Czike László

        El Quro, az Antikrisztus apródja

Igyekszem önmérséklettel fogalmazni, hogy mégse kerüljek fel egy elhamarkodott prevenciós döntés eredményeként még ma az első huszon­öt, ked­vező po­litikai széljárás esetén akár már a jövő hé­­ten likvidá­landó elsőszámú közellenség hétpecsétes várólistájára.

Ej, ráérünk arra még.

Mindazonáltal: elnézésedet kérem a tegezésért, Orbán Viktorral is tegeződtem, ami miatt sem rosszabb, sem jobb nem lett semmi. Te vagy a fiatalabb, ami jól mutatja, hogy lassanként a komp­­rá­dor széltolók má­sodik-harmadik nemzedéke is úgy viharzik el fe­let­tem, mint a gyorsuló idő vasfoga e sötét árnyékvilág felett.

Node némi invokáció után lássuk a lényeget.

Ámbátor ez a vélelem kézenfekvő, azonban csak primitív és olcsó ma­gyarázat le­hetne a médiaszerepléseid alapján kikövetkeztethe­tő szellemi képességeidre, mégis, igen kevesen büszkélkedhetnek az­zal, ország-világ előtt, hogy mindkét szülőjük segédmunkás volt.

Te a Friderikusz műsorában ezzel dicsekedtél.

Amennyiben ez igaz, s nem csak afféle, a szavazók szentimentális lelkületére apelláló sunyi kampányfogás, úgy kétségtelenül nagy u­tat tettél meg, hatal­mas fejlődésen mentél keresztül. De ne hidd, hogy az elért eredmény abszolút érte­lemben is monumentális.

Negyvenegynéhány évesen még nem kész ember a férfi.

Az arc, a szem, a tekintet a lélek tükre.

Neked különös élességgel van az arcodra írva, ki vagy valójában.

Elmondom, mit látok: honnan jöttél, ki vagy, s mivé leszel.

A nyolcvanas években egy munkahelyemen már megismer­ked­tem azzal a figurával, amely a te torzult karakterednek is a lényege.

Személyiségi jogaira tekintettel – nem használom a valódi nevét.

Maradjunk annyiban, hogy Herr Wasserburger - aki ellentmon­dá­sos „tudományos főmunkatárs” volt, hisz’ miközben évtizedek óta változatlan eredményességgel kutatta a cserebo­gár halhatat­lan­sá­gát, egyaránt kivívva ezzel az intézet és a szakminisztérium elis­me­rését; közben a legképtelenebb hírek is keringtek róla, pl. a he­lyettesem egy estén szürkületkor sztereo-plánban látta hosszasan vi­zelni őt a Fe­ne­ket­len-tó gyér parti bokrai között – a­ta­visztikus szóhasználat­tal nagyvonalúan csak Hugyáknak ne­vez­te el a kap­pan­­han­gú KISZ-titkárt, szellemesen utalva ezzel a megszólítással a vizelés spissegő hanghatására, ami nyelvileg az illető eredeti ne­vét képezte le. Igazgatónk – nem kevés szarkaz­mus­sal – fenéken lőtt flamingóként aposztrofálta „Hugyákot”, aki a vezetői értekezle­teken (hisz’ a négyszög tagja volt!) minden al­kal­mat megraga­dott, hogy a legátlátszóbb hazugságokkal szerez­zen pénzt a KISZ-szer­vezet számára, fedezendő a fedő célzattal tár­sadalmi munkának el­keresztelt ivásza­tok és XXX-es rendez­vé­nyek jelentős költségeit.

Szóval nem tudom, mire jó ez a dupla segédmunkás származás.

Ezzel a pedigrével elég nehéz lesz a viszonylag könnyű bejutás u­tán benn is maradnod az eurokommunista világelit-körben, ahol ma már a meroving királyi vérvonal, a fekete-nemesi származás s a ban­kár ősökkel való hivalkodó büszkélkedés a követendő sikk.

Mondanék erre néhány példát a történelemből:

A Kennedyek gazdasági és politikai ereje a fáma szerint valójában egy klán a 13 illuminátus vérvonalból, mindenesetre a dinasz­tia gyökerei többszáz évre nyúlnak vissza. Bill Clinton elnök állítólag balkézről Rockefeller-ivadék volt, akit módszeresen, előre megter­vez­ve, eleve elnöknek neveltek ki. De korábbi példák is akadnak hatalmi zabigyerekek tudatos felépítésére. Ha hinni lehet a legú­jabb törté­ne­ti kutatá­sok eredményeinek, akkor III. Napóleon – a későbbi mexikói császár – balkézről Rothschild-származék volt. Netántán a világtörténelmi értelemben meghatározó politi­kus-ban­kár család­nak az ivadéka volt Haynau labanc táborszernagy is, a­kinek feladatául a szabadságharc utáni vérgőzös megtorlás vég­re­haj­tása jutott. A sor azonban még tovább is folytatható, állítólag Adolf Hitler, a fa­­sisz­ta nagynémet állam kancellárja apai ágról a bécsi Rothschild­ báró törvénytelen gyermeke volt. (Bár egy teg­na­pi olvasmányom szerint nem biztos, hogy Rothschildról, in­kább va­lami Schicklgruberről lehet szó.) A történelmi hitelesség érdekében azt is meg kell állapítanunk, hogy Lenin, Trockij és Sztálin, s azu­tán a többi szovjet vezető, egészen a kommunista rendszer vir­tu­ális összeomlásáig – legkevésbé sem rendelkeztek nemesi pe­dig­rével. A kacskakezű, kisebbségi komplexusos, paranoiás Sztálin, még Joszip Visszárionovics Dzsugasvili néven, postarablóként mű­­ködött az Urál-hegységben, feltehetőleg itt sajátította el a kom­­mu­nista illegalitás és a hatalom gyakorlatát, s választotta ki a megfe­le­lő humán erőforrásokat, akik később - a már pártfőtitkár – Sztá­lin legszű­kebb ka­­bi­netjét alkothatták. Megjegyzem: Magyar­or­­szá­gon az illegális kom­munista párt kemény magja zömmel ha­sonló mar­talócokból szervező­dött, s jutott uralomra Kun Béla és Sza­mu­elly Tibor vezetésével 1919-ben, Tanácsköztársaság fedő­né­ven, a­mely köztörvényes mentalitás és kormányzási praxis ma már sze­lídebb, legális, „de­mokratikus” köntösben, de sajnos tovább él.

Lenin és Trockij, csak a kínálkozó kalandra váró kozmopolita anar­chisták lé­­­vén, egy­részt jó pénzért bármire kap­ha­tók voltak, más­részt később egymást nyírták ki. Lenin „hivatalosan” vérbajban halt meg, Sztá­lint vélhetően koholt pártutasításra, önként meg­mérgezték, Troc­kijt pedig Amerikában jégcsá­kánnyal végezték ki.

Íme, ezek a kommunizmus személyzeti mélygyökerei.   

A hivatalos miniszterelnöki kijelölésedet megelőző gyorstalpaló 2 he­­tes kur­zus, másszóval a Rasmussennél tett tapogatózó lá­to­gatás – netán „szaktanfo­lyam”? – hosszútávon nem vált­hat­ta/­vál­­totta ki, és nem helyettesítheti/he­lyet­­tesíti az előkelő szár­­ma­zást, ami igazából a személyes világelit-klubtagságod táv­lati ga­­ran­­ciája lehetne. Vagy netán majd hetven-egynéhány évesen az­zal akarsz dicsekedni cserepedő – sic Medgyessy – unokáidnak, s már ö­re­gecskedő feleségednek, hogy Te még személyesen élve lát­hat­tad a nagy Ras­mussent, aki történetesen a Bilderberg-csoport el­nöke? Te viszont lényegében semmi több nem vagy, mint egy ap­rócska klán apródja, akit a történelmet visszafordítani, a Földet a sar­kából kiforgatni kívánó erők neveltek ki a Magyarország fel­szá­molását szervező dicstelen projekt élére.

Ez is mutatja, hogy a Te dupla segédmunkási származásod, amire oly fene böszme vagy, történelmi léptékben semmit nem ér. Ebből is látszik, hogy a ti kis projektetek – mármint Magyarország fel­szá­mo­lá­sa – kívül esik az európai és a globális politika fősodrán, s i­ga­zából legfeljebb csak kétségbeesett partizán-akciónak tekint­he­tő, ami ki tudja milyen indítékból, parciális érdekeket szolgál.

Segédmunkásokra nyilván csak segédfeladatokat szoktak bízni.

Nos, miután elvégeztették veled a népeltüntetés égbekiáltó (-bűn) feladatát, menesztenek, mint egy mórt, vagy egy velencei kalmárt. Eszköz vagy tehát, egy paranoiás-eszement klán végrehajtója, a­kik - amint látjuk – sikeresen elhitették veled, hogy a kád-és ka­szakőgyártáson túl egy egész ország felszámolására is alkalmas vagy. S te elhitted, hogy ez mások érdekében egy méltó küldetés. Mert nem lehet, hogy komolyan higgy mindabban, amit ország-vi­lág e­lőtt nekünk előadsz. Nem hihető, hogy komolyan higgy a szá­nal­mas halandzsában, amit az országgyűlésben elszónokolsz. In­kább valószínűsíthető, hogy ezek a blődlik, ezek a böszme szóvi­rá­gok kizárólag az egyszerű nép hasba akasztására fogalmazódnak, hogy megmentsenek téged az azonnali lelepleződéstől. Mert expo­zé­idnak nincsen tartalmi összetartása, nincsen gondola­ti gerince, mert nincsen ország-jövőképed, mert követett ideálképeid rendre hamisak, minden érvelésed üres locso­gás, amelyből hiányzik a hi­te­les, fogyasztható eszmei mondanivaló.

Mintha csak a másnapi haladékért beszélnél mindennap…

Mert az ember maga a stílus. A stílus, ahogy él és beszél, amilyen „lifestyle design” szerint alakítja maga és a környezete életvitelét, s amilyen példaképeket választ magának, önmagával és a világgal szemben megfogalmazott vágyai, elképzelései kivetítésére. Mert a „stílus” meghatározói mindazok a verbális és testbeszéd elemek, a­­melyeket az ember ugyan minden megnyilvánulásában önkénte­le­nül választ, de amelyekben valahol mélyen, a mélytudatában ta­lán tényleg „hisz” is. Az ember külső megnyilvánulásai belső rend­jé­nek vagy éppen káoszának valóságos leképeződései. Neked nem­csak minden szavad hiteltelen, hamis, hanem a testbeszéded is á­rulkodóan fel­színes belső gondolatiságról, vagyis totális rende­zet­lenségről tanús­kodik. Minden „csípőből leadott” válaszod primitív panel, amelynek sem a hitelesség, sem az eredetiség nem követel­ménye. Minden mondatodnak csak az a szerepe, hogy kövessen, s megelőzzön egy-egy másikat, amelynek szintén se füle, se farka. A beszéded így csak üres időhúzás, hogy addig se a másik beszéljen, a feltételezett, potenciális másik, aki értelmes gondolatokkal tölt­hetné ki a gondolati űrt, amit az agyműködésed maga(d) körül ge­nerál; illetve, hogy megakadályozza mások kellemetlen kérdéseit. Az „Óh, nem!” kezdetű válaszok jól mutatják a kór előrehaladott voltát, a fejedelmi többest, amellyel a főápoló a mindennapokban az életfogytiglan elmegyógyintézeti kezelésre ítélt népéhez közelít.

Az embert nagymértékben meghatározzák a választott példaképei. A­kiknek-amelyeknek még akkor is engedelmeskedik, amikor nem is gon­dol er­re. Ezek a példaképeink vagy valamilyen megalapozott hit­ben, vagy a minden belső terünket betöltő szubjektív (elborult-be­zá­ró­dott) „ego”-ban, vagy az anyagelvű semmiben gyökereznek.

Rögtön megmagyarázom.

A személyiség méretei „testre szabottak”.

Nem mindenki bír (el)viselni „akármekkora” személyiséget, és nem min­­den­ki személyisége képes befogadni a teljes Univerzumot. Azt a teret kell „gazdaságosan”, racionálisan betöltenünk, amit a Te­remtőtől erre a célra kaptunk.

A fák nem nő(het)nek az égig…

De néha mintha mégis.

Néha mintha mégis óriások kényszerülnének a kommunista zub­bony kényszerébe, és mintha törpék kapnának tévesen tág teret.

Mert Isten mindannyiunkat próbára tesz – kutyaharapást szőrivel.

Megtanít bennünket hinni: minden csak Istennek lehetséges.

Övé az ország; a hatalom és a dicsőség – mindörökkön örökké.

Hinnünk kell a halhatatlanság, az örök élet biztonságában, hiszen ha nem hiszünk, nem vagyunk többek lelkes állatnál. Az embert nem önnön nagyszerűségének, tévedhetetlenségének hamis érzete különbözteti meg az állattól, hanem, hogy képes felismerni az őt (is) teremtő Istent, s képes felismerni a teremtés csodáját. Hogy képes át­látni és belátni: ez az anyagi (és szellemi) világ a legtö­ké­le­­tesebb mindenható alkotó intelligencia, Isten egyedülálló műve, aki gondoskodó szeretetével arra hívta meg a saját képére és ha­son­latosságára teremtett embert, hogy – amennyiben kiérdemli – társa legyen az alkotás minden dicsőségében.

Egész életünk arról szól, hogy elfogadjuk-e Isten meghívását.

Hiszel-e Istenben, a Mindenség teremtőjében?

Hiszel-e teremtődben, a teremtő-gondviselő, szerető Jóistenben?

Ez a legfőbb kérdés, mert az erre adott válasz különbözteti meg az embert a vegetatív véglénytől. Aki nem hisz, szellemi értelem­ben csak előember – függetlenül attól, hogy ragadozó vagy vegeta­ri­ánus, jobb vagy bal­oldali, tőkés vagy csak másodrangú „pol­gár”-e -, akire nemhogy egy egész országot, de még a kád-és kaszakő­gyártást sem volna szabad rábízni. Mert a hitetlen ember vegetatív klón, akiből akárhány egyforma is lehet – mi több, van is -, és mi­vel csak evilági célok vezérlik, transzcendens erkölcsi normák hí­ján, korlátlan felelőtlenségében, képes bármilyen aljasságra.

Izraelitának lenni irdatlan nagy felelősség.

A héber Isten választott népe. Kiválasztatott a népek közül, hogy belőle szülessen minden népek megváltója, Jézus Krisztus. Orto­dox vagy neológ zsidó hitűnek lenni ma már kortévesztés, de mé­g­is tiszteletre méltó, mert a zsidó egyistenhitből ered a keresztény­ség. Azonban Jézus Krisztus óta a keresz­ténység a legmodernebb hit. Az a hit, amely a legigazabb választ adja a történelmi kor – az Armageddont, s az Elragadtatást köz­vet­lenül mege­lőző Tech­nok­rá­cia, a nagy hiteha­gyás kora – égetően sürgős, súlyos kérdéseire. Anakronisztikus a Messiás (első) eljövetelét várni, amikor egy­szer már el­jött, kétezer évvel ez­e­lőtt, és csak el kellett volna fogadni a tanítását, akkor ma nem lenne hitehagyás, háború és nem lenne „világvége”-hangulat.

De Te tudtommal nem vagy zsidó hitű…

A közelmúltban kijelentetted:

„Mária levette a kezét Magyaror­szág­ról!”.

Ez két vonatkozásban is elfogadhatatlan kijelentés, ugyanis ebből nyilvánvaló, hogy Te nem lehetsz keresztény sem, hiszen Szűz Má­ria - Jézus Krisztus, a második isteni személy édesanyja, a Nagy­boldogasszony – Szent István királyunk ajánlásából Magyarország védőszentje, az Úr színe előtt. Te nyilván ebben sem hiszel, vagyis tagadod a magyar államalapítás szakrális gyökereit. Igaz magyar ember ilyet nem tesz, már csak azért sem, mert ezzel egyrészt sér­ti a nemzeti hagyományainkat, másrészt lelkükben is megalázza a keresztény magyarokat, akik hisznek mennyei gyökereinkben. Ha a megint csak félre sikerült mondásoddal azt kívántad volna hang­­súlyozni, hogy lejárt a hit időszaka, mert hitből nem lehet országot „építeni”, alaposan melléfogtál, mert Magyarország min­dig erős hi­téből épült újjá, mikor a Sátán bármilyen színezetű szolgái le­­rombolták, mert útjukban volt. Most is a hitünk fog megmenteni bennünket tőled, Mária közbenjárása és Jézus Krisztus kegyelme.

Horn Gyula egyszer azt mondta:

„Nem tisztességes ember, aki életében legalább egyszer nem volt kommunista.” Megtoldanám ezt azzal, hogy aki nem hisz Istenben, az legyen legalább kommunista. Mert nemcsak arról van szó, hogy valamiben mégiscsak hinni kell – hiszen, aki nem hisz, nemcsak hitetlen, de hiteltelen is! -, de arról is, hogy aki nem hisz a feltá­madásban és az örök életben, de mégis erkölcsös embernek hi­szi magát, annak minimum Marx és Engels anyagelvű (munkaér­ték­elmé­letű) erkölcsiségét el kell fogadnia, tudniillik azt az alapel­vet, mely szerint értéket csak az emberi munka állít elő. Aki nem hisz az égi erköl­csi normákban, az legalább higgyen az evilágiak­ban, a „földhöz ragadtakban” – legyen kommunista. De hiszen Te kommunista sem vagy! Te csak botcsinálta tőkés vagy, aki sem­mi­lyen hagyományos ideában nem hiszel, s csak az újgazdag hamis­ságot, a tőke nemlétező értéktermelő képességét hirdeted. Pedig a tőke semmilyen értéket nem állít elő; csak abban szerzett több év­százados rutint, hogyan kell a rabolt pénzzel még több pénzt rabol­ni. Ez nem klasszikus érték, sőt, maga a pimasz értéktelenség.

A kamatszedést a zsidó vallás és Jézus Krisztus is tiltotta.

A Te gondolataid kísértetiesen hasonlítanak néhai John Lenno­né­ihoz, aki az emberiség jobb jövőjét – no nem a globalizációban, de mégis – az egységesülő, eggyé váló világban látta. Mert John Len­non – minden zenei zsenialitása ellenére – kisstílű anar­­chista volt, amit belülről parttalanul kiáradó egoizmusa táplált. „I don’t beli­e­ve” című dala végén ki is jelentette: „Csak önmagamban hiszek.”   

Nem vagy sem egyistenhívő, sem keresztény, sem kommunista.

Sűrű deklarációd: „A köztársaságért!” – csupán hangzatos blöff.

Méghozzá olcsó és ócska blöff, mert a „köztársaság” jelszó ma már senkit nem lelkesít; 218 évvel ezelőtt is csak az anarchista  fran­ci­a csőcseléket lelkesítette, a Robespierrék külföldi pénzzel lefizetett mar­ta­lócait, akik lerohanták a Bastille-t, ahol a király rendőrsége csak néhány elmeháborodottat tartott fogva, őket sikerült „ki­sza­badítani”, majd az őrület ténylegesen rászabadult az egész or­szág­ra. Azután guillotine alá küldték Lajos királyt, s feleségét, Mária-Antoinette-t, akik az akkori Európa legfelvilágosultabb uralkodói lé­vén, a szegényeket támogatták, így szinte korai szociáldemok­ra­tá­nak voltak mondhatók. Épp azért kellett őket kivégezni, hogy a monarchia felszámolásával az utolsó akadály is elháruljon a nem­zetközi spekulatív pénztőke térhódítása útjából. Később a Lenin – szintén internacionalista pénzből finanszírozott - pribékjei ugyani­lyen célból likvidálták az orosz Romanov dinasztiát, s építették fel a történelem el­ső kom­munista államát, a Szovjetúniót, amely ké­sőbb a Magyar Népköztársaság állami berendezkedésének és poli­ti­­ka­i kontraszelekciójának is kötelező mintájául szolgált, s amely­nek ti, „fényes szellők”, személyesen is a késői kreatúrái vagytok. Az egykori­ nép­­köztársaságban Te és aprócska klá­nod - legalábbis a ha­mis rendszerváltás óta - már nem hisz­tek, vi­szont Te hi­szel „a harmadik Köztársaságban”, ami a nagy polgári semmi üres szino­ni­mája, s melyet lelkesítő jelszóként használni nem egyszerű kortévesztés csupán, de kifejezetten po­li­tikai blődli.

Ki vagy Te, aki sem az egyistenhitet, sem a kereszténységet, sem a szociáldemokráciát – ma érdemtelen nagytőkés vagy! -, sem a mar­xi ko­mmunista eszméket nem vallod magadénak? Ki vagy Te, aki gróf Batthyány Lajos, ’48-as mártír miniszterelnökhöz hasonlítod magad, miközben ma az egész magyar nemzetet teszed mártírrá?!

„Hazafi vagyok, reformer és demokrata.” – nyilatkoztad magadról.

Tényleg, s mi még, ki és mi vagy valójában? Amikor nem pózolsz?

Csak nem El Quro, az Antikrisztus krampusz-vigyorú apródja?  

Ébredj hát rá végre:

A fészkes fenének sem kell a Te demok­ráciának csú­folt neo­li­berális diktatúrád, a te mensevik banánköztársaságod!

Suszter maradjon a kaptafánál, Te a kád-és kaszakőgyártásnál.

Egy fenéken lőtt flamingónak még ez is fényes karrier.

Vác, 2007. február 16.

                                                       Czike László