„A FEJSZE PEDIG IMMÁR

A FÁK GYÖKERÉRE VETTETETT”

 (Máté evangéliuma 3:10)

Minden ingyen van, ami igazán fontos az életben.

            Ingyen kapjuk magát az életet, szüleink, nevelőink, tanítóink és gyógyítóink szeretetét. Mivel fizethetnénk nagy oktatóink megvilágosító mondataiért, miféle ellenértékkel honorálhatnánk a kultúrtörténet nagy alkotóinak, tudósainak, felfedezőinek életművét? Feltételek nélkül, ingyen táplál minket az a nemzet, amelybe Isten akaratából születünk, fizikai, lelki és szellemi táplálékkal: elképzelhető bármiféle fizetség régmúlt nemzedékek népdalokat, népművészetet termő alkotásáért? Megszolgálhatunk bármi módon is a nyelvért, amely aztán életünk minden másodpercében leghűségesebb evilági kísérőnk lesz, nem hagy el minket semmilyen állapotunkban, amíg az utolsó szó el nem hagyja ajkunkat? Csak ingyen kaphatunk és adhatunk igaz szerelmet, amiből az emberi élet fennmaradása fakad a földi, fizikai létezésben. A nagy bajainkból megmentő váratlan és érthetetlen segítségnek (mindnyájunknak része volt már ilyenben) nincs ára. Életre szóló, meghatározó élményeink értékét semminemű vagyoni természetű dologgal nem fejezhetjük ki. De hétköznapjaink apró örömeit sem, amelyek pedig annyi életörömet és életerőt adnak nekünk: gyermekek nevetése, egy koldus szép hegedűhangja, a pincér előzékenysége annyi kedves derűvel tölti be szívünket, s nagyon jól tudjuk, mindezt nem azért kapjuk, mert támogatjuk az óvodai alapítványt, pénzt dobunk a koldus hegedűtokjába, vagy ki fogjuk fizetni a kifőzdében ebédünk számláját.

            Hosszan-hosszan, a végtelenségig lehetne sorolni azokat a legdrágább adományokat, amelyeket ingyen kapunk és csakis ingyen kaphatunk. És alig hiszem, hogy létezhet józan ítélőképességű ember, aki az ingyenességek meghatározó jelentőségét az emberi életben kétségbe vonhatná. A pénzimádó, pénzvallású szolgalény erkölcsi halálának is éppen az az oka, hogy pénzhívőként fizetni és fizettetni akar azért, ami csak ingyen járhat, s ebben a vesszőfutásban megsemmisül emberi mivolta: a pénz elfogy, a gyalázat megmarad.

            Meg sem kísérelhetjük a leltárt, neki sem gyürkőzhetünk az egyenleg felállításának. Elég csak elkezdenünk a számbavételt, s máris megmutatkozik a végeredmény lényege: egyáltalán nem is létezhetnénk a múltban és napról-napra ingyen kapott értékek, adományok nélkül.

f  f  f  f  f

Mégis, egészen más, sőt ellentétes irányú közhelyek divatoznak manapság: „Mindenért fizetni kell!” - mondják, majd a beszélgetőtárs, aki buzgón bólogat e bölcsességre, végső igazságként hozzáteszi: „Semmit nem adnak ingyen!”

            Vajon mi a viszony e rezignált közhelyek és az élet-meghatározó ingyenességek kétségtelen tapasztalatai között? Csak az egyik, vagy csak a másik igaz? Vagy talán megfelelő árnyalással mindkettőnek van igazsága a maga helyén: az ingyenesség elvének és a „mindenért fizetni kell” elvnek is?

            Ellenállunk annak a fölöttébb erős csábításnak, hogy azt fejtsük ki: amiért többet kell fizetnünk, sok esetben éppen károsabb és rombolóbb, azaz végső soron értéktelenebb, viszont minél teljesebben áldozatból fakadóan ingyenes valami, annál értékesebb. Mindez mélységesen reális tapasztalat, de most az okokat keressük.

            Inkább azzal a nagyon is időszerű, kézenfekvő, köztévedésként pusztító elvvel foglalkozzunk, amely megoldásul a következő „igazságot” kínálja: „Mások az élet erkölcsi törvényei és mások a gazdasági-pénzügyi működés törvényei. Az előbbi területen lehetséges, sőt akár szükségszerű is bizonyos helyzetekben az ingyenesség, az utóbbi területen azonban - a pénz beszél, a kutya ugat.” Ahogyan Samuelson idézi háromkötetes Közgazdaságtanának Epilógusában a bölcsek kövének tartott nagy közgazdaságtani alaptételt: „Nincs ingyen ebéd”.

            Az elemi kérdés tehát: létezik-e ingyenesség a gazdaság területén?

            A kérdés nagy jelentőségű, mert az emberi lény földi, fizikai egzisztenciájának létfeltételeit a gazdaság teremti meg, ezért a válasz, kihatással lévén a gazdasági berendezkedésre, az ember földi létezésének feltételeit befolyásolja.

            Ha magának a gazdaságnak a létfeltételeit vizsgáljuk elfogulatlanul, egyedül a valóságra figyelve, s lehántva magunkról a közfelfogás és a pénzhatalmi világpropaganda szuggeszcióját, arra a manapság meglepőnek számító eredményre jutunk, hogy az ingyenességek éppoly meghatározóak a gazdaság létfeltételeit illetően, mint amennyire azok az egyén létezése szempontjából.

            Ingyen kapta az ember a Földet, a föld termőerejét, ásványkincseit, a növény- és állatvilágot. Az állatok háziasítása, majd tenyésztése-nemesítése, a növénytermesztés kultúrája az ingyen kapott alapokból él. Ingyen van a napfény, s a Földet körülölelő kozmikus erőáramlás, amelynek jelentőségét egyre inkább kezdi felismerni a természettudomány. A kozmikus természeti működés ingyenességéből sok további meghatározó ingyen áldás következik. Ki fizethetne a termékenyítő, tisztító, energiát adó esőért („égi áldás” - mondja a magyar földműves), a frissítő, beporzó, kimeríthetetlen erőforrást kínáló szélért? A földi fizikai-kémiai-biológiai valóság más, összességében valóban kimeríthetetlen energiaforrásaiért? Miféle gazdasági teljesítménnyel teremthetné meg az emberiség az ellenértékét annak a végtelenül finom, érzékeny és sérülékeny természeti egyensúlynak, amely létrehozza és fenntartja az ember számára azt a vékonyka kis létsávot, amelyen belül létezni tud fizikai valójában? Minden pillanatban létesül és fennmarad ez az egyensúly - tökéletesen ingyen. Vajon nem ugyanilyen ajándék egy nemzedék számára az emberiség kialakult, adott tudatállapota, amely például a magas szervezettségű munkamegosztást lehetővé teszi a társadalomban? Vagy, egyre közelebb lépve a gazdaság közvetlenebb feltételeihez, nem ingyen adománya-e az emberi tudatfejlődésnek, bármily meghökkentőnek tűnhet is az első pillanatra, - maga a pénz? Senki nem gondolhatja, hogy bármilyen summa tényleges ellenértékét képezheti a gazdasági fejlődést valóban elősegítő nagy felismeréseknek, felfedezéseknek - függetlenül attól, hogy a felismerő, vagy felfedező nyomorban, vagy dúsgazdagon halt meg. Tovább közeledve a gazdaság mindennapi működéséhez: tragikus tévedés, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaerejét vagy képességeit „veszi meg” és fizeti ki a munkaerőpiacon: Nem, a munkáltató számára a munkavállaló munkaereje és különböző képességei - ugyancsak bármennyire is meghökkentő - ingyen adományként vannak jelen, melyekhez csak teljes tisztelettel szabadna viszonyulnia. Amiért pedig fizet, az kizárólag a munkavállaló munkaproduktuma, legyen az akár fizikai, akár szellemi természetű produktum. De ez a viszony kölcsönös: a munkavállaló számára ugyanígy ingyen adomány a munkáltató vállalkozói fantáziája, tudása, képességei, s ezekhez egy egészséges szellemű működésben a munkavállaló tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul. Amiért pedig a munkavállaló a munkáltatónak dolgozik, az a munkaadó produktuma: az élő, működő, a társadalom által igényelt tevékenységet folytató, tehát vevőkörrel rendelkező vállalkozás, amelynek a munkavállaló is egyik eleme.

            A szorgalmas, becsületes munka példája is ingyen adomány a felnövekvő nemzedékek számára. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gazdaság számára milyen óriási jelentősége van a munkára, mégpedig tisztességes munkára motiváltság követendő mintáinak. A példát mutató saját belső tisztessége és előmenetele érdekében dolgozik úgy, ahogyan dolgozik, de az őt szemlélők számára ingyen ajándék az a vonzó kép, amely követésre érdemes.

f  f  f  f  f

Egy szó, mint száz: az ingyenesség át- meg áthatja a gazdaságot az elemi létfeltételektől kezdve a mindennapi munka részletjelenségeiig. Minden emberi lény, kivétel nélkül, a leggazdagabbtól a legszegényebbig, a legtehetségesebbtől a legsúlyosabban fogyatékosig ezen ingyen adományokból él, létezni sem tudna nélkülük. Nincs tehát kivétel: bárhová született valaki, bármilyen helyzetbe hozza is a sorsa, teljes azonosság van a kozmikus-természeti-emberi ingyenességekre való rászorultság tekintetében. Akik félreértik a kérdést, és nem vizsgálják a valóságot kellő mélységgel, hajlamosak azt hinni, hogy ez a rászorultság a „hátrányos helyzettel”, az „elmaradottsággal”, stb. van összefüggésben. Nem! Az előnytelen adottságok kiegyenlítése a már működő gazdaság eredményeinek társadalmi elosztásától függ. Az ingyenességek előbbiekben vázolt alapfeltételeire azonban egyformán rászorult a legfejlettebb és a legfejletlenebb gazdaság is.

            És most ezt húzzuk alá, amilyen erővel csak lehet: mindenki, a multimilliárdos is, fizikai-gazdasági egzisztenciája tekintetében is az ingyen adományok felfoghatatlanul gazdag áramlásának jóvoltából él.

            Az ingyenesség elvének megértése és szem előtt tartása nélkül tehát nem lehet hosszú távon életképes társadalmi-gazdasági berendezkedést megvalósítani. Az ingyenesség egész létezésünknek meghatározó, egész életünket végigkísérő alapfeltétel, ez elfogulatlan, logikus, racionális gondolkodással belátható, ezért mindannak a messzemenő következménynek, ami az ingyenesség létmeghatározó igazságából fakad, civilizációs gondolkodásunk alappillérévé kell válnia - amennyiben persze a kozmikus-természeti-emberi valósággal összhangban és nem ellenséges viszonyban kívánunk élni.

            Alapvető kérdés, hogy ezek az ingyenességek véletlenül, „csak úgy” adottak-e, vagy az adományok mögött adományozó is van. A szellemi világnak a kozmikus-természeti működést meghatározó hatásáról a legvázlatosabb fejtegetés is szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit. Most csak egy idézet László Ervintől, a híres természettudóstól: „A csillagfizikusok azt találták, hogy az életfolyamatok nemcsak a kozmosz fizikai folyamataihoz igazodtak ..., hanem a kozmosz fizikai jellemzői is finoman rá vannak hangolva azokra a feltételekre, amelyek között az élet kifejlődhetett. ... talán az állandók azért vannak ilyen finoman egymáshoz igazítva, hogy éppen az őket vizsgáló emberek kifejlődéséhez vezethessenek? Vagy talán minden természetes magyarázat kudarcot vall, és itt állunk egy kozmikus építőmester által céltudatosan megtervezett világ előtt?” („Kozmikus kapcsolatok” Magyar Könyvklub 1996. 74-76.old.) Egy matematikus szellemes képe szerint: annak a valószínűsége, hogy a kozmikus paraméterek közötti, az élet kialakulásához vezető finom összhang véletlenül jött létre, nem nagyobb annál, mint hogy egy roncstelepen végigszáguldó forgószél révén egy működőképes helikopter áll elő. Lessing, a nagy természettudós pedig így fogalmazott: „A véletlen: istenkáromlás”.

            Egyébként az alábbiakban felvázolandó objektív szükségszerűségek szempontjából teljesen közömbös, hogy valaki materialista, vagy tudatában van a szellemi világ létezésének, jelenvalóságának és hatásának. Egy atomrobbanás, egy ház összeomlása, vagy egy földrengés nincs tekintettel arra, hogy azok, akik elpusztultak, ismerték, elismerték, vagy tagadták-e az atomfizika, a statika, vagy a geológia törvényszerűségeit. Azoknak viszont, akik ismerik a törvényeket, tudják, mit lehet és mit nem, s tisztában vannak a következményekkel, több esélyük van arra, hogy elkerüljék a katasztrófát. A példákban szereplő fenyegetettség fennáll: az ember földi egzisztenciájának alapfeltételeiben jelen lévő ingyenességek, s ezek következményei nem kevésbé szigorú törvényszerűségekkel függnek össze, mint amilyenek a fizika törvényei.

f  f  f  f  f

Mindez objektív tény. Vallásos meggyőződéstől, vagy bármilyen életszemlélettől függetlenül bárki beláthatja, feltéve, ha képes az elfogulatlan gondolkodásra. S ha minden alapvető dolgot ingyen megkapott az ember, e létfeltételek ingyen élvezett birtokában aztán rajta a sor: milyen viszonyokat valósít meg saját körén belül, s hogyan bánik az őt körülvevő természeti valósággal. Vagyis, miképpen cselekszik abban, amiről tehet. Mert az ingyen kapott alapfeltételeket illetően tehetetlen: ha ezek megvannak, élhet, ha nincsenek, elpusztul. De belső és külső berendezkedésének, a természethez fűződő viszonyának szellemét és rendszerét képes alakítani, sőt ez az ő saját, nagy feladata, ezzel járulhat hozzá a világlétezés gigantikus, kozmikus művéhez, kerülhet vele összhangba vagy ellentétbe.

            Nyilvánvalóan: az alapfeltételek ingyenességének szellemével összhangban kell az embernek civilizációs berendezkedését megoldania. Mert ha nem, szembekerül létezése alapfeltételeivel, ennek előbb-utóbb közvetlen fizikai és társadalmi következményei jelentkeznek, s az alapfeltételek megrendülésével bekövetkezik a totális pusztulás.

            Az a tény, hogy létezésünk-életünk minden fontos alapfeltételét ajándékba kaptuk és kapjuk, a gyermekek, a testvérek magatartására kötelez minket. A testvérekére, akik mindent megkaptak, s szüleik azt figyelik, mit tesznek egymással és az ajándékba kapott javakkal. Létezésünk alapfeltételeinek ingyenessége folytán objektíve testvérek vagyunk. Nem kétséges, hogy mi a forrása az ingyen adományok sokaságának, amelyek jóvoltából élünk, s az sem kétséges, hogy a mérhetetlen, végtelen ajándékokhoz mi magunk fontos hozzájárulással kapcsolódhatunk: a szabadon megélt testvériséggel tölthetjük be feladatunkat az egyetemes világfejlődésben.

            Mindezek ellenére azonban most nem vallásos meggyőződésre, nem erkölcsi megfontolásokra, hanem mindössze józan, elfogulatlan belátásra számítok. Hiszen mindenki számára megérthető, hogy ha létezésünk-életünk alapfeltételeit ingyen, ajándékba kaptuk, akkor az egymásközti testvériség és a természet iránti tisztelet nem szívjóság kérdése, hanem föltétlen szükségszerűség. Bár az evangélium ismerete elengedhetetlenül fontos, hit nélkül pedig nem élhető emberi élet, mégis, pusztán formál-logikai okfejtéssel is megközelíthető az emberiség végső sorskérdése: ha az okozat ellentmondásba kerül az okkal, az okozat elveszti létalapját.

f  f  f  f  f

Az emberi kapcsolatoknak - mint láttuk -, van egy igen széles köre, ahol az ingyenesség magától értetődő, vagy éppen szükségszerű. Egy másik kört képeznek azok a kapcsolatok, amikor egy ember más ember(ek) szükségletét munkával (ilyen célú erőfeszítéssel, teljesítménnyel) elégíti ki. Az ilyen kapcsolatokban helye van annak, hogy az, akinek szükséglete kielégül, a kapott teljesítményt piaci értelemben egyenértékű teljesítménnyel viszonozza. Ez a gazdaság területe. (Azonban az adakozó önkéntessége esetén ilyen kapcsolatban is elfogadható az ingyenesség - ilyen például a leprások és az őket ápoló apácák kapcsolata.)

            A létalapok ingyenességéből fakadó, testvériségen és tiszteleten alapuló civilizációs berendezkedésen belül, a gazdaság területén az emberi kapcsolatokban tehát érvényes a viszonosság elve: senkinek és semminek nem válhatok élősködőjévé, kizsákmányolójává. Itt minden elvárt és felhasznált érték vagy teljesítmény ellenében köteles vagyok a magam értékeit és teljesítményét átadnom. Ha létezésem, életem, fejlődésem érdekében elveszek valamit a természettől, elfogadok embertársaimtól, tartozom azzal, hogy saját munkámmal, a tőlem telhető módon én is átadjam nekik azt, amire tőlem nekik szükségük van. Ez a teljesítmény-ellenteljesítmény törvénye, amely a testvériség gazdasági megélésének legelemibb feltétele.

            A nem munkaképesek (gyermekek, idősek, betegek, fogyatékosok) számára az élet föltétlen tiszteletének sérthetetlen törvénye - a természetjog - „továbbutalja” az ingyenességet az elemi létfeltételektől a mindennapi szükségletek hiánytalan kielégítéséig. Ők tehát maradéktalanul jogosultak az emberhez méltó életre anélkül, hogy közvetlen, primitív módon értelmezett gazdasági ellenteljesítményre képesek lennének. A munkaképesek egymásközti gazdasági kapcsolataiban azonban senki nem igényelhet, nem követelhet, s nem erőszakolhat ki ingyen teljesítményt. Az ingyen, ajándékba kapott lét- és életfeltételek abban az értelemben is testvériséget szülnek, hogy sem kiváltságokat, sem kiszipolyozást nem tűrnek el az ingyenes létfeltételekből egyformán élők körében.

            Az eredeti tőkefelhalmozások irtózatos, köztörvényes bűntömege (az angliai „bekerítések”-től a rabszolgaságon és földrészek kirablásán át a GULAG-ig) éppen az ingyenességhez fűződő kettős viszonyban ragadható meg: a létfeltételek ingyenességét közösen élvező emberiség egy csoportja saját gazdagodása és hatalma érdekében ingyenes teljesítményre kényszeríti köztörvényes erőszakkal az emberek más csoportjait, s rablás útján szipolyozza ki a föld kincseit, meggyalázva ezzel az önmagából az emberiséget ingyen tápláló Földanyát. Ez a folyamat szükségszerűen vezetett a mai állapotokig.

f  f  f  f  f

Milyen képet mutat az emberi civilizáció a Krisztus utáni harmadik évezred hajnalán? Milyen elvek által, milyen belső-külső berendezkedést valósított meg mára az emberiség az ingyen, adományként kapott lét- és életfeltételek alapjain? Összhang, vagy ellentmondás van létalap és gazdasági működés, életfeltétel és emberi viszonyok között?

            A legelső, alapvető kérdés az, hogy milyen viszonyt intézményesített az emberi civilizáció, létezésének, életének ingyen kapott alapfeltételeihez?

            A dolog azzal kezdődik, hogy arra, amit az emberiség közösen és ingyen kapott, valaki, vagy valakik kimondják: az enyém! És ezzel olyan irányba indulnak a fejlemények - az ajándék rablott holmivá válik, - amely irány szükségszerűen vezet egészen odáig, amikor a fejsze a fák gyökerére vettetik, a megajándékozottból világrabló lesz, s az ítélet nem marad el.

            A végső pillanatig az út hosszú, az adományok határtalannak látszó türelemmel áramlanak, ha ezerszer és ezerszer is méltatlanná válik rájuk az ember, s egyelőre azt látjuk, hogy bármit művel, akkor is kitavaszodik, az eső táplálja együtt a földdel, a napfény érleli a gyümölcsöket. Vannak, akik ebből a végtelen türelemből materialista cinizmussal vonják le a mindenkori gonosztevő ostoba maga-biztatását: nyugodtan lehet rabolni, nem lesz semmi következménye. De nem lehet tudni, melyik az a pont, amikor még visszafordulhat az emberiség, s számot vethet létfeltételei ingyenességének következményeivel, a természet iránti tisztelet és a másik ember, a másik nemzet iránti testvériség szabad szükségszerűségével.

            Ez az írás semmit sem ér, elolvasása pedig fölösleges, ha csak mások „lepleződnek le” előttünk, s magunkat, saját önzésünket, kísértéseinket nem „érjük tetten”! A váltás és az emberiség megmenekülése pedig ezzel kezdődik: először saját viszonyaimban kell megtalálnom azt a mélységes hálátlanságot, a visszaélések sokaságát, ahogyan magam zsákmányszerűen élek a végtelen áradatban kapott ingyen adományok tömegével, de kizsákmányoló vagyok a természettel, önző az embertársaimmal szemben. S ha ezzel a számvetéssel megvagyok - jöhet a Világbank. S csak így, csak ekkor lehet hatékony a fellépésem a külső rontásokkal szemben, ha megküzdöttem a belső rontással.

            A fellépés a külső rontással szemben pedig égetően fontos és sürgős feladat. Olyan makro-rendszerek alakultak ki, amelyek erőnek erejével kényszerítik az egyént, hogy rosszabb legyen, mint amilyen valójában. A helyzet tehát az, hogy a rendszer rosszabb, mint az átlagos emberi személyiség erkölcsi átlagállapota. Ezért is elutasítunk minden bénító, közéleti cselekvéstől eltántorító, ilyesféle kapituláns jelszavakat: „Először javuljatok meg, aztán majd megjavul a rendszer.” Az nagyon is igaz, hogy bizonyosan tévútra vezet a külső fellépés, önmagunk belső megtisztításának szüntelen igénye nélkül. Esztelen rombolás, fasizmus és bolsevizmus fakad a belső erkölcsi-tudati fejlődés nélküli külső fellépésből, bármennyire jogosnak is mutatkozik. De a belső megtisztulásra és fejlődésre törekvés csupán az önzés egy magasabb szintje, ha nem párosul cselekvéssel, amelynek célja az emberi nem megmentése, a végzetes zsákutcákból kivezető utak megtalálása. Ha akad közösség, amely számára kettős az út: a belső és külső egyidejű küzdelem, - az a közösség méltó lesz majd a civilizációs váltás véghezvitelére, reményünk szerint nem a katasztrófa után, hanem helyett.

f  f  f  f  f

A helyzet olyan súlyos, hogy minden aggodalomra okot ad.

            Az emberiségnek egy létszámát tekintve jelentéktelenül piciny csoportja, bizonyos tragikus események láncolatán át megszerezte a pénz-világrendszer fölötti hatalmat. A nemzeti kormányok formálisan vagy informálisan átengedték ennek a csoportnak a pénzkibocsátás és hitelteremtés jogát. A pénzhatalmi világrendszer fölött uralkodó csoport véghezvitte, hogy a pénzre és a hitelre való rászorultság az emberek és országok számára kategorikus jellegű, életbevágó jelentőségű legyen. S mivel a pénzteremtés világrendszerét (kibocsátás és hitel) a kezében tartja, gyakorlatilag a társadalmi életműködés minden területe fölött megszerezte a diktatórikus hatalmat. Személetes példa az Európai Unió, amely a pénzhatalmi világrendszer egyik álcázott óriásintézménye: a működő jogrend mindössze 20%-a van nemzeti kézben a tagállamokban, 80%-a fölött a brüsszeli bizottságok rendelkeznek. A tagállamok demokratikusan választott közhatalmi testületei még csak nem is véleményezhetik ezen, egyébként mindenféle demokratikus legitimáció nélkül létesülő bizottságok rendeleteit. Ellenben a tagországok jogalkalmazói (bíróságai, rendőrségei) azonnal, teljes joghatállyal kötelesek alkalmazni e brüsszeli rendeleteket.

            A mára kialakult totális monetarizmus (ennek hamis, egyben enyhítő-szépítő kifejezése a „globalizáció”), amely a totalitárius-diktatórikus uralmi formák modern újrafajzása, már most kellő eszköztárral rendelkezik, hogy a mögötte álló, a tényleges világhatalmat gyakorló csoport mindent megszerezzen, amit csak akar. Világméretű propagandagépezetet működtet, hogy az emberek tudatállapotát a saját érdekei és világszemlélete szerint sorvassza, csökevényesítse, s olyan visszafejlődést érjen el, amely pénztermelő rabszolga-tömegemberré teszi a XX. századig elvergődött, szabadságot és igazságot áhító embereket. Az emberiség ingyen, közösen kapott adományaira kimondott igényét: „Mindez az enyém!” e világrabló hatalom globalizálni törekszik. Fantasztikus világtervek készülnek (ezeket nemegyszer nyilvánosságra is hozzák, s ezek szelleméből megbízhatóan lehet következtetni a titkos tervek jellegére, szellemére is), amelyek a Föld újrafelosztásáról szólnak.

            Mivel az életfeltételek pénzben koncentrálódnak, egyfelől elhomályosul az emberek tudatában a létezés alapfeltételeinek ingyenessége, másfelől viszont a pénzbitorló disznófejű nagyúr létrehozhatja azt a súlyos, gyilkos tévképzetet, mintha ő lenne mindenható. Mintha ő adhatná az életfeltételeket, akinek, és ahogyan akarja - nem pedig a kozmikus erősugárzás, a Nap, az eső, a Föld termőereje és kincsei, a társadalom valós működése, stb.

            A meghasonlás az ingyen kapott lét- és életalapok és e Júdás-követő pénzhatalmi-elvű, pénzérdek-elvű civilizációs működés között éppúgy halad a végpont felé, ahogyan a pénzhatalmi világrendszer halad uralma érvényesítésében a totalitás felé. A tünetek annyira ismertek, hogy fölöslegesnek tűnik hosszasan sorolni őket: az ingyen kapott föld, víz, levegő szennyezése olyan mértékű, az emberek, népek, nemzetek, társadalmi rétegek, földrészek, égtájak, kultúrák gyilkos szembeállítása olyan élességű, hogy ha így haladnak tovább a dolgok, a természeti és szociális világválság kitörése már csak rövid idő kérdése: Mindez kizárólag a minden realitástól, a valóságos lét- és életalapoktól elszabadult, öncélú pénzérdekek miatt, helyesebben: a pénzérdekek mögött álló csoport uralmi érdekei miatt, ahol már nem számít az esőerdők kiirtása, milliók éhhalála. A helyzeten mit sem változtatnak a pénzhatalmi világpropaganda elektronikus és írott sajtón át bőven ömlő ideologikus hazugságai.

f  f  f  f  f

Igen, itt tartunk: a fehér ember által vezetett civilizáció folyamatai (pénzhatalom, technika) az emberiség ingyen kapott lét- és életalapjai ellen fordultak, azokat már közvetlenül támadják: a fejsze immár a fák gyökereire vettetett, a rablórendszer végzetének beteljesülése megkezdődött.