Genezis és degeneráció
2007.11.06. 19:47
Czike László
Genezis és degeneráció
Régóta foglalkoztat – mint ismeretelméleti alapprobléma -, hogy miként egyeztethetők össze a vallás és a tudomány nyújtotta ismereteink, meggyőződéseink az emberiség genezisével kapcsolatban, és mi a „megfejtés” üzenete a mai kor embere számára.
Annál is inkább, mert vallásos „tudós” szeretnék lenni.
A kétfajta megközelítés tehát bennem összeegyeztethető.
Majomból majomember
Engels Frigyes szerint az ember a majomból fejlődött ki – vö. „A majom emberré válása” című művében foglaltakkal -; mi több, a majmot a céltudatos tevékenység, a munka tette emberré. Most tekintsünk el attól, hogy ez a definíció lényegében tautológia, hisz’ amennyiben az emberi lény fő jellemzője a munka – mi volt az a kezdő lökés, az a kiváltó ok, ami előidézte, hogy a majom célszerű tevékenységet, munkát kezdjen végezni? Meddig majom a majom, és mikortól ember az ember? A tudomány, amely lényegében ma is a marxizmus-leninizmus „dialektikus materialista” elveit vallja, a paleontológia és az antropológia, lázasan keresi, kutatja a hiányzó láncszemet (missing link), azt a képzetes (fiktív) félemberi lényt, aki/amely már nem majom, de már ember, noha még nem alkot civilizációt, de már „gondolkodik”. Ugyanis a végső soron – vö. evolúció - a mai civilizációkhoz vezető emberi munka tudatos gondolkodást feltételez, méghozzá tömegméretekben! És itt érhető tetten Engels logikájának eredendő materializmusa is, mely a mai (ál)tudományt – vö. pl. „pszichológia” - is „uralma alatt” tartja, ugyanis azt hiszi, azt hiszik, hogy a kulcsmomentum az értelem, a tudat, a ’tudatos’ gondolkodás képességének megjelenése, uralkodóvá válása, kifejlesztése, ki-és beteljesítése…
Nem így van.
Skizofrén pszichológia
Az emberi tudomány – mint az emberi lény maga is -: skizofrén.
Noha a szavak szintjén „elismeri” a lélek létezését – sőt még külön „tudományágat” is felépített a lélek folyamatainak vizsgálatára! -; valójában az emberi lelket nem transzcendens szellemi létezőnek tartja, hanem a tudattal, vagyis az anyagi valóságot visszatükröző, s a célszerű tevékenységre irányuló képességgel, a munkavégző képességgel azonosítja. A pszichológia azt hiszi, hogy a lelket vizsgálja, miközben tudati megnyilvánulásokat elemez, amelyekről azt hiszi, állítja, hogy azok a lélek fő funkciói.
Pedig a lélek az, ami az embert a majomtól megkülönbözteti.
A majom „céltudatos” lény, lélekkel azonban nem rendelkezik.
A lélek nélküli „ember” antropológiai-ismeretelméleti nonszensz – ha létezne lélek nélküli ember -: nem ember, hanem majom lenne.
Vagy egy Frankenstein által létrehozott homunkulusz.
Még akkor is, ha netán munkavégzésre fogható.
Materializmus és istenhit
A materialista tudomány Istentől elrugaszkodott.
A materialista tudomány – noha lépten-nyomon „belebotlik” Isten létezésébe – megtagadja a Teremtőt, mert az isteni próbatétel megkerülésével, kijátszásával, mellőzésével (mintha az nem lenne) próbál, kvázi „önerőből” istenné válni. Pedig megszívlelhetné a XX. század két legnagyobb (atom)fizikusának egy egész fantasztikus életművet betetőző, megkoronázó ebbeli nézeteit! Ők ketten ellentmondtak egymásnak is, mégis ugyanarra a meggyőződésre jutottak. Albert Einstein, az általános és speciális relativitáselmélet szülőatyja, mikor megismerte Werner Heisenberg határozatlansági elméletét – melynek a lényege, hogy a szubatomi folyamatokban, úgy tűnik, nem érvényesül az anyag viselkedésére egyébként oly’ jellemző determináció! -, felháborodottan kiáltott fel: „Az Úristen márpedig nem kockázik!”. Heisenberg pedig így vélekedett: „A tudomány italából minden korty istenkáromlás, de a pohár legalján ott van az Isten.”. Lám, Isten s az anyag, meggyőződés és tudomány összeegyeztethetők. Legalább a nagy koponyákban…
A majom értelmi és hit szintjén persze nehezebb a felismerés.
Vérfertőző beltenyészet
Ha elfogadjuk az Ótestamentum genezisében leírtakat tényeknek, számos fontos, mi több, alapvető összefüggést ismerhetünk fel. A tudomány azt hiszi magáról, hogy az emberiség megmentője, sőt, általa, áldásos felfedezései révén az ember végül istenné nőheti ki magát. A történeti valóság ezzel szemben az, hogy a Genezis után az emberiség elkorcsosult, s a ma élő „populáció”, képességeit és természetes életképességét tekintve csupán a haloványnál is fehérebb árnyéka (whiter shade of pale - Procol Harum) egykori önmagának… Közismert tudományos tény, hogy bármely faj, így az emberi faj is elkorcsosul a génállomány, a tulajdonságokat átörökítő anyag drasztikus leromlása következtében, ha a populáció egyedszáma olymértékben leapad, hogy a fajfenntartás további egyetlen lehetséges megoldása a „(vér)rokonházasság”. Márpedig ebben az emberiségnek történelme során sokszor volt része; sőt, úgy is mondhatnánk, hogy az emberiség történelme genetikus értelemben a tömegesen elkövetett vérfertőzés története! Az Úr eredetileg csak Ádámot teremtette – Éva már csupán másodlagos, származékos jövevény a Földön. Történt ugyanis, hogy az unatkozó Ádám arra kérte Istent - akivel akkoriban épp kísérleti on-line kapcsolatban állt, mivel a Paradicsomban UPC-direct még nem létezett, tehát nem is lehetett annyira tökéletes hely! -, hogy teremtene néki egy társat, akivel boldog gondtalanságát megoszthatná.
Ádám, Éva és Noé gyermekei
Mire az Úr kivette Ádám oldalbordáját, amelyből megformálta ősanyánkat, Évát. Ám – mint tudjuk – a paradicsomi boldogság nem tartott túlságosan sokáig. Az áteredő bűn következtében őseinket Isten, mindnyájunk Atyja kiűzte az Édenkertből, és egész életen át tartó verítékes munkára, kínkeserves sokasodásra és korai halálra ítélte az első emberpárt. Az emberi faj úgy alakult ki, hogy gyermekeket nemzettek – elsőként Káint és Ábelt -, majd Ádám a lányaival, a lányok a bátyjaikkal (s így tovább) nemzettek újabb és újabb nemzedékeket. És az őseredeti „isteni” gének, s velük a populáció, az emberi faj tulajdonságai hirtelen drasztikusan leromlottak. Az átlagos életkor a kezdeti 900-1000 évről 100-150 évre, majd a századok folyamán 35-40 évre csökkent, de ami még sokkal sokatmondóbb: értelmünk elhomályosult, s akaratunk rosszra hajlóvá vált. Ez mind, tételesen benne van a Bibliában, csak az ún. „tudomány” feslett emlőin nevelkedett emberiség túlnyomó többsége erről mit sem tud, a többiek pedig nem veszik komolyan. Mert az ember csak azt hiszi el, ami „érdekében” áll…
Valamennyien kizárólag Ádám és Éva leszármazottai volnánk?
Erről majd még kicsit később…
Ámde a beltenyésztésnek (a vérfertőző rokonházasságoknak) ezzel még koránt sem volt vége. Nagyjából 9000-12000 évvel ezelőtt – az időskála tekintetében a Biblia (a Genezis szerint a Teremtés és az emberiség mindössze 4000 éves!) és a „tudomány” ellentétben áll egymással – az Úr, a terjedő gonoszság büntetéseként Vízözönt bocsátott a Földre, mely özönvíz kipusztította a teljes emberi populációt, Noé családja kivételével. Nos, emiatt mi emberek, valamennyien egyfelől mind Ádám és Éva, majd másfelől Noé és felesége gyermekei, leszármazottai vagyunk – folyamatosan leromló génekkel és tulajdonságokkal. Fizikai, fiziológiai, tudati és erkölcsi elkorcsosulásunkon jottányit sem segít, javít a technikai civilizáció, mely mint elektronikus „csakazértis” mankó, istenellenes bunkóként (vö. (bunkofon) feszül görcsösen kezünkben, hogy az elveszített Paradicsomot „önerőből”, tehát erőből, mint jogosnak vélt-ítélt tulajdonunkat szerezzük magunknak vissza…
Majomból - Ember
A ma élő emberiség nem egy tőről fakad – több ágból ered.
Ádám és Éva történetét egyrészt nyilvánvalóan úgy kell értenünk – mert másként nem egyeztethető össze hit és tudás, teremtés és evolúció -, hogy Isten akkor és azáltal teremtette meg az első emberpárt, amikor az előember – vagyis „a majom” – az evolúció (a szelekció, a természetes kiválasztódás révén) elérte azt a biológiai-fiziológiai-neurológiai fejlettséget, amikor már képes volt befogadni az isteni, halhatatlan lelket, és Isten akkor belé is lehelte. Amikor a Genezis „az első emberpár” teremtéséről beszél, akkor tehát ezen nem azt érti, hogy Isten az évmilliók során végbement állati evolúciótól teljesen függetlenül új „állatfajt” teremtett, amelyet egyidejűleg lélekkel – transzcendens szabad akarattal, halhatatlan személyiséggel - is felruházott, mert ha ez így lett volna, akkor semmi értelme nem lett volna evolúciót is teremteni. Márpedig Isten evolúciót is teremtett. Az ember és a csimpánz génjei, öröklődési anyaga 98 %-ban megegyezik. A 2 % maradék tekinthető azon alaptulajdonságaink hordozójának, melyek képessé tették ősszüleinket a lélek befogadására. Mert a lélek befogadása elképesztő teljesítmény volt! Az ember tetőtől talpig kísérleti lény. Kettős természetű. Isten teremtő projektjének az a lényege, hogy a múlandó, az időben lebomló (vö. entrópia) anyag a belé oltott evolúciós készség (Chardin radiális energiának nevezte) révén egészen odáig fejlődik, hogy létrejön a tudat, az agy legfontosabb funkciója, hogy ti. benne és általa a magasan szervezett anyag – akár egy tükörben – önmagára ébred, vagyis képes értelmes összképet alkotni a körülötte (és benne) létező valóságról. Ez az átfogó képesség az értelmes gondolkodás képessége. Ám a személyiségünk több rétegű. A gondolataink nem csak a külvilág visszatükrözése révén keletkeznek, hanem belülről, összetett személyiségünk legtitkosabb mélyéről is táplálkoznak. Az Istentől kapott lelkünk lényegi funkciója a szabad akarat, a halhatatlanság érzete, a judícium, az erkölcsi érzék, az Abszolút Igazság és Jóság, a SZERETET ŐSFORRÁSA, ISTEN felé való törekvés.
Az ember tehát ÉLET ÉS HALÁL időleges egysége.
Kísérleti lény, aki vagy elpusztul, vagy üdvözül.
Az Ember és a Horda
Nem lehetett könnyű a lélek befogadása, pedig Ádám és Éva nyilván születésekor kapta lelkét az Istentől, miként a ma születő emberek is. Jóval törékenyebbek, sérülékenyebbek, kényesebbek és bonyolultabbak voltak/lehettek A HORDA többi tagjánál, sőt, saját „majom”-szüleiknél is, akik szerencsésen felnevelték őket, egymásnak. Tehát olyan közösségben – a HORDÁBAN – nőttek fel és „szocializálódtak”, amelynek tagjai nem voltak emberek, hiszen a LÉLEK belőlük hiányzott. Ádám és Éva teremtése másrészt tehát szimbolikusan értendő, illetve oly értelemben, hogy mint lelkes állatok, ők voltak az emberiség prototípusai. Az EMBER megteremtése tehát azt jelentette, hogy az emberben Isten visszakanyarította az evolúció szekerének rúdját teremtő Istene irányába, amikor is a LÉLEK emberbe lehelésével megteremtette azt a lehetőséget is, hogy a teremtett, ám az időben múlandó matéria átlényegülhessen, megszentelődhessen, üdvözülhessen, amennyiben a lélek hordozója, az ember, szabad akaratával úgy dönt, hogy a pusztulás helyett az örök életet, a semmi helyett a mindent, Lucifer helyett Istent, s a pokol helyett a mennyországot választja. A mennyország ugyanis nem – lehet – más, mint ennek az időben múlandó világnak mintegy az inverze; egy olyan világ, mely nagy vonalakban „hasonlít” a mi világunkra, csakhogy benne az IDŐ nem múlik (nincs), nincs elmúlás és halál, az időjárás, a természeti elemek és a ragadozó állatok is jóindulatúak, az emberekből hiányzik a gonoszság, a mohóság és a pazarlás, s mindenki azáltal dicsőíti az Urat, hogy minden képességét a TEREMTÉS isteni terve beteljesítésének szenteli.
De a HORDA lélek nélküli tagjai nem ilyenek voltak.
Nagykoalíciós paktum
A már isteni lélekkel született Ádámnak és Évának – az „oldalborda-elmélettől” most nagyvonalúan eltekintünk, mert mellékvágányra vinne, mi több „férfisovinizmushoz” vezetne – hamar rá kellett ébrednie, hogy alapvetően különböznek a HORDA többi lényétől, s arra is, hogy valami olyan titok hordozói, ami messzire vezet, túlmutat az őserdő lombkoronáján, egészen az égbolt kékjéig, s még azon is túl. Nehéz felismerés lehetett. S mikor egymásra ismertek, rögtön egymásra is találtak, és értelemszerűen átvették a HORDA vezetését. Eleinte komolyabb konfliktusuk nem volt; a természet (s benne a HORDA) behódolt az első emberpárnak. Körülöttük és közöttük mindaddig „paradicsomi béke” honolt, amíg az eredeti bűn elkövetése alapjaiban meg nem változtatta az eredeti status quo-t. Őseink ugyanis felrúgták az Istennel kötött alapszerződést. Ettől kezdve körülöttük mindenütt kitört s tombolni kezdett a „gonoszság” őrült tobzódása. Amit teljesen semlegesíteni sajnos nem lehetett, s nem is igen tudtak.
A „békéért” nagy árat fizettek, fizettünk…
Nagykoalíciót kötöttek a Sátánnal.
A Tudás Fája és az áteredő bűn
Ősszüleink nemzetsége – Ádám és Éva révén - már isteni, halhatatlan lélekkel rendelkezett, és amíg még nem ettek tiltott gyümölcsöt (almát) a Tudás Fájáról, nem ismerték a jó és a rossz közötti különbséget. A paradicsomi életükben addig sohasem találkoztak személyesen a Gonosszal, amíg meg nem ismerték a Kígyót.
Lucifert, a Kígyót, aki minden árulás és hazugság szülőatyja.
Vajon mi lehetett az az eredeti bún, ami végül is áteredő bűnné vált, hogy ferde kényszerpályára terelje az egész evolúciót és a genezist? Az almaevés – mégha a tiltott Tudásfa gyümölcse is -, csak jelképes jelentésű lehet. Az sem lehetett olyan nagy bűn, ha netán felfedezték egymás meztelenségét, és esetleg szerelmeskedtek. Végül is Isten „tervszerűen” teremtette őket férfinek és nőnek, tehát kalkulált a szex veszélyével. Sokan vannak, akik például eredendő bűnnek azt tekintik, hogy őseink emberhúst ettek, s kannibálok voltak. Ez is halovány elképzelés. Az isteni lélekkel rendelkező első emberpár nyilván leszokott „az ellenség” agyvelejének fogyasztásáról, még akkor is, ha a megelőző „majomemberi” evolúcióban komoly szerepe lehetett a fehérjedús étrendnek. A Paradicsomban minden bőségben dúskáltak, nem volt szükségük sem ellenségeskedésre, sem a kannibál-étrendre. (Zöldség, gyümölcs, speciel pl. „alma”, karnyújtásnyira – volt bőven.) Valami más parancs megszegéséről volt szó – olyanról, ami szorosan összefüggött az ember genetikus jövőjével, potenciális civilizációalkotó képességével. Ami egyrészt burkoltan „benne volt” Isten terveiben, másrészt viszont alapvetően „megváltoztatta” azokat, amiért is Isten a technikai evolúciót, egy afféle „B”-variánst kínált fel mentő szalmaszálként a bűnbeesett teremtés koronáinak, hogy legalább vigaszágon bejuthassanak a Mennyországba, ha már a Paradicsomból az eredeti bűn következtében mindenképpen távozniuk kellett.
Az Annunaki eredeti bűne
Olyan ponthoz érkeztünk, ahol hivatkoznom kell egy korábbi, terjedelmesebb tanulmányomra, amely a Leleplező könyvújság 2004. évi 1. számában jelent meg „A titkos uralom és kiszolgálói” címmel (161-169. oldal). A következőket írtam: „Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön ‘kontár munkát’ végzett, génmanipulációs kísérleteikkel eredetileg ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, ehelyett végső kimenetelében egy hibridfajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel és ’isteni becsvággyal’ ötvöződött. Mindennek tetejébe ‘kitenyésztődött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülő elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származhattak. Arra gondolok, hogy az ún. eredeti bűnt esetleg egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki (értsd: egy, a sumér kőtáblák leírása szerinti ’kígyószerű csillagközi intelligens faj’, amely bekalandozta a Galaktikát, hogy ’a lakott bolygókon’ génmanipulációs kísérleteket végezzen, új intelligens fajok ’kitenyésztése’ céljából), amikor is olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, aminek folytán genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlődése tendenciájában is előrevetítette, hogy a földi civilizáció leendő társadalma kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik, és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészből mit sem értő tömegek között.
Honnan ered, miből táplálkozik a kasztosodás ősi hajlama?
Az Annunaki - Jahve alvállalkozója?
Az Annunaki sumér leírását az Ószövetséggel összevetve, illetve kombinálva ‘kiderül’, hogy JHWH egy repülő szerkezeten, a tüzes szekéren (vö. Ezékiel próféta látomásával = űrkomp) közlekedett, dobhártyát szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élőlény. (Aki mannagyártó gépével termelt mannát hajigált az égből, pusztában kóborló, éhező választott népének, miután Mózes a varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös tenger hullámait, hogy az üldöző egyiptomi seregek vízbe fulladjanak, ők pedig háborítás nélkül megkereshessék az Ígéret Földjét.) Az eredeti bűnt a génmanipulátor Annunaki követte el, azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben, nem „egyenszilárdságú”, homogén, hanem kasztosodásra hajlamos, inhomogén fajt állított elő a Föld nevű intergalaktikus (kol)laboratóriumban, vagyis génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésű, ‘skizofrén személyiségű’ intelligens lények létrehozására, tehát abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a genezis dogmáinak feloldását, valószínűsíthető, hogy az eredeti bűn lényege, hogy az Annunaki (ez valami őskori ’bukott angyalok’ szellemi műhelye, összeesküvése, páholya lehetett) önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘ez a szabálytalan genezisű faj’ a fejére nőtt - még tetézve is az ősbűnt -; olyan hibridet állított elő (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet közvetlenül a saját uralma alá rendelve, a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással felvértezték, így hát nem csoda, ha a beavatottak ma is féltékenyen őrzik az ősi titkokat.
A Szeplőtelen Fogantatás
Ami ‘a szeplőtelen fogantatást’ illeti, tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szűz Máriára, a megváltó édesanyjára és Jézus Krisztusra is egyaránt vonatkozik. Nemcsak nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar; csak annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendően mentesek voltak az eredeti bűntől, amit ‘a fogantatás’ visz át emberről emberre. Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’, szabálytalanul működő génállományával volt megverve, saját bűnei előtt és nélkül is. Magyarán: az eredeti bűn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bűn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, hogy helyére tolja az idő kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek is maradéktalanul meg kellett felelnie: (1) A földi törzsfejlődésből kellett származnia, ezért a teste a földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem Ő, sem édesanyja nem hord(hat)ta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bűnt’. Génjeiken nem lehetett genetikus szeplő, ezért volt a fogantatásuk ‘szeplőtelen’. A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendő), vagy önmagát halálra ítélő (öngyilkos) emberiséget, minden génhibás eredeti bűn(e) ellenére megmentse az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus azért jött le a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött Fiát érettünk), hogy az Annunaki – a Teremtésben Isten árulóvá lett „alvállalkozója”, a bukott angyalok - által elkövetett eredeti bűnt, az összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába.
A visszakereszteződés tilalma
De az eredeti – később már áteredő – bűn ténylegesen az emberiség bűne is lehetett, amennyiben az Annunaki 5000 éves, kőtáblákba vésett sumér története nem valós, hanem csak lírai legenda. Az első emberpárhoz most visszatérve – ott tartottunk, hogy gondtalanul éltek a Paradicsomban, amikor Lucifer, a gonosz Kígyó rávette őket, hogy egyenek a Tudás Fájának tiltott gyümölcséből, az almából, hogy megtudják: mi a jó, és mi a rossz. (Mellékesen jegyzem meg, hogy a mai globalizálódó világot a közvetlenül Lucifernek szolgáló, a pénzoligarchia vezető erői által mintegy 230 éve alapított Illuminátusok Rendje irányítja s nyíltan deklarált „végcélja” a tudásalapú társadalom felépítése! Tehát egy olyan társadalomé, melynek vezetői nyíltan hirdetik, hogy az ősi luciferi „parancs” elkötelezett végrehajtói, amiért is sok ezer éve folyamatosan esznek a tiltott gyümölcsből, mi több, ma is csak abból esznek, és elvárják, hogy mi is velük együnk, mintegy szentesítve és átörökítve/újraelkövetve az eredeti/áteredő bűnt, az idők végezetéig. Nyíltan deklarálva, hogy mi emberek csökönyösen ragaszkodunk hozzá, hogy minden isteni gondviselés, gondoskodás, kegyelem és megváltás ellenére mi Lucifer alattvalói vagyunk, nem Istenéi, és szeretnénk kollektíven elkárhozni, mert nem akarunk Istennel örökké élni a Mennyországban.)
Mit követhetett el az első emberpár?
Isten megparancsolta nekik, egyetlen dolgot nem tehetnek meg – nem ehetnek almát a Tudás Fájáról. Mert akkor megtudják: mi a különbség jó és rossz között. A parancs nem lehetett más, mint hogy szerelmeskedhetnek, élvezhetik a testi szerelem gyönyöreit, de kizárólag csak egymással; mert mint emberek, csak egymásnak teremtettek. Nem deríthető ki a Biblia Geneziséből, mi lett volna, ha Ádám és Éva betartja Isten rendelését, és – a Kígyó csábítására – nem követi el az eredeti bűnt, amitől a degeneráció, a genetikus elkorcsosulás áteredővé vált? Akkor nem is jött volna létre az Emberiség? Ugyanis Isten az áteredő bűn elkövetése után ezzel a paranccsal űzte ki őket a Paradicsomból: „Sokasodjatok és vegyétek birtokotokba a Földet!” Akkor a szaporodás, a sokasodás és a Föld benépesítése helyett megmaradtak volna csak magányos emberpárnak, akik örökké boldogan, gondtalanul, kettecskén élnek az Édenkertben, s az állatok valamennyien békésen szolgálnak nekik? Az eredeti bűn nyilván „bele volt kalkulálva” az Ember genezisébe. De az Úr még mást is mondott, amikor útjukra bocsátotta őket – a teljesség igénye nélkül:
Továbbgondolt szakrális parancsok
„Átkozott legyen a föld miattad.” (Ádámnak) S a Föld átkozott.
„Edd csak a föld növényeit.” (Ádámnak) Legyél vegetariánus (?)
„Arcod verejtékével edd a kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél.” (Ádámnak) „Ímé, az ember olyanná lett, mint egy közülünk (!): tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, s vegyen az Élet Fájáról is, egyen, és örökké éljen!” (Az angyaloknak és az emberpárnak.) Az idézetek az Ószövetségi Szentírás Teremtés Könyve 3:14-3:21-ből valók.
Mit jelentenek ezek a kiragadott parancsok, s a rejtett utalások?
Az eredeti/áteredő bűn következtében átkozottá lett a Föld. Kórót, dudvát, mérges növényeket terem, és csak véres verítékkel marad meg a hasznos vetemény. Az állatok is megtagadják a szolgálatot. A bűn, a gonoszság, a gyilkosság, a halál, a pusztulás, a vérfertőzés, az elbutulás és lealjasulás, a becstelenség, a vér, a veríték és a könnyek (blood, sweat and tears) váltak uralkodóvá.
Vagyis legyél vegetariánus! Mert aki állatokat öldös, csak hogy megegye őket – egyéb aljasságra is képes. A húsevés ugyanis megmérgezi a testet, s azon keresztül a lelket is. (Ezért lettem meglett koromban magam is bicsérdista.)
Vagyis porból vétettünk, és porrá leszünk – a halállal, újra.
Ez azt jelenti, hogy az ember, mint halandó testi/földi lény az - Isten által teremtett - evolúció révén emelkedett ki az állat(majom)-világból, ám az Ember Isten (lelket lehelt az orrába) gyermeke.
Áteredő önbeavatás
Az Ember tehát az eredeti/áteredő bűn elkövetésével - igaz, hogy az isteni engedély megkerülésével, sőt, a határozott parancs megszegésével - akarva/akaratlan, de bizonyos isteni titkok birtokába jutott, olyanokéba, amelyek megértéséhez még nem volt elég érett. Mostmár olyan lett, mint „egy közülünk”, vagyis részesévé vált Isten teremtő teamjének, anélkül, hogy e státuszt kiérdemelte volna. Vészt jóslóan baljós helyzet. Visszacsinálhatatlan. Mivel Ádám és Éva a legfőbb parancs meggondolatlan megszegésével „visszakeresztezték” az Embert; egyrészt jó és rossz megkülönböztetésének részleges képességéhez jutottak, másrészt olyan „civilizációs lavinát”, fokozódó degenerációt indítottak el, melynek áteredő súlyos(bodó) következményeit máig nyögjük, valamennyien. És ama végső utalás a legsúlyosabb: nehogy az Ember leszakítsa az Élet Fájának – szintén tiltott – gyümölcsét s halhatatlan „istenné” igyekezzék válni, az isteni próbatétel és a kegyelem megkerülésével. Mert a mai „tudásalapú illuminátus” világrend, a világállam csőcselitje pontosan erre készül. A nagy Fényhozó, Lucifer tanításait és effektív direktíváit követve – az illuminátus piramis élén maga, az Antimester, Lucifer áll, személyesen ő vigyorgott ránk a Halálfejes Rend megrendelésére felrobbantott WTC-torony faláról is! – szervcserékkel, az életelixír megkeresésével, mannatermelés és evés útján (az aranyat a plazmahőfokon túl, szubatomos fehér porrá égetik, ez a manna), okkult sátáni energiák felhasználásával (mágiával), tudatmódosító szerek és technikák alkalmazásával, tömeg-hipnózissal, szellemidézéssel, végső soron pedig klónozással próbálják elkerülni a megsemmisülést, a halált, s elérni az öröklétet. Pontosan az történik most, amit az Atya-Isten az Ószövetségben megjövendölt. Az Ember a már orvul megszerzett „hatalma” újabb illegitim kiterjesztésére készül. A Tudás fája gyümölcse mellé meg akarja szerezni az Élet fája gyümölcsét, tehát a Halhatatlanságot is, hogy féktelen kevélységében a bukott főangyalnak szolgálva „legyőzhesse”, s kiiktathassa teremtőjét.
Ez az Illuminátusok legtitkosabb istenkáromló terve.
Akik Jézus jövendölése szerint nem mások, mint a Sátán Zsinagógája – Újszövetség, Jelenések Könyve 2,9.
Többágról-szakadt emberiség
Akár igaz a sumér kőtáblák őslegendája, akár nem - akár Annunaki, akár nem: a ma élő emberiség nem homogén eredetű. A homo sapiens kifejlődése, a mai civilizációkat alkotó ember genotípusa részint évmilliókon át tartó evolúció, részint és meghatározóan, közvetlen isteni beavatkozás – a „lelkes állat” megteremtése – eredménye. Mely folyamat egyrészt több (oldal)ág egyesülésével, másrészt folyamatos vérfertőzéssel, sőt, visszafajzással is párosult. A fejlődés extrémális történései, szakaszai a következők:
1. A törzsfejlődés (a majom evolúciója) főemlősőkhöz vezet.
2. Isten lelket lehel az emberiség első ősatyjába – Ádámba.
3. Isten – Ádám kérésére – oldalbordájából megteremti Évát.
4. Ádám és Éva a Horda természetes vezetői lesznek.
5. Ősszüleink szeretkeznek, de nem szaporodnak (Édenkert).
6. Színre lép az Annunaki (Jahve alvállalkozója) és/vagy kígyó képében Lucifer, a bukott főangyal.
7. Annunaki tiltott génmanipulációkat végez a Horda tagjain.
8. Lucifer ráveszi Évát, hogy Ádámmal „egyenek a Tudás Fájának almájából, ezzel elkövetik az eredeti/áteredő bűnt, aminek a lényege, hogy házasságtörést követnek el a génkezelt majmokkal, akik a Horda nem emberi tagjai. Mivel basztard utódaik (is) születnek, megtörténik az Ember visszafajzása.
9. Isten a bűnbeesett első emberpárt kiűzi a Paradicsomból, a már ismertetett parancsok, szentenciák kíséretében. Az idő kárpitja meghasad, a dimenziók egysége megbomlik. A Föld elátkozott hellyé válik, ahol a Sátán hatalma érvényesül.
Ádám és Éva közvetlen utódaiból alakult ki a mai homo sapiens, az ún. „értelmes ember”. Feltételezhető, hogy ez a törzs kivált az eredeti Horda félmajomi közösségéből, és külön törzset alapított. A beltenyésztés (vérfertőzés) következtében génjeik, tulajdonságaik elkorcsosultak, életkoruk drasztikusan lerövidült, értelmük elhomályosult, a személyiségük pszichotípusa paranoid-szkizoiddá, akaratuk rosszra hajlóvá vált. Véleményem szerint Ádám és Éva új közössége őstörténetileg a Cro-Magnoni embertípusban azonosítható. De fennmaradt az ősi Horda is, amelyet a Neandervölgyiek a
|