Czike László

Válasz Márki Péter teológushallgatónak, a KAPU 2003. X. havi számának 70. oldalán,  „Az Apokalipszis lovasai” című augusztusi cikkemre írott felvetésére  

Márki Pétert idézem: „Az általam kifogásolt rész így hangzik: ‘Vigyázzunk, mert a furcsa, újszerű szóhasználatok, megfogalmazások - mint pl.: kereszt helyett kínzócölöp, keresztény helyett keresztyén, Krisztus, mint főpap ül az Atyaisten jobbja felől, stb. - többnyire vaskos eretnekséget takarnak.’ - A kereszt helyett kínzócölöp kérdésével nem kívánok foglalkozni, mivel szerintem minden Jézus Krisztusban hívőnek világos, hogy keresztre feszítették.” A továbbiakban Márki úr a ‘keresztény helyett keresztyén’ szó-párral, illetve a ‘Krisztus, mint főpap ül az Atyaisten jobbja felől’ kifogásolt kitétellel foglalkozik, részletesen kifejtve és bibliai idézetekkel is alátámasztva e megfogalmazások konkrét magyarázatát.
Nem ‘vitatkozni’ kívánok a Márki úr által leírt tényekkel - bár őszintén szólva a hit erejét és az intuitív eligazodást némileg többre becsülöm a lexikális ismeretnél -, csupán szeretném megvilágítani az összefüggő gondolatfolyamomból kiragadott és vitatott mondataim valós jelentését, amelyekkel a bizonytalan és nem vájtfülű hívőket próbálom óvni a ravasz szófacsarással és nyelvi csúsztatásokkal operáló ‘hit-eltérítőkkel’ szemben, akiknek a nyelvi eltévelyedései többségében - mert e véleményemet továbbra is fenntartom! - ‘kezdődő eretnekséget’ takarnak.

A kereszt - a legfontosabb keresztény szimbólum. Más hiteknek, más eszméknek más szimbólumaik vannak, mint például: a szabadkőműveseknek a rózsakereszt, vagy a kettős kereszt. Ha elfogadjuk, ha nem - attól még a kereszt a keresztény hitünk alapvető jelképe (még ha csupán egy tárgy, akkor is!) marad; nem véletlen, hogy például ‘vámpír-filmekben’ és ‘egyéb ördögűzés’ céljából is védekezésül a főhős a keresztet szegezi szembe a Gonosszal, aki ennek láttán ‘elnyeklik’. Nagy tévedés azt gondolni, hogy az eretnekség nagyrészt nem a kereszt-szimbólum, a jelkép megtagadásával kezdődik! Pontosan arról van szó, hogy formálisan ‘csak’ a keresztet tagadják meg (ezzel kezdődik!); - miáltal és majd magát, a kereszt-áldozatot is. Csak két példát erre: (1) „Hallgass a Nagy Tanítóra!” címmel adták ki New York-ban 2 000 000 példányban a ‘Jehova Tanúi’ népszerű Újszövetség-magyarázatát, ennek 165. oldaláról idézek: „Jézusnak egy nagy cölöpöt, vagy oszlopot adnak, melyet neki kell vinnie. (...) Ott fölszögezik Jézust a kezeinél és lábainál az oszlopra. Aztán felállítják az oszlopot, hogy Jézus függjön rajta.” (2) Ismeretes, hogy egyes szabadkőműves nézetek szerint a torinói lepel Jacques de Molay, templomos nagymester inkvizíciós kínvallatásakor ‘keletkezett’, - s nem pedig Jézus Krisztus keresztre feszítése kapcsán. Christopher Knight és Robert Lomas, angol szabadkőműves szerzők írják „A második Messiás” könyvükben: ‘Az inkvizítorok gyakran szögezték áldozataikat póznákhoz, ajtófélfákhoz vagy más elérhető fatákolmányokhoz. S úgy hisszük, hogy ezt történt ezen a napon is a párizsi rendházban. (...) Molay-t odavonszolták a legközelebbi megfelelőnek ítélt fatákolmányhoz (...), de valószínűbbnek tartjuk, hogy egy nagy faajtóhoz. (...) Jobb karját csaknem függőlegesen a feje fölé emelték, és csuklóját (...) oda-szegezték a fához.” Tehát cölöp és faajtó - egyik esetben sem kereszt...

Nem vitatkozom a ‘keresztény-keresztyén’ szó-pár jelentés-különbségének nyelv-történeti összefoglalásával; nyilván úgy van, amint Márki úr leírta, - elvégre is Ő az ‘iparos’ (a teológus), és nem én. Pusztán egy olyan ‘pszichológiai’ jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, ami a mai ‘gyakorlatban’ kipróbáltan működik. Az ördög nem csupán a kereszt ‘feléje mutatásától’ tántorodik hátra; - de a keresztet és a kereszt-szimbólumon keresztül a kereszt-áldozatot is tagadó ember nyelve is ‘fennakad’ a kereszt szó kimondásától, ezért (lelkifurdalásból, vagy a kereszt iránti megvetésből) igyekszik a ‘kereszt’ szó használatát elkerülni. Ezért inkább keresztyént mond keresztény helyett, vagyis ‘szinonimát’ alkalmaz, anélkül, hogy a ‘keresztet’ említené. Ezt a gyakori ‘atavizmust’ számtalanszor tapasztaltam...

Természetesen elfogadom - hiszen az Újszövetség szövege valóban tartalmazza -, hogy Jézus Krisztus a Melkizedek rendje szerinti főpap is volt, habár nem ez volt a ‘fő minősége’, amiért Isten Fiaként a Földre jött. A küldetés lényege: (1) Isten egyszülött fiát ‘áldozta’ érettünk; vagyis Jézus Isten Fia volt. (2) Isten Báránya, Jézus Krisztus önként szenvedett kereszthalált az emberiségért, hogy megváltsa a bűneitől. Elsődlegesen tehát nem főpapként, tanítóként (messiásként), illetve bármilyen más minőségében „ül az Atyaistennek jobbja felől”, hanem Isten Fiaként, mint a második isteni személy. Tehát én nem azt tartom eretnekségnek, ha valaki ‘főpap’-nak (is) tekinti Jézust, hiszen tényszerűen az (is) volt, - hanem azt, aki Jézus Krisztus emberi küldetéseit, emberségét túlhangsúlyozza istensége rovására, illetve látens vagy kimondott módon ‘csak embernek’ tekinti és állítja Őt és (meg)tagadja Isten-mivoltát. Például: a manapság rohamosan terjedő egyen-vallás, a deizmus; - egyistenhit ugyan, de Krisztust nem tekinti isteni személynek. Megjegyzem, hogy magam katolikus vagyok, s nem fogadhatom el ‘autentikus hírforrásnak’ Kálvin idézett szavait, hogy az Atyaisten prófétánkul, királyunkul és főpapunkul rendelte volna Jézust, - mármint elsősorban és kizárólag. Ugyanis az Ő legfontosabb isteni küldetése a megváltás volt; vagyis Krisztus mindenekelőtt Isten Fia, a Megváltó (s nem egyszerűen Közbenjáró) volt. Másodsorban, evilági megbízatásként persze próféta, főpap és tanító is volt. A (felkent) királyi ranggal, annak említésével vigyáznék, hiszen Krisztus maga világosan megmondta, hogy az Ő országa nem e világról való. Tehát csak ‘mennyei királyságról’ lehetett szó, ami egyrészt szimbolikus jelentésű, másrészt nem földi küldetés.

Vác, 2003. november 4.

                                             Tisztelettel:    Czike László