Czike László

                 Orbán Viktor adósság-teóriája

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 1996. május 2-ikán Varga Domokos György kérdésére: „Kormánypozícióba kerülve a Fidesz mit kezdene az állam-adóssággal?” - a következőket válaszolta: „Számításaink szerint ma rendszeresen fizetni az adósságot, több gazdasági haszonnal és kevesebb kárral jár, mint ezt megtagadni. Az olyasfajta átütemezések amelyek az elmúlt két évben is megtörténtek szépen, csendben - tehát a rövid lejáratú hitelek átalakítása hosszú lejáratúvá -, továbbra is követhetőek. Évi nyolcszázmillió-egymilliárd dollár külföldi tőke beáramlása szükséges ahhoz, hogy Magyarország jobban járjon, ha fizet, mintha nem fizet. Ha ez alá a szint alá esik vissza a beáramlás mértéke, akkor el kell gondolkodni az adósság nem a szokásos eszközökkel való kezelésének kérdésén. A most beáramló mintegy évi kétmilliárd dollár egyelőre azonban lehetővé teszi Magyarország számára, hogy összeroppanás nélkül teljesítse az adósság-szolgálatot.” Korábban az Antall-kormány ugyanígy gondolkodott erről, - a beáramló tőkétől „várta el” az örökölt, s a fizetési mérleg hiányaiból újra is keletkező adósság szolgálatának folyamatos, tartós finanszírozását...
A kérdés a következő: (1) Szükségszerű volt-e a rendszerváltás után az adósságszolgálat továbbfolytatása, változatlan feltételekkel való átvétele a szocialista államtól? (2) Szükségszerű-e, hogy a magyar gazdaság kül-kereskedelmi-, és emiatt fizetési mérlege minden évben hiánnyal zárjon, akkor is, ha nem lenne „jogfolytonos” adósságszolgálat? Nem kétséges ugyanis, hogy a növekvő adósságszolgálat egy végeláthatatlan adósság-spirálba, lassan elviselhetetlen kamatterhek elviselésére kényszeríti a magyar gazdaságot, - ám legalábbis kétséges, hogy ez a folyamatosan romló adósság-pozíció akkor is fennállna-e, ha nincs örökölt adósság?!
Magyarán: az a kérdés, hogy önfinanszírozó-e, jövedelmező-e, önállóan működőképes-e, profittermelő-e, végül is megáll-e a saját lábán a magyar gazdaság, ha nem örökölt volna 20,5 milliárd USD külső adósságot?

A Demokratában megjelent Orbán-interjú kapcsán tanulmányt írtam „Orbán Viktor szupersztár” címmel, amely 1996. augusztus 8-ikán látott napvilágot, szintén a Demokratában. Ebben a következőket írtam a fentiekben idézett adósság-teória cáfolataként: „Ez tévedés! 1982. óta már a kamatokra vesszük fel az újabb hiteleket, tehát nem is az adósságot fizetjük vissza, hanem csak a kamatait. Kizárt dolog, hogy az adósság-kezelésnek ez a másfél évtizede begyakorolt módja a számunkra kedvező lenne! Akkor ugyanis az adósság-állomány csökkent, a GDP pedig nőtt volna. Mindezeknek azonban már 15 éve éppen az ellenkezője történik: a felvett hiteleknek nincs hozamuk, az adósság-állomány egyre nő, - 8-10 éve már a GDP is folyamatosan csökken. Nem az a baj vajon, hogy a Fidesz szakértői ugyanabból a restrikciós emlőből szívták magukba a pénzügyi ismereteket, mint az MSZP, vagy az SZDSZ szakértői?”

Az 1996. év szeptemberétől a Fidesz gazdasági szakértője lettem, s Varga Mihály, a gazdasági kabinet vezetője (volt: pénzügyminiszter) megbízásából felülvizsgáltam az állami költségvetés 1995. évi zár-számadásáról (a Horn-kormány első teljes éve) szóló dokumentációt. Szeptember 16-iki szakértői jelentésemben a gazdaságpolitikai kötetben foglaltakról a következőket írtam:
„Persze, hogy a fizetési mérleg "romlásának ellensúlyozása" (1992-1994.) beszűkítette a monetáris politika cselekvési terét. Az éppen regnáló kormány ugyanis a gazdaság élénkítésén "fáradozott", - a pénzügyi lobby, a Magyar Nemzeti Bank pedig azzal ellentétes, pénzszűkítő taktikát folytatott. A hivatalos kormány a növekedést forszírozta, - az árnyék-kormány pedig a privatizáció gyorsítását, a fizetési mérleg stabilizációját. Az államadósság viszont tovább nőtt. Nem hihető állítás, hogy a külföldi tőke-és hitelpiacok, a nemzetközi intézmények (IMF, Világbank) magatartása egyre tartózkodóbbá vált, hiszen újabb hiteleket kaptunk, - és a bruttó külső államadósság 1994-ben elérte a 25 milliárd USD-t. (...) Alapvetően reform-kommunista-voluntarista töltésű az első oldal alján található mondat, amely azt sugallja, mintha az állam kereteket határoz(hat)na meg a gazdasági növekedés finanszírozására. Az összefüggés éppen fordított: a gazdasági növekedés teremt automatikusan alapokat az  egyensúly helyreállításához és fenntartásához. A növekedés tehát elsődleges, az egyensúly másodlagos. Az egyensúly a növekedés természetes eredménye. A növekedés természetes folyamat, a fogyás viszont betegségre utal. Kötve hiszem, hogy a vállalkozások dinamikusan növelték volna saját forrásaikat, és ezáltal sikerült volna lefékezni az államháztartás hiányának növekedését! Éppen az ellenkezője történt: a bankok egyszerűen semmilyen hitelt nem nyújtottak a vállalkozásoknak, helyette inkább államkötvényeket vásároltak, és azok kamataiból tartják fenn "működésüket". Látható tehát, hogy nem az állam finanszírozza az egyébként sem létező gazdasági növekedést, - hanem a bankok, a vállalkozások és a lakosság finanszírozza a túlköltekező államot. A jövedelem-kivonás, a pénzszűkítés tudatosan alkalmazott legfőbb eszköze: az infláció. A betéti kamat mértéke - őrület! - egyenlő az éves inflációs rátával. Az egyébként nem létező hitelek kamata pedig 35-40 %. (...) A 19-20. oldalon kiderül, hogy a bruttó külső államadósság nem csökkent, hanem nőtt, és elérte a 31 milliárd USD-t, - ami a GDP cca. 90 %-át teszi ki. (...) A mindenkori kormány a Magyar Nemzeti Bank jegy-kibocsátó, monetáris pénzszűkítő, valamint külső és belső állam-adósságkezelő tevékenységeit nem ellenőrizheti, csak az Ország-gyűlés. Az Országgyűlés viszont nem tudom, hogy ellenőrzi-e, és ha igen, akkor milyen mélységben és gyakorisággal. (...) A 4. oldalon - a javuló tendenciákkal ellentétben - az infláció gyorsulásáról esik szó. Véleményem szerint az MNB előre bejelentett ún. csúszó leértékelési árfolyam-politikája egyrészt mindenfajta árfolyam-spekulációk táp-talajává vált, - másrészt kifejezetten gerjesztette az inflációt. A forint ún. megerősödéséről szóló érthetetlenül magabiztos híradások és szakvélemények szerintem megalapozatlanok. Egy nemzeti valuta erejét soha nem a voluntarista "szakértői" trükkök határozzák meg, - hanem a tényleges nemzetgazdasági teljesítmények mögöttes ereje. A gazdasági növekedésről terjesztett vélekedések túl optimisták, - legfeljebb "stagfláció"-ról beszélhetünk. Egyébként is: az infláció valóságos mértéke lényegesen meghaladja a Kormány által beismert 24-25 %-ot. Mindezek együttes következményeként a közeljövőben várható a forint újabb, nagymértékű és váratlan leértékelése. (...) Az  eddig elmondottakat összefoglalva megállapítható, a Kormány csak látszólag ura a gazdasági helyzetnek, az ún. stabilizációs csomagok (értsd: Bokros-csomag!) csak látszat-, vagy átmeneti eredményeket hoztak. A pénzszűkítő, jövedelem-elvonó intézkedések hatására a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökkent, az állami költség-vetés deficitje  stabilizálódott, a gazdasági növekedés megállt, - és a privatizáció felgyorsított befejezése hatására (értsd: az energia-szektor értékesítése cca. 4 Mrd USD-ért) a nettó külső államadósság 17 Mrd USD-re csökkenhetett, miközben a konvertibilis deviza-tartalékok összege 12 Mrd USD-re nőtt. A bruttó külső államadósság azonban 31 Mrd USD-re emelkedett. (...)  Különösen aggasztóak az ország jövőben várható fizetésimérleg-és adósságkondíciói , mert:
  jelentősebb privatizációs bevételek a jövőben már nem várhatók;
 a tőkeemelés-jellegű befektetések beáramlása bizonytalan;
 a külföldi befektetések „kivitt” éves jövedelme cca. 2 Mrd USD;
 a vállalkozások külföldi hiteleinek összege cca. 1,5-2 Mrd USD;
 a folyó fizetési mérleg várható hiánya cca. 1 Mrd USD.
 Mindezek alapján prognosztizálható, hogy amennyiben az ország nem vesz fel újabb hiteleket külföldről (ez határozott optimizmus!), és egyébként minden más folyamat is változatlanul érvényesül, - a nemzetgazdaság bruttó konvertibilis külső adóssága 1996. végére akkor is elérheti a 36 Mrd USD-t. (...)
A Kormány - úgy tűnik - bűvös körbe került, kényszerpályára terelte saját magát, amelyről nemigen van letérés. A "szakértők" egy olyan elméleti "határozatlansági relációba" tévedtek, és járnak egyhelyben, miszerint Magyarország nemzetgazdaságának kívánatos növekedési üteme, és a még elviselhető egyensúlytalanság (fizetési mérleg-hiány) mértéke együtt, egyidejűleg nem határozható meg. Ha "fel-szabadítjuk" a növekedés ütemét, felborul az egyensúly, - ha tartjuk az egyensúlyt, akkor nincs növekedés. Ennek az ördögi körnek az alapvető oka az 1990-ben örökölt, és azóta is meredeken növekvő külső adósságállomány. Az adósság növekedésének azonban soha nem a gazdasági növekedés volt az oka, hanem éppen hogy a túlzott állami jövedelemkoncentráció-és elvonás, a monetáris restrikció. Az sem igaz, hogy az adósság kamatos törlesztésének a folytatása mindaddig a kisebbik rossz, ameddig több konvertibilis tőke érkezik az országba, mint amennyi kivonásra kerül. Évek óta több tőke megy ki, mint amennyi bejön.” (V.ö.: az Orbán-teória korábbi bírálatával.)

Varga Mihály képviselő úr megbízásából tételesen felülvizsgáltam az 1997. évi állami költségvetést is. Október 30-iki szakértői jelentésemben a következőket írtam: „Ami a pénzfolyam irányát illeti: a kormány, az állami költségvetés és a hivatalos statisztikák furcsa módon azt regisztrálják - azt állítják -, hogy a külföldi tőke valósággal fel-tartóztathatatlan folyamként ömlik be az országba. A valóság ezzel szemben az, hogy: az a pénz nem a miénk, tetejébe annak összegét az MNB - ráadásul devalvált forint formájában - úgyszólván azonnal ki is vonja a gazdaságból, magyarán szólva a külföldi befektetésektől valójában egy fillérrel sem leszünk gazdagabbak. Ugyanakkor viszont a rendkívül magas belső infláció, a cserearányok folyamatos romlása következtében a relatív értékvesztésünk, árfolyam-veszteségünk olyan mértékű, mintha a pénz folyamatosan kifelé ömlene az országból. Emellett a pénz-folyam természetesen - kamatok, hitel-törlesztés, tőke-jövedelem formájában, valamint illegális csatornákon keresztül - a valóságban is kifelé irányul. (...) A szöveg továbbra is kitart a restrikció folytatása mellett, azon a „jogcímen”, miszerint a beáramló rengeteg külföldi deviza által okozott forintlikviditás-növekedést pénzkivonással kell ellen-súlyozni. Tartok attól, hogy 1997-ben egyáltalán nem ömlik majd befelé az a rengeteg deviza, - másrészt, ami eddig beáramlott, az sem okozta a fogyasztásra fordított forint-források ugrásszerű bővülését. Legalábbis - nem a mienkét! A deviza ugyanis az államhoz, illetve a bankokhoz folyik be; ám a forintot tőlünk vonják el. (...) A  költségvetés adósságszolgálati kiadásai (202-203. oldal) 1997-ben ugrásszerűen megemelkednek, és meghaladják a 800 Mrd forintot, ami a legkevésbé sem vall egyensúlyi helyzetünk javulására, bár az elmúlt két évben összes kínlódásunknak az egyensúly helyreállítása volt a célja.”

Amikor a Fidesz 1998-ban megnyerte az országgyűlési választásokat és megalakult az Orbán-kormány; az eredetileg 40 pontban megfogalmazott feladatokat kormány-programmá bővítették, amelynek kritikájaként 1998. augusztus 1-jén a következőket írtam, az Új Idők című kétheti lapban:
„Ami a nemzetállam cash-flowját illeti: halmozott bruttó külső és belső adósság-állományunk összege cca. 45-50 milliárd USD-re rúg, ami a mai teljesítmények szintjén nagyjából 1 évi teljes GDP-nek felel meg. A külkereskedelmi mérleg passzívuma, illetve az egyre növekvő éhségű (és kamat-kötelezettségű!) költségvetési túl-költekezés miatt az ország fizetési mérlegének hiánya - hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de - állandóan fennáll. Tehát mindig újabb, megújuló/bővülő hitelfelvételekre, vagy befektetési célú tőke-behozatalra szorulunk, az egyensúly tehát rendkívül labilis, illetve folyamatosan romlik. A szükséges sürgős intézkedések: (1) Stabil (új), értékálló forint (magyar valuta) megteremtése, a csúszó leértékelés végleges megszüntetése. Amíg a magyar valuta folyamatosan devalválódik, addig a tényleges felzárkózás az Európai Únióhoz matematikailag sem indulhat meg. (...) (5) A külső és belső államadósság teljes körű felülvizsgálata, "kezelésének" elvétele a Magyar Nemzeti Banktól, - erre a célra külön állami szervezet létrehozása. A felülvizsgálat eredményétől függően újratárgyalás, átütemezés, törlés, és/vagy moratórium, illetve egyéb könnyítések kérelmezése a külföldi hitelezőktől. Egyidejűleg a belföldi/magyar bankok számára az állami költségvetés finanszírozásának szigorítása, illetve teljes körű megtiltása.” Mint a felsorolásból látható; mára sok minden megvalósult, - több olyan pozitív irányú intézkedés is (pl. a forint csúszó leértékelésének a megszüntetése, 2001-ben) történt, amit az effektív kormány-program nem is tartalmazott, - államadósság-ügyben azonban máig nem történt semmi...

Az 1999. év szeptemberében „ismét” - néhány hónapra - a Fidesz (immár a kormánypárt) tanácsadója lettem. Domokos László, a Fidesz ország-gyűlési frakciójának gazdasági kabinetvezetője megbízásából felül-vizsgáltam az 1998. évi költségvetés zárszámadásának törvény-tervezetét. Szeptember 20-iki szakértői jelentésemben az alábbiakat írtam: „A Horn-kormány idején ismét felerősödött az eladósodás, majd "kompenzációként megkaptuk" a Bokros-csomagot. Az államadósságot úgy csökkentették bruttó 4 Mrd dollárral, hogy eladták a komplett energiaszektort. További, 1,5 Mrd dollárnyi "csökkentést" is produkáltak, amikor a ciklus végén Surányi György MNB-elnök javaslatára "belföldivé forintosították" (2023 Mrd forint) a Nemzeti Bank „0-s adósságát”, jelentős kamattal is megterhelve ezáltal az állami költségvetést. Emellett egyfajta egyoldalú forint-konvertibilitás jogszabályi és technikai megteremtésével az „államadósság” kategóriáját egzakt módon meghatározhatatlanná tették, mert az többé nem egyezik a nemzetgazdaság egészének adósságával, ami nagyobb. A pénzfolyamatok globális összegzése is megnehezült. (...) A zárszámadás jellemző adatai az alábbiak:
 A fizetési mérleg hiánya 1998-ban 2,3 Mrd USD volt.
 A fizetési mérleg hiánya 1999. első 7 hónapjában: 1,3 Mrd USD.
 A magyar állam belső adóssága 6.166 Mrd forint. Külső adóssága bruttó 23,2 Mrd USD, ami a GDP 50 %-ának felel meg.
Ha belátjuk, hogy az állami költségvetés kiszolgáltatott az MNB-nek és a kétszintű bankrendszernek, amelyek az államkötvények révén a túlköltekező államot finanszírozzák; a bankrendszer pedig a külföldi kapcsolatokon keresztül kiszolgáltatott a külföldi hitelezőknek, akkor már könnyen átláthatjuk a következő összefüggéseket:  (1) A külföldi tőke azért fektet be Magyarországon, mert hazai reálbérünk alig 1/5-e a nyugat-európainak, tehát a bérköltségek különbsége a számára extraprofit. (2) A magyar gazdasági növekedés (3-4 %/év) 80 %-át a multinacionális nagytőke hazai vállalkozásai produkálják. (3) A fizetési mérlegünk folyamatosan hiányos, a cserearányok meg nem szűnő romlása következtében. Termelésünk importja mindig drágább az exportnál, amit a forint meg nem szűnő leértékelése is biztosít,  kifejez. (4) Az államadósságunkat így teljes egészében dollárban célszerű kifejeznünk, ami összességében 48,7 Mrd USD. A trükk az, hogy az adósságunk forintban ( = 11.785 Mrd forint, ami cca.  az éves GDP-nek felel meg!) inflálódik, miáltal automatikusan, folyamatosan is nő, a munkánk pedig leértékelődik. Hozzáteszem, hogy amióta a nemzetgazdaságunk más szereplői is korlátlanul és ellenőrizhetetlenül (emlékezzünk csak: a 2001. év zárásakor potom 1 milliárd euróval tévedtek a fizetési mérleg hiányának a regisztrálásában; amely hiba „egy nagy multinacionális cég téves adatszolgáltatása folytán következett be”!) juthatnak külföldi hitelekhez, az eladósodásunk újra felgyorsult.”
Érdemes néhány mondatot idéznünk is az 1998. évi zárszámadásból:
"A versenyképesség további erősödését lehetővé tette, hogy a vállalkozások jövedelmezősége tovább javult, felhalmozási saját forrásaik gyorsabban nőttek a GDP-nél. (...) Tovább enyhült az államháztartási centralizáció és csökkent az újraelosztás. (...) A tőke menekülése átmenetinek bizonyult, a forint árfolyama újra erősödni kezdett. (...) Folytatódott az infláció ütemének csökkenése. Ehhez a világpiaci árak mérséklődése (illetőleg a cserearány-javulás) és a körültekintő pénzügypolitika egyaránt kedvező feltételt jelentett. (...)     A nemzetközi környezetben több helyen válsággócok alakultak ki, megkezdődött a konjunktúra lanyhulása. (...) Japán növekedési üteme egyenesen negatívba váltott. (...) Magyarországon a tőzsdei cégek részvényei nyomott áron cseréltek gazdát, a tartós befektetők érdeklődése lanyhult, a profitkivonás felerősödött, megnehezedett a nemzeti valuta árfolyamának a védelme.” - No és a lényeg: "A kül-földiek kezében lévő magyar állampapír-állomány 1998. augusztusig dinamikusan növekedett, majd a válság okozta bizonytalanság miatt hirtelen nagymértékű eladásokba kezdtek a külföldi befektetők, és csak október közepén kezdtek el újra vásárolni. Ám azóta töretlenül folytatódik az emelkedés, és december végén az állomány már elérte a 280 Mrd Ft-ot is."
Egyensúlyi jellemzők (172-173. oldal): "A külkereskedelmi mérleg hiánya 2,7 Mrd dollárt tett ki, 567 millió dollárral többet az 1997. évinél, és lényegében megegyezett a programban számítottal. (...) A külkereskedelmi mérleg hiányának előző évihez és a programhoz képest (!) megvalósuló többletét az okozta, hogy a prognózistól eltérően a kivitel és a behozatal lényegében azonos növekedése nem következett be. A valóságban folyó áron 1 pont, összehasonlító áron közel 3 pont negatív elnyílás jött létre a behozatal 'javára'." (Nesze neked, "cserearány-javulás"! Romlik az meredeken; akárcsak azelőtt.) "A folyó fizetési mérleg 1997-hez képest 1,3 Mrd dollárral romlott. Az áru-devizaforgalom szaldója közel 400 millió dollárral lett rosszabb, mint 1997-ben."

A Fidesz-kormány regnálásának időszakában (1998-2002.) a gazdaság (a GDP) a „szolid konjunktúra” jegyében, átlagosan évi 3-4 %-kkal növekedett. Az állam adóssága mégis jelentősen emelkedett; a belső adósság elérte a 9.000 milliárd forintot. Az állam bruttó külföldi adóssága 24,9 Mrd USD; a magyar nemzetgazdaság bruttó külső adóssága pedig 32,7 Mrd USD, - a Magyar Nemzet 2002. január 19-iki közlése szerint. (Az euróban megadott adatokat átszámítottam USA-dollárra az össze-hasonlíthatóság érdekében.) Amennyiben a - külső és belső - állam-adósságot összevontan, egyetlen számmal próbáljuk kifejezni, akkor azt kapjuk (1 USD = 277 Ft), hogy az állam összes adóssága 24,9 Mrd USD külső + 32,5 „USD” belső = 57,4 milliárd USA-dollár, - szemben az 1998. évi 48,7 milliárd dollárral. Ez négy év alatt 18 %-os növekedésnek felel meg (s ez még nem is tartalmazza az egyéb gazdálkodó szervezetek eladósodását, ami + 7,8 milliárd dollár)...
Tekintve, hogy - szintén a Magyar Nemzet adata alapján - a nettó állam-adósság 9,5 Mrd USD; ezt a bruttó államadósság összegéből kivonva adódik, hogy a valuta-tartalék összege (ami nagyjában-egészében az 1990. óta befolyt külföldi tőke-befektetésekből keletkezett) 23,2 Mrd USD.
Ez a valuta-tartalék azonban nem a magyar állam tulajdona, hanem afféle „garanciális fedezet” bizonyos előre nem látható események, társadalmi kataklizmák (pl. népfelkelés, forradalom, puccs, anarchia, „vissza-államosítás”, stb.) esetére, amikor is a külföldi befektetők elhagyják az országot, viszik magukkal a tőkéjüket, - visszanyert készpénz (értsd: visszavásárlás, kártalanítás az állam részéről) formájában. Ilyenformán a külföldi befektetések egyfajta letétnek (betétnek) is tekinthetők, amelyek összegét adott esetben az állam köteles visszafizetni. Ha ez így van, akkor tulajdonképpen a valuta-tartalék (a külföldi betét) is egyfajta speciális „államadósság”, amely után az állam nem éves kamatot fizet dollárban a külföldnek, hanem amely profitot termel (mint működő tőke), amit persze a befektetők, zömmel dollárban, - ki is visznek az országból. A magyar állam összes adóssága így 57,4 + 23,2 = 80,6 milliárd USA-dollár, amely külső és belső adósságból, valamint a külföldi befektetések garanciális letétjéből (valuta-tartalékból) áll (s ez még nem tartalmazza az ún. „tőke-adósságot”, ami külön témakör). Ezt az összeadást annál is inkább megtehetjük, hiszen az ún. belső adósság (mint a vásárolt állam-kötvények ellenértéke) túlnyomó részben szintén külföldi (multinacionális) cégekkel szemben áll fenn, amelyek történetesen Magyarországon, forintban működnek és gazdálkodnak, ám a profitjukat már valutában repatriálják. Márpedig ismeretes, hogy a magyar gazdaság 80 %-ban az itt tevékenykedő multik gazdasági tevékenységével egyenlő... 
Amennyiben az államadósság összesen 80,6 Mrd USD, továbbá ehhez jön még az egyéb gazdálkodó szervezetek külföldi adóssága, ami 7,8 Mrd USD, - megállapíthatjuk, hogy nagyjában-egészében 88,4 milliárd USA- dollárra rúg az a tőkeösszeg (hitel, kölcsön, betét, portfolió, kötvény, stb.), amelynek a profitját (kamatát) minden évben teljes egészében ki is vihetik Magyarországról. Ha átlagosan 8-10 %-os profitrátával (kamat-jövedelemmel) számolunk, akkor beláthatjuk, hogy kb. 8 milliárd USA-dollár/év kamatot fizetünk a multiknak.  De az is átlátható, hogy a 80,6 Mrd USD államadósság éves kamata is kb. 7,3 Mrd USD, ami (277 forinttal számolva) több mint 2.000 milliárd forintot tesz ki, - „csak” ennyi, közel 40 % az állami költségvetés évi kamatterhe...
Ez azt jelenti, hogy ennyi adót - 2.000 milliárd forintot - mindenképpen be kell „szedni” az állampolgároktól, hiszen ez az összeg „automatikusan” az állam hitelezőit illeti meg, minden évben. És akkor még nem történt semmi; az állam nem működött, nem fordított egy fillért sem szociális, egészségügyi és egyéb juttatásokra, nem finanszírozott és nem támogatott semmit, - csak kamatot fizetett a külföldnek, a multiknak, azért, mert befektettek nálunk.
Nem lehet csodálkozni, ha a fizetési mérleg tartósan deficites, ha az állam adóssága (külső, belső, stb.) állandóan nő, hisz’ az adósság törlesztésére már nem is futja; örül, ha az éves kamatokat valahogyan kifizeti! A kamat-költség 2.000 milliárd forintos összege egyébként minden egyes (mind a 10 millió!) állampolgárra évi 200.000.- forint terhet ró, ami azt jelenti, hogy egy négytagú családtól évi nettó (tehát adózottan) 800.000.- forintot vesz el az állam kamatfizetési kötelezettsége, - tehát „ennyivel kell többet dolgozniuk” annál, mintha „csak” a megélhetésüket kellene fedezniük. Ebből könnyen érthetővé válik aztán az is, miért marad mindig csak a pártok választási ígérete az adók jelentős csökkentése; - mert nem lehet csökkenteni...
Az adósságteher évről-évre tovább nő, ami viszont egyre meredekebben tovább növeli a kamatfizetési költség-terheket is, - ez az adósság-spirál.
Egyszer az adósságot is vissza kellene fizetni, ami majdnem lehetetlen.

Eddig a történet, itt tartunk ma, - 13 évvel a rendszerváltás után.
Mint bemutattam, - Orbán Viktor adósság-teóriája egyrészt tarthatatlan, másrészt nemzetietlen. A Fidesz 1996-tól egészen kormányzása végéig (2002.) jelentéktelen, vagy alapvetően megoldott „ügynek” tekintette az egész adósság-kérdést; ami vagy szakmai dilettantizmus - vagyis vészes könnyelműség! -, vagy komprádor-burzsoá kollaboráció a globalizációs erőkkel, pénzügyi folyamatokkal. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a Fidesz „passzív szenvedő alanyként” tovább folytatta a megalkuvó Antall-kormány szervilis adósságszolgálatát, hanem inkább arról, hogy - eszmei elődjéhez hasonlóan - sohasem bízott a magyar nemzetgazdaság ön-finanszírozó teljesítő-képességében, hiszen gazdaságpolitikájának belső lényege a pénzügyi felelősség el-és áthárítása. Az örökölt hitel állományának finanszírozását a Fidesz is a külföldi befektetésektől várta; a visszafizetésével pedig nem is foglalkozott. A növekvő kamat-terheket pedig egyrészt beépítette az egyre deficitesebb állami költségvetésbe, - másrészt közvetlenül a lakosságra terhelte. Ez nem egyszerűen passzív tehetetlenség, hanem a kamatrabszolgaság aktív elősegítése! Nemzeti gazdaságpolitika az lett volna, ha a kormány kezdettől fogva felerősíti a nemzeti vállalkozásokat, erőteljes konjunktúrát gerjeszt, hogy a belföldi vállalkozók munkahely-teremtése, profit-termelése és tőke-akkumulációja legyen a gazdasági növekedés, a kényszerűen átvállalt adósságszolgálat pénzügyi forrása, és ne a külföldi befektetések bizonytalan összege, ami csak az adósság-spirál további emelkedését, gerjesztését szolgálja...
Nemzeti kormány bízik a népében, bízik a nemzet teremtő erejében, és a legkevésbé sem a külföldi tőke segítségére támaszkodik, amely kétarcú: szigorú feltételekkel hozza-, de számolatlan lazasággal viszi a pénzt...
Nemzeti kormány a nemzet felemelésén gondolkodik és munkálkodik, - nem pedig azon, miként szolgálhatná jobban a külföld profit-érdekeit.
Az igazi nemzeti kormány nemcsakhogy úgy beszél, de úgy is cselekszik, ahogyan szeretnénk: őszintén, egyenesen, következetesen - magyarul.

Vác, 2002. október 12.

                                                                  Czike László