Czike László

                          A mérgezett egér

Szcientista telefon

Jezowski Barna mélyen elgondolkozott a „barátjával” folytatott te­le­fonbeszélgetésen. Talán meg kéne már kurtítani egy kicsit azt a fe­ne nagy büszkeségét! Mert az, hogy cirka 15 évvel ezelőtt komp­lett gyárat kapott a tudományelméleti egyháztól, még hagyján, de hogy a szakmai és anyagi sikereit kizárólag saját zsenialitásának tudja be, mi több bizalmas körökben 5. fokozatú angyalnak állítja be magát, aki csupán kedvtelésből, az emberek megsegítésére jött le a Földre, hát az már erős túlzás! 

De hogyan lehetne hatni rá?

Tudásalapú milliárdosok

Nem tudott mit kezdeni az olyan figurákkal, akik az anyagi sikert tekintik a földi lét egyetlen (ön)igazolásának, és mindenkit lúzer csepűrágónak tekintenek – és úgy is bánnak velük -, akinek nincs egy-két milliárdja, de legalább egy jól menő kis vállalkozása, vagy minimum egy biztos állása, ami a szolid polgári jólét záloga.

Azokkal meg már végképp nem tudott megalkudni, akik közéleti­­, üzleti, társadalmi tevékenységükben álarcot hordanak, mimikrit alakítanak, csak hogy teljes kényelemben élhessenek, aztán ebül szerzett millióikból igyekeznek megvenni azt a valós bölcsességet, amelyet csak igaz küzdelemben – sebeket kapva és sebeket osztva – minden kockázatot vállalva, saját élettapasztalat­ként lehet meg­szerezni. Akik azt hiszik, hogy a bölcsesség megvásárolható!

Rejtőzködő lifestyle

Barátja felrótta Jezowskinak, miért kell neki mindent észrevennie. Hat év óta még mindig nem érti, hogy bölcs csak abból lehet, aki mindent észrevesz, és észrevételeinek vállalja minden konzekven­ci­áját is. Nem érti, hogy az életet nem lehet nyakig élvezetben lu­bic­kol­va, ám kifelé mégis az ájtatos szüzet játszva végigélni…

Akinek mégis sikerül, nem „bölcs”, maximum ügyes csaló.

Jezowski tovább tűnődött a „barátja” telefonján.

A „barát” váltig állította, hogy 12 éve kilépett a Szcientológiai Egy­házból, továbbá a templomos (zöld) szabadkőművességhez se’ fűzi már semmilyen személyes kapcsolat, annak ellenére, hogy a ne­ve még ma is ott szerepel előadóként, az internetes honlapjukon.

„Hogy lehet, hogy ez az 5. fokozatú angyal – kilépett?”

Kilépett, de nem vették el, övé maradt a Gyár.

Titkos dopping

Szcientista ismerőse – aki mellesleg egy, az épület tetejéről induló vörösréz-csőrendszeren keresztül (sikerrel) pránát vezetett a Gyár szere­lő­­műhe­lyé­be, hogy növelje az ott dolgozók termelékeny­ségét – mindig óv­ta attól, hogy mindig mindent észrevegyen. „Nem kell keresni a bajt! – mondogatta -, jön az magától is, de ak­kor sokkal kisebb mértékben és gyakorisággal. Szinte egész életed ar­ról szól, hogy mindig észreveszed és „megzenésíted”, ami nem rád tartozik! Ne keress, ne kutass, ne nézz a dolgok mélyére, de azért oszd meg velem mindig, amit megérzel, megtudsz, vagy be is bizonyítasz!”

Tehát miközben a saját életvitelét állította követendő modellként, a pénzéért minden tudni akart, mert az ilyenek, azt hiszik, hogy a pénzükért mindent megkaphatnak. Pedig legalább két dolgot bizo­nyo­san nem lehet megvenni: az igaz szerelem és a bölcsesség sok pénzért sem eladó, de nem is vásárolható meg. Egyrészt ez a be­csü­let, másrészt az erkölcs, az igazság törvénye.

A „barát” hamis ideákban hitt, rontás alatt.

A mérgező prána

Amikor az egész gyárépületet – annak minden helyiségét – beháló­zó csőrendszer elkészült, a törzsi varázsló legott üzembe helyezte, ami abból állt, hogy a napfényes tetőn elhelyezett elektrolitból ki­á­ga­zó (s védő műanyagcsőben levezetett) vastag sárgaréz-vezetékek vé­­geit rákötötték a radiátorok csap­jaira, amitől a világűrből – „az elektrolit által” – összegyűjtött prána észrevétlenül áramlásba kez­dett. Az alsó szinten működő integrált műhelyben a hangulat hir­telen megváltozott. A mesterek és a betanított munkások virágos jókedvvel láttak a munkának, valósággal keresték a feladatot, s a termelékenység ugrásszerűen megnőtt. Az anyagellátás vált szűk keresztmetszetté, a főnök egyrészt feleslegesnek kezdte érezni ma­gát, hiszen a munkacsapat saját maga megszervezte az aktuális fo­lyamatokat, másrészt szinte képtelen volt a szükséges sebesség­­gel szervezni a kiszolgáló tevékenységeket, annyira felgyorsultak a gyártás érdemi fázisai. Ámde ez még nem minden! A dolgozók egy­szerre dalolni, énekelni kezdtek, égett a kezük alatt a munka.

Senki nem sejtett semmit, a csőrendszer észrevétlen maradt.

Két-és fél óra kiesett

A pránát a vezérigazgatói szobába is bevezették, közvetlenül a tár­gyaló asztal alá. Azzal a nem titkolt céllal, hogy legfőképpen az üz­leti tárgyalások hatékonysága is megnövekedjék. Nőjön a profit is! – szólt a vezetői verdikt, és e kívánalma nem maradt írott malaszt. Akkoriban meg is hívta Jezowskit magához, tegyen egy ismerkedő látogatást a Gyárban, hadd lássa csak a saját szemével, miképpen műkö­dik – persze ezt már u­tólag tehette hozzá - egy tudás­ala­pon megszervezett gyártó vállalat; miképp’ a tetőn, azonképp’ az alag­sorban is. Nagy ovációval fogadta, majd körbevitte a Gyárban, a pincétől a padlásig; sőt, a tetőre is kimentek, megnézni az elektro­litet működés közben, mely egy 500 liter körüli űrtartalmú hor­dó­ban „pezsgett”, és amelyből a prána-levezető csőrendszer kiindult. Visszatérve az irodájába, leültette a vendégét a cirka 40 nm-es te­rem jobb sarkában – mely afféle „hangulat-sarok”-nak volt be­ren­dezve -, egy kis kerek (round table) tárgyaló asztalhoz. „Ne gondolj sem­mire, csak lazíts egyet, mindjárt jövök!” – mondta, s kiment. Jó 20 percig nem jött vissza. Amikor belépett, Jezowskit némileg kábultan találta. „Nos, mit érzel? – kérdezte tőle. – Most talán még nem annyira érezhető, de majd, amikor mész hazafelé, elemedben leszel, garantálom!” – nevetett, és megkínálta egy pohár „pránás” tiszta vízzel. Jezowski kis kábultságon, és afféle „minden mind­egy”, üres han­­gulaton kívül semmi egyebet nem érzett, és ezt meg is mondta. „Sarlatánság ez, de ne bántsam meg!” – nyug­tatta ma­gát, majd elbúcsúzott, s elment. Várta „a beígért, jó” hatást.

A keringő limuzin

Azt hitte rendben - be­szállt kényelmes autójába, és elhajtott. Nem gondolt semmire, úgy vezetett, félig öntudatlanul. Nem figyelte az u­tat, csak ment, gépi­esen. Csúcsforgalom volt; délután 4 körül, a leg­rosszabb óra. Aztán csak azon kapta magát, hogy épp ellenke­ző irányba araszol, s már így haladt, kifelé a városból 6-8 kiló­mé­­tert. Megfordulni sehol nem lehetett; 3 sávban torlódtak az autók, útban a semmi felé. Mire megfordult – erősen alkonyodott. Aztán ez észrevétlenül még kétszer ismétlődött meg; sehogyan sem értet­te, hol tért le a főútvonalról, s tévedt az otthonától éppen távolvivő irányba. Mintha egy időhurokba szorult volna, „ahol” újra meg új­ra szembefordult a saját jövőjével. Eközben az öntudatát mintha valami „hideg, nyirkos köd” ülte volna meg – csak nyers, ösztönös dühöt ér­zett, képtelen volt normálisan gondolkodni. Aztán lassan fel­osz­lott a rontás, és minden visszatért a helyes kerékvágásba.

Két-három óra késéssel ért haza. Ülepítenie kellett az élményt.

Senkinek, soha nem beszélt róla.

Egy korábbi pohár víz

Igencsak törte a fejét, mert visszaemlékezett: egyszer, több év­vel korábban már volt egy rejtélyes, enigmatikus esete egy pohár víz­zel, amit szintén csak úgy hozott neki egy másik, korábbi barátja, anélkül, hogy kérte volna, illetve láthatta volna, miből öntötték. A „barát” – mint utóbb kiderült – nagypályás profi volt. Közvetítő az állami titkosszolgálatok és a szabadkőművesek között, amint még életében, bizalmasan Jezowski lelkére kötötte. Tényleg jó barátok voltak, közel 3 évig, amíg a vér el nem vált a víztől, vagy a szar a májtól, ahogy Sándor András mondta volna. Vagy – ha úgy tetszik -: ameddig az abnormális magyar közéleti viszonyok megenged­ték. A barát konkréten megmondta, pl. Jezowski feleségének: „Nem az vagyok, akinek látszom, de jó!” - De Jezowskinak is: „Mi barátok nem lehetünk; nekem nem lehet barátom. Ez „szak­mai” ártalom.” Szóval: ültek a sötétedő szobában - nézték egymást. Beszélgettek. Halkan, hogy a család ne hallja. Aztán elnézést kért, ki kellett egy pillanatra mennie, valami társasház-gyűlés volt nála éppen, amit a felesége vezetett. Kezében egy fél (…) pohár  vízzel tért vissza, és odanyújtotta Jezowskinak – „Idd meg, biztos megszomjaztál!” Így volt, megitta, majd el is búcsúzott – nem akart a társasház-gyűlés afféle kényszer-szülte csendes résztvevője lenni -; autójába ült és hazaindult. Nem volt csúcsforgalom. Percek múltán valami furcsa tompultság vett erőt rajta – nem szédült el, csak egyszerre „nem tud­ta, merre jár”. Nem fiziológiai bénaság volt, hanem mélytudati. Még az sem fordult meg a fejében, hogy talán meg kellene állni, és tisztázni, mi történik vele, vagy legalább megvárni, míg „a rontás” megenyhül. Csak hajtott, lazán, tompán a semmibe, az ismeretlen­ semmibe. Nem találta az utat hazafelé, pedig a százszor is megjárt út ott volt, szélesen-tágasan, előtte. Másfél órán át kóválygott, lé­nyegében összevissza. Aztán - mintha mi sem történt volna – egy­szerre minden kitisztult; s nagy késéssel, de rendben hazaért. So­ha nem beszélt erről, senkinek. Nem merte végiggon­dol­ni. Csak mikor „a második pohár víz” eset megtörtént, akkor gondolkodott el komolyabban, „a vizek” lehetséges összefüggésén. Arról, hogy a rejtett hatalom emberközelében esetleg tudatmódosító és/vagy „fi­xáló” szereket alkalmaznak, esetleg „a magánéletben” is, s nem is feltétlenül „ártó” szándékkal. Épp’ úgy, ahogy Sándor András ezt már 1996-ban megírta, a „Kedves Barátom” szamizdat-levélújság­ban. Vagy Drábik János egy erről szóló terjedelmes könyvében...

Vagy nem is fixálót, inkább valami „felejtőszert” itattak vele?

Okkult kormányzat

Különösen az nyugtalanította, amit a mai Kormányról hallott.

Hogy „egyszer”, ugye, van a kommunista titkosszolgálati kötődés, a rokoni kapcsolatok által. De rebesgetik azt is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőt, 6 évvel ezelőtt, tulaj­­donképpen a Bilderberg-csoport feje, Rasmussen, egykori dán miniszterelnök jelölte-a­­vatta az MSZP hivatalos miniszterelnök jelöltjévé. De legfőképpen azt is beszélik, hogy Gyurcsány Ferenc és Horváth Ágnes tulajdonképp’ a Szcientológiai Egyház „utasítására” verte széjjel a magyar egész­ség­­ügyet, benne következetesen a „bolondokházát”, az OPNI-t…, amely a szcientológusok „ősi ellenségének” – vö.: Veér András írá­saival! – tekinthető. Vajh’ nem a paranoid-skizofrén „siker­(grand)­ori­en­táltak” mély, immanens frusztrációjából fakad mindez?

És akkor eszébe jutott „a két pohár víz” hasonló, furcsa esete…

Hiszen a tudat beszűkülését ma gyógyszeresen is elő lehet idézni!

Hol húzódnak a határok tudatzavar, hatalmi téboly és okkultizmus között? Vajon miért kergették szét a bolondokat? Megőrültek? De végül is kik a „bolondok”, a betegek, vagy a hatalom mániákusai?

Selyemgabalyító rendszerváltás

Jezowski nem tartozott azon tollforgatók közé, akik az internetről „szereznek” témát, sőt, imitt-amott még komplett szövegrészeket is lopnak. Önállóan gondolkodott – kizárólag információt gyűjteni „járt” a világhálóra, vagy már kész gondolatrendszeréhez keresett további érvanyagot, vagy effektív, tényszerű, írásos bizonyítékot.

A feje valósággal zsongott a sok, zavaróan ellentmondásos infor­má­­ció­tól, csak úgy összevissza szörfölt-szlalomozott a legkülönbö­zőbb honlapok, képek között, mintha fogalma sem len­ne róla, valójában mit is keres. Annak idején így talált rá Myron Fagan el­képesztő könyvére is, egy internetes kép „háta mögött”…

Neveket, fogalmakat írt be a keresőbe, hátha.

És akkor egyszer csak rátalált.

Két, a Történeti Hivatal pecsétjével is ellátott titkosszolgálati jelen­tés formájában. A dokumentum: 880212 firefox doc. A másik, a 830209 sorszámú különösebb információt nem tartalmazott, csak arra „volt jó”, hogy formálisan és tartalmilag is igazolja az előbbi valódiságát, tehát verifikálja azt.

„Úristen! – kiáltott fel magában Jezowski -, ha a „Festő” fedőnevű  ügynök dossziéjából származó szigorúan titkos jelentés tartalma va­lós, akkor az MDF-fel kapcsolatos minden gyanú, előzetes bizal­mas infor­máció megalapozott! Akkor a „rendszerváltó” MDF-et (1) eleve a halódó kommunista rezsim alapította, duplafenekű blöff módjára, kettős céllal, vagy (2) az MDF teljességgel a kommunista rezsim ellenőrzése alatt – és káderei titkos beépítésével – alakult.”

A két variáció között Jezowski nem látott lényegi különbséget.

Az MDF-et egy állig bemikrofonozott „templom*”-ban alapították.

*”Templom” = a szabadkőműves képes beszédben a „páholy” fedő­neve. (Vö.: „Új Ember” – 2001. január 21., a templomépítő.)

Néhai barátja most megfordult a sírjában, ezúttal jobbról balfelé.

Hányszor megmondta Jezowskinak, hogy sohasem fogja mindezt megérteni, ámde mégis, minden nyomjelzőt „bevetett”, hogy talán egyszer meg­értse. Tíz kemény év telt el azóta. De megértette…

Nézz utána, mit jelent a záró mondat, a zárókő alatt.

„Et in Arcadia ego.”

Mert ez a kulcs.

Vác, 2008. június 25.

                                                            Czike László