Czike László

                 Gyurcsány portfoliót oszt a népnek

Gyurcsány Ferenc, szeretett miniszterelnökünk néhány hete beje­len­tet­te az Or­szág­gyű­lés előtt népének, hogy mintegy 250 mil­li­­árd forintnyi nagyságrendben mozgásteret lát, némileg csökkent­endő a reánk malomkőként nehezedő adóterheket. Azóta kiderült, hogy a legismertebb szakértők – például a MNB elnöke – szerint 2500-3000 milliárd forinttal kellene csökkenteni a költségvetés terheit, hogy a költségvetés „egyensúlya” megőrizhető legyen. Tehát 2008-ban további megszorító csomagok és adóemelések várhatók, nem pedig adócsökkentés. Lassan már a dolgok ellenkezője sem igaz.

Hogy lehet az, hogy az elmúlt évek drámai adó-és járulékemelései után hirtelen adócsökkentésre nyílt, nyílik lehetőség? Ennyi­­re si­ke­res lenne a Felzárkóztatási Program eddigi kérészéle­tének telje­sí­tése? Annyi pótlólagos többletet beszedtek már tőlünk adóból, já­rulékból, a járulék pótjárulékából, vizitdíjból; annyi potyautast lelepleztek, hogy túlcsordult a maastrichti vájdling? Immár olyan ala­csony lenne az államháztartásunk hiánya, és akkora adósság­tör­­lesz­tést teljesítettünk, hogy fellélegezhetünk? „Le­szól­tak” volna az Uni­óból, hogy most már hagyjatok a népnek is? Nem. Egysze­rű­en arról van szó, hogy a három igenes, győztes népszavazás óta Gyurcsány még jobban megrémült, s amit ér, kezdené osztogatni.

Nem keletkezett semmilyen mozgástér, most sem.

Amit adócsökkentésre „szánnak”, annak összege belül van a sta­tisz­tikai hibahatáron. Ha mondjuk 250 milliárdot „fordítanának” adócsökkentésre, ez a GDP 1 %-a, vagyis éppen az a mérték, ami­vel a mai stagflá­cióban az ország bruttó teljesítménye állítólag nő.

Fogalmuk sincs róla, hogy hol tartanak. A makro-számok, muta­tók – ahogy esik, úgy puffan – spontán, „ön­maguktól” alakulnak, s a mért „tényadatokra” sem ajánlott mérget venni. A GDP ugyan­is olyan számított összeg, amelynek a képzési módja eleve magá­ban hordja önnön növekedését. Tudni kell, hogy a GDP csökkené­se normális körülmények között spontán sohasem következik be -hogy mégis csökkenjen, ahhoz természeti vagy társadalmi katak­lizmának kell történnie. Ha valamely ország sta­tisz­ti­­kája stag­ná­lást mér, az egyrészt azt jelenti, hogy dekonjunktúra van, más­részt azt, hogy az ország vezetése teljesen tanácstalan.

A GDP 1 %-a  így nyugodtan elkölthető, akár béremelésre, akár az adók csökkentésére is, ettől a világon semmi nem változik. Ettől a mértéktől sem szegényebb, sem gazdagabb nem lesz senki.

Sem az állam, sem a polgárai - egyikük sem érzi meg.

Ugyanígy vagyunk Gyurcsány miniszterelnök „meglebegtetett né­pi részvény program”-jával is. Olyan - még állami - vállalatok rész­­vé­­nyeit akarja „kedvezményes árfolyamon” megvá­sár­lás­ra felaján­la­ni a magyar állampolgároknak, amelyeket előbb még tőzsdére kell vinni. Ez jelentős költséggel is jár, ami cca. 15 %-kal csökkenti e vállalatok részvényeinek értékét. Az egyszerűség kedvéért most te­gyük fel, hogy a bekonferált ak­­ci­ó sikeresen végbemegy. Tekintve, hogy eleve csak nyereséges vállalatok tőzsdére vitele – és értéke­sí­tése – képzelhető el, nyilván­való, hogy a nyereség, amit értéke­sí­tésük előtt reali­zál­tak, az eladás után kiesik az állami költség­ve­tés bevételéből. Feltéve, hogy mondjuk, 10000 ember vásárol ilyen „népi” részvényeket – ők esetleg „jól” járnak -; 9 millió 990 ezer ember rosszul fog járni. A kieső költségvetési bevételeket ugyanis (netán burkolt) adóemeléssel fogják kiegyenlíteni, mivel más meg­oldás nincs. Nos, ez azt jelenti, hogy 10000 állampolgár kétes „e­lőnyéért” 9990000 adóhátránnyal fog megfizetni. Érdemes?       

Ebben a kísérleti országban minden folyton lebeg.

Lebeg a benzin ára, majd meghaladja a 300 forintot. Lebeg az eu­ró árfolyama, majd eléri a 300 forintot; ám bevezetni akkor sem fogják, inkább eltörlik a forint árfolyamsávját is, hogy a devalvá­ci­ónak immár technikai korlátja se maradjon. Lebegnek az árak, le­beg­nek a kamatok, s hamarosan már a bé­reket is lebegtetni fog­ják. Lebegő ország leszünk; mint a Mohamed koporsói ég és föld – beteg adóalanyok a kórházban, a kórterem és a folyosó között.

Lebegni fognak az adók is – választások után mindig feljebb, az új választások előtt mindig lejjebb fognak lebegni; de csak a statisz­ti­kai hibahatáron belül. A szilárd trendet és a szilárd talajt végleg elfelejthetjük. Felettünk lebeg féltőn-óvón az MSZP szociális plat­form­ja, s a miniszterelnök legújabb janusarcú reformjai.

A mértékeket sűrűn korrigálja a fontoskodó SZDSZ.

Ám most a janusarcok hirtelen mosolygósra változnak.

Mert az ősszel újabb népszavazás jön, mely majd végleg elsöpri az elfuserált egészségügyi reform (törvény) kényelmetlen maradvá­nya­it is. Majd jövőre az EU-s képviselő-választás, végül 2010-ben a magyar országgyűlési kép­vi­se­lők megvá­lasztása.

Adni kell, mert kér a nép, mégha a kenyeret mind el is lopták.

Ha nincsen valódi kenyér, hát teremteni kell kevés virtuálisat.

Gyurcsány mostantól már pitizni fog a népnek.

Ne higgyünk neki!