Czike László

    A meghamisított történelem

A hagyományosan, évezredek-évszázadok óta „megfigyelt”, leírt és okta­tott történe­lem – az emberi civilizáció geneziséről, hajnaláról, s az emberi társadalom önfejlődéséről, az ember saját magáról és fo­lya­matos bolygó-átalakító tevékenységéről alkotott (önarc)képe, hi­va­talos elbeszélése  - hamis.

Hamis egészében, és hamis legapróbb részleteiben is.

Hosszú éveken át nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy a mai – már csak egyes elemeiben marxista - történelem-tanítás vajon mi­ért szorítkozik kizárólag csak a látszólagos „tények” (civilizáci­ók egymásutánja, technikai és kulturális emlékek, esemé­nyek és sze­mélyek, csaták, békék, évszámok, stb.) bemutatására. Hi­szen általánosan ismert meghatározás, hogy egy „ismeret­hal­maz” csak akkor tesz eleget a tudományosság követelményeinek, vizsgáló­dá­sa, alkalmazott rendszere és módszere csakis akkor te­kint­hető tu­dománynak, ha progresszív használhatósággal is bír, ami azt je­len­ti, hogy felfedezéseinek eredményeiből, az általa feltárt összefüggésekből – legalábbis az adott szakterületre vonat­koz­tat­va, de más tudományágak aktuális szintű, verifikált isme­re­te­i­vel összhangban – kikövetkeztethető, kirajzolódik a jövő.

A tudományosság fenti kritériumának – noha a mai napig érezteti befolyását szinte minden tudományágban - nem felelhetett meg a marxista tör­ténetírás sem. Az osztályharc-elmélet prekoncep­ci­ó­já­val él­ve – és mint „általános rendezőelvet”, a valós törté­nelem té­nyeire visszamenőleg ráerősza­kol­va -, a legkevésbé sem az ob­jek­­tív valóság, induktív megközelítéssel is igazolt-igazolható összefüggéseiből alkotott kvázi tudományos, kon­zisztens rend­szert, el­mé­letet. Ügyesen tudományos rendszer­nek álcázott, ámde kizárólago­san (vi­lág)ha­­tal­mi meg­fonto­lá­sok­tól vezérelt, szubjektív de­dukcióval megalkotott fantaz­ma­góriáját erőltette, erősza­kol­ta rá a tör­ténelmi múltra, s a politikai jelenre, hogy a kizárólagos világuralomra törekvő kommunista hatalom által megvalósítani vágyott globális jövőt paranoid-skizofrén kényszerképzeteiből vezethesse le, s mint „egyedül tudományos világnézetnek” rendelje alá.

Nos, mára a világkommunizmus elmélete és gyakorlata – látszólag – egy­­aránt kimúlt. Ám azért mégse nagyon bízzuk el magunkat! Hétköznapi életünk minden pillanatát ma is áthatja az egykori tör­ténelmi materializmus, amit mindjárt be is bizonyítok. Jellemző, hogy a mai, posztkommunista társadalmi tudat a közelmúlt ért­he­tetlen és értelmezhetetlen, látszólag oly „értelmetlen” történelmi ese­ménye­i­nek (értsd: a renaissance, Galilei, Giordano Bruno, á la Leonardo da Vinci és Michelangelo; az angol par­lamenti demokrá­cia, á la Oliver Cromwell; a francia felvilágosodás, á la Voltaire, Ro­us­seau, Diderot és a többi enciklopédisták; az amerikai függet­lenségi háború, á la La­Fa­yette és George Washington; a francia for­rada­lom, á la Robespierre, Danton és Marat; Bonapar­te Napóle­on tündöklése és bukása, á la Rothschild és Wellington (Szent Ilo­na és Water­loo); a ’48-as forradal­mak, á la Mazzini és Gari­baldi; a Kommunista Kiált­vány, á la Karl Marx; a párizsi kom­mün; az első világ­há­ború, és vele a Monarchia szétesése, majd Trianon; a szov­jet-orosz bolsevik diktatúra, á la Lenin, Trockij és Sztálin; a német reváns, a má­so­dik világ­háború és a zsidó holocaust, á la Hitler, Sztá­lin, Roosevelt és Churchill; a fél világot már elnyelt kom­mu­niz­mus hirtelen és békés összeomlása; aztán váratlanul 2001. szep­tember 11.) hatására teljesen összezavarodott: immár semmilyen tudományos történelem-szemléletre nem törekszik, beéri az egyre váratla­nabb „spontán események” passzív rezisztens regisztrálá­sá­val. Ez innen kezdve már a liberalizmus, konkrétebben a liberá­lis anar­­chiz­­­mus közvetlen világromboló hatása. A tu­domány mar­xista kalandja kudarcának beforratlan sebei még erő­sen sajog­nak; az átlagember „történelemoktatás” címén már beéri a puszta évszámok bebifláz(tat)ásával is. A konfliktusok elkerülése céljából – á la „political correct” -: összefüggések márpedig nincsenek!

A történelmi események mögött láncszerűen egymásra épülő, ok-okozati kapcsolatokat, komplex „folyamatokat”, pláne összefüg­gé­sek szövétnekét sejteni „összeesküvés-elmélet”; a para­no­id-ski­zof­rén emberiség – ki tudja, miért? – ragaszkodik ahhoz, hogy a tör­té­nelem csak az atomizált emberi szereplők spontán cselek­vé­seinek vélet­lenszerű halmaza. A letűnt – ámde azóta sem he­lyet­tesített! – marxizmus (az ún. „történelmi materializmus”) egyik sarkalatos té­­tele volt, miszerint a történelmi folyamatokat nem a vezetők s a kiemelkedő történelmi személyiségek generál­ják, vezénylik, vezér­lik vagy legalábbis stimulálják, manipu­lálják – nem, ők csak kvá­zi végrehajtják, amit „a történelmi szükségszerűség”, a tö­me­gek akarata személyes kötelezett­ség­ként reájuk rótt. Va­gyis a történelmet a tömegek alakít­ják, illetve a véletlenek so­rozatán keresztül az ún. „történel­mi szükségszerűség”. - „A sza­­badság a felismert szükségszerű­ség.” – hirdette Hegel nyomán Friedrich Engels. Az elavult társa­dalmi rendszer leváltását a tech­nikai fejlődés, a termelőeszközök spontán, robbanásszerű tökéle­te­se­dése (vö.: ipari forradalom) ké­szí­ti elő, amennyiben haladóbb termelési és elosztási viszonyok, egy korszerűbb termelési mód kialakulását, kifejlődését és hatalomátvételét teszi szükség­szerűvé, mi több, kényszeríti ki, ún. „társadalmi forradalom” út­ján. A forradalmak mindig spon­tán robbannak ki; akkor, amikor az elnyomott társadalmi rétegek már nem tudnak, és nem akarnak a régi módon élni, az uralkodó osztályok pedig már nem képesek a régi módon uralkodni és kor­mányozni. A felnövekvő új osztály – mint pl. a kapitalizmust ki­kény­szerítő polgárság – áll a változások élére, hogy mint­egy tudat­ta­lan sorsszerűségként termelje ki önmagából mind­azokat a veze­tő személyiségeket, akik majd a forradalmat szervezni és vezetni hi­vatottak. Mint pl. Vlagyimir Iljics Lenint, aki a kommunista for­radalmat szervezte és vezette az elmaradott, cári Oroszországban, mint ugyebár a munkásosztály élharcosa…

Nos, ezzel a marxista történelemszemlélettel a mai tudomány sem vitatkozik. Igaz, nem is kérkedik marxista történelmi materialista szellemiségével, - ámde mégis, minden ízében marxista. Elmélete ugyan nincsen, csak a liberális anarchizmus, amely hosszútávon mindenfajta rend, a nemzetállamok, a vallás, sőt, a szociáldemok­rácia „esküdt” ellensége -, de mindennapos gyakorlatában ugyan­az a „lényeg”: a „demokrácia” alaptételében, a „többség dönt” el­vében ugyanaz a sunyi marxista, sőt kifejezett bolsevik fel­fo­gás érvényesül, miszerint 51 %-os „többséggel” le lehet ta­gadni a csillagokat az égről, a hazugságot, a lopást, az is­ten­tagadást és a bűnt (profit, hatalmi mámor, manipulált ki­választás, oktatás, kultúra, elosztás, fogyasztás, politika, „szabad választások”, stb.) a társadalom fő szervező erejévé lehet tenni, tartósan meg lehet hamisítani az állami költ­ség­vetést és működésképtelenné lehet bénítani a nemzetálla­mot, sőt, bármilyen ürüggyel hódító háborút lehet indítani tet­szőleges, éppen nem tetsző országok ellen.  

Engels - akinek nevéhez fűződik az a fantasztikus (vö.: „sci-fi”) fel­fedezés is, miszerint „az embert a munka tette emberré” – te­hát előszeretettel tett kvázi „végső kinyilatkoztatásokat” a külön­böző termé­szettudományok terén. Az élet keletkezésének, lényegé­nek tömör meghatározása sem jelentett különösebb problémát a számára. „Az élet a fehérjetestek létezési módja.” – mondotta, igen nagy bölcsességről téve tanúbizonyságot. Erre az áltudomá­nyos sületlenségre épült azután a „szintén zenész” Charles Dar­win ún. „természetes kiválasztódási” elmélete, amely ugyebár el­mé­­letileg akár a mai globális irányító pénzügyi és szakrális világ-elit „természetes kivá­lasztódását” is megalapozhatta. Mindezt úgy kell érteni, hogy a marxisták szerint – és ugyanez a világ­né­ze­te a mai világszervező és világuralkodó liberális elitnek is – az élet, a szerves fejlődés, a differenciált növény-és állatvi­lág, az ember, az egyéni tudat (a személyiség!) és az emberi civilizáció kifejlődése, mai technikai-tudati szintje kizáróla­go­san a természetes kiválasztódás, a szelekció (vö.: verseny!) ered­ménye. A szelekciós elmélet nyilvánvalóan hamis, tarthatat­lan, hisz’ a feltételezett ős-koacervátum cseppekből nem fejlőd­he­tett ki a ma élő fajok mérhetetlenül differenciált sokasága, - még ak­kor sem, ha történetesen milliárd évek álltak „az evolúciós fo­lya­mat” rendelkezésére. Ilyen mértékű minőségi változás, differen­ciáló­dás és „specializálódás” egyszerűen nem spontán, tudattalan sze­lekció, hanem tudatos tervezés és teremtés tárgya, kérdése.

Mathias Bröckers, német író - „Összeesküvések, összeesküvés-el­mé­letek és szep­tember 11. titkai” című könyvében igen szel­­le­me­sen bizonyítja, hogy a földi élet több milliárd éves evolúciójára alapvetően egy­ál­talán nem a spontán szelekció, de sokkal in­kább a kons­piráció, az együttműködés a jellemző, hiszen az élet kezdetleges formái éppen csak úgy, és azért maradhattak fenn, mert alapegységei (nevezzük ezeket protosejteknek, majd sej­­teknek) együttműködtek az ellenséges környezettel, illetve a kon­kurens szerveződésekkel szemben, hogy soksejtűekké fejlődhes­se­nek. Az élet titka tehát elsősorban az élet­ben maradás technológi­á­jának, az anyagcsere sikerességének, az önvédelemnek az exklu­zi­vitásában keresendő. Így – némileg „Engels-parafrázisként” is – el­mondhatjuk, hogy: az összeesküvés (értsd: az ős-sejtek kons­pi­­rá­ció­ja) az élet lényege, a fehérjetestek létezési módja.

De vajon „csak” a fehérje-testeké, a sejteké?

Inkább úgy tűnik, hogy az összeesküvés mindenfajta élet lényege.                 

A szabadkőművesek önmagukról, a Szabadkőművességről, azt állítják, hogy egyetlen-egyet kivéve, igazából nincsenek is tit­kaik: egyedül az a titok, hogy ki szabadkőműves. Ez pedig magyarul azt jelenti, hogy nyoma sincsen titkolni, rejtegetni való aktivitásnak vagy tevékenységnek – „csak” az a titok, hogy az egyáltalán nem titkos cselekményeket kik végzik-követik el. De hogyha nem lehet megtudni senkiről, hogy szabadkőműves-e, akkor az egész mozgalomról nem lehet tudni sem­mit. Ember még nem látta senkinek a belépési nyilatkozatát vagy sze­mélyesen alá­írt szupertitkos esküjét, vagy pláne a tagi nyilvántartó kartonját. Ez különösen áll a jelen idejű személyi adatok titkosságára – magya­rán: „a legjobb esetben” is csak utólag, évtizedekkel ké­sőbb tudhatjuk meg valakiről a titkot, amint államtitok az (is), hogy valaki katonai hírszerző. Utóbbi a nemzetállam titka, előbbi a Világállamé. Ilyenformán a tájékoztatás és a közvé­le­mény mindig csak az aktuális események után kulloghat - nincsen a jövőt meghatározó, befolyásoló szerepe. Mindenki „ob­ligón kívülre” kerül, aki nem a Rend tagja.

A rendtagok pedig titokban építik a jövőt.  

Kik tagok a befolyásos közéleti személyiségek közül?

Diktált körülmények között: senki és mindenki. Senkiről sem ál­líthatunk biztosat – mégis mindenki „gyanús”, aki jelentős befo­lyással bír, s hozzá még 8-10 funkció, hatáskör egyszemélyes gya­korlója. Mit gondoljunk minderről, ha múlt, jelen és jövő időfo­lyamában kizárólag csak a MÚLT tényei „ismerhetők” meg, s a MÚLT is csak a jövőépítők által kozmetikázott, átírt vál­to­zatban; a jelen és a jövő adatai pedig szigorúan titkosak? Félhomályban tapogatódzunk, hogyha mégis meg akarjuk ismerni az aktuális tényeket, s a ferdítetlen igazságot. Egyetlen fogódzónk van ebben az árnyékvilágban, ami egyben gondolkodási útmutató. Jézus Krisztus tanítása: „Gyümölcséről ismeritek fel a fát.”

Ám felmerül az örök dilemma: akiket mi az emberiség civilizációja fej­lő­dése nagy fiainak tartunk és az utcáinkat is róluk neveztük el, a­zok életművükkel valóban a testi-lelki kiteljesedés felé vitték, ve­zették az emberiséget? Mert ha ezt a „mai végeredményt” – az öko­szisztéma elpusztítását, a Föld, az anyaföld termékenységének, le­vegőjének, ten­gereinek, vizeinek, élőhelyeinek tönkretételét, az ég­haj­la­t, az időjárás felborítását, az áldemokráciát, az éhínséget, az atom­bombát, a háborúkat, a terrorizmust, a túlnépesedést, az ál­ta­lános er­köl­csi nihilt, az isten­telenséget, stb. – szemléljük, ak­kor bizony erős két­sé­geink támadnak a bejárt út helyességét és a jö­vőnk biztonságát, reményteliségét illetően.

S ezek után a legfőbb di­lemma: a leghíresebb tudósaink, művé­sze­ink, politikusaink, gondolko­dó­ink vajh azért lettek-e sza­badkőművesek, mert tényleg min­den mai civilizációs értéket nekik köszönhetünk, vagy éppen megfordítva, a Testvériség emelte fel és juttatta őket olyan pozícióba, hogy végül „utca­név” is lehessen belő­lük? Vajon egy másfajta fejlődés, - a ma­ni­pulált helyett egy „természetes, isteni kiválasztáson”, iste­ni erkölcsi renden ala­puló civilizáció-építés nem vezetett vol­na-e egy a mainál sok­kal ígéretesebb világhoz, világképhez?    

A világtörténelem leg(el)ismertebb híres emberei közül – termé­sze­­tesen a tel­jes­ség igé­nye nélkül, s a magyarok kivételével, akik­ről majd egy másik cikkben lesz szó – legalábbis a következők (vol­tak) szabadkőművesek, főként a www.galilei.hu­/hires/­hires.­html link a­datai alapján, amely a Magyar Szimbolikus Nagypáholy hiva­­talos linkje:

Edwin Aldrin (űrhajós), Salvador Allende, René d’Anjou Louis Arm­­strong, Neil Armstrong (űrhajós), Musztafa Kemal, Stephen Austin, Mihail Ba­ku­­nyin, Isaac Asimov, Honoré Balzac, Count Basie, Pierre-Augus­tin Beaumarchais, Ludwig von Beethoven, Gra­ham Bell, Eduard Benes, Ingmar Bergman, Hector Berlioz, William Blake, Léon Blum, Simon Bolivar, Sandro Botticelli, Ro­bert Boyle, Johannes Brahms, Alfred Brehm, Buffalo Bill, Robert Burns, Richard Burton, George Bush, George W. Bush, Lord By­ron, Michael Caine, Casanova, Luigi Cherubini, Walter Chrysler, Winston Churchill, André Citroen, Bill Clinton, Samuel Colt, Jean Cocteau, Gordon Cooper (űrhajós), Jean_Jacques Cousteau, Oli­ver Cromwell, Tom Cruise, Jean-Baptiste d’Alembert, Georges-Jacques Danton, Charles Darwin, Jacques-Louis David, Claude Debussy, Camille Desmoulins, Denis Diderot, Walt Disney, Art­hur Conan Doyle, Alexandre Dumas, Henri Dunant, Thomas Edi­son, Albert Einstein, Duke Ellington, Michael Faraday, Enrico Fer­mi, Johann­ ­Gottlieb Fichte, John Fitch, Alexander Fleming, Ge­rald Ford, Henry Ford, Josephy Fouché, Anatol France, Ben­ja­min Franklin, II. Frigyes, III. Frigyes, Orleansi Fülöp, Clark Gable, Leon Gambetta, Mahatma Gandhi, Giuseppe Garibaldi, Richard Ge­re, George Gershwin, King Gilette, Johann Wolfgang von Geo­the, Carlo Goldoni, John Glenn (űrhajós), Joseph Ignace Guil­lo­tin, Georg Friedrich Haendel, Joseph Haydn, Heinrich Heine, Clau­de Adrien Helvetius, Charles Hilton, John Edgar Hoover, Vic­tor Hugo, Huszein jordán király, Jim Irwin (űrhajós), Jesse Jack­son, Mick Jagger, Lyndon B. Johnson, Melvin Jones (Lions), II. József, X. Károly, Buster Keaton, Kerenszkij, Rudyard Kipling, Tadeusz Kosciuszko, Marie-Joseph de Lafayette, XVI. Lajos, XVIII. Lajos, Pierre-Simon de Laplace, La Rochefoucauld, Marie-Ferdi­nand Lesseps, Ephraim Lessing, Abraham Lincoln, Charles Lind­bergh, Sir Thomas Lipton, Harold Lloyd, Lotharingiai Ferenc, Douglas MacArthur, Jean-Paul Marat, Mark Twain, George Mars­hall, Louis B. Mayer, Giuseppe Mazzini, Mendelsohn-Bartholdy, Dmitrij Mengyelejev, Glenn Miller, Honoré Mirabeau, Moses Mon­te­fiori, Charles Montesquieu, Leopold Mozart, Wolfgang Amadeus Mozart, Sir Isaac Newton, Dzsavaharlal Nehru, Horatio Nelson, Nic­colo Paganini, Charles Nodier, Louis Pasteur, George Payne, Robert Peary, Max Planck, Giacomo Puccini, George Pullmann, Alekszandr Puskin, Salvatore Quasimodo, Ronald Reagan, Keith Richards, Sir Cecil Rhodes, Maximilien de Robespierre, Franklin D. Roosevelt, Theodore Roosevelt, Mayer Rothschild, Nathan Rothschild, Heinrich Schliemann, Franz Schubert, Albert Schwe­itzer, Sir Walter Scott, Peter Sellers, Frank Sinatra, Percy Bysshe Shelley, Stendhal, Jonathan Swift, Anvar Szadat, Alexandr Szuvo­rov, Rabindranath Tagore, Talleyrand-Périgord, Lev Tolsztoj, Har­ry Truman, Giuseppe Verdi, I. Vilmos, Leonardo da Vinci, Marie-Francois Voltaire, Lewis Wallace, Jack Warner, George Washing­ton, John Wayne, Arthur Wellington, H. G. Wells, Oscar Wilde, Émi­le Zola.           

A névsorból láthatjuk: nem egyszerű utcanévsorról van szó.

Weishaupt, Pike, Marx, Engels, Lenin, Trockij és a többiek „csak azért” hiányoznak a névsorból, mert ők illuminátusok voltak, akik már nem „klasszikus értelemben” vett szabadkőművesek - prak­ti­kusan csak a világuralomra törnek, kevesebb okkult rituáléval.   

Akik a fenti névsor gerincét alkotják, azok tevékenysége (tudo­má­nya, művészete, gondolkodása, világnézete, politikai állásfoglalása és a társadalmi életben kifejtett minden egyéb aktivitása is) „fel­fűz­he­tő” a re­naissance, felvilágosodás, ateizmus, forrada­lom, anarchizmus, liberaliz­mus, kommunizmus, szabadkő­mű­ves­ség és világuralom „szellemi evolúciós láncra”, mely azon­ban csak az emberiség formális egyesülését - értsd: Világállam – tételezi céljául; valójában igavonó konzum-barmokká silányítja az embereket, éket ver a lelkek közé, tehát a civilizáció és a kultú­ra gyorsuló szétesését idézi elő, mivel megfeledkezik Istenről, aki nél­kül nem lehetséges élet, nincs civilizáció, nincs kultúra, nincs fel­támadás és lehetetlen az öröklét.

Ide vezetett hát több milliárd év szerves fejlődése?

A Teremtő nélküli egységes Világállamhoz?

Nem erre az Isten nélküli összeesküvésre van szüksége az emberi­ségnek, hanem olyan együttműködésre, mely végső kifejletében az egyes ember boldogulását, üdvözülését, kollektív értelemben pedig az Aranykor, Jézus Krisztus földi királyságának mielőbbi eljöve­te­lét segíti elő.

Vác, 2006. február 16.

                                                Czike László