Czike László

 A Magyar Agartha kőbevésett templomai

                               (újabb vitairat helyett)

A templomosok (vö.: Simon Templar, templárius) a nevükben is hordozzák valós kötődésüket. Főképpen azáltal, hogy a szentföldi keresztes hadjáratok során a - Kr. u. 70-ben, Titus római seregei által lerombolt - jeruzsálemi Salamon-templom maradványai alatt keresték a Szent Grált.

Mások a templomot újabban bolygóközi űrhajós leszálló-pályának kívánják újjáépíteni (gondoljunk csak Ezékiel ószövetségi próféta látomásaira, elrepülésére, - sőt, a tüzes szekéren „elvitt” Illés próféta hamarosan várható visszatérésére!), - az újból megérkező „istenségek” (netán csillagközi űrhajók?) landolása céljából.

A templomépítés a templomos lovagok szent kötelessége.

A magyar templomos nagymester, Zelnik József az 1998-ban (Ökotáj) kiadott “A magyar kultúra selyemövezetei” címet viselő egyik előző könyvében külön fejezetet szentel Makovecz Imre fő-építésznek (‘Magyar Agartha’: Makovecz Imre 60. születésnapjára), sőt - ”Miért épít az ember templomot?” címmel -, az építésnek.

De vajon hol? Csak a földön, anyagi értelemben, - kőből?

A dolgok szimbolikus-szakrális jelentése szerint a templomépítés a páholyszervezés szinonimája, - ezért kézenfekvőnek is tűnhet a válasz: underground, vagyis ‘a föld alatt’. Ugyanakkor nyilván-való, hogy a ‘Magyar Agartha’ felemlítése egy atavisztikus után-érzés. Ennek az ősi Agartha-legendának Erich von Däniken ‘Jelek a kozmoszból’ című könyvében bukkantam a nyomára:

“A különleges hegyeket mindig is az istenek lakóhelyének vagy trónjának tartották. Példaként megemlíthető a Tibet nyugati részén fekvő szent hegy, Kai Lasa, vagy a babilóniai napistennek, Belnek szentelt hegy, Bagistanus, vagy a Kréta szigeti Ida-hegy. Ábrahám is a hegycsúcsokon találkozott istenével, Mózes a Sínai-hegyen kapta a Tízparancsolatot, Dél-Amerikában pedig az Andok több hegyét tartják számon ‘isteni hegyként’, amelyeken az emberek más világokból származó lényekkel találkoztak. E szent hegyekhez  kapcsolódnak még hatalmas méretű, föld alatti építményekkel kapcsolatos legendák. Az ilyen föld alatti, egymással is össze-köttetésben álló birodalmak mítoszait ‘Agartha’ néven foglalták össze. A szó a tibeti nyelvből származik, ahol valóban egy hajdani, legendás, föld alatti birodalom neve volt Agartha.

Az Agartha körüli mendemondákban, úgy tűnik, mégis van valami igazság. Ismeretes, hogy már régóta, a legendás inka uralkodó, Manco Capac előtt állt Peruban egy megalitikus város, melynek a lakói úgy bántak a szikla-tömbökkel, mint mi a fa építőkockával. Amikor Pachacutec, az inka uralkodó (1438-1471) újra felépítette Cuzcót, templomok és paloták elevenedtek meg egy meg nem értett kultúra megalitikus romjaiból. Állítólag Virarocha, a teremtés istene építette őket, a kultúra eredeti neve pedig Acacama volt. Az 1950-es pusztító földrengés nyomán valóban előbukkant két megalitikus templom. Az egyik csiszolt, zöld dioritból épült, és csak nyolcvan méterre állt Cuzco hajdani főterétől. A másik a régi inka szentély, Qoerikancha alatt található, amely pedig közvetlenül a mai Santa Domingó-i kolostor alatt fekszik. A spanyol történetírók szerint ebben a szentélyben arany trónokon ültek inka uralkodók konzervált múmiái, minden helyiség falát arany és ezüst borította, a csillagtemplomban meg egy hatalmas, arany napkorong és sok más égitest világított a mennyezetről.

Amikor a spanyolok rabolva és fosztogatva behozták a jámbor és békés keresztény vallást, hihetetlen mennyiségű nemesfémet és drágakövet zsákmányoltak ugyan, - a kincsek legnagyobb része azonban, melyet a conquistadorok eredetileg még láttak, titokzatos módon eltűnt a megalitikus időkből származó hatalmas, föld alatti labirintusokban. ‘Chinkanas’ a neve e labirintusoknak még ma is. A mesterségesen a sziklába vágott aknák és folyosók egymást keresztezik, kanyarognak, tekerednek, - egymás alatt és fölött el-ágaznak a tér minden irányába. Csak hozzáértők merészkednek le ezekbe a labirintusokba. Még az inka Garcilaso de la Vega is csak addig mert bemenni, ‘amíg a nap fénye világított’.

A modern régészet tud a labirintusok létéről, de nem tesz semmit a titok felfedése érdekében. Néhány halálos kimenetelű baleset után Cuzco prefektusa befalaztatta a föld alatti labirintushoz vezető ismert bejáratot. Egy alkalommal két egyetemista diák hatolt be a föld alatti rendszerbe, ámde néhány kanyarulat és kereszteződés után eltévedtek. De bátran továbbmentek, és eljutottak a Santo Domingó-i templom alá, ahol hallották, amint fölöttük miséznek. Kétségbeesett erőfeszítéseik ellenére sem tudták felhívni magukra a figyelmet. Egyikük - a sok kilométeres vándorlás kimerültségében - meghalt a sötét alagútban. A másik egy héttel később talált egy kivezető nyílást. Aranyból készült kukoricacsövet tartott a kezében, de elméje megháborodott. Száz évvel ezelőtt Howard Vyse ezredes, brit kutató antik forrásokról tudósított, melyek szerint ’az egyiptomi Szfinx alatt titkos kripták és egy óriási barlangrendszerbe vezető bejáratok vannak’. A piramisok alatti birodalomról szólt a forrás, amelybe - a fáraók korában - csak a legfelsőbb papok rendjéhez tartozók léphettek be. A kapukat mágikus kulcsok nyitották, és csak a papok tudtak bánni e mágikus kulcsokkal anélkül, hogy bajuk esett volna. A Szfinx valójában ‘Szezám, tárulj!’ lett volna egy másik világ felé? Kapu Agartha elpusztult királyságához, vagy a halottas könyvekből jól ismert titokzatos országhoz, Amentihez? Az egyik piramis felirata szerint: ‘Az e világba vezető kapuk csak Hórusznak nyílnak meg, aki őket építette és megalapította; ő az, aki teremtette, ő az, aki őrzi, ő az, aki védi. Sohasem fognak meg-nyílni azok előtt, akik nyugaton, keleten, délen, északon, vagy a Föld közepén élnek.’

A titkok birodalma, Agartha határai nem korlátozódnak kizárólag Dél-Amerikára vagy Egyiptomra. A múlt század végén a bánya-társaságok megpróbálták üzembe helyezni Sába királynője núbiai aranybányáit. A derekibi bányában a kutatók érdekes felfedezést tettek. Egy mély tárnában olvashatatlan hieroglifákat tartalmazó kőfalat találtak. A fal felrobbantása helyett, ami dinamittal gyerek-játék lett volna; a bányatársaság betemette a tárnát, mivel egyéb-ként aranyat nem találtak… Az embernek néha megáll az esze! A régészet akkor még gyerekcipőben járt, Szudán meg rettentően el-maradott ország volt. Érthető hát, ha a bányatársaság nem akarta megfizetni egy régészeti projekt költségeit; érthetetlen viszont, miért temették be a tárnát. Ma már senki sem törődik vele. A hajdani királyság, Agartha néhány részlete Törökországban is megmaradt. A görög mitológiából ismerjük Odüsszeusz bolyongásait, aki egyik útján egy varázslatos alvilágba kerül, melyet oly valóságosan ír le, mintha tényleges élmény lett volna az utazás.

Kis világban élünk, egy parányi golyón a végtelen Univerzumban. Már nekiláttunk Naprendszerünk kutatásának, de saját Földünkön félünk a lapátot vagy a buldózert a megfelelő helyen használni. Senki nem ás alagutat a piramisok alatt, senki sem merészkedik a perui ‘Chinkanas’-ba. Ilyen diszkrepanciák mellett senki sem tehet úgy, mintha valamennyi földi titok meg lenne oldva. Messze nincs megoldva.”

És akkor még nem beszéltünk arról, hol bujkálhat Arthur király serege Skócia alatt, merre lehet a Walhalla, az alvilág a szörnyű Styx-folyóval, s mit rejtenek Atlantisz városai az óceán mélyén. Vagy hogy merre van, és mit rejthet legbelül a Magyar Agartha – ahol „bölccsé megkövült” szellemkezek, boszorkányos ujjaikkal a kultúra és a politika selymét gombolyítják…

Fogalmunk sincs, mi lehet a Várhegy, a Budai Vár, a Bükk és a Bakony, vagy a fővárosi metró alatt - a hadsereg, a politikai elit s a milliárdosok bunkereiben. Saját házunk tája helyett a nagyvilág és a régmúlt szennyesébe túrunk; ámbár a saját kazamatáink is koponyával s lábszárcsontokkal – skull and bones - vannak tele.    

Vagy legalább tudnánk - mi lehet a magyar rendszerváltás mögött és alatt?!

                                              *******

Jezowski kinyitotta a számítógépét, és feltelepítette legújabb szoft-ver szerzeményét, az „adobe” márkanevű „acrobat reader”-t, mely képes a „pdf”-formátumban készített fájlok elolvasására is. Mert előző nap – kísérőlevél nélkül! – éppen egy ilyen dokumentumot kapott e-mailben. A feladó: bizonyos Jóskabácsi volt!

Simán megnyitotta, és elkezdte olvasni a szöveget:

„Íme a Rózsadombi Paktum eredeti, hiteles 24 pontja:

„1. A szovjet csapatok békés, barátságos kivonulása Magyar-országról.

 2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott javakért.

 3. Barátságos politikai és gazdasági viszonyok kiépítése a Szovjetúnió és Magyarország között.

 4. Minden szovjetellenes tevékenység megakadályozása.

 5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetúnió s Magyar-ország között.

 6. Volt kommunista párttagok mentesítése minden büntetés alól.

 7. A volt kommunisták (titkosszolgálat, határőrség és rend-őrség) megvédése az esetleges megtorlástól.

 8. A volt kommunisták más pártokban indítása az ország-gyűlési választásokon.

 9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.

 10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.

 11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.

 12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.

 13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.

 14. A magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.

 15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok irányában csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.

 16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megjavítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.

 17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.

 18. A Szovjetúnió - az átmentett kommunisták révén - meg-tartja politikai befolyását Magyarországon, az USA pedig megerősítheti gazdasági befolyását a magyar üzleti életben.

 19. Magyarország garanciát ad a magyarországi nemzeti kisebbségek nyelvi, népi, kultúrális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.

 20. Magyarország teljes kártalanításban részesíti a magyar zsidókat a II. Világháborúban elszenvedett veszteségeikért.

 21. A szocializmust kapitalizmussal felváltó rendszerváltás művében régi és új elit összeforr; míg két, látszólag szemben- álló, ellentétes oldalra, jobb-és baloldalra bomlik, - a világ-állami térfoglalás (és privatizáció) elleplezése érdekében. A volt „társadalmi tulajdon” a komprádor burzsoázia (nemzeti elit) közvetítésével – jutalékért, portfolióért cserében – teljes egészében a multinacionális társaságok tulajdonába kerül. Magyarország a NATO, majd az Európai Únió tagországává válik; földje – mint a szabad mozgású nemzetközi tőke része – szintén szupranacionális tulajdonként, a Világállamé lesz. Mindez nem érinti az ország eladósodását, amelyet fokozni kell, azért, hogy a nemzeti öntudat forrásai elapadjanak.

 22. Míg a rendszerváltás alapvető folyamatait a háttérből a katonai hírszerzés vezényli, - a belbiztonsági hírszolgálatot (III./III.) be kell áldozni. Minden volt kommunista ügynöknek lehetőséget kell biztosítani, hogy információs tevékenységét köztiszteletben, páholyokban folytathassa tovább.

 23. A magyarországi politikai pártok működését - a be-épített katonai hírszerzők révén – a Világállamot is irányító Illuminátusok Rendje, annak B’nai B’rith és Grand Orient szintje irányítja és koordinálja, a Sioni Priorátus ellenőrzi.

 24. A Paktumot aláíró személyek esküsznek, hogy a szabad-kőműves eskü rettenetes terhe alatt titokban tartják három személy valóságos kilétét. Ezek: a világállam magyarországi helytartója, a nemzetközi nagymester; egy szövetségi elnök, aki a Priorátus helyi megbízottja, és a szakrális trónörökös, aki „kettős fedésben” vesz részt a közéletben.”

Íme az eskü szövege:

„Esküszöm az istenre, a Világegyetem Nagy Építőmesterére, hogy a szabadkőművesség titkait soha föl nem fedem, és abból, mit a szabadkőművesek gyülekezetében hallani, látni vagy érezni fogok, senkivel semmit sem közlök, legyen az nő vagy férfi, mielőtt jó eleve meg nem győződtem arról, hogy valódi testvér.

Ígérem, esküszöm, fogadom: soha semmi olyasmit nem írok, nem metszek, nem vések, nem nyomtatok, nem faragok, nem rajzolok, sem bármi hasonlót nem teszek, sem engedni nem fogom, hogy valami olyasmit írjanak, messenek, véssenek, nyomtassanak, faragjanak vagy rajzoljanak, avagy bármi hasonlót tegyenek papírra, ércre, homokba vagy földbe, vagy egyébre, ami ujj, vagy valamely eszköz nyomásának enged, legyen az mozgó vagy szilárd, vagy folyékony anyag.

Ezenkívül ígérem, esküszöm, fogadom, hogy hű leszek ehhez a páholyhoz vagy ahhoz, amelynek a tagja leendek, és csak a javára, vagy a kárának és ártalmának elkerülésére fogok törekedni; hogy minden ember, de különösen a megszorult testvéreim iránt szánakozó leszek, és hogy védeni fogom a hazát, és igyekezni fogok a hazám javát előmozdítani.

Ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át a szívemet, és a  hasamat felmetszvén, szaggassák ki a beleimet; majd meg-csonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszon-négy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még az emlékem se maradjon, fenn, nemcsak szabadkőművesek és más becsületes emberek között, de általában a föld színén sem! Isten engem úgy segéljen!” 

Jezowski – mintha villám sújtotta volna – a földre roskadt.

Senki nem volt a közelben, hogy felmossa.

Vác, 2005. május 6.

                                                     Czike László