Hová tűntek a tévés milliárdok?
2005.02.19. 12:10
Czike László
Hová tűntek a (tévés) milliárdok?! (english version: Where have all the billions gone?!)
Ki ne emlékeznék Marlene Dietrich halhatatlan (evergreen) ‘slágerére’, vagyis inkább háborúellenes, balladai ihletésű sanzonjára (gitár-akkordmenete: D, Hm, G, A/A7), amelynek a címe: „Where have all the flowers gone?!”; „Hová tűntek a virágok?!” volt?! Mert eltűntek, mint a milliárdok a magyar média-háborúban... A tárgyban részletes elemző cikkem jelent meg a ‘Leleplező’ könyvújság 2000. évi első számában, „Hogyan pocsékolták el a tévés milliárdokat?”; „Részletek a leváltott elnöki főtanácsadó MTV belső ügyeiről írott botránykönyvéből” címmel illetve alcímmel (100-112. oldal).
Mélyen Tisztelt Uraim! Minden olvasóm őrizze meg a nyugalmát, helyezze magát kényelembe, valami jó kis rendszerváltó bőrfotelben, - a balkézben whiskys-pohár, a fogak közt szivar, sziszegve; az ölben hosszúcombú, szőke barátnő, a jobbkarral szorosan átölelve! Attrakció! Mert ami összetartozik, az most végképp, örökre összenő!!
Dr. Bakó Lajos, MDF-es kurátor, akkor még a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának az elnöke - aki saját elmondása szerint korábban Bokros Lajos főmunkatársa volt a Budapest Bankban -, mint egyéni vállalkozó tanácsadót, megbízott az MTV Rt. csőd-közeli anyagi helyzetének nagyvonalú értékelésével, illetve erről egy átfogó tanulmány készítésével. Dr. Skultéty Sándor († 2002.), aki még mindig az MTV Rt. vezető jogtanácsosa volt, közvetítette számomra 1999. július 9-ikén ezt a megbízást, amely részletesebben kifejtve az MTV Rt. 1997. és 1998. évi könyvviteli mérlegeinek nagyvonalú konzisztencia-vizsgálatára, illetve elemzésére vonatkozott. Rövid két hét alatt meg kellett állapítanom a Televízió valós pénzügyi-vagyoni helyzetét és abból kiindulva komplexen értékelni a jövőre vonatkozó gazdálkodási elképzeléseket. Skultéty külön is jelezte, hogy rendkívül jelentős a feladat, amit az Elnökség rám bíz - olyannyira, hogy egyelőre titokban is kell tartani -, s arra kért, hogy abszolút korrekt és objektív értékelést készítsek, mert ettől függhet a Magyar Televízió Rt. (és vezetőinek) további sorsa, jövője. Elmondta, hogy a kész jelentésemet - két hét múlva - közvetlenül Dr. Bakó Lajos úrnak, az MTV Kuratóriuma elnökének kell átadnia, ezért azt neki címezzem... Munkámat az Elnökség dokumentálisan hibátlanul megalapozta, hiszen az egyik kurátorától, Pősze Lajostól (Szerencsejáték Rt.) kézhez kaptam a mérlegek, az elnöki beszámolók, az üzleti jelentések és a könyvvizsgálói jelentések összes fénymásolatait. A teljes dokumentáció mintegy 300-400 oldalnyi, bárkinek ma is megmutathatom. A 26 oldalas összefoglaló szakértői jelentésemet már július 19-ikén át is adtam a megrendelőmnek, aki a teljesítést mennyiségben és minőségben elfogadta, átvette, s azonnal továbbította is a Kuratórium elnökének... Ám amikor benyújtottam az elvégzett munkám ellenértékéről szóló számlámat; Bakó Lajos úr közölte: nem adtak nekem át semmit, nem rendeltek semmit, nem bíztak meg semmivel, nem vettek át semmit, - így hát nem is tartoznak nekem semmivel! Sokáig semmit nem értettem az egészből; de később, amikor az események meg-lepő fordulatot vettek, - Skultéty Sándor ‘megmagyarázta’, mi is történt... Most a tárgyi jelentésem tartalmi kivonata következik, tekintve, hogy egyrészt az akkori megállapításaim rendre ma is helytállóak, amit jóelőre jeleztem, minden be is következett; másrészt a történet akkori főszereplői magasabb főszereplőkké avanzsáltak, - mintha csak egy végtelenített, körben járó történetet élnénk, mely bűvös körből kilépni lehetetlen, s ‘a rendszer’ negatív tőkével is ‘jól’ működik... De nem a gazdasági bűnök képezik a lényeget; az csak felszíni, tüneti jelenség! A legfőbb bűn, az eredeti bűn politikai természetű, amikor is 1998-ban, közvetlenül a parlamenti választásokat megelőzően az MSZP-SZDSZ-kormány meghágva a médiatörvényt, lényegében egy olcsó jogi trükk révén újra a hatalmába kerítette a közszolgálati televíziót, amely tulajdonképpen fű alatt az Orbán-kormány 4 éve alatt is neki dolgozott, - beépített komisszárjai egy ‘betli-tervet’ valósítottak meg. A háromnevű elnök, s a fiatal mérnök elnök csak ‘mint majom a köszörűkövön’ regnáltak, - a vagyonkivonás folytatódott, és mára ‘megvalósult’ a kormányfüggő közszolgálati televízió végső stádiuma, amelyben mintha mi sem történt volna, ugyanazok pazarolnak, ugyanúgy tovább, és senki sem tudhatja, hogy a növekvő kifizetetlen számlát ki, mikor, miért, s mennyiben állja. A közszolgálat megszűnt. A jogi trükk a valódi legitimációt nélkülöző ügyvezető alelnök kinevezése volt, - amelynek a kivédésére a Fidesz ‘csonka kuratóriumi elnökséggel’ válaszolt; erre pedig az MDF legutóbbi árulása következett, amivel kirekesztették a Fideszt az elnökségből, hogy Ragáts Imrét - aki 1996. október 1-je, az MTV rt.-vé történt átalakulása óta egyhuzamban, eleinte mint gazdasági főigazgató, később alelnök, majd ügyvezető elnök, a Magyar Televízió gazdálkodásának a legfőbb felelőse - a Magyar Televízió Rt. legitim (konszenzussal megválasztott) elnökévé tegyék...
„Értékelő jelentés Dr. Bakó Lajos úrnak, a Kuratórium elnökének
Dr. Bakó Lajos úr, a Kuratórium elnöke, és Dr. Szabó László Zsolt úr, az MTV Rt. elnöke részére
... A jelen elemző értékelés során elkerülhetetlen lesz bizonyos kritikai hangvétel (stílus) alkalmazása, minősítő kritikai észrevételek megtétele, illetve szükség szerint különböző (esetleg személyi) konklúziók levonása is, amit természetesen kizárólag a számviteli/dokumentális tényekre hivatkozva fogok megtenni. (...) a kapott dokumentáció - már egy első, nagyvonalú áttekintés alapján is! - olyan (negatív és baljós) tényeket tartalmaz, amelyek javarészt önmagukért beszélnek. A gazdálkodás folyamata azonban szubjektív vezetői döntések sorozata, amelyek végkövetkezményei a könyvviteli mérlegben tárgyiasulnak. Emiatt az objektív mérleg adatai a szubjekív gazdálkodót minősítik. (...) Elemző értékelésem során igyekszem feltárni azokat az ok-okozati összefüggéseket is, amelyek a szintetikus mérlegadatok mögött meghúzódnak, sőt, ha tudom, azt is megmondom: mi, miért és hogyan történ(hetet)t. Végső soron reális és objektív összképet adok az MTV Rt. aktuális vagyoni és pénzügyi helyzetéről, emellett - ismerve a tulajdonos és az ügyvezetés konszolidációs törekvéseit, terveit is - igyekszem megállapítani az Rt. mobil és immobil vagyonértékét, hogy világossá váljék: lehetséges-e az MTV Rt. reorganizációját önerőből végrehajtani, vagy sem?! Munkám célja az MTV Rt. talpra állításának elősegítése. Nem én tehetek arról, hogy most kívülről kell legbelülre néznem és látnom. Ezúttal korántsem publicisztikát írok - hanem objektív mérlegelemzést! -, még-sem játszhatom el a semleges, „konszenzusos szolgalélek” szerepét, mintha mit sem értettem volna meg a közelmúltban lezajlott „közszolgálati” eseményekből! Az 1998. évi könyvviteli mérleg adatai, "eredményei" naiv, pártatlan szemlélettel mindenki számára örökre megérthetetlenek, áttekinthetetlenek maradnának. A múltból következik a jelen, 's részben még a (közel)jövő is. Elszámoltatás most sem volt, - így hát vissza kell tekintenünk a közelmúltba, hogy elkerülhessük a kölcsönös szembekötősdit... Az 1996. évi Média Törvényt megalkotók nem a jó gazda gondosságával jártak el, amikor az MTV Rt. alapító kondícióit meghatározták. Nem történt meg a volt költségvetési intézmény kötelező reorganizációja, adósságainak konszolidációja, lényegében szanálása. Pénzeszközök helyett adósságokkal indult. Gazdálkodását terhelte még az örökölt költségvetési szervezet, szemlélet, az elavult technika és technológia, a létszámfelesleg, a méregdrága sztárprodukciók horribilis költsége, a szakképzett, tapasztalt gazdasági szakemberek és vezetők nyomasztó hiánya. Az MTV Rt. első legitim elnöke nem volt képes az MTV Rt.-t prosperáló üzleti társasággá alakítani, ugyanakkor vitathatatlan érdeme (!), hogy ugyan a Média Törvény előírásait megszegő túlreklámozás révén, de mégis sikeresen megóvta az MTV Rt.-t a jelentősebb vagyonvesztéstől. Pályázata megvalósítására 4 évet kapott, ám mégis, már 1 év elteltével felmentették... Peták István leváltása (1998. január 6.) alapvetően gazdálkodási okokra való hivatkozással történt, - olyan időpontban, amikor a gazdálkodás éves számviteli eredménye nem is volt még ismert. A Felügyelő Bizottság (vezetője: Dr. Ladvánszky György, ma az ORTT MSZP-s tagja - beszúrás: Cz. L.) különböző törvénysértésekkel, joghátrányos produkciós és vállalkozási szerződések aláírásával, a számviteli fegyelem meg-sértésével, gondatlan gazdálkodással vádolta meg az elnököt. Fergeteges sajtó-hecckampány célzott háttér-támogatásával, többszöri eredménytelen kísérlet után sikerült elérni, hogy az MTV Kuratórium elnöksége eltávolítsa Peták Istvánt, és különböző mondvacsinált jogcímeken hatósági eljárásokat is kezdeményezzen ellene, amelyeket később alaptalanságuk folytán sorban leállítottak. Máig nem tudjuk - a közvélemény sem -, hogy mi lehetett leváltásának a valódi oka...? Az MTV Rt. gazdálkodásának 1997. évi mérleg szerinti eredménye kereken 1,0 milliárd forint veszteség, ami azt jelenti, hogy az Rt. az átalakulását követő első teljes évben - ami egyben a Média Törvény alkalmazásának "kísérleti éve" volt! - a jegyzett tőkéjének mindössze 1/16-odát veszítette el. A Peták István elnök által irányított MTV Rt. már aláírt szuperprodukciós szerződéseket örökölt, amelyek csillagászati költségeit csak a ‘törvénysértő túlreklámozással’ elért bevételeiből finanszírozhatta. Az érem másik oldala az az üzleti valóság, hogy ti. az MTV Rt. sikeresen megvívta reklámpiaci harcát az egyidejűleg megalakult multinacionális tulajdonú kereskedelmi televíziókkal, az RTL-lel és a Tv2-vel. Horváth Lóránt ügyvezető alelnökségének első éve (1998.) az MTV Rt. leépülésének, anyagi és morális szétesésének időszaka lett. A reklámbevétel kevesebb, mint harmadára apadt. Mindeközben a ráfordítások nem csökkentek, - annak ellenére sem, hogy a méregdrága szuperprodukciók (Friderikusz, Kepes, Vágó, Frei, Űrgammák, stb.) sorban átpártoltak a konkurenciához, vagy megszűntek. Az MTV Rt. 1998. évi mérleg szerinti eredménye 8,1 milliárd forint veszteség, ami azt jelenti, hogy az alapításkori jegyzett tőke több, mint 50 %-a odalett! Se reklám, se produkció, - se pénz, se posztó: a veszteség, a vagyonvesztés pedig láthatólag fokozódik! A legdöbbenetesebb, hogy ezt most senki nem firtatja. A csődhelyzet és a fizetés-képtelenség teljes egészében 1998. "termése", mint ahogy a fele vagyon (és vele a fele királyság!) elveszítése is. Ám ez nem egyszerűen mennyiségi kérdés! Nem csak annyi történt, hogy 1998-ban éppen nyolcszor annyi veszett el, mint 1997-ben, - mert ezzel átestünk a holtponton. Kétségessé vált, hogy az MTV Rt. talpra állhat-e egyáltalán vagyoneladásból. Kétségessé vált, hogy maradék vagyonából kifizethetők-e összes tartozásai. A megmaradt vagyont ugyanis még 10 milliárd forintnál több tartozás is terheli. Az MTV Rt. 1998-ban tehát valójában a teljes vagyonát felélte. (...) A most elemző értékelés céljából kézhez kapott mérlegben kísértetiesen ugyan-azok az anomáliák "köszönnek vissza", amelyeket már az előző év mérlegének elemzésekor kritika tárgyává tettem. Felismerve a feltárt mérleg-összefüggések jelentőségét, - nyilvános sajtóvitát kezdeményeztem a Napi Magyarországban, melynek megjelentetésére Tóth Szabolcs Töhötöm (ma a Magyar Nemzet újság-írója - beszúrás: Cz. L.) vállalkozott is. Miután megismertettem vele a lényeget, cikket írt belőle, melyet bemutatott Horváth Lóránt ügyvezető alelnöknek, más-részt nyilatkozatot kért tőle a felvetett kérdésekről. Az alelnök minden kérdést meg is válaszolt. Az összefüggések mindkét oldalról kapott magyarázatát össze-foglaló, már be is tördelt írásnak az 1998. augusztus 7-iki, majd a 8-iki számban kellett volna napvilágot látnia, de nem így történt. T.SZ.T. később elmondta, hogy Horváth Lóránt előző este bement a szerkesztőségbe, és kivetette a kész cikket a lapból. (...) A kormányváltást követően, az MTV Rt. fizetésképtelenségének kiderülésekor állítólag ‘szóba került’ Korda Judit (vállalkozási főigazgató) csőd-biztosi megbízása, ám ekkor Horváth Lóránt ügyvezető alelnök felmondott neki. Aztán következett (volna) Kiss T. Anna (az SZDSZ média-szakértője - beszúrás: Cz. L.), majd később ténylegesen Such György pénzügyi alelnöki kinevezése, - azonban a pénzügyi-, a gazdálkodási-, és a számviteli folyamatokat megszakítás nélkül Ragáts Imre (volt ÁPV Rt-s) mérnők-főigazgató irányítja. Horváth Lóránt óbudai gyártóbázisa ma is ‘prosperál’. A bojtár-utcai műhold-bázis változatlanul sztahanovista termelékenységgel ontja magából a produkciókat, amelyek egyre hosszabbodó sorokban várakoznak a befejezetlen filmek raktára zsúfolt polcain. A szállítói tartozások a duplájára nőttek; az MTV Rt. "egyoldalú" kereskedelmi/ szolgáltatási kapcsolatokat valósít meg: a vevői fizetnek, - a tartozásai viszont halmozódnak. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek címen elsősorban az MTV Rt. adó-és társadalombiztosítási tartozásai szerepelnek, amelyek összege egy év alatt 166 %-kal nőtt. Eme tartozások ellentételezéseként az APEH együttesen 4,2 Mrd forint összegű jelzáloggal terhelte meg a Szabadság tér 5-6., illetve 17. alatti ingatlanokat. A személyi jellegű kifizetések, vagyis a személyi jövedelem-kiáramlás még mindig mintegy 90 %-a az előző évinek, tehát a létszám-felesleg változatlanul tetemes mértékű. Ennél is riasztóbb az üzleti összkép, ha tekintetbe vesszük, hogy a részvénytársasági formát a Média Törvény kifejezetten a változó piaci körülményekhez történő fokozott alkalmazkodó-képesség, a gazdálkodás rugalmasságának biztosítása érdekében választotta! Az önfinanszírozás kényszere éppen azt jelenti - addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér! -, hogy még egyébként vétlen vészhelyzetben (pl. vis maior esetén) is a zsugorodó bevételek szintjéhez kellett volna igazítani a foglalkoztatást és annak bérvonzatát. Az MTV Rt. önként lemondott reklám-piacáról, miáltal az értékesítés nettó árbevétele az előző évi szint mindössze 42 %-ára olvadt, így az összes ráfordítások majdnem fele (!) egyszerűen fedezetlenül maradt, horribilis veszteséget idézve elő. Nemcsak az előírt programszerű létszámcsökkentést sikerült elszabotálni, hanem a részvény-társasági gazdálkodás követelményeit is figyelmen kívül hagyták. Az ideiglenes ügyvezető alelnök - legitimitás, és jó darabig tulajdonosi testület nélkül! - csak bevételcsökkentő és ráfordítás-megőrző intézkedéseket realizált, ami meglepő és megdöbbentő. Kereskedelmi és költségvetési kapcsolataira ‘vásárolj, dolgoztass, működj; de ne fizess, és ne adózz!’ ‘alapelv’ a jellemző, - a Részvénytársaság gazdálkodását pedig ‘a létszámhoz ne nyúlj, költekezz, ne törődj a költségekkel, de a bevételekkel sem!’, szintén ‘pragmatikus’ mentalitás fémjelzi. (...) Ami pedig mármost a műsorkészítés ráfordításait illeti, 1997-ben Petáknak még sikerült túl-reklámozással kitermelnie a produkciók csillagászati költségeit; ámde 1998-ban Horváth ezt már meg sem kísérelte: csökkent, ami csökkent, romlott ami romlott, nőni nem nőtt semmi... Az MTV Rt. produkciós költségei (13,2 Mrd forint) meg-haladták a reklám-bevételek (6,6 Mrd forint), valamint az előfizetői-díjhányad (4,7 Mrd forint) együttes összegét is; relatíve túlterjeszkedtek minden lehetséges határon. Csak gratulálni lehet a ‘takarékos’ gazdálkodáshoz, amely lehetővé tette, hogy a szűkös anyagi keretekből - a közpénzes és más tartozások exponenciális növekedése mellett - még a befejezetlen állomány kitartó növelésére is futotta! A távoli jövő műsorairól is sikerült gondoskodni... A lényeg a következő: mennyibe kerülnek az MTV Rt. produkciói, jövedelmezőek-e, ha pedig igen, akkor kiknek, mennyire, - illetve ki és miből finanszírozza ezeket a költségeket?! (...) Az MTV Rt. közszolgálati médium, janus-arcú részvénytársaság, amelynek az ‘egyik fele’: műsorszolgáltató (közhasznú) társaság, - a ‘másik fele’ pedig: üzleti (reklám) társaság. (Megjegyzem: harmadik, vagyis produkciós/filmgyártó ‘fele’ - nincs.) A közszolgálati műsorok finanszírozására az előfizetői-díjhányad (akkoriban még létezett! - beszúrás: Cz. L.) szolgál, illetve fordítható, - a szórakoztató produkciók költségeit pedig a reklám-bevételnek kell(ene) fedeznie. Mivel nem fedezi (1997-ben még fedezte!), - egyetlen megoldás a számviteli ködösítés. A közszolgálati televízió így tehát a külső sztár-producerek üzleti titkait fedezi. (...) A korrigált gazdálkodási veszteség, vagyis a halmozott eredményági vagyonvesztés: 10,6 Mrd forint. Az MTV Rt. jegyzett tőkéje alapításkor 16,1 Mrd forint volt. Ezt a halmozott eredményági vagyonvesztés összegével csökkentve azt kapjuk, hogy a jegyzett tőke aktuális értéke (16,1 - 10,6) ma 5,5 Mrd forint. Ezzel szemben az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége (az MTV Rt. vagyona felett a tulajdon-jogokat gyakorló testület) az 1999. július 8-iki ülésén - az 1998. évi könyvviteli mérleg említett adatai alapján! - eldöntötte, hogy az MTV Rt. jegyzett tőkéjének értékét 8,0 Mrd forintra szállítja le. Kincstári optimizmussal tekintenek előre, rózsaszínben látva a jövőt...! (...) Megjegyzem: a valódi maradék jegyzett tőkeérték 5,5 Mrd forintjának fedezetét jelentő ingatlanokat is 4,2 Mrd forint értékű jelzálog terheli, az APEH részéről. Be vagyunk kerítve...! (...) A pénzügyi helyzet katasztrofális romlását, a fizetésképtelenség bekövetkezését az ügyvezető alelnök így indokolja: "Az év során folyamatosan halmozódó szállítói és köztartozásunk kezelése 1998. júniusától törvényi akadályokba ütközött, mert a Kuratórium Elnöksége feloszlott. Az Országgyűlés a törvényben deklarált határidő ellenére csak 1999. februárjában delegált elnökségi tagokat, melynek következtében azokkal a költségeinkkel, amelyekről a Kuratórium Elnöksége jogosult dönteni - így idegen forrás bevonása, hitelfelvétel, ingatlan-értékesítés - nem tudtunk élni." Horváth Lóránt tehát minden bajok forrásául az Országgyűlést jelöli meg, mintha csak a Parlament tehetne az MTV Rt. reklám-piacának elvesztéséről, a műsorok nézhetetlenné válásáról, a saját produkciók raktárra termeléséről, a produkciós és igazgatási túlköltekezésekről, a hiteltelen és irracionális összevissza szervezésekről, a dilettáns vezetők javadalmazásának immár csillagászati összegeiről! (S hol volt ez még a maitól! - beszúrás: Cz. L.) Az indoklás részleteiben is tételesen megcáfolható: (1) A halmozódó tartozások nem önmaguktól keletkeztek, azokat a felelőtlen és hozzá nem értő gazdálkodás idézte elő; nem "kezelésük ütközött akadályokba", hanem a keletkezésüket kellett volna megelőzni és megakadályozni. (2) A bajok forrása nem az Országgyűlés, illetve a Kuratórium elnökségének feloszlása volt, hanem az a tragikus folyamat, amelynek során az MTV Rt.-t - hozzáértő, legitim elnök helyett! - másfél évig olyan ügyvezető alelnök irányíthatta, akinek szakirányú végzettsége nincs. Az alelnök személyi, szervezési és szerződéskötési ügyekben persze nem volt olyan önállótlan, amilyennek az elnökség jóváhagyását nélkülöző döntéseit, vagy azok hiányát s a helyzetét beállítja. A gazdálkodási veszteséget, a fizetésképtelenséget, a pénzügyi csődöt és a morális szétzüllést a körülötte tomboló tehetségtelenség és a kontraszelekció idézte elő. (3) Idegen források bevonásáról pusztán beszélni is nevetséges, - egyrészt azért mert az MTV Rt.-nek 1998-ban minden saját forrása elveszett, sőt idegen forrásait is maradéktalanul elpazarolta, másrészt azért, mert külső pénzeszközök bevonása ilyen helyzetben teljesen lehetetlen. A mai MTV Rt.-be üzleti céllal befektetni pénzkidobás, - a műsorait így senki nem támogatja. (4) A hitelfelvétel esélye a nullával egyenlő, hiszen minden hitelintézet, minden bank tudja, hogy az MTV Rt. a tartozásait képtelen visszafizetni. A hitelképtelen társaság senkitől nem kap hitelt, semmilyen feltételekkel. (5) Az ingatlan-eladás ötlete az új Kormánytól származik, - Horváth Lórántnak ez eszébe sem juthatott volna, mert a Szabadság tér 5-6. és 17. szám alatti ingatlanokat az APEH 4,2 Mrd forintos jelzáloga terheli, azokat még az elnökség jóváhagyásával sem lehetséges értékesíteni. Az eladást csak az APEH engedélyezheti, és/vagy bonyolíthatja le... Tetten érhető a gyártási szakember az alábbi idézetben: „A Magyar Televízió Rt. előállított 'terméke' a műsor." Nem! Az MTV Rt. közszolgálati műsorszolgáltató médium, - jobb, ha nem gyárt semmilyen terméket, pláne raktárra ne termeljen... Továbbá: a műsor minősége, nézettsége egyáltalán nem a piaci részesedés, vagy a reklámbevétel összegének a függvénye. Az összefüggés épp fordított! Jó műsort kell(ene) szolgáltatni; s visszatér majd a néző, növekszik a piaci részesedés, sőt, visszaszerezhetők az elveszített reklámbevételek is... Az az állítás sem helytálló, miszerint "a nézettségi szokások megváltoztak" volna. Éppen 1997-ről 1998-ra?! Ennek elfogadható magyarázata nincsen. Az indoklás színtiszta demagógia, azt az alantas célt szolgálja/sugallja, hogy az MTV Rt., az egyetlen teljes egészében köz-szolgálati feladatok ellátására hivatott televíziós társaság önként mondjon le pl. a fiatalabb korosztályok nézőiről a kereskedelmi televíziók (RTL, Tv2) javára...! (Ezekből a szövegekből is kitűnik, hogy az MTV Rt. nem egyszerűen csak egy a sok tévétársaság közül, nem csupán egy választási lehetőség (kínálati tényező) a potenciális nézők számára, de még ma is hatalmi központ, a retrográd politikai erők legjelentősebb, utolsó "végvárainak egyike", médiaháborús centrum, ahol a kultúrharc, az egész rendszerváltás lényege dőlhet el. Elnézést kérek ezért a nem kifejezetten számviteli tartalmú, de fontos megjegyzésért!) Persze, hogy "gyorsan elveszítette piacvezető szerepét az MTV 1", ha egyszer minden az MTV Rt. körül 1998. január 6. után lezajlott/meghozott gazdálkodási, jogi, pénzügyi, szervezési döntés/esemény épp ezt "a végcélt" szolgálta! Az ügyvezető alelnök másfél éves "ideiglenes uralkodása" kudarcnak látszik ugyan, ám a küldetését teljes sikerrel végrehajtotta. Módszeresen lebontotta a posztszocialista/paternalista televíziót, a média-szupersztárokat a szponzorokkal és a reklámpiaccal együtt eredményesen átjátszotta a konkurenciának, a közszolgálat maradékát pedig íme felajánlja a nyugdíjasoknak: "látható, hogy a Magyar Televízió nézőközönsége idősebbekből kerül ki, például a 18-49 évesek csak kb. egyharmad részt képviselnek az összes tévénézésből, ugyanez a szám az RTL Klub esetében közel 50 %." Hagyatéka nézhetetlen, kétarcú, feminin, mindenfajta állásfoglalást, erkölcsiséget nélkülöző fatalista/nihilista, ízléstelen és ízlésromboló multikultúrális bóvli-áradat, ami egy égigérő pénzügyi csődtömeg táptalaján tenyészik. Az MTV Rt.-t az állam nem szanálja, mert: (1) A Média Törvényt tudatosan olyanra szövegezték, hogy ezt megtiltsa. (2) Valójában senki sem tudja, nem meri megfogalmazni, hogy mi is a közszolgálat lényege s miből kellene/lehetne azt finanszírozni. (3) Állítólag nincs erre pénz, mert sokkal fontosabb feladat például a ciklikusan megújuló, körkörös bankkonszolidáció. (4) Állami szponzorok már egyáltalán nincsenek (a Postabank is "jó útra" téríttetett!), mégis "jól jönne" egy kevés reklámbevétel!! A szponzorált közszolgálatot sajnos még senkinek nem sikerült „feltalálnia”, pláne törvényileg előírnia. Reklámbevételt remélve kizárólag a prosperáló multinacionális cégek és befektetők piacára, igényeire lehet hagyatkozni, ámde ez a kereslet - mint láttuk - "átvándorolt" a kereskedelmi tévétársaságok asztalára... Többszáz cég lassan 2 éve jogot formálhatna felszámolási indítvány benyújtására legfőbb/egyetlen megrendelője, az MTV Rt. ellen, mert az krónikusan nem fizet, de mégis folyamatosan újra rendel, tehát törvénytelenül működik, hiszen a fizető-képesség látszatát kelti, ami visszaélés a szállítók és a beszállító produceri irodák üzleti jóhiszeműségével. De mégsem teszik, mert azt remélik, hogy a hullámvölgy egyszer csak véget ér, az állam majd csak kifizet mindent, és folytatódik tovább minden, akárcsak azelőtt. Addig is legfeljebb "kevesebb lesz a balatoni jelenet a "Kisváros"-ban, s ha még tovább is nő az ínség, hát egy darabig műnádasban forgatunk!" - mondta nekem a producer 1997-ben... A legnagyobb parlagon heverő kapacitás és rezsitétel az óbudai gyártó-bázis, a bojtár-utcai stúdiók, illetve azok működtetése és fenntartása. Ennyit Horváth Lóránt és az MTV Rt. marketing stratégiájáról.
Idézet következik az 1998. évi mérleghez kapcsolódó könyvvizsgálói jelentésből: "A Társaság pénzügyi helyzetét jellemző mutatószámok a beszámoló forduló-napjára elfogadhatatlan mértékűre romlottak. A Társaság esedékes fizetési kötelezettségeinek az üzleti évben jellemzően nem tett eleget, a Társaság rövid-lejáratú kötelezettségeinek összege a fordulónapon 211,7 napi bevételnek felelt meg." E könyvvizsgálói megállapítás kifejtve azt jelenti, hogy az MTV Rt. csak más vállalkozásokon és intézményeken (bankok, szállítók, APEH, TB., Antenna Hungária Rt., állami költségvetés, ORTT, stb.) élősködve képes fennmaradni, árbevételeit kizárólag "saját célú" költségeinek a fedezésére fordítja, miközben folyamatosan keletkező és felhalmozva tovább görgetett üzleti kötelezettségeit egyáltalán nem teljesíti, így cégjogi értelemben törvényen kívül működik. Alább: "A befektetett eszközök aránya és összege növekedett az összes eszközértéken belül, mert befektetett eszköz értékesítés minimális mértékben történt, a beruházásokra fordított összegek pedig meghaladták az elszámolt értékcsökkenési leírás összegét." Explicit formában kifejezve az MTV Rt. nem csupán a folyó kiadásainak készpénz-fedezetét hárítja át hitelezőire, hanem még a beruházásainak a finanszírozását is! Sem a törvényt, sem az üzleti erkölcsöt nem tisztelve, csak vásárol és beruház, "bővül", mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az a tény, miszerint eszközt alig értékesítettek, három dologra utalhat: (1) Nincs mit eladni. (2) Lenne mit, de az eladhatatlan. (3) Nem adunk el semmit, inkább vásárolunk! Idézet, ami a befejezetlen műsorok állományára vonatkozik: "A Társaság pénzügyi helyzetének alakulásával egyáltalán nincs összhangban a befejezetlen műsorok értékének 400 millió forintos növekedése. A befejezetlen műsorok értékének növekedése, és az összes műsorgyártási költség jelentős csökkenése együttesen azt jelzi, hogy a műsorgyártás átfutási ideje rendkívül kedvezőtlenül változott." No comment. S végül idézet a Társaság eredményéről: "Az MTV Rt. 1998. évi gazdálkodásának eredménye nagy összegű (8.117 Mft) veszteség. A veszteséget csak kis részben ellensúlyozták eszközöket csökkentő intézkedések (?!), ezért a Társaságnak - már az alapítás óta (?!) fennálló - likviditási hiánya kezelhetetlen mértékűre növekedett. A veszteség következtében a saját vagyon 50 %-a elveszett. A veszteség kigazdálkodására az MTV Rt. működésének piaci és jogszabályi feltételei között reális esély nincs. A jelentős vagyonvesztés következménye érintheti a Társaság hitelezőinek érdekeit is, ezért a gazdálkodási egyensúly megteremtésének szükségessége mellett a Társaság jegyzett tőkéjét saját vagyonával összhangba kell hozni." Majd kicsit később: "A gazdasági információk alapján már a gazdasági év során érzékeltük a vagyonvesztés folyamatát. Az adatok alapján készített előrejelzéseink jelentős várható vagyonvesztés veszélyét (?!) mutatták. Prognózisainkat ismertettük a Társaság vezetésével, egyben kértük azokat az intézkedéseket, amelyek hatására a vagyonvesztés folyamata várhatóan megáll. Az intézkedésekre vonatkozó pozitív információk hiányában a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 44.§ (3) bekezdésében rögzített kötelezettségnek megfelelően a Cégbíróságot értesítettük." A könyvvizsgáló rájött, hogy vége a dalnak. Ugyan-erre a döntésre jutott Dr. Ladvánszky György, a Felügyelő Bizottság elnöke is - mert még mielőtt a Kuratórium elnöksége leváltotta volna -, időben megírta saját bejelentő levelét a Cégbíróságnak, nyilván, hogy a saját személyes felelősségre vonását igyekezzék elkerülni. (...) Az MTV Rt. körül ma már minden irracionális. Olyannyira, hogy lényegében a számvitel és a könyvvizsgálat sem a valóságot, a tényeket regisztrálja, inkább valamiféle teljesen irracionális politikai harc tükör-képét. A számviteli mérleg valódisága - mint a törvényalkotó eredeti szándéka szerint deklarált követelmény - nem pusztán azt jelenti, hogy az első oldal alján, jobboldalt szereplő aláírás (Horváth Lóránt ügyvezető alelnöké) valódi! Hanem azt, hogy a mérlegben szereplő szintetikus számadatoknak - világos és közérthető (tehát valódi) összefüggések mentén - az MTV Rt. valóságos pénzügyi/vagyoni, illetve gazdálkodási helyzetét kell bemutatniuk. Ez a mérleg erre alkalmatlan. A "Mérleg", a "Kiegészítő Melléklet" és az "Üzleti Jelentés" tartalma alapján a menedzsment sem a nagy nyilvánosság, sem a tulajdonosi testület, sem a Cég-bíróság, sem a hitelezők előtt nem lesz képes elszámolni a rábízott eszközökkel, a vagyonnal, a feladatkörrel, a közszolgálattal, a bevétellel és a ráfordításokkal, a lehetőségekkel s döntésekkel, a leltárakkal és a létszámmal; valójában semmivel. Pedig közpénzekről, az előfizetők pénzéről van szó! Aki azt képzeli, hogy a dolgok spontánul, véletlenszerűen alakultak így, - az nagyon naiv ember! Egy neves politikusunk szállóigévé vált mondását idézem, analógiaként alkalmazva e helyzetre: "Ezen a szinten már semmi nem véletlen!" A véletlen ellentéte a meghatározó pozíciójú ember(ek) tudatos cselekvése. Ez a cselekvés azonban gyakran pusztító, irracionális. Az építés ellentéte, a pusztítás - a leépítés - mindig irracionális, bárkinek az égisze alatt történjék is. Különösen akkor, ha az egyik legfontosabb közszolgálati intézmény leépítését vitték véghez, intézményi segédlettel, s a közpénzek elherdálása útján...
Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége - a már visszapótolhatatlan vagyonvesztés alapján - 1999. július 8-ikán 8 Mrd forintra szállította le az MTV Rt. jegyzett tőkéjét. Ez az érték - furcsa módon - éppen megegyezik az MTV Rt. 1998. évi könyvviteli mérlegében szereplő aktuális ingatlan-értékkel. Az egyezés valóságos tartalommal is bír, hiszen a Társaság számottevő készpénzzel, és/vagy más mobilizálható/eladható vagyonnal, értéktárggyal már nem rendelkezik. Az alábbiakban különböző vagyonérték-becslési módszerekkel bemutatom az MTV Rt. - mint üzleti részvénytársaság - aktuális cég-, illetve vagyoni értékét. Üzleti vagy cégértéke (goodwill-je) az MTV Rt.-nek (mérleg szerint) nincs. A saját tőke értéke mérleg szerint = 10.185 millió forint, a jegyzett tőkéé = 16.056 millió forint, a jegyzett tőke értéke: leszállítva = 8.000 millió forint, a jegyzett tőke értéke: levezetésem alapján = 5.500 millió forint. A jelenértékre diszkontált hozadék összege = zéró, mert nincs hozadék. A végelszámolási (leltári) vagyonérték: meghatározása akkor válik aktuálissá, ha a Kuratórium elnöksége kilátásba helyezi az MTV Rt. végelszámolását. Az elnökség adósság-konszolidációs terve - ami még korántsem reorganizáció! - lényegében a mobilizálható vagyontárgyak (egyes ingatlanok) eladására épül...
Az MTV Rt. csak két mobilizálható-értékesíthető vagyontárggyal, ingatlannal (Szabadság tér 5-6. és 17.) rendelkezik, amelyek eladásának árbevételéből a fennálló tartozások kiegyenlíthetők. Az egyszerűség kedvéért fogadjuk el aktuális vagyonértékként az MTV Rt. mérlegében szereplő 8 milliárd forintos ingatlan-értéket, amely nagyvonalú megközelítésben az alábbi összetevőkre bontható: A bojtár-utcai gyártóbázis (telep) piaci értéke: 2 milliárd forint A szabadság-téri kisebb épület (5-6.) piaci értéke: 1 milliárd forint A szabadság-téri székház (17.) piaci értéke: 5 milliárd forint. A tervezett vagyonértékesítési tranzakció egyszerűsített lényege szerint az MTV Rt. az elnökség jóváhagyásával, valamint az APEH engedélyével eladja a 2 darab szabadság-téri épületet, majd bizonyos átalakítási munkálatok elvégeztetése után mindenestül a bojtár-utcai gyártóbázisra költözik. Az értékesítésből remélhető árbevétel 6 milliárd forint, amelyből ki kellene fizetni a következő (becsült) összegeket: Adó-és tb.-tartozások, kamattal (APEH-jelzálog) = 4,2 milliárd forint Szállítói tartozások (kamattal + ez évi növekménnyel) = 7,0 milliárd forint Egyéb rövidlejáratú hitel-tartozások (kamattal) = 2,8 milliárd forint 1000 fős létszámcsökkentés végkielégítése cca. = 5,0 milliárd forint A bojtárutcai gyártóbázis átalakítása, költözés = 2,0 milliárd forint ------------------------------------------------------------------------------------------------ Esedékes kifizetés (az eladások árából) mindösszesen = 21,0 milliárd forint ------------------------------------------------------------------------------------------------ Látható, hogy az elképzelt vagyonértékesítés árbevételeiből nem oldható meg a tervezett adósságkonszolidáció, még abban az esetben sem, amennyiben az ÁPV Rt. valamivel nagyobb összeget is hajlandó lenne fizetni a tárgyi ingatlanokért. Nagyságrenddel nagyobb összeget biztosan nem fizethet... A számítás végeredménye tehát mintegy 15 Mrd forint effektív készpénzhiány. Az MTV Rt. állami költségvetésből történő szanálása elkerülhetetlen, nagyjából a jelzett készpénzhiánnyal egyenlő összeg ingyenes juttatásával. De ki a felelős az MTV Rt. átalakuláskori vagyonának a feléléséért?!”
A fenti, kivonatosan közölt, négy éve írt szakértői jelentésem tartalmát ismerték a Magyar Televízió Kuratóriuma (s az elnökség) tagjai, az MTV Rt. felső vezetői; sőt, a politikai pártok prominensei, illetve a legismertebb média-szakértők, vala-mint közismert publicisták, közéleti személyiségek tucatjai is. Mégsem történt a leírtak alapján, vagy attól függetlenül semmi, ami az MTV Rt. függetlenségének helyreállítását, vagy csődhelyzetének felszámolását, szanálását célozta volna. Az idő lényegében megállt 1998. január 6-ikán, Peták István leváltásakor, ami a Média Törvény nyílt felrúgását, s az említett, máig ható, ‘ősbűnök’ elkövetésének folytatólagos korszakát nyitotta meg. Az egyik ősbűn volt az ügyvezető alelnök ‘kinevezése’, - holott a törvény világosan előírta (előírja), hogy teljes hatáskörű elnökként csak a pályázat útján, az elnökség által jelölt és a ‘nagykuratórium’ által megválasztott, legitim elnök működhet; az ideiglenes ügyvezető jogköre a napi ügyek intézésére korlátozódik. Ehhez képest pl. az MSZP által ‘kinevezett’ Horváth Lóránt több mint másfél évig állt a Televízió élén; de összességében is megállapítható, hogy 1998. és 2003. között a pártkomisszárokként kinevezett ügyvezető alelnökök összeadva hosszabb időtartamot ‘uralkodtak’, mint azok az elnökök, akiket a törvény szerint megválasztottak! A másik ősbűn az alapítói vagyon maradéktalan elherdálása, és a törvénytelen működés, ami abban állt, hogy az MTV Rt. minden üzleti partnerének és a hatóságoknak is eladósodott, ám ennek ellenére mindvégig egy prosperáló üzleti társaság látszatát keltette - megtévesztve mindenkit. Nemcsak a vagyon ‘tűnt el’, hanem sokévi cash-flow is. Mindkét ősbűn célja az MTV Rt., a közszolgálati televízió kormány-függésének állandósítása; részben a vagyontalanság révén, részben komisszárok elnöklésével, hiszen ha a Televízió mindig csak annyi pénzt kap az éppen aktuális kormánypárt állami költségvetésétől, amennyi a pillanatnyi csődöt ‘áthidalja’, akkor a műsort is ennek megfelelően állítják össze... Mert ez a legfontosabb! A Magyar Televízió minden percben köteles az éppen regnáló hatalom dicsőségét zengeni, s lehetőség szerint olyan műsorokat gyártani, amelyek produkciós bevétele (s nyeresége) ‘a pártokhoz közelálló’ produceri irodákat (a komisszárok titkos cégeit) gazdagítja, vagy egyenesen/áttételesen a pártkasszákba folyik be. Dr. Skultéty Sándor utólag elmondta nekem (ekkoriban már az Orbán-kormány Környezetvédelmi Minisztériumának közigazgatási államtitkára volt), hogy Bakó azért nem fizetett szakértői tanulmányomért, mert az állam generális okolása helyett megneveztem a 18 milliárdos vagyon eltűntetéséért, feléléséért a valódi felelősöket. A parlamenti pártok rövidtávú érdekeit ugyanis nem szolgálta (azóta sem) az igazság; így nem is vállalták fel a képviseletét. Amíg a Magyar Televízió tulajdonképpen a pártkomisszárok pénz-kiközvetítő, politikai tranzit cége, addig akárhány milliárdot vígan el lehet tüntetni, hiszen a buliban mindenki benne van és ezért senkinek nem érdeke, hogy az MTV Rt. független médiumként legyen képes működni. Arról nem is szólva, hogy éppen a politikai strichelés a fő cél! Elgondolkodtató, hogy talán mégsem csupán néhány renitens, önátmentő MDF-es kurátor egyszerű magánakciója volt, ami a Fidesznek a Kuratóriumból való teljes kirekesztésével, s Ragáts Imre konszenzusos elnökké ‘koronázásával’ most történt! Nem magán-egzisztenciák, hanem ‘média-lobbyk’ jövője volt itt a tét!
Jogosan merül fel a kérdés: kiké is ez a mai, ‘modern’ állam? Azoké, akik csak takaróznak vele, jószerivel 13 éve; vagy a népé? Az államnak vannak tisztviselői, vagy az állam mindenestül a pártkomisszároké?! Lehetséges lenne, hogy akik a komplett társadalmi tulajdont, s benne az MTV Rt.-t elprivatizálták, azok mára kisajátították az államot is, és magánvállalkozásba vitték a teljes közszolgálatot? Meg se’ merjük kérdezni, mi folyik itt?! Mert ez a földi életünk csak egy dologról szól: a javak, a vagyon és a jövedelem; a jólét egyre koncentráltabb kisajátításáról. Csak illusztrációul: az emberiség 1,4 %-a, a szupranacionális elit birtokolja a világ összes javainak több mint 20 %-át. S a zsugori, semmiből pénzt csináló hatalom kapzsisága egyre csak nő... Ugyanez folyik Magyarországon is, elképesztő intenzitással. Ami összetartozik, az most összenő. S a fúzióval létrejöhet a Magyar Szociális Demokrata Fórum (MSZDF).
Vác, 2003. június 23.
Czike László
|