Czike László

          Atomsugárzás és aromás szénhidrogének
                         az allergia, a rák és a vírus-mutációk okozói

A torkom s gégém elleni frontális támadás még a Kádár-rendszerben kezdődött...
Azzal, hogy 1986. április 26-ikán felrobbant a csernobili atomerőmű (Ukrajna) 4-es reaktor-blokkja. A reaktor hibás fűtő-elemei (grafit-porba ágyazott plutónium-rudak) túlmelegedtek, emellett meghibásodott az érzékelő jelzőrendszer, továbbá nem működött megfelelően az atomreakciót vész esetén leállító automatika, - így a hűtővíz szintén túlmelegedett, majd az egész blokk működése vezérelhetetlenné vált. Az atomreakció elszabadult, s Csernobil felett hamarosan radioaktív felhők, gomolygó füstoszlopok jelentek meg. Magyarország lakosai sem a robbanásról, sem annak várható következményeiről nem tudtak, s nem sejtettek semmit...
Az a tavasz szebb volt talán minden korábbinál! Háromnapos ünnep ígérkezett, - s ha jól emlékszem április 29-30. és május 1. éppen szombat-vasárnap és hétfőre esett. A Szabad Európa Rádió persze bemondta az atomerőmű-baleset tényét, sőt figyelmeztette is a magyar lakosságot: az ünnepen ne menjünk a természetbe, a gyerekeket se engedjük le a játszótérre (különösen ne a homokozóba!), - és ne együnk friss zöldséget, főként például salátás hamburgert! Felhívták arra is a figyelmünket, hogy a feltételezett radioaktív sugárzás ellen jód-tablettákkal lehet védekezni, kvázi megelőző céllal (a jód megköti magában a sugárzást, és kiürül a szervezetből). A szocialista kormány minden állami munkahelyen - 1986-ban ez a munkahelyek közel 100 %-át jelentette! - arról tájékoztatta a dolgozókat: semmi nem történt, aljas nyugati-imperialista híresztelés az egész, vagyis veszélytelenül ünnepelhetjük május 1-jét a gyönyörű tavaszban, a szabad ég alatt. Jómagam sem hittem ‘az imperialista propagandának’: irány tehát a festői Dunakanyar!
Tudnivaló, hogy 1-2 napig tényleg nem leselkedett komolyabb veszély senkire a netán kirándulók közül, hiszen Csernobil és Kijev (tőlünk légvonalban cca. 700 kilométer) térségében kedvező széljárás ígérkezett; magyarán a radioaktív felhők nem közeledtek Magyarország felé (természetesen ez is csak utólag derült ki). De sajnos pár nap múlva megfordult a szélirány, minek következtében április 29-30. körül az első radioaktív felhők Salgótarján felett beléptek a magyar légtérbe. Ami azt is jelenti, hogy 6 gyermekemmel, népes családommal nagyjából éppen akkor és ott tartózkodtunk a szabad ég alatt, amikor - ha csapadék nem is esett (szép, verőfényes nap volt mind a három!), de - a reggeli harmat már akár szennyezett is lehetett a Csernobilból származó sugárzó pernyétől! Hangsúlyozom: az igazi veszélyről nem tudtunk semmit - mint utóbb kiderült, az akkori tömegtájékoztatás a szovjetekkel cinkosan hallgatott, vagy hazudott, mint a vízfolyás! -, a Szabad Európa Rádiónak pedig nem hittünk. Tárgyi ismereteink egyáltalán nem lévén, - nem vettük komolyan az egész ügyet. Akkoriban békásmegyeri lakásunkban tucat kanári-madarat is tenyésztettem (épp elkezdődött a költési szezon!), s egyszerűen nem bírtam megállni, hogy egész nylon-szatyornyit ne vigyek haza fészekaljnak a gyönyörű üde-zöld, harmatos-friss pázsitból, amelyet a tahi Duna-parton téptem...
Az emberek, feleségem és a gyermekeink ‘épp bőrrel’ megúszták az utólag még felelőtlennek is nevezhető kirándulást, ám a kanárik sajnos nem. Azon a tavaszon nem sikerült a szaporítás - kiváló tenyész-madaraim meddőnek bizonyultak. Sok tojás üres maradt; a többiben pedig befulladtak a kikelni erőtlen fiókák. Nem volt fogalmam sem róla, hogy valójában mi is történhetett...
Aztán hetekkel később váratlanul begyulladt a torkom. Makacs torokgyulladásom semmitől nem akart elmúlni; sem az egymás utáni három féle antibiotikum-kúra, sem a gyakori ecsetelések nem segítettek. Az orvosok szerint ‘allergiás-eredetű’ gyulladás (fertőzésről szó sem volt) egyre lejjebb húzódott, s gége-gyulladássá fajult, ami rendkívül aggasztó ‘spontán tüneteket’ is produkált. Ha valaki például a közelemben rágyújtott egy cigarettára; azonnal krónikus köhögési roham fogott el, - mikor pedig a fiammal a Hungaroringen élveztük a Forma 1-es autóversenyt, Senna, Piquet, Prost és Mansell gigászi küzdelmét, fokozatosan gége-ödémám is lett a kipufogó-gáztól! Orvoshoz nem kényszerültem, de sem beszélni, sem nyelni nem tudtam a verseny végéig, csak nagy kínlódások árán. Furcsa betegségem úgy másfél évig is eltartott; csak akkor enyhült, illetve ‘múlt el’, amikor többször több hetes nyálkahártya-erősítő inhaláló-kúrára utaltak be a Gellért fürdőbe. Mindezek után soha többé nem voltam képes cigarettára gyújtani; köszönöm Csernobilnak! Megjegyzem még, hogy az én problémámmal egyidejűleg - megfigyelhettem! - az orvosi rendelők, illetve a kórházak gégészetei dugig voltak hasonló panaszokkal jelentkező betegekkel. Rejtélyes és krónikus torok-és gégegyulladásokkal. Ma is érzékeny a torkom és a gégém, de ez a torok-csakrám, vagy egy másik történet...                    

A napok mindenképpen egyik legizgalmasabb híre, ami a paksi atomerőműben történt. Semmi különös, mondják a hírmagyarázatok (lásd pl.: április 20-ikán, a Tv2 ‘Aktív’ című műsorában!), csak annyi: nagyjából majdnem ugyanaz történt meg, mint egykor Csernobilban, azzal a szerencsés különbséggel, hogy le tudták állítani a maghasadási folyamatot, és kicserélték a hibás fűtő-elemeket. A hűtővíz már itt is túlmelegedett, ami úgy látszik egy modernizált csernobili-típusú erőmű esetében is előfordulhat. Egy felismerhetetlenné eltorzított hangú belső dolgozó elmondta, milyen furcsa körülmények uralkodnak bent a 2002. decemberi baleset óta, amelyről és következményeiről éppúgy semmit nem tudunk, mint 1986-ban.  Vigasztaló hír, hogy napok óta már csökken a radioaktív gázok szivárgása... Még nem tudják, mi okozhatta a fűtő-rudak sérülését; de épp most mondja a Duna TV a híreiben, hogy speciális fólia-sátorban lokalizálják a sugárszennyezett gázt...
Nagy izgalommal készültem 1992-1993-ban - mint privatizációs tanácsadó - az új projektemre: a Vegyépszer Rt. reorganizációjára és privatizációjára. Nyomban el is olvastam a Réz Kata újságírónő által írott alapművet; a vékony könyvecskét, mely Tengiz borzalmairól szólt. A leírás szerint a Vegyépszer kiküldött dolgozói több százan betegedtek meg, főként a legkülönbözőbb rákos daganatokban, amit a tengizi gázmező (forró homok-sivatag) aromás szénhidrogének gőzeivel telített levegője okozott. Ez a levegő akkoriban a szocialista Magyarországon sem volt ismeretlen, hiszen az ÁFOR több telepén - Százhalombatta, Csepel, stb. - a 80-as évek végéig ilyen levegőben dolgoztak, laktak, éltek gyakran napi 24 órán át az emberek százai vagy ezrei. A mai helyzetet nem ismerem, de az akkori, 15 évvel ezelőtti szag igencsak ‘aromás’ volt! Százhalombattán a Dunai Kőolajfinomító Vállalat (DKV) gyártó és elosztó telepén, mely nemcsak munkahely, de lakótelep is volt; olyan ‘mély gázszag’ uralkodott, mely az ember ruházatába, szervezetébe egyaránt valósággal beette magát. Noha szinte alig lehetett nagy küzdelem árán is némi oxigénhez jutni; azt állították, hogy az egészségre egyáltalán nem káros...
Az ÁFOR csepeli telepén döbbenetes élményben volt részem, mikor ‘főkönyvelői betanulásom’ kezdetén megismerkedtem a büszkeségre okot nem adó területtel is. A helybéliek megmutatták az úgynevezett ‘zagy-tavat’, amelyhez hasonlóval később a December 4. Drótművek (Miskolc) privatizációjakor is találkoztam. Ez a csepeli zagytó minden képzeletet felülmúlt! Elmagyarázták, hogy a tó ‘tartalma’ a kőolaj ún. frakcionált desztillációjának melléktermékeiből (pl. pakura), valamint a különböző ásványolaj-ipari termékek (gázolaj, olajok, eltérő fajsúlyú benzinek, stb.) hosszabb tárolásának felhasználhatatlan ‘kállójából’ keletkezik; jellemzően: a neve ‘sav-gyanta’! A sav kénsav, - a gyanta pedig az olajszármazékokat jelenti. A zagy-tó maga akkora volt, mint egy közepes méretű kavicsbánya horgásztó; - néhány-tízméternyire a lakótelep házaitól. A közelében már alig lehetett levegőt venni, ezért a házak ablakait nyáron is csukva tartották. A rendkívül intenzív sav-hatás perceken belül ‘kaparósra’ marta a közeledő ember nyálkahártyáit. De nem csupán a kipárolgó gőzök jelentettek veszélyt; - a tóban a zagy ‘dinamikus életet’ élt; puffogva fortyogott, köpködött, akár a túlhevült sárgaborsó-főzelék a gázon... A savgyanta (mint folyadék-elegy) elképesztő maró hatású, ráadásul a zagy még mérgező, oldott nehézfém-sókat (higany, ólom, ón, réz, stb.) is tartalmaz jelentős mennyiségben. Elmesélték, hogy egyszer kísérletként vassodrony-kötélen a tóba lógatták egy kutya tetemét; - egy-két óra elteltével (mikor kiemelték) már csak a puszta csontváza maradt, mintha piranhákkal teli vízbe mártották volna... Persze megkérdeztem, mibe kerülne ‘a zagy-tó’ rekultivációja? Egy-kétszáz millióba, - így szólt válasz 1988-ban. Ma ez az összeg messze ‘ütné’ az egymilliárdot. Ezek a zagytavak - országszerte még igen sok van belőlük! - egytől-egyig az erőltetett, kellően át nem gondolt szocialista nagyiparosítás késői következményei, hazánk természeti környezetét károsító maradványai. Szennyezik a levegőt, szennyezik a talajt, az ivóvíz-készletet (folyókat, tavakat, kutakat), valamint a mezőgazdasági kultúrákat. Felszámolásuk elemi érdek; így nem mehetünk az Európai Únióba! Kerüljön ám bármennyibe a zagytavak környezeti rekultivációja; az egészségünk mindennél drágább, - különösen a betegség-megelőzés tényeivel összefüggésben.
Az atomsugárzás, az aromás szénhidrogének belégzése, a levegő-szennyezés, az egészségre káros anyagok szabálytalan tárolása, felszaporodása, égetése nemcsak az allergiás megbetegedések, a rákos daganatok jelentős hányadáért felelős, - de sokkal áttételesebb problémákért is, amelyekre nem is gondolunk. Szaporodnak a világhírek egyre rejtélyesebb, eddig ismeretlen vírusfajták elterjedéséről. Ezek a vírusok nagyrészt influenza-szerű betegségeket, légúti panaszokat okoznak, és a legenyhébb esetekben a tünetek el is múlnak, mire azonosíthatnák a kórokozót. A vírus-törzsek változékonysága mintha egyre fokozódna. Ez lehet egyrészt ‘a hadi-termelés’ - vegyi és biológiai fegyverek - selejtje, véletlen vagy tudatos baklövés; de lehet a címben is jelzett növekvő környezetszennyezés következménye is. A vírusok az ismert legparányibb élőlények - többségük egyszerű DNS, vagy RNS, amely ‘beférkőzve’ tönkreteszi a gazdasejtet -; átmenetet képeznek az élő és az élettelen anyag között. Mivel egyszerűek; minden környezetszennyezésre spontán mutációval válaszolnak. A legutóbbi példa is nagy óvatosságra int! Az ‘atipikus’ tüdőgyulladás kórokozója egy egyszerű korona-vírus, mely eddig csak influenza-szerű megbetegedéseket, tüneteket produkált. Ez a mostani, új változata azonban futótűzként fertőz Hong-Kong-tól Kanadáig; és kegyetlenül gyilkol. Pár nappal ezelőtt jött a hír, hogy negyedmillió baromfit irtottak ki Belgiumban, influenza-szerű baromfivész lokalizálása érdekében. Aztán meghalt a holland orvos - tüdő-gyulladásban! -, aki a baromfiakat kezelte...
A Föld mint ökoszisztéma, egységesen reagáló globális organizmus. Büntetlenül nem lehet kizsarolni, beszennyezni, megsebezni, mert érzékeny egyensúlya sérül, felborul. Talán az AIDS is azt jelenti: ne szaporodjon a faj, amely nem méltó rá...
GAIA idejében felismeri a közelgő végveszélyt, s megvédi magát.

Vác, 2003. április 23.

                                                                   Czike László