Czike László
                                           Szállunk alá a poklokra

Dr. Barsi Balázs ferences atya beszédében - „Összegyűjteni Izraelt” - idézi Jézus szavait a Szentírásból:
„Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt.15, 24-25)
Ebből az egyetlen mondatból (valamint egy Izaiás-tekercsből vett részlet alapján) a szerző igencsak messzemenő következtetéseket von le. „A messiásnak (Jézus Krisztusnak) a föladata, hogy összegyűjtse Izraelt. És ugyanakkor világossága és üdvössége legyen a pogány nemzeteknek. Hogyan képes erre Jézus? Úgy, hogy elveszi a világ bűnét. Bűnbocsánatot hirdet Izraelben, és Szentlelket ad Izraelnek, hogy aztán fölragyogjon ott az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Az Úr Jézus nyilvános működésének ez a célja: összegyűjteni Izraelt. Tisztázza, hogy nem politikailag, nem királyságot akar, hanem Isten királyságát. Egy lelki országot. Nem a letelepedett dávidi királyságot akarja, nem politikát, hanem az emberiséggel, Izraellel vándorló Istent akarja ki-nyilatkoztatni. (...) Kemény, szinte elviselhetetlen: a küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ez a ‘csak’ nagyon bántónak tűnik. Jézusnak nincs küldetése a pogányokhoz, csak a zsidókhoz. Mit jelent ez? Apostolainak is ezt mondja Máté 10,6-ban, hogy pogányok városaiba ne menjetek. (...) Igen, mert Jézus az ő küldetését a Szentírásból is kiolvassa. Ott pedig most hallottuk, hogy az lesz a messiásnak a küldetése, hogy összegyűjtse a zsidó népet. Igen. A pogányok üdvösségét Jézus nem zárja ki, csak azt Izrael összegyűjtése által akarja a világnak adni. Az egy nagy vonzás lesz. Nagyon jól próbáljuk ezt megérteni! (...) Jézus nem hagyja el a szent népnek a területét. Csakhogy nem politikailag akarja összegyűjteni Izraelt, nem is egy új vallási szervezetbe, ha-nem megtérést hirdet. Egy belső hatalmas megtisztulást, és Isten lelkét adja.”

Jézus idézett mondata  „A kánaáni asszony” történetében olvasható:
„Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott egy kánaáni asszony jött a környékről és így kiáltozott utána: ‘Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.’ De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai s kérték: ‘Küldd haza, mert kiabál utánunk.’ Ő így felelt: ‘A küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.’ De az odajött és e szavakkal borult le előtte: ‘Uram, segíts rajtam!’ De ő visszautasította: ‘Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.’ (Magyarázat: A korabeli szóhasználatban ‘a kutya’ jelző ‘a pogány’ szinonimája. A ‘gyerekek’ kitétel Izrael fiaira, Isten kedves gyermekeire utalhat.) Az viszont erősítgette: ‘De bizony, Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.’ Erre Jézus így szólt: ‘Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.’ Még abban az órában meggyógyult a leány.” (Mt. 15, 21-28.)
Az idézett szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata így szól: „A kánaáni asszony föníciai pogány nő volt. Isten rendelése szerint a Messiás tanításában és a jó-téteményeiben először a zsidók részesültek és csak azután a pogányok (Rom. 1, 16). A pogány asszony úgy érzi, nincs joga ahhoz, hogy messiási kegyelemben részesüljön, ezért csak morzsáit kéri.”
A Barsi atya által hivatkozott másik idézet az „Izrael elutasítja a Messiást” al-cím alatti szövegrészből származik: „Az apostolok szétküldése. Ezt a tizenkettőt küldte el Jézus és megparancsolta nekik: ‘A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának el-veszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa.” (Mt. 10, 5-8.)
A szentírási szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata a következő: „A tanítványok küldetése egyelőre csak Izraelhez szól, világmissziójuk Jézus mennybemenetele után kezdődik. - A szamaritánusok Szamaria tartomány lakói, kik a zsidó vallást csak részben fogadták el, s külön templomot építettek maguknak. A zsidók még a pogányoknál is jobban megvetették őket.”
Dr. Barsi atya a továbbiakban így folytatja a homíliáját: „A politikai összegyűjtés mindig kudarcra van ítélve Izrael történelmében is, akárcsak a pogány népek történelmében. Úgy nevezzük az egységmozgalmat, amelyet most is ünneplünk ezen a héten, hogy ökumenizmus. Az oikumené, görög szóból származik. Azt jelenti, hogy a Föld lakott területe, és jellemző, hogy ki használja először ezt a szót igazában - Nagy Sándor. Ő egy oikumenét akar, politikai alapon; - vagyis egy világbirodalomban összefoglalni minden népet. Megbukik a vállalkozása, de megmarad az eszme, és átveszi Róma. Augusztus császárt megbabonázza, állandóan Nagy Sándor (szelleme, szellemisége - Cz. L.) irányítja. Meg akarja valósítani, ami nem sikerült Nagy Sándornak. És ez a képlet egész a harmadik birodalomig hat - Hitlerig. Sőt, még ma is! Az emberiség egységét egy politikai alapon álló hatalmas országba akarjuk (sic!) megszervezni. A Biblia elítéli ezt. Elítéli, és - Babilont és később Rómát, a római birodalmat - ‘kéjnőnek’ nevezi, aki részegítő italával elbódítja a nemzeteket, és tulajdonképpen ez a bálvány-imádás. Miért? Mert az adminisztratív és politikai ‘ökumenizmus’, hogy végre az egész emberi család egyetlen birodalomban egyesüljön; ez az ember, a meg nem váltott ember belső félelmeinek (vagyis: egyfajta kollektív paranoiának! - Cz. L.) a gyümölcse. A ‘romlatlan szívű’, Istentől félő emberek mesterkedése, hogy minden (bármelyik) birodalom a (földi) biztonság kiépítésére törekszik. A civilizáció és az egyetemes birodalom - az a bizonyos fügefalevél Ádámon. Az emberek általában félreértik ezt a jelenetet. A mezítelenség miatt szégyenkező Ádám nem azt szégyelli, hogy ő férfi, nem ezért bújik el. Ez teljes félreértése a jelenetnek. Hisz Jóbnál olvassuk, hogy mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek vissza oda - vagyis a földanya méhébe. Tehát, a Bibliában a mezítelenség ezt jelenti: szegénység. Hogy csak ember vagyok. A bűn előtt is mezítelen volt, de akkor örült az ember, hogy ember. Most Isten szeretetéből kiszakadva, hirtelen rettegés fogja el, amit a mai filozófiai egzisztencializmus úgy mond, hogy ‘abszurdum, hogy létezek’. Ki vagyok dobva a létbe és engem ‘senki sem szeret’. S akkor megkezdi, hogy leplezze ezt a mezítelenséget, ezt a gyöngeséget. A nagy birodalmak kiépítése, amely fegyverre épül, rettenetesen gyönge alapon - a félelmen! - áll, és össze is borul mindegyik birodalom! Ezen az alapon nem lehet oikumené, ökumenizmus fegyverekkel, - de adminisztratív módon sem lehet az emberiségből egy családot, egy egységesen működő nagy családot formálni. A vallás is átveheti ezt a politikai képletet - sajnos. Akár ha zsidó, akár ha keresztény. A zsidók ‘hivatalos irányítása’ Jézus korában így értette a prófétákat. Tehát megszervezni a zsidó államot és ha lehetne, leigázni a pogányokat is, mert persze ‘jót akarunk nekik’. Fájhat nekik, hogy leigázzuk őket, de el kell viselniük, hogy ők is majd Isten félelmében növekedhessenek... Jézus ezt visszautasítja. A középkori egyház is megpróbálja. (Mármint minden ‘hitetlen’ evilági leigázását. - Cz. L.) Még ez a képlet bennünk is él, amikor azt hisszük, hogy a világ végére - mire Jézus eljön - mindenki katolikus lesz, vagy legalábbis keresztény. Jézus ezt nem mondja, - hanem azt mondja, hogy az Ő egyháza valóban só lesz és világosság: a megtértek (ha nem a keresztény római katolikus vallásra, úgy mire?! - Cz. L.) gyülekezete. Jézus hogyan valósítja meg az emberiség egységét? Elveszi a bűneinket, és Isten Lelkét (a Szentlelket - Cz. L.) adja nekünk. Egy óriási dolog, hogyha nekem megbocsátanak; ha tényleg tudom, hogy szeret az Isten, akkor ki tudok nyílni mások felé („bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” - Cz. L.) Az emberek azért vadóc természetűek, azért gyilkolnak kollektíven is, mert úgy érzik, hogy ‘őket senki sem szereti’. Az a kutya a legveszélyesebb, amelyik fél. Az harap. Az széttép. Ez az állati mozzanat bennünk is megvan nagyon mélyen - hiszen az elődeink több millió évig voltak állatok, mint emberek. (Hogyha ‘állatként’ kezdtük - mikor, hogyan kaptunk lelket? Diszkréten vagy apránként? - Cz. L.) Nagyon bennünk van. Ha mi tudjuk azt, hogy ‘mi szeretve vagyunk’, s minket nagyon szeret az Isten, és nemcsak eltekint a bűneinktől, hanem elveszi a bűneinket, föl vagyunk oldozva, akkor másokat is föl tudunk oldozni. Tehát az egységnek csak a bűntől megtisztuló szív lehet az alapja, és nem pedig a romlott, félelemmel teli emberi természet. Minél inkább úgy érzi az ember, hogy őt nagyon szeretik, annál inkább szociális lény lesz, közösségi. (...) Ezért az egységnek a kovásza csak a szeretet lehet. A másik; - nemcsak, hogy elveszi bűneinket, föloldja félelmeinket Krisztus, hanem Isten Lelkét adja nekünk. Az egységnek csak az lehetne az alapja, hogy te is, én is kedves vagyok Istennek. Sőt, az a harmadik is, aki nem tudja, hogy Isten létezik. És próbálom ennek a szerető Istennek a szemével nézni azt a nagyon sok utálatos alakot, kik engem esetleg sértenek. Nem lehet más alapja az egységnek, mint az, hogy elveszi a bűneimet Isten. Neki drága vagyok, izgul értem. Megfoghatatlan, hogy miért, de szeret, és a szabadságnak a Lelkét adja nekem. Testvéreim! A világ jövője nem fakadhat máshol, csak az emberi szívből. Éspedig abból a szívből, ahol megszűnt a félelem, s ahol feloldódik a jég. (...) A szeretet, amitől fegyvereket tesznek le, mert az emberek elfelejtenek félni... (...)             
Amint Barsi atya szentbeszédéből, illetve az evangéliumi idézetekből is látjuk: az Ószövetség és az Újszövetség ‘két Istene’ nem állítható szembe egymással, nincs törés az egyistenhit evolúciójában! Nem kétséges, hogy a zsidó nép ‘választott népi’ funkciója töretlenül tovább folytatódik és legalább ‘az utolsó ítéletig’, Jézus második eljöveteléig tart. Jézus küldetése elsődlegesen Izrael összegyűjtése volt, és csak mintegy másodlagosan - az elsődleges küldetés teljesítése révén - a világ összes népeinek (a pogányoknak is) a megváltása. Ámde Jézus nem politikailag akarta a zsidókat összegyűjteni, - tehát nem egyfajta ‘királyság’, s egységes állam létrehozására törekedett. Hangsúlyozta, hogy országa nem erről a világról való, - soha nem törekedett a világi ‘zsidók királya’ cím megszerzésére. Lelki egységet szeretett volna elérni a zsidók között - egyfajta közös megtérést -, melynek közös kisugárzásától várta (volna) az összes pogányok megtérését is. Bűneink ‘elvétele’   egyfajta ‘öngerjesztő láncreakcióként’ zajlott volna le, Jézus eredeti terve szerint. Ezt sugallja az a tény is, hogy Jézus tanítói, messiási életútja során valóban nem hagyta el a szent nép ‘felségterületét’; s a pogányok megtérítését tanítványainak a  feladatául hagyta, a feltámadását és a mennybemenetelét követő (Pünkösd utáni) időszakra. Mindez igen tudatos ‘tervezésre’ vall; Jézus pontról-pontra előre tudta (megtervezhette), mikor és mi fog történni, vagyis semmit nem bízott a véletlenre. Amennyiben zsidók és pogányok megváltását ‘egy lépcsőben’ akarta volna megvalósítani, akkor ennek megfelelően is cselekedett volna, és jómaga meg az apostolai aktivitását a legkevésbé sem korlátozta volna csak ‘a szent nép’ területére. Azonban az erőit ‘nem forgácsolhatta szét’, hiszen tudta, hogy földi mértékkel az ő ideje ki van mérve. Nem markolhatott tehát sokat, nehogy keveset fogjon; - a megváltó energiáját a kiválasztott népre koncentrálta, hogy küldetése méltó befejezését a választott nép megtérésének, egységének a szent kisugárzása végezze el majd, - a halála, feltámadása és mennybemenetele után...
Jézus a zsidó nép összegyűjtését, kollektív megtérését, Lelki Izrael létrejöttét tervezte, egész messiási küldetése teljesítése során ezért küzdött. Ehelyett a következő közel 2000 évben a zsidó nép lelki és fizikai szétforgácsolódása, szét-szóratása (divergenciája) valósult meg; ‘lelki értelemben’ a szent (kiválasztott) nép nemhogy nem állt élére a pogány világ, a pogány népek megtérítésének, hanem megtagadta a megváltás tényét; épp, mint Jézust az egykori szenvedés-történet során. Jézus apostolai és a legelső követői többségükben a zsidó népből származtak; 200-300 év elteltével azonban már a keresztény hívők nagy többsége a volt pogány népek, a római polgárok és a provinciák lakosai közül került ki. A tendencia a századok során uralkodóvá vált. Jézus alapítványa, a római katolikus egyház a középkorban antiszemitaként viselkedett; - alapvetően azért, mert Jézus Krisztus keresztre feszítéséért kollektíven a zsidó népet tették felelőssé. A ‘Lelki Izrael’ mindmáig nem jött létre, még csírájában sem. Sőt a vakgyűlölet ‘pogányok és zsidók között’ elvezetett egész a holocaustig, amikor Hitler és a nácik ‘végső megoldásként’ megpróbálták kiirtani Európa teljes zsidóságát... A II. világháború után megvalósultak Herzl Tivadar ‘cionista álmai’: a háborúban győztes nagy-hatalmak Palesztina területén létrehozták az önálló zsidó államot. Ez a mozzanat  lezárta a Krisztus utáni közel 2000 éves korszakot; az új Izrael állam létrejöttével a világban szétszórt zsidó nép visszakapta ősatyái földjét. Krisztus ‘Lelki Izrael’-je helyett egy földi megváltás-pótlék született, egy jogállam, mely viselkedésében kényszerűen szemben áll a krisztusi szereteteszmével: létrejöttének körülményei által kényszerítve van arra, hogy az Ószövetség ‘pogány-harcait’ folytassa tovább - ezúttal arabok ellen - a saját fennmaradása érdekében. Jahve segítsége nélkül (?) és Krisztus tervével szemben, de az Amerikai Egyesült Államok támogatásával... A világban szétszórtan élő ‘világi’ zsidók többsége liberális-ateista világnézetű; - ma még elenyésző a keresztény vallásra kitért (neofita, konvertita) zsidók aránya. Izrael uralkodó államvallása és a diaszpórákban élők jellemző vallása az ortodox-zsidó egyistenhit. Ám sem az ortodoxok, sem a neológok nem ismerik el Krisztus istenségét, megváltását, - és máig ‘az igazi’ Messiásra várnak. Krisztus Isten-Fia küldetését, Messiás-mivoltát csak a messiási zsidó vallási közösségek ismerik el.
Emlékezzünk csak vissza! „Izrael elutasítja a Messiást.” Jézus mégis így utasítja az apostolokat: „A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek!” A kánaáni asszony leányából is csak ‘némi kelletlenkedés után’ űzi ki az ördögöt. Jézus az összes pogány népek megváltásánál előbbre helyezi a ki- választott nép, a zsidóság megtérítését, összegyűjtését. Mintha csak ‘kettős fel-építésű’ tervet hajtana végre: vagy sikerül Izrael összegyűjtése, a ‘Lelki Izrael’ életre keltése; - vagy ha nem (mert Izrael elutasítja a Messiást), úgy őt keresztre feszítik. Ekkor azonban már nem csak a választott nép sorsa ‘az elsődleges tét’, hanem az egész világ sorsa - a zsidóké és a pogányoké egyszerre és egyaránt. A  megváltás tervének a második, a nehezebbik és bonyolultabb megoldása léphet életbe; - vagyis széledjenek csak széjjel az apostolok most már az egész világban, hirdessék Krisztus tanítását és térítsék meg az összes pogányt is a keresztény hit nevében...
Izrael 2000 évvel ezelőtt nem fogadta el Jézus megváltó áldozatát, s e borzasztó tényt a világ mindmáig sínyli. Paradoxon persze, hogy a Megváltó áldozata teljes szélességében és mélységében csakis azáltal terebélyesedhetett ki, hogy Jézust kivégezték... A ‘Lelki Izrael’ helyett viszont csak egy pótlék-állam jött létre, és a pogány (kutya) világ is paranoiássá vált; - ahelyett, hogy ‘istenfélővé’ lett volna; nagy sietséggel’ építi fel a saját világi államát (világállamát), hogy abban Istentől való ostoba rettegésében, vakon, egy akolba tereljen össze minden nemzetet, de abból Istent kirekessze. Akárcsak az Európai Únió új alkotmányából a keresztény gyökerekre való hivatkozást...
Jöjj el Uram, jöjj el újból; - irgalmazz a világnak, s a jóra érdemes embereknek!
Máskülönben mikor és hogyan leszünk végre újból - egy akol és egy pásztor?!
   
Vác, 2004. május 12.                                        

                                                                     Czike  László