Czike László

                           Családtörténet

A családi hagyomány szerint a legősibb ősünk egy római ka­tona volt/lehetett, akinek a neve Siccus volt, és aki itt, a magyar provinciában telepedett le és alapított családot. Van olyan vélekedés is, mely szerint a családnév a szikes (vö. föld), vagy a szike (értsd: orvosi vágóeszköz) szóból e­red, tekintve, hogy egyes ősapáink földbirtokosok voltak, mások meg orvosi (sebészi) praxist folytattak. De szere­pel az ősök között egy olasz-osztrák alpokbéli úr is, aki a ha­gyomány szerint a Hofher névre hallgatott, és egy alpesi kecskepásztor 16. (tizenhatodik) gyermeke volt, majd egy­sze­rű sorából kiemelkedve csillagász lett. A korai közép­korban őseim – a szájhagyomány, és fél-öcsém amatőr ku­­tatásai szerint – a magyarországi piac kiemelkedő bú­za­­kereskedői voltak, békés konkurenciában és együtt­mű­kö­désben a kor zsidó terménykereskedőivel. Mint ilyenek, nyilván hadtáp(élelmiszer)-beszállítói is voltak/lehettek a bandériumoknak, pl. a királyi-rendi hadseregnek is. Mint beszállítók folyamatos, élő üzleti kapcsolatban álltak a ki­rályi udvarral, s a nemességgel, ami megalapozta a család hosszútávú egzisztenciáját és „politikai identitását”, ma­gyarul hovatartozását is: vagyis hát az őseim stabilan ki­rálypártiak, ha úgy tetszik monarchisták voltak, és eme kiállásuk a király mellett nem szakadt meg egészen a mo­narchia megszűnéséig – apai nagyapám haláláig ízig-vérig legiti­mista, a Habsburg-uralkodóház (Ottó) hí­ve volt.

Az Egri Levéltár és más dokumentumok tanúsága szerint Czike Jánosnak a király 1654-ben ajándékozott nemessé­get; a nemeslevél által leírt czímerben a főalak griffmadár, amely a karmai között szőlőfürtöt és kézi szőlőprést tart, a­mi arra utal, hogy a család a szőlőművelésben és a bor­termelésben játszott kiemelkedő szerepet. A család tagjai köszönettel nyugtázták a kitüntetést, hiszen még 130 év­vel az adományozás előtt a kitüntetett Czike János déd­ap­ja, Czi­ke Aurelius (vö. a római katonai leszármazással) harci események közepette követett el kiemelkedő hőstet­tet: megpróbálta kimenteni 1526. augusztus 23-ikán II. Lajos királyt a végzetesen megáradt Csele pa­tak­ból, amelynek sodrása magával ragadta az ifjú ki­rályt, amikor át akart úsztatni rajta. Az eset közvet­le­nül a mohácsi vereség után történt, amikor a négyszeres túlerőben lévő török sereg tönkreverte az alig 20 ezer har­cost számoló magyar hadat, mely mind egy szálig odave­szett a csatamezőn, ám a királynak és közvetlen környe­zetének valahogy mégis sikerült elmenekülnie. Talán még a legenda is igaz; a még a 20. életévét sem betöltött király lova megijedt a három érből összefolyó, felduzzadt Csele ör­vénylésétől, és nem törődve azzal, hogy gyakorlatlan lo­va­sa beleakadt a kengyelbe, vadul dobálódzott a hullá­mo­kon, agyonrugdosván a kengyelen függő Lajos királyt, aki­nek így semmi esélye nem maradt az életben maradásra. Tény, hogy sem említett ősünk (Aurelius), sem más nem mentette meg a királyt, aki elmerült, s eltűnt a hullámok­ban. Holttestét csaknem 2 hónap múlva találták meg, jó­val lej­jebb, a patakparton. Aurél megpróbálkozott a lehe­tet­lennel, de nem járt sikerrel, sőt, maga is majdnem oda­veszett. Egyébiránt Aurél, mint jeles szőlősgazda nemcsak udvari borszállítója volt az ifjú Lajos királynak, hanem Bran­den­burgi György (gróf és aranyifjú) még fő pohárnok­nak is beajánlotta az udvarhoz, így vélhetőleg egyike le­hetett/volt az ott ezidőben igencsak nagy méreteket öl­tött részegeske­désnek és mulatozásnak, épp akkor, ami­kor a nyakunkon volt a török… Czike Aurél mind a borterme­lésben, mind a borászat laboratóriumi rejtelmeiben igen nagy tudású, kísérletező egyéniség volt, aki az adott törté­nelmi kort jóval meghaladó szőlőtermelési és borkezelési módszerekkel eredményesen próbálkozott. Kisebb utazó bő­rönd­­nyi, a XX. közepére nagyrészt csaknem olvashatat­lanná vált feljegyzései a II. világháborúban a családfa-ira­tokkal együtt elpusztultak. 

Családom a reformkor hajnalán már alapvetően szellemi, értelmiségi tevékenységekkel foglalkozott – a teljesség igé­nye és bármifajta sorrendiség mellőzésével sorolom fel -: ügyvéd, katonatiszt, tanító, lelkész, orvos, állatorvos egy­a­ránt előfordult, de mezőgazdász és iparos is szerepel a sorban, míg kereskedő már kivételként sem. Vallási azo­nosságukat tekintve őseim – ekkorra már – reformátusok voltak. Politikai tevékenységről, pláne a ’48-as forradalom­ és szabadságharcban való részvételről nincs emlék – hisz’ királypártiak voltak -, vannak/voltak viszont írásos emlé­kek a Czike-név különböző „előfordulásairól”, reformkori írókhoz/költőkhöz kötődően. Csokonai Vitéz Mihály egyik levelében ír egy Czike-lányról, Vörösmarty Mihály egyene­sen verset írt egy Czike-lányhoz; a Jókai-családdal pedig valamilyen rokonság is összefűzött bennünket egy Czike­lány révén. A Czike-család – ez tevékenységeiből és a ren­delkezésemre álló családfából is kiderül – a korai kezde­tek­től mélyen vallásos keresztény család, erős kötődéssel az ószövetségi zsidó nevekhez, noha egészen a közeli tör­ténelmi időkig semmi nem utal arra, hogy valamelyik férfi ősünk zsidó származású leányt vett volna feleségül. Czi­ke-lányok több esetben is kötöttek vegyesházasságot, ami a történelem tanúsága szerint a reformkortól kezdődően a legtöbb magyar nemesi családban egyre gyakoribb. A név­választásról írottak alátámasztására most felsorolom ama bibliai (ihletésű) keresztneveket, amelyek a családfán túl­nyomó többségben fordulnak elő. Férfi nevek: János, Jó­zsef, Dániel, Sámuel, Péter, Pál, Gábor. Női nevek: Han­na, Rebekka, Zsuzsanna, Mária, Ágnes. De hasonlóképp’ gya­koriak a történelmi magyar nevek is, mint: Árpád, Ist­ván, Imre, Gyula, Lajos, Sándor, László, Ferenc, Kálmán, Zsig­mond, illetve Etel, Margit, Ilona, stb.

                                            *

Mind a mai napig nincs adat arra nézve, hogy őseim va­la­me­lyike tagja lett volna bármilyen titkos társaság­nak. Az őseimhez hasonlóan, én sem arra törekszem, hogy itt, a Földön építsek kőházat, családi dinasztiát, díszes palotát magam­nak, hogy az üzletben, a profit-és vagyonszerzés­ben jeleskedjek, sőt, politikai ármánnyal fussak be sike­res karriert, miközben a belső zsebem, vagy egy titkos – és lelki – széf legmélyén oly’ szerződést őriznék, melyet a Fényhozóval kötöttem, hamis életemet megalapozandó…

A természetes kiválasztás Isten privilégiuma.

Nem az emberé, nem a titkos társaságoké.

S kevesen vannak a választottak.

Én a Mennyben szeretnék házat építeni magamnak; nem hivalkodót, csak olyant, amelyben magam és családom jól elférünk; boldogan szolgálhatjuk az Urat, Jézus Krisztust. Azért imádkozom, hogy a feltámadás után majd a köze­lé­ben él­­hessünk, békés, tartalmas, alkotó örök életet.

Legyünk minél többen, akik ugyanezt szeretnék.

Vác, 2008. szeptember 15.

                                                 Czike László