Czike László

                                             Nukleáris hazárdjáték     

Az egyszerű átlagember nem sokat tud az atomok világáról; mivel a hétköznapi élete során látszólag semmilyen kapcsolatba, pláne ‘összeütközésbe’ nem kerül velük. Mondhatnám úgy is, hogy az emberek túlnyomó többsége számára létezik egyfelől a természetes anyagi világ, amelyben élünk; másfelől pedig az atomfizika misztikus felségterülete, amit zömmel valami tiltott világnak, természetfölöttinek képzelünk. Valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy az atomfizikusokat afféle modern varázslóknak gondoljuk, akik számunkra érthetetlen és érdektelen, ‘mesterséges’ tulajdonságokat csalnak ki az anyagból, ami nem megengedett, ‘szükséges’ rossz. Bizony sok igazság is van az effajta vélekedésben!
De menjünk kicsit a részletekbe! Az átlagember számára ‘az atomi gondolkodás’ nagyjából a következő szabad asszociációkat jelenti: (1) Atombombák, amelyek vakító fényvillanás és perzselő hőtermelés közepette azonnal ölnek, vagy esetleg évek elmúltával rákos megbetegedéseket okoznak, melyek kifejlődési időtartama és súlyossága a kapott sugárdózis nagyságától függ. Hirosima és Nagaszaki. (2) Atomtudósok, akik között igen sok magyar származású, világraszóló koponya is dolgozott; mint például: Teller Ede, Szilárd Leó, stb. (3) Pierre és Marie Curie; akik 1898-ban az uránszurokérc pörkölése során felfedezték a polóniumot, amely a természetben csak rendkívül kis mennyiségben előforduló hasadó - fém. Sokan nekik tulajdonítják a maghasadás felfedezését, azonban az Hahn és Strassmann nevéhez fűződik, akik az uránt neutronokkal ‘bombázták’. (4) Atom-tengeralatt-járók; főként szovjet típusúak, amelyek ismeretlen okokból kifolyólag időnként elsüllyednek Norvégia partjainál (mint legutóbb pl.: a Kurszk), s vagy kiemelik őket, vagy sem. (5) Atomreaktorok; mint például a csillebérci (KFKI), melyben kis teljesítménnyel különböző tudományos kísérletek folynak. (6) Atomerőművek (mint a hírhedt csernobili, vagy a hírhedő-félben lévő paksi), amelyeket villamos-energia nagymennyiségű, gazdaságos előállítására használnak. Közismert, hogy a paksi atomerőmű egymaga Magyarország villamosenergia-szükségletének 40 %-át termeli. (7) Atommag-hasadás; az a beavatatlanok számára megismerhetetlen folyamat, amelynek során bizonyos, a periódusos rendszerben magas rendszámú, ‘labilis’ elemek atommagjai - azokat szabad neutronokkal bombázva - hasadnak; ha hirtelen, akkor atom-robbanásról, ha szabályozott sebességgel, lassan, akkor atomerőművi hőtermelő láncreakcióról beszélünk.

Ma délelőtt (2003. május 22.) néztem az ATV-ben a Napi 120’ műsorát, - Stefka István beszélgetett kér úrral, egyikük író, másikuk építészmérnök; mindkettőjük aktív környezetvédő: a Paksi Atomerőműben kialakult bizonytalan helyzetről. A műsorvezető feltette ‘a költői kérdést’, hogyha ennyire veszélyesek a környezetre az atomerőművek, miért kellenek mégis?, - ha egyszer nem igaz az a hangoztatott érv sem, miszerint lényegesen olcsóbban termelik az áramot, mint a hagyományos erőművek. Beszéltek atom-lobbyról, meg minden másról, de a valódi okot senki nem említette, még a ‘betelefonálók’ sem. Nevezetesen arról van szó, hogy senki nem beszél azokról a nyilvánvaló tényekről, amelyek a Paksi Atomerőmű építését történetileg megelőzték, tudniillik ‘az érdekeltség valós viszonyairól’, amelyek a működtetést is meghatározták, legalábbis 1991-ig. Sokan még ma is elhiszik azt a szocializmusban fejünkbe vert kapitális hazugságot, hogy Magyarország nyers-anyagokban, ásványkincsekben rendkívül szegény ország. Ez nem igaz; épp elég ha három ‘cáfoló tételt’ említünk: termálvíz, bauxit, uránium. Az előbbi még ma is zömmel kiaknázatlan, - a két utóbbi közel fél évszázadon át mindenek előtt a nagy Szovjetúniót gazdagította; kényszer-, illetve előnytelen szerződés alapján...
A Mecseki Uránbányák ugyanis a Föld egyik leggazdagabb uránium-lelőhelyét művelte, évtizedeken keresztül. A Paksi Atomerőmű - persze kölcsönös előnynek beállítva! - a valóságban a számunkra többszörös előnytelenséget valósított meg, a KGST-n belüli munkamegosztás és specializálódás komparatív hasznai helyett. A szovjetek mélyen a világpiaci ár alatt vitték ki tőlünk az uránércet, amelyből azután részben közvetlenül atombombát gyártottak; illetve fűtőelemeket részben a saját (ukrajnai, belorussziai, urali, stb.) atomerőműveik, s részben a paksi erőmű számára is. Az elhasznált fűtőelemeket azután Paksról visszaszállították Szovjet-únióba, ahol - többnyire atombomba-gyártásra használták fel ezeket is. Ismeretes, hogy a világon nagyjából minden relatív, - különösen ami a közgazdaságot illeti. Ne felejtsük el, hogy miközben a kapitalista világban, a tőkés világpiacon már az elmúlt 50 évben is a profit maximálása állt a gazdasági döntések centrumában, - addig a kommunista rendszerekben a legfőbb közgazdasági rendezőelv a támadó és a védelmi fegyverzetek, objektumok és technológiák előállítása, alkalmazása volt; függetlenül azok gazdaságosságától! A közvélemény tán még ma is azt hiszi, hogy az atomerőmű kizárólag villanyáramot termel (ez a főtevékenysége), - más ‘jelentősége’ nincs. A valóság, az igazság ezzel szemben, hogy a melléktermék, az elhasznált fűtőelem nagymennyiségű plutóniumot tartalmaz, ami az atom-bombagyártás legfontosabb alapanyaga. Csupán nézőpont kérdése: mi (volt) a Paksi Atomerőmű főterméke?! Szovjet szempontból a plutónium, Magyarország szempontjából pedig a villamos energia... A legvalószínűbb indok a paksi erőmű egykori felépítésére az a látszat-keltés lehetett, hogy ‘valami haszna’ lehessen az urán-bányászatnak a magyar gazdaság számára is..., no meg maga, a plutónium.
Hogyan lesz az urániumból plutónium?! Ennek a jobb megértéséhez sematikusan tekintsük át a maghasadás, illetve erőművi felhasználásának ‘technológiáját’!
Az urán különböző rendszámú (233, 234, 235, 236 és 238, valamint 239 és 241 - ez utóbbi kettőt már plutóniumnak nevezzük!) izotópjai ‘labilisak’, atommagjaik könnyen elbomlanak, ha azokat lassú neutronokkal ‘bombázzuk’. A gerjesztett atommagok egyrészt kettéhasadnak, másrészt újabb neutronokat fognak be. Ezt a folyamatot láncreakciónak nevezzük, ami azt jelenti, hogy egyre több atommag hasad meg; közben radioaktív sugárzás (béta és gamma) és hő keletkezik. „Ha valamennyi részletet figyelembe vesszük, akkor pl. az U-235 mag hasadásakor kb. 205 MeV energia szabadul fel, magonként.” (lásd: Természettudományi Kis-enciklopédia; Gondolat 1983., 653-654. oldal.) A láncreakció beindulhat spontán, robbanásszerűen (ez a bomba), - vagy lassítva, tervszerűen (ez az atomerőmű). Beszélnünk kell még az ún. ‘kritikus tömeg’-ről! Az urán ‘instabilitásának’ éppen az a lényege, hogy spontán, ‘külső behatás nélkül is’ bomlik, szabad neutronok ütköznek a labilis atommagokba, amitől azok meghasadnak, - s ezért létezik egy kritikus tömeg(határ), amelyet túllépve beindul a láncreakció, s (pl. atombomba ledobásakor) atomrobbanás következik be. Ez a kritikus tömeg körülbelül 40 kg. Mint már említettem; az atomerőműben a maghasadás sebessége szabályozott, - éppen akkora, amely az egyenletes hő-, és így villamos energia termelést lehetővé teszi, és amely mellett sosem következik be spontán ‘felgyorsulás’, s robbanás. A maghasadási folyamat az ún. fűtőelemekben zajlik, amelyek egyrészt nem érik el a kritikus tömeget, - másrészt a hasadási reakciót különböző moderátorokkal (pl. nehézvíz, grafit, berillium, bór, kadmium, stb.) lassítják, amelyek nagymértékben elnyelik a szabad neutronokat, ami a maghasadást fékezi.      
    
Tudva lévő, hogy az atomerőművekben a reaktortérből tisztítás céljából kiemelt, elhasználódott fűtőelemeket (korong-alakú, tűzálló kazettákból álló ‘fűtő-rudak’, melyekben grafitba ágyazott uránium-töltetben, szabályozható sebességgel zajlik a hőtermelő maghasadás) egy vízzel telt, speciális hűtőtartályba helyezik át, ahol a reakció végképp ‘leáll’, s a kazetták hőmérséklete így jelentősen lecsökken. A Paksi Atomerőműben ez év áprilisában nagyjából az történt, hogy a II-es reaktor-blokk elégtelen hűtése következtében a kiemelésre váró, elhasznált kazetták túl-melegedtek, olyannyira, hogy a kazetták védő burkolata megolvadt. Ez okozta, hogy ‘a baleset’ elsődleges következményeként a hűtőtartályban radioaktív gázok fejlődtek, amelyeket a cső-rendszer kivezetett a külvilágba. (Erről, mint csekély légköri szennyezésről emlékeztek meg a híradások.) A kazetták sérülését már a kiemelés során érzékelték, de - vélhetőleg nem tehettek mást! - végig, a daruval víz alatt mozgatva, átemelték a sérült kazettákat a 11 méter mély vizet tartalmazó tisztító tartályba; a 4 darab reaktorblokk egyetlen, közös kiégett fűtőelem-tisztító tartályába, oda, ahol az egyébként sérülés-mentes, korábban kiemelt fűtőelemek is ‘tartózkodtak’, illetve tartózkodnak, amíg el nem veszítik a radioaktivitásukat. A sérült (túlhevült és sugárzó) kazetták ‘belepotyogtak’ a több tonnányi használt fűtőelem közé, - abban a reményben, hogy a maghasadás egyszer csak (?) leáll...
Nem ismeretes, mivel próbálkoznak, vagy próbálkoztak mindeddig az atomerőmű technikusai; mindenesetre híradások szerint néhány napja valamilyen helyiséget 10 centiméter magasságban ‘radioaktív víz’ öntött el, és a beavatkozni próbáló munkatárs minimális sugárdózist kapott; akkorát, amekkora nagyságrendileg egy normál röntgen-vizsgálat terhelésének a kétszerese. Azt sem tudjuk, hogy vajon lezárták-e a tisztító tartály fedelét; illetve, hogy kijuthat-e abból bármilyen sugár-szennyezés, - továbbá ha nem, akkor mi történik a tartályban növekvő sugárzás hatására?! A hírek szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy - pl. egy búvár lemerülése révén? - záros határidőn belül tisztázni kellene, fel kellene mérni a hűtőtartály aljára ‘rendezetlenül lepotyogott’ sérült fűtőkazetták valós geometriai helyzetét; mert a környezeti ártalom, a sugárveszély nagysága (s így a megelőző intézkedések sürgőssége!) nagyjából attól függ, mennyi az esélye annak, hogy a tartály fenekén ‘spontán összeálljon’ a láncreakciót elindító kritikus tömeg. Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzet! A láncreakció bekövetkezésének esélye - így látatlanban! - állítólag néhány százalék; mindenesetre valós valószínűség...
Ha a tartályban bekövetkezik a láncreakció; nincs módszer, nincs technológia, mi megállítaná. Jószerivel arra sincs, hogy’ emeljék ki (?) az egész tartályt, sugárzó tartalmával együtt (ha ez egyáltalán lehetséges); s utána mit csináljanak vele?!
Hasonló eset a világ atomerőműveiben eddig még nem történt...
Most felkérték a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy tekintse meg a helyszínt, és igazolja: a hivatalos híradások a valóságos helyzetet tükrözték. Ez a látogatás a hitelességet helyreállíthatja, de a II-es reaktorblokk működését nem.
Addig meg forr, pezseg a nukleáris ősleves, és tovább nő valószínűség.

Vác, 2003. május 22.

                                                                Czike László