Czike László

EMLÉKEZTETŐÜL:

Magyarország rózsaszín álom, a Polgár földi mennyországa

Még egy évvel korábban figyelmesen meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök koszakos országértékelő beszédjét a Magyar Televízióban, - 2001. február 1-jén. A kötelező tisztelettel.

Azután meghallgattam újra, két nappal később, - de semmi nem változott.
Vártam, hogy valamilyen komplex benyomást majd csak gyakorol rám, - ámde semmi ilyen nem történt. Megfoghatatlan volt, amit hallottam!
Konkrét, valós problémáinkról most sem esett szó, összegező értékelés most sem született, következtetések nem hangzottak el, a jövőbeli feladatok kijelölése sem történt meg, - fogalmam sem volt, mihez is kezdjek a virágillatú szóhalmazzal...
Sokat törtem a fejem, miképpen értelmezhető ez a zárt, gömbölyű, minden végén kerek és sima beszéd, mígnem aztán csak rájöttem a megoldásra.
A megértés kulcsa éppen a zártság feloldása! Alkotója ugyanis legfőképpen arra vigyázott, hogy ne maradjanak a beszédben elvarratlan szálak, amelyek mentén az egész szövődmény legombolyítható; így a mondatok taktikai remekművek.

Nincs más hátra, - a komplett beszédet totális szövegelemzésnek kell alávetnem, minden egyes mondatát legkisebb alkotóelemeire kell bontanom...
Az analízis így már azonnali eredményre vezetett: árulkodó címszavak törtek fel a mélyből, és mindjárt össze is álltak egy olyan egységes rendszerré, amelynek a politikai science fiction nevet adtam, - ismét a legnagyobb tisztelettel.

Beszédeit a miniszterelnök állítólag saját maga írja. Ez hiteles lehet!
Beszédje lényege meggyőzési kísérlet, - álmát, látomását akarja elhitetni velünk.
Hisz-e az álmaiban, vagy sem - ki tudhatja?! A szándéka azonban hiteles.
A beszéd lényegi tartalma, alappillérei és végkicsengése mégsem hihető.
A tételei ugyanis a valós életkörülményeinkhez szinte sehol nem kapcsolódnak.
Valószínűleg a messzi Amerikában is így van: a „Legfelsőbb Bíróság” által meg-választott ügyeletes hivatalos álmodozó soha nem látott szép új világ kecsegtető reményével, jövőlátásával, vízióival kápráztatja el a választóit; - győz, s az egész ciklus alatt a megvalósult álmok dicshimnuszát zengi, mintegy önmaga és csapata mellét döngetve, - miközben pedig a dolgok valójában alig-alig változnak...
Senki nem kéri rajta számon a be nem tartott ígéreteit, senki nem akarja a leplet lerántani a hamis látszatokról, - mindenki csendesen  teszi a dolgát.
Csak hát az USÁ-ban a minimálbérből (vagy a segélyből) meg lehet élni...
Magyarországon még az átlagbérből sem!

Pesti polgári vígalom
A civil együttműködés törzsi székhelye néhány év óta a Pesti Vígadó.
Két pattogó bejelentés, két patinás név - Mádl Ferenc és Orbán Viktor -, fogadás jobbról, és máris, kétszer is ünneplő tapsvihar: százak ujjonganak, mint család.
Már a legelején is meghallhattuk a fantasztikus, új Evangéliumot, amely szerint a kereszténység 2000, s a magyar állam is már 1000 éves, ami mégis millenium...
Az is kiderült, hogy a nemzedék és az emberöltő egymás szinonimái.

Múlt és jövő mezsgyéjén
Miniszterelnökünk az 1980-as évek végének Magyarországát viharvert hajóhoz hasonlította, amelyet elzálogosítottak, a hajókassza is eltűnt (hová tűntek a felvett milliárdos kölcsönök?), a kormánya gazdátlanul forog, alkatrészei javíthatatlanok, a fedélzeten senki nincs, - a parancsnoki híd is üres... A legénység (a lakosság) értetlenül bámul, hiszen 30-40 éven át is mindenki becsülettel tette a dolgát, s a vezetők is mindent rendben lévőnek mondtak... Mi történhetett mégis?!
A miniszterelnök erre egy ‘suta’ szót használt, mely már második nyelvi tovább-fejlesztése az eredetinek, mutatván, hogy évről-évre növekszik a tudatosság.
Éveken át rendszerváltásnak nevezték azt a forradalom nélküli átalakulást (vö.: például Antall József: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”), ami látszólagos spontaneitásával 1989-ben meglepetésként hatott a magyar társadalomra.
Ronald Reagan csillagháborús fegyverkezése tervszerűen térdre kényszerítette a Szovjetúniót, miáltal gazdaságilag a kommunista tábor egésze összeomlott. Ezért rendszert váltottunk, - s kényszer hatására áttértünk a kapitalizmusra.
Az 1990-es évek közepétől aztán a politikai szóhasználat apránként módosult, - a túl egyértelmű, 180 fokos fordulatot jelentő ‘váltás’ szótag ‘változássá’ alakult: a rendszerváltásból rendszerváltozás lett, mutatva a rezsim (jog)folytonosságát.
Orbán Viktor már rendszerváltoztatásról beszélt, ami vagy elszólás, - vagy nyílt kiállás: bátor politikai vállalkozók tudatosan megváltoztatták a jövőt...
Így 1990-ben „véget ért a múlt, és elkezdődött a jövő”, - a polgári fejlődés.

A bátor vállalkozás, a munka lovagjai
A hajó kasszája ugyan nem lett meg, - helyette nyitottak egy új, közöset, mondta a miniszterelnök. Ám nem vált világossá, hogy az a bizonyos kassza a rendszer-változtatáskor (!) vagy már az előző kormánynál tűnt el, dehát mégse legyünk telhetetlenek és okoskodók: annyi minden tűnt el mostanában, teljesen mindegy, hogy éppen melyik kasszáról beszélünk... Nem érthető az sem, hogy miből lett új kassza, és hogy az mitől közös, amikor nem mindenkié.
A hajó alkatrészeit mellesleg menetközben rendre kicserélték, nem szivárog már be a víz, eresztékei kitartanak, a fedélzeten lévők értelmét látják a munkájuknak, és már a kapitányi hídon is áll valaki. A hajót kiváltották a hitelezők cseppet sem szelíd öleléséből, tehát a bátor, titkos vállalkozás sikerrel járt. A szép új rend alapja a vállalkozó szellem, a bátorság és a munka.
Igazuk volt hát a bátraknak, akik vállalták az európai színvonalú munkavégzést, töredék bérért cserében. Együtt (kivel?) legyőzhetjük a tenger erejét...

Globalizáció, - amerikai nagybácsi nélkül
Noha a beszéd egyetlen mondattal sem emlékezett meg az európai integrációról - lehetett ez direkt bosszantás? -, mégsem lehet kétséges, hogy továbbra is töretlen lendülettel igyekszünk az Európai Únióba, hisz Orbán Viktor éppen a napokban kérte fel Horn Gyulát, lobbyzna (!) érdekünkben!
Más kérdés, hogy miniszterelnökünk szerint az Európai Únión kívül is van élet, - s ez a felismerés fontos lehet a mostani kijelentések tükrében is.
Alapos indokkal feltételezhetjük, hogy Magyarország újjáépített hajója a népek tengerén (ennek erejét kellene most együtt legyőznünk!) biztosan evickél a közös európai akol felé, ámde sajnos másokhoz képest jelentős hátránnyal. Mint meg-tudtuk: sem gazdag rokonunk nincs, mint a németeknek; sem amerikai nagy-bácsival nem rendelkezünk, - de mégcsak brüsszeli jóakaróink sincsenek.
(Horn Gyula ezirányú önzetlen segítsége bizony nagyon fontos lenne.)
„Csak a magunk erejében bízhatunk, s nem abban, hogy az élet könnyű.”

Árvíz és belvíz károk
Ez a bekezdés nem lírai betét kíván lenni, vagy egyéb intermezzó.
Elhangzott a miniszterelnöki beszédben, hogy mindjárt a ciklus elején elöntötte az országot a tiszai árvíz, majd utána az árvíz belvize és egyéb vizek (nem szólva az ökológiailag és anyagilag egyformán rendezetlen román ‘ciánküldeményről’), ami nagyon sok épületet, lakóházat, falut és tanyát is rombadöntött. Megtudtuk, hogy: „A baj lovon érkezik, de gyalog távozik.” - vagyis hogy az ország hajóját nem is szimbólikusan, hanem ténylegesen is újra csak elöntötte a tenger víz, más szóval kifejezve: újból víz alá kerültünk...
Viszont büszkén könyvelhettük el, hogy mára már minden árvíz-és belvízkár érte épületet újjáépítettünk, ami tényleg kicsit hihetetlenül nagy teljesítmény.

A kettőezredik év sikerei
Nem tudom, hogy ez a kínos és tudálékoskodó ‘kettőezerkedés’ pontosan mikor is kezdődött, de ez a ragály mára jobb körökben kötelező nyelvi szervilizmussá fejlődött. A számomra 2000 az kétezer, és mint évszámot, véletlenül sem fogom soha hétezernek elhallani. Az effajta modorosság mindig eleve gyanús...
Éppúgy, miként az is, hogy az ország miniszterelnöke a nagy nyilvánosság előtt miért csupán a tendenciózus mondanivalójába jól beilleszkedő, erősen szelektált gazdasági adatokat említi, miért csak makrogazdasági mutatókat elemez, amikor azok - saját beismerése szerint - sem mondanak semmit az egyszerű embereknek, ami a saját életükhez kapcsolható lenne.
Az is furcsa, hogy Orbán Viktor minden nagyszabású tézisének a bizonyítására, demonstrálására a kifejezetten ‘kedvező’ makrogazdasági mutatókat használja, hiszen köztudottan nem közgazdász. Ennyire Matolcsyra bizza magát?!
Az ügyvéd kritikátlan beszámolójából megtudhattuk, hogy minden jónak a forrása az a hatalmas gazdasági növekedés, aminek az eredményeként kivergődtünk az adósságcsapdából, - „bár ez a teher még nagy”. Hallhattuk, hogy az adósságunk mértéke „60 %-ról 20 %-ra csökkent”, - csupáncsak csak az nem derült ki, hogy mihez képest... Ilyenformán a szakállas Hofi-vicc analógiájára hasznosabb  lenne, ha a kapitány máskor jóelőre megkérdezné a kazánfűtőjét, hogy: ‘mi 60?’, nem tartva az esetleges visszakérdezéstől, hogy: ‘miért, mi mennyi?’. Alkalmazva erre az esetre a beszéd egyik bölcs mondását, miszerint: „Nem vagyunk már olyan fiatalok, hogy mindent tudjunk...” Nem bizony!
A legeslegnagyobb vívmányként említette a miniszterelnökünk, hogy a jelentős növekedést - gazdasági fejlődésünk során első ízben - úgy sikerült elérnünk, hogy a külgazdasági egyensúlyunk sem borult fel. Sok még a tennivalónk - épp ez az, aminek a tételes megismerését hiába vártuk! -, de a fordulat nyilvánvaló.
„Csak a nehezén vagyunk túl, s nem a nagyján.” - figyelmeztetett becses mind-annyiunkat, mintegy rébusz formájában...

Szép új világrend
A miniszterelnök szerint a rendszerváltoztatás óta eltelt 10-12 év már elégséges időtartam ahhoz, hogy a tudós emberek elemzéseik alapján levonják a megfelelő következtetéseket: mi is történik velünk?
Mi is az a másik rendszer, ahová a rendszerváltoztatás után, a bátrak álmainak megvalósítása révén el fogunk jutni? (Álomfejtés következik hát.)
Mint az előzményekből kiderült: német, amerikai és belga barátunk nincs.
Egy tekintélyes brit lap (melyik?) viszont azt írja (idézi Orbán miniszterelnök), hogy: „Magyarország a kelet-európai rendszerváltás legfényesebb csillaga.”
Az új világ - amelyet a vállalkozói szellem, a munka és a bátorság épít majd fel - a család köré szerveződik, hiszen mindenki egyetérthet abban, hogy a szabadság és a boldogság szubjektív érzése kizárólag csak a szeretet, az összetartozás = a család közös élménye alapján élhető meg, illetve érhető el, alakulhat ki.
Az új világrend legerősebb pillére a munka, - vagyis: „Dolgozzatok csak szépen, a siker majd nem marad el!” Ez a lózung sem ismeretlen előttünk. Mint Orbán Viktor is megerősítette, - az emberek túlnyomó többsége az elmúlt 30-40 évben is tette a dolgát. Nevezetesen a társadalmi tulajdon gyarapításán munkálkodott, amiről aztán 1990-ben váratlanul kiderült, hogy az államé, s a bátrak privatizáció címén az egészet - sőt, még annál többet is! - önkényesen arra fordították, hogy ‘a hánykolódó hajónkat’ kiváltsák a külföldi zálogból. A valós eredményt látva, lehet, hogy gazdaságosabb lett volna egészen újat építeni...
Az új rend(szer) deklarált alappillérei: a munka, a tanulás és a rend.
Tekintve, hogy jómagam már az ún. ‘átkos rendszerben’ is felnőtt, dolgozó és családos ember voltam (eleinte 0 szobával, 0 kerékkel és 6 gyermekkel), - talán némi joggal emlékezhetem vissza az akkori, valóságos állapotokra...
Az a rendszer egyetlen hazugságra épült, így tulajdonképpen végtelenül egyszerű és kiismerhető volt, szemben ezzel a maival, melynek az eszmei alapja végtelenül bonyolult, áttekinthetetlen szövevény: a kiváltságosok okkult-szakrális hatalma.
Akkoriban elég volt annyit tudni, hogy mindennek az alfája és omegája a nagy-szerű Szovjetúnió, - ez elég is lehetett egy gömbölyű élet-karrierhez.
Ma minden hazugság relatív, - senkiről és semmiről nem tudhatod tartós és teljes biztonsággal: kicsoda és micsoda, s mivé válik majd valójában, ha lehull az álarc.
A munka előtérbe állítása (a társadalom, a vállalkozás és az üzlet működésének német és távolkeleti, főként japán modelljének preferálása, szemben a spekulatív amerikaival) sem új, originális kísérlet. Elég emlékeztetnem arra, hogy a munka-értékelméletet úgy 150 évvel ezelőtt még az a Marx Károly dolgozta ki, akinek az integrált eszmerendszerét a kommunista diktatúra - önkényesen és hamisan - saját filozófiai, ideológiai alapjául választotta ki.
A tanulás forszírozása sem újkeletű követelmény. Egykoron a nagy V. I. Lenin mondta: „Tanulni, tanulni, tanulni!”. Bizony mondom: tőle is lehetett, lett volna mit.
A rend alapvetően a biztonságérzetet, a közbiztonságot jelenti, amellyel - hiszen már csíráiban sem létezik! - ma még puszta jelszóként sem célszerű ‘dicsekedni’, nem szólva, hogy ez a szó a tolerancia erőszakos ellentéteként is értelmezhető. Erőszakos rend volt ugyanis a fasiszta diktatúrában éppúgy, mint a kommunista rezsimben, node az effajta ‘rendekből’ valóban elegünk lett mindörökre! Lehet persze, hogy az ún. ‘robbantásos merényletek’ száma örvendetesen csökkent, - ám a társadalom közbiztonsága nem feltétlenül javult attól, hogy némelyek (lásd: ‘megélhetési politikusok’) teszem azt pokolgép helyett dokumentumokkal tömik ki az aktatáskájukat. Azt pedig aztán végképp kötve hiszem, hogy ezt a munkára és tanulásra ‘épülő rendet’ tényleg a családi összetartozás érzése tartja egyben. A magyar családok többsége anyagi és erkölcsi értelemben még soha nem volt olyan szétesett állapotban, mint ma. Az ún. ‘létező szocializmus’ társadalma a késő-kádári korszakban sokkal inkább apellált a családi összetartozásra, mint ez a mai... Kifejezetten anakronisztikus tehát rendről szónokolni egy olyan viharvert, elszegényedett országban, amelynek a lakossága túlnyomórészt napi megélhetési gondokkal küszködik, és amelynek társadalmi létét átitatta a politikai korrupció, a vállalkozásnak csúfolt ügyeskedés, és fő ‘szervező’ elve az önző divergencia.

A szegénység csökkenő mélysége
A miniszterelnök az országértékelő beszédjében egyenesen azt állítja, hogy 1999. óta megállt a magyar családok vagyoni-jövedelmi polarizációja, vagyis az a tíz év óta tartó nemkívánatos folyamat, amelynek során a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek. Vagyishát szerinte a kormánya alatt nem nőttek a polgárok közötti jövedelmi-vagyoni különbségek... Ez pedig egyszerűen nem felel meg a valóságnak - tévedés, vagy demagógia. Mert: (1) Egy-két év alatt jelentős változások még a legradikálisabb intézkedésekkel sem érhetők el, már-pedig ilyenek nem is voltak. (2) Ha voltak ilyen irányú jelentős változások, azok 1-2 év alatt nem mérhetők. (3) Egyáltalán: egyetlen réteg reáljövedelme sem nőtt ‘ilyen érezhető’ mértékben, így a növekmény-különbség mértéke elhanyagolható, még akkor is, ha az iránya egyébként pozitív, vagyis a különbséget csökkentő. (4) A Kormány intézkedései kizárólag a költségvetési szféra dolgozóinak jövedelmi viszonyait képesek befolyásolni (generálisan átrendezni azt sem!), az üzleti szféra ilyetén helyzetéről még csak megbízható adatai sincsenek. Amit szeretnél, és amit elérsz, - az nem ugyanaz... A magyarországi jövedelmi polarizáció mértéke világ-méretekben is példátlan, egyedülálló, - a legkisebb és a legnagyobb jövedelmek 200-300-szoros különbséget mutatnak! Nehezen hihető, hogy csökkent volna a szegénység mélysége, mikor éppen a Fidesz-ciklusban alakulhattak ki a 10 millió forintos havi bankár-illetmények, vagy éppen a veszteségre veszteséget halmozó magyar közszolgálati televízió ifjú elnökének 3 milliós fizetése. Nem valószínű, hogy a kisnyugdíjasok, a nagycsaládosok és a minimálbérből élők jövedelem-dinamikája meghaladta volna a menedzser-rétegét. Orbán Viktor szerint ma már ‘csupán’ minden ötödik gyermek születik szegénységbe. Kérdés persze, hogy mit tekintsünk szegénységnek? A méltán népszerű Jakupcsek-tévévetélkedőben az első helyes válaszra közüzemi számlákat (villany, gázfűtés, biztosítás) szoktak kifizetni, amelyek összege 15 és 30 ezer forint között szóródik, ami egy átlagos háztartás reális adata, csak hát egy adott hónapban több ilyen számlát is ki kell egyenlíteni! No mármost vessük csak össze ezekkel az összegekkel a minimálbér december 31-ikéig még 25.500.- forintos havi összegét, a kisnyugdíjak 20-25 ezer forint közötti havi összegét, vagy akármilyen segélyek és pótlékok összegeit,  és azt, hogy az aktív keresők havi bruttó bére sem több, mint 80-100 ezer forint!
Látni fogjuk, hogy nálunk az árak és a bérek, a jövedelmek és a kötelezettségek nincsenek azonos dimenzióban, a havi bér nagyjából maradéktalanul elfolyik...
Hamis állítás az, hogy Magyaroszágon a rendszerváltás (1989-1990.) óta minden réteg egyaránt szegényebbé vált volna, - a jövedelmek polarizációja tehát ‘ezen belül’ zajlott le. Nem! A jövedelmek átlagos szintje mintegy 30-40 %-ot zuhant, s így reálértékben visszaesett kb. az 1969-es szintre; nagyjából éppen úgy, akár az egész GDP. Vagyis a jövedelmek polarizációja 1990-től úgy ment végbe, hogy miközben néhány ezren mesés gazdagságra, milliárdos vagyonokra, 200-300-szoros jövedelemre tettek szert, addig százezrek maradtak állás és jövedelem nélkül, vagy jövedelmük messze a létminimum alá süllyedt, - olyan mélységekbe, ahonnan már nincs felemelkedés. Mi a szegénység?! A növekvő hajléktalanság, a hiányos ruházat, az állandó éhezés, a fűtetlen lakás, a vagyontalanság, a totális eladósodás, az élettávlatok teljes hiánya, a fogyasztás igénytelensége, - vagy egy szerény, de biztonságos életvitel?! Mert azért ne felejtsük el, hogy az 1970-es években Magyarországon összkomfortos állami lakást kaphatott bárki/mindenki, és ingyen, - akinek már 3 gyermeke megszületett. Az akkori átlagbérből + családi pótlékból ezt a három gyermeket minden gond és szűkösség nélkül fel lehetett nevelni, és még csak a hűségesküt sem kellett letenni az ún. ‘átkos’ rendszernek!
Mikor érjük el újra az 1970-es évek paradicsomi szegénységét?! A 3 gyermekes családok jövedelme tavaly - Orbán szerint így olvashattuk a Népszabadságban is! - 40 %-kal nőtt... Mihez képest?! Nos, így fénylik ma Kelet-Európa legfényesebb csillaga, ahol főnyeremény nyugatról befektetni, hiszen adókat nem kell fizetni, a profit szabadon kivihető, szakszervezeti ellenállás nincsen, a pénzmosásnak meg nincs korlátja, a munkaerő magasan kvalifikált, viszont a bérek csak az európai átlag hatodát-nyolcadát teszik ki, így minden tőkekihelyezés gyorsan visszatérül.

 A nagyjának a neheze
Orbán miniszterelnök szerint - hála a Kormány elmúlt 2 évi erőfeszítéseinek, s a bátraknak, akik hajlandók voltak töredékbérért is európai színvonalon teljesíteni - „túl vagyunk a nehezén, de nem a nagyján”. Teljesen tanácstalan vagyok; nem tudom, mi az ‘a neheze’, amin túl vagyunk...?
Ha arra gondolok, hogy minden korábbi illúziónk szertefoszlott - ami már a dolog természetéből fakadóan soha többé nem ismétlődhet meg -, úgy talán lehetséges, hogy legalábbis pszichikailag: ez volt ‘a neheze’... Ugyanakkor el sem tudom képzelni, hogy mi lehet ‘a nagyja’, ami még ezután jön?! Valami olyasmi lehet, - hogy noha már túl vagyunk a közelgő oltári nagy pofon okozta első döbbeneten, de végképp a padlóra kerülni csak most fogunk?! Lehetséges, hogy Orbán Viktor tud valamit, amit kimondani nem lehet, mert nincs rá szó, és nincsen képzelet?! Majd később fogják csak kihirdetni?  
Megint felrobban a csernobili atomerőmű, mégis fel kell építenünk a nagymarosi vízierőművet, megtámadjuk Szerbiát, visszakérjük Erdélyt, a Fidesz mégis össze-áll a MIÉP-pel, nagykoalícióra lép az MSZP-vel, - vagy netántán újabb rendszer-váltásra készülünk? Vagy mégsem vesznek fel minket az Únióba?!
Mert hát ‘a nagyjának a neheze’ puszta említésétől is lúdbőrzik a hátunk...

Mindenkinek juthassék (sic!) munkahely
A miniszterelnök - mintha csak akasztott ember házában említené meg a kötelet! (már ti. a munkanélküliség a kapitalizmus, a kapitalisták kényszerű ‘találmánya’) - David Rockefellert idézte: „A világ minden embernek tartozik azzal, hogy a saját munkájával kereshesse meg a kenyerét.”
(De mivel tartozik a ‘világnak’ D. R., - és nekünk, magyaroknak Orbán Viktor?!)
Részletesen beszámolt arról is, hogy milyen indítékok vezették a kormányzatot a minimálbér 40 ezer forint/hó összegre történt felemelésében, - azon túlmenően, hogy a tisztességes munkáért tisztességes bér jár. Az a lényeg, hogy a minimálbér összegét jóval a munkanélküli segély összege fölé emelték, - főként azért, hogy egyáltalán érdemes legyen segély helyett munkába állni. - magyarázta... Érthető.
Ettől persze érdemesebb nem lett, csak mindkettő/akármelyik fáradságosabb; - a tisztességről pedig szó ne essék! (1) Segélyt nem adnak, csak ha igazolod, hogy a minimálbérért sem tudtál munkába állni. (2) Ha munkába is állsz, a minimálbérből nem marad sokkal több a segélynél, - amiért dolgozni, bejárni sem kellett volna. (3) A minimálbérből vagy a segélyből megélni ma is változatlanul lehetetlen...
A minimálbér felemelése viszont elképesztő mértékű bérfeszültségeket indukált az amúgyis összeomlott költségvetésű egészségügyben, s még az idén tönkreteszi a még működő kisvállalkozások minimum egyharmadát is.
A továbbiakban felsejlett a miniszterelnök fantasztikus munkaügyi víziója, mely szerint Magyarországon már ma is több-tízezer betöltetlen állás van, mert: „A gazdasági növekedés magas üteme felszívja a munkaerőtartalékot, és a jövőkép az, hogy így nem lesz elég munkáskéz! A vállalatok jelentős része már most is külföldről fedezi pótlólagos munkaerő-szükségletét.”
Tény és való, hogy a multinacionális társaságok magas arányban foglalkoztatnak elsősorban román és lengyel illetőségű vendégmunkásokat - legálisan és feketén egyaránt -, de ennek nem a helyi, magyar munkaerő hiánya az igazi oka, hanem, hogy így a gyalázatosan alacsony magyar bér összegének a felét-kétharmadát is megtakarítják, s ezáltal újabb extraprofithoz jutnak.  

A megtorpant egészségügy
Sajnálatos tényként hangzott el, hogy a kezdeti lendület megtört, - a társadalom-biztosítási önkormányzatok felszámolása óta bizony megtorpant az egészségügy reformja. Sokan nem értjük, miről van szó, hiszen az egészségügyben 2 év óta az égvilágon semmi pozitív nem történt, viszont már a legeslegutolsó pénztartalékok is régen kimerültek. Jómagam speciel már régen elveszítettem Ariadné fonalát, - utoljára arra emlékszem, hogy itt is eltűnt a kassza, kiürült a széf, Simsa Péter pl. elmenekült, stb... Eszembe jut néha még, hogy időnként fel-feltűnik Cser Ágnes, pert nyer, majd mégse helyezik vissza, mindenesetre a szakszervezet élén életre-valóbb, mint a felső irányítás...
Ám a nyugdíjasoknak is elérhető gyógyszerárak sajnos soha többé nem lesznek. 
 
Üzenet a romáknak
Orbán Viktor leszögezte: a cigány (roma) családoknak is mindenekelőtt munka-lehetőségre van szükségük, s a gyerekeknek ösztöndíjra a továbbtanuláshoz.
Már jelenleg is sok ezer roma gyerek részesül állami ösztöndíjban.
Tekintettel arra, hogy az új államrend stabil alapja a munka és a tanulás; nyilván ugyanaz a perspektíva nyílik meg a társadalom munkamegosztásába beilleszkedni igyekvő romák számára, mint bárki másnak: a dolgozó felnőtteknek a munka-nélküli segély helyett kezdetként a minimálbér, a tehetséges gyerekeknek állami ösztöndíj, hogy megkülönböztetés nélkül tanulhassanak és érvényesülhessenek. Ne külföldön keressék ezek után a boldogulás útját, és hogyha komolyan tanulni vágynak, - Strassbourg helyett inkább Oxford felé igyekezzenek...
Torgyán családi gazdaságai
A miniszterelnök végül is hitet tett a nagybirtok termőföldek felaprózása mellett, minek értelmében a helyben lakó (kis)gazdákat kell földhöz juttatni. Követendő példaként állította a magyar mezőgazdaság tulajdonosi és szerkezeti fejlődése elé az Európai Únióban eredményesen működő dán és francia modellt, amelynek jól bevált szabályait a hazai körülményekhez kell igazítani. Csak azt nem mondta meg, hogy a még alig-alig létező családi gazdaságok hogyan alkossanak olyan méretű üzemnagyságot, amellyel versenyképesek lehetnek az Európai Únióban is, illetve hogyan jussanak hozzá a szükséges beruházási hitelekhez, ami a technikai fejlesztés nélkülözhetetlen feltétele.
Nem esett szó arról, hová lettek az elmúlt 2 évben a mezőgazdaságba invesztált százmilliárdok;  - milyen hatékonysággal várható a visszatérülésük.  
Azt sem tudjuk, hogy a magyar mezőgazdaság grandiózus átalakítását, reformját ki folytatja majd tovább, - Torgyán miniszter távozása után...
Nélküle kútba esni látszik a grandiózus chilei cseresznyeüzlet nyélbeütése is.

A tudás és a jellem építőmesterei
Mivel az új rend a munka és a tanulás társadalma, kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy gyermekeink nevelése, orientációja a tudás és a jellem megszerzése, meg-szilárdítása érdekében/irányában történjék.
Hogy ez mennyire nehéz lesz, - kiderül a következőkből.

A szigor türelmi zónája
Orbán Viktor a beszédjében foglalt fejtegetései révén beavatott bennünket a köz-renddel kapcsolatos filozófiai munkásságába, tépelődéseibe. Felvetette a kérdést, hogy a szigor vagy a megértés (a tolerancia) legyen-e a rend (a közrend) alapja és garanciája? Megelégedetten állapította meg, s így következtethettünk filozófiai alapállására is: „Biztosan fontos szerepet játszott a közrend, a közbiztonság most tapasztalt megszilárdulásában, hogy a törvénytisztelés, mint viselkedési minta vonzóbbá vált, ám mégiscsak a törvénykezés (az igazságszolgáltatás) szigorítása  az eredményesebb rendőri felderítés lehetett a siker záloga, minek következtében csökkent a bűncselekmények száma.”   
Magára vessen, aki nem látja át a fentiek nyilvánvaló igazságát!
A lényeg, hogy a titoksértők, a személyiségi jogsértők - pl. a Pallag Lászlók - mielőbb elnyerhessék a méltó büntetésüket; egyébként amit lehet titkosítsunk, el-kenjünk, végtelenre nyújtsunk: nehogy bármi valaha is kiderülhessen...

Egységes nemzeti lélek
Egyértelművé vált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tényleg néhai Antall József szellemiségének méltó örököse,  kicsivel megkésett reinkarnációja.
Elmondta: rádöbbent arra (mikor?), hogy a határon túli magyarság nem teher, hanem külső erőforrás a számunkra, amelyből bátran meríthetünk.
Újra hitet tett a nemzeti újraegyesítés mellett is, kérve az ún. ‘státusz-törvény’ parlamenti megszavazását. (Csak aztán válaszként nehogy újabb adag friss cián érkezzen  a Tiszán  Romániából!) Feltűnés nélkül közölte, hogy Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar álmában minden magyar benne volt...!  
Orbán Viktor ezzel lélekben szintén 15 millió magyar miniszterelnökévé vált.

Széchenyi-terv, a zakatoló motor
Megtudhattuk, hogy a titokzatos Széchenyi-terv, a gazdasági növekedés zakatoló motorja többszáz-milliárd forint költségvetési pénz befektetését irányozza elő infrastruktúrális beruházásokra (autópályák, informatika), közös stumpfi álmaink megvalósítására, mely álmok a legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf álmai is voltak...
A Széchenyi-terv lesz a legfontosabb összefogó, nemzetépítő erő.
Az összegről eszembe jutott, hogy a körkörös bankkonszolidáció összességében ennek a jó négy-ötszörösébe került, - mégsem vált a nemzetet összefogó erővé, a VIP-lista sem... Igaz, hogy nem szerepelt gróf Széchenyi István álmaiban sem!

A XX. századot Budapesten csinálták
Ezt olvasta a miniszterelnök a Nature folyóiratban Magyarországról, - mintegy ‘a hely szelleme’ hízelgő jellemzéseként. A számítógép, a nukleáris energia, a hologram és a C-vitamin ‘magyar’ feltalálóira gondolt...
Csakhogy mindezeket egyáltalán nem ‘Budapesten’ fedezték fel!
Akkor már sokkal inkább ez a Széchenyi-terv legyen a nemzet építő összefogója, mintsem a magyar szempontból katasztrofálisan tragikus XX. század, melyet hála Istennek, talán mégsem egészen mi csináltunk!

A beszéd tartalmi összegzése
 Gyermekien naív, ártatlan álmodozás - vagy annak ügyes látszata.
 Tudatosan elkerüli a vita-pontokat, a problémákat, a konfrontációt.
 Teljes mértékben csalódott a külföldben.
 Gazdasági tanácsadói öt éve félrevezetik.
 Nem ismeri, vagy elfelejtette a polgárok napi megélhetési gondjait.
 Látszólag komolyan hiszi, amit mond - vagyis tökéletes médium.
 Kiváló politikus, ragyogó taktikai érzékkel, - de cseppet sem stratéga.
 Nincs koncepciója, a jövőképe kétes és homályos - távoli ködbe vész.
 A politikai környezet jelentőségét bagatellizálja, ami súlyos taktikai hiba.
 Antall Józsefet követné, aki viszont nem hagyott elég pontos iránymutatást...