Szabadkőművesek: A Bilderberg csoport igaz története 5.

yoda, h, 2008-03-10 17:48 Alvilág

A „Rockefeller-dosszié” című könyv szerzője, Gary Allen arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bilderberg csoport és a Háromoldalú Bizottság rendezvényein sohasem vetődik fel fontos témaként a tisztességes verseny és a demokrácia fontossága. Viszont David Rockefeller némi szimpátiát mutat a marxizmussal szemben. Hogyan lehetséges ez? – teszi fel a kérdést a szerző. David Rockefeller nemcsak nagyon gazdag, de tanult ember is. Ismeri a XX. század történelmét, tudja, mit követett el Sztálin a marxizmus jegyében.

Tudja, hogy – becslések szerint – százmillió embert öltek meg, és ennél sokkal többet börtönöztek be vagy küldtek lágerekbe a marxista ideológia védelmében. Hogyan egyeztethető össze a „nagykapitalista” állapot a marxizmus iránti vonzalommal? Az ellentmondást talán akkor sikerül feloldanunk, ha jobban megvizsgáljuk a szavak értelmét. Az ideológiai magyarázatok szerint a kapitalizmus egyenlő a szabad versennyel.

A kapitalisták tehetséges vállalkozók, akik kiváló ötleteik segítségével versenyhelyzetben profitot tudnak elérni, és ezzel meggazdagodnak. A kapitalizmusban az egyén tehetsége előtt nincs korlát, a megtermelt profitot újra be lehet ruházni, és azzal még több profitot lehet előállítani. A pénz, amit megkeres az egyén, az övé, és az is egyéni döntés, hogy a pénzt mibe fekteti be. Ezzel szemben a marxista ideológia szerint a legfontosabb az állam. Egypártrendszer van, amely az egész gazdaságot ellenőrzése alatt tartja, az egyének döntési szabadsága pedig kicsi. Ezek után elképzelhető-e, hogy a nagybankárok, a kapitalizmus megtestesítői, mint például a Rockefellerek, Rothschildok és a többiek érdeklődést mutathatnak az antikapitalista marxizmus iránt?

Mi lehet vonzó a számukra a marxizmusban? A társadalom feletti uralom, a lakosság és a gazdaság állami ellenőrzése nagy előnyökkel járhat a kapitalisták számára is.

Figyeljük csak meg, mi játszódik le Kínában. Kínában valójában „házasságra lépett” a kapitalizmus a kommunizmussal. Hiszen továbbra is valójában egypártrendszer van, működik a központi irányítás, és ez támogatja a kapitalizmus meggyökeresedését.

Az „Egy monopolista vallomása” című könyvben, 1906-ban jelent meg, szerzője Frederick C. Howe így fogalmazott: a nagyvállalat célja a monopolhelyzet, az, hogy a társadalom szolgálja ki a nagytőkét.
Ezért nem értjük meg a valóságot, ha az internacionalista forradalmárokat és az internacionalista bankárokat kiengesztelhetetlen ellenségeknek tekintjük. Ugyanis ez esetben nem is gondolhatunk arra, hogy a két tábor között kölcsönös előnyökkel járó partneri kapcsolat is elképzelhető.

Gary Allen pedig a „Senki ne merészeljen összeesküvésre gondolni” című könyvében így ír: A demokratikus, tisztességes piaci versennyel jellemezhető szabad társadalmak lehetővé teszik a hatalmi elit cseréjét. Segítik a tehetségek kibontakozását, a kis cégek sikerét, megerősödését. Ezért azok, akik ellenőrizni akarják a társadalmat, olyan törvényeket hoznak, amelyek korlátozzák a valóban szabad vállalkozást, útját állják a kreativitás, a vállalkozó szellem érvényesülésének, például azzal, hogy óriási adóterheket tesznek a kis- és közepes vállalkozásokra, miközben a nagytőke adókedvezményeket kap.

Ezzel a kis- és közepes cégeket sikerül falhoz szorítani, és így a nagyok felfalhatják őket. Ez pedig nem tisztességes piaci versenyhelyzet. Ezen a ponton pedig közel kerülhet egymáshoz a nagytőkés és a kommunista. David Rockefeller papája – a megmaradt dokumentumok szerint – gyűlölte a versenyt. Gyermekeit arra tanította, hogy csak egyetlen versenyhelyzetnek van értelme: annak, amikor az ember versenytársa saját maga. Azaz akkora üzlet ura, hogy valójában monopolhelyzetben van. A kommunizmus központi hatalmat hoz létre, amely uralkodik az embereken, és nem tűri meg a versenyt.

A globális cégek összeolvadásokkal, felvásárlásokkal növelik saját gazdasági erejüket, és próbálják kizárni a piaci versenyt. A témát tovább boncolgatja Anton Sutten „A Wall Street és a bolsevik forradalom” című könyvében. A „Wall Street” az amerikai pénzvilág központja. A szerző szerint az amerikai pénzvilág pénzzel segítette a bolsevikok győzelmét, amivel hosszú időre sikeresen gyengítette le Oroszországot.

A huszadik század fordulóján II. Miklós cár uralkodott Oroszországban, aki megpróbálta modernizálni az országot és felzárkóztatni a Nyugathoz. Ezt azonban az emberek kegyetlen kizsákmányolásával tette. Ez ellen a munkások 1905-ben véres leszámolással végződő tüntetéssel tiltakoztak. 1918-ban azonban sikerült megbuktatni a monarchiát. Több szerző egybehangzó véleménye szerint azonban a forradalmat pénzzel kívülről is támogatták. De mi indokolhatta az amerikai bankárok, közöttük Rockefeller beavatkozását az orosz „belügyekbe”? Miért támogatták a cárizmus megbuktatását? Az okok egyike az olaj volt. A bolsevik forradalom előtt Oroszország olajkitermelése nagyobb volt, mint az USA-é.

A bakui olajmezők 1902-ben még a világ teljes olajkitermelésének több mint ötven százalékát adták! A forradalom tönkretette az orosz olajipart. Általában is jelentősen legyengítette a gazdaságot, így rontotta versenyképességét az amerikai gazdasággal szemben. Ezek után elhiszi-e valaki, hogy az orosz forradalom spontán esemény volt? – kérdezi a szerző. Több szerző is ír arról, hogy az 1905-ös sikertelen megmozdulás után Lenin és Trockij közvetlen támogatást kapott az amerikai nagytőkétől.

1920 után azután a Morgan-Rockefeller csoport üzleti kapcsolatot létesített Szovjet-Oroszországgal. 1926-ban a Vacuum Oil Company – Rockefeller olajvállalkozása – megegyezésre lépett a szovjet „Naphta Syndicate” céggel. Az üzlet tartalma az volt, hogy Rockefeller olajvállalata orosz olajat adott el Nyugat-Európában a Rockefeller tulajdonában lévő Chase National Bank közreműködésével. 1927-ben Rockefeller olajvállalata olajfinomítót épített Szovjet-Oroszországban. Rockefeller közreműködésével jött létre 1922-ben az Amerikai–Orosz Kereskedelmi Kamara, amelynek elnöke Reeve Schley, a Chase National Bank alelnöke lett. Rockefeller szerepet játszott abban is, hogy 1933-ban az USA elismerte Szovjet-Oroszországot. 1935-ben Sztálin államosította a külföldi cégek vagyonát, de nem érintette a Rockefeller-vállalkozásokat.

A kapcsolatok a II. világháború alatt és után is folytatódtak. A szovjet atombomba megépítését is amerikai alapanyagok, pénz és technológia tette lehetővé. A Gorkijban lévő teherautógyárat az amerikai Ford és Austin cégek építették. Az itt gyártott teherautókon vitték Vietnamba azokat a hadieszközöket, amelyekkel a vietnamiak az amerikaiak ellen harcoltak. Ebben a gyárban egyébként tankokat is gyártottak. Úgy tűnik – állítja a szerző –, hogy egyes amerikai üzleti körök saját országuk érdekei ellen hozzájárultak a potenciális ellenfél hadiiparának megerősödéséhez.

A „Bilderberg csoport igaz története” című könyv utolsó fejezetének címe: „Letartóztatás 2004”. 2004-ben a Bilderberg csoport Olaszországban, Stresa városban találkozott. A könyv szerzője Daniel Estulin is készült a találkozóhely helyszínére menni. A milánói Malpensa nemzetközi repülőteret éppen elhagyni készült, amikor megszólították: – Jó estét, uram! Lenne szíves velem jönni? – Az éles hang egy esőkabátos férfitól származott. Az esőkabát meglepő élmény volt. A repülőtér ablakain keresztül ugyanis látszott a ragyogó kék mediterrán ég és a napsütés. Aztán Estulin észrevette, hogy az esőkabát egy automata fegyvert rejt. A szerző agyán végigfutott a gondolat: vajon hogyan tervezték el a „véletlen balesetet”? Az éles hang tulajdonosa detektívként mutatkozott be. Eddigre két őr és egy tiszt is odalépett hozzájuk, és betuszkolták a szerzőt egy kihallgatószobába. A szomszéd szobából sírás és nyöszörgés hallatszott. Aztán nehéz léptek hallatszottak a folyosón. – Leveheti a kabátját – mondta az egyik őr. – Mi a neve? – kérdezte az egyik őr. – Mi a nemzetisége? – kérdezte a másik. – Most van először Olaszországban? – Estulin minden kérdésre pontosan válaszolt. – Szeretnénk átvizsgálni a ruháját és a csomagjait, mivel jogunk van feltételezni, hogy kábítószert hozott magával. – Estulin meglepődött. Eszébe jutott, hogy minden újságírót, aki bármit is írt a Bilderberg csoportról, jól ismernek a titkosszolgálatok.

Hirtelen az jutott eszébe, hogy talán kábítószert csempésztek a táskájába. Az egyik őr elvette a szerző táskáját, és háttal fordulva neki kutatni kezdte. De csak egy verseskötetet emelt ki belőle. Aztán egy civil ruhás ember jött be, gyors olasz beszédbe kezdett a kihallgatókkal. Ezután a kihallgatás további egy óra hosszáig folytatódott. Ugyanazokat a kérdéseket többször is feltették egymás után. Majd elkérték a szerző repülőjegyét. – Miért jön éppen most Stresába? – kérdezte az egyik őr. Majd elővett egy fényképet, mely a szerzőt ábrázolta. A fénykép a szerző spanyol igazolványképének a másolata volt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az olaszok a spanyol belügyminisztériumból kaphatták a képet. Valószínű, hogy a minisztérium együttműködve a Bilderberg csoporttal megpróbálta megakadályozni, hogy a szerző a találkozó helyére utazhassék. Mivel azonban az olaszok nem találtak semmilyen okot a szerző letartóztatására, ezért csak húzták az időt a kihallgatással. Ahogy mindez végigfutott az agyán, úgy érezte, hogy esélye van a szabadulásra. A következőkkel fordult a kihallgatók felé: – Uraim, önöknek két lehetőségük van. Vagy letartóztatnak, hogyha erre bármilyen indokot fel tudnak hozni, vagy szabadon engednek. A komédiának vége.
Önök jól tudják, hogy én miért vagyok itt, és én is tudom, hogy önök miért próbálnak feltartóztatni. – A kihallgatók tanácskozásba kezdtek, majd elengedték Estulint, aki taxiba ugrott, és még időben megérkezett a Bilderberg csoport találkozóhelyére.

A Bilderberg ismét a félelemmel kapcsolódott össze.

Dokumentumok

A könyv végén dokumentumok találhatók az ülésekről, résztvevőkről, és fényképek a helyszínekről.

Csemegézzünk egy kicsit közöttük!

Néhányan az 1973-as Bilderberg-találkozó résztvevői közül:

Z. Brzezinski (USA), Lombardini (autógyáros, Olaszország), Olof Palme (Svédország), Rothschild Edmond (Franciaország), Helmut Schmidt (Németország).

A 2006. júniusi Bilderberg-ülés résztvevői közül néhányan:

Richard Holbrooke (USA), H. Kissinger (USA), Chalabi Ahmad (Irak), J. Wolfenson (USA).

A Trilaterális (Háromoldalú) Bizottság 2006. februári találkozójának résztvevői közül néhány érdekes név:

Jean-Louis Bourlanges, az Európai Parlament tagja, Francois Bujon de l’Estang, a Citigroup Franciaország elnöke, Richard Burrows, az Ír Nemzeti Bank kormányzója, Antonio Carraptoso, a Vodafon Portugália igazgatótanácsának elnöke, Bill Emmott, a „The Economist” (London) lap főszerkesztője, Michael Fuchs, a német parlament tagja, Mugur Isarescu, a román nemzeti bank kormányzója, korábbi miniszterelnök, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kádár Béla, a Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja, Magyarország egykori OECD-követe, és korábbi parlamenti tag és miniszter, Kassai Róbert, a kézműves cégek nemzeti egyesületének általános elnökhelyettese, Charles Schwarzenberg herceg, a cseh szenátus tagja, Havel elnök közvetlen munkatársa, a nemzetközi Helsinki Bizottság egykori elnöke, Székely Péter, a Transelektro elnök-vezérigazgatója, Madeleine Albright egykori külügyminiszter (USA), Z. Brzezinski (USA), Francis Fukuyama (USA, professzor), R. Holbrooke (USA), H. Kissinger (USA), John D. Rockefeller IV. (USA), David Rockefeller (USA), P. Wolfowitz (USA).

A Bilderberg csoport ülések állandó résztvevői közül néhány név:

R. Holbrooke, D. Rummsfeld, P. Wolfowitz, J. Wolfenson, Soros György, a Rothschild család képviselői, Romano Prodi, Jose D. Barroso, Pascal Lamy, Jean-Claude Tricyhet (az európai központi bank elnöke), Fülöp herceg (Nagy-Britannia), Giscard D’Estang, Harold Wilson (brit miniszterelnök), M. Thatcher (brit miniszterelnök), H. Schmidt (német kancellár), G. Agnelli (a Fiat egykori elnöke), J. Solana.

Végül néhány mondat a 2007-es Bilderberg-ülés témáiból (Törökország, Isztambul, május 31–június 3.).

Június 3-án, a fényűző ebéd után a Bilderberg csoport tagjai hazatértek országukba, magukkal vive azokat a feladatokat, amelyeket a „világkormány” továbbépítése érdekében csendben végeznek el.
Persze mindenkiben fel kell merülnie a kérdésnek: hogyan lehetséges az, hogy olyan progresszív liberálisok, mint Hillary Clinton, vagy olyan emberek – közöttük a Rockefellerek –, akik „társadalmi felelősségérzetből” segítik a szegényeket, képesek lennének egy „világkormány” érdekében dolgozni? Hogyan valósítható ez meg egyáltalán? A szerző szerint a lépések a következők:
– Összpontosítani kell a politikai hatalmat egy megbízható szűk kör kezében, és ki kell küszöbölni a lehetőségét is annak, hogy bárki más közel kerülhessen a hatalomhoz (például kisebb pártok ellehetetlenítésével).
– A nagy cégeknek való kedvezéssel a gazdaság többségét a globális cégek hatalma alá kell helyezni, kiküszöbölve a valódi piaci versenyt, ellehetetlenítve a helyi kis- és közepes vállalkozásokat (például agyonadóztatásukkal és ellenőrzésükkel).
– Biztosítani kell, hogy a legfontosabb erőforrások felett – víz, olaj, gáz, föld – a szűk érdekkör megszerezhesse a hatalmat.
– Olyan jogi eszközöket kell alkalmazni, amelyek lehetetlenné teszik az emberek jogos tiltakozását (például gyűlöletbeszéd-törvény).
Befejezésként egy érdekes hír: A független kanadai lap, a „Kingston Eye Opener” 2005-ben az év legjobb dokumentumkötetének választotta Daniel Estulin: „A Bilderberg csoport igaz története” című könyvét. (Megjegyzés: a könyv először spanyolul jelent meg 2005-ben.)
Indoklás

Estulin könyve leleplezi a „Bilderberg csoport”-nak nevezett hatalmi elit mesterkedéseit a világ feletti uralom megszerzéséért, és ezzel az emberiség javát szolgálja.

Dr. Csath Magdolna
közgazdász, egyetemi tanár

Forrás: barikad.hu

(A tanulmány folytatása - I. rész)

Kapcsolódó anyagok:

1. Susan Georg: Luganoi tanulmány
2. Pokol Béla: Jegyzetek a transzatlanti uralmi rend kiépüléséről
3. John Smith: A világgazdaságot uraló Bilderberg-csoportról
4. Karizmatikus vezérre várva