Czike László

                                  A jobb, a bal és a liberális   

Vajon jobb-e a jobb, bal-e a bal, liberális-e a liberális; - egyáltalán, hol van az igazság a hétköznapi ember szempontjából, mi is ezeknek a baljós kulcsszavaknak a valódi jelentése, az eredeti tartalma?!
Egykoron a jobboldal-baloldal kifejezés abból a térbeli elhelyezkedésből eredt, hogy az angol parlamentben a jobboldalon ültek a konzervatívok, és a baloldalon a munkáspártiak. Az utolsó 20-30 évben ennek - hogy ti. jobb-és baloldal - az értelme teljesen megváltozott. Mi a helyzet ma?

Az úgynevezett „jobboldal” képviselői (monarchisták, konzervatívok vagy  republikánusok) mindig is „rend-pártiak” voltak; gondolatban is irtóztak az anarchiától, amelyet a Che Guevara-és Fidel Castro-szerű latin-amerikai forradalmárok szelleme testesített meg és hurcolt szét világszerte - azelőtt Moszkva titkos utasítására. Valamikor a kommunizmus, az anarchia és a terrorizmus (lásd pl.: Carlos) rokon-értelmű szavak voltak; annyira, hogy a létező kommunizmus - minden hatalmi centralizmusa ellenére - több mint 70 éven át a szervezett anarchiát valósította meg, terrorisztikus eszközökkel. Mai szocialista, ál-szociáldemokrata utód-képződményei az emberek társadalmi és civil-életének szüntelen, erőszakos/erőltetett meg-szervezése helyett már „beérik” a növekvő mértékben központosított erő-források, az elsődleges jövedelmek másodlagos szétosztásával; - amely eszközt rendkívüli találékonysággal használják fel hatalmuk megőrzésére, bebetonozására vagy újra-megszerzésére. Az államrend ily módon a rend puszta fenntartójából és működtetőjéből, majd a társadalom önkényuralmi szervezőjéből egyszerű ‘pénz-újraelosztogatóvá’ avanzsált, ami a modern európai ‘szociáldemokrata állam’ amúgy működésképtelen modellje...
 
Egyértelmű, hogy a közrenddel, a közbiztonsággal - a Renddel! - immár senki nem foglalkozik. Az új típusú felfogás és szisztéma kialakulásában jelentős szerepet játszott Lenin anarchista gondolata, mely szemben az etatizmussal, az állam fokozatos elhalásának szükségszerűségét hirdette. (Valójában a kommunizmus minden idők legközpontosítottabb erőszak-szervezetét, államát építette ki, ami persze ordító ellentét szavak és tettek között.) A magyar állam a rendszerváltás óta is folyamatosan duzzasztja apparátusát; viszont az anarchista gondolat a ‘szabadelvűek’ mindennapi ideológiai-romboló ténykedésében él tovább, vagyis: az állam ‘hagyjon fel’ piaci, piac-befolyásoló, társadalmi igazságtevő gyakorlatával. Tarthatatlan álláspontjukat éppenséggel arra alapozzák, hogy a kommunizmusban és a szocializmusban is minden baj az állam törekvéseiben gyökeredzett...
Ami a tanuláshoz való jogot illeti; ebben ‘mindkét oldal’ a szabadelvűség irányában fejlődött, nem épp átütő sikerrel! Ma már a legmagasabb szak-képzettségeket csak azok érhetik el, akik elit rétegek, és a legmagasabb jövedelmeket élvező szülők gyermekei, mert az egyetem költségeit csak a kiváltságosok képesek megfizetni. Tanulhat mindenki szabadon, akinek a pénz nem probléma!

Ma a világ és Magyarország belpolitikája és társadalmi élete is egyaránt végtelenül és reménytelenül megosztottnak látszik; még az olyan „nagy demokrácia-múltú” országokban is, mint az USA, ahol nincs is a szó klasszikus értelmében vett „jobboldal”, azt látjuk, hogy a „baloldal”, a demokraták ellentételezik a republikánusokat; - holott voltaképpen mindkettő ugyanazt akarja, csak a másik fenyegetőbben ellentételezi azt, aki kevésbé... A baloldal egy olyan, ősidőktől fogva létező oldal, amelynek a legbenső természete - az ellentételezés! Saját tételei nincsenek is; csak a kategorikus, makacs ellentmondás, a mindent élből tagadás; - mint az a bizonyos nemet mondogató francia baba: la puppet qui fait non...! (Aki emlékszik rá: a slágert Michel Polnareff énekelte.) Az anarchisztikus tév-eszme, amely az életünket úgynevezett jobboldali és baloldali értékekre osztja tulajdonképpen azon az arcátlan felfogáson alapul, miszerint: a van és a nincs; a valami és a semmi; a lét és a nemlét; az igen és a nem; az igazság és a hazugság; a gyávaság és a bátorság; a jellem és a jellemtelenség; a vagyonszerzés és a lopás - kvázi azonos értékek! De tovább is mehetünk ennél! Vajon hihetjük-e komolyan, hogy az anyag és a szellem, a hamis illúzió és az alkotó gondolat, a butító téveszme és a színtiszta igazság - azonos értékek?!

Hihetjük-e pl. komolyan, hogy az egyenes és a ferde valójában nem más, mint az ember egészséges hajlamainak jobb-, illetve bal oldala?!
Hihetjük-e komolyan, hogy a Sátán nem más, mint Isten természetes ellentéte, egyenjogú tükörképe (ha nem lenne, ki kéne találni!); ezért hát a bűnnel alázatosan együtt kell élnünk, mivel személyiségi jog?!

A személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy miközben valamennyire léteznek ugyan „a szilárd elvi alapok” - amik az ellentétet generálják a két szembenálló oldal között! -, addig ez a markáns polarizáció nem mindig követhető nyomon az emberi jellemekben; tekintve, hogy az emberek nem jók, vagy rosszak, s igencsak „vegyes” világnézetűek.  Ebből is következik, hogy a jobboldal és a baloldal merev szembeállítása éppúgy „ravasz mesterkedés” csak, miként az egész sematikus gondolat, amely antagonisztikus ellentét-párokra próbálja felosztani az életünk vala-mennyi mozzanatát, aspektusát. Mintha egy romlott, paranoid-skizofrén, gyűlölködő elmének lenne rögeszméje, hogy a világ másképp működés-képtelen... Aki gyűlölködik, annak mindig újabb és újabb ellenségképekre van szüksége, csakhogy a gyűlöletének legyen tárgya. És ha a világ nem  ilyen és nem is akar ilyen lenni; akkor a gyűlölködő megújuló háborúságot szít, és a rendet káosszá rendezi át... Hogy az uralma fennmaradhasson!

Természetesen nem „jobb” a jobb, és nem „balabb” a bal; mivelhogy valójában nincsenek is ilyen szembenálló oldalak, - merő kitaláció az egész. A káoszt, a zűrzavart keltőknek lételemük az anarchia; ezért hát egy képtelen, de valósnak látszó festett világot vetítenek elénk, amelyben ők, mint természetes közegükben kiválóan eligazodnak és mozognak, de jaj nekünk, ha nem vagyunk képesek felvenni a hazugságaik „ritmusát”!
Aki elfogadja ezt a lélek és a szeretet törvényei szerint valószínűtlen, vad és engesztelhetetlen gyűlölettől fortyogó, életellenes közeget, az önmagát ítéli halálra, hisz élő ember nem úszhat át az alvilág folyóján, a Styx-en...

A magyar politikai paletta, étlap még a világszerte szokásos „kétpólusú” szisztémánál is sokkal ravaszabb álmegoldást kínál, amikor a liberális gondolati rendszert mindkét (fiktív jobb és bal) oldallal szemben is ellentételezi; mintha a liberalizmus olyan pozitív alternatíva lenne, amely akármelyik szembenálló fél helyett választható, és mindkettővel szemben is reális, önálló alternatíva. Értsd: a liberalizmus az egyetlen bölcs értelmi megnyilvánulás; - olyan univerzális gondolati sík, amely tökéletes fogódzó a legbonyolultabb egzisztenciális és egyéb problémák megoldásában.  

Hogyha elfogadjuk „a liberális értékek” külön rendszerét és azt tételesen összevetjük ‘a két alapoldal értékeivel’, úgy a következő láncszerű össze-függést állíthatjuk fel: a baloldal tagadja ‘a jobboldali’ értékrendszert (elsősorban Istent, a túlvilág létezését, a lélek halhatatlanságát; - de még a hagyományos nemzetállam létjogosultságát is, értsd: proletár internacionalizmus); a liberalizmus viszont nem csupán a klasszikus konzervatív értékeket, de a ‘szociáldemokrata’ értékrendet (például: szolidaritás, jóléti állam, állami beavatkozás) is tagadja, és tulajdon-képpen már nem is követ az egyezményes terminológia szerinti, „hagyományos értelemben vett” értékeket, hanem minden prioritás helyébe az egyéni szabadságjogokat, a zárt és egoista személyiség korlátozás nélküli, megkérdőjelezhetetlen ‘szabadságát’ rendeli, ami nyilvánvalóan a legteljesebb, tökéletes káoszhoz vezet, mint ahogy ez is a legfőbb célja. A követendő trendi: rend (jobboldal), fokozódó rendetlenség (baloldal) - és legvégül káosz, általános erkölcsi válság és nihil (liberalizmus).

1. Jobboldali értékek  
Mondhatjuk, hogy a konzervatív ember értékrendje „rendkívül egyszerű”, mégis tiszteletre méltó szisztémát követ. Számára a legfontosabb, szent prioritások: Isten, haza és család. Istenhez tartozunk mindannyian; aki a Világegyetem működésének „fenntartója”, az emberiség és minden egyes ember (a lelkek) gondviselője, aki örök és halhatatlan, vagyis mindenható igazságosságával a bűnbocsánat, a feltámadás, az öröklét, az üdvözülés, vagyis a Paradicsom ígérete minden hívő ember számára. A nemzet és a haza, a közös otthon, amelyben a nemzet él az önazonosság, a valahová tartozás legerősebb érzése, - vagyis a hazafiság és a hazaszeretet, amely közös otthonunk megőrzésére és megvédésére inspirál minden magyart.  A család a legszentebb ősi kötelék és érték; az a legszűkebb érzelmi kör, amelyben az ember a legközvetlenebbül élvezheti az otthon melegét, és vehet részt Isten oldalán a teremtésben, vagyis „a lelkek” szaporításában.

Szokták mondani, hogy a konzervatív Európa, sőt, a mai értelemben vett egész nyugati civilizáció (hiszen a nyugati típusú kultúra eredeti bölcsője Európa volt!) kettős értékrenden: az ún. „zsidó-keresztény” erkölcsi normákon, egyistenhiten, s a modern szociáldemokrácia alapelvein nőtt fel, illetve nyugszik. E tekintetben jobboldal és baloldal elvileg „egyek”, egységes egészet képeznek; vagyis egypetéjű ikrek abban az anyaméhben, amelyet Európának, Európai Úniónak, vagy éppen Euro-Atlanti Szövetségnek is nevezhetünk. Ezen nyugati civilizációs körön belül mind a kereszténység, mind a szociáldemokrácia éppen Európában, a nyugati kultúra őshazájában a legerősebb; az USÁ-ban például mindkettő sokkal gyengébb; mintha már gyökereit veszítette volna, és csak a rituális szertartások, a külsőségek dominálnának... 

Ám senki ne higgye, hogy Európa a klasszikus értékek „örökifjú” viselője, hordozója, kiapadhatatlan forrása! Európa visszafordíthatatlanul vénül; s ennek éppen az a fő oka, hogy a baloldal hatalmi térnyerése lassanként devalválja, kiszorítja, nevetségessé teszi és „felszámolja” a hagyományos jobboldali értékrendszert, s magát a jobboldalt is; pontosabban az utóbbit inkább ledarálja, megemészti, magába olvasztja, - egyszóval úgy „tünteti el”, hogy látszólag megszűntetve-megőrizve integrálja egy új egységben...
Hogy végül is milyen lesz ez az új egység, nem tudható, - mindenesetre a magyar nép számára intő jel, élő példa és mindenképpen egy hosszabb történelmi korszak végső lezárása, egyszóval mérföldkő azt látni, hogy a mindent elnyelni vágyó, és lassanként el is nyelő baloldal miként vet szemet a keresztény értékekre, - miközben buta internacionalizmusa globalizációs olvasztótégelybe taszítja a nemzetet és a családokat...

Bizony, mi kicsinyhitűek alkalmatlannak bizonyultunk a saját értékeinkre!  Olyannyira legyengültünk immár, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin egy gyékényen árulva, közös oltárnál áldoznak.

Európa követi a Nagy Testvért, az USÁ-t, ahol már minden eredeti érték, s vele az összes hitünk és bizodalmunk üres szimbolizmussá vált. Európa már nem igazán keresztény, mert a világpénz megújuló rohamainak nem tudott ellenállni; így elveszítette hite valódi gyökereit. De Európa már nem is igazán szociáldemokrata, mert lemondott a jóléti állam létrehozásáról, - és helyette a liberalizmus hamis templomait építi fel, azzal a felkiáltással, hogy ez olcsóbb; vagyis engedelmeskedik a világprofit törvényének...

2. Baloldali értékek  
Bármennyire hihetetlen; a mai szociáldemokrácia úgynevezett vívmányai eredetileg a felvilágosodás, a Nagy Francia Forradalom eszmeiségében gyökereznek, közvetlenül abból születtek meg! Nézzük csak: Szabadság, egyenlőség, testvériség! - ezt a híres szabadkőműves jelmondatot tűzte trikolorjára a forradalom. A szlogent a XX. századi szociáldemokrácia úgy finomította és tette egyben magáévá, hogy: „Szabadság, igazságosság, szolidaritás!” jelszót „csinált” belőle, ami ugyanaz, kicsit langyosabban...

Mint tudjuk: a szociáldemokrácia eszméje arról szól, hogy az állam, vagy a szűkebb közösség köteles felkarolni, anyagilag támogatni a gyengéket és az elesetteket, továbbá egyenlő életesélyt - tanulási, vállalkozási, lakás és munka-lehetőségeket - biztosítani minden ember számára, függetlenül a származásától és vagyoni helyzetétől. Talán éppen ezért mondta szék-foglalójában a bukott miniszterelnök, Medgyessy Péter elvtárs: „Magam szegénységpárti vagyok!”. Az újgazdag, a társadalmi tulajdon kollektív lenyúlásából megtollasodott ‘nagyvállalkozói és bankár-elit’ MSZP-jének a miniszterelnöke, azé, mely most alakul modern európai szociáldemokrata párttá, hogy kompatibilissé váljék a gyökereit vesztett, vén Európában..., - igen: Gyurcsány Ferenc és Hiller István, szociáldemokraták vezetésével!
 
A szegénység-pártiság (és nemcsak szavakban!) egyébként semmi újat nem jelent. Kétezer évvel ezelőtt egy Jézus Krisztus nevű Isten-ember - akinek a születésétől számítjuk a naptári idő múlását, és akitől Európa az ún. „zsidó-keresztény” erkölcsi gyökereit kapta - meghirdette, hogy a Föld javai egyaránt szolgálják minden ember életének könnyebbé tételét, ezért a gazdagok kötelesek lemondani luxus-fogyasztásukról, és vagyonuk egy részéről a szegények javára. Ebből azóta sem lett semmi csak ideig-óráig dédelgetett szociáldemokrata vívmányok, amelyeket azután előbb-utóbb elfújt a profit-hajsza. Szociális enciklikáiban is hiába inti a római pápa újra meg újra a jövedelmek és a vagyon nivellálására az emberiséget, - az európai parlamentekben keresztény, templomba járó lobbisták és szociál-demokraták együtt óvják a nemzetek feletti nagytőke érdekeit, akár saját nemzeteik ellen is. Pedig Marx óta tudjuk, hogy a tőkés-fináncoligarchák és kiszolgáltatott kamatrabszolgáik élet-érdekei ellentétesek egymással...
 
3.  Liberális értékek  
A liberalizmus hagyományosan szabadelvűséget jelent, ami egyfajta fel-világosult gondolkodásmód; az a lényege, hogy az értelmes ember elvileg nyitott minden új, eleinte renitensnek tűnő, korszakalkotó gondolat iránt, s ha belátja annak igazságát, - beépíti értékrendjébe, eszmei rendszerébe, hiszen ettől fejlődik a világ és a világnézet.

Hangsúlyozom tehát, hogy a liberalizmus nem valamiféle pozitív eszme-rendszer, hanem gondolkodási módszer, intelligencia, amelyet egyformán gyakorolhatnak keresztények, zsidók, muzulmánok; tőkések és polgárok; kommunisták és istenhívők; magyarok és bármilyen más nációbeliek, -  koruktól, nemüktől, foglalkozásuktól vagy vallási hovatartozásuktól, egyéb jellegzetes tulajdonságaiktól (identitásuktól) teljesen függetlenül...
Liberális értékek tehát nincsenek; csak egyre erősödő szemfényvesztés.

Ezt az írásomat amolyan nyílt vitairatnak is szánom.
Aki vitatja a véleményemet; győzzön meg az ellenkezőjéről!

Vác, 2004. október 2.

                                                                 Czike László