Családi coming out
2008.09.15. 11:03
Czike László
Családi coming out
A nevem: Jezowski Krisztián.
Kibontva: kettős kereszt.
Nem valódi, hanem felvett név, afféle „művésznév”.
A név a differenciálás talán legfontosabb alapja; a megkülönböztetés a tudásé, hiszen a tudomány épp’ abban áll, az a legfontosabb szerepe, hogy kikutatja, felfedi, leírja a jelenségek közötti valóságos azonosságokat vagy hasonlóságokat, különbségeket, összefüggéseket, hogy minél többet megismerhessünk a minket körülvevő világból.
Az emberek nevei ma már sajnos nem követik a tudományos normákat, inkább elfednek, mint informálnak. Pedig a tudás, az ismeret – nem előítélet. Éppen az „előítéletes”, aki nem ismeri el, hogy minden tudás alapja a megkülönböztetés.
*
Minél több eltérő, megkülönböztető jegyet ismerek, annál többet tudok a világról. S mi más dolgunk lehet a Földön, mint a valós tudás megszerzése, a hit és a szeretet elmélyítése és gyakorlása jegyében? Bizony jó lenne egy olyan világban élnünk, melyben egyrészt mindenki az lehet, aki lenni szeretne - aki ténylegesen -, másrészt mindenkinek a neve azt fejezné ki, aki valójában. Olyan világban, melyben mindenki büszke lehetne önmagára, és a nevére, ami azonos a személyiségével. Az maga lenne a mennyei demokrácia, amelyben senkinek nem kellene „mimikri név” alatt rejtőzködnie: mindenki büszkén felvállalhatná, hogy azonos is azzal, amit a neve sugall és kifejez.
*
Mindkét oldali nagyapáim nemes emberek voltak.
Kis-és középnemesek. A nagyszüleimnek nagyjából 8-10 szilvafájuk lehetett – viszont atyai nagyapámnak egyszer egy fügefája is volt, melynek a termését rendszeresen meg is ette -; apáméknak egy sem, nekem viszont egy van.
De nézzünk vissza a régmúltba, jóval távolabbra.
Honnan is eredt a „valódi, eredeti” nevem, és milyen foglalkozások, tevékenységek álltak/állhattak mögötte?
A családi hagyomány szerint a legősibb ősünk egy római katona volt/lehetett, akinek a neve Siccus volt, és aki itt, a magyar provinciában telepedett le és alapított családot. Van olyan vélekedés is, mely szerint a családnév a szikes (vö. föld), vagy a szike (értsd: orvosi vágóeszköz) szóból ered, tekintve, hogy egyes ősapáink földbirtokosok voltak, mások meg orvosi (sebészi) praxist folytattak. De szerepel az ősök között egy olasz-osztrák alpokbéli úr is, aki a hagyomány szerint a Hofher névre hallgatott, és egy alpesi kecskepásztor 16. (tizenhatodik) gyermeke volt, majd egyszerű sorából kiemelkedve csillagász lett. A korai középkorban őseim – a szájhagyomány, és fél-öcsém amatőr kutatásai szerint – a magyarországi piac kiemelkedő búzakereskedői voltak, békés konkurenciában és együttműködésben a kor zsidó terménykereskedőivel. Mint ilyenek, nyilván hadtáp(élelmiszer)-beszállítói is voltak/lehettek a bandériumoknak, pl. a királyi-rendi hadseregnek is. Mint beszállítók folyamatos, élő üzleti kapcsolatban álltak a királyi udvarral, s a nemességgel, ami megalapozta a család hosszútávú egzisztenciáját és „politikai identitását”, magyarul hovatartozását is: vagyis hát az őseim stabilan királypártiak, ha úgy tetszik monarchisták voltak, és eme kiállásuk a király mellett nem szakadt meg egészen a monarchia megszűnéséig – apai nagyapám haláláig ízig-vérig legitimista, a Habsburg-uralkodóház (Ottó) híve volt.
Az Egri Levéltár és más dokumentumok tanúsága szerint Czike Jánosnak a király 1654-ben ajándékozott nemességet; a nemeslevél által leírt czímerben a főalak griffmadár, amely a karmai között szőlőfürtöt és kézi szőlőprést tart, ami arra utal, hogy a család a szőlőművelésben és a bortermelésben játszott kiemelkedő szerepet. A család tagjai köszönettel nyugtázták a kitüntetést, hiszen még 130 évvel az adományozás előtt a kitüntetett Czike János dédapja, Czike Aurelius (vö. a római katonai leszármazással) harci események közepette követett el kiemelkedő hőstettet: megpróbálta kimenteni 1526. augusztus 23-ikán II. Lajos királyt a végzetesen megáradt Csele patakból, amelynek sodrása magával ragadta az ifjú királyt, amikor át akart úsztatni rajta. Az eset közvetlenül a mohácsi vereség után történt, amikor a négyszeres túlerőben lévő török sereg tönkreverte az alig 20 ezer harcost számoló magyar hadat, mely mind egy szálig odaveszett a csatamezőn, ám a királynak és közvetlen környezetének valahogy mégis sikerült elmenekülnie. Talán még a legenda is igaz; a még a 20. életévét sem betöltött király lova megijedt a három érből összefolyó, felduzzadt Csele örvénylésétől, és nem törődve azzal, hogy gyakorlatlan lovasa beleakadt a kengyelbe, vadul dobálódzott a hullámokon, agyonrugdosván a kengyelen függő Lajos királyt, akinek így semmi esélye nem maradt az életben maradásra. Tény, hogy sem említett ősünk (Aurelius), sem más nem mentette meg a királyt, aki elmerült, s eltűnt a hullámokban. Holttestét csaknem 2 hónap múlva találták meg, jóval lejjebb, a patakparton. Aurél megpróbálkozott a lehetetlennel, de nem járt sikerrel, sőt, maga is majdnem odaveszett. Egyébiránt Aurél, mint jeles szőlősgazda nemcsak udvari borszállítója volt az ifjú Lajos királynak, hanem Brandenburgi György (gróf és aranyifjú) még fő pohárnoknak is beajánlotta az udvarhoz, így vélhetőleg egyike lehetett/volt az ott ezidőben igencsak nagy méreteket öltött részegeskedésnek és mulatozásnak, épp akkor, amikor a nyakunkon volt a török… Czike Aurél mind a bortermelésben, mind a borászat laboratóriumi rejtelmeiben igen nagy tudású, kísérletező egyéniség volt, aki az adott történelmi kort jóval meghaladó szőlőtermelési és borkezelési módszerekkel eredményesen próbálkozott. Kisebb utazó bőröndnyi, a XX. közepére nagyrészt csaknem olvashatatlanná vált feljegyzései a II. világháborúban a családfa-iratokkal együtt elpusztultak.
Családom a reformkor hajnalán már alapvetően szellemi, értelmiségi tevékenységekkel foglalkozott – a teljesség igénye és bármifajta sorrendiség mellőzésével sorolom fel -: ügyvéd, katonatiszt, tanító, lelkész, orvos, állatorvos egyaránt előfordult, de mezőgazdász és iparos is szerepel a sorban, míg kereskedő már kivételként sem. Vallási azonosságukat tekintve őseim – ekkorra már – reformátusok voltak. Politikai tevékenységről, pláne a ’48-as forradalom és szabadságharcban való részvételről nincs emlék – hisz’ királypártiak voltak -, vannak/voltak viszont írásos emlékek a Czike-név különböző „előfordulásairól”, reformkori írókhoz/költőkhöz kötődően. Csokonai Vitéz Mihály egyik levelében ír egy Czike-lányról, Vörösmarty Mihály egyenesen verset írt egy Czike-lányhoz; a Jókai-családdal pedig valamilyen rokonság is összefűzött bennünket egy Czikelány révén. A Czike-család – ez tevékenységeiből és a rendelkezésemre álló családfából is kiderül – a korai kezdetektől mélyen vallásos keresztény család, erős kötődéssel az ószövetségi zsidó nevekhez, noha egészen a közeli történelmi időkig semmi nem utal arra, hogy valamelyik férfi ősünk zsidó származású leányt vett volna feleségül. Czike-lányok több esetben is kötöttek vegyesházasságot, ami a történelem tanúsága szerint a reformkortól kezdődően a legtöbb magyar nemesi családban egyre gyakoribb. A névválasztásról írottak alátámasztására most felsorolom ama bibliai (ihletésű) keresztneveket, amelyek a családfán túlnyomó többségben fordulnak elő. Férfi nevek: János, József, Dániel, Sámuel, Péter, Pál, Gábor. Női nevek: Hanna, Rebekka, Zsuzsanna, Mária, Ágnes. De hasonlóképp’ gyakoriak a történelmi magyar nevek is, mint: Árpád, István, Imre, Gyula, Lajos, Sándor, László, Ferenc, Kálmán, Zsigmond, illetve Etel, Margit, Ilona, stb.
*
Mind a mai napig nincs adat arra nézve, hogy őseim valamelyike tagja lett volna bármilyen titkos társaságnak. Az őseimhez hasonlóan, én sem arra törekszem, hogy itt, a Földön építsek kőházat, családi dinasztiát, díszes palotát magamnak, hogy az üzletben, a profit-és vagyonszerzésben jeleskedjek, sőt, politikai ármánnyal fussak be sikeres karriert, miközben a belső zsebem, vagy egy titkos – és lelki – széf legmélyén oly’ szerződést őriznék, melyet a Fényhozóval kötöttem, hamis életemet megalapozandó…
A természetes kiválasztás Isten privilégiuma.
Nem az emberé, nem a titkos társaságoké.
S kevesen vannak a választottak.
Én a Mennyben szeretnék házat építeni magamnak; nem hivalkodót, csak olyant, amelyben magam és családom jól elférünk; boldogan szolgálhatjuk az Urat, Jézus Krisztust. Azért imádkozom, hogy a feltámadás után majd a közelében élhessünk, békés, tartalmas, alkotó örök életet.
Legyünk minél többen, akik ugyanezt szeretnék.
Vác, 2008. szeptember 15.
Czike László
|