Czike László

                                   Az elbeszélő történelem   

Gondolatok Braun Róbert „Holocaust, elbeszélés, történelem” című,

          1995-ben az Oziris Kiadónál megjelent könyve kapcsán

Most, amikor túlzás nélkül állíthatom: bibliai időket élünk; amikor az Ószövetség és az Újszövetség szellemisége és megtestesült erői talán a legutolsó - „ez a harc lesz a végső!” -, az armageddoni csatájukra készülnek; mikor a Columbia űrrepülőgép látszólag értelmetlenül, ám mégis furcsa égi jelzésként éppen Palestine, amerikai városka felett robbant ezer darabra fel, - egyre többet gondolok Káin és Ábel ügyére. Most, amikor egyre valószínűbbnek látszik, hogy a Közel-Kelet mesés olajkincse végül senkié sem lesz, mert - mint Kipling híres művében, „A dzsungel könyvé”-ben, vagy az „Ali Baba és a negyven rabló” című Ezeregyéjszaka-történetben - mindenki meghalhat, ki a kincshez akár csak hozzányúlni merészel; és ezeregy kútban lángolhat majd fel az olaj, elolthatatlanul, hogy végül senki gyilkos hasznára ne legyen...

Most kell, hogy még egyszer újra átgondoljuk, mit is jelent: „Szemet szemért, fogat fogért!” vagy: „Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!”

Most, az emberiség utolsó óráján kell megértenünk végre: mit is jelent a bosszúval szemben a megbocsátás, a gyűlölettel szemben a szeretet, a féltékenységgel szemben az áldozatvállalás, tehát Jahve-val szemben helyett Jahve és Krisztus, - az Ószövetség és az Újszövetség egysége.

Most kell megértenünk végre, hogy Káin és Ábel ugyanannak a fának az elágazásai, hajtásai, - meg azt is, hogy magyar és zsidó: testvérek.

Mostanában egyre többet gondolkozom a Biblia két részének, az Ó és az Új Testamentumnak vélt vagy valós ellentmondásain, megpróbálva magamban feloldani azokat, - hogy eggyé váljék ez a kettéosztott bal-jós világ, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is; de nem a világcsendőr szuperhatalom minden reményt felégető aljas háborúja végeztével, egy még sokkal aljasabb látszatbéke révén, hanem valódi Aranykor beköszöntésével, az egy és igaz Isten szent akaratából.

Braun Róbert - ma 37 éves - korábban Pető Iván, az SZDSZ kabinet-főnöke volt, nemrégiben Medgyessy Péter beszédíró tanácsadója lett; két hete pedig kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekben helyettes államtitkárává...

Fodor Gábor kultusz-minisztersége (1994-1995.) időszakában Braun Róbert egy könyvet írt - „Holocaust, elbeszélés, történelem” (Oziris Kiadó, 1995.) címmel -, amely a zsidó-holocaustról szól, s központi gondolata annak bebizonyítása, hogy a holocaust tökéletesen egyedi esemény az emberi történelemben. A könyve hitelességét Braun igen sok eredeti anyaggal; okmányi, jegyzőkönyvi, levéltári, stb. adatokkal - amelyek amerikai (Rutgers University) kutatásainak eredményei -, továbbá Hannah Arendt idézetekkel igyekszik alátámasztani. Érdekes, hogy a liberális szellemiségű Braun az emberi történelmet, mint kvázi-objektív eseménysorozatot, illetve annak egységesen felfogható vagy elfogadható (megismerhető) létét, s igazságát tagadja; egyenesen azt állítja, hogy „a történelem” különálló, szervesen össze nem is függő, csak kizárólag szubjektíven megítélhető ún. ‘narrációkból’, független történetekből állhat, amelyek csupán relatív „igazsága” az elbeszélő személyes nézőpontját tükrözi... A könyvet exkluzív értékesítésre 500 példányban nyomták ki; a kultusz-minisztérium és a Soros-alapítvány közös támogatásában. Én is elolvastam, még 1996-ban - s most, újra...

Határozottan hiszem, hogy az Ószövetség és az Újszövetség nemcsak hiteles kortörténeti dokumentumok, hanem valóban Isten Igéjét őrző, a múltból a jövőbe mutató próféciák is; útmutatásuk ma is érvényes.

Bár az emberi történelem (amely meggyőződésem szerint korántsem véletlenszerű; sokkal inkább szigorúan egymásra épülő esemény-lánc, s mint ilyen - okszerűen meghatározott, tendenciózus és konvergens) valósággal hemzseg (különösen az ókorban!) a legkülönbözőbb nép-irtásoktól; mégsem lehet cáfolni a Braun által felállított tételt: a zsidó holocaust egyedi és megismételhetetlen. Észre kell vennünk, hogy pl. a mexikói őslakos aztékoknak a hódító spanyolok (Hernando Cortez hadserege) általi kiirtása, vagy az észak-amerikai indiánoknak az új hazát ‘honfoglaló’ európai telepesek általi kipusztítása, stb., stb. mind helyhez kötött népirtások voltak; vagyishát kellett a terület a beözönlő hódítóknak, s mivel a bennszülöttek útban voltak, - nagyobb részben megölték, kisebb részben rezervátumokba zárták, majd asszimilálták őket. A II. világháborúban a hitleri nácizmus zsidó-népirtása egészen más okból, nevezetesen ideológiai alapon történt. Az „übermensch” német ideológia nem területfoglaló céllal, hanem globális „endlösung” meghirdetésével akarta, és meg is próbálta kiirtani a világ zsidóságát. Éppen ebben rejlik a zsidó holocaust történelmi egyedisége; először és remélhetőleg utoljára történt meg, hogy nem „territoriális okból”, hanem megfontolt és kegyetlen vakgyűlölettel (!) törtek genetikailag meghatározott emberfajta maradéktalan elpusztítására. Az állat azért öl, hogy egyen, - vagy elkergeti területéről a riválisát, hogy új életteret szerezzen magának. Mindkét tevékenységében állati ösztönei hajtják. Az emberi történelem (már példaként is említett) népirtásait hasonló, állatias ösztönök vezérelték, - ide sorolható az ősidők kannibalizmusa és a történelmi korok valamennyi területszerző hódítása is. Ámde csak azért módszeresen kiirtani igyekezni egy komplett népet, függetlenül a ‘területi elhelyezkedésétől’, mert zsidó, - ez valami döbbenetesen új! Ez még csak nem is az emberevő tigris kvázi ‘öncélból ölő’ bestiális kegyetlensége, - hanem ‘módszeres aljasság’: tudatosan átgondolt és szisztematikusan megvalósított, hidegvérű vakgyűlöletből elkövetett tömeggyilkosság. Az ember (a náci) merőben új, szörnyű tulajdonsága került napvilágra: állami ideológiává és rendszerré képes fejleszteni az ölés gyűlöletét, - vagyis a lelke gonoszabb, mint a vadállat ösztöne...

Braun Róbertnek maximálisan igaza van: a zsidó holocaust az emberi történelem egyedi és megismételhetetlen szégyenfoltja.

Jómagam azt gondolom, hogy mindenre kell legyen, és van is okszerű magyarázat, - legfeljebb nem könnyű azzal szembenézni, együtt élni. A legsúlyosabb, joggal felmerülő kérdés, hogy mivel kiderült: mi sem vagyunk jobbak, sőt rosszabbak vagyunk az állatnál; hogyan nézzünk ezek után egymás szemébe, megbízhatunk-e egymásban, - továbbá az, hogy vajon mindenkire vonatkozik-e az általános bizalmatlanság elve, vagyis potenciálisan mindenki rosszabb-e az állatnál, vagy ha nem, úgy milyen módszerrel választhatjuk külön a búzát a konkolytól?!

Mivel az eddig eltelt nagyjából 60 év minden oknyomozó erőfeszítése (volt ilyen?!) eredménytelen maradt, - az egyedi és megismételhetetlen történelmi esemény, a holocaust ‘meghatározását’ a liberális lángész úgy oldotta meg, hogy magát a történelmet relativizálta, felállítva az új tételt, miszerint az emberi történelemben minden esemény egyedi és megismételhetetlen, de fenntartotta (magának) a jogot, hogy önálló s merőben eltérő ‘narrációkat’ különböztethessen meg, ami a szemben álló nézetek ‘létjogosultságát’ garantálja, egyazon történelmi tényről. Ha ezt a nemes gesztust nem teszi, úgy óhatatlanul eljut a kollektív bűnösség fogalmához, mely mint generális magyarázat feloldhatatlan konfliktushoz vezetne, mert amennyiben a holocaust nem a spontán vak véletlen műve, úgy csak bizonyos nemzetek, vagy minden nemzet szunnyadó zsidó-gyűlöletének (antiszemitizmusának) következménye lehet, amely szunnyadó gyűlölet ‘időnként’ virulenssé válik, fellángol. Mivel nem lehet mindenkit, minden nemzetet, az egész világot látens ellenségnek tekinteni, s állandóan ‘felügyelni’, - inkább vezessük be a relatív történelem fogalmát, mely véletlenek spontán összevisszasága. Láthatjuk hát, hogy a tudomány fejlődése nem ismer határokat! Albert Einstein óta tudjuk, hogy a világegyetemben, a makro-világban az idő és a tér, a kiterjedés és a sebesség: relatív. Wilhelm Heisenberg pedig tovább bizonyított: a relativitás-elmélet a kvantum-fizikában, a mikro-világban ha lehet, még fokozottabban érvényes, - a mikro-részecskék helyzete és/vagy a tömege is relatív. Braun Róbert posztulátuma óta már azt is tudjuk, hogy az emberi történelem is relatív, mert hiszen vagy az eseményt vagyunk képesek definiálni, vagy az okot, - a kettőt együtt sohasem, hiszen a történelem csak fikció; összefüggés-láncolat, illetve nagyléptékű okszerű összefüggések nincsenek, csak egymástól független események, különböző szemtanúk, túlélők által elbeszélve... Nem csodálkozom ezen az általános relativizáló hajlamon, hiszen az Ó és az Új Szövetség, az ó és az új kor összefüggése, okszerűsége, s a végkifejletet is hozzávéve - az áldozatok ‘célszerűsége’ (!) kizárólag csak Jézus Krisztus személyén, személyes áldozatán keresztül érthető meg. Nélküle az egész világ valóban relatív; sőt, értelmezhetetlen is...

Holocaust, narráció s történelem összefüggéseinek, problematikájának illusztrációjaként álljon itt egy rövid idézet Braun Róbert munkájából: „Az USA Holocaust-emlékmúzeumában a történeti elbeszélés egy-szerre jelenti az emlékezet kanonizációját s konstruálását: a holo-caust emlékezete a múzeum tárgya s létrehozásának célja (is). Ez jól mutatja az e kettősségből adódó ellentmondásokat. ‘A múzeum nem vizsgálja, hogy a holocaust miért következett be. A kérdésre a történészeknek kell válaszolniuk, azonban kétséges, hogy az okok keresése vajon túlmehet-e a bizonyíthatatlan hipotézisen, vagy a spekuláción.’ (...) Ugyanakkor az elbeszélés implicit módon választ ad a ‘miért?’ fel nem tett kérdésére. A történeti előzmények az el-beszélésben sematikusan szerepelnek. Az elbeszélés abból indul ki, hogy a bekövetkezett események szükségszerűen vezettek a ‘végső megoldáshoz’, a holocaust története lezárt történet, mely a narratív logika keretei között önmaga válaszolja meg a fel nem tett kérdést. A holocausthoz vezető út bemutatásának része egy olyan ötperces film, amely a kora középkortól tartó (!) töretlen és folyamatos anti-szemitizmus történetét hivatott bemutatni, a Római Birodalomtól a Harmadik Birodalomig. (Ez lenne a holocaust története, amint azt az Egyesült Államok Holocaust-emlékmúzeuma bemutatja.) (...) Annak ellenére, hogy a narráció látszólag nem keresi a választ a ‘miért?’-re, a totalitás sérthetetlensége okán kérdés az elbeszélésen kívül sem maradhat. Így implicit módon minden kérdésre választ kell adnia. A ‘miért?’-et a legegyszerűbben válaszolja meg: mert a németek az örök antiszemitizmus szolgálatába álltak, mely csakis a holocausthoz vezethetett.”

Problematikus és megmagyarázatlan ebben a történetben gyakorlatilag minden, de ez egyáltalán nem Braun Róbert könyvének a hibája. Az összes lényeges kérdés megválaszolatlan; sőt, még újabb kérdések és kételyek is keletkeznek! Ilyenek pl.: (1) Miért nincs valós oknyomozás a ‘miért?’ megválaszolására? (2) A ‘szükségszerűség’ valami fátumra utal? (3) Miért töretlen s folyamatos, illetve miért van egyáltalán anti-szemitizmus; s főleg: mit jelent az, hogy ‘örök’? (4) Mit gondoljunk a németekről: miért álltak az ‘örök’ antiszemitizmus szolgálatába?!

Megoldás helyett igyekszem felvillantani néhány még ki nem mondott gondolatot, amelyek egy valószínű közös nevezőhöz vezethetnek el.

Miért lehetséges, hogy a holocaust minden eddigi ‘magyarázata’ meg-marad sematikus sejtetéseknél, illetve csak a történet felszínét érinti? Mivel magyarázzuk, hogy az USA emlékmúzeuma is a fentiek szerinti infantilis ‘történetet’ kerekítette ki? Nyilván azért, mert egyfelől tilos a valódi történet kikutatása, - másrészt azért, mert annak, akinek az igazság kiderítése kényelmetlen; épp megfelel az idézett indokolás.

Az ugyan lehetséges, hogy ‘a bekövetkezett események szükségszerű módon vezettek a végső megoldáshoz’; de ugyan ki felelős azokért az eseményekért (pl. Adolf Hitler hatalomra jutásáért), melyek az egyedi és megismételhetetlen holocaustot előidézték? Ez az igazi kérdés!!

A zsidóság sorsát a történelemben kétségtelenül számos misztikum, s benne egyfajta sorsszerűség övezi. Az Ószövetségből (mely jó részben egyezik az ortodox zsidó Tórával) egyértelműen kiderül, hogy a zsidó Isten (Jahve) választott népe; s e tény az Újszövetségben még tovább erősödik. Már az Ószövetségben is visszatérő motívum, hogy a zsidó nép igencsak vonzódik a talmi csillogáshoz; Mózes tízparancsolata és minden igyekezete ellenére újra meg újra visszaszédül az aranyborjú imádatába - vagyis az arany bűvöletében megtagadja Istenét. Nagyon lényegesnek tartom már itt megjegyezni, hogy majd később, már az Újszövetségben Jézus Krisztus egyértelműen kifejti, hogy számára az elbitangolt juhok, a tékozló fiúk, a bűnbeesett asszonyok az igazán fontosak; nem a jókért, hanem az esendőkért küzd, aggódik mindenek előtt. Ez megmagyarázza egyébként a választott nép isteni döntését is. Az Úr különleges kegyeivel halmozza el a zsidókat (kivezeti a népet Egyiptomból, vizet fakaszt a sziklából, kettéválasztja a Vörös-tengert, mannát dob az égből az éhezőknek, hazát talál nekik Izraelben, stb.); ám őket ószövetségi gyűlölet, irigység és féltékenység vezérli minden más néppel szemben, - ezért Isten ezer vezeklő, tisztító büntetést ró ki reájuk. Az ortodox zsidók a Messiást várják, Dávid véréből; aki majd földi királyuk lesz, és minden más nép uralkodójává teszi a zsidókat... Megszületik Jézus Krisztus, a Messiás; de nem a zsidóság, a zsidó nép földi királyaként, hanem minden nép közös Megváltójaként. A zsidó népen úrrá lesz ‘a szokásos’ féltékenység - Messiásukat nem akarják megosztani minden más néppel! -; s nem ismerik el Jézus Krisztust...

Arcukat elfordítják tőle; hiába prédikál akármilyen szívhez szólóan - nem hallgatnak rá. Gyönyörű példabeszédei süket fülekre találnak. Az általa megvalósított isteni csodákat az ördög bűvészmutatványainak bélyegzik. Evilági vezért vártak, olyan forradalmár szabadságharcost, aki végre megszabadítja a zsidó népet a rómaiak uralma alól; ehelyett ‘világmegváltót’ kaptak, aki szétfoszlatta ‘a választott nép’ illúzióját... Ráadásul - mint Mózes - Jézus is megtiltotta a bálványimádást; ezért kiűzte a templomból a modern aranyborjú, a pénzfétis imádóit, vagyis a kufárokat. Tekintve, hogy Jézus nemcsak hogy nem felelt meg a fő-papok messiással szemben támasztott ‘elvárásainak’, hanem effektíve veszélyeztette azok hatalmát (a római provinciában is fennálló zsidó vallási és politikai rendet); eldöntötték, kereszthalálra ítélik őt. A két-lépcsős hatalmi rendszert ravaszul kihasználva, - ‘a piszkos munkát’ Poncius Pilátussal, a római helytartóval végeztették el; aki úgyszintén mosta kezeit... Mindez nem változtatott azon, hogy Jézust kivégezték.                        

Fátum bizony, hogy a zsidó főpapok vagy nem ismerték fel Jézusban a Tóra által megjövendölt Messiást; - vagy ha igen, akkor tudatosan tévesztették meg (manipulálták!) és hergelték fel ellene a néptömeget, csak azért, hogy megőrizhessék kizárólagos hatalmukat ‘a birkanyáj’ felett! A zsidó főpapság Jézus megöletésével gyakorlatilag újból csak elkövette az eredeti bűnt; sőt, még Káin bűnét is, amikor az féltékeny irigységből agyonütötte testvér-öccsét. A hatalom elvesztése volt a tét! Jézus Krisztus, noha a galileai Betlehemben született - zsidó volt. Az apostolok, majd az első keresztények ezrei is - szintén zsidók voltak. Mindazonáltal - ezt nem lehet tagadni! - már a középkori, s az újkori kereszténységben (amikor a keresztény hívők túlnyomó többsége már ‘gój’ volt!) kialakult egyfajta ellenérzés a zsidó etnikummal, a zsidó vallásúakkal szemben; a származásuk miatt ‘bélyegezték’ őket meg, merthogy ‘a zsidó nép’ egykoron Jézus megfeszítésére ‘szavazott’..., - ami azonban nem magyarázat az idézett töretlen, folyamatos és örök antiszemitizmusra! De fátum az is, hogy az ortodox zsidók még ma is a Messiást várják; azt a Messiást, akit nem kell megosztaniuk ‘a gój’, tehát a nemzsidó népekkel, és aki egy legenda szerint majd az egész világ(állam) földi királya lesz. Végzetes tévedés volt a valódi Messiás fel nem ismerése! A tévedés oka megint csak az eredeti bűnben, Káin bűnében, kevély és irigy féltékenységben rejlik, hiszen ‘a választott nép’ csökönyös hangadói nem akartak osztozni Isten, a Menny és a Föld birtokában. Baj van a kvázi-egységesnek deklarált ún. „zsidó-keresztény” kultúrkör fikciójával is. A kereszténység évszázadok óta visszavonulóban van, de nem elsősorban az ortodox zsidó vallással, hanem a - kisebbségben lévő, de hangadó és vagyonos zsidók által gerjesztett - liberalizmussal, istentelenséggel, illetve a mindenfajta (szektás és egyéb) álkereszténységgel szemben... Helyben vagyunk, a kereszténység ellenfele: az újkori bálványimádás, a pénz imádata!

A probléma az, hogy az említett, egységesnek hazudott kultúrkör az ókortól fogva zsidó ugyan a keresztényeknek, de nem keresztény a zsidóknak! A modern idők bálványimádói (az aranyborjú hívei) mint-ha ma is az Ószövetségben élnének; ‘kényszerítik’ a keresztényeket is, hogy kizárólag a földi örömökért éljenek; Krisztust pedig felejtsék el.

A vizsgált kérdéskörben nem beszéltünk még a ‘kollektív bűnösség’ elvéről. Visszautalva a korábbi ‘amerikai’ idézetre; - a narráció súlyos hibája, s vétkes könnyelműsége, hogy leragad holmi ‘kézenfekvőnek tűnő’, vagy valamilyen (háttér)hatalom által sugalmazott magyarázat elfogadásánál. Az ‘örök antiszemitizmus’, valamint ‘a német nép’ kollektív bűnössége - nem elfogadható generális okok, csak felszíni, s nem is túl tetszetős fantazmagóriák. Nem állíthatom, hogy magam jól ismerném a valódi, mély összefüggéseket; annyi azonban biztos, hogy a holocaust valós ‘megoldása’ összetett, igen nagy mélységben rejlik. Amennyiben a német nép valóban, csak úgy, kollektíven bemasírozott ‘az örök antiszemitizmus szolgálatába’, akkor valahol nagy baj van! Vagy a németekkel, vagy mással, vagy a komplett emberiséggel. Nem spontán előugró fenevadról (örökletes emberi gonoszságról) van szó, - amely hol fasizmus, hol nácizmus, hol bolsevizmus képében riogatja a világ egyébként szelíd nemzeteit és népeit: ezek nem maguktól való (ding an sich) dolgok! Sokkal inkább arról (s talán ez lenne az egyszer már említett közös nevező), hogy a hatalom misztériuma körül valami sűrű sötét titok, valami ősbűn lappang, aminek a kollektív takargatása ‘szent kötelesség’, és sokkal fontosabb, mint az igazság feltárása; egy konkrét nép (pl. a német) vagy az egész emberiség jövőbeli sorsa. A narráció szerint a vád így hangzik: a II. világháború során a németek s a csatlós államok (köztük Magyarország) nácizmusa idézte elő közel 6 millió ártatlan zsidó halálát, a holocaustot, ami a zsidó nép kiirtásának bestiális kísérlete volt. Oka: a vakgyűlölet, vagyis az antiszemitizmus. Ez a történet ‘a történelem’ egyedi eseménye, - mert sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő, hogy egy népet öncélból semmisítsenek meg. A konkrét vád az, hogy a világ népei - különböző mértékben érintve, de mégis valamennyien - vagy tevékenyen részt vettek a holocaust végre-hajtásában, vagy csak tétlenül szemlélték azt, ami passzív részvétel... Ez utóbbi vád vonatkozik a katolikus egyházra, a keresztény vallásra is, amely úgymond’ nem emelte fel a szavát, hatalmával nem vette elejét a  készülő szörnyűségnek, noha idejében látta, mi fog történni... Csak ismételni tudom: a valódi okok sokkal mélyebben vannak!

A legjobb, ha konkrét mai példát veszünk, melyből kiderül, miként is történhetett ez a holocaust idején! Az Amerikai Egyesült Államok, az egyetlen szuperhatalom - a világ ura akar lenni. Amelyik ország, vagy nép elérendő céljai útjában áll, azt eltörli a Föld felszínéről. De vajon állíthatjuk-e ennek alapján például, hogy: az amerikai nép, illetve az amerikai protestantizmus lesz a felelős a perzsa nép holocaustjáért? Nyilvánvalóan nem! A felelős az a politikai (háttér)hatalom, amely azt hiszi, hogy jogában áll ítélni eleven és holt népeket, amilyen a perzsa. Hiába élünk már 2000 év óta az Újszövetségben; ez ismét csak vérbeli ószövetségi háború: az USÁ-nak a Közel-Kelet mesés olajkincsére, a világ feletti katonai egyeduralomra; a kicsiny Izraelnek pedig bővebb, biztonságosabb territóriumra van szüksége. Együtt, szövetségben ezt meg is valósíthatják. Mielőtt azonban sor kerülne en bloc az összes renitens (másként gondolkodó) arab államra, - Irak, majd Irán, vagyis az olajban leggazdagabb perzsa országok lerohanása a cél. A perzsák holocaustja talán nem lesz annyira egyedi; mindenesetre a korlátozott atomcsapás kellően hatékonynak ígérkezik. A világ jobbik fele, akiket nem részegít meg a hatalom és a gazdagság talmi csillogása; kezdve a római pápától az egyszerű civil szervezetekig, most is, éppúgy, mint a nácizmus készülődésekor - felemelte tiltakozó hangját, előre látva a majd bekövetkező legújabb kori népirtást, de süket fülekbe kiabál...

Mégis, mit kellene tennünk; netán sok-milliónyi betmenként, levitálva szálljunk szembe az amerikai harci bombázókkal? Repüljünk eléjük?! Hiszen épp’ olyan feltartóztathatatlanok, mint egykor a német király-tigrisek voltak, - a háborúellenes tüntetéseknek meg semmi foganatja. Mind gyorsabb sebességi fokozatba kapcsol a propaganda-és háborús gépezet, mindenkit árulónak nyilvánít és kiközösít a (háttér)hatalom, aki hangot ad az igazságnak, s megpróbál még esélyt adni a békének...

Nincs mese: az amerikai nép kollektív bűnös lesz, - mi pedig, másként gondolkodó keresztény és nem keresztény, józan és jóérzésű emberek passzív résztvevők, mert nem akadályoztuk meg a perzsa holocaustot. Hogy mi lehet a mélyben rejlő igazi ok, az említett közös nevező?!

Erről így ír Palotás Pál (Seattle) a KAPU 2003. januári számában:

„Az igazi eredeti bűn: a titokzatosság. A tét felmérhetetlen nagyság-rendű: az egész emberiség sorsát érintő PÉNZ VILÁGURALMA.  Krisztus Urunkat követem, ellentétben a Mammonnak engedelmes nemzetközi pénzvilág ‘papjaival’. Szemben találom magam az egész zsidó-keresztény világgal is, mert az egyházak ősidők óta már nem követik Jézus tisztán kijelölt útját az emberiség földi élete s túlvilági boldogulása felé. A mai keresztény egyházak a nemzetközi nagytőke kitartottjai. Krisztus korbáccsal űzte ki a tőke akkori bankárait a templomból. Kinyilatkoztatta: senki nem szolgálhatja egyszerre az örökkévaló Istent és Mammont, továbbá azt is, hogy semmit sem lehet titokban tartani, amit ne lehetne hirdetni, és semmit nem lehet elrejteni, ami történik. Közismert az a mondása is, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennybe kerülnie. Krisztus élete, tanításai és kínhalála a gazdagság, a (már akkoriban is létező!) pénzhatalom ellen irányult. (...) A világuralomra törekvő nagytőke a világhatalmat (értsd: USA, mint világcsendőr) használja fel ugródeszkának, - azt látja el a mindenható pénzzel, ásványi kincsekkel, évezredes titkokba burkolt bevált trükkökkel az eredeti bűnig visszamenően. A pénz persze nem ajándék, hanem kölcsön. Így az USA eladósodása nő, csakúgy mint az elszigeteltsége, az egy időben több fronton való hadviselés veszélye és - természetesen - a terrorista támadásoknak való kiszolgáltatottság. Ami kijár a láncos kutyának.” Mi is az eredeti bűn, az a titokzatosság, amiről beszélünk? Röviden megfogalmazva: a (háttér)hatalom misztériuma, mélységes titokzatossága, ami végigkíséri az egész emberi történelmet, leginkább a legújabb korét. A hatalom: a más emberek feletti rendelkezés joga; manapság még sokkal inkább annak monopóliuma. Ami pedig Istené! Eredeti bűn tehát, ha a földi hatalom végtelen kevélységében isteni jogosítványokra, privilégiumokra tör, és azokat érvényesíteni is kezdi. Jahve az Ószövetségben vad villámokat szórt, és mennydörgő hangon olvasta az eltévelyedett zsidók fejére a bűneiket. George W. Bush, az amerikai elnök ügyeletes Atyaúristennek képzeli magát; radarral is láthatatlan lopakodóival szórja humanitárius, ‘tiszta’ bombáit azokra a népekre, amelyek fizikailag vagy átvitt értelemben az útjában állnak. Ez pedig a római császárok ma is kísértő paranoid skizofréniája. Az USA a saját pénzügyi és erkölcsi válságát vetíti ki az egész világra...

Visszatérve Jézus Krisztus személyéhez, megállapíthatjuk: az összes korábbi és mai problémánk abból ered, hogy a megváltás döbbenetes ténye ellenére az emberiség nem tudott (nem akart) igazán élni kapott lehetőségével; ma is csak percemberke-diktátorok kénye-kedvének ki-szolgáltatva él, s nem képes érvényt szerezni a szeretet törvényének...

A mai világ, amely (ha) nem érti Krisztus keresztáldozatát, annak mai üzenetét; és mert nem érti, nem is képes azonosulni vele, - nem érti a földi történelmet sem: (1) A többség kaotikus, véletlenszerű esemény-sorozatnak hiszi. (2) A liberálisok ezerféle narráció, mind egyenrangú igazságát hiszik; az objektív történelmet tagadják. (3) A ‘hangadók’ a (háttér)hatalmat alkotják és mozgatják; a történelem íróinak tekintik önmagukat. (4) A naiv hívők isteni predestinációban gondolkodnak: azt képzelik, hogy az Isten jóelőre megírta, vagy ma is kézzel vezérli a történelmet. (5) Friedrich Engels írja valahol, hogy a szükségszerűség a véletlenek sorozatán át valósul meg. Talán az övé a jó közelítés!

Krisztus országa nem erről a világról való. Nem földi királynak szállt le a földre és mennyei királysága sem hasonlít(ható) a gyarló földihez. Végtelenül szeret bennünket, így emberré lett az Atyaisten akaratából, hogy kereszthalált haljon érettünk, emberekért, hogy a Paradicsomból történt kiűzetésünk után még egy, újabb lehetőséget adjon az egész emberiségnek, hogy egyenként hazatalálhasson Istenéhez, s Őhozzá. Ezért aztán az emberi történelem se nem kaotikus, se nem determinált, se nem véletlenszerű, se nem kézi-vezérléses, hanem okszerűen meg-határozott és célorientált ‘fejlődés, illetve haladás’ - egyszerre. Vagyis kauzális és teleológikus - egyidejűleg. Mondhatnám úgy is, hogy épp azáltal valósul meg a krisztusi terv, tehát az emberiség személyenkénti és kollektív konvergenciája, közeledése Isten felé, hogy ‘a gonoszok’ minden áron a történelem, az emberiség divergenciájára, szerteszét szórására törekszenek, vagyis az a látszat, hogy a világ ‘összedől’...

De mégsem dől össze! Az eredeti bűnben élő hangadók mesterkedései ellenére a krisztusi terv iszonyatos áldozatok árán lassan megvalósul. Jézus Krisztust persze mind a mai napig igyekeznek megsemmisíteni. A bolsevik ideológia azt ‘tanította’, hogy személye soha nem létezett.

                                         -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

Valamikor 1992-ban alkalmam nyílt arra, hogy hármasban több órás vitát folytathassak az akkor 26 éves Braun Róberttel Jézus Krisztus életéről, személyéről, küldetéséről, és mindarról, ami az Ószövetséget az Újszövetségtől látszólag elválasztja, illetve ténylegesen összeköti...

Braun először nem ismerte el Jézus Krisztus személyének a létezését, - de nyilvánvaló volt: nincs felkészülve rá, hogy direkt mellébeszéljen.

A társam - harmadikunk -, aki szintén határozott keresztény érveléssel igyekezett meggyőzni őt a ‘közös igazságunkról’, végül is a történeti tények részletes taglalásával bebizonyította, hogy Krisztus létezett, ám ez több óra keserves erőfeszítéseinek rég várt eredménye volt. Róbert barátunk beadta a derekát - na jó, rendben van, létező személy volt, és mi van akkor?! -, ám a folytatás már nem szolgált kitörő örömünkre. Braun Róbert kinyílt, és tőle szokatlan hevességgel, szenvedélyesen elmagyarázta nekünk, hogy mivel Jézus Krisztus világmegváltó tette, áldozata arra irányult, hogy egyenrangúvá tegye a teremtésben az összes gójokat a zsidókkal, a választott néppel, - ezáltal nemhogy felemelte volna a zsidóságot, de mintegy ‘lefokozta’ a saját népét. Szerettük volna megmagyarázni, hogy Jézus Krisztusban minden nép, minden ember egyenlő, s hogy ez az egyetemes szeretet törvénye, de sajnos hiába. Braun kijelentette, hogy Krisztus népének árulója volt.     

Nézőpont kérdése! A keresztények Krisztusa, a mi Jézus Krisztusunk, minden nép Krisztusa; minden ember s a világ megváltója, a jelenben.

                                          .-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Miután a fentieket megírtam, került a kezembe a Heti Világgazdaság 2003. március 1-jei száma, amelynek 130. oldalán Lindner András és Horváth Zoltán portrét rajzolnak a MEH új helyettes államtitkáráról.

Annak ellenére, hogy a sebtiben rögtönzött jellemrajz számos lényegi pontban (Braun eddigi élete kitüntetett pillanataiban) fogaskerékszerű egyezést, sőt szinte azonosságot mutat az általam leírtakkal - kulcs-szavak: román, intők, Deutsch, Fidesz, SZDSZ, Bábel, elit, Pepsi, Index, repülőgép-szimulátor (!), dzsúdó, ‘keménység’, relativizmus, ‘befektetés’, haszon, stb. -; megállapítható, hogy ‘a Braun-portré’ összességében véve bizony - hamis! A disszonanciák a következők:  

·     A két riporter végig nyeglén - mímelt pózként?! - undok és pimasz a portré alanyával; mindenben kételkednek, amire semmi okuk nincs.

·     Braun Róbert - mint az életrajzából kitűnik - már ifjúkorában rend-kívüli tehetségnek és hyper-aktivitásnak örvendett, ami szinte előre vetítette a későbbiekben sasként szárnyaló politikai karrierjét.

·     A tehetség azonban - mint tudjuk - önmagában semmire nem elég; nagy adag szerencse és ‘isteni beavatkozás’ is szükséges a sikerhez, s a kívánt sorsfordulók rendre be is következnek...

·     „A (meg)komolyodás csak a bölcsészkar angol-történelem szakán kezdődött, az esztétikai tanulmányokkal fokozódott, s diploma után a Komoróczy Géza vezette hebraisztikai és asszirológiai tanszéken való 1991-es aspirantúrával tetőzött.” - „A holocaust-könyvem ki-bővített változatát adtam be (értsd: kandidátusi értekezésként), de filozófiai relativista történelem-szemléletemmel, úgy látszik, meg-buktam. A magyar történészek legalábbis úgy ítélték meg: írásom nem tesz méltóvá arra, hogy a történettudományok kandidátusa legyek. Azt mondták, a mű túlságosan filozofikus. Így azután új opponensek felkérésével végül is filozófiából szereztem meg a kandidátusit.” A tudomány útvesztői - kifürkészhetetlenek...

·     Braun Róbert - a politika baloldali isteneinek valóságos kegyeltje. 1995-ben felfigyel rá Pető Iván, az SZDSZ elnöke, s legott kabinet-főnökévé is teszi. De az igazi kiválasztás 2003-ban következik be. Medgyessy Péter miniszterelnök (aki a lelke mélyén SZDSZ-es?!) márciustól a Közszereplések Titkárságának vezetőjévé is megteszi, miután már hosszabb ideje Braun írja (?) - őőő - a miniszterelnök beszédeit... Braun álszerénységből csak ‘csapatmunkáról’ beszél...

·     Néhány rövid szerény idézet a kiválasztottól: „Én már a rendszer-váltáskor is (24 évesen!) baloldali-liberális ember voltam... Sosem akartam politikus lenni... Most is kommunikációs szakembernek tekintem magam... Üzletembernek se’ szívesen neveztem magam. Sosem csak az motivált, hogy a tulajdonosoknak több pénzük legyen, a számomra az következmény volt... Nem gondolom, hogy (csak) egyetlen ember agyából pattantam volna ki... Még nem gondolkoztam azon, hogy amit csinálok, milyen viszonyban van a hatalommal... Olyan ez most (értsd: a miniszterelnök beszédeinek megírása, közszerepléseinek megszervezése), akár egy befektetés. Sokat tanulok, és a végén lehet, hogy még más hasznom is lesz belőle.” Mint látjuk: Braun már egészen fiatalon kész politikus, 3-4 diplomás (történelem, esztétika, hebraisztika, filozófia) tudós, igen sikeres üzletember, valamint elismert kommunikációs szakember...

·     Roppant érdekes az iménti kijelentése, miszerint még nem gondolt rá, hogy amit csinál, milyen viszonyban van a hatalommal. Ehhez képest - mondhatni - egész karrierje a hatalomhoz való törleszkedés jegyében fogant; mint politikus, üstökösként ível ‘az ég’ felé! 2001-ben stratégiai kommunikációval foglalkozó céget alapít, amelynek ‘munkáját’ egészen nyilvánvalóan csak a végrehajtó hatalom köz-ponti szerve, a kormány veszi igénybe. Külön furcsaság, hogy cégét oly’ időpontban (2001.) látta szükségesnek létrehozni, amikor még semmilyen biztosítéka nem lehetett (?!) az 1 évvel későbbi hatalom-váltásra, s arra, hogy Medgyessytől stratégiai megbízásokat kaphat. (A HVG-portré szerint: „Itt (ti. a cégénél!) találja meg (2003-ban) a helyettes államtitkári sarzsi.”) Univerzális, ösztönös tehetség!

Nem mindegy, ki írja a magyar miniszterelnök beszédeit...

Mert a beszédíróból egyszer még magyar miniszterelnök is lehet.

Vác, 2003. március 7.

                                                                               Czike László