Czike László

                            Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság    

Sokan azt hiszik - sőt, azt hiszem, nagyjából mindenki, aki naív-álnaiv hittel, hurrá-optimizmussal tekint a jövőbe -, hogy a globalizáció afféle „kortünet”, amely elsősorban a gazdasági és a kultúrális élet szféráiban hódít, s nem jelent mást, mint azt, hogy a glóbusz a technika fejlődése hatására mintegy összezsugorodik, a földrészek végre karnyújtásnyira kerülnek egymáshoz. Egységesül az emberiség tudása, s így a legmagasabb életminőség lassan elérhetővé válik a világ minden polgára számára. Illúzió; sőt, utópia mindez!

Márpedig a verőfényes jövő képzetével szemben a kamatrabszolgaság ijesztő valósága rémlik fel; igaz, hogy csak az erre ítélt kisebb népek, mint a magyar - esetében... Kétségtelenül tény, hogy a globalizációs hatások elsősorban a gazdaság és a kultúra területén tűnnek fel. Sőt, aki nem sokat ért a gazdasághoz, annak a számára a legszembetűnőbb jelenség, hogy a különféle nemzeti kultúrák mintha kezdenének végzetesen összekeveredni. Az egyszeri tévénéző a világ minden táján brazil szappanoperákat élvez, amelyek ugyan semmilyen brazil nemzeti specifikummal nem szolgálnak - soha nem derül ki: ki, mit csinál, miből él, mitől brazil, stb. -, viszont a filmek szereplőinek nevei legalább összetéveszthetetlenül brazilok... Az igazán nagyon „olcsó” történetekből - amelyek egyformán a világ semelyik táján sem játszódhatnának le a valóságban! - visszamenőleg bizony már nem lehet következtetni „a gyökerekre”: milyen lehetett ez a hatalmas ország az 1800-as évek elején, amikor még nem a pénz, és nem a tőke bősége határozott meg minden emberi cselekvést és életet... Vajon milyenek voltak „a gyökerek”, a mára jórészt kiirtott őserdők gyökerei, amelyek helyén ma a pezsgő brazil üzlet zajlik? A szappanoperákban ez bezzeg nem szerepel...
Megismerhetjük viszont a gyökerek valóságát a magyar Molnár Gábor: „Kalandok a brazíliai őserdőkben” című és még vagy tucatnyi lélegzet-elállítóan izgalmas útleírásából, vadásznaplójából. Molnár Gábor múzeumi gyűjtő, preparátor, vadász és író egy személyben, útjai során megismerte és összegyűjtötte az őslakosok és a bennszülöttek (indiánok és négerek) néprajzi adatait, legendáikat, a misztikus életükről szóló tábortűznél mesélt történeteiket, - és bizony „közgazdászi mélységekbe” is leereszkedett... Az 1920-as évekbeli Brazília - főként az őserdők homályában - kissé másképp festett, mint a mai. Molnár Gábort - a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaként kiküldött múzeumi gyűjtői szegénységében és nélkülözésében is - mélyen megrendítette a brazil gumicsapolók (a caboclo-k) élete, amely ezért elbeszéléseinek vissza-visszatérő témájává vált. A bennszülött erdei emberek apáról fiúra szálló, évszázados történeteket meséltek, - ő pedig vadásznaplójába feljegyezve, megírta azokat. Ugyan ki gondolta volna, hogy a kamatrabszolgaság „jogintézménye” a brazil őserdőkből ered?!
Molnár Gábor - a hallottak alapján - leírja, hogy az 1820-as években gumi-csapolók (caboclo-k) gyűjtötték, kezdetleges módszerekkel és eszközökkel az őserdőben a kaucsuk-tejet; a gumifa nedvét, amelyet aztán Európában gumi-gyártásra használtak fel. A gumicsapolók többsége felszabadult vagy szökött (?), eredetileg Afrikából származó néger rabszolga volt. (Nyilván „előkelőbb emberek” nem vállalták a gumicsapolás nehéz mesterségét.) A „munkamegosztás szerinti felállás” a következő volt: (1) A volt rabszolga dolgozott; örült, hogy élt. (2) A gumicsapolókat (akik egyedül, magányosan végezték veszélyes munkájukat) az ún. „patron” (patrónus?) - a portugál munkavezető - látta el egyforma munkafelszereléssel, s számoltatta is el őket a munka eredményével, havonta. Ki mennyi gumitejet gyűjtött, annyi bért számfejtett neki a „patron”, - papíron... (3) A „patron” felügyelői fizetést kapott; amelyet a tengerentúlról folyósított a számára az anyaországban élő portugál nemes, aki az egész üzlet hasznát learatta...
A gumicsapolókat tulajdonképpen „nem hajszolta” senki, csak a megélhetés és egy számoszlop a „patron” napló-főkönyvében, amely az adósság törlesztését regisztrálta. Mikor a „frissen beállt” caboclo munkafelvételre jelentkezett; a „patron” ellátta a raktárából vételezett munkafelszereléssel (gumicsapoló eszközökkel, karbidlámpával, fűggőággyal, bozótvágó késsel, machetével, szárított élelmiszerrel, konzervekkel, stb.), és az új munkaerő neve alatt megkezdett számoszlop tetejére milreis-ben kifejezve felírta azt az adósság-összeget, amelyet a caboclo-nak le kellett dolgoznia. A gumi-csapoló aláírta a tartozását, majd egész hónapon át megfeszített erővel dolgozott, csapolta a gumifákat. Hó végén pedig elszámolásra jelentkezett a „patron”-nál, aki átvette tőle a kitermelt nyersgumit, s az „átvételi árral” beszorozva a mennyiséget; rögzítette az adós havi teljesítményét a naplóban. Azután a „patron” kiadta a gumicsapolónak a következő havi élelmiszer-ellátmányát, amelyet - szemben „a bérrel” - adósság-növelő tételként adott hozzá az elszámoláshoz. „Pénzt nem kapok?” - kérdezte a csapoló, persze csalódottan. „Amíg adós vagy, addig nem!” - felelte a „patron”. Ez így ment hónapról-hónapra, hosszú hónapokon át; míg egyszer „a caboclo” szerette volna megnézni „a számoszlopot”, - hogyan is áll az adósság-törlesztéssel, mikor fog már végre tisztességes bért kapni? Bár ne tette volna! A „patron” felütötte napló-főkönyvét az illető nevénél. „Nem dolgozol elég jól; túl kevés nyersgumit hozol, - ezért az adósságod megkétszereződött. Többet kell termelned!” - magyarázta a „patron” a végeredményt, a számoszlop alján...
Mindegyik caboclo minden hónapban - ugyanígy járt. A személytelen nemes a messzi Portugáliában pedig mindegyikük után, minden hónapban három arannyal gazdagodott...
A Molnár Gábor által megírt gumicsapoló-történet közel 200 éves analógia. Csírájában magában hordja az egyetemes nemzetközi részvénytulajdon s „az eladósítás” mai technikájának minden alapvető elemét, módszerét. Ki ne hallotta volna, az ugyanezen lényeget kifejező, évtizedes, szarkasztikus magyarországi mondást: „Ha erőnket megfeszítve, még az eddiginél is szorgalmasabban dolgozunk; csak egy kicsit fogunk rosszabbul élni, mint most!” Erről szól ugyanis a fenyegető szó: kamatrabszolgaság! A kamat, mint az adósságszolgálat legbenső lényege láthatólag független(íthető) az adós munkateljesítményétől, aki bármennyit dolgozik, soha nem éri utol önmagát, sohasem képes „ledolgozni” az adósságát. Mert akit eladósítottak, annak az adóssága nőttön nő, - a kamatos kamat törvényei, az eredeti „hitelt” nyújtók kénye-kedve szerint...
A mai, globalizálódó világ fejlődési trendjéből, vagyon, jövedelem s hatalom szerinti szerkezetéből már felsejlik a közeljövő egységes, integrált világ-rendje, mely a „globális demokratúra” világpolgárait és a nemzeteket három világállami kasztba sorolja: (1) Uralkodó és irányító politikai és pénzhatalmi elit. (2) Elsődleges (alapító) és másodrendű, még elismert nemzetállamok. (3) Kamatrabszolga-sorba eladósított látszat-nemzetállamok, provinciák.

Az első csoportot a nemzeti hovatartozástól független, szupranacionális elit alkotja, - ők a leendő világállam irányítói, utazó nagykövetei, komisszárjai, szakértői, tanácsadói és helytartói. A második csoportba tartozna  kvázi-alapítói szinten: Nagy-Britannia, USA, Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország, Kína s Japán. A „másodrendű” nemzetállamok, például: a jelenlegi Európai Únió további tagországai. Kamatrabszolga-államok: az összes többi, köztük Magyarország is...

Drábik János írja a „Leleplező” nevű könyvújság 2002. IV/3. számának 161. oldalán: „Egy demokratikus állam polgára valószínűleg elutasítaná azt a javaslatot, hogy az országát tudatosan versenyképtelenné tegyék. Még akkor is elutasítaná, ha ez legitim stratégia lehetne a világ erőforrásainak újrafelosztására és fenntartására.” Pedig enélkül a globalizált világban soha nem lesz esélyegyenlőség és valódi globális demokrácia! Az ENSZ adatai szerint ma az emberiség fejlett ipari demokráciákban élő 20 %-a fogyasztja el a rendelkezésre álló erőforrások 86 %-át, s a Föld népessége 80 %-ának csupán az erőforrások 14 %-a jut.”  Az olló egyre tovább nyílik - a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. A szélsőséges jövedelmi és vagyoni polarizáció oka egyrészt a kamatos kamat mechanizmusában, a világ bankjainak bűnös, eladósító hitelezési módszereiben; másrészt a fiktív, fedezet nélküli pénz minden mértéket meghaladó ‘felszaporodásában’ keresendő, illetve rejlik. Ma a világban az alapvetően jogszerűtlen és illegitim tőzsdei és egyéb pénzügyi tranzakciók, a semmiből pénzt teremtő trükkök, illetőleg a pénz ún. derivatíváinak eluralkodása következtében mintegy kilenc-ezerszer (igen, 9000-szer!) annyi pénztőke követeli magának az átlagos profit vagy kamat ‘realizálását’, mint amennyi lekötött készpénz normális, jogszerű körülmények között a teljes világkereskedelem (termelői és fogyasztói) árucseréjének lebonyolításához szükséges. Ez kb. olyan, mintha 9000 eszkimó vadász kergetne egyetlen fókát! Ez a paranoid, parazita bróker-mechanizmus az, amely a világ vagyoni kettészakadásának okozója. A világ pénzügyi folyamatait nagyjából nyolc általános szellemi színvonalon vezénylik; szép példájául annak, hogy a Világbank és a Postabank között csak nagyságrendi különbségek vannak, az erkölcsiség csereszabatos...

Aztán egyszer csak fejreáll az egész kamatszedő kompánia, kihirdetik, hogy véget kell vetni a ‘terrorista milliárdok’ liberalizált ide-odautalásának és mégiscsak tűrhetetlen, hogy a legkülönfélébb, együvé nem tartozó személyek is békésen párba állva, bőröndszám hurcigálják szanaszét a frissen mosott pénzkötegeket. A pénzügyi válságot, a hamis pénzre épülő hazug rendszer összeomlását pedig világháborúk szokták követni; - még akkor is, ha apránként már az egész világ nagyjából egy közös akol. Az ún. integráció és globalizáció (mármint hogy hová huzigálják nagy okosok a schengeni és egyéb államhatárokat) ugyanis mit sem változtat a pénz, a tőke, illetve a háború rabló és öngyilkos természetén. Valamelyik hülye kilövi az első rakétát, amire rögtön visszalőnek, s majd együtt bejelentik a sokszáz-millió kamatrabszolgának, hogy Észak-Amerika ‘hadban áll’ pl. Kelet-Ázsiával, - hasonlóan, mint Orwell 1984-ében...

Vác, 2003. október 8.

                                                              Czike László