Czike László

                     Mancika keresztje
                        (mai történet)

1.
Mancika adminisztrátor Magyarország egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb nagyvállalatánál. Munkahelyén senki nem tudna róla rosszat mondani, - mindig és mindenkivel nagyon kedves, a munkája pontos és megbízható. Ennek ellenére is akad olyan kolléganője, aki a legszívesebben elemésztené egy kanál vízben...
Talán az lehet a ‘titok’ magyarázata, hogy Mancikát nagyon szeretik az égiek; - mintha közvetlen ‘on line’ kapcsolatban állna az összes szentekkel! Ő nagy-nagy bizalommal csak vakon ‘rájuk’ bízza magát, a szentek pedig lelkes szorgalommal egyengetik mindennapi tevékenységeiben, gondjai és feladatai megoldásában. Ez a gondviselő szerencse, az égi gondoskodás nyilvánvaló jelei válthatják ki némely munkatársnőiből az atavisztikus féltékenységet, mellyel a szentek kegyeltjeit földi irigyei sújtani szokták...

Pedig Mancika elmúlt harmincnyolc. Nagyon szerette volna, ha az Úr őt is meg-ajándékozza egy gyönyörű leány vagy fiú gyermekkel, amint valamennyi munka-társnőjét, de ez minden igyekezete dacára sem következett be. Házasságát sajnos tizenöt év alatt sem koronázta meg gyermekáldás. Ám szomorú gyermektelensége mégsem tette ‘vénlányszerűvé’, gonosszá vagy iriggyé Mancikát; - cseppet sem keseredett el, nem savanyodott be, hanem mindenki felé tovább sugározta szerető figyelmességét, mintha mi sem történt volna...
Mancikát a jótét lelke ellenére már annyi igaztalan bántás érte, hogy bizony a döntő lépésre is elszánta magát, és véget akart vetni a mindennapos munkahelyi feszültségnek. Elhatározta, hogy kilép vagyis beadja a felmondását. Pénteken úgy érezte, hogy jobb, ha megmásíthatatlan döntésének bejelentését a következő hétre halasztja. Pedig aznap sem történt semmi bíztató, de legalább eljött a hétvége.

Szombat éjszaka Mancika álmodott egy megfejthetetlen, gyönyörű álmot.
Egy nálánál sokkal hatalmasabb keresztet ölelt át olyan helyen, ahol nagyon sok ember volt összezsúfolódva és erős, viharos szél fújt. Ő boldogan ölelte magához a keresztet és egész bensője megtelt örömmel, s valami földöntúli melegséggel. A borzongó fázása is elmúlt, pedig a metsző szél amúgy kezdett ‘elviselhetetlenné’ válni. Hívta a többieket is, hogy jöjjenek Jézus keresztjéhez, hogy azok is éppúgy elteljenek örömmel; de nem értették, csak hajladoztak jobbra-balra, ahogy a szél fújt...

Mancika továbbra is igen erősen ölelte, szorította a nagy keresztet két karjával, és hirtelen meglátta a sok emberi alak közt JÉZUS arcát. Felkiáltott: „Hiszen itt van köztünk Jézus, itt van velünk!” A többiek azonban nem láttak semmit. Majd azután észrevette Jézus mögött a Szűzanyát is, és újra felkiáltott: „Nézzétek, itt van a Szűzanya is!”  De a többiek úgy néztek rá, mint egy hibbantra, mintha az egészből nem látnának, nem értenének semmit. Mancika továbbra is állt szilárdan s magához szorította a keresztet, ami szinte felemelte őt, fel a magasba, a többiek feje fölé... Ekkor azonban felébredt.

Hétfőn Mancika bement a munkahelyére, éppen úgy, mint azelőtt bármikor. Ám mégis, mintha kicserélték volna, olyan magabiztos lett! „Mi történt veled, csak nem lettél terhes?” - kérdezték tőle a gonosz kolléganői, hogy rögvest letörjék a ‘frissen szerzett’ önbizalmát. Mancika mosolyogva-könnyezve elmesélte nekik az álmát, majd sírva kérdezte tőlük, miért neki adta Isten ezt a csodálatos álmot, hiszen „ő nem is érdemli meg”! Ennyire alázatos maradt, végtelen örömében is! 

2.
Mancika letett eredeti szándékáról, s nem adta be a felmondását. Ettől a naptól kezdve nem ült fel semmilyen rossz szándékú ugratásnak, és korábbi konfliktusai teljesen megszűntek. Munkatársnői valami babonás tisztelettel vették körül, mert Mancika szemlátomást olyasvalamit hordozott a szívében, amit senkisem hordott, még ‘a szíve alatt’ sem. Lassanként mindenki megszokta az új helyzetet; ezután Mancikát többé már nem bántotta senki...

De Mancika szívében a gyönyörű titok közben kicsírázott, szárba szökkent és igaz gyümölcsöt, új küldetést termett. Elhatározta, hogy a Szűzanya szolgálatába szegődik, és intelmeinek szorgalmas terjesztőjévé, hirdetőjévé lesz... Kigondolta, hogy a Szeplőtelen Szűz jelenéseinek, üzeneteinek közvetítésére felhasználja a világháló, az internet adta elektronikus lehetőségeket. Folyamatosan bővülő cím-listát állított össze, és munkahelye számítógépének használatával megkezdte Szűz Mária intelmeinek ‘körbeküldését’ elektronikus levelek, e-mailek formájában...

Történt egyszer, hogy Mancika egy reggelen a következő üzenetet küldte szét, - véletlenségből a Vállalat ügyfeleinek címjegyzékében szereplő címekre! „Üzenet Medjugorjéből: ‘Drága gyermekeim! Ma is arra buzdítalak benneteket, hogy szenteljétek magatokat Szívemnek és Fiam, Jézus Szívének! Csak így lesztek az enyémek  minden nap egyre jobban és így buzdítjátok egymást egyre többen az életszentségre. Csak így uralja öröm a szíveteket és csak így váltok a béke és a szeretet követeivé. Köszönöm, hogy követtétek a hívásom!” Mancika nem is vette észre, mit csinált, s mint aki jól végezte dolgát - hiszen a császárnak is, de Istennek is megadta, megtette, ami jár! -, hazament...

A főnöke - bizonyos Norbert - másnap már munkakezdéskor rögtön hívatta.
„Tudja maga, hogy mit tett? Vállalati levélként elküldte összes ügyfeleinknek a maga Szűz Máriájának legújabb medjugorjei üzenetét! Tegnap óta már rajtam röhög az egész szakma! Tudja, hogy hívták ezt azelőtt? Klerikális szabotázsnak vagy minek! De ha véletlenül csinálta, akkor is megbocsáthatatlan a tévedése! Hogyan bízhatnék meg a továbbiakban a munkájában, hiszen lehet, hogy leg-közelebb már nemcsak az ostoba telefonjait és a mennyei levelezését fizetteti ki a cégünkkel, hanem esetleg még a Szűz Máriája saját gépkocsi-használatát is utalványoztatja velem! Azonnal szedje a sátorfáját, ki van rúgva!”

Mancikának persze azonnal eszébe jutott, hogy nemrég ő akart felmondani.
„Milyen különös a sors! - gondolta - Az ember nemigen lehet ura saját életének; mikor menni akartam, maradnom kellett, mikor pedig már jó lenne maradnom, - hát richtig mennem kell! De érdekes, most kevéssé izgatta fel magát, - alázatosan belenyugodott Isten akaratába, ha már úgyis direkt kezébe vette élete folyásának az irányítását. „Legyen meg az Úr akarata!” - gondolta; összepakolt s hazament.

3.
Norbert főnöknek is ‘elege lett’ aznapra a hivatalból.
Hülyébbnél is hülyébb, gonoszul gúnyolódó hívások követték egymást, amelyekre abszolút nem volt, és nem is lehetett felkészülve. „Vége a karrieremnek, vége a baráti kapcsolataimnak, vége a társadalmi és az üzleti beilleszkedésemnek, - sőt, még a barátnőm is féltékeny lesz erre a Szűz Máriára, mert azt hiszi majd, hogy én is ‘követem a hívását’, vagy a Mancikát!” Belefájdult már a feje is a lázas ‘törésbe’, hogy mitévő legyen e képtelen helyzetben, amibe az adminisztrátornője ‘fanatikus keresztény vakhite’ kergette bele...
Aznap éjjel Norbert főnök valami nagyon furcsa álmot látott.
Egy hatalmas tömeg szélén szorongott, viharos erejű, de forró és száraz szélben... Az emberek egy széles út szélén tolongtak, láthatóan azon igyekezve, nehogy le-maradjanak valamilyen, nemsokára bekövetkező világraszóló látványosságról. Ha az előtte enyhén emelkedő út nem egy hepe-hupás dűlőút lett volna, hanem tükör-sima aszfaltút, - úgy Norbertet az egész várakozó hangulat leginkább egy Forma 1-es autóverseny futamának a rajt előtti pillanataira emlékeztette volna... Bal-felé nyújtogatták ‘a nézők’ a nyakukat, tehát abból az irányból kellett majd előtűnnie s közelednie ‘valaminek’... Azután mindenki egyszerre meglátta az Emberfiát a poros úton jönni, amint a durva vezényszavakat üvöltöző, pajzsos és dárdás római katonáktól kísérve egy hatalmas keresztet vonszolt a vállán. Rogyadozó, tántorgó, bizonytalan lépésekkel cipelte rettenetes terhét, és látszott, hogy egy-két lépés még, s összeesik... Éppen Norberték elé ért a szörnyű menet, amikor a meg-kínzott férfi ereje végképp elfogyott, és lihegve megállt; még vállán tartva a nehéz
keresztet. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, mi fog történni most! Egy római  trágár szavakkal felordított, és korbácsával végigsuhintott a halálraítélt férfi vérző
hátán. Az Emberfia fél-térdre rogyott, - még mindig a vállán a kereszttel...

Norbert főnök vállát ekkor valaki hátulról lágyan megérintette.
Hirtelen oldalvást hátranézett, és tényleg egy ‘álombéli látomással’ nézett farkas-szemet! Egy felejthetetlenül gyönyörű, szenvedő asszony arcát látta maga előtt - a kisírt szemeiből most is patakzottak a könnyek. „Ő az én hőn szeretett fiam - rebegték nehezen nyíló ajkai -, most viszik keresztre feszíteni! Az egyetlen bűne, hogy Isten fiának vallotta magát és magára vette a világ bűneit. Menj, fiam, és vedd át tőle terhét, s vidd helyette legalább néhány-száz lépést, amíg erőre kap egy kicsit!” Látta, hogy Norbert tanácstalanul tétovázik, ezért fejével unszolólag biccentett még egy picit. Norbert nem értette mi történik vele. Hirtelen kiszaladt a
sorból, odarohant a kínszenvedéstől a porban önkívületben térdelő elítélthez, s le-véve a válláról a keresztet, a sajátjára emelte, majd nem törődve a katonák kínzó ütéseivel, szálfaegyenesen vinni kezdte. Boldogan ölelte magához súlyos terhét és egész bensője megtelt örömmel, valami földöntúli melegséggel. Hívta a többieket is, hogy jöjjenek Jézus keresztjéhez, hogy azok is éppúgy elteljenek örömmel; de nem értették, csak hajladoztak jobbra-balra, ahogy a szél fújt...
Norbertet ütötték-verték a rómaiak, hogy elvegyék tőle a keresztet. A korbács-ütéseik hatására ő is a földre zuhant. Félájultan még hátranézett Jézusra, majd a Szűzanyára. Fektében erősen magához szorította a keresztet, ami szinte felemelte őt, fel a magasba, fel az út porából, a nézők feje fölé... Ekkor azonban felébredt...
Első eszmélésében megérezte, hogy a személyisége gyökeresen megváltozott.
Azonnal felkelt, felöltözött, hogy rohanjon, be a munkahelyére!
Útközben még sebtében felhívta a rádiótelefonján az otthon még épphogy csak ébredező Mancikát, hogy: „Vissza az egész, kérem, ne haragudjék, jöjjön csak be dolgozni, majd bent mindent megmagyarázok!”. Mancika nem tudta hirtelen mire vélni a dolgot - semmit sem értett az egészből -, de megígérte, hogy elindul.

Norbert főnök jóval előbb ért be a Vállalathoz, mint Mancika...
Szinte senkinek nem is köszönve beviharzott az íróasztalához, hogy még idejében ‘visszacsinálja’, illetve ‘visszatartsa’ a Mancikának előző nap megírt felmondás jogkövetkezményeit. Kinyitotta az aláírókönyvét, és kereste benne a megfelelő iratokat. Ám elsőnek valami egész’ más akadt a kezébe! Egy formanyomtatvány, pontosabban egy kimutatás - saját gépkocsi vállalati célú felhasználásáról...
A tartalma ím ez volt: „Medjugorje-Budapest, Budapest-Medjugorje - összesen: 1378 kilométer. Aláírás: Mária, a Szeplőtelen Szűz.” Talán különösnek tűnhet, de Norbertünket ez a bizonylat már egyáltalán nem érte váratlanul! Kajánul még el is mosolyodott magában, mintha csak éppen valami ‘ilyesmire’ számított volna. Azután lassan, megfontoltan maga elé húzta a papírt, és szemével megkereste az ‘utalványozta’ rubrikát. Komótosan aláírta: „Norbert, a konvertita.”

Vác, 2004. május 30.

                                                                   Czike László