Az özvegy fia
2008.12.17. 15:25
Czike László
Levél Barátomhoz, aki önvizsgálatra késztetett
Valóban, mindennek vége lenne?
(Stoffán György cikke hatására)
Polgárpukkasztó
Azt hiszem, most is ajtóstul rontok a házba, de már nem érdekel. Most végre „kiborítom a bilit”, merthogy egyrészt tele is van, másrészt maximum a láncaimat veszíthetem, mint egykor Karl Marx proletárjai. Már-már kezdtem megszokni, hogy a saját hazámban, a saját számítógépemen, az igazságot, vagy annak kissé „lebutított” (political correct), nyomtatásbarát változatát, már szinte kizárólag csak ingyen, néhány weblapra írhatom meg, mert a meszticek vagy ki sem adják, vagy a lényeget kihúzzák – de fizetni aztán soha, semmiképpen nem fizetnek, egy also grandot – egy huncut vasat - sem. Miközben a hatalom sötét árnyékában a szarrágó seggnyalók havi 600-800 ezerért hámozzák a léggömböt, gereblyézik a vizet – ugye, még egy okkult főtértervezőtől is lehet nyelvi furfangokat tanulni! -, addig én ingyen és bérmentve, pontosabban a pénz csörgéséért írok, mert „belém szuggerálták” a meszticek, hogy ma olyan nehéz időket élünk, amikor az egyébként oly’ demokratikus, szociális hálós, piacgazdaságos, harmadik köztársaságos, ajúniós haza „ideiglenesen” (újabb 18 évre) megköveteli tőlünk, hogy önként húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat; egészen odáig, ahol már nincs is rajta luk. Ebben a - rövid átmeneti - időszakban a főszerkesztő úr ingyen használja a nevünket, az ötleteinket, az írásainkat, az olvasóközönségünket, a nevünket az impresszumban, mert mi, írók a hazát málenkij szellemi robottal vagyunk kötelesek szolgálni, amíg a főszerkesztő urak önfeledten pipáznak, jól szórakoznak dús elméncségeinken, kéjes vigyorral húzgálják ki abszolút indokolt jelzős szerkezeteinket, abszolút igaz mondatainkat, éleslátásainkat; nehogy véletlenül/váratlanul összedűljön az a hamis rendszertváltott tákolmány, amit hazaárulók és meszticek együtt építettek fel, kirablásunkra, hogy immár forradalmi veszélytől mentesen szívhassák télikertjeikben parazita orchideáik penetráns illatát, vagy hogy szabadon száguldozhassanak ezüst Audiikon, kizárólag karitatív pénzgyűjtő céllal, a Budapest-Brüsszel-Basel nyomvonalon, oda és vissza, az illuminált (lásd még: „a baseli gnómok”) menetrend szerint. Immár megszoktam, hogy apránként egyszer használatos riheronggyá váltam a sajtó „jobbik” (?) oldalán, mert sajnos mindkét oldalon csak a meszticek és a hazaáruló kollaboránsok, más néven vakolók érvényesülnek. Már azt is megszoktam, hogy a hitelkártyám jobbára üres, mert munkát, megbízást, pénzt, paripát, fegyvert, hitelt, stb. csak az kap, akinek a homloklebenyébe és a jobb karjába is beépítették az Echelon multifunkciós csodacsipjét. Sőt, azt is, hogy - miután a gyomrom állandóan korog, gyakran káromkodom, ezért kénytelen vagyok sűrűn lelki vigaszért folyamodni – már a feloldozást és a penitenciát is ugyanolyan meszticek osztják, sűrűn meghökkenő szemforgatások közepette. Már a Szent Bibliát, a katekizmust is meszticek és vigécek magyarázzák, sőt, a keresztény levelezőlistákat is ellepték. Ez a jóléti műkereszténység lassan a háttérhatalmi internetes kézivezérlés egyik fő eszközévé is válik. Vagy engedelmesen betagozódsz a meszticek önkényes, légből kapott agyrém „működési szabályzata” szerint, vagy elkergetnek, mint egy fonnyadt koldust a szupermarket mellől. Ám a fejlődés nem áll meg! Legújabban felfedeztem, hogy még magasabb követelményeknek kell megfelelnem. Mivel a Jóisten eléggé hatékony elmével áldott/(vert) meg; minden titokra, átverésre, disznóságra előbb-utóbb rájövök. Sőt, sajnos, többnyire előbb. S ez már így megy 15 éve. Rejtély előttem nem marad megfejtetlen. Amióta a meszticek erre is rájöttek – hogy rájöttem -, azóta nem elég, hogy ingyen és dalolva írok egyre jelentősebb igazságokat, megfelelő fűtés híján térdig érő, vesegyilkoló jeges téli szélben, s szerepelek ál-impresszumok tisztségviselőjeként – ennél már többet kell tenni a hazáért. A meszticek legújabb mondvacsinált, egyoldalú előírása: légy hülye, hagyd szívatni magad ingyen, te csak írj – az ország „megmentése” a mi dolgunk! Mert már a nemzeti stratégiánkat is meszticek és vigécek – wie geht’s-ek(?) – alkotják, vastag pénzért. És ha netán „mégis” észrevennél valamit ebből a hajmeresztő szemfényvesztésből, s netán meg is akarnád írni valamely tenyérviszkettető részletét, például hogy a „jobb oldalt” balmesztic hazaárulók vezetik körbe-körbe, majd bele a szakadékba; mit is mondanak ezek a bölcs, selfmade igazságosztó főszerkesztők? – hát ugyanazt, amit a Gyurcsány: „Lehet menni! El lehet menni a laptól! Nem kötelező sem írni, sem az impresszumban szerepelni! Ha nem tetszik a leosztás, alapíts magadnak egy saját lapot!” Itt tartunk, 18 évvel az elqrt rendszerváltás után. A tudásom mind csak csupa-csupa „értékesíthetetlen/értékesülhetetlen” információ, megannyi mélyrerejtett, soha ki nem derülő és ki nem deríthető mélyreható összefüggés. Én már sem okos, sem szép soha többé nem lehetek ebben a búvalbélelt országban, a saját hazámban, mert minden bölcsek köve a kiválasztott meszticek magántulajdona. Kizárt esemény, hogy egy magamfajta ujgur csepűrágó valami értelmeset ki-vagy feltaláljon; én hivatalból kisstílű és csekély tehetségű vagyok, egy bennszületett magyar bunkó. Én a tőzsdén nem vigéckedek, portfolióm sosem volt, a bankok csak uzsorakamatra hiteleznek, és a meszticeknek maximum a húgaim vagy a lányaim kellenek, kézimunka helyett házimunkára. Ingyen hülyének kell tettetnem magam: legfeljebb betlit játszhatom a kaszinó kártyaasztalánál, mert a durchmars a meszticek bennfentes olcsójátéka. Maximum a lehulló morzsákat szedegethetem buzgón a kártyaasztal alatt, ahol a világ nagy dolgai nap, mint nap eldőlnek – a nagy labdákat le kell passzolnom, vagy észre sem szabad vennem, hiába lennék bármily’ szemfüles; a nagy felismerések, de a közepesek is a meszticeket, vagyis a Sátán Zsinagógáját illetik.
Kedves Testvérem!
Fogadd őszinte bocsánatkérésemet.
Mea maxima culpa – remélem, máskor nem fordul elő…
Please, forgive me…
Részben elhamarkodottan alkottam véleményt – sajnos időhiányban szenvedek: time is money -; csak a cikkíró végkövetkeztetéseit gondoltam át, és persze utasítottam el. Másrészt – őszintén szólva – kifejezetten „menekülök” az olyan depressziós gondolatok elolvasása elől, amiket Stoffán György a cím szerinti cikkében megfogalmaz, pontosabban: amelyek az elolvasás után „megszületnek”.
Minek szomorítsam magam, ha úgy sincs semmi perspektíva?
Ámbár Stofánnak – sajnos – sok mindenben igaza van.
Viszonylag hamar rájöttem – főleg meg nem szűnő unszolásod hatására -: „arra azért jók” az ilyen szomorú gondolatok, hogy alkotó gondolatmenetet generáljanak. Egy merőben más gondolatmenetet. Amíg ugyanis a beteg – a nagybeteg nemzet, amelynek magam is szenvedő alanya, szenvedő honpolgára vagyok – nem érti meg, hogyan jutott el idáig; addig, hogy már a karját is mindig rosszkor, rossz helyen és rossz időben emeli fel, a fejét meg állandóan lógatja, mint egy koravén, fejnehéz rinocérosz - nos, addig semmi értelme a bármiféle gyógyításhoz hozzáfogni, hiszen „vakon” csak kuruzsló sarlatánok „gyógyítanak”. Lássa, értse az istenadta nép: milyen kór sorvasztja századok óta, mi is az oka annak, hogy legjobbjai hulltanak a harcban, mely sehová nem vezet, sőt, nem is tisztít, legyen bármily’ hősies. Mely harc csak évszázados helybentopogás; noha történelemkönyveink csak hősi múltról papolnak…
Nos, most már a tótok is „pofozógépnek” tekintenek bennünket.
Habsburgok
Szeretni kell ezt a népet, bármily’ gyarlóságokat is produkál.
Nem a magyarság – egyébként kétségtelenül meglévő – lelki különcségeivel, tutyimutyiságával, élhetetlenségével, „állami gondoskodási szükségletével”, stb. van a legnagyobb probléma. Aki csak ilyennek látja a nemzetet, az egyéb aljasságra is képes. A magyar népet - alkati hibáival együtt is - csak még inkább szeretni kell, a maga kétségtelen együgyűségében és felelőtlenségében is. Először is: ez a nép mindig ilyen volt. Csakhát 1526 előtt még voltak szakrális királyai, többnyire érdemtelen, mégis felelős nemessége, harcos elitje; - ám amikortól a Habsburgok „eluralkodtak” Magyarországon, a nemzet összezavarodott, színtelen „rabszolga-masszává” vált; s mivel a vezetői lepaktáltak a bécsi udvarral és „megélhetési nemesekké” váltak, korrumpálódtak, lealjasodtak: a magyar nép - vezetők, vezető elit és „nemzeti eligazítás” nélkül, magára maradt.
A Monarchia „éléskamrája” lettünk, a polgárosodás esélye nélkül.
Szerencsétlenség
Az igazi, végső szerencsétlenség azonban - sajnos – még csak nem is a Habsburg-uralomban gyökerezett. Az ország a Monarchiában ugyanis jól-rosszul betagozódott a nemzetközi munkamegosztásba, ezáltal a magyar nép – mint jobbára kivételes mezőgazdasági teljesítményéből élő, feudális közösség – viszonylag „eredményesen konszolidált” gazdasági és társadalmi viszonyok között élhetett. A szerencsétlenség abban állt, ami a Habsburgok után jött. A tradicionális életközösségek, struktúrák gazdasági és morális válsága, a hagyományos társadalmi és nemzetközi munkamegosztás szétesése, a gátlástalanul libertariánus, új, individualista/egoista életfelfogás gyors térhódítása, a futótűzként globálissá terebélyesedő össztársadalmi káosz. A hagyományos emberi értékrend teljes felborulása. A voltairei-luciferi (= a „Fényhozó”) „megvilágosodás”, az illuminizáció lényege nagy vonalakban, hogy az emberi értékek helyébe a profitszerzés, a vagyonosodás; a hit helyébe az elképzelt „tudásalapú társadalom” bűvölete, Isten helyébe a pénzfétis, mint általános bálvány egyezményes imádása lépett. (Megjegyzésem: lényegében mindezt együtt nevezzük „polgárosodás”-nak.) A tragédia szellemi magva a nemzetközi szabadkőműves eszmék, és a politikai összeesküvés gyors, szinte ellenállás nélküli térhódítása volt; ami – a kőművesek terveihez „méltón” - alapjaiban rázta, s változtatta meg a félfeudális világot (vö. Kommunista Kiáltvány), mindenekelőtt Európát, azon belül is legfőképp’ a Kárpát-medencét. Amely ma is Európa szíve, politikai, üzleti és kulturális központja lehetne, ha a szerves önfejlődés révén kialakult természetes isteni rendet nem borítják fel világfelforgató, térképátrajzoló anarchista szabadgondolkodók, akiknek minden csak széjjelzúzva, felaprózva, atomizáltan megosztva, legyengítve és ellehetetlenítve jó. Akik fixa ideája, sőt, beteges mániája, hogy „építési tervrajzaikkal” folyamatosan szétzilálják a társadalmat; emberidegen, torz struktúrákat hozva létre - lényegében Lucifer tollbamondása alapján.
A tragikus események a következőképp halmozódtak egymásra:
Szabadságharc
Az 1848-as európai forradalmi láz, a felvilágosult szabadkőműves ragály, ami az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom győzelmét követően, Mazzini és Garibaldi révén hamar elterjedt Magyarországon is. El is borította a köznemesség, a „reformértelmiség” nagyobb hányadának az agyát, amikor Magyarország még messze nem állt készen a polgári átalakulásra. Heckenast és Landerer segítségével (nyomda) „elárasztották” a nemességet is a francia és olasz (carbonari) szabadkőműves eszmékkel, így a meghatározó magyar elit derékhada összeesküvővé (vö. a „martinista” Martinovics) szabadkőművessé, „forradalmárrá vált”. A forradalommal vérbe borult az ország, majd a megtorlással (Haynau) valósággal – akár egy „elitnyíró guillotinnal” - lefejezték a renitens magyar nemzeti elitet. (Vegyük is észre: a magyar „forradalmakat” rendre „lefejezés” követi, ami a szabadkőműves anarchista tervek szerves része. „Forradalmat” vetnek, hogy azután elitet arathassanak.) A maradék nemesség (az elit) 1867-ben kényszerű „nagykoalíciót” kötött a Habsburgokkal, ezzel gyakorlatilag átadta a polgárosodás, az iparosodás irányítását a szabadkőműveseknek és egyéb beszivárgóknak. Groteszk módon a ravasz Habsburgok még idejében beléptek – II. József nyomdokain - a szabadkőművességbe, így sikerült elkerülniük a kiirtásukat. (Nem úgy, mint később a cári Romanov-dinasztia, mely a végsőkig ellenállt a szabadkőművességnek.) Mivel a „trónfosztásukat” nem sikerült elkerülniük, saját monarchiájuk önfelszámolásának „az élére” álltak, sőt, utóbb ők lettek a birodalom romjain éledő páneurópai mozgalom frontemberei, illetve azok ma is, a már megvalósult Európai Únióban. Időközben – nagyjából 1850-től - a nemzeti szabadkőműves páholyok (a Grand Orient) felett végképp átvette az irányítást az internacionalista Illuminátusok Rendje, amely Myron Fagan velős meghatározásában a Sátán Zsinagógája (Jelenések 2.9).
Világháború
Az egyre erősödő illuminátus (vö. Adam Weishaupt mestertervével és Albert Pike világháborús terveivel) szabadkőművesség, miután kiprovokálta az I. Világháborút: szétverte az Osztrák-Magyar Monarchiát, megsemmisítette az orosz cárizmust, likvidálta a cári családot, a „renitens” Romanov-dinasztiát. Kelet-és Közép-Európa népeinek hagyományos államrendje, természetes, és a kölcsönös előnyökön nyugvó munkamegosztása, kereskedelmi hálózata, stb. szétesett; a trianoni békeszerződés pedig „mindörökre” bebetonozta a térség államainak, nemzeteinek – oszd meg és uralkodj! – atomizálását, de legfőképpen a történelmi Magyarország megfosztását területi integritásától, a leggazdagabb földterületeitől, legszebb tájaitól, tengerétől, földje és lakossága kétharmadától; sőt, Trianon perspektívikusan visszavonhatatlanul „a víz alá nyomta” a megcsonkított maradék anyaországot. A „békével” ekként szétvert egykori Nagy-Magyarország térsége, népessége mindenfajta zavaros internacionalista – kommunista, szabadkőműves, illuminátus, páneurópai, stb. - eszméktől fertőződött, a népek feje feletti közös, láthatatlan „dinasztikus védőernyők” szertefoszlottak, és nem állt helyettük készen semmilyen, szerves társadalmi fejlődéssel létrejövő adekvát, új önvédelem. Majd Károlyi Mihály, a bolond vörös gróf – „Nem akarok többé katonát látni!” (mondta Linder Béla, Károlyi hadügyminisztere, a honvédségünket nemrégiben „megszüntető” SZDSZ – „… legfeljebb Afganisztánban és Irakban” - szellemi előfutára) - effektíve átadta, átjátszotta a hatalmat a moszkovita szabadkőműves klikknek, Kun Béláéknak, Szamuelly Tiboréknak… Magyarázat: Senki nem állítja, hogy a nevezett hóhérok az elkövetett magyar-gyilkosságokon túlmenően egyéb okkult rituális (pl. druida) szertartásokon is részt vettek volna, vagy hogy titkos magányukban a két szabadkőműves oszlop – Jákin és Boáz – előtt „térdelve” imádták volna az egydolláros aranyborjút, vagy éppen a Világegyetem Nagy Építőmesterét. Azonban nyilvánvaló, hogy Vlagyimir Iljics Lenint nemzetközi bankárpénzen az illuminátusok küldték Oroszországba, a cárizmus megdöntésére, és a Szovjetúnió megszervezésére. Kun Bélát és Szamuelly Tibort márpedig maga Lenin küldte Magyarországra. Utóbbi pl. repülőgéppel jött, és egyenesen a nagy Lenin üzenetét hozta. Ágról ágra szálltak az illuminátus „békegalambok”: így exportálták a bolsevik „világforradalmat”. Illuminátus fa minden gyümölcse illuminátus.
„Gyümölcséről ismeritek meg a fát!” – mondta Jézus Krisztus.
Tanácsköztársaság
Aztán az illuminátus szabadkőművesség létre is hozta új államát, a Szovjetúniót. Nálunk meg bevezették 133 napra a bolsevik diktatúrát… Ne higgyük, hogy ez a mai, nem 1919-ben gyökerezik. A karvalyarcú Szamuelly legényei elrettentésül az ártatlan emberek – zömmel parasztok – százait lógatták fel a fákra, miután előbb válogatottan aljas, szadista kínzásoknak vetette alá őket. Ám azok a kínszenvedések mégsem tartottak néhány óránál tovább. Vajon mily’ hosszú kínszenvedés, éhezés, nyomor, családi tragédia vár a magyar nép mai zselléreire, nincstelenjeire, hajléktalanjaira, sorstalan millióira, mielőtt a Jóisten magához nem veszi kisgyermekeit, hogy megváltsa őket az „újmagyar” illuminátusok vadállatias, restaurált tanácsköztársaságának „felzárkóztató” programjaitól?
Polgárosodás
Magyarországon nem a nemzet önerejéből zajlott le az – egyébként is kései - polgárosodás, miként Európa más, fejlettebb vagy éppen kevésbé fejlett országaiban. Nálunk magyar vállalkozók által végrehajtott eredeti tőkefelhalmozás szinte egyáltalán nem ment végbe, az iparosodás/iparosítás tőkeszükségletét kereskedők vonták ki a mezőgazdaságból. Nálunk – a szervesen magyar polgárosodás helyett – egyfajta bevándorlóktól „importált”, alapvetően az 1867-es „Kiegyezés”-től kezdve tömegesen beköltöző zsidók által finanszírozott és véghezvitt kapitalizálódás folyt le, melyben sem a magyar nemesség, sem a magyar nép szervesen nem vett részt. Ennek megfelelően a szerveződő, erősödő polgárság nem a nemesség, nem a „nemzeti értelmiség” vagy a parasztság, hanem túlnyomórészt a bevándorlók köreiből alakult ki. Mintha a kapitalizmus eredendően sem lenne kompatibilis a magyar lélekkel…
Kormányzóság
Mindezen paradox adottságok szinte szükségszerűen vezettek el a Horthy-rendszerhez, amelynek a látszólag konszolidált működése eltakarta azokat az ellentmondásokat, amelyek végül is – a német revansizmussal „összeházasodva” – a II. Világháborús katasztrófához, és benne a zsidó holokauszthoz vezettek.
Ávósdiktatúra
A háború után átestünk – mi több, a párizsi békeszerződéssel átlöktek bennünket – „az illuminátus ló” másik oldalára. Ausztria szabad ország lett, Magyarország Sztálin provinciája, ideiglenesen 45 évre. A Rákosi-korszak létrehozta a „nemzeti ávós-diktatúrát”, egyfajta nacionalista mázzal álcázta a szabadkőművesség ordas internacionalizmusát (vö. „népiek” – pl. Illyés Gyula). Sztálin – a korábbi urali posta-vagy bankrabló – ugyan bizonyíthatóan nem volt szabadkőműves (pontosabban az nem bizonyítható, hogy az lett volna), viszont a közvetlen környezete éppen úgy hétpróbás vakolókból (pl. Berija) állt, mint korábban a Leniné. Felvetődik ugyebár a „szimbiózis”, az érdek-összefonódás gyanúja. A diktátor-jelöltet szabadkőművesek avatják diktátorrá (vö. „királycsinálók”), akire azért van szükségük, hogy a kijelölt piszkos munkát – az illuminátus mestertervet – vele hajtassák végre, hogy a kezük tiszta maradjon, közvetlenül sose szennyeződjék be (vö. Pilátus: „I wash my hands.”). A mesterterv végrehajtására „felépített” diktátornak szüksége van a beépített „vakolókra”, mint tanácsadókra, vagy reszort-felelősökre, mert a „szaktudásuk”, konkrét mesterterv-ismeretük nélkül nem tudna kormányozni. Valahogy így volt/lehetett „apánkkal”, Rákosi Mátyással is. Ő maga hivatalosan betiltotta ugyan a (nemzeti) szabadkőművességet – hogy ne legyen, ne lehessen „intézményes” konkurenciája -, de a végrehajtó apparátus túlnyomórészt magasrangú illuminátus szabadkőművesekből (Gerő, Farkas, Péter, Kádár, stb.) állt. Ne feledjük: ha egy hatalom istentelen, akkor istentelenül nagy bűnöket követ el. Az istentelen hatalom csúcsán pedig mindig megtaláljuk az okkultizmust, mert a gonoszság is „erőt” merít valahonnan. Az égbekiáltó bűnök mindig közvetlenül Lucifertől erednek. Egy tiszta lélek tömeggyilkosságra soha nem vetemedik, ehhez már megszállottnak, elvetemültnek, megátalkodottnak kell lenni (vö. Adolf Hitler okkultizmusával). Amúgy viszont nem árt (érdemes) némi történelmi párhuzamot vonni, hogy lássuk, milyen irányba „fejlődik” a világ. Rákosi „apánk” kifejezetten nemzeti programot hirdetett – és meg is valósította! – amikor a szénbányák és acélkohók, a nehézipar, s a gépipar országává „fejlesztette” Magyarországot, és emellett a korabeli híradós filmfelvételeken aranyló búzaszemeket morzsolt a markában a búzaföldeken, miközben „nem felejtett el” az aranyhajú kislányokra is rámosolyogni. A vén ravasz kopaszban még voltak emberi érzések is, a kétségtelenül „uralkodó” vadállati ösztönök mellett, amely érzéseket nem lehet kizárólag korai „píár-fogásnak” minősíteni. A mai vezető politikusok már a nemzet mostohaapáinak sem minősíthetők. Önző, egoista, élvhajhász, szemforgató, kontraszelektált, tehetségtelen, kisstílű, kicsinyhitű, népbutító senkiháziak, szinte kivétel nélkül, egytől-egyig. Nincs is programalkotó képességük, nincsenek is programjaik, és az akárhány vicik-vacak pontjaikból sem valósítanak meg soha semmit. Már a búzaszemeket sem tekintik értéknek, csak a mocskos pénz bűzlő – igen, a hamis pénznek van szaga: büdös! – derivátumait, amelyekből öncélú szadista hatalmukat építgetik. És ezek az emberi torzók, lélektelen hasonmások – nem csoda – már mosolyogni is képtelenek. Sunyi úniós bájvigyor ül festett papundekli álarcaikon. Az Illuminátusok ugyanis tetten érhetők. „Gyümölcséről ismeritek fel a fát!” – mondotta Jézus Krisztus. Az illuminátus fát a bűzlő „gyümölcseiről”. Előttem nem is kétséges, hogy az ÁVH – a kádári és a mai, „atlanti típusú” titkosszolgálatok „protoügynöksége” - egy titkos társaság, alkalmasint egy „magyargyűlölő” illuminátus-szabadkőműves páholy lehetett, ha nem is a szó jelentésének hagyományos értelmében. Klán, hunta vagy páholy – egyremegy. El sem képzelhetjük, milyen leleményes a Sátán, amikor a pokol különböző szintjeit, színhelyeit tervezi.
Forradalom
Az ávósdiktatúra újból a pokol tornácára vetette a magyar népet.
1956. újabb rettenetes nemzeti tragédia volt, s nem egyszerűen az effektív vérveszteség (vö. a nemzeti értelmiségi elit újabb lefejezése) vagy az illúzióromboló, a lelki depressziós hatás miatt. Arról szólt, hogy a Kommunista Párt két szárnya – a népiek és a gyökértelen „kozmopoliták”, valójában a „nemzeti” szabadkőművesek és a liberális illuminátusok – nem bírt egymással, kirúgták a ház oldalát, s ezt a gyermeteg (infantilis) és hamis illúziókra hajlamos (sőt, fogékony) népet, megint csak belevitték egy véres, önpusztító forradalmi lázadásba, mint amilyen az 1848-as volt. A következmény ugyanaz lett. Ismét csak az orosz ármádia volt az, mely „egy időre” ismét véget vetett a magyar függetlenségi mítosznak. Spontán forradalmak nincsenek, soha nem is voltak; a spontán forradalmak hamis mítoszát – igen eredményesen, hiszen ez a mítosz az akadémikus történelem-szemléletben, a konvencionális társadalom-szociológiában mind a mai napig fennmaradt – a marxista-leninista „történelmi materializmus” terjesztette el az egész világon. Ennek hamis tanítása szerint, amikor a nép már nem tud a régi módon élni, s a hatalom már nem tud a régi módon kormányozni – vagyis gazdasági, politikai, társadalmi válság alakul ki -, akkor, miszerint a mennyiségi változások úgymond az élettelen és az élő világban is egyaránt minőségi változást idéznek elő, a spontán szerveződő forradalom egy új, magasabb rendű termelési módra való erőszakos „áttérést” valósít meg, amennyiben a régi urakat elkergeti, majd újakat ültet a helyükbe. A világtörténelemben egyrészt nem voltak mindig forradalmak, másrészt mostanában kétségtelenül megritkultak. (Francis Fukuyama hírhedt elmélete szerint az egész világon megvalósuló liberális demokrácia a lehetséges legtökéletesebb társadalmi rendszer, ilyenformán forradalmakra többé nincsen szükség.) Ennek azonban éppen az ún. liberális demokrácia „tökéletlensége” a magyarázata, ugyanis ez a világrendszer a legkevésbé sem demokratikus. Sokkal inkább arról van szó, hogy a világ társadalmait sokszáz éve eredményesen manipuláló szabadkőművesség, de leginkább az egységes világállam létrehozásán immár 230 éve munkálkodó Illuminátus Rend, akik eddig az összes jelentősebb forradalom (1789., 1848., 1917. stb.) megszervezésében oroszlánrészt vállaltak, mostanra olyan szintre fejlesztették a Világállamot, melynek csendőrsége (vö. USA) ma már nemhogy a spontán éhséglázadásokat, de a sokkal tudatosabb, szervezettebb társadalmi konfliktusokat is képes csírájában elfojtani. Mivel az Illuminátusoknak – értsd: nekik, maguknak - eszük ágában sincs forradalmat szervezni saját egyeduralmukkal szemben, így aztán „nincsenek is” forradalmak, sehol a világon, még csak elvétve sem. Emiatt is alakult ki a „nemzetközi terrorizmus”, jelezve, hogy a szupranacionális tőke globális világuralmával szemben már nincs semmilyen kvázi „tudományos, humánus és szalonképes” lokális ellenszer, mint az egyébként megengedhetetlen, spontán rombolás. Az osztályharcot „betiltották”, s vele a forradalmakat is. Ha valakit részletesebben is érdekelnek az 1956-os magyar forradalom – amely talán az utolsó volt a „klasszikus marxista-spontán forradalmak” történetében – gyökerei, okai, valódi mozgatórugói, lefolyása, stb., annak javasolom, olvassa el Hernádi Tibor „igazságát 1956-ról, a témáról szóló könyvében.
Gulyáskommunizmus
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Kádár-korszak minden tekintetben üdítő időszak volt ahhoz képest, amit a magyar nép előzőleg folytatólagosan átélt. Ami a Kádárék - a nagy vadász és sakkmester - talán legnagyobb bűne volt, hogy nemcsupán rájátszottak a magyarok közmondásos és növekvő infantilizmusára, hanem, ha lehet, tudatosan igyekeztek még tovább erősíteni azt. Így alakult ki ez a mai, önmagáról gondoskodni képtelen, bárgyú életfelfogás. Ezért van aztán, hogy „a kommunizmusban a legrosszabb, ami utána jön”. A teljes foglalkoztatás után a teljes létbizonytalanság, az ingyenes és teljes körű társadalombiztosítás helyett a kollektív EU-tanázia, a társadalmi tulajdon helyett a felnövekvő nincstelenség, a cucilista „haladás és erkölcs” helyett a tökéletes, mindenirányú visszafejlődés, viszonylagos béke helyett az utcai harcok. A szovjetimádó gyerekes fantazmagóriák helyett gigantikus szabadkőműves hazugságok. Párttag-gyűlések helyett a péntek esti páholyülések. Szabad Nép félóra helyett „hitgyülis” prédikációk. Emberi életszínvonal helyett minimálbér. Háztáji helyett „nemtermelési támogatás”. A magyaros ételek helyett úniós mérgek. Tömegsport helyett lovagrendek. Pfúj, ebből ennyi is elég… Most hallom a Gyökértől – egyébként szép német neve van -, hogy jelenleg már jóval az 1968-as nívó alatt élünk.
Mi a francnak kellett akkor „rendszert” váltani?
Gengszterváltás
Aztán amikor ez a szerencsétlen nép már úgy-ahogy megvalósított egy – ha hazug is, de - viszonylag működőképes nemzeti gazdaságot, egy hamis eszmékre alapozott, de mégis életképes társadalmi konvenciót; jött az újabb Grand Orient csapás, a hamis rendszerváltás, amely megint csak szétzúzott minden működő struktúrát, s egy totálisan hazaáruló komprádor politikai elitet ültetett az ország nyakára, olyant, amelyet azóta sem sikerült elzavarni, mert mindenki újabb véres, anarchisztikus következményektől retteg. A világállamhoz való eltéphetetlen kötődés jogi és szervezeti fundamentuma, hálózati kapcsolatrendszere volt az első és a legfontosabb felépítmény (vö. „demokratikus intézményrendszer”), amit a rendszerváltó elitünk – önmaga hatalmának, egzisztenciájának, leválthatatlanságának bebetonozása mellett - sürgősen tető alá hozott. Mégpedig négy, külön-külön is egyformán fontos, a jövőkép szempontjából „párhuzamos” (vö. Jákin, Boáz, stb.) alappillérre építve:
ˇ A beton alapzatot a Komintern adta: az MSZMP, majd MSZP.
ˇ A változás „mozgalmát”: a Grand Orient, a kvázi ‘48-as MDF.
ˇ A folyamatba épített ‘gondolatkontrollt’ a Libintern: az SZDSZ.
ˇ A Szép Új Világrend, a jövő csíráit a világállami elit: a Fidesz.
A „bilderbergi főbizalmiról” Sándor András író, „próféta”, 1997. június 1-jei levelében ezt írta nekem: "Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerekasztalnál’ kijelölték számunkra, és már javában programoznak is minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, és azt higgyük, hogy ez a mi akaratunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtő ketrecbe teremtette őket, automata etetővel... Nem mintha Orbán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkalmas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját életműködése során termel ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám ha történetesen Kossuth Lajost előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, minden bizonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán. Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!"
Testvéreim!
Segítsetek az özvegy fián!
*****
Szerintem semminek nincs vége.
A tánc igazán csak most kezdődik.
Nagyon messze van még a lejtő alja.
Magyar a magyarnak farkasa lesz…
Rokon a rokonát adja majd fel és el.
A hasonmások meg csak röhögnek.
A markukba, minden falat koncért.
S hát, ha magad nem árulod el hited,
hazád, családod; elveszik erőszakkal.
Kinek a menyasszonyát szeretik el,
kinek a feleségét, kinek a lányát, fiát,
apját tántorítják el – úgy, hogy mire
visszakapnád, már nincs több remény
s csak a Menny, ami vigasztalást ad.
Elveszik minden földi javaid, és téged
ím’ az egész világgal állítanak szembe.
S ha nem adnád oda üzleted, jószágod,
munkád; a tehetségedet és szeretteidet
ingyen és bérmentve a halvaszületettek
szórakozására, kénye-kedvére, úgy jaj
neked, mert kitaszítanak az élők közül.
Mégsem gyűlölheted a hasonmásokat,
ámbár végső titok, kiknek a klónjai ők.
Jézust, a Fiút, Isten Fiát is kitaszították,
keresztre feszítették, ám Ő nem gyűlölte
ellenségeit, s halálával megváltotta őket.
A halált csak a végtelen szeretet győzi le.
A Szeretet, aki Karácsonykor született.
Habár úgy bánnak veled is, mint tették
Jézussal - nem viselik el, hogy követed -;
megjárod a poklot, ám végül feltámadol.
Az örök világosság fényeskedjék neked.
*****
Leplező és leplezett kulcsszavak, fedőnevek:
Templom
|