Czike László

            A kommunizmus gyermekbetegsége

A legtöbben ma már úgy gondolják, hogy Vlagyimir Iljics Uljanov, ismertebb nevén V. I. Lenin nem sokkal volt több, mint agresszív „értelmiségi terrorista”, kiváló szervező, a Nyugat titkos ügynöke, akit az o­rosz cá­ri rendszer megbuktatásával bíztak meg (kik is?), s a­ki ezt végre is hajtotta, létrehozva a Gonosz Birodalmát, a Szov­jetúniót (csakazértis hosszú ú-val!), majd meghalt a Krupszkajától szerzett vérbajban, de az is lehet, hogy koholt pártutasításra Sztá­lin mér­geztette meg; amikor már nem viselte el a nagybeteg agy­húgy­köves dirigálását, puccsot szervezett ellene (vö. nálunk Ká­dár Já­nos utolsó éveivel, majd a pártbürokrata Grósz előretörésével.)

Nos, meg fogom mutatni, hogy Lenin ennél sokkal több volt.

Sokkal több – ideológiai síkon szinte prófétának tekinthető.

Lássuk hát, művein keresztül – egy kicsit másképp!

Lenin a filozófiai füzeteiben írt egy tanulmányt, „Materializmus és empiriokriticizmus” címmel. Igen, ez az a kimondhatatlan című mű, amelyben a szubjektív idealistákkal vitatkozik, akik szerint az anyag nem is létezik, csupán az ember érzeteiben, érzékszervei által. Leninnek mai szemmel is tökéletesen igaza van, hiszen saját szemünkkel láthatjuk, tapintásunkkal érezhetjük, - sőt, mi több a tudományos ismereteink alapján is megbizonyosodhatunk felőle, hogy az anyag létezik. Bár…, azért vannak intő jelek. Mert mintha például az arany és egyéb nemes fémek fokozatosan eltűnnének, s így vagyunk például a drágakővel is – közvetlen és átvitt értelem­ben egyaránt. De álta­­lánosságban is nő a hi­ány, u­gyanis a hasz­nálható, értékes élelmiszerek, gyógyszerek, stb. is mint­ha szintén eltűnő félben lennének, illetve, ha kaphatók is, többszörös áron. Észrevétlenül mindent ellep és „pótol” az amerikai vagy japán li­cenccel gyártott távolkeleti bóvli. A tucat és a kacat technikai civi­li­zációját, kapitalizmusát építjük. Emellett azt is tapasztalhatjuk, hogy minden eltűnik, ami mozdítható. Lop­nak mindenütt min­den szinten – egyre inkább a fejétől bűzlik a hal -, fáradhatatlanul és következmények nélkül. Ám leginkább a pénzek tűnnek el, első­sorban az államiak. Egyesek bőröndszám hordták el a beszédhi­bás „fedett magyar Démoszthenész” bankjából a pénzt, s a pénz­tá­rosokat büntették. Mások még nagyobb tétekben játszanak – a bank­jegy-kibocsátás korlátozása és a pénzforgalom ellenőrzése ér­dekében kitalálták a bankszámlapénzt, vagyis személytelen utasí­tásokra írogatnak ide-oda milliárdokat, bármiféle tényleges „Fed”­­ezet nélkül. min­den szinten. De néhány évtizede már a papírra írt képzetes követelés is elavulttá vált, a legnagyobb pénzek ma már elektronikus úton s formában mozognak, cserélnek gazdát: eltűn­nek, majd feltűnnek másutt, más céllal, más formában. Vagy vég­leg eltűnnek – magyar népi megfogalmazás - mint úniós pályázati pénzek a Gordon laptopjáról. Ám az egyszerű polgárok soványka fil­lé­reit buzgón nyilvántartják, ezekre ma is maradéktalanul érvé­nyes „az anyag­megmaradás” klasszikus törvénye. A fillérek sorsa té­telesen nyomon követhető, mindaddig, amíg minden el nem tű­nik a bankok, a multik vagy az állam relativisztikus bendőjében…

Társadalmi tulajdon, hitelek, adó, életszínvonal, minden.

Sej, Iljics, sajnos kezdünk szubjektív idealistává válni! A pénzünk már papíron, sőt, laptopon sem létezik! S hamarosan majd csipet is ültetnek a bőrünk alá, mely egyszerre lesz „törzskönyv”, illetve „bankszámla”, mint kétlábú, kivert kutyáknak.

Lenin 1915-ben írta „Az imperializmus, mint a kapitalizmus leg­fel­­sőbb foka” című művét. Ma, immár közel 100 év távlatából, azt kell mondanunk: látnok volt. A világkereskedelmet és a világpo­li­ti­­­kát szupranacionális monopóliumok és bankhálózatok uralják; - hatalmukat ma még jobban nyögik a sarokba szorult, ezer sebből vérző (költségvetésű) nemzetállamok, mint a kapitalizmus hajna­lán a felvilágosult, ám a bankároknak végletekig eladósodott eu­ró­pai dinasztiák. Az imperializmus lényege, hogy gazdasági hatal­mát - amely egyrészt korlátlan mennyiségű készpénz-tőkében és a­nyagi javakban (földben, ingatlanban, stb.), másrészt az arany­fe­dezet kizárólagos birtoklásában, s a bankjegy­kibocsátás monopó­li­umában testesül meg – politikai hatalomra (befolyásra) váltja, s azt katonai erővel növeli, bővíti és tartja fenn. Az USA, amely dol­lárjával és spekulációjával a mai világpénz-rendszer fenntartója, s „Fed”-e­zetlen pénzével az egész világgazdaságot, a pénzforgalmat, a tőzsdét irányítja-manipulálja, jogot formál a világ legfontosabb energia-hordozójának, a kőolajnak a kizárólagos birtoklására, és törzsi háború ürügyén, meg is hódítja a legnagyobb nyersolaj-lelő­he­lyeket. A világpénz funkció, és az erre alapozott hitel-és bank­mo­nopólium működtetése révén uralja a világ pénzügyi rendsze­rét, ami mindenekelőtt lehetővé teszi, hogy óriási extraprofitot re­a­lizáljon minden nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi tranzakci­ó­ból, s emellett mélyen áron alul szerezhesse be önnön szükség­le­teinek „Fed”-ezésére a nagyvilág legértékesebb kincseit, erőfor­rá­sait, beruházási javait, technológiáit, agyvelőit és fogyasztási cik­keit. Kiteljesedő világuralmát tehát a legerősebb pillérekre építi: a dollárra (a világpénzre), a kereskedelmi és pénzügyi extraprofitra, a politikai befolyásra, a tudás és a techno­lógia fölényére, de legfő­kép­pen a fegyverekre, a haderő monopóliumára, a folyamatos há­borús fenyegetésre, amit sajátos módon a terrorizmus elleni vé­dekezési reflexként „átértelmezve” leplez.  

Lenin előre látta a világimperializmust.

Kína sem tehet mást, mint betársul.

Lenin 1917-ben, „a nagy októberi” évében írta az „Állam és for­ra­dalom” című filozófiai érté­kű művét, melyet manapság nem sű­rűn idéz­nek egyik oldalról sem. Nem véletlenül! Ebben ugyanis megjó­sol­ta az állam elhalását, mely tétel korábban is, most is rend­kívül kínos minden pszeudo-vagy kriptokommunista filozó­fus és állam­férfi számára. Még, hogy az állam, annyi tehetségte­len, ám hata­lom-­és pénzsóvár technokrata egyetlen egzisztenciális mentsvára, csak úgy – elhaljon? Filozófiai és reálpolitikai nonszensz! Az állam az emberi civilizáció korai, nélkülözhetetlen „találmánya’”, ergo az elhalásáról értekezni nem más, mint gátlástalan anarchizmus. Hi­ába "papolnak” a liberálisok reggel, este meg éjjel a kisebb, korlá­tozott hatáskörű államról – a legújabb balliberális koalíció 2006-ban minden korábbi propagandájával, érveivel és gyakorlati intéz­kedéseivel szöges ellentétben, hozzálátott az állam növeléséhez, az állami újraelosztás (az adók) fokozásához, az államtitkárok szapo­rí­tásához, a tanulmánygyártás fellendítéséhez. Ámde amikor 2 évi újabb ámokfutás után rádöbbentek, képtelenség egyszerre növel­ni az állami vízfej nagyságát, közben eleget tenni a maastrichti kö­vetelményeknek, majd még növelni a hitelfelvételt (az eladóso­dást) és a nemzeti teljesítményt (a GDP-t) is, hogy a békés lob­bi­zásnak beállított intézményes lopás (ami a végső cél) mozgástere, eredményessége is még tovább növekedhessék; nos, akkor rádöb­bentek, létezik egy olyan megoldás, mely üdvözítő, „kompatibilis”, ez pedig a lenini út. Konkréten: az állam megcsonkítása. De nem ám az állami tevékenységek hatékonyságának létszámcsökkentő növelése útján, nem ám az improduktív kiadások csökkentésével, nem ám a látszatfunkciók leépítésével, hanem éppen ellenkezőleg. Végső szorultságukban kitalálták, hogy nem az állam haszontalan tevékenységeit kell felszámolni, hanem a hasznosakat. Példának okáért, nem az utántöltős Gripenek beszerzését kell elhalasztani, hanem az ingyenes állami egészségügyet kell meghalasztani, hadd támadjon a védtelen népre például a peloponnézoszi inf­luenza, a Grippe, hiszen ha a kórokozók győznek, majdcsak lecsökken az in­dokolatlan orvos-be­teg találkozások gyakorisága. Lenin e szebb jövőt akként látta beteljesedni, hogy időrendben mindig az állam azon funkciói fognak előbb megszűnni, amelyeket a proletárdik­ta­túra megfelelő szervei – a kommunizmus adott fejlettségi fokán – feles­legesnek ítélnek. Újmagyarra lefordítva: néhány tucat panel­pro­li úgy döntött, hogy az állami egészségügy felesleges funkció.

Lenin tételének igazságát elsőként rajtunk próbálják ki.

Megszüntetik a magyar nemzetállamot.

„Baloldaliság, mint a kommunizmus gyermekbetegsége” című ta­nulmányát a nagy Iljics 1920-ban követte el. Meglátása maximáli­san beteljesedett – a kommunisták mára maradéktalanul kinőtték ezt a veszélyes fertőző gyermekbetegséget. A felnőtt kommunisták már kivétel nélkül immunisak rá; véletlenül sem kapják el, nem is szenved benne egy sem. Pártjuk nevéből először a „Munkás” jelzőt hagyták el, majd minden mást is, ami az alkotó munkával kap­csolatos. Ma a felnőtt kommunistát arról ismered meg, hogy min­dent tönkretesz, elpusztít, szétver, dezorganizál maga körül, csak arra vigyáz, hogy előbb mindent, ami használható, vagy értékes, magáévá tegyen. Kedvenc előfordulási (vadász-) területe az állami hivatalok és azok „háttér”-intézményei, tanulmány-és pályázatíró-valamint elbíráló közvetítő cégek, szocialista párt-és önkor­mány­zati lob­bik, ellopott állami vállalatok, a bankok, szociális fontos­kodó fantomcégek, off-shore cégek és a Caiman Islands.

A baloldaliság a jobboldal „gyermekbetegsége” lett.

Lenin legkorábbi, vaskosan gyakorlati jelentőségű műve a „Mi a te­endő?” (Sto gyélaty?) igen korán, 1902-ben született, hiszen már az előző századfordulón felismerte: a hatalmat nélkülöző politikus olyan, mint az öreg rocker gitár nélkül, vagy mint a géppisztoly nélküli ávós. Vagyis hogyha valaki alakítani kívánja országa jö­vő­jét, annak előbb a politikai hatalmat kell megszereznie. Akié a ha­talom, azé a pénz és minden cselekvőképesség, az ellenzéknek így nem marad más, mint a párolgó étel illata, vagy az aprópénz csör­gése. Az alkotó ellenzékiség önellentmondás; olyan, mint a szociá­lisan érzékeny multimilliárdos, vagy a növényevő oroszlán – fikció.

Tudományos kutatásaim eredményeként arra a végső meggyőző­dés­re ju­tottam, hogy Leninnek a címben feltett kérdésre adott vá­laszában is igaza volt, s válasza egyetemes, így ma is érvényes.

Minden tett halála a verbális hablatyolás.

Latinul szólva:

Age quod agis.

A recept adva van.

A feketelevest ki főzi meg?

Minél előbb, annál jobb.