervezi, készül a régi-új rituálékra; - s készül a Messiás fogadására, aki majd létrehozza a ‘Lelki Izraelt’, de aki már egyszer itt járt, csak akkor nem egyszerűen nem vették észre, hanem: keresztre feszíttették... Mondom, a megváltás története párhuzamos szálakon fut... Mintha két különböző megváltásról és két különböző Megváltóról, sőt, két különböző szövetségről is lenne szó. Miközben az ember 100 százalékos biztonsággal tudja, hogy a paranoiás emberiség skizofrén történelme ugyanaz az egyetlen, bár távolról sem egységes történet, a bűn és a megváltás, a gyilkolás és a kegyelem története, amelynek valamennyien ‘szenvedő alanyai’ vagyunk. Azé az isteni kegyelemé, a megváltásé, amelynek minden ember egyaránt részese. De az embert mégsem hagyja nyugodni a szörnyű kétség. Mert az ortodox vallásúak, miközben makacsul a saját, ‘először eljövő’ Messiásukat várják; - azt is elvárják Istentől (Jahvétól), hogy a Szikla-mecset helyszínét földrengéssel tisztítsa meg az újjáépítendő III. Salamon Temploma számára. Mondom, a történet, a világméretű cselekmény párhuzamos szálakon fut, - vagy csak futtatják a szabadkőművesek, a történelem párhuzamos szálainak nagymesteri selyemgombolyítói. A párhuzamos cselekmény ugyanis - Jákin és Boáz, WTC-ikertornyok, dollár, euró, stb. - a világ szabadkőműveseinek, vagyis az Antikrisztusnak a legfőbb titka. - Cz. L.) Aztán:             
 11. Az Antikrisztus
„Amint lenéztem a pusztaságra, mit az Ótestamentumban Joel próféta ‘Jozafát völgyeként’ említ, akaratlanul is eltöprengtem, hogyan is fog kinézni a meghitt idillikus táj, amikor ismét katonákkal és pusztító harci gépezetekkel telik meg. Márpedig ez elkerülhetetlennek látszik. Amikor a zsidók 1948-ban Palesztina területén megalapították az önálló államukat, rögtön összeütközésbe kerültek a föld tulajdonjogát illetően, és a helyzet azóta sem rendeződött. A közel-keleti konfliktus olyan, mint egy gyógyulni nem akaró fekély, egy izzó parázzsal teli gödör, ami bármelyik pillanatban pusztító lángtengerré változhat. Eme lángok pedig a világ összes országát el fogják emészteni. A zsidó és keresztény biblia-kutatók évszázadokon keresztül tanulmányozták a Szentírás próféciáit. Sokan egyetértenek abban, hogy ezekből levonható egy elkerülhetetlen következtetés: a közel-keleti válság olyannyira felerősödhet, hogy végül már az egész világ biztonságát veszélybe sodorja. Fokozatosan a Föld összes országa belesodródik egy világméretű konfliktusba, aminek a végkifejlete - az Armageddon - sokak szerint nem lehet más, mint egy termonukleáris holocaust. (...) A történelem a Dániel próféciái közül már soknak bebizonyította a pontosságát, hiszen jó pár világméretű esemény zajlott le pontosan úgy, ahogy azt előre megjövendölte. Úgy tűnik, most adva van a terep a próféciák maradékának beteljesülésére is. (...) ... Dánielnek újabb látomása támadt, ami az első jövendölés kiegészítése és egyben igazolása volt. Ebben négy vadállat jelent meg előtte, amit négy nagy-hatalomként értelmezett. Egy oroszlánt látott meg sasszárnyakkal, egy medvét három bordával a szájában, egy leopárdot négy fejjel, négy szárnnyal, végül pedig egy különös, tízszarvú bestiát, amely ‘félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt’ (Dániel 7:2-7). (...) Az oroszlán jelentette Babilont, a medve az ezt követő Méd-Perzsa Birodalmat, a bordák a medve szájában a három hódító hadjáratnak feleltek meg. Nagy Sándor hellenisztikus birodalmát a leopárd szimbolizálta, a négy fej a birodalom felosztását jelentette a négy hadvezére között Sándor halálát követően. A tízszarvú szörnynek az utolsó napokban fel-éledő Római Birodalmat kell jelentenie. Dániel így folytatja: „Amint a szarvait figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük. De előbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj.” Ez a kis szarv egy erőskezű vezető szimbóluma, aki a vég napjaiban fog eljönni. Könnyen lehet, hogy a legutóbbi európai események beteljesítik a próféciákban feléledő Római Birodalom nagy vízióját. A próféciakutatók évtizedeken keresztül tanították, hogy az Európai Közös Piacból (későbbi nevén: Európai Gazdasági Közösség) fog kialakulni egy olyan politikai egység, ami az újjászületett Római Birodalmat fogja meg-testesíteni. Mindez 1993-ban vált valósággá az Európai Közösség létrejöttével.

Ez egyetlen közös piacba tömörítette egész Nyugat-Európát - majdnem 350 millió embert. (Hát még mi lesz a legújabb bővítések után! Még két-három év, és az Európai Únió lélekszáma megközelíti, majd eléri a félmilliárd főt. - Cz. L.) (...) A Római Klub (ami állítólag az Illuminátus Rend egyik legmeghatározóbb háttér-hatalmi szerveződése a Bilderbergi Csoport mellett) 1991-es jelentése ‘Az első globális forradalom’ címmel üdvözli az EK globalizációs törekvéseit. A legtöbb ember ugyanis nem vette észre: az EK több egyszerű gazdasági szövetségnél. Politikai szempontból is egységbe tömörítette Európát egy Európai Úniónak (EU) nevezett testület vezetése alatt. Az egyes tagországok szuverenitását mind határozottabban elnyomja a közösség egyre növekvő politikai befolyása. Most pedig Nyugat-Európa is közös politikai egységet alkot - még arról is szó van, hogy közös védelmi erőket hoznak létre -, márpedig a próféciák szempontjából  ez hatalmas jelentőségű! Az EU most dolgozza ki a tagországok közös kül-és védelmi politikáját. A következő logikus lépés az egyesített hadsereg felállítása lenne. 1960-ban a francia Charles de Gaulle egy egységes Európáról beszélt, ami „az Atlanti-óceántól az Urál-hegységig ér”. Az EU gazdasági és politikai befolyása elér a Közel-Keletre. Izrael 1995. novemberében szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az EU-val, és csatlakozott az EU fejlesztési és kutatási programjához. (...) Figyeljük meg, hogy az EU az elkövetkező években milyen politikai befolyásra fog szert tenni! Figyeljük meg, hogy az EU mily’ hatalmas nyomást gyakorol Izraelre a palesztin kérdéssel kapcsolatban! (...) Figyeljük meg, hogy egy vezető fog kiemelkedni az EU-ból - egy ‘kis szarv’, amelyik három másik szarvat (Franciaországot, Németországot és Spanyolországot?! - Cz. L.) fog gyökerestől kitépni! Ki ez a ‘kis szarv’, ez az erőskezű vezető, aki Dániel próféta szerint ki fog emelkedni? A Szentírás Antikrisztusként is említi. Noha az Antikrisztus még nem jött el, az antikrisztusi szellemiség e percben is ott munkálkodik szerte a világban, ahogy az a zsoltárokból is kitűnik. Jézus azt mondta: „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket, csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.” (Máté 24:24). (...) Aki ismerik az igazi Messiást, azokat holmi imitációk nem fogják megtéveszteni. Az Antikrisztus szellemisége, valamint a Jézus Krisztus nevét és hatalmát magukra vevő hamis apostolok a kezdetektől közöttünk voltak. Ez Pál és János írásaiból is világosan kitűnik. Ám a vég napjaiban eljön valaki, aki minden eddiginél megnyerőbb, álnokabb, kétszínűbb és hatalmasabb, mert birtokolja a Sátán erejét. Ez a ‘bűnös ember’ vagy más néven ‘törvénytelen ember’ maga az Antikrisztus, akinek végtelen a gyűlölete Isten és a Messiás iránt. De ki vajon ez az Antikrisztus? Most is köztünk van? Megjelent-e már a Földön? Noha még nem mutatta ki igazi természetét, én személy szerint biztos vagyok abban, hogy a válasz az, igen, ez az ember él és köztünk jár. E percben is a cselvetését tökéletesíti éppen, közben pedig sokakat megtéveszt és csalja őket a követői táborába, - amikor azonban eljön az idő, megmutatkozik majd a feneketlen gonoszsága. Ennek az embernek a valódi természetére jelen könyv is ékes példa: csak egy ‘törvénytelen ember’ hoz létre hamis békefolyamatokat, hogy Jeruzsálemet elárulja. Az Antikrisztus nem csak Isten ellensége, a zsidók elpusztítására is éppúgy törekszik. Békét köt Izraellel, az ‘átfogó béke’ zászlaja alatt bevonva a nemzetet egy álnok szövetségbe. (Tudni illik, hogy Izrael kérte a felvételét az Európai Únióba. - Cz. L.) Csakhogy ez a csapda Isten és választott népe ellen irányul! Az Antikrisztus megalapítja a saját birodalmát (az Európai Úniót? - Cz. L.), azután álnok természete és emberfeletti képességei révén az emberek millióival hiteti el, hogy a legzseniálisabb, legtehetségesebb vezető a Földön. Erői valójában azonban a Hamis Prófétától származnak, aki a szín-falak mögül vezényli nagyszerű és varázslatos tetteit. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban elegendő információval rendelkeznénk az Antikrisztus konkrét megnevezéséhez, bár néhány jelöltet mindenképpen ismerünk. A Szentírás tartalmaz bizonyos utalásokat erre a férfira nézve, és a hamis prófétára is, aki előtte jár majd. Ha jelenleg még nem is tudunk rámutatni, ezek a jelek segíteni fognak felismerni az Antikrisztust, amikor megjelenik. Tudjuk, hogy az Anti-krisztus csodálatos módon felépül egy fejsebből, amibe más belehalna. Akkora bölcsességgel és belátással fog uralkodni, hogy milliók bálványozzák majd.

Először csak tisztelik, aztán népszerű hősként bálványozzák, majd Istenként imádják. Végül pedig, írja a Jelenések Könyve, - a jeruzsálemi Templomban fog állni. Istennek kiáltja ki magát, és minden nemzetet az uralma alá hajt. Az Antikrisztus felügyeli a pénzvilágot, és a hozzájárulása nélkül nem történhet kereskedelmi tevékenység. Megparancsolja, hogy mindenkinek egy jelet vagy egy azonosító számot kell viselnie a karján vagy a homlokán, hogy felismerje a követőit. Akin nincs rajta a ‘Vadállat bélyege’, ahogy János nevezi, nem vehet és nem adhat el semmit. Eme nyomorultakat az emberek kiközösítik maguk közül, így nem lesznek képesek táplálni magukat vagy a gyermekeiket. János látomása figyelmeztetésként szolgál: „Aki leborul a Vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a Vad-állat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” (Jelenések 14:9-11). (...)
Ekkor kezdetét veszi az utolsó hét év, mielőtt Isten létrehozza az ezeréves földi királyságát, és beköszönt a béke kora. Csakhogy a Biblia szerint ez a hét év a Föld történelmének a leggyötrelmesebb kora, amikor az embereknek szörnyű megpróbáltatásokat kell kiállniuk. E periódust hívják ‘Jákob megpróbáltatásai korának’ is. Jeremiás próféta a következőket mondta: „Valóban, annyira nagy (borzalmas) ez a nap, hogy nincs hozzá hasonló. A szorongattatás napja Jákob számára, de megmenekül.” (Jeremiás 30:7). A Messiás ezt mondta: „Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz.” (Máté 24:21). Dániel próféta kijelentette: „Abban az időben ... olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.” (Dániel 12:1). Ahogy egyre közeleg ez a borzalmas kor, a tízszarvú, „félelmetes, rettenetes és szörnyű erős” fenevad, amit Dániel már korábban megjövendölt, az újjáéledő Római Birodalom formájában kilép a színre. Az európai közösség tíz államából kiemelkedik egy erős politikai vezető, akinek a vonzereje és magabiztos fellépése számtalan embert megtéveszt a világon...

Dániel konkrétan is megjelöli, mikor veszi kezdetét az utolsó hétéves periódus: mikor Izrael békeegyezményt köt azzal az emberfeletti hatalommal rendelkező vezetővel, akit a Biblia Antikrisztus néven említ (Dániel 9:27). Megoldást kínál  a Föld egész létezését veszélyeztető nemzetközi konfliktusokra és problémákra. Először úgy tűnik majd, hogy minden rendben megy. Az évszázadokon át tartó fegyveres erőszakot felváltja az Antikrisztus által elhozott béke. Izrael a teljes erejét az ország fejlődésére és felvirágoztatására tudja fordítani, és soha nem látott jólét köszönt be. Mindezek tetejébe lehetővé válik a Templom újjáépítése, ahol újjáélednek az ősi áldozati szertartások. Amikor azonban már úgy tűnik, hogy Izrael számára eljött a béke kora, annak nyomban vége is szakad. Három és fél év elteltével az Antikrisztus felbontja az egyezséget Izraellel. Elmegy a jeruzsálemi Templomba, véget vet az áldozatoknak és a felajánlásoknak, majd ‘totális pusztulást’ előidézve - Istennek kiáltja ki magát...
 12. Az Armageddon
Az Armageddon peremén. Ezekiel próféta és a Jelenések Könyve is kiterjedten foglalkozik a Dániel látomásában megjelenő világégéssel. Ezekiel jövendölései hitelesnek tekinthetők, hiszen ő volt az, aki megjósolta a zsidók visszatérését az otthonukba, és Izrael újjászületését is. Látomásaiban részletekben menően be-számol a közelgő eseményekről, amelyek az Armageddon peremére sodorják a világot. (...) Ezekiel könyvében a próféta részletesen beszámol arról a hatalmas katonai offenzíváról, amelyet Oroszország, illetve az arab és európai államok szövetsége (Franciaország, Németország és Spanyolország?! - Cz. L.) indít majd Izrael ellen. (...) Ez hát az a tarka sereg, ami fegyvert fogva Izrael ellen indul. Oroszország fogja vezetni a hadakat, olyan időben, amikor senki sem számít a háborúra. Miután békét kötött az Antikrisztussal, a nemrégiben felemelkedett hatalmas vezetővel; Izrael három és fél évig békében és jólétben él, ami hamis biztonságérzetbe ringatja az országot. (...) A volt Szovjetúnió hatalmas fegyver-arzenáljának java része még ma is Oroszország tulajdonában van. A gazdasági nehézségek, illetve a politikai instabilitás miatt könnyen elképzelhető, hogy az ország stratégiai szövetséget köt az arab államokkal, hiszen így Oroszország hozzáférne a felbecsülhetetlen értékű közel-keleti olajkészletekhez. Sajnos, a fentiekre már bizonyítékok is vannak. A Szovjetúnió széthullása után egyes terroristabarát arab államok nukleáris fegyvereket próbáltak vásárolni szovjet utódállamok rosszul fizetett katonatisztjeitől. Valójában lehet, hogy már meg is tették. (...) Az Ezekiel könyvében felvázolt stratégiai szövetségek kialakulása sajnos nagyon is valószínűnek tűnik. Nemcsak hogy elképzelhető egy ilyen szövetség, de a Szentírásban elénk tárt totális pusztulás előidézésére alkalmas fegyverek máris rendelkezésre állnak. A nukleáris háború rémségeihez igen hasonló fenyegetést jelentenek a biológiai fegyverek, melyek féktelenül terjedő halálos betegségeket zúdítanak majd az ellenséges katonákra. Biztos, hogy a terrorista-csoportok egy ideje már kísérleteznek a halálos baktériumokkal, és egynémelyik állítólag komoly készleteket halmozott fel tömegpusztító biológiai fegyverekből. Nem férhet hozzá kétség, hogy a kémiai és biológiai fegyverek, illetve az ezeket célba is juttató harceszközök már régen a közel-keleti iszlám rezsimek birtokában vannak. Eme biológiai fegyverek pusztító hatása minden képzeletet felülmúl. Annyi vírus vagy baktérium, mi egy teniszlabda nagyságú helyen elfér, - elegendő 100 000 ember megölésére, feltéve, hogy zárt térben engedik ki. Színtelen, szagtalan, gyakorlatilag felderíthetetlen. (...) Ezekiel be-számolója az Armageddonnak nevezett hatalmas katonai offenzíváról igen jól egybevág Dániel próféciájával. (...) Nem kell túlzott fantázia ahhoz, hogy el-képzeljük, amint Izrael arab szomszédai támadást indítanak a zsidó nemzet ellen. A közel-keleti propaganda antiszemita kirohanásoktól hangos. Jordánia és Egyiptom kivételével - az arab államok elméletileg 1948 óta egyfolytában hadban állnak Izraellel. Dániel próféta erre ezt mondja: „Észak (Oroszország és szövetségesei) királya, mint valami fergeteg, nekiront harci szekerekkel, - lovasokkal és nagy hajóhaddal. Betör az országokba, és elárasztja őket, amint átvonul rajtuk.” (Dániel 11:40). Oroszország ki fogja várni a káosz és teljes bizonytalanság pillanatát, és akkor rohanja le Afrikát és a Közel-Keletet. Az oroszok keresztül fognak rontani Izraelen, egészen le, Egyiptomig (Dániel 11: 42-43). Az északi királyság hatalmas hajóflottáinak említése előrevetíti a Föld-közi tengerről érkező csapatok partraszállását és támadását Izrael és Egyiptom ellen. Oroszország támadása Izrael ellen, noha látszólag megállíthatatlan, egy-úttal a legnagyobb baklövés is lesz. A röpke csata minden bizonnyal az egyik legpusztítóbb lesz az emberiség történelmében. Ezekiel szerint, amikor Orosz-ország hordái lerohanják Izraelt, „a hegyek megrepednek, a sziklák leomlanak és minden fal a földre omlik.” (Ezekiel 38:20). Ez a látomás erősen emlékeztet egy atomtámadásra. Akárhogy legyen is az, az északi hadak veresége világossá teszi, hogy Isten megvédelmezi a választott népét. Ezekiel szerint az orosz had akkora veszteségeket szenved, hogy Izrael csak hét hónap alatt tudja majd el-temetni a holttesteket, és a máglyára hajított fegyverek hét teljes évig égnek...

A titánok harca. Az arab és orosz csapatok pusztulása után csak két hatalom küzd majd egymással az Armageddon során. A Nyugat társadalmainak közös erői a római diktátor, az Antikrisztus vezetése alatt a Kelet hatalmas hordáival néznek majd szembe, amelyek valószínűleg a kínai hadigépezet zászlaja alatt fognak gyülekezni. Oroszország váratlan támadása remek alkalmat nyújt az Antikrisztusnak, hogy teljesen megszállja Izraelt, mondván, csak meg akarja védelmezni. Amikor már csak 42 hónap marad a próféciai utolsó „hétből”, az Antikrisztus hirtelen elkezdi kiterjeszteni hatalmát és megpróbálja az uralmat megszerezni az egész világ felett. Nem sokkal ezután felrúgja az egyezséget is Izraellel és megtiltja a további áldozati szertartásokat a Templomban. Az Anti-krisztus ‘totális pusztítást’ hajt végre, és megszentségteleníti a szentek szentjét azzal, hogy ott Istennek kiáltja ki magát, és a világ minden népétől feltétlen imádatot követel. Magához ragadja még a gazdaság irányítását is; - bárkinek, aki eladni vagy venni akar, a homlokán vagy a karján kell viselnie az ő jelét. Akik szembeszállnak vele, mind egy szálig elpusztulnak (Jelenések 13:15-17).

Ám az Antikrisztusra új veszély leselkedik: Keletről egy hatalmas sereg indul útnak a Közel-Kelet felé. „De a keletről (Kína) és az északról (talán a NATO-tagállamok) érkező hírek zavarba ejtik. Nagy bőszen ellenük indul, hogy el-pusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot.” (Dániel 11:44). A Jelenések Könyvében olvashatjuk, hogy „a hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak.” (Jelenések 16:12). Vagyis hogy a kínai hordák akadálytalanul haladhassanak a végső csata színteréig, „melyet héberül Harmagedónnak hívnak” (Jelenések 16:16). Az ott összesereglő katonák száma, és a fegyvereik súlya minden más csatát felülmúl az emberi hadviselés történelmében. A kataklizma nem elég ki-fejező szó, ha jellemezni akarjuk a Meggidó falai előtt lejátszódó összecsapás következményeit. A bibliai beszámolók tanúsága szerint a halottak száma eléri majd a Föld lakosságának egyharmadát. Szent János a következőket írta: „A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. (Szerény véleményem szerint a próféták látomásaikban a lóerő szót hallották, amit semmi mással nem, mint ‘valódi, élő lovakkal’ tudtak csak azonosítani. Ezek szerint az Armageddon végső tankcsatája harcoló tankjainak összesített ereje meghaladja a kétszáz-millió lóerőt. - Cz. L.) A látomásomban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tűzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította őket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tűz, füst és kénkő csapott ki. (Így festenek a tankok, amikor egyfolytában lőnek. Lásd: tankcsata az Ardennekben ‘A halál 50 órája’ című monstre amerikai, II. világháborús filmben. - Cz. L.) Ez a három csapás - a szájukból kicsapó tűz, füst, kénkő - megölte az emberek harmadát.” (Jelenések 9:16-18). Helyettesítsük be a lovakat önjáró tankokkal vagy mozgó rakétaállásokkal (és például: ‘arab’ Scud-rakétákkal - Cz. L.), - és máris egy modern nukleáris háború pontos leírásával találjuk szemben magunkat...

Elérkezett hát a végső nagy összecsapás. A frontvonal Izraelen át húzódik, a küzdelmek középpontja a Megiddói-síkság. János apostol megjósolja, hogy az elhullajtott vér Jeruzsálemtől kétszáz mérföldre északra és délre „a lovaknak a zablájáig ér” (Jelenések 14:20). Szinte felfognunk sem lehet, de a Jeruzsálem környékén és a Jordán folyó völgyében zajló összecsapásban kiömlött vér bele-folyik abba a kétszáz mérföld hosszú repedésbe, ami északon a Kineret-tótól a Jordán folyó völgyén keresztül a Holt-tengerig vezet, onnan pedig le a Wadi Arabahon (kiszáradt folyómeder) túl a Negev-sivatagig, illetve az Akabai-öböl partján fekvő Eilatig. A Közel-Keleten lezajlott hihetetlen mészárlás mellett az egész világon gigantikus lökéshullám (földrengés - Cz. L.) söpör végig, ami el-pusztítja minden nemzet városait. A bibliai leírásból az nem tűnik ki, hogy a pusztulást természeti erő váltja-e ki, mint például egy földrengés, vagy valami-féle szuperfegyver. Ám annyi biztos, hogy a világ összes nagyvárosa - Párizs, London, Tokió, New York - egy szempillantás alatt semmivé válik (Jelenések 16:19). Ahogy a csata eléri a borzalmas végkifejletét, és már-már úgy tűnik, hogy az egész Földön nem marad szemernyi élet sem - abban a pillanatban el-jön a Messiás, és megmenti az emberiséget a kipusztulástól. Jézus jövendölte így: „Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok ... s mellét veri a Föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, - nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24:22,30). Csakis Izrael Messiásának eljövetelével köszönt be a tartós béke a Közel-Keleten és világszerte. Dániel ezt írja: „az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szűnik meg soha.” (Dániel 2:44). Amikor az emberek kormányai elbuknak, Isten létrehozza saját birodalmát és kezdetét veszi a várva-várt millenium. (...) Jeruzsálem végre a béke városa lesz, és a világ fővárosa. Izajás így jellemezte az eljövendő, dicső időket: „Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” (Izajás 2:4). A Szentírás nem csupán azért fedi fel előttünk a próféciákat, hogy tudjuk, mi vár ránk a jövőben. De azért is tárja fel őket, hogy felkészíthessük a lelkünket Isten igéjének befogadására, hogy rájöjjünk, Isten milyen szerepet szánt nekünk a próféciában, és hogy buzgón imádkozzunk a beteljesüléséért. A próféciák lehetővé teszik, hogy részeseivé váljunk Isten tervének. Ez lázba hoz!

Én részese akarok lenni annak, amit Isten ezekben az utolsó napokban véghez visz. Isten figyelme Izraelre fog összpontosulni a történelem utolsó óráiban. El kell köteleznünk magunkat a Szentírás mint Isten igéje mellett, hallanunk kell, hogyan beszél hozzánk, hogyan buzdít arra, hogy kiálljunk Jeruzsálem védői mellett mindazokkal szemben, akik el akarják árulni a szent várost. Nekünk, akik bepillantást nyertünk Isten terveibe Jeruzsálemmel kapcsolatban, azért kell imádkoznunk és küzdenünk, hogy Isten törekvése a maga bölcsességében megvalósuljon.               
 13. Jeruzsálem elárulása
A szálak összefutnak. A jelen könyv lapjain mindvégig egy modernkori össze-esküvésről beszéltem Izrael állama és különösképpen Jeruzsálem ellen. Ismert a közreműködők névsora: a világhatalmak, az ENSZ, az amerikai elnökök és kormányok, az európai kormányok, az arab terroristák, a szovjet agitátorok és a szenzációhajhász média. Sokan vannak, akik jó szándékúan, önhibájukon kívül sodródtak bele az évezredes cselszövésbe. Mögöttük azonban ott áll a ‘legfőbb összeesküvő’, aki a sakkbábukat tologatja. A Szentírás őt a ‘sötétség fejedelmeként’ említi. A Sátán, a fondorlatos, rávette a világ kormányait, hogy vigyék véghez pusztító munkáját Isten városa ellen - mindezt a ‘béke’ nevében.

A Sátán, a hazugságok atyja, féligazságokat és teljes képtelenségeket suttogott az újságírók és riporterek fülébe, akik balga módon valós tényekként közölték azokat. A Sátán, aki csak lopni, gyilkolni és pusztítani jött, megtalálta követőit a gyilkosok és haramiák körében, akik rettegésben tartják és megtizedelik a zsidó népet. Ezek az oktalan résztvevők biztosak abban, hogy jól értelmezik a közel-keleti helyzetet. Nem is sejtik, hogy a sötétség fejedelme madzagra fűzi, s rángatja őket, és hogy a sötétség munkáját végzik be éppen, amit a próféciák   évszázadokkal korábban megjósoltak. Valójában ez a modern politikai össze-esküvés egy ősi spirituális összeesküvésből fakad. A Jeruzsálemért folytatott küzdelem valójában nem is az izraeliek és palesztinok, hanem természetfeletti hatalmak és mennyei birodalmak között zajlik le.

Ez a spirituális összeesküvés már az idők kezdetétől tart - attól a naptól kezdve, hogy Lucifer ezt mondotta: „Én az égbe megyek föl, s az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn - északon. Felszállok  felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!” (Izajás, 14:13-14). Az arroganciáért és büszkeségért, vágyáért, hogy megszerezze Isten hatalmát, a Fény teremtménye nagy árat fizetett: kitaszították a mennyekből. Jézus, a Megváltó így szólt: „Láttam a Sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből.” (Lukács 10:18). Miután nem felelt meg az eredeti szerepében, amiért a mennyben teremtették, a Sátán a Földön próbált meg igényt formálni az Isten városára, a Cion-hegyre, Isten szent hegyére. Isten földi trónját és azt a helyet, ahol a zsidó templom állt, a Szentírás Mórija hegyeként is említi. Ábrahám itt készült feláldozni Izsákot, Isten ígéretének fiát. Ha a Mennyország már nem lehetett az övé, úgy a Sátán Ciont akarta magáénak tudni, és odavonzani az embereket a világ minden tájáról. Ha a mennyben már nem tudta legyőzni Krisztust, botor módon úgy képzelte, hogy majd Jeruzsálemnél legyőzi Őt. A Cion-hegy Isten fennhatóságát, uralmát jelképezi, de a Sátán a sajátját akarja hirdetni rajta keresztül. Tudván, hogy Jeruzsálem nemcsak az Isten városa, de az a hely is, ahová Krisztus, a Messiás vissza fog térni, - a Sátán semmit sem szeretne jobban, mint elpusztítani a várost, felborítva ezzel Isten magasztos terveit. Nem csoda, hogy Jeruzsálem oly sok konfliktus középpontjában állt már az idők során. Ez a város már Dávid király uralkodása óta, háromezer éve áll az erőszak, a gyűlölködés és az árulások kereszttüzében. De biztosak lehetünk abban is, hogy a helyzet egészen addig nem fog megváltozni, amíg Krisztus vissza nem tér. Már izzik a parázs, ami egyszer csak lángra kapva fel-lobbantja a végső összecsapást Jeruzsálem falai körül. A világ nemzetei fizikai és szellemi értelemben egyaránt háborúba indulnak Isten városa ellen. Hacsak a világ országai nem állnak el abbéli szándékuktól, hogy Izrael pusztulására törjenek, Isten haragja lesújt majd minden nemzetre. Isten Zakariás prófétán keresztül így figyelmeztetett: „Azon a napon hozzálátok és mind kiirtom azokat a népeket, amelyek Jeruzsálem ellen kivonulnak.” (Zakariás 12:9). Az Isten megígérte, hogy egy nap majd kiegyenlíti a tartozást. Eljön az idő, amikor a világ nemzetei többé már nem vívhatnak pusztító háborút Jeruzsálem ellen.

Akik pedig annak idején a város ellen fordultak, borzalmas árat fizetnek érte. A próféta így szól: „Ez lesz a csapás, mellyel az Úr minden népet sújt, amiért Jeruzsálem ellen harcolt. Szétmállik a testük még amikor lábon járnak, szét-mállik a szemük a gödrében, szétmállik nyelvük a szájukban. Azon a napon nagy rémületet támaszt köztük az Úr...” (Zakariás 14:12). Hasonló büntetés vár mindazokra, akik kezüket Isten városára emelték!”

Az igazak Krisztus szeretetét, a hamisak Krisztus igazságát fogják megismerni.

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon