Czike László

                Magyarország globalizációja  

A világtörténelem folyása lényegében az ember színre lépése óta meghatározott, - az ősközösségtől a globális világállamig. Ez konkréten azt jelenti, hogy amióta az önálló nemzetállamok a történelmi újkor kezdetétől (1642.) kialakultak; önmagukban hordozzák „eljövendő végzetüket”, miszerint a túlnépesedő Föld, az emberi civilizáció vagy a totális világkatasztrófa, vagy a totális egységesülés (globális világállam) felé tart. A kérdés ugyan még nem dőlt el végleg, de az igen, hogy a globalizáció immáron visszafordíthatatlan folyamat, amely lépésről lépésre korlátozza az önálló, szuverén nemzetállamok szabadságát, mozgásterét. A kulcsszavak ezért: globalizáció és integráció...
Tudomásul kell tehát vennünk, hogy Magyarország független, belső nemzeti életét is egyre inkább közvetlenül megszabják a külföldi, multinacionális és szupranacionális tényezők, erők, - miáltal (pl. jogharmonizációval) fokozatosan alkalmazkodnunk kell ahhoz az egységes világállamhoz, amelyben majd néhány évtized elteltével mindannyian élni fogunk. Ez - szükségszerű! Vannak azonban negatív „velejáró következmények” is, amiket célszerű lenne, és elvileg lehetséges is elkerülnünk...

A világtörténelmet nagyjából 1950-ig, látszólag közvetlenül a katonák (hadvezérek, militáns elnökök, népvezetők, stb.) alakították, ami egyre pusztítóbb (világ)háborúkhoz, egyre képtelenebb és igazságtalanabb békekötésekhez vezetett. A II. világháború befejeztével a nagyhatalmak „eldöntötték” - ilyesmi többé nem fordulhat elő. Az USA és a Szovjetúnió már atomfegyverekkel, hidrogénbombával, rakétaelhárító rakéta-rendszerekkel, csillagháborús fegyverkezéssel fenyegették egymást; a hidegháború a kölcsönös megsemmisítés rémes látomását vetítette előre, ami „erőegyensúlyt” teremtett. Mivel az elektronikus háború víziója egyszerű gombnyomogatássá silányította a hagyományos katonai stratégiát és taktikát, már lehetségessé vált „a katonák”, a szimpla katonai gondolkodás végleges száműzése a világpolitikából. A gombnyomogatás joga innentől „értelmiségiek” kezébe került. Amikor az 1980-as években a Szovjetúnió elveszítette a fegyverkezési versenyt, - a Varsói Szerződés, a KGST és a Szovjetúnió összeomlásával a világ stratégiai értelemben végérvényesen egypólusúvá vált, s ezzel az utolsó akadály is elhárult a világállam „bevezetése”, színre lépése elől. Talán éppen ezért történt az egész...

A történelmi középkort és az újkort egyformán az angol és a francia nemzet világméretű rivalizálása jellemezte. Anglia a brit korona égisze alatt előbb uralma alá hajtotta a szigeteket, s létrehozta Nagy-Britanniát (az írekkel máig hadiállapotban van!); majd a legkülönbözőbb tőkés gyarmatosító társaságai (pl. Brit Kereskedelmi és Tengerhajózási Hivatal, Brit Kelet-Indiai Társaság, stb.) révén erős, hatalmas gyarmatbirodalmat épített fel, - Észak-Amerikán át egészen Kanadáig. Kanadát az angolok „a franciákkal együtt” gyarmatosították, ami újabb konfliktusok sorozatát hozta a két történelmi nemzet között.
Franciaország is jelentős hódításokat mondhatott magáénak, de ezek egyrészt meg sem közelítették „az angol mértéket”, - másrészt nem bizonyultak tartósnak: a „birodalom” szétesett. Anglia a katonai megszállást mindig pénzügyi „kolonizálással” kombinálta, miáltal gazdasági és politikai befolyása a katonák távozása után is fennmaradt - mind a mai napig...
A két nagy nemzet közötti világbirodalmi konkurencia szellemi szinten a civil társaságok szabadkőműves háttérműhelyeiben, az Angol Nagypáholyban és a francia Grand Orient-ben folyt, - alapvetően ellentétes mentalitás és szisztéma szerint. Anglia globális hatalma már a középkorban létező valóság volt; a brit koronához való feltétlen hűség, a lojális royalizmus alapján. Franciaország nem ismerte el Anglia főlényét, ezért a Grand Orient „kifejlesztette a forradalmi technológiát”, amelyet első ízben 1774-től az amerikai függetlenségi harcban, majd 1789-ben a honi Nagy Francia Forradalomban próbáltak ki. A siker meglehetősen kétséges eredményeket hozott; hiába hirdették meg a „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” maszonista jelszavait, - a revolúció általános vérfürdőbe és totális káoszba torkollott, majd nem sokkal később Napóleon császárságához vezetett. Ezt a történelmi tételt a történetírás mind a mai napig nem volt képes megfejteni, s afféle spontán visszalépésként értékeli. A valóságban - ami a társadalmi káosz előállítását illeti - jól vizsgázott a Grand Orient forradalmi technológiája:  megérett a további exportra. Napóleon tábornok, majd császár világhódító hadjárata a francia eszmék globális kiterjesztését szolgálta: előbb Európára, azután lehetőség szerint az egész világra. Az angolok természetesen nem nézhették tétlenül „a francia reváns” kísérletét, amelynek végül Wellington herceg vetett véget Waterloo-nál... De a Grand Orient továbbra sem adta fel a harcot; előbb az 1848-as forradalmi hullám - amely igazából az Osztrák-Magyar Monarchia térdre kényszerítését készítette elő - szervezésében (Garibaldi, Martinovich, stb.) vállalt főszerepet, Marx pedig megfogalmazta a Kommunista Kiáltványt, ami már alapvetően Anglia és a brit világbirodalom, az angol kapitalizmus felbomlasztását célozta meg, belülről.
De sikeres volt - a Francia Forradalmat közvetlenül megelőző - észak-amerikai függetlenségi háború előszervezése is, ebben szintén a francia Grand Orient vitte a prímet. Hosszú évekig Észak-Amerikában és Kanadában is angol és francia (v.ö. pl.: LaFayette tábornok) reguláris alakulatok harcoltak egymással, váltakozó sikerrel; majd végül George Washington (szintén páholytag) seregei győztek az angolok ellen: megalakulhatott az Egyesült Államok... (Néhány évtizeddel később a levert magyar szabadságharc vezére, Kossuth Lajos is az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, s lett szintén a páholy tagja.)
S csak mindezek után jött a Grand Orient addig legbaloldalibb szervezése, a Párizsi Kommün, - 1871-ben... 
Az eddigiekből is jól látható a két történelmi nemzet háttérből irányító „agytrösztjeinek” eltérő történelmi szerepe, egymással engesztelhetetlenül szembenálló harcmodora: amíg a globális jobboldal „elődje”, az Angol Nagypáholy a korona szakrális uralmát, a brit világbirodalmat szervezte, - addig a Grand Orient, a felvilágosodott francia eszmék (a liberalizmus, és később a szociáldemokrácia) letéteményese „igyekezett felszedni” az angolszász világbirodalom alapjait; tekintve, hogy a francia érdekeket (mindenki más is, de) leginkább az angol terjeszkedés veszélyeztette. A Grand Orient, mint a globális baloldal „elődje” - miután átlátta, semmi esélye arra, hogy az Új Világrendet formálisan is francia alapokra helyezze - a tagadás gyakorlatára rendezkedett be: amit az  angolok organizáltak, megpróbálta azonnal dezorganizálni. Így alakult ki az alapvető történelmi kettősség: az Angol Nagypáholy a birodalomépítésben, - a francia Grand Orient pedig a forradalomszervezésben vált igazi nagymesterré.

Két, „hagyományosan diktatórikus hajlamú”, erősen katonai európai nagyhatalom - Németország és Oroszország - soha nem fért bele abba a dualisztikus világpolitikai képbe, amelyet a klasszikus angol-francia párbaj erőltetett rá a világra. Mind a kettő amolyan „rejtőzködő, nevető harmadik várományosként”, próbálkozott csak beleszólni a világuralmi leosztásba, - s a sors iróniája, hogy ezt mindig külön-külön tették (egészen a II. világháborút megelőző titkos Molotov-Riebentrop paktumig!), mert egyesült erővel boríthatták volna a kialakult status quo-t. Úgy is mondhatjuk, hogy ez az a két jelentős ország, amelyet az I. világháborúig sem az Angol Nagypáholy, sem a Grand Orient nem volt képes a saját befolyási övezetébe vonni (bár az orosz arisztokráciát már közel másfél évszázada sikeresen „fertőzték” a francia eszmék!); vagyis a puszta létük fenyegető kockázatot jelentett mindkét félnek... A szakrális háttérhatalom szempontjából az Amerikai Egyesült Államok mindig is grand- orient „felségterületnek” számított, - Nyugat-Európában pedig Franciaország „ellensúlyozta” az angolok világbirodalomra támaszkodó gazdasági és katonai fölényét. A két szembenálló fél „jól kiegészítette” - mint a rossz pénzt, ismerték - egymást; de az idilli alaphelyzetet megkeserítette a potenciális orosz és porosz veszély, mindamellett a Monarchia is zavaró „szeplő” volt csak Európa térképén. Meg is született a Grand Orient ördögi és zseniális terve, amelynek keretében 1914-ben (a merénylő Gavrilo Princip meggyilkolta a trónörökös Ferenc Ferdinándot) kiprovokálták az I. világháborút, amelyet azután a világtörténelem legaljasabb (trianoni) békeszerződésével zártak le, - feloszlatva ezzel az Osztrák-Magyar Monarchiát, szétdarabolva és megcsonkítva Magyarországot, vesztesnek nyilvánítva Németországot. A baljós emlékű XX. századot egy-részt az angolszász világbirodalmi törekvések kiteljesedése, másrészt az önmagát kizárólag vele szemben ellentételezni képes ún. „forradalmi szellem”, a munkás-és népfelkelések, illetve a nemzeti (vagy rendkívül ügyesen csak annak álcázott) szabadságharcok; az ezek szervezésére irányuló grandiózus és sikeres mesterkedések uralták egészen 1950-ig bezárólag.
Ezek a következők voltak:
 Az I. világháború és következményeinek kiprovokálása.
 A Nagy Októberi Forradalom megszervezése - külföldről.
 Hitler hatalomra juttatása Németországban.
 A német fasizmus és az orosz bolsevizmus konfliktusa.
Az I. világháború lezárása, a trianoni békekötés után a háború azonnal folytatódott tovább, csak más eszközökkel. Létrejött az újabb „zseniális” terv, ami monumentális kísérleti műhellyé változtatta a már addig is oly sokat szenvedett Oroszországot, Kelet-Európát, - majd később lángba borította egész Európát, s vele a fél világot... A háttérhatalom által (főként Amerikából) pénzelt Lenin ún. „bolsevik” terroristái 1917-ben megdöntötték a cár hatalmát, kommunista diktatúrát szerveztek: megalakult a Szovjetúnió. Hamarosan kiderült: a kommunizmus eszme-rendszere egyáltalában nem az osztálynélküli társadalmat, de még nem is a munkásosztály globális uralmát alapozza meg, hanem egy negatív (istentagadó töltésű), materialista és  centralizált hatalom (értsd: „demokratikus centralizmus”) egyeduralkodó világbirodalommá fejlesztésén dolgozik...
Nem egészen alaptalanul fogalmazta meg a XX. század 80-as éveiben Ronald Reagan amerikai elnök, hogy a Szovjetúnió „a Gonosz birodalma”. Addig azonban még sok minden történt.
Amennyire igaz, hogy a Szovjetúnió az izmosodó nemzetközi háttérhatalom által létrehozott mesterséges, kísérleti rezsim volt; - annál nyilvánvalóbb, hogy a kísérlet balul ütött ki: az orosz gólem függetlenítette magát, s új globális kockázattá vált. Olyanná, amelyet sürgősen fel kellett számolni...
Németország mindig is „beékelődött”, kényelmetlen, veszélyes hatalmi tényezőt jelentett, - Anglia és Franciaország között. Az csak növelte a probléma nagyságát, hogy a német gazdasági fejlődés a XX. században felgyorsult; s Németország - mivel nem volt saját gyarmatbirodalma - egyre „türelmetlenebbül” követelte a világ újrafelosztását, illetve abból „az őt megillető” részt. Ráadásul a vesztes I. világháború revánsista vágyakat, militarista hajlamokat is ébresztett a németekben, amit ügyes taktikával a kívánatos irányba lehetett terelni. Nem tévedünk, ha azonnal arra gondolunk - s ez már az Angol Nagypáholy és a Grand Orient bimbózó együttműködésének első kísérletére utal -, hogy a németországi fasizmust a nemzetközi háttér-erők már eleve azzal a titkos céllal segítették hatalomra (ma úgy mondanánk: szponzorálták!), hogy ellensúlyozza, s ha úgy adódik, - katonailag verje szét a Szovjetúniót. Az előzőekben már említett - a világ elől egészen az 1980-as évek végéig eltitkolt - Molotov-Riebentrop paktum (mint meg nem támadási szerződés) pontosan azt a hamis biztonság-érzetet volt hivatott kelteni az oroszokban, ami azután nagyon kellett a meglepetésszerű támadáshoz... De Hitler sem pont úgy viselkedett, ahogy előre eltervezték, - jóval a Szovjetúnió megtámadása (1941.) előtt Franciaországot is lerohanta. Az ismét csak „zseniálisnak” nevezhető terv szerint: Németország megtámadja és megsemmisíti a szovjet hatalmat, praktikusan a Szovjetúniót, - a megtámadott Szovjetúniót viszont állig fel kellett fegyverezni, hogy „a róka fogta csuka, csuka fogta róka” csapda bezáruljon; fasizmus és bolsevizmus egymást semmisítsék meg. Mint a történelmi tényekből jól tudjuk - ez esetben is „túllőttek” a célon. A felfegyverzés (első-sorban amerikai segítséggel) olyan jól sikerült, hogy a szovjet csapatok meg sem álltak Berlinig; a német fasizmust leverték, de a Szovjetúnió megerősödve, egyszer’s mind kelet-európai birodalom újdonsült „tulajdonosaként” került ki a II. világ-háborúból... Kialakult a kétpólusú világrend, s megkezdődött a vad fegyverkezési hajsza, a hidegháború korszaka a két atom-hatalom, a két rendszer között. Kényszerpályára lépett a világ!
Mert az egyiknek végül pusztulnia kellett...
Mint már említettem, - a világtörténelem két meghatározó és egyben szemben is álló háttér-hatalma: az Angol Nagypáholy és a francia Grand Orient (volt), - az előbbi az évszázadok során megszervezte (és stabilizálta) a brit világbirodalmat, míg az utóbbi rendre „negatív reflexiókkal”, forradalmak szításával válaszolt. Volt még egy utolsó, elkeseredett kísérlete!
Magyarország a Monarchia széthullása óta a világ rejtőzködő háttér-hatalmainak az egyik legfontosabb kísérleti terepe, „szellemi vámszabad-területe”. Hogyan kell ezt érteni?
A világhatalom évszázadok óta szerveződik, és ebben semmi „összeesküvés-elmélet” nincs; egyszerűen csak ez a hatalom immanens természete. Kizárólag csak azért nem lépett eddig a nagy nyilvánosság elé, mert komolyan tart attól, hogy pánik (emlékezzünk csak az USA-ban az Orson Welles rádiójáték miatti tömegpszichózisra!), hisztéria és világforradalom tör ki, amennyiben 6 milliárd ember egyszerre rádöbben a valóságra. Tudnunk kell, hogy: (1) A Föld abszolút és relatív értelemben is egyformán túlnépesedett. (2) A pénzügyi és az ökológiai rendszerek gyakorlatilag a közvetlen összeomlás előtt állnak. (3) A világ szegénysége ma már felszámolhatatlan problémát jelent, mert a világ-elit nem enged az elért életszínvonalából. (4) Politikai és katonai szempontból a Föld időzített bomba.
Ha mindezeket a tényeket beláttuk, nyomban érthetővé válik, miért törekszik a háttér-hatalom (a szellemi agytröszt) a totális hatalmi koncentrációra: azért, hogy nehogy irányíthatatlanná váljanak a meghatározó folyamatok. Vagy a totális hatalom, - vagy a totális káosz; ez itt a kérdés!
A hatalom végső koncentrációján azt a tendenciát értjük, hogy az emberiség fontos irányító pozícióiban dolgozó nagy tudású emberek már a XX. század eleje-közepe óta egyre tisztábban átlátják a vázolt összefüggéseket, s kétségbeesetten keresik a megoldást, miáltal elkerülhető a világtársadalmi kollapszus.
Az egységes világállam liberális önfejlődés útján, önmagától soha nem jön létre, vagy ha igen, nincs már elég idő „kivárni”; ezért aztán létre kell hozni, a világtársadalom (minden ország társadalmának) megfelelő befolyásolása, manipulációja útján. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy fokozatosan a Föld minden országában egységes pénzügyi, gazdasági, jogi, politikai és egyéb szabályokat kell bevezetni, s olyan kormányzatot kell a „hatalomba segíteni”, amelyet beavatottak vezetnek, akik értik az új idők szavát, egyetértenek a világállam koncepciójával és képesek is a kívánatos irányba vezetni a saját társadalmukat.
Ne higgyük, hogy a világállam elképzelése a kezdetektől fogva egységes volt; az egység ugyan folyamatosan alakul, de még nem teremtődött meg a mai napig! Az eddig ismert(etett) két legfontosabb (legalábbis 1950-ig szembenálló) háttér-hatalom mellé ugyanis - szintén nagyjából 1950. óta - felzárkózott egy harmadik, s ez a harmadik erősebbnek tűnik az előző kettőnél. Ez a (nevető) harmadik annyiban még gátlástalanabb és így még hatékonyabb a páholyoknál, mert már nem kell „mintegy szemérmesen” takargatnia farizeusi hitetlenségét, már nem is invitálják gúnyosan a Megváltót, hogy: „Gyere le, Krisztus, a keresztről, ha tudsz, s igyál velünk egy jó kupa vörösbort!” Az Illuminátusok Rendje, a féktelen libertariánizmus már nem keres pótcselekvéseket, - abszolút pragmatikusan minden hit helyébe a pénzfétis (az aranyborjú) bálványimádatát illeszti, s olyan egységes világvallás és politikai világrend felállítására törekszik, amelyben a hit csak szakrális, közös elmélkedés,  választani csak egyazon hatalom „két pártja” között lehet, az élet pedig munka és fogyasztás, semmi több. Az új rend olyan erős, hogy 1950-től több lépcsőben megszelídítette az Angol Nagypáholyt és a Grand Orientet is, - külön-külön...

A társadalmi rendszerek világméretű egységesítése, a népek szelíd beterelése egy közös, uniformizált karámba - nem megy előzetes kísérletek lefolytatása nélkül. Az egész XX. századi történelem tulajdonképpen az útkeresés, a tárgyi módszerek fokozatos tökéletesítése jegyében telt el. Belátható emellett, hogy az effajta kísérletezgetés borzalmas áldozatokat követel. A Francia Forradalom orgiaszerű vérfürdője, Napóleon császár  véres hadjáratai, a Hétéves Háború (angolok és franciák közt - Amerikában), a 48-as levert szabadságharcok, a Monarchia szétverése, - szolid előjáték voltak csupán a XX. század világ-háborúihoz, kommunista és fasiszta diktatúráihoz viszonyítva, mert ezek már a főpróbát jelentették. Tisztában vagyok azzal, hogy most mindazok, akik máig sem tudtak megszabadulni az ilyen vagy olyan, jobb-vagy baloldali szubjektív gyűlöletüktől, - fel fognak szisszenni a következő mondatban foglalt, összetett analógia olvastán! De nem lehet nem leírnom, mert az igazság mindig dialektikus. Krisztus keresztáldozata - mellyel bűneitől akarta megszabadítani az embereket - individuális értelemben megadta az egyes embernek a bűnbánat és a bűnbocsánat (a megtisztulás) lehetőségét, de kollektív értelemben már nem volt ilyen „hatékony”: az emberiséget nem tudta megváltani...
A zsidóság kollektív áldozata, a holocaust borzalmai adták az indítékot, a kiváltó okot ahhoz, hogy létrejöjjön a világállam.
A világ jól ezután sem fog működni, de legalább fennmarad...

Magyarország már a XX. század legelejétől kiváló kísérleti mű-helynek bizonyult egy egész nemzetet manipuláló kísérletek céljaira, legalábbis az alábbi kedvező adottságai folytán: 
 Földrajzi helyzete: kapu a kelet és a nyugat között.
 Centrális helyzetet foglal el Középkelet-Európában.
 Történelme világszinten egyedülállóan küzdelmes, hősies.
 Keleti gyökerű, nagy múltú nép, erős vérkeveredéssel.
 Asszimilációs és fennmaradási képessége kivételes.
 Hagyományőrző, befogadó, illúziókra hajlamos, hiszékeny keresztény nemzet, rendkívüli igazságérzettel, - de csekély szelekciós készséggel.
Hangsúlyozni kívánom, hogy a „történelmi kísérletek” tárgya soha nem az egyes ember, a személy, hanem a társadalom, a tömeg, a nép, a nemzet, a milliók, akiknek a közös motivációi, a különböző új jogszabályok hatásaként kiváltott viselkedése, mint szociológiai és szociál-pszichológiai tények képezik az elemzések, vizsgálatok tárgyát. Ilyen, és ehhez hasonló, nagy komplexitású kérdések vetődnek, illetve „tevődnek” fel, mint: 
 Vajon milyen időtartamú elnyomás (diktatúra) szükséges a nemzeti öntudat elhomályosításához, kiiktatásához?
 Mennyi és milyen szenvedést visel el egy nemzet, mielőtt forradalmi szervezkedésbe, szabadságharcba kezdene?
 Milyen mértékű, hány nemzedéknyi tiltás eredményeként irtható ki a lelkekből az istenhit maradványa is?
 Milyen szabályok bevezetésével zülleszthető szét a család?
 Mennyi kínzást bír el a nép bosszúvágy kialakulása nélkül?
 Mennyi nélkülözést bír el a nép a demokrácia égisze alatt?
 Mennyi mesterségesen támasztott szükséglet (fogyasztás) elégséges a nép igazság-vágyának elaltatásához?
 Miként tehető általánossá „a kettős mérce”, intézményessé az állami korrupció? Stb., stb....
A fenti és hasonló más kérdésekre azért kell(ett) minél előbb, akármilyen áldozatok árán is megtalálni s kikísérletezni a meg-felelő válaszokat, megoldásokat, hogy az eltérő társadalmi folyamatok világállami szisztéma szerinti uniformizálása még a nemzetállami keretek között, békés módszerekkel megvalósítható legyen, tehát elkerüljék a népfelkeléseket, a zavargásokat, a forradalmakat és a szabadságharcokat.
A világállam csak a béke jegyében, a népek és a nemzetek közös, önkéntes akaratából alakulhat meg, - erőszakkal soha.

Vegyük észre, hogy a liberalizmus a lényegét tekintve a világ egységesülésének szellemi „előszele”, fellazító ideológiája. Az egységes világ, az egységes világállam centralizált irányítása nem tűr meg olyan alapvető különbözőségeket, amelyek ma a nemzetállamok polgárainak gondolkodásmódját, viselkedését jellemzik, ezért az emberek mentalitását is egységesíteni kell. A világpolgárnak intellektuálisan és érzelmileg elsősorban a világállamhoz kell kötődnie, ezért aztán minden korábbi kötődése csak szükségtelen veszélyforrás, amelyet előbb-utóbb célszerű felszámolni. A „világpolgárság” az ember „felnőtté válásának”, személyiségének globális szintű fel-magasztosulása; a világállam teljes jogú polgára csak az lehet, aki levetkőzi „infantilis” és káros beidegződéseit. Az istenhit, a zárt családi modell és a „nacionalista” nemzeti öntudat csupa olyan idejétmúlt, paternalista hagyomány, amelyet nem vihetünk magunkkal létezésünk új szférájába. A globalizált világállamnak olyan talpraesett, kozmopolita világpolgárokra van szüksége, akik a világnyelvet beszélik, világszinten gondolkodnak, a világ bármelyik angolszász metropoliszában (New York, London, Párizs, Budapest) otthon érzik magukat, s üzleti kapcsolataikon, illetve bank-kártyáikon kívül nem kötődnek senkihez és semmihez.
Globalizáció, integráció, liberalizmus, kozmopolitizmus, multi-nacionalizmus rokonértelmű szavak; mind azt jelentik: nincs Isten, csak sok pénz, - otthonod az egész Glóbusz, családod az egész emberiség. Ne elégedetlenkedj, hanem fogyassz!

Említettem, hogy Magyarország már a XX. század eleje óta globális szociál-pszichológiai kísérleti műhely, ahol a világelit boszorkánykonyhájának lázas kotyvasztása folyik, azért, hogy kikísérletezzék a nemzetek egységesítésének technológiáját.
Túl a trianoni és a párizsi békeszerződéseken, ahol a Nyugat, mint nemzetek feletti rögtönítélő bíróság hirdetett ki a fejünkre halálos ítéletet, - Magyarországon nyilvánvalóan manipulatív beavatkozások is történtek, legalábbis az alábbi esetekben: 
 1919-ben, amikor is 133 napig uralkodott a „dicsőséges” Tanácsköztársaság, - Kun Béla és Szamuely Tibor.
 1947-ben, amikor is Rákosi, és kommunista, moszkovita klikkje került uralomra, a „kékcédulás” választás révén.   
 1956-ban, amikor is a Kommunista Párt ún. népi szárnya népfelkelést szervezett a liberális szárny ellen; melyből keserédes szabadságharc lett, amit végül is a szuezi csatorna helyett „tévedésből” Budapestre (a Dunához) vezényelt mongolok vertek le, a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével.
 1990-ben, amikor is „rendszerváltás” történt, amelynek révén (értsd: privatizáció) eltűnt a társadalmi tulajdon, de megmaradt, sőt, a többszörösére nőtt az államadósság. Amikor is „bátor és ifjú rendszerváltoztatók” rózsadombi paktumot kötöttek, hogy kiárusítsák az országot.
A Grand Orient szellemisége legalább öt mozzanatban érhető „tetten”: (1) A magyar kultúra elkötelezett képviselője. (2) Fő célja a nemzeti függetlenség kivívása (ezért forradalmak, nép-felkelések szervezése) és megőrzése. (3) „Békés” időszakban a társadalmi ellentmondások, a konfliktusok fel-és megoldása. (4) Jókapcsolat a kommunistákkal, szinte kriptokommunizmus. (5) Soha meg nem alkuvó harc a fellazító liberalizmus ellen.
Említettem, hogy 1950. után a világtörténelemben megszűnik az Angol Nagypáholy és a Grand Orient már hagyományosnak mondható ellentéte, egymás elleni harca, - de azt is, hogy volt utóbbinak még egy „utolsó dobása”. Ez volt a mi 1956-unk!
 A népfelkelést a Párt pártütő népi szárnya szervezte.
 A népi szárny (írók) volt a magyar kultúra letéteményese.
 A népi szárny eredetileg nem a szovjet elnyomás lerázását; csak a kommunizmus megreformálását tűzte ki célul. Csak hosszabb vívódások és véget nem érő békítési kísérletek után „sodródtak bele” a forradalomba.
 A népiek és a népfelkelés (a forradalom) soha nem irányult a szocialista rendszer megdöntésére, a kapitalizmus vissza-állítására. A győzelem a munkástanácsok győzelme volt.
 A harc párton belül mindvégig a liberális szárny ellen folyt, akik elárulták Nagy Imrét, s behívták a szovjet csapatokat.
Az 1956-os forradalom és népfelkelés tipikusan Grand Orient szervezés; nagyon sokban hasonlít a Francia Forradalom első, progresszív szakaszának sajátosságaihoz. Ami tipikusan magyar, az az, hogy a forradalom minden liberális ármány és uszítás ellenére minimális véráldozattal győzött. A magyarság nem állt bosszút az elnyomóin, - helyette naiv, hiszékeny és ártatlan maradt. Nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy a szovjet megszállás elleni öngyilkos szabadságharcba végül is a liberális szárny kergette bele a népieket - s velük a népet...
Uralmukat veszni látva döntöttek úgy: vesszen inkább minden.
A rendszerváltás (1990.) már egészen más műfaj volt.
Mint tudjuk, 1956. után már nincsenek forradalmak, nincsenek szabadságharcok. Nincs szükség rájuk, mert az emberiség, a demokrácia fejlődése eljutott a legmagasabb fokra, - amint azt Francis Fukuyama tömören leszögezte: a történelem véget ért. A rendszerváltást rendszerváltóink az Angol Nagypáholy és a francia Grand Orient globális kiegyezésének irányelvei szerint hajtották végre, amelyek az alábbiakban foglalhatók össze:
 A rendszerváltás nem forradalom, inkább békés folyamat, amelyet a megszűntetve megőrzés elve vezérel. 
 Mint komprádor burzsoáziát, - működőtőke-tulajdonhoz kell juttatni a volt kommunista nómenklatúrát.
 A kommunista rendszer által felvett dollárhitelek jelzálog-fedezeteként privatizálni kell a társadalmi tulajdont, vagyis át kell adni azt a piacokkal együtt a multinacionális cégeknek.
 Ki kell képezni (pl. Oxfordban) egy erőteljes, fiatal, politikai elitet, amely majd bevezeti Magyarországot a világállamba.
 A négyévenkénti parlamenti választások alkalmával felváltva győz az Angol Nagypáholy, illetve a Grand Orient csapata.
Antall után Horn jött, majd Orbán után - Medgyessy.
Az angol után - a francia.
Mindketten kaptak kitüntetéseket, - francia lovagkereszteket.
Medgyessy a megelőző években a francia Paribas tanácsadó-és bank részvénytársaság magyarországi rezidense volt.
Lovagkeresztjét a Franciaországért tett szolgálataiért kapta.
A vesztes Orbán pedig most népmozgalmat, polgári köröket szervez, hogy mihamarébb visszaszerezze elvesztett uralmát.
Sem Charles Windsor, sem Tony Blair nem segített rajta.
Mi, a nép, most is csak statisztálunk a saját kivégzésünkhöz.

Az életben talán a legdöbbenetesebb élmény, amikor spontán baráti összejövetelen szembetalálkozol addigi ellenségeddel, aki látszólag „békejobbját” nyújtja. Ami összetartozik, s eddig úgy látszott, hogy talán össze is nő, az most különválik; újból  saját útját járja az oroszlánháton parlamentbe jutott kisegér...
Fő, hogy az ellentét mindkét oldalán mindig mi álljunk!
Tudni kell, hogy a történelem már eljárt a történelmi páholyok felett is. Az új sikk - a liberalizmus. Hiába fogott össze a fent említett angol és francia agytröszt; az Illuminátus Rend az úr.
A Római Klub (nem Rottary Klub!) - akinek tagjai közé például Göncz Árpádot Kapolyi László ajánlotta be - már évtizedekkel ezelőtt „eldöntötte”: Magyarországon elég 8 millió magyar is...
Huszonkettő helyett csak húsz képviselői helyet fogunk kapni belépésünk után az Európai Parlamentben.
Vajon ez már a kívánatos létszámarány szerint értendő?!

Vác, 2002. július 10.                  

                                                    Czike László