A süllyedő hajóról
2008.04.05. 15:24
Czike László
A süllyedő hajóról
Menekülnek a patkányok, hosszú tömött sorokban.
Ez a nagy tülekedés a legbiztosabb jele, hogy közel a hullámsír.
De nemcsak képletes értelemben.
Mostanra ím’ eljött újra a nagy hitehagyás, a köpönyegváltás, a hatalom-és vagyonátmentés, a kapcsolatrendszer-konvertálás időszaka. Node, nem ám olyan hősi idők ezek, mint a rendszerváltáskörnyéki, az 1980-as és az 1990-es évek voltak. Olyan nagy idők ritkán ismétlődnek; nem lehet évente megforgatni a világot…
Hej, azok a grandiózus helycserés támadások! Azok a fantasztikus ügynökcserék! Mikor a balosból hirtelen jobbos lett, később a jobbosból újra balos, vagy mikor a konzervatív liberálissá, a liberális konzervatívvá, aztán mindkettő egy gombnyomásra kereszténnyé avanzsált! Mikor a kisvárosi kocsmáros információs szakemberré, a tsz-elnök fia magas rangú állambiztonsági tisztté, az ingatlanügynök fia politológussá, ifjú rendszerváltóvá, az ávós főtiszt festménykereskedővé vagy visszamenőleg kárpitossá, a kommunista párttitkár keresztény íróvá, majd szabadúszó könyvkiadóvá vedlett át. És ezek még „egyszerűbb” esetek, csak úgy hirtelen csuklómozdulattal felidézve. Sej, azok voltak a történelmi idők, amikor ha valaki jó ütemben váltott köpönyeget, hamarost tweed-öltönyre és aranyórára is tellett neki. Mára mindenki – mint a malomjátékban - bebetonozta magát, így tökéletesen megszűnt minden társadalmi mobilitás.
Szóval menekülnek, átállnak, vigyáznak az életminőségükre.
A minap előtűnt a történelmi idők homályából egy régi, közismert rendszerváltó ismerősöm, akit amúgy – most Gyurcsány gyönyörű népies fogalomzavarával élve! – „a hátam közepére sem kívánok”, méghozzá a modern idők elektronikus hálózatának szárnyain. Azt kérte, igazoljam vissza az elektronikus aláírásommal, hogy „barátok" vagyunk, s akkor „hozzájuthatunk” egymás ismeretségi köréhez, vagyis „konvertálhatjuk”, s a magunk javára is fordíthatjuk a másik társadalmi „előfordulási területét”. Hát még milyen sikeres lehet az efféle „kommunikációs tranzakció”, hogyha a két ismeretségi körnek – matematikai halmaznak – nincs egyetlen közös, egymást átfedő eleme sem! Minden egyes „konvertált elem” abszolút tiszta nyereség, hiszen a bal jobba, a jobb balba, s mindkettő liberális-kereszténybe megy át. (Ne higgyék, hogy ez ellentmondás! Én pár évvel ezelőtt beszélgettem egy ifjú pártelnökkel – az egyik neve Ibolyára hajaz -, aki túldimenzionált keleti műveltségét komolyan azzal indokolta meg, hogy a hinduizmus alapos ismerete elmélyíti a keresztény hitet. Csodálkozott, mikor kételyeimnek adtam hangot. Gondolhatják, mennyire meglepődtem, sőt, megütődtem!)
A jelentkező „jó barát” igencsak fordulatos életpályát mondhat a magáénak, fiatal kora ellenére. Egy jó tízessel ifjabb nálam, mégis a rendszerváltás „öregjei” közé sorolja magát. Pályája mérföldkövei röviden így foglalhatók össze: ELTE Jogi Kar – Soros Alapítvány – anarchizmus - CEU – Fidesz – Szadesz – politológia – televíziók – tudósklub – Amerika – könyvkiadás – publicisztika – ÉS – MSZP – magas állami tisztség. Aztán gyorsan vissza, az előzőekben felsorolt-bemutatott élettérbe. (Értékes életének ma is tág a tere.)
Nos, tehát: hogy lennénk akkor retrospektíve (is?) – jó barátok?
Noha az eddigi életünkben szerencsére semmilyen kapcsolatunk nem volt. Ajánlatára emígyen válaszoltam, elutasítólag:
„Mindenekelőtt kérlek, fogadd türelemmel azt a nagyon határozott véleményemet, miszerint ezek a netes „kapcsolatépítő-rendszerek” csak arra valók, hogy munkát spóroljanak meg a szolgálatoknak. Voltam, kettőben is, aztán amikor megértettem, mire is való ez az egész, kiléptem belőlük, annál is inkább, mert „pozitív hozadéka” egyiknek sem volt, csak az alkotó időmet rabolták el. Csak „rossz” ismerőseim kerestek meg; a jókkal személyes a kapcsolatom.
Most jön a nehezebb része, ami az állítólagos „barátságot” illeti.
Az országos és történelmi – politológiai - összefüggések tükrében, úgy is, mint közgazdász, feltétlenül vallom, hogy a magyar nép ma elsősorban azért koldusszegény, mert a hamis „rendszerváltás” utáni kontraszelekció folytán (kevés üdítő kivétellel) jobbára csak a tehetségtelen gazemberek gazdagodtak meg, természetesen a magyar nép szörnyű kárára. Valódi polgárosodás máig nem zajlott le, azt blokkolták az új elit által bevezetett öncélú törvények és a retrográd politikai gyakorlat. Bevezettek egy áldemokráciát, melynek csak az intézmény-rendszere – úgy-ahogy - „valódi”. A demokrácia leple alatt elloptak mindent, ami eredetileg a népé volt, és különböző „barba-trükkökkel” ma is csak azon igyekeznek, hogy a törvénytelen és beteges, haladás-ellenes állapot örökké kitartson.
Mindebből is következik, hogy nem lehetünk jó barátok, mert egyrészt sosem voltunk, másrészt semmiben nem értünk egyet. Sőt! Minden, amit a világról gondolsz, szöges ellentétben áll az én elveimmel, meggyőződésemmel. Meg aztán, hogyha a saját „baráti köreimet” megosztanám veled, az implicite segítséget nyújtana neked, hogy kaméleon módjára, a ki tudja hányadik pálfordulásodat is problémamentesen végrehajthasd. Ne hidd, nem érzékelem azt, hogy most megint az objektivitás látszatában tetszelegsz önmagad és „baráti köreid” előtt, és mert észrevetted, hogy ennek a balliberális hatalomnak jó időre befellegzett, legott nekiálltál a nemlétező (sosem létezett) nemzeti-jobboldali imidzsedet felépíteni.
Előttem nem világos, milyen politikai nézeteket vallasz valójában – szerintem nagyjából semmilyeneket, így politikai értelemben éppen úgy csak haszonleső tévelygőnek vagy tekinthető, mint világnézeted tekintetében -; mindazonáltal a cégéres csirkefogókkal jó barátságban gazdagodtál meg, és „szakmai sikereidet” is csak annak köszönheted, hogy uszályába szegődtél a világot szétzüllesztő liberális szellemi főáramlatoknak.
Szeretném, ha megértenéd: soha nem lehetek, és nem leszek hazaárulóknak, vagy azok barátainak a barátja.
Az meg már végképp képtelenség, hogy barátomként nyilatkozzam valakiről, aki sosem volt, és nem is az.”
Szeretettel: László
|