Czike László                           
          

            A Lélek válsága Spanyolországban
                 (a Radio Vaticana, mint forrás információja felhasználásával)

„Antonio Maria Rouco madridi bíboros érsek szerint Spanyolország, és vele együtt egész Európa súlyos kultúrális, emberi és lelki válságon megy keresztül, amely megfosztja az embert a természetfeletti távlatoktól és amely miatt a társadalom és az emberek mindennapi élete elszakad Istentől.”

Talán az egész világ, az egész emberiség, az egész történelem válságban van. Talán azért van mindez, mert (a Szűzanya elmondta): „Sátán egyszer Isten trónja elé állt, és engedélyt kért, hadd tegye próbára az Egyházat egy bizonyos időre. Isten meg-engedte, hogy egy egész évszázadon (a huszadikon) át próbára tehesse. Amikor majd teljesültek mindazok az ígéretek, amelyeket a Szűzanya a látnokoknak tett, - a gonosz lélek hatalma teljesen megsemmisül. De máris veszíti el a talajt a lába alól, ezért vált annyira agresszívvé: megrontja a házasságokat, egyet nem értést szít a papok között, megszállja az embereket, gyilkosságokat követ el.” (Idézet: ‘A Szűzanya hívása Medjugorjéből’ című könyvből.) Igen, a Sátán jelenleg is tör-zúz,   látszólag ereje teljében tombol, és megvalósítja, szinte globális értelemben Murphy törvényét, ami szintén tőle való. Ami romlékony (az emberi természet, a próbára tett Egyházzal együtt), az el is romlik. A Sátán most ‘bebizonyítja’, hogyha komoly lehetőséget kap a majdnem kizárólagosságra, akkor beteljesíti alkalmi túl-hatalmát. Most éppen minden ami lelki, az is elromlik, mintha a halhatatlan lelkünk is sátáni matériából lenne gyúrva: hitehagyottá válnak az eddig állhatatosnak hitt lelkek, be-zárkóznak az igehirdetés küldetését egykor felvállalt papok, gyáván meghúzódik kis vackán reszketve minden ember, - olyan viharra várva, ami nem volt a Vízözön óta. Ami elromolhat, az el is romlik süvölti a hirtelen támadt ‘lehetőségtől’ megrészegült Sátán, és valóban romba dönt minden maradék emberi értéket, - ha lehet még annak nevezni azt a csalóka, halványan visszavert csekély lidércfényt, ami néhányunkban, mint Isten lenyomata, még emlékként él. Hová lett a tisztaság az emberi szívekből? Hová lett a szelídség, mint minden őszinte kapcsolat alapfeltétele? Hová lett a közös áldozatvállalás, a jótétemény katartikus öröme? Hová lett az önzetlen lemondás, az odaadás mások javára? Hová lett a jövőbe vetett hit az emberekből? Hová bújhatott, hová menekült az önfeledt gyermeki mosoly? Hová tűnt el a fügefa, hová a virágai?!
   
„Ruoco bíboros mindezt azon a szentmisén mondta, amellyel is Madrid védőszentje,
az Almudena Szűzanya ünnepére emlékeztek volt. A bíboros arra kérte a híveket,
hogy a Szent Szűz oltalmával legyenek hűséges tanúi, és terjesztői is a keresztény
értékeknek. A madridi bíboros emlékeztetett arra is, hogy az Istennek hátat fordító
társadalom végül az ember ellen fordul, - lábbal tiporja méltóságát és megtagadja tőle legszentebb jogait.” Ez az, amit a globális fasizmus korának nevezhetünk, mely az ártatlan ‘gazdasági integráció’, és a ‘terrorellenes koalíció’ báránybőrébe bújva, szinte észrevétlenül valósítja meg George Orwell rémlátomását, a ‘Nagy Testvér’ globális rendőrállamát. Korunk ‘ószövetségi prófétája’, privát szabadgondolkodója, Sándor András ( 1997.) a következőképpen fogalmazta meg a mai tényhelyzetet ‘A történelem elmezavara’ (Püski 1996.) című könyvében: "A nemzeti fasizmusok túl-élő maradványai zavarják a globális fasizmusnak ezt a replikálódó (szervesen ki-épülő) organizmusát: keresztezik ‘a vezetésre eleve elrendelt’ globális világ-elit, és ‘a kiszolgáló szerepre eleve elrendelt’ globális embertömeg földgömb-méretű struktúra-eloszlását. Ennek a globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje  az információ. A migráció elősegítése és szorgalmazása a nemzetek szétoldódását (ezzel a nemzeti célok eltüntetését) és egységes, műhold-hipnotizálta kiszolgáló-tömeg létrehozását célozza az összes kontinensen. A ‘skinhead’-mozgalom meg-ragadt a fasizmus egy korábbi és időszerűtlen állapotában, s ezzel a merőben új, globális fasizmus számára álcázási lehetőséget ad: utóbbi a demokrácia jegyében léphet föl a tegnapi fasizmus ellen. A valóság az, hogy a tudomány és a technika új szintje - a hozzáférés a nukleáris energiához, az elektronika, a szociotechnika és a tudatbefolyásolás ipari méretűvé válása, az űrtechnika, a génsebészet - meg-semmisítette a nemzeti létműhelyeket és életvilágokat, valamint a demokráciát, mint társadalmi működési rendszert.

Miután az előkészítő fázisok a XX. század első felében a nemzeti társadalmakon belül már lezajlottak, a XX. század végére a monetáris folyamatoknak, mint az emberi energiákat globális méretekben is összegyűjtő és szétosztó csatornáknak a kizárólagossá tételével globálissá tették a fasizmust, ezzel mintegy megvalósítva Hilferding ‘generálkartell’ látomását. Ez a válasz következő kérdésekre, melyek újra meg újra csak megfogalmazódnak milliárdnyi emberben: a puszta vázzá vált demokratikus intézményrendszer keretein belül miért nincs demokrácia? Miért válik a demokratikus intézményrendszer is erőszak-érvényesítő mechanizmussá? Miért nem érzi magát otthon az ember a saját hazájában? Miért semmisíti meg a szabadságot éppen a liberalizmus? Miért tűrnek el hosszú évekig (sőt, valójában táplálnak) olyan véres háborúkat, mint a közel-keleti, a vietnami és a délszláv? A kor a globális fasizmus kora, bárminek hazudják is világcsászárokká vált tőzsde-hiénák. Sajtója és tömegtájékoztatása emberi jogokról és demokráciáról beszél, amíg a hazugságai el nem kopnak. Teljhatalmú tőzsdearisztokráciája (a ‘magas intelligencia-hányadosú’ világ-elit) ma ellenőrzés nélkül azt tesz az emberiséggel, amit csak akar.

A nemzeteknek, mint kultúrális lényeknek, az önrendelkezés alanyainak: kilátása a halál. S az extrém kétségbeesés zsákutcába kergeti őket: az öngyilkos terrorba. A Föld íme az Antikrisztus kezébe adatott, aki pedig az ökológiai katasztrófa felé kormányozza. A politikát, mint a pelyvát, úgy fújja szerteszét a szél. Nincs más lehetőség, mint lárvaarcunk alatt őrizve átmenteni a rejtett, mélyben melengetett Krisztus-arcot (az Ember Fiáét az embertelenség pokol-bugyraiban) s Isten-eresz alá húzódva várni be az idők teljességét."
Így fordul az Istent megtagadó társadalom (a globális fasizmus) az ember ellen...
Az Egyház védi az emberre vonatkozó igazságot, az emberi élet ellen irányuló nyílt támadásoktól, védelmezi a házasságot és a családot: nem tesz mást, mint elismeri, s deklarálja: senki sem manipulálhatja kedvére az Isten által teremtett és elgondolt embert.

Fontos, hogy a keresztények tanúbizonyságot tegyenek az emberre vonatkozó teljes igazságról, és elhatárolják magukat olyan hamis (vö.: liberális vagy neokonzervatív) ideológiáktól, melyek a haladás jelszava alatt olyan (személyiségi és más) jogokról beszélnek, amelyek - pl.: az ‘istenné válás, istenné önfejlesztés’, stb. hirdetésével - valójában az ember ellen irányulnak. Ezek az ideológiák az emberi személyiség (és méltóság!) valódi ismeretének a hiányáról tanúskodnak, - tagadják, hogy az embert Isten teremtette, saját képére és hasonlatosságára. A spanyol bíboros homíliájában azt mondta, hogy az Egyház olyan hely szeretne lenni, ahol minden madridi ember és a városon átutazó is tudja, hogy megtalálja benne Krisztust és az ő szeretetét.

Sándor Györgynek - aki nemcsak humoralista, de publicista és szépíró is! - van egy gyönyörű ‘szóképes albuma’, „A 20. század idill-kollázsa” (Kairosz, 1999.), ami sokkal komolyabb szöveg-gyűjtemény, mint az „Egy talált évszázad hordaléka” -, ami egyébként is, ha még a közeljövőbe is, de mégiscsak a ‘hamisítatlan’ jövőbe kalauzol minket, nyájas olvasóit. Tehát most mégsem ‘a hordalékról’, hanem éppen hogy ‘a fősodrás’ eszmei tartalmáról lesz szó, - nini, valamit visz a víz!, alapon...

Ha az ‘idill-kollázs’ elülső-belső ‘fülszövegét’ olvassuk, mindjárt a következő, igen magvas, pontosabb megfogalmazásban Hamvas-idézetre bukkanunk: „AZ IDILL - írja Hamvas Béla  - KÖZKINCSÜNK. A létről való ősképünk. Mindenkiben kész a szándék, hogy az alapállást újra felvegye. Az IDILL VISSZAÁLLÍTHATÓ, az emberi élet renormalizálható (jaj’de nem szép latin germanizmus!). Minden ember legerősebb ösztöne önmagában és a világban az idillt visszaállítani.”

NEM!!! Nem igaz! Nem igaz, mert: (1) Nem az idill az ‘ősképünk-közkincsünk’, hanem az Isten, akinek a gyermekei, a teremtményei vagyunk. Idill - nincs Isten nélkül. Az idill lényege pontosan az, hogy Isten a saját képére, hasonlatosságára teremtett minket. (2) Az ‘alapállás’ már soha, és semmiképpen nem térhet vissza, mert a Paradicsomot (ha tetszik: ‘ős-idillt’) az eredeti bűn elkövetése miatt végleg elveszítettük. Az üdvözülés már egészen más kérdés - a lehetőségét Jézus Krisztus kereszt-áldozata teremtette meg -, de ahhoz sem ‘szándékra’, hanem HITRE van szükség, és nem is ‘az alapállás visszaállíthatóságában’, hanem Istenben. (3) Az idill tehát soha nem állítható vissza, - de minek is kellene ‘visszaállítani’, hiszen a normális ember nem a visszahozhatatlan múltba mereng, kvázi nosztalgiázik és várja a sült-galambot, hanem előre tekint, és tervszerűen cselekszik az öröklétért. (4) Az emberi élet ‘nem renormalizálható’ (az ‘én’ számból sem hangzik szebben). Az emberi élet attól ‘nem normális’, hogy elkövettük az áteredő ősbűnt, ami ellen máig az egyetlen orvosságunk, gyógymódunk a Krisztus által rendelt keresztség. Súlyosan téves állítás azt gondolni, írásban terjeszteni, hogy a világ egyensúlya pusztán emberi erőből helyreállítható. A Föld többé soha nem lesz ‘paradicsomi’, meg kell halnunk és ez valószínűleg egyfajta ‘kollektív halált’ is jelent, a végidők tartogatják a történelem legszörnyűbb, végső világháborúját, az Armageddont. Az Utolsó Ítélet Krisztus második eljövetelével következik be, amikor - Malakiás próféta szavaival élve: „a Szörnyű Ítész” - megítél majd ‘eleveneket és holtakat’: az élőket élve, a holtakat feltámasztva, úgy, hogy kikelnek sírjukból. Az Ítéletet követően eljön a Földre az Aranykor, Krisztus megvalósult földi királysága; de még ez sem ‘A VÉG’, csak annak bíztató előjátéka. Az örök élet: a halált követő feltámadás; az üdvözültek számára halhatatlan, üdvözült testben. (5) Az ember - még a legprimitívebb sem - nem állat, következésképp NEM ÖSZTÖNÖK, hanem az Istentől kapott halhatatlan lélek dolgozik, LÉLEKZIK benne, persze az ember az állaténál  magasabb rendű tudati elemeivel kombinálva. Az ‘eredeti idillt’ sem önmagunkban, sem a világban nem lehet, de nem is kell visszaállítani...

Ha az ‘idill-kollázs’ hátsó borítójának külső szövegét olvassuk - a szivarozó szerző arcképe felett -, az emígyen hangzik: „Az utakat legjobb elkerülni. Az út végül is a politikához vezet. A tájban kevés az út. - Hamvas Béla.”

NEM!!! Nem igaz! Az ember élete nem merülhet ki és nem is merül ki csak földi utak keresésében! Az ember egész evilági életében Istent, a feléje áradó végtelen kegyelem és szeretet központját keresi, és csak akkor ‘nyugodhat meg’, ha meg is találta. A válasz-utak közül a széles ‘autópályákat’ valóban célszerű elkerülni, az ilyen ‘visszafordító damaszkuszi’ utakon iszonyúan zsúfolt a forgalom: ezek nem Istenhez visznek. Istenhez a keskeny, jelentéktelennek látszó, sűrű bokrok közé rejtett bejáratú ösvények vezetnek, amelyeken többnyire a madár sem jár. Annak az útja vezet a politikához, akit a becsvágy és gyarló, hiú földi remények, karrier és pénz, hatalom és dicsőség, s a talmi csillogás éltetnek, nem pedig az üdvösség ígérete. Annak az útja vezet csak, mindenáron a politikához, aki az örökkévalót aprópénzre, elillanó percekre, tűnő pillanatokra váltja, mert a babérokat az Isten helyett önmaga akarja learatni, hisz féktelen kevélységében Istennek álmodja és képzeli magát.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet!” - tanította Jézus Krisztus.
Az emberiség, a világ általános válsága mindaddig fokozódni fog, ameddig Krisztus igazságát meg nem érti, el nem fogadja és a magáévá, életprogramjává nem teszi.

Vác, 2004. december 4.

                                                                  Czike László