czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Mások írásai
Mások írásai : Dénes - Az Echelon

Dénes - Az Echelon

  2008.11.13. 15:23


Dénes Tamás

független szakértő

                                                  ECHELON

az e-társadalom információ-pajzsa ?

„Úriember nem olvassa mások levelét.”

Henry L. Stimson

Henry L. Stimson az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere volt az  1920-as évek végén. Fenti szállóigévé vált mondása alapján 1929. október 31-én bezárta kapuit az USA rejtjelző szolgálata (a Black Chamber). Sajnos azonban a történelem nem Őt igazolta, így Stimson felfogása (mindannyiunk nagy sajnálatára) sem a múltban, sem a jelenben és nagy valószínűséggel a jövőben sem emelkedik túl a szállóigén.

Nem sokkal Stimson „úriember” társadalmi elképzelése után, 1949-ben jelent meg Georg Arthur Orwell  angol író „Ezerkilencszáznyolcvannégy” című regénye, melyben az irodalomtörténészek meghatározása szerint 20.századi utópiát vetít elénk:

„Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgattak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték.”

Sajnos ma már tudjuk, hogy Stimson felfogása tekinthető utópiának, olyannyira, hogy  Orwell fantáziája sem szárnyalt túl napjaink valóságán. Pontosan a  2000. év egyik világszenzációja lett annak a szomorú ténynek nyilvánosságra kerülése, hogy Földünket évtizedek óta olyan műholdak veszik körül, amelyek lehetővé teszik mindannyiunk lehallgatását. A műholdas lehallgató rendszer neve ECHELON (magyarul: harcvonal).

Ennek a civil emberiség számára hatalmas, átláthatatlan és elképzelhetetlen, ördögi rendszernek a történetéről, felépítéséről és főbb funkcióiról szól cikkünk. A tényadatok természetesen csak az elmúlt 20-25 évben a nyilvánosság és főleg a sajtó nyomására napvilágra került dokumentumokból származnak, hiszen maga az ECHELON rendszer ma is a legnagyobb titokban, a titkosszolgálatok felügyelete alatt működik.

A titkos UKUSA megállapodás

Már a II. világháború középső szakaszának idején megszületett az Egyesült Királyság és az USA titkosszolgálatai között a BRUSA COMINT  (communications intelligence) egyezmény, melyet  1943. május 17-én ratifikáltak. Az Egyesült Királyság  1946-47-ben kibővítette a szövetségeseket Kanada, Ausztrália és Újzéland háború utáni hírszerző ügynökségeivel. Így jött létre az 1948-ban megkötött titkos  UKUSA megállapodás, illetve szövetség, amelynek tartalma és hatálya napjainkban is érvényes. Az UKUSA szövetség fő koordinátora (összefogó szervezete)  az USA Nemzeti Biztonsági Szolgálata (NSA). A szövetség alapító szervezetei: az angol  GCHQ (Government Communications Head Quarters), a kanadai  CSE  (Communications Security Establishment), az ausztrál  DSD  (Defense Security Directorate) és az újzélandi  GCSB  (General Communications Security Bureau).

A szerződés jóval későbbi bővítése során kerültek az UKUSA szövetségesek közé Németország, Japán, Norvégia, Délkorea és Törökország titkosszolgálatai.

A hidegháborús konfliktusok közepette sorra alakultak a katonai és hírszerző ügynökségek, amelyek alapfeladata az információ szerzés volt a kelet Európa fölé húzott „vasfüggöny túloldaláról”. Néhány hírszerző szolgálat azonban a hidegháborús idők elmúltával, kicsit „eltolta” tevékenységi fókuszát, nem elveszítve ezzel anyagi és emberi erőforrásait. A legnagyobb ilyen szervezet az NSA volt, amely a Szovjetunió és a kelet európai szocializmus felbomlása dacára (amely eredetileg fő tevékenységi területe volt!), folyamatosan, sőt exponenciálisan növelte költségvetését, emberi és anyagi erőforrásait. Az  NSA  foglalkoztatja ma a világon a legtöbb matematikust, a legjobb rejtjelző és rejtjelfejtő szakember csoportokat. Ezek feladata a hazai (USA) és idegen elektronikus kommunikációban megjelenő rejtjelek feltörése, továbbá az így megfejtett üzenetek több, mint  100 nyelven történő elemzése. Az  NSA feladata ugyanakkor az is, hogy olyan rejtjelzést dolgozzon ki, amely biztonságosan védi az USA kormányszervek kommunikációját. Így érthető az NSA vezető szerepe az UKUSA szövetségesek között.

Az UKUSA szövetséges szervezetei fejlesztették ki és fokozatosan, a civil emberiség számára észrevétlenül hozták létre, azt a hatalmas „figyelő”, lehallgató hálózatot, amely az egész Földet behálózza, sőt napjainkra már a kilyukadt ózon pajzs mellett, egy földkörüli „információs pajzsot” képez. A hidegháborúnak már régen vége, mégis egyre inkább fény derül arra, hogy még mindig létezik egy igazi, mindent behálózó, mégis láthatatlan  „harcvonal”, az ECHELON lehallgató rendszer.

Az  ECHELON rendszer felépítése

Földi megfigyelő bázisok, hét tengeren működő kémhajók, tengeralattjárók és szigorúan titkos műholdak tucatjai „figyelik” 30000 kilóméterrel a fejünk felett az egész Föld, az egész emberiség globális kommunikációs hálózatának forgalmát. Az ECHELON rendszer terve egyszerű és világos:

Lehallgató állomások létesítése a Földön és a világűrben, amely lehallgatja az összes műholdas, mikrohullámú, mobil és optikai-szálas kommunikációs forgalmat és továbbítja mindezt a mérhetetlen mennyiségű információt az ECHELON számítógépes rendszerébe. Ez a rendszer a legkorszerűbb hang és optikai karakterfelismerő (OCR) programokat tartalmazza, valamint olyan kódszavas, illetve kifejezés szótáron alapuló (ennek neve ECHELON Dictionary) szövegfelismerő rendszert, amely kiválogatja a kívánt üzeneteket és kódolt jelzés kíséretében rögzíti azokat, további elemzés céljára. A lehallgató állomásokon működő intelligens analizátorok a rögzített beszélgetést, vagy dokumentumot összevetik a kulcsszó, illetve kifejezés listával és ez alapján továbbítják (vagy nem) a  megfelelő hírszerző központba, ahol „illetékesek” eldöntik, hogy szükséges-e a további lehallgatás. Mindez az UKUSA szövetségesek, elsősorban az NSA fennhatósága alatt működik ! 

Természetesen ezt az óriási feladatot (a Föld kommunikációs forgalmának lehallgatását) és így az ehhez tartozó forrásokat is felosztották az UKUSA szövetségesek között:

- Az  NSA eszközei az USA-ban lefedik a teljes Amerikai földrészt.

- Az angol  GCHQ  Európára, Afrikára és a nyugat orosz területekre (az Ural hegységig) figyel.

- Az ausztrál  DSD  megfigyelési területe dél Ázsia és a Csendes óceán délnyugati, valamint az Indiai óceán keleti része.

- Az  újzélandi  GSCB  figyeli a déli  Csendes óceáni szigeteket.

- A kanadai  CSE  kezeli az orosz, európai és amerikai északi területek kommunikációját.

Az ECHELON hálózat gerincét képező lehallgató állomásokat az Intelsat és Inmarsat műholdakról irányítják, amelyek így képesek kezelni azt az óriási mennyiségű telefon, fax, stb. kommunikációt, amely az országok és kontinensek között történik. Eredetileg mindössze két földi állomás vette az Intelsat jeleket:  Morwenstow  Angliában és  Yakima  Washington államban.

Napjainkban az erőforrások jóval kiterjedtebbek, így a lehallgatási kapacitás, a finomabb területi és erőforrás felosztás következtében sokszorosára növekedett.

- A Morwenstow állomás közvetlenül szegezi „füleit” (az Intelsat segítségével) az Atlanti és Indiai óceánra, Európára, Afrikára és Ázsia nyugati részére.

- A Yakima állomás célterülete a Csendes óceán északi féltekére eső része, különös tekintettel a Távol-keletre.

- Az  NSA egy másik részlege, Sugar Grove (nyugat Virginia) lefedi a teljes észak és dél amerikai forgalmat.

- Az ausztráliai DSD állomás Geraldtonban és az újzélandi Waihopai  GCSB állomások célterülete  Ázsia és Csendes Óceánia déli része.

- Egy újabb állomás  Ascension szigetén (az Atlanti óceánon Brazília és Angola között félúton) lefedi a déli félgömb kommunikációját.

- A nem Intelsat műholdakhoz tartozó földi állomások:

  Menwith Hill (Anglia), Shoal Bay (Ausztrália), Leitrim (Kanada), Bad Aibling (Németország), Misawa (Japán). Az ezekhez tartozó műholdak főleg az orosz és a regionális kommunikációt figyelik.

Különös jelentősége van a számtalan rádió-frekvenciás lehallgató állomásnak, mivel napjaink katonai és civil kommunikációjának jelentős része rádió frekvencián történik. Az ECHELON hálózat fontosabb rádió-frekvenciás lehallgató állomásai:

Tangimoana (Újzéland), Bamaga (Ausztrália) és a közös  NSA-GCHQ állomás az Indiai óceán közepén levő Diego Garcia szigetén.

Menwith Hill

Menwith Hill az angliai észak Yorkshireban, Harrogate közelében található. Ma ez a Föld legnagyobb kém-bázisa. Közel 25 műholdvevő állomással, 1400 amerikai és  350 angol munkatárs dolgozik a bázison.

Menwith Hill kiépítése  1951-ig nyúlik vissza, amikor az USA légierők és a British War Office bérleti szerződést kötött a földterületre, amely a Brit kormány tulajdonát képezte. Az  NSA  1966-tól kezdte telepíteni a berendezéseket. Már az  1960-as évek elején az elsők között itt üzemeltették az egyik  IBM nagykapacitású számítógépet.

Az első műholdvevő állomást  1974-ben telepítették Menwith Hillre, alapvetően hírszerzési célokra. Később nyolc óriási antenna csoportot építettek, amelyekhez nyolc műholdas kommunikáció figyelő rendszer tartozott:  STEEPLEBUSH I-II, RUNWAY, PUSHER, MOONPENNY, KNOBSTICKS I-II, GT-6, SILKWORTH

Később további rendszerek kerültek telepítésre (TROUTMAN, ULTRAPURE, TOTALISER, SILVERWEED, RUCKUS, stb.), amelyek révén Menwith Hill már rendelkezett a teljes műholdas megfigyelő arzenállal. Így képes közvetlenül a saját műholdjaira támaszkodva a földi elektronikus és rádió kommunikáció minden percét lehallgatni.

Az  NSA és az  UKUSA szövetségesek tehát sikeresen megvalósították azt az „információs pajzsot” Földünk körül, amelyen pillanatnyilag (az ózon pajzzsal ellentétben) egyetlen pici lyukat sem lehet találni.

ECHELON Dictionaries

Az ECHELON rendszer elképesztő, gigantikus célja (ma már!) a Föld szinte teljes kommunikációs forgalmának lehallgatása. Óriási erőforrásait arra használják fel, hogy megfejtsék, megszűrjék, felülvizsgálják és kategorizálják az üzeneteket, majd ezen előfeldolgozások után a megjelölt üzeneteket továbbítják a megfelelő UKUSA ügynökségeknek további elemzés céljából.

Az előfeldolgozott üzenetek tömege elektronikus úton kerül az óriási számítógépes rendszerbe (mint például a Menwith Hill-i  SILKWORTH), ahol a legmodernebb hang és optikai karakterfelismerők, valamint tartalomelemző rendszerek „veszik kezelésbe” a rendezetlen információ halmazt. Ezek a programok és számítógép rendszerek sok szempontból már a jövőbe vezetnek. A  SILKWORTH szuperszámítógép rendszer részeként működik például a MAGISTRAND alrendszer, amely vezérli a kulcsszó kereső programokat, vagy a PATHFINDER, amely tartalomelemzéssel válogatja szét az üzeneteket és rendezi egy óriási szöveges adatbázisba, amelyből már a dokumentumok (üzenetek) kulcsszavak alapján könnyen hozzáférhetők. Szinte  SCIFI-be illő alrendszer a  VOICECAST, amely hangfelismerő programok segítségével konvertálja a beszélgetéseket szöveges üzenetekké és képes egyéni hangminták alapján a beszélőt azonosítani és tárolni jövőbeli elemzés céljára.

Az  ECHELON rendszer napi 24 órában üzemel, a hét minden napján, óránként  millió és millió üzenetet feldolgozva.

Fontos tudni azonban, hogy az elképzelhetetlen mennyiségű információnak csak kis töredéke kerül tárolásra az elemzések után. Ez az óriási informatikai erő, melyet az ECHELON rendszer képez, mindössze arra szolgál, hogy kiszűrje azokat az üzeneteket, információkat a kommunikációs áradatból, amelyek fontosak a hírszerző ügynökségek, illetve megbízóik számára. Hogy mi a fontos ?

Az éppen az aktuális kulcsszó listától függ, amely minden lehallgató állomás rendszerében megtalálható (ez az úgynevezett „szótár”). A szótár karbantartásával, aktualizálásával külön munkatársak foglalkoznak, az erre a célra szolgáló programok segítségével (COWBOY, FLINTLOCK, stb.), amelyek VAX mini-computerek hálózatán működnek, speciális célú egységekkel kiegészítve.

Minden üzenethez (szó, kifejezés, szövegrész), amely a szótárba kerül, egy  4 számjegyű azonosítót rendelnek, amivel beazonosítható az üzenet forrása és tárgya (például:  5535= japán diplomácia, 8182= kommunikáció a rejtjelző technikákról).

Továbbá minden tárolt adathoz hozzárendelik a dátumot, időt és az állomás kódját, valamint egy kódnevet, amely az ügynökséget azonosítja:  ALPHA-ALPHA  (GCHQ),  ECHO-ECHO  (DSD), INDIA-INDIA  (GCSB), UNIFORM-UNIFORM  (CSE), OSCAR-OSCAR  (NSA). 

Az így feldolgozott üzenetek továbbításra kerülnek az UKUSA állomások információs idegközpontjába a PLATFORM számítógépes rendszerbe.

Minden nap áttekintések készülnek a napi tevékenységről különböző formákban:

- Jelentés, amely közvetlen, teljes fordítása a lehallgatott üzenetnek,

- Tömörítvény, amely az üzenetben található alapvető információkat emeli ki és sorolja megadott kategóriákba. Ilyen kategória azonosítók például:

MORAY (titkos), SPOKE (titkosabb, mint a MORAY), UMBRA (szigorúan titkos), GAMMA (orosz lehallgatás), DRUID (információ továbbítás nem UKUSA partnerekhez).

- Összefoglaló, amely az előző két forma keveréke.

Az  ECHELON  felhasználása

Az eddigiekből is kiderült, hogy ma már az UKUSA szövetség éltető, összetartó eleme az ECHELON rendszer. Igaz ugyan, hogy az elmúlt negyven év alatt, a hidegháborús idők eredeti rendeltetéséhez képest, az ECHELON alkalmazása többszöri csavart szenvedett. Így napjainkban már a terrorizmus és államellenes tevékenység elleni védelem, mint deklarált cél mellett, egészen új, a civil társadalmat és a politikát érintő felhasználás felé is eltért.

Az EU állampolgárok széleskörű lehallgatása az ECHELON rendszer segitségével, már 1981 óta ismert volt bizonyos európai újságírók előtt. Az első komoly tanulmány azonban csak 1998 januárjában került nyilvánosságra, amelyet az Európa Parlament megbízásából független szakértők készítettek az USA kémhálózatának rutin telefon, fax, email lehallgatási tevékenységéről, melyet Földünk összes állampolgárára (beleértve az EU-t és Japánt is) alkalmaz. A tanulmány címe „A politikai kontroll technológiájának értékelése”, amely az Európa Parlament  STOA bizottsága (Scientific and Technological Options Assessment) gondozásában jelent meg [7]. A  STOA tanulmány rámutatott az ECHELON rendszer használatának sok kényes pontjára, amelyek az USA és az EU kapcsolatát és főleg állampolgáraikat igen érzékenyen érintik.

Az egyik legnagyobb vihart kavart esemény az  1990-es évek elején került napvilágra, amikor néhány GCHQ hivatalnok kapcsolatba került a szabadságjogokért küzdő csoportokkal és 1992-ben nyilatkozatot adtak a London Observernek, miszerint az ECHELON Dictionary-ben szerepelnek a következő kifejezések:  Amnesty International, Greenpeace, Christian ministries.

A hírszerző ügynökségek és így az UKUSA szövetség civil irányban eltorzult tevékenységének igazolására különös „megoldást” találtak, amelynek lényege, hogy újradefiniálták a nemzetbiztonság fogalmát, amelybe már beletartoztak a gazdasági, kereskedelmi és részvénytársaságok is. Sokszor a gazdasági kémkedés haszonélvezői azok a társaságok (cégek), amelyek segítették az ECHELON rendszer fejlesztését, a hálózat megerősítését.  Így tulajdonképpen „hatalmi vérfertőzés” útján kerülhetnek különös „készpénzes” kapcsolatba a hírszerzésen keresztül a hatalom mögött álló politikai pártok és a kormányhoz közelálló üzleti vállalkozások.

Az ECHELON rendszer felhasználásának igazi problematikája tehát kettős:

- Egyfelől az ECHELON rendszer eredeti katonai, nemzetbiztonsági rendeltetésének teljes kiszélesítése, az üzleti, sőt a civil szférára,

- másrészről ennek a globalizációs mértékkel mérve is elképzelhetetlenül nagy eszköz és emberi kapacitásnak, néhány kiválasztott  (UKUSA szövetségesek) által való birtoklása, amely óriási információ vagyon felhasználásáról végső fokon egyetlen „csúcsszerv” szempontjai döntenek, ez az NSA.

Nem csoda tehát, hogy ekkora hatalom birtokában nem sikerül ellenállni a kisértésnek, hogy az információkat politikai és üzleti célokra is felhasználják azok, akiknek azt rendelkezésére bocsátják.

Végül néhány megtörtént esetet mutatunk be illusztrációként és gondolatébresztőként, a számtalan ismert és soha meg nem ismerhető eset közül.

- Mike Frost (korábban kanadai kém) beszámol arról, hogy a volt Brit miniszterelnök asszony Margaret Thatcher  1983 februárjában utasítást adott két miniszterének folyamatos lehallgatására, mivel megingott megbízhatóságukba vetett bizalma. A megfigyelés az angol  (GCHQ) és kanadai  (CSE)  lehallgató rendszer felhasználásával három hétig történt, majd jelentés készült róla. Maga Mike Frost és szerzőtársa Michel Graton  1995-ben megjelent cikkükben (lásd  [3]) így írnak erről:

„A Thatcher epizód megmutatja, hogy a GCHQ, akárcsak az NSA, utat talált magának a törvények fölött és nem tétováznak ezt felhasználni speciális politikai helyzetekben, ha érdekeik úgy kívánják.”

Az „információs pajzs” által keltett bizonytalanság nem kíméli a magán embereket sem:

„Mrs Smith telefonon elmesélte barátnőjének, hogy kisfia bombát készített játszótársaival a játszótéren. Mrs Smith sosem gondolta volna, hogy a gyermekjáték nem telefontéma. A brit elhárítás számítógépe (összekötve egy telefonvonalakat ellenőrző műholddal), az ECHELON Dictionary alapján felfigyelt a bomba szóra. Beindult az automatikus gépezet és a beszélgetést rögzítette, majd szöveges formára konvertálta és megjelenítette a GCHQ elemzőtisztjének képernyőjén. A tiszt mivel nem volt biztos abban, hogy a hölgyek nem terrorcselekményt készítenek-e elő virágnyelven beszélgetve, felvette Mrs Smith nevét és telefonszámát a hírszerzés adatbázisába. Az asszony neve mellé ez a megjelölés került: lehetséges terrorista.”

 Az ECHELON felhasználása „idegen cégek” titkainak kifürkészésére régen ismert volt, ám az  1990-es években ezt „művészi” fokra emelték (lásd pl. [5],[8]):

- 1990-ben az NSA elfogott egy üzenetet, amely a NEC Corp.  200 millió dolláros műhold gyártásra vonatkozó, küszöbön álló szerződéséről szólt. Miután ez megfelelő kormányzati csatornák útján az amerikai gyártók tudomására jutott, a NEC és AT&T közötti szerződés meghiúsult.

- 1993-ban az amerikai Elnök megbízta a CIA-t, az alacsony károsanyag kibocsátású autók tervezésével foglalkozó japán cégek „megfigyelésével”. A lehallgatások eredményeként szerzett információkat továbbították a három nagy amerikai autógyárnak, a Fordnak, a General Motorsnak és a Chryslernek.

- 1994-ben az NSA elfogott egy telefon beszélgetést, amelyet egy brazil hivatalnok folytatott a francia Thomson céggel egy radar rendszer megvásárlásáról. A feldolgozott információ, szintén a „megfelelő csatornákon” keresztül azonnal az amerikai Raytheon céghez került.

Az Európa Parlament elkezdte annak megvitatását, hogy vajon mi az ECHELON ?  Hogyan lehet rendeltetésszerűen használni ?   és vajon az önálló, szabad országok mit kezdhetnek egy ilyen rendszerrel ?

De talán nyitott kapukat döngetnek, hiszen Frank Church szenátor már huszonöt évvel ezelőtt figyelmeztette az amerikai népet [9]:

„Ugyanakkor, amikor az amerikai emberek lehetőségei gyökeresen megváltozhatnak és minden amerikai teljes magánéletet élhet, ugyanezek az eszközök teszik lehetővé, hogy minden megfigyelhető legyen (telefon beszélgetés, távirat, fax, email, stb.)  Nem lesz egyetlen rejtett hely sem az emberek számára. Ha a kormányzat valaha zsarnoksággá válik, ha egy diktátor kezébe kerül ez az ország, ez a technológiai kapacitás, amelyet a hírszerzés biztosit a kormánynak, tökéletes eszközt ad a kezébe egy totális uralomhoz, amely ellen lehetetlen lesz küzdeni, mert ez az „információs pajzs” tökéletes védelmet biztosit a kormánynak....

Én nem akarom látni azt az országot, amelyik átmegy ezen a „hídon”, mert ez a „híd” olyan szakadékon vezet keresztül, ahonnan nincs visszaút.”

Kérdések:

- Valóban teljesen kiszolgáltatottak vagyunk az ECHELON mindent behálózó „információs pajzsának” ?

- Az „információs pajzs” megóvja, vagy kiszolgáltatja a civil társadalmat ?

- Az e-társadalom szükséges velejárója az E-CHELON ?

- Védekezhetünk-e és ha igen, akkor hogyan, a totális információs kiszolgáltatottság ellen? 

Hivatkozásjegyzék

[1]  Desmond Ball, Jeffrey Richelson:  The Ties That Bind: Intelligence Cooperation

                                                              Between the UKUSA Countries

                                                              Allen&Unwin, Boston, 1985.

[2]  James Bamford:  The Puzzle Palace: Inside the NSA, America’s Most Secret

                                   Intelligence Organization

                                   Penguin Books, New York, 1983.

[3]  Mike Frost, Michel Graton:  Spyworld: How C.S.E. Spies on Canadians

                                                    and the World

                                                    McClelland-Bantam, Toronto, 1995.

[4]  Morton Halperin, Jerry Berman, et.al.:  The Lawless State

                                                                      Penguin Books, New York, 1976.

[5]  John Merrit:  GCHQ Spies on Charities and Companies

                             Observer (London), June 18. 1992.

[6]  Hugh O’Shaughnessy: Thatcher Ordered Lonrho Phone-Tap Over Harrods Affairs

                                           Observer (London), June 28. 1992.

[7]  Steve Wright: An Appraisal of Technologies of Political Control

                             European Parliament: Scientific and Technologies Options Assessment

                             Luxembourg, January 1998.

[8]  U.S. Spy Agency Helped U.S. Companies Win Business Overseas

                                            Nikkei English News, September 21. 1998.

 

[9]  Meet the Press

       National Broadcasting Company, August 17. 1975.

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre