czl
czl
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Könyvek
 
Publicisztikák
 
Versek
 
Mások írásai
Mások írásai : NYÍLT LEVÉL A MAGYAR NYELVÉRT

NYÍLT LEVÉL A MAGYAR NYELVÉRT

  2009.02.01. 10:31


NYÍLT LEVÉL A MAGYAR NYELVÉRT

 

Alulírott, magyar állampolgárok, követeljük a Magyar Tudományos Akadémiától, és a Magyar Oktatási Minisztériumtól, hogy minél előbb írasson új történelem és magyar nyelvkönyveket.

Indokaink: Véget ért a nemzetközi genetikai kutatás, amelyet egymillió négyszázezer emberen végeztek. A kutatás vezetői, a méltán világhírű antropológusunk, Kiszely István professzor, valamint az Utrechti-, a Varsói Orvostudományi Egyetem rektorai és a Német Tudományos Akadémia elnöke a világhálóra tették, és közölték a Science, és Nature lapokban is: A mitokondriális DNS vizsgálat bizonyította azt, amit mi magyarok mindig is tudtunk: magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorokhoz, hogy genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek.

A finnek már 2003-ban átírták a tankönyveiket, de nálunk az iskolákban még mindig az 1821-től, osztrák hatalmi érdekekből alkotott finn-ugor származást tanítják gyermekeinknek.

A finn-ugorizmust azért erőltették ránk, mert a szabadságharcos magyar népet meg akarták fosztani legnagyobb kincsétől: a dicső, hun-szkíta származásától, és a saját nyelvétől.

A XVIII. században a finn rokonsággal még csak külföldön foglalkoztak, itthon egyértelműen az évezredeken keresztül vallott török népekkel, és a hunokkal való rokonságot vallották, mivel írott és íratlan kútfőink is ezt igazolják. Bál Mátyás történetíró, és Pray György királyi történetírónk is a hun-szkíta rokonságot vallotta, a finnugor szóegyezéseket az időleges érintkezés eredményének tekinti.

Napóleon 1805-ben, amikor Bécsbe érkezett, megkérdezte tanácsadójától, Talleyrand-tól:     -    Mit tegyek a magyarokkal?

-         A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék a múltjukra. Vedd el múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!

Nos, ezt alkalmazta Bécs, amikor az igazi, heves támadást, származásunk eltörlésére 1821-ben  megindította. Utasítást a bécsi kancellária, hogy ,,a rebellis magyaroknak írjanak az osztrák történészek egy olyan őstörténetet, amelyre nem lehetnek büszkék.”

1841-ben helyezték az Akadémiánkra a szász Paul Hunsdorfer jogászt, és Joseph Budenzet, akik hihetetlen erővel a magyar nyelv finnugor származását kezdték erőltetni. Ellenük a kiváló tudósunk, Mátyás Flórián, és Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós léptett fel kritikus, és bátor hangnemben. Őket elűzték Magyarországról, mert nem voltak hajlandóak átvenni az alaptalan, és máig bizonyítatlan, hatalmi érdekekből kreált finn-ugorizmus elméletét.

gróf Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia alapítója koronatanúja volt ezeknek az eseményeknek, 1851-ben a következőket írja: "S most még talán ezen utolsó igazán magyar intézet is ki legyen sarkából forgatva? Fájdalom, igen! Mert hiszen az akadémiai alapszabályok minap leérkezett megváltoztatása, legalább saját lelki szemem előtt nem egyéb és nem kevesebb, mint olyan döfés, mely könnyen halálra vezet".

Trefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter 1877-ben így nyilatkozott:

,,…én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. a kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.”

A fenti osztrákok áldatlan tevékenységét folytatták a Kun Béla által hatalomra jutott, majd Kádárral 33 évig uralkodó kommunisták, akik az őrült fantazmagóriájuk megvalósítása érdekében mindent el akartak törölni, ami valóban hasznos, és magyar, holott ,,A finnugor eredet-elmélet semmiféle betekintést nem nyújt a magyarok őstörténelmébe, és nem világítja meg a magyarok szellemi-tárgyi kulturális örökségével kapcsolatos kérdéseket sem. A hivatalos magyar történetírás mind máig támogatja az ötvenes évek kommunista ideológusának, Molnár Eriknek a ”hittételét”, aki azt hirdette, hogy Európába érve a magyaroknak kezdetleges műveltségük volt, és jószerivel csak halászattal és vadászattal foglalkoztak”. (Dr. Marácz László: Magyar újjászületés. 67 old. Fríg Kiadó 2007)

A finnugrizmus "áltudományossága" a következő kitételekből áll: 

1. Ami nem a finnugrizmust igazolja, arról nem beszélhetünk. 

2. Aki bírálja a finnugrizmust, az rágalmazható és rágalmazandó. 

3. Olyat adjunk a bíráló szájába, amit nem állított, s ezt cáfoljuk. 

4. A finnugrizmus birtokolja az örök igazságot. 

5. A finnugrizmusnak megengedett a kettős mérce. 

6. Az igazságot nem szabad kimondani. 

7. Az elmélet tudománypolitikai háttere tabu. 

A jelen században külföldi nyelvészek ( az amszterdami Marácz László, J. Pokorny, Prof Richard Kayne, H. Krahe, G. Solta, N. S. Trubetzkoy. professzor Angela Marcantonio  bizonyították a finnugor elmélet tarthatatlan voltát.

A finn-ugorizmust elvető magyar tudósok, tanárok névsora.

 

Dr. Aradi Éva, indológus, Pécs

Dr. Borcsa János, irodalomtörténész, Kézdivásárhely

Dr. Czeglédi Katalin, nyelvész, Budapest

Dr. Erdélyi István, régész-történész, Göd

Friedrich Klára, Budapest

Jakab Jolán, történelemtanár, Szentkatolna

Kelemen Miklós, történész, Budapest

Dr. Marácz László, nyelvész, Amszterdam

Prof. Angela Marcantonio, nyelvész, London

Dr. Medvigy Endre, jogász- irodalomtörténész, Budapest

Dr. Obrusánszky Borbála, történész, orientalista, Mende

Szakács Gábor, Budapest

Dr. Tallós Emil, jogász, Mende

 

 

 

Követeljük hogy

-         közöljék az országos lapokban az igazságot,

-         rehabilitálják a finn-ugorizmus miatt elűzötteket

-         írassanak új tankönyveket a megfelelő szakemberekkel

-         vezessék be a Czuczor-Fogarasi-szótár használatát a TESZ helyébe.

-         A finn-ugoristák kérjenek bocsánatot a magyar nemzettől!

 

 

 

Aláírók:

 

Iványi Sándor, író, Debrecen

Czike László, író, Vác

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.