Czike László

                                    Cementgyártás savgyantával

A festői Duna-kanyarban fekvő Vác város nehézipar-szagát sem változtatta meg a rendszerváltás egyik pillanatról a másikra. Az 1990-es évek elején (1990-1992.) még annyiféle nehéz szag keveredett a levegőben, hogy senkisem lett volna képes megállapítani: most épp a cementmű, vagy a Forte-gyár ‘szagát’ érzi. A DCM oly nagy mennyiségben bocsátott ki mikroszkópikus cementport, hogy az valósággal beleégett a kerítések festésébe, a háztetőket borító palába, de leginkább az autók szélvédő üvegjébe. A nyári forró napsugárzás, valamint az eső együttes hatására a cementpor szinte ‘vegyi reakcióba’ lépett az üveggel, átláthatatlanná téve azt... Ha valaki lustaságból elmulasztotta, hogy legalább háromnaponként ledörzsölje ecetes-vizes ronggyal a fedőréteget, - pár hét múlva cserélhetett szélvédőt. Noha az észrevétlenül szállingózó cementpor finom rétegben belepte a növényeket és a fák virágait is; érdekes, hogy sem a gyümölcs-termésben, sem emberéletben ‘nem esett’ kár... Sőt, akkoriban mintha csak ‘acélosabb’ meggy és alma termett volna, mint manapság! Egyik este a vad Duna kavicsos partján heverésztünk, amikor a túlpartról úszva érkezett egy amolyan ‘Schwarzenegger-termetű’, és tetőtől-talpig tetovált testű középkorú ‘atléta’, aki kedvünk ellen szóba elegyedett velünk. Ne féljünk tőle, mondta, mert csak a lányát, s annak az udvarlóját várja, a túlpartról. Elmesélte, hogy anno a váci börtönből szabadult, de már évek óta csoportvezető a cementműben. Kérdésünkre elmondta, hogy ahol közvetlenül a cementporral érintkezve dolgoznak (például: a zsákolóban), ott igen gyakori a korai nyugdíjba-vonulás, a tüdőtágulás és a szilikózis miatti leszázalékolás következtében...
Aztán a Dunai Cementműből a privatizáció során Duna-Dráva Cementipari Kft. lett; - annak a máig vitatott ‘csomagterv-szerű’ magánosításnak a keretében, mely által Magyarország valamennyi cementműje egyetlen svájci-német cementipari konzorciumnak a tulajdonába került; azéba, amely egyébként Európa nagyjából legfontosabb cementipari társaságait (közel valamennyit) birtokolja. (Tudniillik, a kampányszerű állami privatizáció egyik deklarált fő célja volt a monopolhelyzet elkerülése. A többi ‘vezérelvhez’ hasonlóan, ezt sem sikerült érvényesíteni.) Ez a privatizáció hamarosan jelentős javulást eredményezett Vác levegő-tisztaságában. Német szűrőberendezést helyeztek a krakkoló kemence kéményére; így a cement finomporának kibocsátása az éjszakai órákra korlátozódott, amikor is szóbeszéd szerint ‘levették a fojtást’, hogy megnöveljék az éjjeli teljesítményt. Valamennyi cementpor még mindig szállingózott - ez tény -, de már csak törtrésze az egykori kataklizmának. Emlékeztetőül ugyan még fennmaradt a holdfényes nyáréjszakák ‘kvázi UFO’ látványa, a felfelé szálló hófehér és bíborvörös köd a cementműből és körülötte, ám ez már csak a kicsinyhitű, álmatlan polgárokat idegesíthette. Sok cementmű-közeli gyümölcsös gazda egzisztenciája rendült meg, amikor a levegő tisztulni kezdett. Tudva lévő, hogy a korábbi években egyfajta furcsa szimbiózis alakult ki: az élelmes gyümölcstermelők, a Cementmű s az önkormányzat között. A DCM szennyezte a levegőt, a környezetet - ezért büntetést fizetett Vác város helyi önkormányzatának. A gyümölcsöt termelők kártérítési igénnyel éltek; nyári éjszakákon infravörös kamerákkal felvételeket készítettek a por-kibocsátásról, s az önkormányzat ezek, mint bizonyítékok alapján kártérítést fizetett. Mindenki jól járt (?). Furcsa, fordított összefüggés - ki-ki értékelje magában! -, miszerint (mint már említettem): a levegő tisztasága megjavult, a gyümölcstermés meg elromlott. Tipikus ragyogó példájaként annak, hogy hiába állnak helyre a lokális viszonyok, ha közben a globális éghajlati, időjárási feltételek viszont gyökeresen (sivatagias nyár, szibériai tél, tavasz és ősz eltűnése, vízözön és aszály - El Niño) változnak, és korántsem előnyükre. Cementpor nincs; de a gyümölcsfák rügyei elfagynak, - a virágjukat pedig elveri az áprilisi jégzivatar...  

Azután tavaly ismét csak beütött a ménkű, a derült égből villámcsapás. Kiderült, hogy a privatizált DDCM nagyszabású önköltség-csökkentő programba fogott, - egy már állítólag nyugateurópa-szerte bevált technológiai újítás bevezetésével. A lényeg közhelyszerűen röviden összefoglalható: idehozzák a veszélyes hulladékot elégetni, hogy még több profitot vigyenek ki. Vagyis: épphogy sikerült eloszlatni a szocialista bűzt; hát most megkapjuk a kapitalistát, mely már az egészségünket is veszélyezteti, viszont nem fényképezhető. Hála a ‘pozitív adottságnak’, hogy a szocialista nagyiparosítás szinte egy város kellős közepébe, szélirányba építette a cementművet, ami nyugateurópa-szerte nyilván ismeretlen környezeti megoldás... A krakkoló eddigi gázolaj-fűtése ugyanis túl drágának bizonyult, - veszteségessé vált a Cementmű. Az új technológiában az új fűtőanyag: a magyarországi (majd később külföldi) zagytavakból származó savgyanta, mely jórészt pakurából áll. A savgyanta veszélyes hulladék, amelynek az elégetéséért nem kell fizetni, - sőt, azt dotálja az állam, illetve fizetnek azok, akiket ‘megszabadítanak’ tőle. Ezzel az új technológiával akár 100 milliárd forint nagyságrendű költség takarítható meg! Tavaly a Cementmű megbízásából hatástanulmány készült, amely az ún. ‘kísérleti üzem’ egészségre káros anyag-kibocsátását elemezte és értékelte. Nagyvonalúan arról szól, hogy az egészséget veszélyeztető anyagok (pl. a nehézfém-sók) nem kerülnek a város levegőjébe, de a kemencében ‘belesülnek’ a termékbe, vagyis a cement-porba. A tanulmány említ ugyan kis mennyiségben a levegőbe kerülő dioxint, kén-és nitrogén-oxidokat, amelyek nem érik el ‘a káros’ határértéket... A hivatalos (cementmű és önkormányzat) tájékoztatás szerint savgyantát jelenleg nem égetnek, kísérleti üzem nem folyik; de készül egy újabb hatástanulmány. A város lakossága (volt a tárgyban már polgármesteri közmeghallgatás is!) a Zöldek segítségével bizakodik, hogy az ügyet - legyen-e a cementműben savgyanta, vagy veszélyes hulladék-égetés, vagy ne legyen? - végül népszavazással dönthetik el...
A sorsom úgy alakult, hogy már több éve szinte a Cementmű tövében lakom. Az új légúti panaszaim - ezúttal allergiás orrmelléküreg-és szemkötőhártya irritáció, sőt, akut gyulladás! - a múlt év májusában kezdődtek. Egyre sűrűbben éreztünk furcsa szagot a levegőben, amely semmilyen más szaggal nem keverhető össze. A bűz a gázszag és egyfajta savas hatás keveréke, amely hol lökésszerűen, intenzív nagy koncentrációban jelentkezik, - hol pedig lappangva, enyhe háttér-szagként. A bűz ‘letüdőzése’ lehetetlen, mert már az ablak kinyitásakor úgy mellbe vágott, hogy önkéntelenül visszacsuktuk. 2003. február 12-ikéről 13-ikára virradólag volt a legerősebb, - egész éjjel nem lehetett ablakot nyitni. Szomszédaink kérdésére a Cementműben azt válaszolták, hogy akkor épp üzemszünet - nagykarbantartás - volt, „... s talán a cigányok égették a begyűjtött kábelekről a műanyag-burkot”, annak a szagát érezhettük. Az önkormányzat környezetvédelmi felügyelője mért, és állítólag megállapította, hogy a bűzt a közelünkben egy rosszul beállított gáz-kazán okozta. (Érthetetlen, miért lehetett ugyanilyen töménységben érezni a több kilométerre fekvő Deákvár környezetében is.) Az egész ügy elaludni látszott, de a húsvét előtti nagycsütörtökön és nagyszombaton (április 17. és 19.), majd pedig húsvét hétfőn (április 21.) ismét jelentkezett a bűz, bár nem a korábbi penetráns töménységben. Úgy jött és úgy múlt el most is, mint korábban - nyomtalanul! Az nyilvánvaló, hogy rosszul beállított kazánról már szó sem lehet, hiszen a nappali 20 fokos hőmérsékletben már senki nem fűt. A szag mással összetéveszthetetlen. Tőlünk mindössze pár száz méterre ‘csúcsra járt’ a cementmű krakkolója, - úgy, hogy a hatalmas teljesítménytől remegett a föld és vibrált a levegő. Másnap pedig a náthám újra fellángolt...

Add Uram, hogy ennél nagyobb bajok ne legyenek!
Adj, Istenem, tiszta levegőt a magyaroknak!

Vác, 2003. április 22.

                                                                    Czike László