Mit kíván a magyar nemzet?
2007.02.26. 18:48
Czike László,
közgazdász-író, publicista
Prológus
Az ún. „rendszerváltás”-sal ránk erőszakolt rabló vadkapitalizmus, szintén ún. „üzleti élete, világa” a magyarnak csak a hazaárulással és/vagy korrupcióval kombinált és kibélelt vesszőfutást, az éhbérért vállalt bedolgozó vegetálást, és mindenkinek egyformán csak az életfogytiglani kamatrabszolgaságot kínálja. A nómenklatúrával és/vagy a világhódító elittel együttműködő szűk újgazdag réteg számára pedig holtig tartó dőzsölést, a magyar néptől elrabolt vagyonból és a költségvetésből, legújabban pedig az ún. „úniós pályázati pénzekből”.
De én sem újgazdag, sem kamatrabszolga nem akartam lenni!
Felismerve, hogy a becsületesen gondolkodó ember számára ezek nem reális életpálya-alternatívák, két lépésben - 1995-ben, majd 2000-től – véglegesen kiléptem az ún. „üzleti élet”-ből. Így lettem író, publicista, 1996-tól. Noha eddig 5 könyvem és kb.500 publicisztikám jelent meg a legkülönbözőbb kiadóknál, illetve lapokban - fokozatosan elszegényedtem, elvesztettem és feléltem minden tartalékomat. Munkanélküli, jövedelem nélküli, állástalan vagyontalan lettem, pedig családos ember vagyok – 6 felnőtt gyermekem és 8 unokám van…
A tollammal, gondolataimmal, hitemmel Magyarország megmaradásáért, felemelkedéséért harcolok: Isten engem úgy segéljen!
Isten, haza, család
Aki nem hisz a feltámadásban, az örökkévalóságban, annak az életesélye a szabad rablásban való részvétel, az együtt üvöltés és ragadozás a farkasfalkával; a mostani farkastörvények között az ilyen ember – bárha ártatlan báránynak is álcázza magát – hirtelen, vagy fokozatosan eladja a lelkét, és feláldozza, eladja a perc öröméért, a puszta túlélésért az örök életet.
Az Isten-hit minden más életprogramot megelőz, mindennél fontosabb.
Nem hagyjuk, hogy a magyar néptől jöttmentek elvegyék Isten-hitét!
Akinek nincs hazája, annak nincs nemzete, nincsenek gyökerei. Az ilyen ember a végsőkig kiszolgáltatott a Gonosznak, aki kíméletlenül be is gyűjti a hitetlen,
Isten-hit nélkül kóborló, csetlő-botló, sehová sem tartozó világ vándorait. Nem igaz, hogy új hazánk az Európai Únió, s hogy otthonunk a kitágult nagyvilág!
A mi édes hazánk Magyarország, s hazánkat nem adjuk oda senkinek.
Ezért visszaszerezzük az ország, a nép vagyonát, megőrizzük nyelvünket és ősi kultúránkat, és nem engedjük eladni a magyar földet!
Az embert Isten azért teremtette, s adta otthonául a Földet – s nekünk, magyaroknak édes hazánk, Magyarország földjét -, hogy a számunkra kijelölt területen egységes nemzetként, biztonságos és szerető közösségben éljünk, amelynek természetes munka- és életközössége a család, mely a társadalom politikai, gazdasági és szociális alapegysége. Minden Isten-félő és emberszerető ember boldog családban szeretne élni, és olyan nemzetben, államban, amely a boldog, dolgos családok biztonságos, védelmező nagyobb családja, s amely nemzet szintén békés és alkotó tagja a nemzetek nagy családjának, az Isten-félő emberiségnek.
A kozmopolita világállam nekünk, magyaroknak nem kell!
Nem engedjük felszámolni sem a keresztény családot, családeszményt, sem a nemzetet, a magyar nemzetállamot, mert a nemzet és a család a biztonságos emberi élet mindennél fontosabb, alapvető védőbástyái!
Tanúságtétel és fohász
Jézus Krisztus, Urunk, aki véreddel megváltottad az emberiséget, Hozzád fohászkodunk. Kérünk téged, segíts minket a tisztánlátásban, és add, hogy a magyar nép sürgősen visszataláljon Hozzád, mert Te vagy az egyetlen esélye. Magyarország katasztrofális testi-lelki állapotban, közvetlenül a feneketlen szakadék, a teljes és végleges megsemmisülés szélén tántorog, s ellenségei kóbor keselyűkként tépik húsát, s szívják a vérét. Kérünk, Uram, segítsd vissza ezt a szerencsétlen népet a hitehagyásból a szilárd Isten-hitbe! Add meg, kérünk, Uram, hogy Magyarország, édes hazánk felvirágozzék, s a magyar lelkek meggyógyultan, újra a Te méltó otthonoddá válhassanak, s Magyarország a miénkké.
Szűz Mária, Nagyboldogasszony, Magyarország védőszentje, Mennyország királynéja, kérünk téged, járj közben Szent Fiadnál, hogy csoda történjék, és a magyar nép, Magyarország mégis megmenekülhessen.
Mert Magyarországon már csak a csoda segíthet…
Ha mégis pusztulnunk kell, hát tegyük békével, méltóságteljesen.
De elleneinkkel szemben jottányit sem engedünk a ’48-ból s az ’56-ból!
A magyar nép eddig két dicsőséges forradalmat vívott nemzeti függetlensége elnyeréséért – mindkettőt leverték, és vérbe fojtották idegen nagyhatalmak. Az 1848-as polgári forradalom és nemzeti szabadságharc célkitűzése a polgári nemzetállam politikai, gazdasági és pénzügyi függetlenségének megteremtése volt – az osztrák császársággal szemben. Az 1956-os forradalom célkitűzései nagymértékben hasonlóak voltak – megszabadulni a szovjet-orosz elnyomástól, megteremteni a független és semleges magyar nemzetállamot, s újraindítani a kommunizmus által berekesztett polgárosodást. De az ’56-os forradalomnak volt egy merőben új, „formabontó”, explicit formában még ki sem bontott „terve” is: a tulajdonviszonyok, illetve a termelési és elosztási viszonyok átalakításával elindulni egy olyan, szervesen „úttörő” magyar úton, mely se nem kapitalizmus, se nem kommunizmus, hanem egy sajátosan harmadik út, amely mindkét „izmus” negatívumait, hátrányait kiküszöbölhette volna. Lett volna még egy „harmadik” forradalom is, amelyet nem tetszettünk megvívni. Mivel a várt szükséges megtisztulás elmaradt, sőt, el sem kezdődött; ma, 17 évvel a hamis rendszerváltás után egy olyan társadalmi rendszerben élünk, amelyik a szerencsétlenségünkre mindkét „izmus” hátrányait ötvözte, az előnyeiket pedig - átvétel helyett – módszeresen felszámolta. A rendszerváltók inkább csak pénzváltóknak bizonyultak, és hiába döngetik a mellüket, mintha bizony „forradalmárok” lettek volna – miniszterelnökünk például Batthyány Lajos, mártír miniszterelnökünkhöz hasonlítja, méri magát! -; sajnos a napnál is világosabban láthatjuk: mindmáig sem 1848, sem 1956 szellemiségéből, lényeges tartalmi követeléseiből nem valósult meg semmi. Ez a rendszer nem az a demokrácia, amelyért nemzeti hőseink, ősapáink a vérüket hullatták, amelyért népünk vérével áztatta e szent magyar földet!
Urunk-Istenünk, legyen meg a Te akaratod, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön, Magyarországon is.
Kérlek, Krisztus Urunk, szenteld meg a mi 12 pontunkat!
Ámen.
Mit kíván a magyar nemzet?
1.
Követeljük a magyar Országgyűlés külső és belső szuverenitásának helyreállítását! Kétkamarás Országgyűlést, amely a nemzetek feletti gazdasági, pénzügyi, politikai és katonai hatalmak, szövetségek, az MSZMP rejtett utódszervezeteinek, s az MSZP vállalkozói és politikai holdudvarának nyílt érdekképviselete helyett legitim és valódi népképviseletet valósít meg, a Szent Korona által jelképesen képviselt jog, a népfelség jegyében. Olyan új Alkotmányt, s új törvényeket, amelyek a magyar valóság realitásaiból, azok ismeretéből, elismeréséből fakadnak, és valóban a nép, a nemzet, a magyar emberek sorsának jobbá tételét, életminőségének folyamatos javítását szolgálják.
2.
Követeljük a magyar sajtó s az internet szabadságát, a kiegyensúlyozott és hiteles tömegtájékoztatást, a politikai cenzúra megszüntetését! A fiktív, virtuális „tények”-kel, hamis illúziókkal, rémségek, szenzációk hajhászásával, terjesztésével, tudatosan lélekromboló világkép vetítésével, kozmopolita hazudozással és valóságshow-orgiával támogatott és elleplezett tömegmanipuláció minden műfajának, formájának a betiltását, az ÁVH-s szellemi gyökerű liberális sajtómonopólium felszámolását, az állami hirdetések egyenlő elosztását, az általános elhallgatás és sanda félrevezetés helyett a hiteles hírszolgálatot és tájékoztatást a mindenkori valós eseményekről. Konzervatív napilapokat, és a kormánytól pénzügyileg, jogilag és politikailag is független magyar állami közszolgálati televízió létrehozását és működtetését.
3.
Követeljük a független magyar külügyminisztérium és külpolitika létrehozását és megvalósítását! Olyan hatékony, semleges külpolitikát, amely nem az USA, az Európai Únió és a „Terrorellenes Koalíció” kvázi-helytartóságaként, végrehajtó ügynökségeként a világhatalmak és szupranacionális társaságaik politikai, pénzügyi és gazdasági érdekeit, hanem az egyetemes magyar nemzet céljait és érdekeit képviseli hazánkban, a Kárpát-medencében s mindenütt a világon. Követeljük a Rózsadombi Paktum hazaáruló szellemiségében fogant és kötött nyilvános és titkos nemzetközi szerződések magyar nyelven történő, azonnali és maradéktalan nyilvánosságra hozatalát, felülvizsgálatát, és érvényességük szükség szerinti felfüggesztését.
4.
Követeljük felelős magyar pénzügyminisztérium létrehozását és működtetését! Olyan pénzügyi és költségvetési politika megvalósítását, amely nem a nemzetközi pénzoligarchia, ezen belül a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank monetáris, vagy az Európai Únió fiskális diktátumainak szolgai és mechanikus teljesítését tekinti elsőrendű feladatának. Olyan pénzügyi irányítást, amely a kamatrabszolgaság terheinek, a nép elnyomorításának cinikus és embertelen fokozása helyett, elfogadható és stabil adórendszer működtetésével, a belföldi (kis)vállalkozók, a nemzeti (ipari és mezőgazdasági) termelés, és a kereskedelem támogatásán, fejlesztésén munkálkodik. Egy ország csak úgy lehet sikeres, ha az állampolgárai mindannyian emberhez méltóan élnek. Ezért - munkahelyteremtő állami beruházásokkal - mindent meg kell tenni a teljes foglalkoztatottság megközelítéséért. A költségvetési kiadásokat a mindenkori életszínvonalhoz kell igazítani, mert a társadalom, az emberek jóléte, életminősége elsőbbséget élvez az állam működésének közterheivel szemben. A társadalmi javak magánosítása, eladása nem használható fel a költségvetési hiány kiegyenlítésére. Társasági példával élve: egyetlen ügyvezető igazgató sem jogosult arra, hogy gondatlan gazdálkodásának veszteségét a vállalat eszközeinek, ingatlanainak értékesítésével egyenlítse ki. A hiányt előidéző, növelő állami akciókat törvényben kell megtiltani, a felelősöket visszamenőleg felelősségre kell vonni. Követeljük a privatizációs szabadrablás érdemtelen nyerteseinek utólagos elszámoltatását, az elrabolt vagyonok visszavételét, s a korábban állami tulajdonú legfontosabb közüzemek (elsőként az elektromos művek) visszavásárlását. Követeljük a magyar termőföld külföldiek – akár természetes, akár jogi személyek - részére történő értékesítésének teljes körű végleges tilalmát.
5.
Követeljük a Magyar Nemzeti Bank - s a magyar nemzeti valuta, a forint – függetlenségének helyreállítását, a bankjegykibocsátás nemzetállami monopóliumának visszaállítását! Az MNB-nek nem a magyar nemzetállamtól, nem a mindenkori kormánytól, hanem a nemzetközi pénzoligarchia uzsorakamat-szedő intézményeitől, elsősorban a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól kell függetlenné válnia. Követeljük emellett az MNB elmúlt 20 évi valamennyi jelentősebb bel-és külföldi pénzügyi tranzakciójának nyilvánosságra hozatalát, dokumentálását, felülvizsgálatát, továbbá a meghatározó kereskedelmi bankok konszolidációjának, privatizációjának felülvizsgálatát, a tények és a személyi felelősség megállapítását. Az indokolatlan és felesleges állami – külső és belső - hitelfelvételeket meg kell szüntetni. A belföldi kereskedelmi forgalom szükségleteinek megfelelő bankjegymennyiség kibocsátását az állam monopóliumának gyakorlása révén kell biztosítani, anélkül, hogy a forgalomba hozott pénzmennyiséget bármiféle külföldi uzsorakamat terhelné.
(Megjegyzés: ma az állami költségvetés cca. 40 %-a uzsorakamat-kiadás...)
6.
Követeljük a magyar állam belső és külső adósságállománya keletkezésének és kezelésének 25 évre visszamenőleges felülvizsgálatát, a világbanki uzsorakamat-fizetés azonnali megtagadását, tételes elszámolást a titokban felvett hitelekkel, és a vétkesek felelősségre vonását! Amióta a D 209-es fedőnevű pénzügyi szakember 1982-ben beléptette Magyarországot a Nemzetközi Valutaalapba (állítólag azért, hogy előnyösebb kondíciókkal juthassunk világbanki hitelekhez), azóta gyorsuló ütemben folyik az állam, az ország eladósítása. Antall a nemzeti vagyon szezonvégi kiárusításából akarta kiegyenlíteni a kommunizmustól elszámolás nélkül örökölt 22 milliárd USD államadósságot, de „koncepciója” csúfosan megbukott. Az 1990-ben cca. 100 milliárd USD üzleti értékű nemzeti működő tőkénk a kampányszerű privatizáció során, 15 év alatt szinte nyomtalanul eltűnt, az eredeti érték 10 %-át is alig kitevő privatizációs bevétel döntő hányadát pedig felemésztették az ÁVÜ és az ÁPV Rt. (meg az állam egyéb-) improduktív költségei. Torgyán elnök úr a TV2 reggeli műsorában megemlítette, hogy az ország adóssága meghaladja a 100 milliárd USD-t, mire Havas Henrik nevetve válaszolta, hogy „akkora a valutatartalékunk, amiből a teljes adósság kifizethető”, majd berekesztette a beszélgetést. Mi ezzel szemben az igazság? Az említett dollár-adósság 17 év alatt 3-4-szeresére emelkedett. De a ’90-es évek közepétől megjelent a „belső” államadósság is, államkötvény-kibocsátás formájában, amelynek állománya már a Fidesz-kormány idejében is elérte a 9.000 milliárd forintot, de mára a csillagos égig szökött, s a hivatalos adatokban is elismerten 16.000 milliárd forint. Ezek eddig csak az államadósság jogcímei, ezen felül jelentkezik még a vállalkozások önállóan keletkeztetett külső hiteltartozása, továbbá a lakosság deviza-hiteltartozása, mely utóbbi önmagában 30 milliárd USD, s meredeken növekszik. A kormány 4-5 éve gyökeresen átrendezte az államadósság-nyilvántartások szerkezetét, emiatt az adatsorok összehasonlíthatatlanok, hiszen a szerkezet-változtatással visszamenőleg is „átírták” a statisztikai adatokat, melyek tételes egybevetése így lehetetlenné vált. Két dolog mindenesetre bizonyosan megállapítható: (1) az államadósság összege az átrendezés révén nem csökkenhet; (2) készül egy nyilvántartás belső használatra, és egy másik az Európai Únió tájékoztatására. A nemzetgazdaság teljes adóssága egységesen, dollárban is kifejezhető, hiszen a forint már legalább 7 éve konvertibilis. Magyarország, a magyar nemzetgazdaság (állam, bankok, vállalkozások, lakosság) összesített adóssága ma jelentősen meghaladja a 150 milliárd USD-t, ami 7-8-szorosa a 17 évvel ezelőttinek, míg a nemzeti működőtőke - mint említettem – eltűnt. Az állam valutatartaléka 10-15 milliárd USD között mozog, maximum 20 milliárd USD. Ebből nemigen rendezhető a 150 milliárd USD adósság. Ennek elmondására Havas Henrik nem hagyott időt…
Az már csak „hab a tortán”, hogy a valutatartalékunk többségében spekulatív forró-tőke pénzelemekből áll, amely pénz csak ideiglenesen tartózkodik Magyarországon, főként azért, hogy a forint árfolyam-ingadozásaiból lecsíphető kamatnyereséget bezsebelje. Ez idegen pénz, amely egyrészt „kamatköteles”, másrészt nem fordítható államadósság kiegyenlítésére. A magyar gazdaság és az állami költségvetés igazi betegsége az uzsorakamat-fizetési kötelezettség, ami abból ered, hogy a magyar állam lényegében lemondott a bankjegy-kibocsátási jogáról, monopóliumáról az IMF, a Világbank javára, aminek egyenes következménye, hogy a magyar állami költségvetés a nemzetközi pénzoligarchia hűbérese, kitartottja, vagyis kiszolgáltatott a nemzetközi bankrendszernek. Követeljük tehát Magyarország tervszerű eladósításának, kifosztásának beszüntetését és kamatmentes pénz kibocsátását, a független magyar állam jogán!
7.
Követeljük nemzet-, nép-és vállalkozásbarát bankrendszer kiépítését és működtetését! A Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok számára meg kell tiltani a túlköltekező állami költségvetés uzsorakamatra történő hitel-finanszírozását; a bankok legyenek (tulajdonosként is) érdekeltek a belföldi (nemzeti) termelés, a nemzeti vállalkozások (és a lakosság) akcióinak, hiteleinek, pénzügyi terheinek rentábilis finanszírozásában, vagyis végezzék azt a klasszikus feladatot, amire a gazdaságtörténelem eredetileg életre hívta őket.
8.
Követeljük az állami költségvetés valódi reformját! Olyan állami költségvetést, amely nem az értelmetlen és meddő hitelfelvételek improduktív uzsorakamat-fizetésére, a nemzetközi pénzoligarchia profitérdekeinek kielégítésére, és nem a különböző párt-és politikai lobbyk érdekeinek korrupt érvényesítése céljából koncentrálja az adófizetők pénzét, hanem főként munkahely-teremtő beruházások támogatásával, infrastruktúra-építő közmunkák tömeges szervezésével a munkanélküliség, a hajléktalanság és a szegénység felszámolásán, a magyar nép boldogulásán munkálkodik. Vagyis olyan államot akarunk, amely a közérdeket, elsődlegesen és kizárólag minden magyar állampolgár (jog)biztonságát és jólétét szolgálja, nyilvános vagy fedett külön-érdekek szolgálata helyett és nélkül. Követeljük ezért a pénzszűkítő költségvetési, és az általános uzsorakamat-szedésre épülő monetáris politika azonnali beszüntetését, az általános eladósodás megállítását. Követeljük továbbá az állami korrupció maradéktalan és haladéktalan felszámolását, az intézményes és magáncélú nemzet-árulás minden formájának megszüntetését, mivel nem létezik (nem létezhet) olyan „magasabb rendű nemzetközi érdek”, amely felülírhatná a magyar nemzet egyetemes érvényesülésének, életkörülményei folyamatos javításának elsődleges és legfontosabb célját, érdekét.
9.
Követeljük valamennyi magyar állampolgár alanyi jogú, ingyenes társadalombiztosításának, szakorvosi ellátásának teljes körű helyreállítását! Olyan (egybiztosítós) állami társadalombiztosítást, amely elviselhető (megfizethető) állampolgári és intézményi befizetési kötelezettség előírása mellett takarékosan és hatékonyan gondoskodik egészségünk megőrzéséről, az alapvető szociális juttatásokról, és a nyugdíjról.
10.
Követeljük az igazságszolgáltatás teljes autonómiáját! Olyan, a mindenkori kormányzat politikai hovatartozásától ténylegesen függetlenül, gördülékenyen és hatékonyan működő (naprakész) jogrendszert és igazságszolgáltatást, amely nem a kommunista-internacionalista diktátumokon, nem a kozmopolita-szupranacionális „liberális” polgárjogon, hanem a kétezer éves keresztény erkölcsön alapul. Követeljük a közbiztonság helyreállítását, s a bűnözésnek a lehetőségekhez mért maximális visszaszorítását.
11.
Követeljük a magyar nemzeti kultúra és a vallás teljes szabadságát határainkon belül és kívül! A határainkon túli magyarság kultúrájának támogatását, számukra a honi politikai választójog és a kettős állampolgárság biztosítását. A szélsőséges vallási és egyéb szekták működésének, a különféle ízlésromboló "kultúrcikkek" árusításának, televíziós sugárzásának, a kábítószer-fogyasztás és a pornográfia minden formájának szigorú betiltását és felszámolását. Olyan ingyenes oktatási rendszert, mely becsületes, erkölcsös, szorgalmas, szakértelemmel dolgozó békés állampolgárokat nevel; ingyenélő tolvajok, maffiózók, gengszterek és korrupt államhivatalnokok; munkanélküliek, hajléktalanok, nincstelenek és egészségügyi ellátatlanok helyett. A politikai kontraszelekció megállítására az állam kedvezményezze az alkotó tehetségek természetes kiválasztódását, életkörülményeik és munkalehetőségeik állandó és tudatos bővítése, javítása által. Magyarország legyen a szelíd, művelt, tiszta tekintetű, boldog, jómódú családos polgárok országa. A nemzeti kultúra primátusa azt jelenti, hogy évezredes kultúránk nem fér össze (és meg) a Magyarországra minden irányból beáramló multikultúrális szeméttel és kacattal, amit éppúgy meg (és ki) kell tiltani, mint a romlott ételek és a német szemétbálák „behozatalát”. Az állam és az egyház széjjelválasztása nem jelentheti azt, hogy vallás és vallástalanság – erkölcs és erkölcstelenség, érték és értéktelenség - egyenértékűek és egyenrangúak lennének. A szelíd meggyőzés eszközével korlátozni kell a hitetlenség, a hitehagyás – a jog eszközével pedig a sátánista szekták és tanításaik elterjedését.
Hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarország - legalábbis a történelmi gyökereit tekintve - keresztény jogállam, s nem csak egy európai tucat-ország, amely a balliberális pogány demokratúrák ideiglenesen még magyar nyelvű változata.
12.
Követeljük, hogy a Magyarország területén állomásozó külföldi haderők, biztonsági alakulatok azonnal térjenek vissza hazájukba, a magyar katonákat pedig többé semmilyen jogcímen ne vigyék külföldre.
Petőfi Sándor világszabadságról álmodott; s nem egy orwelli világállamról…
Vác, 2007. március idusán
|