czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Mások írásai
Mások írásai : Pár szó Medgyessy Péterről

Pár szó Medgyessy Péterről

  2008.11.12. 22:57


Pár szó Medgyessy Péterről

 

Interjút adott az MTI-nek a minap Medgyessy Péter. A szöveg „Nem ilyen országot akartam” címmel jelent meg a távirati irodánál, s aztán bőven idéztek belőle a lapok. Egy terjedelmesebb szakaszt ideteszünk, hogy ne kelljen keresni:

Nem ilyen országot képzeltem el, amikor elvállaltam a miniszterelnök-jelöltséget, vagy amikor beléptünk az Európai Unióba. Ilyen értelemben ez nekem csalódás – fogalmazott az exkormányfő. Medgyessy Péter úgy vélte, az ország emberileg, fizikailag ma jobb állapotban van, mint amilyen a közérzete. Az emberek a feszültséget érzik, azt, hogy adok-kapok van, mindenki sárt dobál – tette hozzá. Arra a vádra, hogy a tieid lopnak, nem az a válasz, hogy de a tieid még többet loptak. Ez oda vezethet, hogy az emberek minden politikust gazembernek tartanak majd, és a szélsőségek felé fordulhatnak – fogalmazott Medgyessy Péter.

A mostani mély válság közepette nemcsak Medgyessy Péter nyilatkozatán érdemes elméláznunk, hanem egész életútján. Tanulságos lesz.

A decens polgári családból származó Medgyessy fiú, önéletrajzából kihüvelyezhetően, az út elején szép csöndesen meghasonlott a múltjával, származásával. Történt mindez a ’60-as évek első felében, a nagy kádári konszolidáció idején. A polgári otthont jobb volt nem nagy dobra verni, és az ifjú közgazda nagy szorgalommal igyekezett feledtetni a rossz pedigrét.

Mint az Indexből nemrégiben megtudhattuk, ebben jól jött néki egy egyetemi kapcsolat, Apró Antal leányának szerelme.

A friss diplomás Medgyessy a Pénzügyminisztériumban találta magát, és csöndesen végigjárta a szamárlétrát. Apró Piroskával nem köttetett házasság, de nem is keseredett meg a kapcsolat. Elannyira, hogy az Index Apró Piroska-életrajza szerint Medgyessy Péter életében az Apró család hosszabban játszik szerepet, mint a két saját felesége.

A PM-ben 1966-ban kezdett, ’70-től osztályvezető, ’76-tól főosztályvezető-helyettes, ’80-tól főosztályvezető.

Eközben a szorgalmas Medgyessy Péter 1978. márciustól lett a BM szigorúan titkos állományú tisztje. Két munkaszerződése volt, egyik a PM-mel, a másik a BM-mel. Két jó fizetést vett föl, amelyekért bizonyára meg is dolgozott. 1982-ig volt szt-tiszt.

És 1982. október 1-jétől pénzügyminiszter-helyettes.

Mi történt a szigorúan titkos években? A hivatalosnak tekinthető válasz szerint Magyarország belépését készítette elő (bizonyára nem egyedül) a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba.

Valóban, Magyarországot, hosszas előkészítő tárgyalások után, 1982. május 6-án vették föl a Nemzetközi Valutaalapba, júliusban pedig a Világbankba.

És 1981-ben éledt föl a „demokratikus ellenzék": „a kis Rajk” szamizdat butikot nyitott a lakásán, megjelent az első Beszélő, az első Magyar Figyelő. Nyilván nem függetlenül az előkészítő tárgyalásoktól.

Miután csöndben megkezdődött a Magyarország nevű földdarab átnavigálása a keleti szupremáciából a nyugati fennhatóság alá, Medgyessy leszerelt a BM-től, és átült a hivatalos közigazgatás egyik vezető pozíciójába. Még nem legelőre, elvégre a titkos ügyintézésnek megvolt a maga oka, és az az ok még nem múlt el.

Mihail Gorbacsov pár évvel ezelőtti nyilatkozata alapján, amelyben leszögezte, hogy nem Moszkva elől titkolták Magyarország világbanki–IMF-es terveit, gyanítjuk, hogy a hazai balos kommunisták becsapása volt a cél.

A karrier szépen ívelt fölfelé, a magyar gazdaság pedig lefelé. Mire 1986. december 30-án Medgyessy Péter pénzügyminiszterré avanzsált, a tervutasításos rendszer tulajdonképpen halott. Bizonyos szempontból talán nem is meglepő ezek után, hogy 1988. januártól 1989. februárig a Tervgazdasági Bizottság elnöki posztját Medgyessy Péter tölti be – ki más lenne a legalkalmasabb?

Mire a TB élére került, addigra már a minisztertanács gazdasági ügyekért felelős elnökhelyettese is volt (1987. december 16-ától a Németh-kormány végéig).

Mit könyvel el a maga sikerének Medgyessy Péter?

Az „új” (áfás, szja-s) adórendszer bevezetését, a gazdasági liberalizáció előkészítését, az új társasági törvényt. Csupa szép dolog, mondja ő.

Ám szerintünk a Medgyessy-életmű egésze inkább csupa ármányként értelmezhető, amit Bogár László úgy ír le, hogy Magyarországot átvezették a keleti világbirodalomból a nyugati világbirodalomba. És eközben gondosan ügyeltek rá, hogy a magyarok mindkét szupremácia alatt szolgasorban maradjanak.

Medgyessy Péter nevéhez kötjük a Gorenje-turizmust, amivel lenullázták a magyar háztartások kényszermegtakarításait, és ezzel elérték, hogy egyfelől Ausztria hatalmasat kaszált rajtunk, másfelől az átlagmagyar nulla forint tőkével kezdte a piacgazdasági rendszert, azaz a tőkés berendezkedést.

Ugyancsak Medgyessy Péter nevéhez köthetjük a spontán privatizáció kapuinak megnyitását, amellyel megteremtette a kebelbeli nómenklatúra vezető pozícióit az új, „szabad” rendszerben.

A világbanki előélettel a háta mögött vette át 1990-ben a Magyar Paribas (a nagy francia kapcsolat) itteni vezetését, majd Horn alatt előbb a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank irányítását, utóbb a pénzügyminiszterséget.

Ezen évek alatt szépen híztak a multik a hazai terepen. Például francia kézbe került az M5-ös, mégpedig a magyar állam számára elképesztően rossz feltételekkel.

Amikor Orbán Viktor kormánya jött, Medgyessy megint visszavonult. Látszólag. Csupán tokba tették.

Miután kiderült, hogy Orbánék nem paríroznak a nemzetközi tőkének, és akadályozzák a multik magyarországi extraprofitját, megint előkerült Medgyessy Péter.

Jött – és valahogy megint kellett a „Magyar Szocialista” pártnak. Még párttagnak sem kellett lennie.

És amikor ismét a kormányrúdhoz került, ismét lenullázta Magyarországot. „Több pénzt az embereknek!” meg „Több pénzt az önkormányzatoknak!” demagógiájával radikális gyorsasággal kivéreztette a magyar államkasszát, hogy ismét a kamatok igájába kerüljünk, mint 1981-től.

Medgyessy Péter a közgazdaságtudomány doktora. Azt hinni, hogy mindez véletlen – nevetséges.

Nem véletlen az sem, hogy a Gyurcsány-érában nem vonult vissza. Utazó nagykövet lett, akinek munkássága nagyjából annyira ismert, mint a D-209-esé. Mert most nem nélkülözhető Magyarország valódi urai számára, csupán a választók előtt vállalhatatlan.

Mit gondoljunk most, amikor siránkozik, hogy „nem ilyen országot akart”?

Szerintünk nincs új a nap alatt. Medgyessy szájával a multik szólnak: megint romlik az üzletmenet.

Már az övék is…

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre